Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gondolatok a motivációról – gondoljunk rá másképpen

Gyakorló vezetőként az egyik legnagyobb kihívást – és talán ezzel nem vagyok egyedül – a kollégáim motivációjának megfelelő szinten tartása jelentette. Éppen ezért a képzéseken tanultak mellett igyekeztem a hogyanra választ kapni. Cikkek, könyvek, vélemények elolvasása/meghallgatása és kipróbálása, sok-sok morfondírozás után arra jutottam, hogy valami nem stimmel: a valóság és a gyakorlat mutat némi eltérést, vagyis az emberek nem a várakozásoknak megfelelően reagálnak, vagy ha úgy tetszik a mindennapok szürkesége nem hajlandó idomulni a menedzsmentguruk modelljeihez, a kollégák rajongása a feladataik iránt mérsékelt maradt.

Persze ezek után könnyű lenne rávágni, hogy biztosan nem jól csináltam, oszt jó napot!

Oké, elfogadom: mesterképzés (releváns témában), tréning és 7 év gyakorlat sem garancia arra, hogy mindent jól csinálok. De fel kell tegyek egy kérdést: a Magyarországon bejegyzett mintegy 900 ezer céghez képest hány Lee Iacocca, Steve Jobs, Martin Luther King jár-kel az utcákon? Vagyis feltételezhetően a legtöbben – fájó – de átlagos vezetők vagyunk. Átlagos képességekkel, átlagos tudással, ismeretekkel, kompetenciákkal. Mégis mi vezetjük a cégeket és szembe kell néznünk a kollégáink motivációjával kapcsolatos kérdésekkel. És rendre adunk rossz válaszokat ezekre a kérdésekre...

És hogy mit teszünk? Célokat tűzünk ki, jutalmat adunk, munkakört gazdagítunk, felhatalmazunk. Próbálunk motiválni. Vagy inkább ösztönözni. Miközben ezek többsége legjobb estben is csak ideig óráig motivál, majd elmaradásuk, nem megfelelőnek vélt mértékük elégedetlenséget, teljesítményromlást, motiválatlanságot eredményez.

Csak, hogy tovább árnyaljuk a képet: a motiváció fogalma pszichológiai meghatározás szerint az egyén olyan belső tudati állapota, amely arra készteti, hogy meghatározott módon viselkedjék.

Nem elvitatva a tényt, hogy ösztönzéseink hatnak az egyén belső tudati állapotára és ezáltal kiválthatnak általunk vágyott viselkedési formákat, de azért azok mégsem tekinthetők az egyén sajátjának. És azzal talán mindenki egyet tud érteni, hogy semmi sem késztet jobban cselekvésre mint a saját vágyak, elhatározások, célok.

Nem akarok szembe menni a mainstream-mel, mi szerint a kollégák motiválása a vezető feladata, de mintha ez a filozófia oda vezetett volna, hogy az egyénnek nincs felelőssége a saját motiváltságával kapcsolatban, noha az belőle fakad (vagy nem fakad). Ennek eredményeképpen kialakult egy „játék neve találd ki” szituáció, amiben a vezető arra tesz kísérletet, hogy rájöjjön vajon milyen ösztönző hozza lázba a kollégát, míg a kollégától elfogadott egy „ez most nem nyert” reakció. Nagyon erősen szeretném hangsúlyozni, ezért egyáltalán nem a kolléga a hibás, de azt is, hogy a vezető felelőssége sem abban keresendő, hogy nem találta el a megfelelő ösztönzőt, vagy nem tudta ki-gondolat-olvasni a drive-ot.

Sokan ismerhetik Simon Sinek nem atombomba bonyolultságú, de hasonló erejű „arany körét” (ha nem, a Youtube-on például megtalálható), melynek egyik lényeges mondandója abban áll, hogy a legtöbb ember tudja mit csinál, azt is sokan tudják, hogy hogyan csinálják azt, de csak kevesen tudják azt, hogy miért.

Pedig ez az ami a legfontosabb. Az alfa és az ómega, ami nélkül a munka nem több mint létfenntartó cselekvés. És ennek a miértnek az ismerete nem jöhet kívülről, ezt a miértet nem mondja meg a leggazdagabb munkakör, de még a legtutibb céges kocsi sem. Ezt egyetlen ember tudja csupán: Te magadról, Ő magáról és én magamról.

Ezek alapján úgy hiszem, hogy a vezető felelőssége abban áll, hogy segítsen megtalálni az egyénnek az(oka)t a személyes miérte(ke)t, ami(k) őt belülről vezérli(k), az egyén felelőssége pedig abban áll, hogy akarja megtalálni az(oka)t. Mert ez lesz az a legfontosabb tényező, ami a mindennapok nehézségein átvezeti őt és azok ellenére is magas szintű teljesítményt eredményez. Hiszen mennyivel könnyebb egy kozmikus léptékű Excel táblában nagy figyelemmel dolgozni, vagy a gyártó soron precízen összerakni valamit, ha tudom miért csinálom, ha tudom, hogy nekem személy szerint miért fontos és miért fontos az a vállalatnak,  és ne adja Isten még azt is tudom, hogy miért fontos nekem, az hogy a vállalatnak fontos.

És miként jön ide a coaching? Mert talán ez lehet az az eszköz, amely segíthet a vezetőknek abban, hogy a kollégáikkal a miérthez vezető úton elinduljanak, és ez lehet az az eszköz, amely az egyén felelősségét felébreszti a saját motivációjával kapcsolatban. A coaching segítheti a paradigmaváltást a motivációban, amely paradigmaváltás elhozza a felelősség ésszerű megosztását és a tudatosabb lét megalapozását a munka világában, ami magasabb szintű teljesítményekhez vezethet.

Végső soron pedig a cél az, hogy mind a vezető, mind a kolléga boldogabb, kiegyensúlyozottabb legyen, és a vállalati célok is teljesüljenek a magasabb szintű teljesítmények segítségével.

Holcinger László business coach írása

(P.s. A cikk szigorúan a szerző személyes tapasztalatain alapul, saját véleményét tükrözi, gondolatébresztő, vitaindító szándékkal jött létre és nem kívánja azt sugallni, hogy a jövőben eltekinthetünk az ösztönzés menedzsment vívmányaitól.)

0 Tovább

Megjelent az első coach-regény

Martin Wehrle: Csak nem terhes, Müller úr?! Avagy miért lenne botrányos minden férfi számára egy nő pályafutása

Mi a különbség férfi és női munkatárs, férfi és női vezető között? Hogyan érvényesülnek napjainkban otthon, ill. a munkahelyeken a hagyományos férfi-női szerepek? Mitől függ egy női karrier lehetősége a férfiak világában?

Martin Wehrle, az ismert német karrier-coach újabb sikerkönyve egy gondolati kísérlettel próbál előrukkolni. Müller úr, aki egy szakmailag sikeres macsó, egy reggel női testben ébred – s ezek után nőként kell boldogulnia. Munkájában épp úgy, mint a magánéletében.

Vicces és megdöbbentő helyzetekbe keveredik, melyeket eddig, férfiként egész máshogy értékelt. Számos új kihívással kell megbirkóznia, például azzal, hogy értekezleten félbeszakítják, hogy éhes tekintetek igyekeznek áthatolni a ruháján, hogy „aranyom”-nak szólítják, vagy említhetnénk azt is, hogy korábbi énje fizetésének mindössze a felét viszi haza.

Számtalan felismerést tesz, többek között, hogy "A vezetővé-válás legjobb eszköze az, ha már előre úgy viselkedünk, mint egy vezető. Azaz figyeljük a státuszszimbólumokat, átlátjuk a hatalmi játszmákat, és világosan kommunikálunk. Sok nő túl kevés figyelmet szentel a férfi- és a női kommunikáció közti különbségnek." – De valójában milyen részletek különböztetik meg a férfi és a női kommunikációt? Mire ügyeljen egy nő a verbális, és nonverbális jeleknél? Hangszín, megjelenés, testbeszéd és még sorolhatnánk, mind-mind a segítője, vagy akár az ellensége is lehet.

A regény feszültségét végig fenntartja az az ötlet, hogy a hősnőt az elbeszélő „Müller úr”-ként emlegeti. A gyakorlatból vett példák és a számadatok (a magyar kiadásban magyarországi statisztikákkal kiegészítve), és egy coach támogatása révén rendkívül életszerű, humoros történet kerekedik ki, melyet frappáns gyakorlati tanácsok tesznek teljessé. Ez egy igazi szórakoztató útmutató, nemcsak nők számára!

„Amikor egy reggel Müller úr nyugtalan álmából felriadt, azon kapta magát, hogy nővé változott. Csodálatra méltó teste, melyet nem kevés izzadság árán munkált ki a fitnesz-stúdióban, jelentősen veszített izomtömegéből. Napok óta borostás álla sima lett, akár egy BMW krómozott motorházteteje. Rövidre nyírt frizurája pedig, melyet már a hajszárító első fuvallata megszárított (ami napi 5 perc alvástöbbletet jelentett!), szőke hajzuhataggá változott. […]

Az ördögbe is, mi a fene történt vele az éjjel? Talán viccesnek tartotta a végzet, hogy legfőbb büntetésként női sorsot rótt ki rá, ahelyett hogy megúszta volna egy gyötrelmes kínhalállal? […]

Ha marad a jelenlegi állapot, egyáltalán folytathatja még marketing menedzseri munkáját? […] Vajon mélyrepülésnek indul-e tisztességes keresete, az a szép kis summa, ami mögött büszke egója pöffeszkedett? És vajon ezután majd mindig kocsányon lóg a pasik szeme, ha csípőjét ringatva a fénymásolóhoz vonul?

Állj! Ez a gondolat máris azt mutatja, hogy csapdába sétált. Hogy juthat ilyen az eszébe, hogy saját magának kellene fénymásolnia? Tulajdonképpen mindig Neunernével, a titkárnőjével csináltatta a kópiákat. De vajon marad-e főnök, és lesz-e még titkársága, amit dirigálhat?”

„Az 500 legjobb coaching-kérdés” szerzőjének új kötete ezúttal is a ccoach gondozásában és forgalmazásában jelent meg: http://www.ccoach.hu/nok-karrier/

0 Tovább

Önkéntesség, önismeret, önbizalom

Mélyponton voltam. Se pasi, se elég munka, se elég pénz. Ugyanakkor volt még az a megbocsáthatatlan bűnöm is, hogy még mindig szerelmes voltam az exembe. Nem nagyon vettem fel a telefont még a barátaimnak sem, mert már én is untam magam, nem akartam, hogy ők is eljussanak idáig. Rossz nő vagyok, rossz anya, most már rossz barát is. Rosszul csinálom a dolgaimat, még mindig itt tartok! Hol? Ebben a valamiben, ami nyomja a mellkasomat, ahol több a szürke, mint amit el tudok viselni, visz magával le oda, ahová azt hittem, hogy már nem tudok többé kerülni, de sikerült. Hogy nem vettem észre, amikor kezdődött? Hogy nem tudtam megállítani? Ezt is elszúrtam. Már megint elszúrtam. Ki kéne jönni ebből valahogy! De hogy? Alkalmatlan vagyok rá. Erre is. Bűntudat bűntudat hátán.Pörgött az ujjam a telefonon, bambán meredtem a Facebookra. Új profilkép, ezt ebédeltem, politika, eltűnt kutya, itt buliztam, vicces vagyok, nem vagy vicces, új háttérkép. Tekertem, tekertem, tekertem. Aztán egy „Te mit tennél?” című videóra végre rányomtam. Ez volt az. https://www.youtube.com/watch?v=xP2g2nQq1wI

Nem tudom megmagyarázni, de miközben néztem, erős bizsergés járta át az egész testemet. Arra is emlékszem, hogy a gyomromban kezdődött. Mire észbe kaptam, már megkerestem a videóhoz tartozó civil szervezetet, és le is írtam nekik, hogy nem tudom kik ők, és pontosan mit csinálnak, de amit láttam, az nagyon tetszik, ráadásul erős fizikai tünetet is kivált belőlem (ezt részleteztem is), szóval nagyon érdekel, és nagyon szívesen csatlakoznék hozzájuk! Majd megdöbbenve attól, hogy azt írtam, amit írtam, és képes voltam még elküldeni is, gyorsan visszamásztam az önbántás mély bugyraiba, hogy újabb és újabb szegmensét fedezzem fel. Legnagyobb meglepetésemre hamarosan válasz érkezett. Találkozóra invitáltak. Így kezdődött az együttműködésem a Hősök Tere Kezdeményezéssel, és így kezdődött az én új életem.

A közös munka a mai napig tart, pedig évek teltek el azóta. A mélypontról való kijutás észrevétlenül történt, nem tudom felidézni, mert már nem arra figyeltem. A lelkesedés, a hit abban, amit csinálunk, a tettek vették át a helyét. Egyre magabiztosabb, empatikusabb, nyitottabb lettem. És bár a körülményeim nem változtak, mégis boldog voltam. Minden nap. Később raktam csak össze, hogy mi is történt. Utólag.

Azon az elképesztő nagy értéken, tudáson túl, amit a HT képvisel, sok minden kellett még, hogy az legyek, aki ma vagyok. Új közeg, más gondolkodás, más eszközök, mint amikhez hozzá voltam szokva. Kiléptettek a komfortzónámból! Másokért tettem, már jól tettem másokért, és ez felszabadított, átformált. Teljesen új területeken próbáltam ki magam, mert ott volt feladat, és kiderült, hogy alkalmas vagyok rá! A dicséret, elismerés, a sok köszönöm, de jó vagy, szuper, amit csinálsz, rengeteget számított! Mertem bátor lenni, mertem hibázni! Megtanultam, hogy lehet, szabad, kell, mert azt jelenti, hogy próbálkozom, és megmutatja, hogy merre ne, vagy hogyan ne! És onnan csak egy lépés, hogy de akkor hogyan másképp?

Azóta egy másik remek önkéntes csapathoz is csatlakoztam, a Budapest Bike Maffiához. Megint más közeg, más gondolkodás, más eszközök. És még biciklim sincs. Sok idő, sok meló, sok energia, de jó ügy, jó emberek, új kihívás, és mennyi mindenkinek segít! Még mindig boldog vagyok. Minden nap. Önkéntesség= önismeret+önbizalom.

Ja! És még valami. Jó barát vagyok, jó anya, és talán még jó nő is :)

Czirják Csilla life coach írása

0 Tovább

Szándékos élet (Intentional living) - könyvismertető

A könyv szerzője John C. Maxwell nemzetközileg elismert vezetési szakértő, oktató és coach, könyveiből több mint 21 millió példány fogyott világszerte. Dr. Maxwell az EQUIP és a John Maxwell Company szervezetek alapítója, ahol több mint 5 millió vezetőnek tartott képzést 174 országban.

Life coach szemüvegen keresztül olvasva könyvét volt egy rész, ami nagyon megragadta a figyelmemet. A szerző, aki immár 68 éves, visszatekint szakmai, emberi fejlődésére, és a következőket írja:

„Amikor először elindultam karrierem építésében, azt gondoltam, hogy embereknek segíteni annyit jelent, mint megváltoztatni őket. Így ki is jelöltem ezt magam számára, mint célkitűzés. Olyan üzeneteket szerettem volna átadni, úgy szerettem volna tanítani az embereket, hogy eközben egy magasabb életminőségre emeljem őket. Rengeteg tanácsot osztogattam. Fiatal voltam és idealista. Akkor még nem értettem meg, hogy az emberek nem azért fognak megváltozni, mert te azt akarod. Azért változnak meg, mert ők meg akarnak változni, és ez csak akkor fog megtörténni, amikor ők készek erre.

Hát igen.

Erről szólna a coaching. Egyenrangú félként melléjük állni, és segíteni, hogy megtörténjen az a változás, amire ők vágynak, támogatni a felkészülésben, és abban, hogy ez valóban megtörténjen, akkor, amikor ők erre készen állnak.

A könyv mely 2015 októberében jelent meg (magyar nyelven sajnos még nem kapható), azt az üzenetet szeretné átadni, hogy éljünk szándékosan, legyünk a saját életrajzunk megírói, ne csak szenvedő alanyai saját életünknek. Szóljon ez a történet erősségeinkről, és ne csak próbálkozzunk, tegyünk azért, hogy életünknek jelentőséget, értelmet adjunk.

A jó szándék nem elég, tennünk kell ezért, hogy beírjuk a nevünket a saját életünk könyvébe. Szóval nem elég a jó szándék, de a szándékosság elengedhetetlen. Tehát akarnunk kell, meg kell terveznünk, tennünk kell érte, lehetőleg napi szinten.

A szándékosság kérdése talán negatív formában szokott megjelenni leginkább, amikor arra hivatkozunk, hogy bocsánat, nem volt szándékos. Ezt kellene megfordítani, és szándékosan keresni mi az, ami előre vihet. Elkezdeni feltenni magunknak kérdéseket, vagy ha ez eleinte nem megy, segíthet a kérdező-edző, a coach, akinek szakmai kötelessége, hogy segítsen kérdéseket feltenni, önmagunknak. De ami lényeges, itt nem állhatunk meg, a kérdésekből tettek lesznek, melyek előre visznek. És itt szintén van a könyvnek egy fontos üzenete: „Most tedd meg!” Ne halogass, ne kerülgesd a forró kását, tanuld meg legyőzni „tanult tehetetlenségedet”.

És ily módon minden esélyünk megvan arra, hogy megtörténjen velünk a hétköznapi csoda, hirtelen ötleteink támadnak, egyszercsak megtanulunk a megoldásra fókuszálni, és elkezdjük a jó dolgokat megtörténtté tenni.

Van egy érdekes idézet a könyvben: „A legtöbb ember nem túl magasra céloz, és elvéti a célt, hanem túl alacsonyra és beletalál.” Vagy még rosszabb, egyáltalán nem céloz sehová.

Célozzunk magasra, fedezzünk fel magunkban mindent, ami a cél felé visz, és tegyünk meg mindent azért, hogy ebben másokat is részesítsünk. A szerző szerint ekkor fog megtörténni velünk a csoda, minél inkább megosztjuk ezeket a belső kincseket, annál gazdagabbak leszünk. Minél gazdagabbak leszünk, annál többet tudunk adni, és íme, nyakig vagyunk egy pozitív spirálban, mely létformává válhat, és így épül fel egy jelentőségteljes élet.

De hogy senkit el ne ijesszen a dolog, van még egy fontos alcím a könyvben: „Kezdd kis dolgokkal, de higgy a nagyokban”, és ezen a ponton megint óriási segítség, ha van melletted valaki, aki hisz benned, aki azért van melletted, hogy támogasson, aki emberileg és szakmailag is azt az elhívatást érzi, hogy téged támogasson a cél elérésében. (Hát nem semmi, a mai időkben, amikor hemzsegnek körülöttünk és bennünk a „vámpírok”. És nyomják a szöveget – szándékosan, vagy mint egy betáplált programot – de túláradó „együttérzéssel”, hogy: „Ez neked sem fog sikerülni, hiszen nekem sem sikerült”.)

És ezek a kis dolgok ott kezdődnek, hogy kezdesz odafigyelni például a saját szókincsedre és észreveszed benne a „szószemetet”, mindazt, amivel saját magad húzod le. Maxwell arról számol be, hogy kihúzta szótárából még azt a „de” szócskát is, amivel minden előtte elhangzottat tagadunk.

„Igen, de ez mégis csak túlzás!” - mondhatná valaki, és lám így mentjük fel magunkat a tétlenség vádja alól is.

Zárszóként még továbbítanám a könyv Credo-jának egy részét:

  • Higgy magadban!
  • Higgy az embereidben!
  • Higgy a küldetésedben!

Ámen.

Darabos József Attila

coach

0 Tovább

50 kreatív coaching ötlet – könyvajánló

Martin Wehrle neve ismerős lehet mindenkinek, aki fogékony a coaching iránt. A német származású úriembert manapság a legnépszerűbb sztárcoachok között tartják számon, és hírneve nem megalapozatlan. Könyvei ötletesek, újítóak és merőben mások, mint arra számítanánk egy coach munkakönyvtől.

Az 50 kreatív coaching ötlet egy haladó coachok számára íródott könyv, ami nem a coaching alapjait segít elsajátítani, hanem a már meglévő tudásunkat színesíti tovább, új ötletekkel és nézőpontokkal.  A könyv visszaviszi a coachingot oda, ahonnan indult: egy könnyed, kreatív ám eredményre vezető beszélgetéssé teszi akár az eddigi unalmas és egy sémára épülő coaching folyamatokat is. Bemutat 35 szokatlan módszert, amivel a coachee-t kizökkenthetjük a probléma-spirálból, és szemléletes, új nézőpontot kínálhatunk neki, mellyel eddig még biztosan nem szemlélte a kialakult helyzetét. Hiszen kinek jutna eszébe a problémáját egycsapásra megoldani, pusztán a „Kívánság-tóban való horgászással”, vagy megszemélyesíteni, és megdicsérni. Mégis, óriási segítségünkre lehet, ha nem csak az ügyfél, hanem mi is ki tudunk törni a megszokott módszerekből, és új, friss szemmel tudunk tekinteni a kialakult helyzetre, és ezt a frissességet át tudjuk adni a coachee-nak is.

A 35 újító kreatív ötltet mellett bemutat még 10 olyan helyszínt is, ahol eddig valószínűleg nem jutott volna eszünkbe, vagy nem használtunk túl gyakran. Pedig milyen szemléletes tud lenni egy túra coaching, vagy egy beszélgetés egy reptéri váróban, egy állatkertben vagy egy játszótéren.

A könyv utolsó fejezetében 5 ötletet ad az olvasónak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet még hatékonyabb a coach tevékenysége, és hogyan tehet még inkább a saját renomé növeléséért. Megtalálhatók itt a marketing tippeken át a saját könyv írásának fortélyai is, tehát minden, ami egy coachot sikeresség és ismertté tehet.

Martin Wehrle könyve akkor lehet segítségünkre, ha elakadtunk a coaching során vagy ha új ötletekkel, technikákkal szeretnénk színesíteni a már meglévő repertoárunkat.

Szkróbó Tamás business coach gyakornok írása

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (213),coach (205),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),proaktivitás (14),kreativitás (13),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),siker (8),időbeosztás (8),párkapcsolat (7),tudatosság (7),átkeretezés (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),nők helyzete (5),felelősség (5),interjú (5),tánc (5),túra coaching (4),kommunikáció (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elégedettség (4),pszichológia (4),asszertivitás (4),elismerés (4),bátorság (3),stressz (3),Itt és Most (3),kultúra (3),mese (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),egyensúly (2),bizalom (2),szinergia (2),megismerés (2),rugalmasság (2),játék (2),irányítás (2),életciklus (2),álom (2),csend (2),Edward de Bono (2),kritika (2),praxis (2),vállalat (2),pénz (2),Martin Wehrle (2),életmód (2),önérvényesítés (2),ítélkezés (2),tervezés (2),ROI (2),tanácsadás (2),érzékenység (2),mozgás (2),alkalmazkodás (2),érzelmi intelligencia (2),multi (2),iskola (2),munka (1),szuperérzékenység (1),teljesség (1),sport (1),edzés (1),anyaszerep (1),vállalat (1),SMART (1),akaraterő (1),optimizmus (1),őszinteség (1),Appreciative Inquiry (1),szokás (1),megbocsátás (1),erősség (1),munkahely (1),gyerek (1),társaság (1),Fontos és Sürgős (1),érzelmek (1),intelligencia (1),MBO (1),flow (1),szülő (1),érzékenyítés (1),szervezetfejlesztés (1),depresszió (1),család (1),kamasz-szülő (1),a coaching hatása (1),bántalmazás (1),helyzetfüggő vezetés (1),tanulás (1),y generáció (1),caoaching (1),jövő (1),coachcoaching (1),átirányítás (1),fogadalmak (1),én-erő (1),akarat (1),szeretet (1),böjt (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),edző (1),önkéntesség (1),hős (1),tranzakcióanalízis (1),dicséret (1),orvos (1),beteg (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),divat (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),személyiség (1)

Feedek