Félek. És?

Az életünk egy igen nagy részét félelemben töltjük. A kérdés nem az, hogy mennyiszer, mennyire, vagy mitől félünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele, hogyan befolyásolja a döntéseinket? Félelemben jó vagyok. 15 évesen dugtam ki először a lábam a takaró alól. Sosem felejtem el az első próbálkozást.

Már tudtam, hogy nem harapja le semmi, mégis rettegtem! Emlékszem, hogy rántottam vissza pár másodperc múlva, emlékszem a szégyenérzetre. 24 évesen, teljes kivilágításban aludtam először egyedül egy lakásban, pedig már 3 éve anya voltam. 32 évesen próbáltam meg először mindezt bármilyen fényforrás nélkül. 10 percenként nyúltam a kapcsolóért remegve, lélegzetvisszafojtva, biztos voltam benne, hogy nem érem el, hogy még az előtt meghalok.

De nem csak ilyesmiktől félünk. Félünk az újtól, a változástól, félünk kérdezni, kimondani a véleményünket, gondolatainkat, érzéseinket, félünk attól, hogy nem vagyunk elég jók, sőt, hogy rosszak vagyunk, félünk a gyengeségeinktől, attól, hogy mások is meglátják azokat, félünk a magánytól és a kapcsolattól is, félünk kinyitni a szívünket, félünk hinni, bízni, merni, még félni is félünk! Irigykedve nézünk másokat, lehetőségekért imádkozunk, segítségért, csodáért, boldogságért, aztán amikor megkapjuk egy új helyzet, munka, vagy szerelem formájában, akkor félünk élni vele! Mi van, ha nem sikerül, ha nem vagyok rá készen, ha kudarcot vallok, ha felforgatja az életemet? Megoldanám én, de mit tehetek?

Megkereshetem, hogy mi az oka, szétszedhetem, kielemezhetem, de csupán a felismerés nem mindig hozza a megoldást is. Tudtam 15, 24, 32 évesen, hogy a sötétségtől való félelmemnek az oka a Kóku, akivel kisgyerekként riogattak, a Kóku, akiről semmit sem tudtam, csak azt, hogy jön és elvisz, ha rossz vagyok! De hiába tudtam már, hogy nem létezik, és ezzel a kedves névvel csakis valami jó lehetne, mégis minden sötétségnél ugyanúgy jött a bénító gyötrelem! Nem tehetettem mást, újra és újra ki kellett dugnom a lábam, le-fel kapcsolni a villanyt, menni a félelmem mentén, és a sok próbálkozásnak hála, ha csak felnőttként is, de megbirkóztam vele!

Ez jó stratégiának bizonyult, főleg olyan dolgokban, ahol rá voltam kényszerítve, mert már kínos volt. Igen ám, de ott volt az a csomó másik helyzet, ahol megmagyaráztam magamnak, hogy nem muszáj, hogy hülye lennék, biztos okkal félek, ahol mentségként használtam, mögé bújtam, így akadályozva az életem! Megoldásra volt szükségem. Varázslatra. Kapaszkodóra. Ezért megkerestem a legnagyobb félelmemet, és 36 évesen kiugrottam egy repülőből, hogy tudatosan éljem át az álmaimból jól ismert zuhanás borzalmas állapotát. Rettenetes volt és csodálatos egyszerre.  És ami a legfontosabb, hogy bejött! Persze azóta is félek, de már tudom, hogy ez csak egy érzés, többé nincs köze a döntéseimhez. „Csilla, kiugrottál 4000 méterről, erre is képes vagy!”

Mit kezdek a félelmeimmel? Széttárom a kezem és azt mondom, kiszállok, nem megyek bele, nem csinálom, mert félek? Hagyom, hogy megállítson és elvegye a lehetőségeimet? Vagy szembe nézek vele, kihívásként tekintek rá, keresek kapaszkodókat, megpróbálom újra meg újra? Magamon hagyom a béklyót vagy a szabadságot választom? Mindenki maga dönti el.

Nézem ezt a nőt a videón, és nem ismerem. Én nem így beszélek, nem így nevetek, nem így mozgok! Nézem, ahogy gyűri a szél az arcát, ahogy nem tud nyelni, beszélni, sokkban van. Látom, hogy retteg, mégis csinálja. Nézem, és büszke vagyok rá, és hálás vagyok neki.

https://www.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=GFOITwmfXN8&app=desktop

Czirják Csilla Life és Business Coach írása

0 Tovább

Yesman vagy Noman?

Az amerikai filmek tömkelegének nagyon ritkán egy-egy darabja igen inspiráló és elgondolkodtató tud lenni.

Egyik személyes kedvencem a Yesman. Már maga a cím is egy bombatalálat.

A történet röviden:

A főhős, Carl Allen (Jim Carrey) egy igazán átlagos, unott darabja a társadalom szürke tömegének. Átlagember, aki bejár egy bankba dolgozni, elvégzi unalmas munkáját, hazamegy és a kanapé kényelmében várja a következő hétköznapot. Barátai alig-alig tudják elrángatni valahová, és ha el is megy, nem érzi jó magát. Egyre negatívabban látja életét. Egyik nap egy régi ismerőse ajánl neki egy helyet, hogy menjen el vele az "Igen!" szemináriumba, ami arra ösztönzi, hogy felejtse el a negatív életmódot, és éljen a lehetőséggel, hogy mindenre azt kell mondani: "Igen!". Carl meggondolja a lehetőséget. Egyik nap elfejti barátja eljegyzési buliját. Másnap barátja dühösen felbukkan a házánál, és lehordja őt, és azt mondja neki, hogy teljesen egyedül fog maradni, ha nem változtatja meg az életét. Carl úgy dönt, hogy részt vesz a szemináriumon, majd megfelelően arra inspirálják Carlt, hogy fogadja el azt a lehetőséget, hogy legyen "Igenember", hogy mindenre igent mond. Ezek után rengeteg, kaland, élmény vár főhősünkre, és elkezdi élvezni az életet, máshogy észleli a körülötte lévő világot, pozitív ember lesz.

De mit üzen nekünk ez a film?

Az élet úgy szép, ha zajlik, szokták mondani. Hogy akarsz sikerélményt szerezni, ha nem vágsz bele új dolgokba? Hogy akarsz önbizalmat szerezni, ha nincs sikerélményed? Hogy akarsz boldog lenni? Boldog akarsz lenni?  

Rengeteg ember a biztonság kalitkájában néz kifelé, vágyakozik a szabadság felé, de mikor kinyitják neki az ajtót, nem mer kirepülni. Meggyőzi magát, hogy mégiscsak jó neki itt, kap enni, inni, és csak esténként letakarják, hogy tudjon pihenni.

Minden embernek ajánlom a filmet, aki úgy érzi, hogy inspirációra van szüksége a szürke hétköznapokból való kitörésre, és hogy lássa pozitívabban az életét, hogy éljen igazán.

Merj élni, tapasztalni, új dolgokat kipróbálni, ismerkedni, új ételeket megízlelni, új kultúrákat megismerni.

Ha azt érzed magadon, hogy habozol és elkezdesz kifogásokat gyártani, hogy visszameneküljél a kényelembe, az esetleges kudarcok miatt, kérdezd meg a 90 éves önmagadat. Ő mit javasolna, vágj bele vagy sem? Bánni fogod, hogy meg sem próbáltad? Mitől félsz egyáltalán?

Végezetül pedig egy idézet a filmből:

„A világ egy játszótér. Ezt mindenki elfelejti, pedig gyerekként még mindenki tudja.”

És te, igent mondasz? J

Simon István life coach írása

0 Tovább

Padlógázzal

„Csupán egyszer megyünk végig ezen az úton.
Tipeghetünk lábujjhegyen is, abban a reményben,
hogy viszonylag ép bőrrel jutunk el a befejezésig,
vagy élhetünk teljes életet, amelyben minden célunkat
és legmerészebb álmainkat is meg tudjuk valósítani.”
 
Bob Proctor
 
Mindannyian meg akarjuk valósítani az álmainkat. Senki nem kívánja, hogy lábujjhegyen, észrevétlenül somfordálja végig az életét. Én még sosem hallottam senki szájából, hogy az álmom az, hogy jelentéktelen legyek.
Akarunk, teszünk, tanulunk, igyekszünk. Mégsem mindig sikerül tartós eredményt elérni.
 
Jó esetben padlógázzal tartasz a célod felé, rosszabb esetben éppen megrekedtél egy döntés előtt.
 
Vajon mégis min múlik az, hogy néhányan lazán lépkednek előre a céljuk felé?
Szemmel láthatóan a kétség szikrája nélkül haladnak előre és sugárzik róluk, hogy élvezik, amit csinálnak.
 
Mintha őket sosem nyomná az élet súlya!
 
Tudják szeretni magukat. Tudnak lelkesedni.
Tudnak motiváló célokat kitűzni és el tudják érni azokat. Tudják irányítani az életüket és mindezt képesek lazán, örömmel tenni. Tartalmas és értelmes életet élnek.
 
Nevezzük el ezeket a „szerencsés”fickókat Joe-nak.
Ismerek egy Joe-t, akinek a kedvenc mondása a fent olvasható Bob Proctor idézet.
Meggyőződése, hogy az életet csakis úgy érdemes élni, hogy beleadsz mindent, ami a csövön kifér.
 
Megkértem, hogy osszon meg velünk egy értékes tanácsot, mely segít megérteni, hogy miként tudunk mi is nap mint nap kirobbanó energiával tenni a céljainkért:
 
-       Arra vagy kíváncsi, hogy mi a titka annak, hogy nem állok meg félúton a céljaim felé vezető ösvényen?
Az, hogy csak olyan célokat tűzök ki, amelyek illeszkednek a saját víziómhoz.
 
Korábban sokszor megesett, hogy nem tudtam elérni a kitűzött célomat.
Nem értettem, hogy mi az oka, hiszen rengeteget dolgoztam a megvalósításon. Vegyük példának azt az esetet, amikor elhatároztam, hogy 1 év alatt megtanulok japánul.
 
Felfogadtam a legjobb magántanárt, oktatóanyagokat vásároltam, heti 5 órát foglalkoztam a nyelvtanulással, sőt még a japán kultúrát is tanulmányozni kezdtem.
Az elején még motivált voltam, aztán éreztem, hogy a vállalásom inkább teher, mint öröm. Ennek ellenére nem hagytam abba és erőltettem a tanulást.
5 hónap múlva azon kaptam magam, hogy nem fejlődök, szinte ugyanannyit tudtam, mint két hónappal azelőtt.
Ezen a ponton elgondolkoztam, hogy miért is akarok én megtanulni japánul.
Nem találtam olyan okot, ami megdobogtatta volna a szívemet.
Az igazság az, hogy az apám vágya volt, hogy valamilyen egzotikus nyelvet beszéljek. Nem az én vágyam volt.
Ekkor jött az AHA élmény. Rájöttem, hogy azok a céljaim sosem teljesültek, amik nem a sajátjaim voltak!
Nagy fordulópont volt ez az életemben, mert megértettem, hogy mi a kulcsa a céljaim elérésének. Azóta mindig szem előtt tartom a „Négy Pontot”.
Azt javaslom, gondolkodj el rajtuk te is, mielőtt elhatározod magad egy cél mellett:
 
·       tégy különbséget mások elvárása és a saját akaratod között
·       légy tisztában a saját mozgatórugóiddal
·       vedd észre, hogy miben vagy tehetséges
·       fesd le a jövőképet, mely örömmel tölt el és 100%-osan passzol hozzád
 
Amikor a célod harmóniában van veled, a motivációd is életben marad.”
 
Joe szerint nem a szerencse kérdése, hogy a fékről a gázpedálra rakjuk a lábunkat.
Próbáljuk ki! J

Kozma Rita life coach írása

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (165),coach (156),szakirodalom (37),célkitűzés (25),önismeret (24),motiváció (22),technikák (21),life coaching (20),változás (14),vezetés (13),boldogság (12),proaktivitás (12),stresszkezelés (11),kreativitás (10),business coaching (10),önbecsülés (9),siker (8),önbizalom (8),időbeosztás (7),tudatosság (7),átkeretezés (7),együttműködés (7),karrier (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),tánc (5),felelősség (5),nők helyzete (5),túra coaching (4),elismerés (4),párkapcsolat (4),fogyás (4),kérdezéstechnika (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),férfiak helyzete (4),pszichológia (4),testbeszéd (3),bátorság (3),kultúra (3),szabadság (3),reframing (3),kommunikáció (3),oktatás (3),Itt és Most (3),praxis (2),egyensúly (2),vállalat (2),életciklus (2),Martin Wehrle (2),pénz (2),bizalom (2),életmód (2),multi (2),Edward de Bono (2),álom (2),megismerés (2),irányítás (2),kritika (2),mese (2),játék (2),alkalmazkodás (2),rugalmasság (2),tervezés (2),szinergia (2),reziliencia (2),ROI (2),asszertivitás (2),önérvényesítés (2),mozgás (2),érzelmi intelligencia (2),y generáció (1),tanulás (1),hős (1),edző (1),orvos (1),önkéntesség (1),tranzakcióanalízis (1),optimizmus (1),interkulturális (1),szuperérzékenység (1),edzés (1),dicséret (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),érzékenység (1),csend (1),szeretet (1),teljesség (1),Fontos és Sürgős (1),személyiség (1),Appreciative Inquiry (1),szokás (1),őszinteség (1),anyaszerep (1),SMART (1),kitartás (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),beteg (1),sport (1),munka (1),Toastmasters (1),vállalat (1),akaraterő (1),megértés (1),ítélkezés (1),fair play (1),méltányosság (1),tréning (1),egyenjogúság (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),introvertált (1),etika (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),empátia (1),irigység (1),tanácsadás (1),előrelátás (1),megbecsülés (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),cselekvés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),FISH! (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),divat (1),böjt (1),belső logika (1),karizma (1),ügyfél (1),Gordon (1),játszmák (1),élet (1),metafora (1),delegálás (1),életvezetés (1)

Feedek