Tegye fel a kezét az, aki gyerekkorában, ha megkérdezték, mi lesz majd, ha nagy lesz, azt válaszolta, hogy ő bizony egyszer majd híres-nevezetes coach lesz. Senki? - Gondoltam.
A coaching nem egy klasszikus szakma, amire előre megfontolt szándékkal, már iskolásként eltökélten és célirányosan készülni lehet. Én úgy látom, hogy minket egytől egyig az élet készít fel.
Végy egy sziklányi nehézséget, ami az utadba állt, de te nem hagytad magad, fűszerezd meg egy jó marék küldetéstudattal, és ha szeretsz a tudatos önfejlesztésről proaktívan, segítő szándékkal beszélgetni, egész biztos nem lősz mellé azzal, ha coach leszel. Nyilván nem ilyen egyszerű. Mégis azt mondom, ha valakiben felmerül a gondolat, hogy coach legyen, az olyasvalamiért történik, amit már korábban megtapasztalt, és a tanultak felhasználásával segíteni szándékszik másokon is. Érzi magában az erőt, közkinccsé kívánja tenni a tudást, azt a bizonyos receptet, amit bizony sokszor elszúrt, mire tökélyre fejlesztette. A titkot, a legbelső érzelmekből kiinduló, mégis realisztikus és hatékony tenni akarást, amely képesség elsajátításával mások is könnyebben boldogulhatnak.
A coaching éppen ezért az érett, kiteljesedett felnőttek szakmája, nem állhatunk rá azonnal készen. Hogy is tudnánk az ügyfeleket az elakadásaikban segíteni, ha mi magunk nem oldottunk volna meg saját elakadásokat? Hogyan mernénk állítani, hogy képesek vagyunk támogatni őket céljaik elérésében, ha nem lettek volna korábban saját céljaink, amelyeket valóban el is értünk? A hitelesség alapvető követelmény ebben a bizalmi műfajban.
Mi a helyzet az ügyfélkörrel? Ki az, akinek segíteni szeretnénk?
Természetesen bárkinek, hisz nem ítélkezünk, mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen. Akinek csak lehet, aki hozzánk fordul, aki megtisztel minket a bizalmával, ez alapvetően így igaz. A szándékunk a fontos, az életszemléletünk, az elfogadó- és alkalmazkodóképességünk, és a tanult módszereink, amivel átverekedtük magunkat a korlátainkon, és hogy mindezt átadhassuk az ügyfélnek. De miért? Miért vesződünk másokkal? Eltelik az élet úgy is, ha a tapasztalatainkat megtartjuk magunknak és a belső körnek. Alig jut időnk magunkra is egyik ünneptől a másikig, s aztán évről évre újra meg újra, tervezni és élni az életet, megtalálni benne az elégedettséget, megteremteni és érezni, igazán megélni az egyensúlyt. Miért is nem ücsörgünk inkább a teraszon borozgatva, a barátainkkal kártyázva, vagy a világ dolgain elmélkedve ahelyett, hogy mások elakadásait bogozgassuk? Megmondom, miért nem: azért, mert élvezzük, hogy segíthetünk. Tesszük, amit a szívünk és az eszünk diktál, és ez maga az önmegvalósítás. Az én értékrendem szerint ez így helyes, a társadalmi felelősségtudat erősebb bennem a hedonizmusnál.
Én ezt személyesen úgy fogom fel, hogy coachként kiveszem a részem az evolúcióból. De nem kizárólag kötelességtudatból, hanem mert így hatással lehetek az emberiség személyiségfejlődésének alakulására. Szilárd meggyőződésem, hogy a világ jobb és élhetőbb lesz, ha a coaching szemlélet terjed. Ha megtanulunk saját, belülről induló megoldásokat keresni, ha elsősorban a mély önismeretre törekszünk. Ha nem a másik embertől várjuk a megoldást, hanem azon igyekszünk, mi mit tehetnénk kapcsolataink javításának érdekében. A kulcsszavak: őszinteség, szeretet, és tisztelet, mindez elsősorban önmagunkkal szemben. Bíznod kell magadban, az egyetlen emberben, aki egész életedben melletted áll, hogy az adott helyzetben, adott információk mentén helyes döntést hozol minden pillanatban. Ha később mégis az ellenkezője bizonyosodik be, az csupán annyit jelent, hogy a döntés meghozatalakor még nem állt a rendelkezésedre a kellő tapasztalat.
Szelfiteizmus. Így neveztem el ezt a jelenséget, ami ugyan önistenhitet jelent, mégsem vallás. Eszem ágában sincs szektát alapítani. Ez csupán annyit jelent, hogy hiszek magamban, hogy a megoldásaimat belül keresem, és mint az összes többi megismételhetetlen csoda, én is képes vagyok a teremtésre. Számomra az én valóságom létezik. Másoknak meg az övék, és én itt-ott kapcsolódok hozzájuk, hol én szerepelek az ő mozijukban, hol ők az enyémben. S ha erre így tekintünk, a világmindenség forgatókönyvét mind közösen írjuk. Én szeretnék ebben aktív szerkesztő lenni. Olyan irányba módosítani az egyetemes emberi lelket, az általános közmorált, amiben én is a lehető legjobban érzem magam.
A coaching során, ha betartjuk a szabályokat, ha őszintén érdeklődő, értő figyelemmel tekintünk az ügyfélre, megtapasztalhatjuk mások valóságát, megismerhetünk új, vagy legalábbis az általunk eddig ismertektől eltérő megközelítéseket, gondolatmeneteket, érzéseket. Így mindketten jól járunk. Támogatjuk az ügyfelet saját megoldásainak fellelésében, ugyanakkor szélesítjük a látókörünket is, ezáltal mi magunk is fejlődünk. Tovább mélyítjük az emberismeretünket és az önismeretünket, ami segít a specializációnk kialakításában is, hiszen olyan esetekben lehetünk a leghasznosabbak, ahol a leginkább érezzük, hogy bevonódunk a folyamatba. Így születik meg az a bizonyos kémia, amikor a coach és az ügyfél is érzi, hogy a megfelelő emberrel van dolga.
Ki miért lett coach? Mindenki ugyanazért, de mégis másért. Kereshet valaki jól jövedelmező, divatos megélhetést, hajthatja a vágy, hogy felnézzenek rá, hogy elismerjék. Sokan úgy érzik, segítőnek születtek, legalábbis már régóta ezen az úton járnak, és rátaláltak a coachingra, mint az emberek alázatos támogatásának modern eszközére, mint az elhivatottságuk kimutatásának, s ezáltal őszinte kiteljesedésük lehetőségére. Az én személyes szándékom, hogy olyan erőt közvetítsek, ami segít kitörölni a világszótárból azt az igenis megingatható kategóriát, amit lehetetlennek neveznek. Hogy tanuljuk meg az állítólagos tényeket fenntartással kezelni, és nem alávetni magunkat olyasvalaminek, amiről mi magunk maradéktalanul nem győződtünk meg. Társadalmi felelősségtudatból, és azért, mert így helyes, hogy én is segítsek, ha tudok, hiszen amikor nekem volt szükségem segítségre, támaszra, valódi értő figyelemre, én is megkaptam. Így áll helyre a világom egyensúlya.
Kivétel nélkül közös bennünk, hogy mind adni akarunk, sokan, és egyre többen, sokféle, mégis azonos elemi üzenetet: a változás origója benned van, a megvalósulás képletét pedig te magad írod. Nem gondolom, hogy lehetünk valaha is túl sokan. Egész biztos, hogy minden coach rátalál majd az ügyfeleire, ha kitartóan vizsgálja az erősségeit és a lehetőségeit. Mindig lesznek olyanok, akiknek pont mi tudunk a leginkább segíteni, ha nyitott szemmel járunk. Ezért van helyünk mindannyiunknak ebben a szakmában.
Komzák Adrienn life coach írása
Weboldal: WWW.SZARNYASZEGETT.HU
