Proaktív coaching

A Harvard Business Review oldalán jelent meg Teresa Norton kommunikációs tréner és Executive Coach írása a „vezetői készségek” témakörében. A jelenleg Hong-kongban székelő drámapedagógiában is jártas Norton cikkében rámutat arra, hogy a vezetőnek is időközönként meg kell állnia és át kell vizsgálnia saját reakcióit.

Simon Laung, Teresa egyik jó barátja, egy vállalatnál vezető beosztásban dolgozik és szerette volna kipróbálni, miben tud egy szimuláció segíteni a vezetői készségeinek fejlesztésében.  Az egyik szerepjátékban Simon hirtelen felkiáltott: „Szükségem van egy kis szünetre!”

A munkahelyi elmaradás, késés esetére fókuszálva dolgoztak fel egy esettanulmányt. Jackkel, a tehetséges munkatárssal kellett Simonnak elbeszélgetnie, aki az utóbbi időben meghosszabbítja az ebédszüneteit.  A beosztott helyzetét nehezíti, hogy ez egy határidőkkel teletűzdelt időszak a cégnél, így a Leung részlegén dolgozó emberek is túlterheltebbek és feszültebbek.

Az első jelenetnél Simon megállás nélkül beszélt, nem hagyta szóhoz jutni a másik felet.  Inkább hasonlított egy előadásra, mint egy beszélgetésre, ahol szegény Jack csak passzív szemlélője volt karakterének könyörtelen dorgálásában.  Amikor Teresa megállította a játékot, megkérte Jacket, hogy mondja el, mit tapasztalt. Válaszában érezhető volt a tanácstalanság: „Nem volt esélyem, hogy elmagyarázzam, mi is történt.”

Norton erre azt javasolta Simonnak, hogy tegyen fel kérdéseket. Legyen határozott, kíváncsi és együtt érző! Aztán majd tudni fogja hogyan tovább.

Újraindították a szerepjátékot. Simon megpróbálta magát visszahelyezni a felvállalt szerepbe, de nem sikerült, egyszerűen nem tudta megvárni, hogy Jack válaszokat adjon. Az irányító a következőt tanácsolta Simonnak:

Simon, képzeld el, hogy van egy varázs távirányítód, hasonló, mint a televízió távirányító. Akármikor megnyomhatod a „szünet” gombot, ha kényszert érzel a szidásra, magyarázkodásra, vagy, ha helyesbíteni szeretnél valamin. Csak hallgasd, mit mond Jack, mi az üzenete számodra. Ne próbálj meg semmilyen hipotézist felállítani Jack ártatlanságával vagy bűnösségével kapcsolatban. Lényeges, hogy maradj nyitott, kíváncsi és figyeld, mit mond!

Norton félrehívta Jacket és megkérte, hogy szedje össze a gondolatait és találjon egy nagyon személyes indokot arra, hogy elkésett. Majd a jelenetet újraindult. Miután Laung kérdőre vonta Jacket, hogy mi az oka a hosszú ebédszüneteinek, nagy csönd lett a teremben. Simonon látszott, hogy nagyon ki szeretné tölteni az űrt, de megálljt parancsolt magának és figyelmesen kivárt. Jack végre halkan, vontatottan mesélni kezdett. A felesége kórházban van és az ebédszünetek ideje alatt szokta meglátogatni. A megdöbbentő hírt meghallva Simon felhagyott minden vádaskodással, helyette megértő és támogató viselkedést tanúsított. Kijelentette, hogy bármikor beszélhet vele Jack a problémáiról. Azt is megígérte, hogy megkéri a munkatársakat, hogy amiben csak tudnak, segítsenek neki. Így talán könnyebben átvészeli ezt a nehéz időszakot.

A szerepkörből kilépve Simon magába nézett: „Úgy érzem, hogy előítéleteim vannak az emberek indítékaival kapcsolatban. Szükségem van rá, hogy ezen változtassak, ez nem mehet így tovább. Eddig a saját fejem után mentem, nem vettem figyelembe a többieket.”

Norton elmesélte Simonnak, hogy a színészek különböző módon készülnek egy-egy színdarab eljátszására. Az angol Nemzeti Színház első igazgatója Sir Laurence Olivier hitvallása szerint az ember jelmezben képes átváltozni és eggyé válni a szerepével. Van olyan mozzanat, ami belülről fakad, míg más külső hatás eredménye. A próbákon van lehetőség összekovácsolódni a felvett személyiségjegyekkel, amik az előadás során már hitelesen együtt rezegnek a színésszel. Ezek a felvett személyiségjegyek akarva-akaratlanul fejlesztik az egyént.

„Miért nem próbálsz meg eljátszani a helyzettel Simon?”- kérdezte Norton. „Vedd elő a varázs távirányítót és keress egy jól látható helyet neki a munkaasztalodon. Nem feltétlenül kell használnod, de emlékeztetőül hasznos, ha szem előtt van.”

Két héttel az esettanulmányt követően Simon felkereste Teresat. Lelkendezve mesélte sikertörténetét, miszerint egy találkozó alkalmával sikerült meghallgatnia a másik felet, mindenféle közbeszólás és előítélet nélkül. Ez gyümölcsözőnek bizonyult, mert időt és energiát takarított meg, sőt munkakapcsolatai is elkezdtek javulni.

A beszélgetés közben Simon zsebéből kiesett egy mini távirányító. Nevetve annyit mondott: „Érzem a súlyát a zsebemben, s erőt ad, emlékeztet hogyan is viselkedjek”. Ezek után Simon felbátorodva más eseteket is ki akart próbálni, mint vezető.

 A szerepjátékok lehetőséget adnak, hogy feldolgozzunk élethelyzeteket. A vezetők úgy élik az életüket, mintha folyamatosan színpadon és rivalda fényben lennének. Simon Laungnak nem kellett mást tennie, mint újragondolni és több oldalról megközelíteni a problémát. A felismerést követően pedig használni a fantáziáját, hogy mivel is tudná ellenőrzés alá vonni saját reakcióid.

Forrás: http://blogs.hbr.org/cs/2012/09/a_leader_who_needed_a_pause_button.html

Galgovszki L. András

A hosszúra nyúlt, álomittas esték és mélabús reggelek után jól esik az embernek, amikor a tavasz feldereng. Elég csak arra gondolnunk, hogyan csalogatnak elő minket az ablakon beköszönő első napsugarak. Már a közérzete is más az embernek egy ilyen ébresztő után, amikor a kedvese mellett a nap is végigsimítja játékosan árnyait.

 Ez az írás az ébredésről, a jól eső nyújtózásról szól, amely a fáradt kissé elmerevedett, vagy elmacskásodott tagjainkat felpezsdíti, újra éltető energiával tölti fel. Ahogyan a testnek, úgy a szellemnek is szüksége van felfrissülésre egy lelki zuhanyrózsa alatt. Ebben segíthet a coaching, amely ugyan nem víz, de forrása lehet önmagunk megismerésének, segít lemosni a minket elborító, elhomályosító hiedelmeinket, hogy tisztán lássuk a tényeket, amelyre hitünket alapozhatjuk.

 Sokszor azért „toporgunk” egyhelyben, azért nem rakunk rendet magunk körül, mert elfáradtunk a munkás hétköznapokban, megszoktuk a taposómalmot vagy egyszerűen belekényelmesedtünk a mindennapokba. Érezzük, hogy valami nem stimmel körülöttünk, de elfogadjuk. Számtalan helyzetben tudjuk, tennünk kellene családunkért, szeretteinkért, magunkért, de nem tesszük. Valami meggátol minket abban, hogy tegyünk. Azt képzeljük, gondoljuk, hogyha lépünk, annak ez és ez lesz a következménye. Nem tudjuk biztosan, csak úgy véljük.

 Tegyünk rendet a fejünkben a zsenge tavasz hajnalán. Rendeljünk el „nagytakarítást”! Ahogy a tavasz is felváltja a telet, úgy nekünk is szükségünk van arra, hogy a téli álmodozás helyett a tavaszi nagytakarítás fényében a tettek mezejére lépve rendezzük sorainkat. Mert ez az élet rendje. Könnyebb úgy lépdelni és előrehaladni az élet színpadán, hogy magabiztosak vagyunk, bár a lépéseink nem mindig könnyűek, de a megtételük szabaddá tesz, olykor szárnyalóvá. Mi pedig nem szédülünk meg, mert önmagunkra, saját középpontunkra találtunk, s tudjuk, biztos kezek építik szárnyaink.

 A „nagytakarítás” eszköze. A coaching, bár nem egy háztartási eszköz segít nekünk a nagytakarításban, mint saját „lelki, érzelmi háztartásunkat” segítő módszertan.

Hogyan segíthet a coach a konzultációk alkalmával a rendrakásban?

1. 1.      A téli álom után hozzájárulhat, hogy az álmok megfoghatóbbak legyenek, közelebb kerüljenek hozzánk. Ne csak a jövőbe vetett „csalfa, vak reményt” keltsék bennünk, hanem fordítsuk le azokat a célok világára. Apró lépésekkel megtehető útra (részcélokra), amik közelebb visznek bennünket céljainkhoz, álmaink megvalósításához. Az első tehát álmaink célokra fordítása.
2. 2.      A gondolataink is sokszor elringatnak minket. Ha valamit nem teszünk meg, annyira kreatívak leszünk, ezernyi választ ad a szánkba a fürge elménk. Ahogy mondani szoktuk: csak kapkodom a fejem. Gondolatok hegyét építjük, és elvi korlátokkal torlaszoljuk el magunkat a cselekvéstől. Csak úgy cikáznak a gondolatok, amelyek elterelik a figyelmünket a valós helyzetről. A második, szembenézni a helyzettel, amiben vagyok.
3. 3.      Meg kell tanulnunk felismerni a tények és a vélekedések közötti különbséget, mert ebből rengeteg lelki kalamajkát szerzünk magunknak. A cselekvéseink mögött meghúzódó félelem a következményektől, amikről úgy véljük, bekövetkezik. A nem cselekvés tényében pedig kreativitásunknak köszönhetően extra nagyra növeljük a lehetséges történésben rejlő veszélyforrást. A harmadik és talán a legfontosabb a tények leválasztása a vélekedésekről.    

Nem csodalámpás a coaching, melyet dörzsölgetve előjön a minden kívánságot teljesítő dzsinn, de egy lámpás, amelynek lángja játékában a világi problémák mindig más nézőpontban villannak fel egy-egy részlettel, hogy teljesebb legyen a helyzetértékelő kép.

A tavasz a természet és a természetünk megújulásával tehet minket teljesebbé és ehhez remek lehetőség egy coaching ülés, ahol az új ötletek megfoganhatnak és a nyárra gyümölcsöt hozhatnak.

Bár még nincs tavasz, ahogyan József Attila is írja, csak rajtunk múlik, mikor kezdődik el, mikor kezdődik bennünk a tavasz:

„Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél!
Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel -
A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!”

 Veres Richárd proaktív life és business coach írása

Bár már túl vagyunk az évfordulón, de az újévkor tett ígéreteink, fogadalmaink jó esetben még mindig itt kísértenek a mindennapjainkban. Ha készítenénk egy felmérést, hogy az év mely szakaszában kerül megfogalmazásra a legtöbb soha be nem váltott ígéret és fogadalom, akkor nagy valószínűséggel ez az időszak december 25. és január 10. között lenne valahol.

A hagyomány szerint az új év egyben új kezdetet, új lehetőséget jelent az egyén számára, egyfajta virtuális „reset” gombként működik sokak elméjében. Ilyenkor új célokat tűzünk ki és hajlamosak vagyunk soha be nem teljesülő újévi fogadalmakat tenni.

Minap sétálva a Deák Ferenc téren megpillantottam egy kinn felejtett plakátot, amely éppen erre a pszichológiai tényre próbál lecsapni és becsatornázni az plakátolvasó figyelmét és ezzel egy időben pénzét is…  A plakáton egy banki hirdetés olvasható az alábbi felszólítással „tegyen könnyen betartható újévi fogadalmat.“ Elgondolkodtató, hogy a szlogen szerint a fogadalmakkal kapcsolatban a legalapvetőbb probléma az, hogy azok könnyen vagy nehezen tarthatók-e be. Nyilvánvalóan nem szükséges különösebben hangsúlyozni azt, hogy erősen szubjektív kérdés, hogy mi tekinthető könnyűnek vagy nehéznek, tovább pedig a legtöbb esetben a könnyen betartható fogadalmakat sem tartjuk be.

A gond tehát nem az, hogy könnyen vagy nehezen tartható-e be egy ígéret vagy fogadalom, hanem az, hogy mennyire gondoljuk komolyan, mennyiben kapcsolódik alapvető értékeinkhez, távlati és más céljainkhoz és hogy egyáltalán milyen eszközöket tudunk mozgósítani nap mint nap céljaink, fogadalmaink beváltásához, betartásához. Egyszóval elmondható, hogy ha egy fogadalmunk nem találkozik valódi motivációval és egy cselekvési tervvel, akkor abból nem igen lesz semmi, függetlenül pl. attól, hogy 1 vagy 15 kilót szeretnénk leadni.

A plakát olvasása előtt pár nappal a kiváló blog- és újságíró, Leo Babauta könyvét fogtam a kezembe (A kevesebb ereje – Lényegre szorítkozás az üzleti- és magánéletben), amelyben egy rövid bekezdés éppen a fogadalmaknak van szentelve. Babauta arra hívja fel a figyelmet, hogy az éves céljainkat célszerű háromra szorítani, mert körülbelül ennyit tudunk egyszerre befogadni és ennyit leszünk képesek egy időben kezelni, majd pedig teljesíteni.

Babauta nem csak az éves célok, hanem a napi teljesítendő fő feladatok számát is háromban határozza meg. A lényeg, hogy minden nap tegyünk valamit a nagyobb céljaink érdekében, nem a méret, hanem a folytonosság a lényeg. Miért is több a kevesebb? A fogadalmak kapcsán azért, mert ha komolyan vesszük a fogadalmainkat, akkor az, hogy az adott évünket sikeresnek nevezzük, avagy sem, nagyrészt attól függ, hogy a kitűzött céljainkat sikerül-e teljesíteni. A kevesebb pedig könnyebben teljesíthető.

Többnyire elfelejtjük, hogy egy fogadalom nem csak abból az egy mondatból áll, amelyet a szilveszteri pezsgőgőzben megfogalmazunk, hanem abból a motivációból, amelyből gyökerezik és egy hosszabb távú cselekvési tervből, ami meghatározza a lépéseket a cél felé. Egy éves projektünk sikeressége attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek a projekt részmozzanatait a mindennapok tevékenységeiben megjeleníteni.

Gyakori probléma, hogy túl nagy célokat tűzünk ki, olyan nagyokat, amelyek hegyként tornyosulnak előttünk. Ha képesek vagyunk a nagy célt kisebb részcélokra, azokat feladatokra majd operatív tevékenységekre osztani és beépíteni a napi rutinba, akkor a cél már nem is egy nagy hegynek, hanem kisebb dombok sorozatának tűnik csak.

Mindemellett pedig akkor leszünk képesek napról napra a feladatokat teljesíteni, ha némi jutalmazást építünk be a rendszerbe önmagunk számára. Végső soron mit ér a cél, ha közben megfeledkezünk a legfontosabbról, t.i. élvezni az odafelé vezető utat…

Takács István, business coach írása

„Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”. Szinte nincs olyan céges vagy baráti összejövetel, amelyen nem hangozna el ez a nóta. A résztvevők pedig önfeledten, egymást túlharsogva éneklik a refrént, mint egy indulót. Ezt a kifejezést (eredetileg: „Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest”) a brit Robert Owen alkotta meg 1817-ben az ipari forradalom időszakában, amikor a hét hat napján napi 10-16 órát dolgoztatták az embereket a gyárakban, nem törődve testi és lelki egészségükkel.

De mi a helyzet ma? Miért olyan népszerű még mindig ez a mondat annak ellenére, hogy a törvényes munkaidő napi 8 óra, illetve heti 40 óra? A válasz kézenfekvő: sok ember ennél többet kénytelen dolgozni ahhoz, hogy az elvárásokat, előírt határidőket tartani tudja.  A munka és a magánélet egyensúlyának hiánya óriási probléma, szélsőséges esetben a családi és baráti kapcsolatok megszűnéséhez, teljes beszűküléshez vezet.

Az állandósult stressz, a regenerálódás hiánya a mentális zavarokon túl, szervi panaszokat is okoz. Vajon tényleg tehetetlenek vagyunk ezzel a „népbetegséggel” szemben? Szerencsére nem így van. Ha saját erőből nem sikerül pozitív változást elérnünk, egy coach támogatásával megtalálhatjuk a megoldást.

Az egyensúlyhiány hátterében számtalan ok állhat, vizsgáljunk meg néhány példát!

1. 1.       Önbizalomhiány, nehézkes önérvényesítés

„Túl sok a feladatom és minden azonnal kellene. Napi 16 órába sem fér bele mindez. Nem szólok a főnöknek, mert úgysem hallgatna rám, inkább túlórázom, de már teljesen ki vagyok borulva.”

A coaching üléseken kiderül, hogy a coachee sohasem próbált beszélni a főnökkel erről a problémáról, de hajlandó lenne megpróbálni.  Ebben az esetben az önbizalom és az önérvényesítési képesség erősítésére helyezzük a hangsúlyt. Felidézünk olyan élethelyzeteket, amelyekben sikeresen gyakorolta az önérvényesítést, önbizalmát szakmai sikereinek, erősségeinek számba vételével erősítjük.  Mielőtt sor kerülne a főnökkel való találkozásra, eljátsszuk a várható párbeszédeket.

1. 2.       Félelem a szankcióktól és a munkahely elvesztésétől

„Főnököm nincs tisztában azzal, hogy ez a feladat mennyi munkát igényel és az előírt határidő irreális. Nem merek szólni neki, mert félek: több kollégám bajba került már, egyiküket ki is rúgták. Állandó stresszben élek, nincs magánéletem, alig jut időm pihenésre.”

Beszélgetéseink során a tények vizsgálatára helyezzük a hangsúlyt: miért „kerültek bajba” az említett kollégák? Van-e hasonlóság köztük és az ügyfelünk között? Ki lehet az a környezetében, aki segítségére lehet?

1. 3.       Időgazdálkodási problémák

„Állandóan rohanok, soha nincs időm semmire. A tennivalóim tornyosulnak, ki sem látszom a munkából. Kapkodok ide-oda, folyton túlórázom, mégsem tudok semmit határidőre befejezni. A főnökeim elégedetlenek a teljesítményemmel, és én is úgy érzem, hogy kifáradtam ebben a mókuskerékben, nem vagyok elég hatékony.”

Ebben az esetben tisztáznunk kell, hogy valóban irreálisak-e a kitűzött határidők, és vajon a munkatársak is hasonló problémákkal küzdenek-e. Ha nem, akkor a coaching központi célja a hatékonyabb időgazdálkodás. Azonosítjuk a gátló és lassító tényezőket, eszközöket keresünk azok kiküszöbölésére és megbeszéljük a tapasztalatokat.

1. 4.       Pillanatonként változó elvárások

„A főnökség naponta változtatja az instrukciókat, ezért gyakran feleslegesen dolgozom egy-egy anyagon késő estig, másnap változik a koncepció és kezdhetem elölről. Úgy érzem, hogy soha semminek nem jutok a végére, pedig szinte csak aludni járok haza.”

 Ez a problémakör nagyon sok kérdést felvet a coaching során. Vajon valóban változó koncepcióról, vagy egyszerűen csak félreértésről van szó? Léteznek-e hosszabb távú célok, tervek, keretrendszer, szabályzatok? Lehet-e a coachee-nak (ügyfélnek) ráhatása a feladatok és határidők meghatározására?

1. 5.       Tűzoltás jellegű munka

„Részlegünk munkáját a kapkodás és a tűzoltás jellemzi. Ahelyett, hogy előre gondolkoznánk, tudatosítanánk az elérendő célokat, átgondolnánk a folyamatot és ezek alapján szétosztanánk a feladatokat, csak sodródunk az árral. Annak ellenére, hogy állandóan túlórázunk, szinte alig haladunk. A feszült légkörben problémamegoldás helyett a felelősség folyamos áthárítása tapasztalható.”

Ez a vezető tudatában van annak, hogy mit kéne tennie ahhoz, hogy a részlege hatékonyabb és eredményesebb legyen. Konzultációinkon végiggondoljuk a lehetséges megoldásokat, kijelöljük a mérföldköveket és folyamatosan értékeljük a megvalósítás során szerzett tapasztalatokat.

Befejezésül egy gyakran idézett mondat: „Nem azért élek, hogy dolgozzak, hanem azért dolgozom, hogy éljek.”   Megfontolandó!

Szilágyi Judit business coach írása

Önmagunk megítélésével kapcsolatban csak egy dolog biztos: sosem lehetünk teljesen objektívek. A pesszimizmus, kishitűség azonban komoly problémák forrása lehet, ezért érdemes tudatosítanunk magunkban, ha kevesebbnek érezzük magunkat annál, mint akik józan megfontolás, vagy ismerőseink megítélése alapján lehetnénk.

A The Coaching Academy Blog írása hasznos tanácsokkal vértezi fel mindazokat, akik gyenge önértékeléssel, önbizalomhiánnyal küzdenek. A következő hét lépés segít, hogy pozitívabban gondoljunk önmagunkra, ezzel életünk szinte minden területét könnyebbé és szebbé téve.

1. Ki vagyok én?

Érdemes időt szánni rá, hogy pontokba szedve összegyűjtsük, mit is gondolunk magunkról. Igen tanulságos lehet a jellemvonások, erények és hibák lajstromba szedése. Különösen fontos, ha arra jutunk, hogy csak bizonyos helyzetekben jelentkeznek hibáink. Célszerű elgondolkodni, mely szituációk érintenek érzékenyen, és pontosan miért hívják elő rosszabb tulajdonságainkat. Sok negatívumról alaposabb töprengés során ki fog derülni, hogy leginkább csak saját elképzeléseinkben létezik.

2. Miért kell megváltozni?

Fontos felismernünk, hogy milyen nagy hatással lehetnek ránk önmagunkra vonatkozó negatív előfeltevéseink. Szedjük össze, hogy eddigi életünk során mikor, hogyan akadályoztak minket az előrelépésben, fejlődésben ezek a vélekedések! Ha őszinték vagyunk, ez fájdalmas folyamatnak ígérkezik, de nem is szabad sokáig időzni felette: beazonosításuk után fogadjuk meg, hogy nem ismétlődhetnek meg a korábbi hibák. Összpontosítsunk a változás igényére!

3. Alkossunk új énképet!

Megtartva a korábbi lista pozitívumait, a rossz tulajdonságokat fogalmazzuk újra, hogy kedvező erényekké váljanak. A félénkségből így lehet megfontoltság, a lobbanékonyságból őszinteség, és így tovább. Két héten keresztül olvasgassuk magunkban ezt az újraírt lajstromot, mígnem azt vesszük észre, hogy valóban úgy kezdünk viselkedni, ahogy a papírunkon olvasható. Döntéseinket immár pozitív érzelmi alapon tudjuk meghozni!

4. Pozitív példaképek

Figyeljünk meg olyan személyeket a környezetünkben, akiknek pozitív tulajdonságaira némi csodálattal vagy – valljuk be, irigységgel – tekintünk. Hogyan tekintenek ők saját életükre? Hogyan beszélnek róla? Igyekezzük ellesni a titkukat. Hasznosabb, ha csodáljuk mások jó tulajdonságait, és beépítjük saját fegyvertárunkba, mintha a biztos kisebbrendűséget alapul véve hasonlítgatjuk hozzájuk magunkat, egyre csak a kudarcot ismételve.

5. Képzeljük el!

Míg megbarátkozunk saját új énképünkkel, érdemes már menet közben is elképzelni magunkat fontos szituációkban. Hogyan fogunk viselkedni, reagálni emberekre és helyzetekre? Érdemes fejben előre eljátszani ezeket a forgatókönyveket, hogy nagyobb eséllyel válthassuk valóra őket később.

6. Elég az önkritikából!

Figyeljük meg, miként beszélünk magunkról. Tudatosan kerüljük a negatív, önmagunkat becsmérlő állításokat, mint „sosem voltam jó ebben vagy abban”, „csak a szerencsének köszönhetem”. Ha mások előtt így beszélünk önmagunkról, azzal azt üzenjük, hogy nem sokra tartjuk magunkat, és tőlük sem várunk megbecsülést – ez pedig könnyen önmagát erősítő körforgássá válhat.

7. A külső is fontos!

Ha belső önbizalmunk erősödik, érdemes ezt megjelenésünknek, öltözködésünknek is visszatükröznie. Ezek is erősíthetik, vagy épp gyengíthetik frissen kiépített pozitív énképünket, ezért nem szabad elhanyagolni a reggeli készülődést! Járjunk fodrászhoz, edzőterembe és masszázsra, ha jobban érezzük magunkat tőle. Talán egy kisebb fogyókúrára is szükségünk volna? Ha törődünk magunkkal, azzal nap mint nap erősítjük a tiszteletet az iránt a személy iránt, akit úgy hívunk: Én.