Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Holtomiglan- holtodiglan boldogságban - 3. rész

  1. Párválasztás
  2. Jó házasság
  3. Rossz házasság

III.  Rossz házasság

A szülők sokszor nem tanítják meg a fájdalmas helyzetek kezelését a gyerekeknek, talán azért mert nem könnyű Nekik sem. Nem jó a konfliktust látni a gyereknek sem egy házasságban, de a kezelését, a megoldást igen. 

Ez a cikk azokra a házasságokra terjed ki, ahol nem a deviáns viselkedés a probléma. Azon házasságokról szól, ahol elszürkülés, lassú távolodás történik, de szeretnék ha működne a kapcsolatuk, s nem romlana tovább a kezelhetetlenségig. 

Sokan kezelik nehezen a házassági problémákat. Ha túljutnak a párkeresésen, kiválasztják, kivel szeretnék leélni az életet, és jönnek a problémák, érdemes már a legelején megoldást keresni, és nem eltolni az elakadásokat. Akár párkapcsolati coach segítségét kérni. Bizonyosan lesznek fájdalmas percek, de ez azt fogja jelenteni, két egymást szerető ember szeretne javítani szakember segítségével az életükön. Úgy tűnik, a válás ma természetes velejárója az életnek, pedig nem az. Néha küzdeni kell a házasságért, és akkor is értékelni kell amikor magától értetődően ott vagyunk benne, nehogy válás után jöjjenek rá a felek, milyen jó volt együtt.

Sokféleképpen lehet elrontani. Ahogyan helyrehozni is.

Legtöbb estben apróságokkal kezdődik a probléma.  Az apróságok a legnagyobbak tudnak lenni idővel. Kár arra gondolni, nem kell megbeszélni, minek, ez csak kis dolog.  Mondjuk a feleség lányos filmet nézne, a férj sportot. Na és? Mi a baj? Miért ne nézhetne mindkettő azt, amit szeret? Miért kell kötözködni, nézze azt ami örömet okoz.

Ha egy bármilyen gond tartósan kezd fennállni, emlékezz vissza, és tudjad, ez nem izgatott régen. Lehet, hogy Te magad sem vagy könnyű eset az évek múlásával!

Lehetőleg kezeljük a buktatókat még időben. Soha nem szabad azt mondani, és még viccből se mondja senki azt, hogy „elválok”.  Ne ismételjen senki ilyen szavakat, amikor nem is aktuális, nincs is rá szükség!  A szavaknak ereje van. Sőt, ha nehézségek adódnak, sokkal inkább érdemes a megoldást keresni. Keresni kell, mi az, ami nem baj! Nagyon fontos szerepe van az értő figyelemnek, úgy hallgassa az ember a társát, hogy élje bele magát a másik helyzetébe is, hallja meg, mit mond a másik, a kiutat keressék mindketten.  Valójában, kevés az a probléma, ami még másnap is problémának látszik. Persze, hogy vannak nehéz napok és helyzetek, de ha ketten vannak a megoldáshoz, máris van támaszunk. Ennek oda-vissza kell működnie.

Meg kell mondani, mi a baj, mi nem tetszik. Nem jó párbeszéd a „mi a problémád” kérdésre a következő válaszok adása: semmi, mondtam már, hogy semmi, minden rendben van, hagyjál békén, nyugodjál le!

Az sem előre vivő, ha „megtanulják” hogyan kell/ene kommunikálni, de nincs mögötte más, csak üres szavak. Nem a betanult szavak a jó megoldás. A konfliktus kezelési módszerek szintén nem csodaszerek, mit sem érnek szeretet nélkül, vagy a szándék nélkül, hogy meg akarják oldani a problémát. Érdemes elgondolkodni azon, hogy egy nagybeteg ember azonnal fel tudja sorolni az értékeket az életében, ami nem az arany órája és az autója lesz. 

Van olyan helyzet amikor már a kapcsolat úgy rossz, ahogy van. Ebben az esetben nem érdemes már együtt maradni, ki kell mondani, ez a kapcsolat már meghalt. Jó esetben elismerik mindketten, hogy közösen tettek érte, hogy így alakult. A tűz ami régen 10-es volt, mára csak 2. Ha így marad, az nem jó már. Amennyiben sikerül a kapcsolatot annyira tönkre tenni, hogy az már nem viszi előbbre egyik felet sem, a destruktív helyzetet nem érdemes fenntartania a párnak. Ha a beszélgetések többsége már meddő párbeszéd, semmi értelme erőltetni.

Ne torkolljon a kapcsolat kifogás keresésekbe, senkinek nem érdemes maradnia az alternatíva hiánya miatt a másikkal, ez zsákutca. Ráadásul nagyon romboló érzelmileg, sokkal több sebet ejt. Ha már nincs kölcsönös egymásra figyelés, alkalmazkodás, (ez nem ugyanaz mint a megalkuvás) akkor nem boldog egy kapcsolat. 

Téves gondolat, hogy ami elromlott, majd megoldódik magától. Nem fog. A nem szívből jövő döntés a változásra sem lesz tartós soha. Le kell menni a probléma gyökeréig, különben nem lesz változás. Ez nehéz, és sok idő szükséges hozzá és kitartás. Nem lehetetlen megtenni, ha komoly az elhatározás erre.  Ha a párkapcsolatban nem mondjuk ki tisztán, őszintén a problémát, csak tovább mélyül a szakadék! Amíg van remény, javítani kell, de ha már menthetetlen a kapcsolat, minden módon próbálták megmenteni de hiába, fel kell ezt ismerni és elengedni.

Azt mindenki tudja, hogyan lehet rossz, hogyan lehet elszúrni egy házasságot. Ebbe aztán jó sok energiát fektetnek. Aztán legtöbbször a másik fél a hibás. Azért is, mert erről jól lehet panaszkodni? Ha van boldog házas ismerőse, barátja, miért nem kérdezi meg, Ők hogy csinálják? Valószínűleg odafigyelnek egymásra, sok olyan programot csinálnak együtt ami mindkettőjüknek örömet okoz. Ha pedig  kezdenének  eltávolodni bármi ok miatt, akkor van mihez viszonyítaniuk és újra igyekeznek például ezeket a közös kiránduló helyeket felkeresni, vagy  olyan étterembe elmenni ahol annak idején örömmel jártak,  igyekeznek visszahozni a melegséget a kapcsolatba.

Egy jól induló, boldog, harmonikus házasságban ha észleli a pár a kapcsolati válságot, érdemes nem halogatni a megoldást, amíg javítható, amíg szeretik egymást.  Ha ezt elmulasztják, akkor már komolyabb konfliktusokat kell kezelni, amik egyre kínzóbakká válnak és az ezzel járó frusztrációk sokkal komolyabb gondokhoz vezethetnek, utoljára pedig a végérvényes szakításhoz.

Tarnóci Ágnes life coach 

0 Tovább

Holtomiglan – holtodiglan boldogságban 2. rész

  1. Párválasztás
  2. Jó házasság
  3. Rossz házasság

II.  Jó házasság

Remélhetőleg a házasság úgy indul mindenki életében, hogy egy életre szeretnék fenntartani.

A közös élet kialakításához legalább 1-2 évre szükség van. El kell telnie mindenből egynek: egy télnek, egy tavasznak, egy nyárnak, egy ősznek, egy karácsony, egy születésnap, egy nyaralás stb.

Ekkor már tudni fogják a párok, milyenek ezek a napok, események, hogyan élik meg együtt. Ekkor alakítják ki az elképzeléseiket is, mit hogyan szeretnének másként vagy ugyanígy csinálni közösen ezentúl.  

A meleg és szeretetteli családi, baráti  kapcsolatok védőhálót vonnak körénk. A kapcsolatokkal való elégedettség az ami fontos. 

Egyértelműen nem a hírnév, a gazdagság, az elérhetetlen vágyak. Persze nem igaz, hogy a pénz nem számít. Ha van, jelentősen megkönnyíti az életet. Kellemes életmódot tud biztosítani. Sok jó dolgot meg lehet venni rajta a létfenntartáson felül. Ráadásul a pénznek szaga is van. Finom szaga. Gucci, Armani, Dior, utazások, lakás, autó stb.

De nem ez a legfontosabb értékmérő!

A Michigani Egyetem kutatói Lois Verbrugge és James House arra a következtetésre jutottak, hogy a boldog házasok hosszabb ideig élnek és egészségesebbek maradnak. Vigyáznak, figyelnek egymásra és egymás egészségére.

A rossz házasság 35%-kal növeli a betegségre való hajlamot, és 4-8 évvel kevesebbet élnek a kutatás szerint. 

A közös életben felelősek vagyunk egymásért. Közösen felelünk kudarcért, sikerért, támogatjuk egymást, közösen éljük meg az élet dolgait. 

Leélni egy közös életet nagy kaland, és egyáltalán nem unalmas! Együtt megöregedni, szép!  Ha az évek alatt bőséges minőségi időt töltenek együtt, rengeteg közös élményt lehet elraktározni, amit idősebb korban kellemes felidézni.  

Mi minden az amiért megéri együtt kézen fogva leélni az életet.

Amikor a másik minden egyes ráncát ismerjük, szeretjük. Ismerjük, hogy mikor mire mit mond, mit gondol. Az nagyszerű érzés, ha mindig mellettünk van ugyanaz az ember, mindent tudunk egymásról.

Ő lesz az, aki mielőtt gondunk lenne, már azon töri a fejét, hogyan segítsen? 

Még meg sem kéred, de már odahozza a távirányítót.

Reggelenként kávé illatra ébredsz, pedig Ő csak főzi Neked, nem issza. Soha nem felejt el kedvességet csempészni a mindennapokba. 

Amikor reggel mosolyogva ébredsz, mert Ő ott van melletted! Amikor azt érzed, hogy újra és újra és újra csak Őt választanád, senki mást!

Amikor tudod, hogy az összes rigolyája nem érdekes, mert Ő is eltűri a Tiedet, nap mint nap, és van ennél jobb is, - ha nem csinálja a bosszantó kicsi dolgokat, még hiányozni is tud! Emlékszel amikor ezeket a dolgokat nagyon régen először csinálta? Nevettél rajta!  Nevess most is! Ha megkérdezi, min nevetsz, válaszold azt, „ több ezerszer hallottam már ezt a mondatot Tőled, de nem bánom” !

Ezek a dolgok természetesen csak a kölcsönösség alapján működnek!

Amikor ha köhög, máris megrémülsz, nehogy beteg legyen!

Amikor úgy tudsz aggódni a másikért ha beteg, hogy szinte megszakad a szíved érte, azt kívánod, bárcsak elvállalhatnád helyette!

Amikor öregen is megfogja a kezed és megsimogat!

Amikor azt érzitek, bármikor újra kezdenétek elölről!

Amikor TUDOD, hogy csukott szemmel rábízhatod magad a másikra, mert mindig számíthatsz Rá! 

Amikor mindig ott van melletted, nem csak a jóban, de a rosszban is, betartva és komolyan gondolva a fogadalmat, hogy egy életen át vigyáztok egymásra!

Amikor rádöbbensz, hogy valóban egy életen át vigyázott rád, szinte észrevétlenül!

Amikor minden csoda a Tietek volt már: fiatalok, szépek, egészségesek voltatok, aztán elkezdődött a közös élet, együtt lépkeltetek és jutottatok fokozatosan előre, a világ legnagyobb csodája is megesett, ami eddig még soha senkivel : gyereketek született. Aztán néztétek, ahogy cseperedik, dédelgettétek, nevelgettétek, imádtátok, majd hirtelen egyetemista lett és felnőtt.

Aztán a rengetegedik házassági évfordulón arról beszélgettek, hogyan történhetett meg, hogy ennyire gyorsan elröppent az egész élet, olyan hirtelen történt, hogy észre sem vettétek.

Amikor mindezek után még mindig tervezgettek, és remélitek, bőven van még időtök együtt, és féltő szemmel kísérhetitek a felnőtt gyereketek további boldogulását nagy büszkeséggel, úgy a munkájában, mint majd az Ő családi életét, és nemsokára rengeteg örömötök lesz az újabb világ csodájában, az unokátokban!

Ha civakodás van 2 ember közt, vagy veszekedés, nem azt jelenti, hogy rossz a kapcsolat, hanem azt, a konfliktusokat tudják kezelni, megoldani. Szeretik egymást, elégedettek. A minőségi kapcsolatok azok amik egészségessé és boldoggá tesznek.

Ha megoldásra váró problémát ad az élet, akár lehet komoly, súlyos gond is ez, ketten együtt erősebbek vagytok és összezártok! Fel sem merül, hogy nem tudtok túl jutni a bajon. Sőt! Ha éppen nehéz az élet, sokkal inkább érdemes végig gondolni elsőre, mennyire jó, hogy ketten vagyunk a megoldáshoz! Lehetséges az is, visszagondolva egyáltalán nem is tűnik úgy, komolyabb gondotok lett volna, olyan szerencsésen és összefogva tudtatok átmanőverezni a bajokon.

Ha mégis nagyon elkeserednél valamin, akkor gondolj arra: van-e a probléma olyan jelentős, hogy azért érdemes lenne feladni vagy eldobni a közös életet? A válasz legtöbbször: nem!

Csodálatos az az érzés, amikor megöregedve egymással, ránézel a szeretett párodra és még mindig magad előtt látod a 30-40 évvel ezelőtti fiatal, kedves társad, akivel együtt akartál megöregedni, és  ez sikerült!!!

A legszebb szerelmi vallomás az, hogy öregedjünk meg együtt.

Ilyet többnyire olvas vagy filmen lát az ember, de amikor megérzi, megéli, tudja, hogy csodálatos dolog történt!

Igen, van ilyen élet! Lehet így élni!  Jómagam is nem egy ilyen házaspárt ismerek.

Kell hozzá a nagy és mély szeretet első sorban, aztán a hasonlóság, az azonos értékrend, a kölcsönös tisztelet, kitartás egymás mellett, megbecsülés, az egyenrangúság a kapcsolatban, egymás munkájának elismerése és támogatása, az összetartás és szoros összetartozás, együtt mozdulás, tolerancia, érzelmi intelligencia, felismerni a másik fél érzelmeit, igényeit, türelem egymás felé, sok közös élmény, közös emlék, visszaemlékezések. Mint látható, azért ez nagyon összetett dolog.

Mi a titok, van-e titok? Talán van, talán nincs. Minden házaspár maga teszi a titkot. Azt gondolom, ha van titok, akkor az, hogy mindig, minden körülmény közt szeretni kell egymást, és vigyázni, hogy ez az érzés megmaradjon! 

Tolsztoj is megírta: „A boldog családok mind hasonlóak egymáshoz…”. 

Abban mindenképpen hasonlóak, hogy szeretik egymást!

Szívből kívánom mindenkinek, találjon rá erre a csodára. 

Tarnóci Ágnes life coach

0 Tovább

„NEM DŐL ÖSSZE AZ EGÉSZ VILÁGOM!”

Az írásom a depresszióhoz vezető utat, annak fokozatait, és elkerülésének lehetőségeit vizsgálja.

Témáját a saját életemben megélt tapasztalataim ihlették, melyben a betegség legmélyebb szintjein is jártam.

Az egyik cél, annak elemzése, hogy az általam megélt krízis elkerülhető lett volna e, a megelőző szakaszokban történő felismeréssel, és megfelelő szakember felkeresésével.

További célom meggyőzni az olvasót, hogy minden élethelyzetben kialakult problémára van megoldás, és nem gyengeség segítséget kérni.

Támpontot adok, ahhoz, hogy milyen élethelyzetre, milyen szakember segítsége javasolt egy pozitív irányba történő elmozdulás érdekében.

Bemutatom a jó coach ismérveit, amelyek elengedhetetlenek, hogy a klienssel az együttműködése eredményes és sikeres legyen.

1. „Nem dől össze az egész világom!”

Egy mondat, -amelyet nagy vágyam lenne hallani; belőlem, a mélységemből, meggyőzően, hangosan! Hogy elhiggyem! Hogy tudjam! És sosem felejtsem el!

Mindannyiunknak az életútja során vannak rövidebb hosszabb életszakaszok, amikor azt érezzük, hogy amennyiben a saját magunkban észlelt lehetőségekkel megyünk tovább, akkor nem haladunk, vagy nem jó úton haladunk. Minden erőfeszítésünk ellenére sem találjuk már az áhított testi, lelki és érzelmi színességünket.

El kell, hogy higgyük, nem léteznek olyan szélsőséges helyzetek az életünkben, amelyhez ne született volna meg velünk együtt a megoldások lehetőségeinek tárháza.

A csodálatos színekben pompázó Danxia hegyekkel jól illusztrálható; magunkba, befelé nézve a belső világunk, és a minket körülvevő világ.

coach coaching depresszióSzínes Danxia hegyek (Saját kutatás)

2. A Depresszió „Összedőlt az egész világom!”

A népesség kb. 10%-a az élete során legalább egyszer átél súlyos depressziót. A mai rohanó világunkban egyre több az olyan ember aki, ha nem is jut el a betegség megtapasztalásához, ne küzdene annak enyhébb tüneteivel az élete egyes szakaszaiban újra és újra.

2.1. A depresszió kialakulása

A betegség kialakulásához egyszerre több tényező egyidejű megjelenése vezethet. Az összeomlás előtti utolsó szakaszban megfigyelhető, hogy az engem körülvevő világban (társam, gyermekeim, otthonom, munkahelyem, baráti társaságom, tevékenységek) nem ismerek fel, és nem tudok befogadni konstruktív /építő, haladást szolgáló, pozitív/ érzéseket.

A tudati káoszomat tovább fokozza az irányíthatatlan, destruktív /romboló szándékú, pusztító/ üzenetekre kiélezett elmém.

A folyamat utolsó stádiumban a kognitív /gondolkodó/ és emocionális /érzelmi/ folyamatok megrekednek, amelyre az alábbi tünetek jellemzőek:

2.2. Kognitív tünetei

A kognitív tevékenységek meggyengülnek, majd képtelenek lesznek ellátni funkciójukat. Ezek, azok az adottságaink, amelyekkel érzékeljük, felfogjuk és felhasználjuk megszerzett tudásunkat, vagyis lehetővé teszik a tudatos értelmi működést.

  • érzékelés és észlelés -többek között a látás, hallás, tapintás, szaglás,
  • figyelem -figyelem fenntartása, és annak szándékos irányítása is ide sorolható
  • gondolkodás -pl. tervezés, döntéshozás, érvelés stb.,
  • emlékezés –rövid és hosszabb távú memória, emlékek felidézése.

2.3. Motiváltságbeli szempontok

Motiváció teljes hiánya. Az érdeklődés produktivitása, aktivitása csökken. Hatalmába kerít az apatikus érzelem minden formája, vagyis hangulat nyomott, levert, érdektelen, egykedvű, életunt.

2.4. Érzelmi jellemzők

Érzelmileg jellemzően negatív beállítottságra történő átállás. Meghatározó érzések a szomorúság, rosszkedv, magányosság, örömképtelenség, szeretetképtelenség, öngyűlölet és a reménytelenség.

2.5. ”A köd”

Viselkedése már-már a létét veszélyezteti. A legalapvetőbb hétköznapi tevékenységek is nagy nehézséget okoznak. Ide értve a felkelést, tisztálkodást, öltözködést, étkezést. Nincs kellő energia. Az elveszett, összezavarodott, értetlen, érzéketlen, bizonytalan érzetek lelassítják. Testtartása görnyedt, befelé forduló. Kevés és halk beszéd a jellemző.

Negatív testi tünetek sokasága jelentkezik: fejfájás, emésztési zavarok, fogyás vagy hízás, szédülés, alvászavar. A test állandóan elnehezedett, tehetetlen, fájós, élettelen, és csúnya.

Ekkor már nem találom önmagam, a tudat képtelen megküzdeni a bennem és körülöttem zajló zűrzavarral és megmenthet engem az őrülettől azzal, hogy kikapcsolja hivatott funkcióit, és megállásra kényszerít.

Félek, hogy a ködbe veszek (Bikini együttes)

coach coaching depresszió

A Magas-Tátra Kárpátok legmagasabb hegyvonulata, s egyben a világ legkisebb magashegysége (Saját kutatás)

A feldolgozhatatlannak vélt probléma észlelésének -nem észlelésének- pillanatától, a depressziós megbetegedésig egy hosszabb- rövidebb idő intervallumról beszélhetünk. Ebben a szakaszban számtalan lehetőség, és eszköz létezik, melynek tudatos keresésének, gyakorlásának és használatának hiánya vezet a tudatunk elborulásához.

3. A testi-lelki egyensúly fenntartásának eszközei napjainkban

Az ellehetetlenülés nem a probléma érzékelése okán történik meg, hanem, hogy a repertoárunkban lévő megoldási kísérleteink elégtelennek bizonyulnak.

Nézzük meg, milyen megközelítésben nézünk magunkra, érzéseinkre, cselekedeteinkre akár egy napon belül is.

A nap egyes szakaszaiban érezzük, hogy valami nincs rendben velünk, feszületet érzünk belsőnkben, figyelmünk lankad, szétszórttá válunk, vagy túlpörgünk. Életünk során számtalanszor a különböző érzelmi helyzetek kielégítését, csak az úgynevezett alap megoldásokkal kapcsoljuk össze, ezek az éhség, szomjúság, alvás.

Miért történik ez? Mert az attitűdjeinkbe ezek a megoldási sémák /a lényeges vonásokat kiemelő egyszerű ábrázolás/ épültek bele viselkedésként elődjeinktől, ezeket tanultuk meg. (Hányszor halljuk, hogy ha most nem eszem vagy iszom, nem vagyok képes tovább végezni a feladatomat.)

A XX. század tágított ezeken a megoldási szokásainkon, amellyel a testünket, lelkünket és az elménket időlegesen helyre tudjuk billenteni. Ide sorolnám a fitnesz, és edzőtermeket, a szépségiparban elterjedt mű-kellékek végeláthatatlan repertoárját, a kisállatok, mint lakótárs tartását, az élelmiszerek, italok fogyasztásának, a dohányzási lehetőségek kínálatának naponta változó bő kínálatát, és még sorolhatnám. 

Azt gondolom, hogy mindent meg kell tapasztalnunk, ami felkelti az érdeklődésünket.

3.1. Túlzott alkalmazásuk

A túlzott,- vagyis az észszerű mértéket meghaladó dolgok, felismerhetőek, mivel már meghaladják a mértékletességet, nincs hosszú távú hasznos céljuk, csupán öncélt szolgálók. Ezen szokások mögött meghúzódó indokok közül az egyik, és talán a legnehezebben tudatosítható, az érzelmi ok. Szinte bármilyen érzés átélése alkalmat adhat az eltévelyedésre, többek között a búskomorság, bizonytalanság, borúlátás, erőltetettség, felpörgöttség, ingerlékenység, kapkodás, szorongás, magányoság, csalódottság valamint az eufórikus-extatikus érzések.

4. Felismerés

A probléma felismeréséhez megnéztük már a kognitív és emocionális figyelmeztető jeleket. Beszéltünk az általunk ismert lehetőségek sokaságának némelyikéről, amelyeket megoldásnak vélhetünk. 

De biztosak vagyunk abban, hogy az alap szükségleteink kielégítetlensége a problémánk, és a túlzott kompenzációk a megoldások rá?

„Nem szükséges, hogy szétessek. Nem kell az elmét, a testet, a lelket széttépnem.” (Chong An Sunim apát)

Az együttérzést magammal szemben is működtetni kell, amelynek egyik értelmezése, hogy értő figyelemmel és empátiával fordulok magam felé. A másik fontos megközelítés, hogy együtt érzem, az elmét, a testet és a lelket.

A feladatunk magunkért annyi, figyeljünk arra, hogy tényleg színesebbé tesszük a már jól működő életünket, vagy a fentiekben említett viselkedési formákba kapaszkodva, azok túlzott megjelenésével próbáljuk a valós érzéseinket elfedni, amelyek a folyamatos hiányérzetünket okozzák.

5. ”Nem vagyok egyedül a problémámmal

Erőteljesebb intervencióra /beavatkozásra/ van szükség az autentikus /valódi/ helyzet felismeréséhezEzen felül, a beavatkozások során, számunkra hasznos, segítséget nyújtó eszközöket be kell integrálni /beilleszteni/ saját attitűdjeink közé.

Nem vagyok egyedül a problémámmal, nem vagyok támasz nélkül, van segítség!

coach coaching depresszióCau Vang, "aranyhíd” Megtalálható a vietnami Da Nang feletti hegyekben. (Saját kutatás)

Mi alapján döntsük el, hogy tréner, tanácsadó, vagy coach segítségét kérjük?

A tréning, a tanácsadás és a coaching főbb ismérvei:

Tréner segítségét kérjük, amikor saját problémamegoldó képességeinket, készségeinket szeretnénk javítani, fejleszteni. A készségek tréningezése, gyakorlása, használata segít abban, hogy a saját problémamegoldó képességünk teljesebb legyen.

Tanácsadó javasolt egy adott probléma felismeréséhez, megoldásához szükséges külső képességek, készségek segítségül hívásában.

Coach-ra van szükségünk, amikor egy adott probléma megoldásához a saját tulajdonságaink előhívása megoldás lehet. A coach nem oldja meg a problémát, de elősegíti, hogy hatékonyabban valósítsuk meg céljaikat, miközben tanulunk és fejlődünk. Fejleszt, hatékonyabbá tesz, és nem gyógyít. A coaching a jelenből kiindulva a jövőre fókuszál, és a „hogyan oldjuk meg a helyzetet” kérdésre helyezi a hangsúlyt.

Coaching akkor segít, amikor érzed, hogy jól mennek a dolgok, de mehetnének jobban is. Egy új lendületet szeretnél nyerni, új célokat kitűzni, és nincsenek különösebb érzelmi elakadásaid. A coachal történő beszélgetés tökéletesen működik enyhe, legfeljebb közepes intenzitású érzelmek esetén.

6. Coach

Coachingra akkor van szükséged, ha az életed bármely területén el vagy akadva, legyen szó párkapcsolatról, családról, munkahelyről, vagy akár saját magaddal érzett problémáról. A coach konkrét szakmai tudással és tapasztalattal rendelkezik, ismeri az eszközöket, módszereket az elakadás okának feltárásához és megoldás hozzásegítéséhez. A coaching folyamatában a jelenben fennálló probléma feltárására, a cél kitűzésére és pozitív elmozdulásra helyeződik a hangsúly.

A coaching tehát az a folyamat, amikor a coach a kliensének segítséget nyújt gondolatilag, érzelmileg és testileg egy egységet teremteni, vagyis a teljességre, az egészre törekedni, úgy, hogy figyelembe veszi, és figyelemmel kíséri az egyén értelmi, fizikai és szociális állapotát is. Hívatása segíteni különböző eszközökkel és energiával felismertetni azokat a kliensben lévő erősségeket, amelyek a jelen problémás állapotban elhalványultak.

Carl Ransom Rogers hangsúlyozza az énkép szerepét, a feltétel nélküli elfogadását, pozitív értékelését, elismerését, szeretetét. Elmélete szerint a lelki problémák egyik alapja, hogy az időszerű, reális énkép és az ideálisnak képzelt énkép /énideál/ nagymértékben eltér egymástól.

Úgy vélem, hogy Super is az énképről elmélkedett 1957-ben, amikor az önfelfogás (önmeghatározás) fogalmát bevezette a pályalélektanba. Super azt a képet érti önfelfogáson, amelyet valaki saját magáról értelmez. E meghatározás alapja a szituációkban, funkciókban, kapcsolatokban megélt élményekkel történő azonosulás.

A coach feladata, hogy segítsen csökkenteni a személyben zajló zűrzavart, ezáltal olyan energiák szabadulnak fel, amelyeket a személy a hatékonyabb életre fordíthat. A coaching akkor sikeres, ha a kliens felismeri erősségeit, önbizalma nő, és ezekkel az értékeivel az életét, számára pozitív irányba változtatja.

7. A coach személyiségének három fő ismérvei

1. Őszinteség

Őszintén, nyíltan éli meg érzéseit és attitűdjeit, amelyet kliensével átélhetővé, tudatosíthatóvá tesz, és megfelelő időben kifejez. Hiteles, önmagát adja, vállalva sebezhetőségét ez által egyenrangú viszonyt alakít ki 

2. Nyitottság

Kedves odafigyeléssel fogadja el a kliens által megosztott történéseket. Szükségünk van arra, hogy olyannak fogadjanak el bennünket, amilyenek vagyunk jó és rossz érzéseinkkel, jellemvonásainkkal. Rogers nevet is adott ennek az attitűdnek a „feltétel nélküli elfogadásnak” nevezte el, amelyet egy pozitív viszony jellemez. Egy ilyen viszony kialakítása elengedhetetlen a coaching folyamat során.

3. Empátia

Az kliens saját világának empátiával történő pontos átélése. A coach úgy érezze a kliense érzéseit „mintha” az a sajátjai lennének. Nagyon fontos, hogy a düh, az elkeseredettség, a szomorúság stb. érzelmek ne keveredjenek bele a megértési folyamatba. A megértett összefüggések tudatosulása segíti a klienst saját belső világának megértésében és a valóság felismerésében. 100% empátia, 0% azonosulás.

A három fő attitűd meglétével kialakul egy olyan bizalmi kapcsolat a coach és kliense között, amely előremutató. A kliens érzi a coaching folyamat alatt, hogy megértik őt, a személyes belső világát, és elfogadják olyannak amilyen. Ezáltal nyitottabb lesz és befogadóbb a változtatásra.

8. A hatékony coaching felépítése

Elsődleges feladat az kliens megismerése.

 A verbális kommunikáció mellett nagy hangsúlyt kell fektetni a nonverbális kommunikációra is.

Kommunikációs csatornák:

  • Verbális:  amit mondunk          7%
  • Vokális:                ahogy mondjuk                    38%
  • Testbeszéd:        amit közben csinálunk, és amit érzünk   55%

Sokat megtudunk például a kliens öltözködéséből, hajviseletéből, zónatávolság kijelöléséből. Az elbeszélése folyamán fel kell ismerni a szavai mellé ösztönből érkező kommunikációt is. A metakommunikáció a kommunikációt kísérő, legnagyobbrészt öntudatlan közlés, amelynek lehet valami teljesen más üzenete, akár az ellenkezője is (irónia). Ez a nem-verbális másodlagos kommunikáció arról ad felismerést, hogy egy információdarabot hogyan kell értelmezni, segít a valós közlés felismerésében. Ide tartozik többek között a gesztus, a testbeszéd, testtartás, mimika. A metakommunikáció hűen tükrözi a közlő belső állapotát.

A coaching első lépései közé sorolnám az életterületek –párkapcsolat, gyermek(ek), szülő(k), munkahely, barátok- szétválasztását az autentikus probléma feltárásához. Azon területeket is, ahol a jól működés tapasztalható, fel lehet használni pozitív élményként a tanácsadás folyamatában. A pozitív terület élményeiből töltődve növelhető a magabiztosság érzése, amely egy hit, egyfajta meggyőződés, hogy jól csinálom azt, amit csinálok. Ez az életérzés átvihető a problémás területekre, amely már alapot tud nyújtani egy olyan szintű egészséges önbizalom felépítéshez, amely a megoldás felé mozdító. A kliens belső hitrendszerében elültetett és gyökeret fogó önbizalom érzését, valamint a kívülről érkező elengedhetetlen támogatás, biztonságot adó érzést kell egyre jobban magáévá tennie. Eredményesnek mondható a coaching, amikor már az egyén felmer vállalni döntéseket és lépéseket a probléma megoldása érdekében.

A coaching folyamata ekkor már elért abba a szakaszba, amikor a kliens nyugodtabb, rendezettebb és nyitottabb, befogadóbb az új dolgokra. A coach segítségével tisztábban, és nagyobb dimenzióban látja helyzetét, ezáltal több lehetőséget ismer fel a problémája megoldásához. Ettől az időszaktól -a megismerés, terelgetés, felismertetés időszaka után- egy erőteljesebb intervenció következhet az erősségei tudatosításához, amely nélkülözhetetlen a célja eléréséhez.

„Nem dőlt össze az egész világom!”

Egy mondat, -amelyet hallok; belőlem, a mélységemből, meggyőzően, hangosan! Hiszem! Tudom! És sosem felejtem el!

„Ott van benned valaki, aki erős, akit nem tört ketté az élet.

Ott van benned valaki, aki előre tol, amikor épp feladni készülsz.

Ott van, aki ha kell, a hajadnál fogva rángat fel a padlóról, és nem hagyja, hogy elveszítsed a reményt. 

Ott van benned valaki, aki mindennél jobban ismer. A hősöd, aki nem hagyja, hogy az önsajnálat meleg, de álszent leple eltakarjon.

Ott van benned valaki, akit nem lehet ellökni, sem eltiporni, aki nem hátrál meg gyáván, hanem emelt fővel küzd, ha az élet ezt kívánja.

Ott van benned, a sebzett, akit a hegek tettek erőssé és büszkévé, aki tudja, hogy áldozat nélkül nincs boldogság.

Ott van benned, aki érzi, hogy visszafordulni és újra kezdeni nem kudarcot, hanem bátorságot jelent.

Ott van benned valaki, aki ha kell, suttog az éjszaka csendjében, vagy kiált, mert fáj neki az, ami most van.

Ott van benned, aki jót akar, aki tudja, hogy erősebb vagy, mint gondolnád, és bátrabb, mint azt valaha hitted volna.

Ő vagy Te. Bízz benne.”

(Todorovits Rea )

Bármilyen negatív érzés dominál bennünk, bármilyen mélységekben is érezzük magunkat, meg tudjuk találni az áhított testi, lelki és érzelmi színességünket.

coach coaching depresszió

9. Összefoglalás, konklúzió

Az írásom fő vonulata annak felismertetése volt, hogy valós önvizsgálattal, és hiteles kommunikációs segítséggel, elkerülhető a depressziós megbetegedés.

Elsődlegesen rámutattam, hogy milyen jellemző tünetek vannak a minden életterületet érintő reményvesztettséghez vezető úton.

Vizsgáltam a nem kívánt érzéseink elnyomására szolgáló, múltból hozott és a XX. században bővült örömszerzésre használt lehetőségek sokaságát.

Célom volt tudatosítani azokat a túlzott eszközöket, amelyek nem segítik az egészséges és fejlett önértékelés kialakulását, sőt még mélyebre taszítja az önbecsülésünket, mivel eltávolít a valós önmagunktól.

A „Nem vagyok egyedül a problémámmal” című fejezettől segítséget adtam az egyénnek és a segítőnek is abban, hogy figyeljen azokra az ismérvekre, amelyek egy előre mutató együttműködést eredményeznek.

Bízom abban, hogy írásommal ösztönöztem Önöket arra, hogy testi-lelki egészségben, örömökben gazdag, kiegyensúlyozott, tartalmas élet megélésére törekedjenek.

Héda Ilona írása

10. Felhasznált irodalom, forrás

            Pro Bona Coaching Centrum

-           Karla McLaren /2017./ Az érzelmek nyelvén Central Médiacsoport Zrt.

-   Dr. Móré Mariann főiskolai docens A tanácsadás elmélete Tanulási segédanyag a Debreceni Egyetem Emberi Erőforrás Tanácsadó mesterképzés hallgatóiszámára. (4.o.)

-           LEGE ARTIS Akkreditált Felnőttképzési Intézmény tananyaga.

-           Személyiségelmélet https://semmelweis.hu/pszichiatria/files/2013/02/szemelm.pdf

-           Wikipédia kutatások

-           Magyarországi Kineziológiai Alapítvány 2017.01.27.

-   Tokár-Szadai Ágnes Tanácsadói szerepek, kompetenciák. VEZETÉSTUDOMÁNY XLIV. ÉVF. 2013. 3. SZÁM / ISSN 0133-0179.

-           A Vezetési Tanácsadók Magyarországi Szövetségének Etikai Kódexe

https://regi.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0049_13_vallalati_tanacsadas/6164/index.scorml (2021.05.14.)

0 Tovább

Holtomiglan – holtodiglan boldogságban 1. rész

  1. Párválasztás
  2. Jó házasság
  3. Rossz házasság

I.     Párválasztás

Ki ne szeretné a holtig tartó „boldogan éltek együtt...”   történetet megélni? Mindenki vágyódik rá,

azonban keveseknek sikerül.  Tulajdonképpen nagyon sok múlik már a legelején, a párválasztásnál. Itt dőlhet el, amennyiben jól választunk, boldog élet lesz a jutalma.

Amikor szerelemes lesz az ember, módja van rá, hogy előbb próbáljon közeledni, kideríteni, mire számíthat hosszú távon a másiktól. Ha már tudja, remélhetőleg nem éri meglepetés. Szokták mondani, úgy szeretlek, ahogy vagy. Ez akkor szép, ha fel is tudjuk sorolni, mi konkrétan az „úgy, ahogy vagy” 

Egy boldog kapcsolatban kölcsönösen figyelnek egymásra, alkalmazkodnak, hosszú távon. (Ez nem egyenlő a megalkuvással!) A másik tisztelete, elfogadása fontos, mert ebben nagy erő van. 

Van, létezik holtig tartó szerelem, tisztelet. Magam is részese vagyok egy ilyen kapcsoltnak. De mi a titok?

Tévedni lehet könnyen, ha valaki azt gondolja, ellentétek vonzzák egymást. Ez csak egy mondás! Hiszen, ha egy rendetlen ember egy precíz társsal találkozik, biztosra vehető a hamarosan beköszöntő veszekedés.  De az otthonülő is hamarosan rosszul fogja érezni magát egy folyton nyüzsgő társ mellett. A hasonló emberek tudnak együtt élni hosszú távon! Szükség van a hasonlóságra, és az alapvető értékek egyezésére!

Figyelmet érdemel továbbá a nonverbális kommunikáció. Ha már az elején a kapcsolatnak feltűnik, hogy tévúton jár az ember, bármilyen okokból, nem érdemes várni. Soha nem oldódnak meg az elakadások maguktól. Kár az időt arra pazarolni, hogy „majd megváltozik”, vagy főleg arra, hogy „majd én megváltoztatom”. Ez soha nem szokott megtörténni sajnos, senki ne számítson erre. Ennek az az oka, hogy még ha akar is megváltozni valaki, annak őszintén és belülről kell fakadnia a késztetésnek, és legalább 1-2 év a megrögzött szokás megváltoztatása.

Nem segíti a fiatalok elképzelését a párkeresésről a romantikus vígjátékok sokasága. Ezek általában viccesek, játszmáznak bennük, hazudoznak. Hiányzik belőlük többnyire a tudatos viselkedés. Az ilyen emberek milyen társakká válnak? 

Persze ezeket a filmeket nem a mélységükért, hanem egy álomvilágért szokták nézni. Aztán azt elhiszik a fiatalok, - bármennyire is bizonygatják az ellenkezőjét, mert hinni szeretnék, hogy így is működik.

Vannak valószínűleg előre kudarcra ítélt kapcsolatok. Ezek közé tartozik a főnök-beosztott kapcsolat.   Lehetnének akár jók, - de a főnökét tiszteli az ember, felnéz rá, ezért is társul hozzá szívesen.

 Ezekben a kapcsolatokban azonban mindig van egy alá-fölérendeltség, ami megmarad. Nem tudnak egyenrangúak lenni nagy valószínűséggel későbbiekben sem.

Egy alkalommal 30-as éveiben járó, csinos, jó állással rendelkező lány kérdezte, miért nem talál magának párt Ő és a korosztálya? 

Megkérdeztem, milyen párt keres, mi az elképzelése? A válasza a következő volt: legyen sportos, magas, lehetőleg szőke és hullámos hajú, mert az nagyon tetszik Neki, és jól öltözködjön.  Ezek után megkérdeztem van-e olyan belső tulajdonság, ami fontos számára a másikban? Azt mondta, igen, legyen vicces!

Ugye más is látja a hibát a tervben?

A 30-as korosztály valóban nehezen talál manapság párt, egyik nem a másikra tolja, miért. 

Egyfelől ott vannak az értelmiségi fiatalok, akik végig tanulták az eddigi életüket, nem a párválasztás volt a fő gondjuk. Másfelől ott vannak azok a fiatalok, akik végig bulizták az elmúlt éveiket. Mindkét csoport egyszer csak ott találja magát igazi pár nélkül.

Nagy teret kapott az internetes ismerkedés is, ami sok buktatót hordoz, mindenki tudja miért. Néhány igaz történetet elmondok a netes első randik tapasztalatáról!  Sokadik randinak is furcsák lennének, de első randinak végképp!!

Lány mesélte: moziba mentek, a lány fizetett, mivel a fiú zsebre dugott kézzel csak állt. A visszajárót a fiú pedig eltette.

Lány mesélte: Viberen átküldte az étlapot a fiú ahová másnap vinni fogja. Amikor nem tudott választani másnap mit enne, a fiú visszaírta, reméli, nem a legdrágább ételt fogja választani.

Fiú mesélte: a randi közben megjelent a lány exe és felpofozta, majd futva menekült előle.

Fiú mesélte: az étterem parkolójában kitöltetett a lány hirtelen egy személyiség tesztet.

Fiú mesélte: megkérdezte a lány, 5 év múlva hol látja magunkat és hány gyerekük lesz?

Lány mesélte: egy neveletlen, kulturálatlan, udvariatlan, vízszerelő (nem ezzel volt a baj) srác jött a randira, aki intelligensnek írta le magát. A rövid beszélgetés után a lány azt mondta, Ő komoly, diplomás ember, mit gondol, hogy illenek össze? Mire a fiú lehordta, hogy mennyire beképzelt, öntelt, és szerinte összeillenek, mert a lány szép, okos, és Ő pedig igényes nagyon kivel jár együtt.

Pechére a lány is igényes volt.

Egy fiatal ügyvéd férfi baráttal beszélgettem a párválasztás nehézségeiről. Ő mesélte, hogy a 30-as és 40-es éveiben járó férfiaknak sem könnyű, mert ha eddig nem nősült meg, akkor a munkával kapcsolatos ismeretségek jöhetnek szóba leginkább, mivel legtöbb idejét ezeken a helyeken tölti.

Azonban ezek a kapcsolatok is inkább néhány emberre szűkülnek és sokkal inkább kollégális vagy baráti kapcsolatoknak mondhatóak.

Amikor viszont sikerül ismeretséget kötnie, és kiderül, hogy ügyvéd, a legtöbb esetben azonnal a jó egzisztenciát, biztos jövőt látják a hölgyek benne. Tapasztalata szerint a 30-as még nem házas nők, akiket „már sürget az idő” ebben a pillanatban lelkükben az esküvői harangok zúgását vélik hallani.

Erőltetni sem lehet a pártalálást, idő kell és türelem ahhoz, hogy megtaláljuk a hozzánk illő párt. Nagyon sokszor hajlamosak elfelejteni ezt a fiatalok. Hihető, hogy nagyon vágynak már igazi társra, de nem a sürgetéstől fog rátalálni a szerelem senkire, sőt, még rosszabb, mert csak frusztrált lesz, hogy az idő múlik, és még nem történt semmi.

Mindezek ellenére egyszer eljön a pillanat, amikor találkozik az ember Valakivel! Akkor kell felmérni, ez lehet-e a holtig tartó szeretet, vagy nem érdemes rá időt, energiát pazarolni.

A minőségi kapcsolatok azok, amik egészségessé és boldoggá tesznek minket! Az elégedett élethez nem csodaszerre van szükség, hanem tenni kell érte nap mint nap. Minden befektetés megtérül, hisz magunkért tesszük.

Senki nem állítja, hogy könnyű megtalálni a megfelelő párt.  A kapcsolat akkor működik, ha mindketten jelen vannak benne, meg tudnak beszélni problémákat is. Egyszerre tudnak mozdulni, ha kell, észreveszik, ha szükség is van erre, nem várnak addig míg bekövetkezik a krízis. Azonosak az értékrendjük a feleknek, támogatóak egymással, együttműködőek.  A közös életben felelősek vagyunk egymásért. Közösen felelünk a sikerekért és kudarcokért. Közösen élünk meg mindent.   Egymás fejlődése iránt is elkötelezettnek, empatikusnak kell lenni.

Meg kell tanulni megélni az élet ritka és ünnepi pillanatait együtt. Ez tud feltölteni hosszútávon. 

Sokszor mondják a fiataloknak, hogy majd jönnek a szürke hétköznapok, azok mutatják meg, mihez tudnak kezdeni együtt. Ennek egyáltalán nem kell így lennie. Miért ne lehetne úgy élni, hogy színes hétköznapokról beszéljünk? Mindenképpen érdemes ezt kipróbálni. Hiszen azokból van a több, nem az ünnepnapokból.  

Persze, hogy vannak rossz és nehéz időszakok. Ha van azonban valaki, aki ott áll támaszként, akkor minden elviselhetőbbé válik. 

Ha nemcsak szívvel, de józan ésszel választ az ember párt, eltöltenek együtt több évszakot, több közös ünnepet átélnek együtt, és működik a kémia, érdemes belevágni a hosszú távú közös életbe, mert nagyon sok örömben lehet részük.

Tarnóci Ágnes life coach

0 Tovább

A távolság jótékony hatása

Az elmúlt évtized derekán mintegy 4 éven keresztül rendszeresen utaztam munkaügyben. Minden második héten a reptéren kezdtem valamelyik napot, és hol rövidebb hol hosszabb időre és rövidebb-hosszabb távolságra repültem. Legtöbbször nem volt velem kolléga vagy ismerős.

Imádtam a repülést, csodálom a gépeket és az embert, hogy ezt a technológiai remekművet megalkotta. Ma arra a technológiára tartogatom a csodálatomat, amely lehetővé teszi a fenntartható mobilitást, így a repülést is. Bízom benne, hogy nincs már messze. 

A hosszabb útjaim során sok új ismeretséget kötöttem, például üzletemberekkel a világ minden tájáról, de fiatal amerikai misszionárius hölggyel is beszélgettem már a Budapest-New York járaton. 

Valahogy ott fent, 10000 méter magasan és ezer kilométerekre otthontól minden olyan könnyeddé válik, rámosolyogni és megszólítani a melletted ülőt, belemenni akár sorskérdések, munka vagy párkapcsolati problémák megbeszélésébe is. Ezek az alkalmak emlékeztettek azokra a fiatalkori időkre, amikor vonaton, vagy autóstoppal utaztam és pillanatok alatt fontos témákat is megvitattam az utastársaimmal.

Az a tudat, hogy valószínűleg nem fogunk többet találkozni és nem lesz következménye a kitárulkozásnak felszabadító és bizalmat ébresztő sok ember számára. Vagyis szükségünk van egymásra, arra, hogy meghallgassuk egymást és meghallgattassunk minden ítélkezés nélkül. Nekem a fenti tapasztalataim azt mutatják, hogy képesek is vagyunk erre, ha félelmeinket háttérbe szorítva egyszerűen csak bízunk a másikban. Egyszóval a vonaton vagy repülőn ismerkedés és beszélgetés felér akár egy coaching üléssel is.

A valóban hosszú 10-12 órás repülőutak során előfordult, hogy jó néhány órát olvasással, vagy ha már abba is belefáradtam akkor egyszerűen csak pihenéssel, esetleg alvással töltöttem.

Nem tudom pontosan mikor és hogyan tudatosodott bennem legelőször, csak egyszerűen megtörtént az, hogy a repülőn ültem, lehunytam a szemem és teljesen máshogy láttam a helyzetemet és a problémáimat. Egyszerűen csak mintha kívülről láttam volna magam. Minél távolabb járt a repülőgép Budapesttől annál tisztább lett a kép.  

Csakhogy konkrétan is érzékeltessem ezt a folyamatot, egy baráti kapcsolatban éppen zajló nehézségekre kezdtem másképp figyelni. Mintha minden zavaró érzés, mint például a csalódás eltűnt volna és egyre jobban láttam azt mi fog történni, ha ebben a mederben folytatom a kommunikációt és ha nem értékelem át az érzéseimet. Tisztán láttam, ha nem változtatom meg a hozzáállásom, akkor elveszítem a barátságot és tűpontosan láttam azt is, hogy mit kell tennem, mondanom, hogy ami jó az megmaradjon. Az is egyértelmű lett, hogy az én felelősségem a cselekvés, nekem kell lépnem és nem várhatok tovább. Lenyűgöző, fantasztikus felismerés és tapasztalás volt, és olyan egyértelműen és elementárisan jött elő a semmiből, amit soha nem éltem még át.

Ettől az alkalomtól kezdve szinten minden hosszabb úton volt hasonló élményem és tettekkel is követtem azt, amit a repülőút során megértettem és elterveztem.

Amikor 10000 méter magasról lenéztem a Szaharára vagy Iszfahán fényeire számos napi fájó probléma összezsugorodik, más értelmet kap, egyrészről azért, mert magasról látva csodálatos világunkat minden más eltörpül, másrészről azért, mert térben és időben is még messze vagyok attól, hogy visszatérjek közéjük. Amikor pedig hazafelé tartottam egy-egy hosszabb útról a hála és öröm vezérelt, hogy ismét otthon lehetek, láthatom szeretteimet és ezáltal is erőt éreztem ahhoz, hogy a tisztánlátásban született gondolataimat tettekkel váltsam valóra.

A térbeli vagy időbeli távolságot egy problémától nem csak fizikailag lehet megteremteni. A coachingban alkalmazott eszközök segítségével ezt egy ülés során is elérhetjük. Martin Wehrle A 100 legjobb coaching gyakorlat című könyvében is megjelenik a disszociáció, téren és időn át ívelő utazásként. 

Ez egy olyan célkitűzést is segítő gyakorlat, amely során távolságból tudunk tekinteni magunkra, és a térbeli távolság gondolkodási távolságot is eredményez. Hátra tudjuk hagyni azokat az érzelmeket, félelmeket és esetleg részleteket is, amelyek akadályoznak haladásunkban, céljaink kitűzésében, megértésében, vagyis a tisztánlátásban.

 Wehrle a disszociáció előidézése érdekében az alábbi kérdésfelvetéseket javasolja:

„Hogyan látná a problémáját, ha…

  • asztronautaként szembesülne vele a világűrben
  • a vakáció alatt merülne fel, a strandon
  • világutazóként találkozna vele Ausztráliában, a Föld másik oldalán?”

Nagyon szeretem Wehrle praktikus, hatalmas tapasztalatról tanúskodó munkáit, kézikönyveit és számos ötletet merítek belőlük. 

Emellett a saját élményeimet és coaching tapasztalataimat ötvözve az alábbi kérdéseket is szoktam alkalmazni, hogy ügyfeleim figyelmüket a céllehetőségeikre irányítsák és más, ha lehet felszabadító perspektívából nézzenek saját jelenlegi helyzetükre:

  • Képzelje el, hogy el kellett utaznia egy távoli országba és nem látta szeretteit már egy hete.

Írja le hol van, mit csinál, hogy érzi magát. Ha visszatekint innen, mit értékelne a legjobban az egy héttel ezelőtti helyzetéből? 

  • És most képzelje el, hogy már egy hónapja ott van.
  • És most képzelje el, hogy már egy éve.

Fontos szempont, hogy az ügyfél valóban beleélje magát a térbeli és a fokozatosan növekvő időbeli távolságba, hogy el tudja engedni a kevésbé fontos részleteket, a jelen problémáit és szorítását és felértékelődjön minden, ami fontos számára. 

Így könnyen elérheti a 10000 méteres utazási magasságot és amikor megpillantja a napfényben ragyogó Fudzsi hegyet már pontosan tudja mit akar elérni és mi lesz az első lépés.

Bujdosó Andrea 

vezetői tanácsadó&coach írása

weboldal: andition.eu

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (213),coach (205),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),proaktivitás (14),kreativitás (13),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),siker (8),időbeosztás (8),párkapcsolat (7),tudatosság (7),átkeretezés (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),nők helyzete (5),felelősség (5),interjú (5),tánc (5),túra coaching (4),kommunikáció (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elégedettség (4),pszichológia (4),asszertivitás (4),elismerés (4),bátorság (3),stressz (3),Itt és Most (3),kultúra (3),mese (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),egyensúly (2),bizalom (2),szinergia (2),megismerés (2),rugalmasság (2),játék (2),irányítás (2),életciklus (2),álom (2),csend (2),Edward de Bono (2),kritika (2),praxis (2),vállalat (2),pénz (2),Martin Wehrle (2),életmód (2),önérvényesítés (2),ítélkezés (2),tervezés (2),ROI (2),tanácsadás (2),érzékenység (2),mozgás (2),alkalmazkodás (2),érzelmi intelligencia (2),multi (2),iskola (2),munka (1),szuperérzékenység (1),teljesség (1),sport (1),edzés (1),anyaszerep (1),vállalat (1),SMART (1),akaraterő (1),optimizmus (1),őszinteség (1),Appreciative Inquiry (1),szokás (1),megbocsátás (1),erősség (1),munkahely (1),gyerek (1),társaság (1),Fontos és Sürgős (1),érzelmek (1),intelligencia (1),MBO (1),flow (1),szülő (1),érzékenyítés (1),szervezetfejlesztés (1),depresszió (1),család (1),kamasz-szülő (1),a coaching hatása (1),bántalmazás (1),helyzetfüggő vezetés (1),tanulás (1),y generáció (1),caoaching (1),jövő (1),coachcoaching (1),átirányítás (1),fogadalmak (1),én-erő (1),akarat (1),szeretet (1),böjt (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),edző (1),önkéntesség (1),hős (1),tranzakcióanalízis (1),dicséret (1),orvos (1),beteg (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),divat (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),személyiség (1)

Feedek