A coach belső útja

Tegye fel a kezét az, aki gyerekkorában, ha megkérdezték, mi lesz majd, ha nagy lesz, azt válaszolta, hogy ő bizony egyszer majd híres-nevezetes coach lesz. Senki? - Gondoltam.

A coaching nem egy klasszikus szakma, amire előre megfontolt szándékkal, már iskolásként eltökélten és célirányosan készülni lehet. Én úgy látom, hogy minket egytől egyig az élet készít fel.

Végy egy sziklányi nehézséget, ami az utadba állt, de te nem hagytad magad, fűszerezd meg egy jó marék küldetéstudattal, és ha szeretsz a tudatos önfejlesztésről proaktívan, segítő szándékkal beszélgetni, egész biztos nem lősz mellé azzal, ha coach leszel. Nyilván nem ilyen egyszerű. Mégis azt mondom, ha valakiben felmerül a gondolat, hogy coach legyen, az olyasvalamiért történik, amit már korábban megtapasztalt, és a tanultak felhasználásával segíteni szándékszik másokon is. Érzi magában az erőt, közkinccsé kívánja tenni a tudást, azt a bizonyos receptet, amit bizony sokszor elszúrt, mire tökélyre fejlesztette. A titkot, a legbelső érzelmekből kiinduló, mégis realisztikus és hatékony tenni akarást, amely képesség elsajátításával mások is könnyebben boldogulhatnak.

A coaching éppen ezért az érett, kiteljesedett felnőttek szakmája, nem állhatunk rá azonnal készen. Hogy is tudnánk az ügyfeleket az elakadásaikban segíteni, ha mi magunk nem oldottunk volna meg saját elakadásokat? Hogyan mernénk állítani, hogy képesek vagyunk támogatni őket céljaik elérésében, ha nem lettek volna korábban saját céljaink, amelyeket valóban el is értünk? A hitelesség alapvető követelmény ebben a bizalmi műfajban.

Mi a helyzet az ügyfélkörrel? Ki az, akinek segíteni szeretnénk?

Természetesen bárkinek, hisz nem ítélkezünk, mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen. Akinek csak lehet, aki hozzánk fordul, aki megtisztel minket a bizalmával, ez alapvetően így igaz. A szándékunk a fontos, az életszemléletünk, az elfogadó- és alkalmazkodóképességünk, és a tanult módszereink, amivel átverekedtük magunkat a korlátainkon, és hogy mindezt átadhassuk az ügyfélnek. De miért? Miért vesződünk másokkal? Eltelik az élet úgy is, ha a tapasztalatainkat megtartjuk magunknak és a belső körnek. Alig jut időnk magunkra is egyik ünneptől a másikig, s aztán évről évre újra meg újra, tervezni és élni az életet, megtalálni benne az elégedettséget, megteremteni és érezni, igazán megélni az egyensúlyt. Miért is nem ücsörgünk inkább a teraszon borozgatva, a barátainkkal kártyázva, vagy a világ dolgain elmélkedve ahelyett, hogy mások elakadásait bogozgassuk? Megmondom, miért nem: azért, mert élvezzük, hogy segíthetünk. Tesszük, amit a szívünk és az eszünk diktál, és ez maga az önmegvalósítás. Az én értékrendem szerint ez így helyes, a társadalmi felelősségtudat erősebb bennem a hedonizmusnál.

Én ezt személyesen úgy fogom fel, hogy coachként kiveszem a részem az evolúcióból. De nem kizárólag kötelességtudatból, hanem mert így hatással lehetek az emberiség személyiségfejlődésének alakulására. Szilárd meggyőződésem, hogy a világ jobb és élhetőbb lesz, ha a coaching szemlélet terjed. Ha megtanulunk saját, belülről induló megoldásokat keresni, ha elsősorban a mély önismeretre törekszünk. Ha nem a másik embertől várjuk a megoldást, hanem azon igyekszünk, mi mit tehetnénk kapcsolataink javításának érdekében. A kulcsszavak: őszinteség, szeretet, és tisztelet, mindez elsősorban önmagunkkal szemben. Bíznod kell magadban, az egyetlen emberben, aki egész életedben melletted áll, hogy az adott helyzetben, adott információk mentén helyes döntést hozol minden pillanatban. Ha később mégis az ellenkezője bizonyosodik be, az csupán annyit jelent, hogy a döntés meghozatalakor még nem állt a rendelkezésedre a kellő tapasztalat.

Szelfiteizmus. Így neveztem el ezt a jelenséget, ami ugyan önistenhitet jelent, mégsem vallás. Eszem ágában sincs szektát alapítani. Ez csupán annyit jelent, hogy hiszek magamban, hogy a megoldásaimat belül keresem, és mint az összes többi megismételhetetlen csoda, én is képes vagyok a teremtésre. Számomra az én valóságom létezik. Másoknak meg az övék, és én itt-ott kapcsolódok hozzájuk, hol én szerepelek az ő mozijukban, hol ők az enyémben. S ha erre így tekintünk, a világmindenség forgatókönyvét mind közösen írjuk. Én szeretnék ebben aktív szerkesztő lenni. Olyan irányba módosítani az egyetemes emberi lelket, az általános közmorált, amiben én is a lehető legjobban érzem magam.

A coaching során, ha betartjuk a szabályokat, ha őszintén érdeklődő, értő figyelemmel tekintünk az ügyfélre, megtapasztalhatjuk mások valóságát, megismerhetünk új, vagy legalábbis az általunk eddig ismertektől eltérő megközelítéseket, gondolatmeneteket, érzéseket. Így mindketten jól járunk. Támogatjuk az ügyfelet saját megoldásainak fellelésében, ugyanakkor szélesítjük a látókörünket is, ezáltal mi magunk is fejlődünk. Tovább mélyítjük az emberismeretünket és az önismeretünket, ami segít a specializációnk kialakításában is, hiszen olyan esetekben lehetünk a leghasznosabbak, ahol a leginkább érezzük, hogy bevonódunk a folyamatba. Így születik meg az a bizonyos kémia, amikor a coach és az ügyfél is érzi, hogy a megfelelő emberrel van dolga.

Ki miért lett coach? Mindenki ugyanazért, de mégis másért. Kereshet valaki jól jövedelmező, divatos megélhetést, hajthatja a vágy, hogy felnézzenek rá, hogy elismerjék. Sokan úgy érzik, segítőnek születtek, legalábbis már régóta ezen az úton járnak, és rátaláltak a coachingra, mint az emberek alázatos támogatásának modern eszközére, mint az elhivatottságuk kimutatásának, s ezáltal őszinte kiteljesedésük lehetőségére. Az én személyes szándékom, hogy olyan erőt közvetítsek, ami segít kitörölni a világszótárból azt az igenis megingatható kategóriát, amit lehetetlennek neveznek. Hogy tanuljuk meg az állítólagos tényeket fenntartással kezelni, és nem alávetni magunkat olyasvalaminek, amiről mi magunk maradéktalanul nem győződtünk meg. Társadalmi felelősségtudatból, és azért, mert így helyes, hogy én is segítsek, ha tudok, hiszen amikor nekem volt szükségem segítségre, támaszra, valódi értő figyelemre, én is megkaptam. Így áll helyre a világom egyensúlya.

Kivétel nélkül közös bennünk, hogy mind adni akarunk, sokan, és egyre többen, sokféle, mégis azonos elemi üzenetet: a változás origója benned van, a megvalósulás képletét pedig te magad írod. Nem gondolom, hogy lehetünk valaha is túl sokan. Egész biztos, hogy minden coach rátalál majd az ügyfeleire, ha kitartóan vizsgálja az erősségeit és a lehetőségeit. Mindig lesznek olyanok, akiknek pont mi tudunk a leginkább segíteni, ha nyitott szemmel járunk. Ezért van helyünk mindannyiunknak ebben a szakmában.

Komzák Adrienn life coach írása

Weboldal: WWW.SZARNYASZEGETT.HU

0 Tovább

A lehetőségek vize

Talán hallotta már a mondást, miszerint odavezethetjük a csődört a vízhez, de megitatni nem tudjuk/inni nem tudunk helyette. (Egyébként a kancát sem, ha már itt tartunk.)

Ezt tényként állítom. Többször teszteltem már ezt az örökérvényű bölcsességet és minden alkalommal igaznak bizonyult.

Hányszor vezette és támogatta ügyfeleit a céljaik, álmaik és vágyaik elérésében és hányszor szembesült azzal, hogy megmakacsolják magukat az utolsó előtti pillanatban? Valami felsikít bennük: ÁLLJ! és az ügyfélnek valóban nincs más választása, mint megállni.

És akkor megszólal a coach fejében a hang: “Várjunk csak! Mi történt?” Úgy tűnt, minden sínen van. “Mi felett siklottam el?” “Hiszen a tanult technikákat alkalmazom.”

Ez az egyik ok, amiért a tanult technikák fontosak. Segítenek kapcsolatot teremteni – olyan kapcsolatot, amely autonóm. Végső soron az ügyfél saját tapasztalatainak mestere.

Coachként azért használjuk a technikákat, hogy a függetlenségünket megőrizzük és a coach/ügyfél kapcsolaton belül megfelelően alakíthassuk a tanulási és növekedési folyamatot. Nem az ügyfelek döntései alapján mérjük fel értékeinket és hatásunkat. Csak az egyik részét képezzük ennek a kapcsolatnak. A coachok értéke ettől független.

Azért vagyunk felelősek, hogy teljes mértékben jelen legyünk az üléseken. Az ügyfél sikerességéért nem vállalhatunk felelősséget.

A technikák ösvényt biztosítanak a tiszta vízhez a forró, poros, izzadságos út után, amely során megfogalmazódott az ügyfélben a coach támogatása iránti igény.

Elvezethetjük őket a lehetőségek vizéhez, de nem kényszeríthatjük rá, hogy igyanak is belőle.

Forrás: https://certifiedcoach.org/2016/05/the-waters-of-possibility/

Orbán Orsolya cikkfordítása

0 Tovább

Test és tánc a life coachingban, de „hogyan”?

Sokszor találkozom azzal, hogy mennyire nincsnek békében az emberek magukkal, leginkább a fizikai megjelenésükkel: a testükkel.

Igen, persze, mindig van hova fejlődni ebben is, hiszen lehetünk még soványabbak, izmosabbak, szebbek, kerekebbek – kinek mi a vágya. De vajon tudunk-e komfortosan, elégedetten és összhangban létezni a testünkben? Milyen a viszonyunk lényünk eme meghatározó részéhez? És hogyan gondolunk rá, miként vélekedünk róla, és mire használjuk, vagy mire használ minket? És hogyan vesz részt a coachingban?

…Ez utóbbi kérdésemre gondolom, rögtön rávágtad a választ: „hát ülve”, mondhatnád.

És tényleg: hiszen két ember kényelmesen elhelyezkedve beszélget egymással. Ha kizárólag külső jellemzőkkel akarnánk megragadni a coaching folyamatát, akkor a nagy többségnek ez lenne a válasza. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy számos eszköz – sőt nézetem szerint minden eszköz, amire az ügyfél nyitott – segítheti a kommunikációt, az „aha” élményeket, vagy akár a konfrontációt – mikor mire van éppen szükség a folyamatok eredményességéhez.

A tánc – esetemben ezen belül is a nomádok tánca – egy olyan katalizátorként működik, ami a fizikai és a lelki tapasztalás párhuzamos történése által indítja be a gondolatok és érzések folyamát.

Nézetem szerint az élet minden területére igaz, hogy a célok eléréséhez nélkülözhetetlen a test-lélek harmóniája, de persze lehetnek hangsúlyosabban érintett témák is: egy olyan coaching során, ahol előtérbe kerül a nyitottság vs. zárkózottság kérdése, néhány táncmozdulat segíti a tudatosítást, az adott érzet azonnali megélését.

Ahol kérdéses, hogy az ügyfél a biztonságot, szabadságot vagy bármely egyéb érzést – akár önmagát – mások követésében, vagy vezetésében tudja megélni, az azonnal kideríthető, amint táncolni kezdünk: ki táncoltat meg kit?

Az, hogy a viszonyítási pontokat hol keresi valaki az adott lelki pillanatban, szintén párhuzamba állítható azzal, ha párszor megfordul a tengelye körül: mit keres a tekintetével? A földön, szemmagasságban, vagy feljebb keresi-e a fix pontokat? (Persze, ha keresi egyáltalán…)

A coaching folyamatban tehát leginkább illusztrálunk, részben egy konkrét mozdulattal, részben pedig azzal az érzettel, melyet az adott mozdulat, „testi ábrázolás” közben az ügyfél önmagában megél. A cél pedig a saját élményen keresztüli belső tapasztalás, megélés.

coach coaching tánc

A tánc különösen izgalmas alternatíva ott, ahol az ügyfél nincs kibékülve a testével: tapasztalhatja, hogy az ő (szerinte) „csúnya” teste milyen szépen tud alkotni egy-egy mozdulatot-mozdulattal. Ezért (is) fontos az, hogy a táncnak milyen illetve melyik stílusát alkalmazom: a másik emberrel való testi kontaktust és célzottan erotikus mozdulatokat nélkülözve, ugyanakkor a „nő” és „férfi” lényeget megragadva a nomád népek táncai között találjuk azokat a motívumokat, melyek először a testünkben és a testünkkel való komfortot szolgálják, azért, hogy önmagunkkal harmóniában léphessünk ki a komfortzónából.

És ennél a pontnál érkeztünk el a legfontosabb állomáshoz:

Mivel fontosnak tartom a coaching önismeret mélyítő szerepét, és eddig minden esetben tapasztaltam, hogy a saját magunkról alkotott kép pozitív irányba változása lendíti előre a „külső” eseményeket is, az eredményesség hatványozását látom abban, ha valaki önmagát teljes egészében elfogadja és szereti. Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat, hiszen ezzel valamennyien tisztában vagyunk. Mégis: hányan érzik azt, hogy „jóban vagyok a testemmel”. Ha most megkérdezem, mikor voltál hálás a testednek, lehet, hogy azt gondolod, megbolondultam. De én így is kérlek: kicsit gondolj ebbe mélyebben bele: mi közvetíti Feléd az ízeket, mi juttatott el ide a monitor elé, hogy elolvasd ezt az írást, vagy mi segít abban, hogy felállj a képernyőtől? Valamelyik testrészed. Ugye milyen egyszerű, „primitív” dolgok ezek? Sokan vagyunk mégis, akik elégedetlenek valamely testrésszel, vagy annak valamely jellemzőjével, vagy úgy az egésszel általában.  

Ha viszont tudod azt, hogy a hozzáállás mennyit és milyen arányban lendít a dolgokon, akkor itt miért ne működne? Ja, igen: nem lesz senki máról-holnapra tíz kilóval könnyebb, és nem lesz alacsonyabb-magasabb-szélesebb-hosszabb-rövidebb-kisebb-nagyobb sem. De tényleg ez számít? Vagy elég az, ha „szép” vagy és jól érzed magad? „Elég jól?” Tudom én is, hogy több kell, mint a hozzáállás, és azt is tudom, hogy ITT és MOST jó lenne már eredményt látni. Ezért használom a táncot: közelebb visz ahhoz, hogy a tested és Te egységben legyetek. Ha ez megvan, innen már néhány lépés, hogy ezt a harmóniát megragadd, és a tudatod és tested kölcsönhatásait használd énképed szilárdításához vagy éppen rugalmasságához, és más külső körülményekhez való viszonyulásod azonosításához. – Nálam ez a kulcs, ez a „hogyanja” magának a (nomád)tánc-coachingnak.

Technikailag a mozdulatok tudatosításán keresztül, a tudatos mozgás, majd tánc felé igyekszünk akkor, ha a feladat struktúrája ezt igényli: van olyan, hogy a gondolatoknak elég megszületniük és nem feltétlenül szavakkal kell kifejezni azokat. Persze ezt nem én döntöm el, hanem az ügyfél.

Így hát a coachingot én inkább táncterembe „ültetem”, és abban segítek, hogy az ügyfél teste legyen a coach, ne is én. A nomád táncok pedig egy kezdeti struktúrát adnak ott, ahol még csiszolni kell a kapcsolaton a test és (ön)tudatosság között. Később pedig az ügyfél dönt, hogy marad ezen az úton, vagy csupán kiegészíteni kívánja a nomád táncok színes eszközrendszerével a folyamatot, illetve visszaül a fotelbe. Persze, csak ha hozott magával, mert nálam a fotel (igény híján) egyenlőre hiánycikk ;-)

Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Az Anyai lélek

A mindennapjainkban sokszor felmerül a kérdés, ki a coach valójában, mit is csinál? Szabad fordításban a coach edzőt jelent, munkáját tekintve egy támogató, segítő ember. Olyan, mint egy támasz, aki mindig ott van, ha kell. Kicsit olyan, mint egy Anya, aki mindenben támogat, segít az életben, fejleszt, önbizalmat nyújt.  Ezért is szeretnék kitérni egy kicsit az anyaságra, hiszen ők kulcs emberek az életünkben, akiknek úgyanúgy szüksége van támaszra, segítségre, egy anyacoachra.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért is? Kezdjük is a legelején….

Amikor megfogalmazódik bennünk a vágy, hogy anyák legyük, már akkor aggódunk, hogy elég jó szülők leszünk-e?! Mikor is vállaljunk gyereket, hiszen még úgy érezzük, hogy nem is állunk készen rá. Talán teljesen készen sosem érezzük magunkat egy ilyen nagy feladatra, de nem is baj. Az élet olyan szépen alakít mindent. Amikor megtudjuk, hogy egy élet kezd el bennünk növekedni, elképzeljük milyen lesz majd, ha megszületik, óvjuk majd mindentől és már akkor mindennél jobban szeretjük őt.

Ott van az a csodás 9 hónap, amikor is bennünk növekszik, amikor felkészülhetünk az érkezésére. Természetesen mindenkiben végigfutnak a szülés körüli kérdések, aggodalmak, fájdalmak. Vajon, hogy fogom bírni, elég erős leszek-e végigcsinálni, ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk. Ilyenkor a legjobb, ha beszélünk róla, felkészülünk, és a legfontosabb, hogy hiszünk magunkban. Ilyenkor kezdünk el keresni szüléssel kapcsolatos könyveket, cikkeket, Anyákat, akik átélték már mindezt, hogy meséljenek. Ez nem is lenne baj, csak a mai világban sajnos nem mindig a megfelelő információ jut el hozzánk, lehet, hogy a rémtörténetek hallatán még jobban feszültebbek, aggódóbbak leszünk, ami nem jó senkinek. Ezért is jó, ha ilyenkor egy anyacoachhoz fordulunk, aki segít, akivel őszintén tudunk beszélni, aki átsegít a nehézségeken, és aki önbizalmat önt belénk, hogy higgyünk magunkban! Ez, ami az egész anyasághoz nélkülözhetetlen.

Miért van az, hogy manapság a nők nem hisznek magunkban? Ennyi aggodalmuk, félelmük van? Eléggé más a mai világ, mint pl. 50-60 évvel ezelőtt. Akkor még több generációs családokban nőttek fel a gyermekek. Együtt élt nagyülő, szülő, gyerek. Nem volt ritka a több testvér, a lányok látták, hogyan kell gondoskodni a kisebb testvérről, sőt, volt, hogy ők nevelték fel. Aztán később, amikor a lányból nő lett, és aztán várandós, ott volt a nagyszülő, szülő is, hogy segítsen a kezdeti nehézségekben, mivel nem költözött külön a házaspár. Nem beszélve arról, hogy a média, a sok szakkönyv, a sok „okosabb” ember, tehát a túl sok információ elbizonytalanítja az embert, elnyomja a bennünk lévő anyai ösztönt.

Aztán persze, amikor már kézben tarthatjuk a kis csodánkat, jön a többi kétely, hogy mit, hogyan csináljunk, mindenki mást mond, kire hallgassak? Nyilván vannak fontos tanácsok, amit megfogadunk, de ne nyomjuk el a bennünk megszülető gondolatokat, hiszen a legjobban csak mi ismerhetjük saját gyermekünket. Úgy, mint ahogy a saját érzéseinket is mi ismerjük legjobban, így a bennünk felmerülő kérdésre is csak mi tudjuk a legjobb választ adni, ezért sem ad tanácsot egy coach sem. A coach abban segít, hogy a választ magadban találd meg. Neki elmondhatod őszintén, hogy mit érzel, nem fog ítélkezni, mint azt sokan teszik. Átsegíthet nehéz helyzeteken, beszélhetsz vele a változásokról, az elérendő céljaidról és segít, hogy ehhez vezető saját utad megtaláld.

Mindenki a legjobb anyuka szeretne lenni, aki helyt áll mindenhol. Nyilván nem egyszerű anyaként, társként, dolgozó nőként helyt állni, és még magunkra is szánni időt. Igen, az időgazdálkodás ilyen szempontból nagyon fontos szerepet játszik, hiszen egy gyermekkel nem egyszerű beosztani a napunkat, hogy abba minden beleférjen. Ilyenkor sokszor anyaként azt gondoljuk, hogy valamit nem csinálunk jól, jön a lelkiismeret-furdalás, meg, hogy nem vagyunk elég jó anyák. De az anyák is emberek, nincs 6 kezük 2 fejük, 4 lábuk, hogy mindent bele tudjanak zsúfolni egy napba. Pláne a szülés után még azzal is meg kell küzdeni, hogy elfogadjuk az új testünket, hogy az anya szereppel azonosulni tudjunk. Kell egy szemléletváltás, egy más hozzáállás, ezerszeres energia.

Míg meg nem születik a gyermekünk, dolgozunk, megyünk ide-oda, találkozunk emberekkel, beszélgetünk, viszont amikor már kezünkbe tartjuk gyermekünket, nem csak azzal kell megküzdeni, hogy mindent próbáljunk jól csinálni, hanem azzal is, hogy hirtelen otthon maradunk egy kisbabával, akihez hiába beszélünk, nem beszél vissza, hiányzik az egész napi kommunikáció, ezért sok anyuka egy idő után bezárkózik.

Szerencsés, ha van segítségünk, társaságunk, akivel meg tudjuk osztani kérdéseinket, tapasztalatainkat, félelmeinket. Akinek viszont nincs, az is tud már anyacoachoz fordulni. Hiszen az édesanyáknak is kell egy támasz, aki pl. egy nehezebb nap után segít újra felállni, aki újra pozitív töltettel indítja útnak, aki a negatív énképét önbizalommal tölti fel. Ezért gondolom, hogy jó, hogy manapság már van kihez fordulni, és sosem szégyen segítséget kérni, mert az inkább erény, hogy valaki szeretné megoldani az elakadásait, vagy csak szimplán szebbé tenni az életét.

Minden nap egy kihívás, de én úgy gondolom, hogy a nők mivel nagyon erősek, meg van a képesség bennük, hogy mindent jól megcsináljanak. A gyermekünktől kapott önzetlen szeretet, a kacagás, az a csillogó szempár, amivel ránk tudnak nézni mindenért kárpótol, és az ő életfelfogásuk, bátorságuk, ahogy az élethez állnak, mindenkinek jó példa.

Legjobban egy általam írt vers részlettel tudnám bíztatni az összes édesanyát:

„Belecsöppensz a világba,

Folyik az életed, hol jó, hol rossz irányba.

Mikor megérint a nap sugara,

Boldog vagy, s nevetsz.

Néha eltakar a szürke felhő árnyéka,

Ilyenkor rossz, s nem érzed, hol van a helyed?

Ám folyik tovább az élet,

S mindig van csillanás, s vannak árnyékos percek.

Ne hagyd, hogy elfújjon a szél,

Ne hagyd, hogy valami gátolja utad!

Csak folyjál szépen,

S csak azt vedd észre, mikor megérint a nap!”

Csombor-Budavári Bernadett anya coach

0 Tovább

Miért YGEN boldogtalan egy teljes generáció? Valóban azok lennének?

Az emberek azt mondják, boldogok akarnak lenni! Sokszor „csak” a boldogságért.

Amikor pedig megadatik nekik, természetesnek veszik és nem értékelik nagyra. Sokkal inkább foglalkoznak vele amikor hiányzik!

Tenni érte, dolgozni érte, megtartani, miért nem sikerül, ha az emberek nagy többségének ennyire fontos?

Úgy tűnik, az y generáció is rosszul áll a boldogsággal. A személyes kontaktus igénye csökken, az átélhető, igazi érzelmek miatt viszont nő a szorongásuk. Ez pedig már erősen kihat a felnőtt kori életükre. Olyan világban élünk, ahol egyre inkább nincs iránytű, csak a saját értékrendünkben bízhatunk. Rajtunk múlik, hol húzzuk meg a határokat, mi az, ami belefér, mi az, ami nem egy kapcsolatba.

Sok mindent meg kellene tartani abból a világból, amiben a x generáció tagjai éltek, - az y generáció szülei. Ha valami félelmet kell átélni, végig kellene gondolni, hogyan szüntethetem meg, nem mások kárára, hanem asszertív módon, konstruktívan.

Miért indulnak mégis sokszor az agresszivitás felé a mai fiatalok, miért nem tudnak boldogok lenni? Ez egy olyan érzelmi reakció, amin az idősebb generációnak el kellene gondolkodnia! Mi húzódik meg az idősebb generáció reagálása mögött? Rivalizálás érzése? Harag, mert „mi nem úgy szoktuk”? Az x generáció úgy emlékszik a fiatal korára, hogy minden rendben volt akkor még. Ideje felhagyni ezzel a  nosztalgiázással.

Az sem volt sem jobb, sem rosszabb világ, csak más! Igaz, közelebb volt a realitáshoz.

Az y generáció majdnem mindent készen kap és azonnal. Minden elérhető lett az internettel.

Ez nem okoz akkora örömöt mint a felfedezések, vagy mint kitalálni valamit, rájönni valamire, kreatívnak lenni.

Elmondható, hogy ebben a felgyorsult világban az a boldogabb ember, aki nem hiszi el, hogy az érintőképernyő megold minden problémát.

A fiatalok ebben a környezetben élnek, ezekhez a viszonyokhoz kell alkalmazkodniuk, ami nem könnyű egyáltalán! Az az igazság, kétségbeejtően nehéz dolguk van! És akkor is el kell indulni a felnőtt élet felé!

A mai digitális világ megkönnyíti a felszínességet. A közösségi médiák oldalain jelen lenni és menőnek lenni szinte muszáj. Megindul a folyamatos „énreprezentáció” már egészen fiatal korban.

Meg kellene mondani őszintén, ne feltétlenül hidd el, hogy bármi lehetsz, bármit elérhetsz! Sajnos ugyanis sokszor egyszerűen nem igaz!

Tévesen, de azt hiszik, elég csak akarni, és mindent megkaphatnak. Hibásak lehetnek a nevelőik, szüleik is, akik ezt sugallják – merő jó szándékból. Ez a generáció nagyon sokszor érdemtelenül kap  dicséretet. Ez egyben leértékeli a sikereket is. Miért küzdjön, ha a legutolsónak is jár a dicséret? Ez annak is zavarba ejtő, aki pontosan tudja, hogy érdemtelenül kap elismerést. Sokan azért járnak kiemelt osztályokba, mert a szüleik oda íratták be, nem pedig az érdemeik alapján.

Később rájön a tanulmányai során vagy munkába állásakor, hogy nem különleges, mivel a kortársai is okosak, ügyesek, nagyon is széleskörű a tudásuk.  Ezért aztán van egy teljes generáció, akik mikor kilépnek az életbe, az előző generációkhoz képest rosszabbul becsülik meg magukat. Ehhez jön a technológia: FB, instagram, okostelefon. Ebben a világban élünk. Megtanulunk mutatni magunkról egy képet, ami szemfényvesztés. Beleszülettek egy olyan világba, ahol el sem tudják képzelni az életüket a modern technikák nélkül.

Ha valaki magáról beszél a hálón, vagy Instagramon képek rakosgat ki az életéről, kimutatták, hogy öröm érzetet vált ki az agyban, dopamint kezd termelni. Ha figyelemben lesz részük, dopamin szabadul fel, ez pedig jó érzéssel tölt el, ezért is kell folyamatosan jelen lenni a Facebook-on és Instagramon. Egy teljes generáció fér hozzá ehhez a függőséget okozó életmódhoz.

Nincs baj a közösségi oldalakkal, csupán a mértékkel van a probléma!

Az online tér nem nyújthat soha igazi segítséget, csak az offline anya, apa, támogató családi kör!

Az y generációnak meg kell tanulnia ráadásul a türelmet.  Ahogyan azt is, mely dolgok számítanak igazán az életben. Mint az önbizalom, életszeretet, elégedettség, öröm, munkában talált örömök, szerelem. Ezekhez pedig türelem és idő szükséges!  Ezek a dolgok mind időt igényelnek, nincs rögtön és azonnal.

A nagyszerű ötletek akkor tudnak születni, amikor a gondolatok elkalandoznak, és azt mondja az ember, „fogadjunk, ezt meg lehetne oldani..!” Ez az innováció!

Miért nem boldogok mégsem az y generáció tagjai?

Mert igen sok és nehéz gonddal küzdenek meg nap mint nap, ami ez előtti generációknál még másképpen volt. 

Ez a generáció pedig igen gyakorlatias, okosak, ügyesek, már kisiskolás korukban tudnak számítógépet használni, okostelefont, rengeteg tudást szednek össze tanulmányaik során, nyelveket beszélnek, a szüleik azokat az alkalmazásokat használják, amiket a gyerekei töltenek le számukra.

Küzdenek, ahogy tudnak. A családi környezet sokat segíthet. Mindkét generáció sokat tanulhat egymástól, szülők és gyerekek egyaránt. Mindkét generáció rendelkezik olyan tudással, amit érdemes megtanulni, elsajátítani a másiktól! Az idősebb generációnak több megértés, elfogadás, a fiatalabb generációnak sokkal több tisztelet és türelem szükséges. Ezen viselkedés minták ha kölcsönösek, célravezetőek.

Ha értő figyelemmel hallgatjuk a másikat, támogatjuk szeretteinket, elfogadjuk egymást olyannak, amilyen, sokkal több boldog ember lenne, és az y generáció arcán is több mosolyt látnánk.

Mert alapvetően minden adva van ahhoz, hogy boldogan élhessünk, rajtunk múlik.

Tarnóci Ágnes

life coach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (175),coach (167),szakirodalom (38),célkitűzés (25),motiváció (24),önismeret (24),technikák (21),life coaching (20),változás (14),vezetés (13),boldogság (12),proaktivitás (12),stresszkezelés (11),kreativitás (10),business coaching (10),önbecsülés (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),együttműködés (7),tudatosság (7),karrier (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),tánc (5),felelősség (5),nők helyzete (5),férfiak helyzete (4),fogyás (4),kérdezéstechnika (4),asszertivitás (4),túra coaching (4),értő figyelem (4),elégedettség (4),párkapcsolat (4),pszichológia (4),elismerés (4),szabadság (3),kultúra (3),reframing (3),kommunikáció (3),Itt és Most (3),oktatás (3),testbeszéd (3),bátorság (3),bizalom (2),Martin Wehrle (2),megismerés (2),életmód (2),egyensúly (2),játék (2),multi (2),kritika (2),vállalat (2),praxis (2),álom (2),Edward de Bono (2),pénz (2),életciklus (2),mese (2),ROI (2),irányítás (2),reziliencia (2),csend (2),alkalmazkodás (2),érzelmi intelligencia (2),mozgás (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),tervezés (2),rugalmasság (2),Toastmasters (1),caoaching (1),bántalmazás (1),személyiség (1),kitartás (1),a coaching hatása (1),fogadalmak (1),én-erő (1),orvos (1),önkéntesség (1),edző (1),beteg (1),akarat (1),Fontos és Sürgős (1),megbocsátás (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),jövő (1),tanulás (1),SMART (1),optimizmus (1),átirányítás (1),akaraterő (1),vállalat (1),anyaszerep (1),őszinteség (1),szokás (1),munka (1),hős (1),y generáció (1),Appreciative Inquiry (1),coachcoaching (1),szeretet (1),edzés (1),érzékenység (1),szuperérzékenység (1),sport (1),teljesség (1),Gordon (1),egyenjogúság (1),tréning (1),ítélkezés (1),fair play (1),függetlenség (1),önállóság (1),nagylelkűség (1),önzetlenség (1),áramlás (1),méltányosság (1),introvertált (1),empátia (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),irigység (1),megbecsülés (1),etika (1),tanácsadás (1),előrelátás (1),ügyfél (1),karizma (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),cselekvés (1),Szentgyörgyi Romeo (1),életszerepek (1),dicséret (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),játszmák (1),megértés (1),belső logika (1),delegálás (1),metafora (1),divat (1),böjt (1),élet (1),tranzakcióanalízis (1)

Feedek