Időhiány?

Talán az „Ezt nem engedhetem meg magamnak.” kifogás mellett az egyik leggyakoribb a „Nekem erre nincs időm.”. Az előbbinél egyszerűbb a helyzet (hiszen vagy van pénze vagy nincs), míg az utóbbi esetet már nehezebb megítélni (az idő eléggé megfoghatatlan). Az emberek sokszor még a feltételezhetően vágyott dolgokra (pl. hobbi, kikapcsolódás) is azt mondják, „Bárcsak több időm lenne.” vagy „Ha nem kéne ezt csinálnom, akkor lenne időm arra is, hogy…”. A végeredmény pedig az, hogy ábrándozva gondolnak rá: „De jó lenne, ha tehetném!”

De vajon miért? Tényleg kevés a napi 24 óra? Vagy az egész csak tervezés és a terv kivitelezésének kérdése lenne?

Általában erre a „nincs időm rá” kifogásra mindjárt érkezik az elcsépelt, „arra van időd, amire akarod”, vagyis oszd be jobban az időd, nézd meg, hogy mi veszi el leginkább az idődet ettől a tevékenységtől, készíts tervet, és ezekhez hasonló megoldási javaslatok.

De ez nem mindig ilyen „egyszerű”. Érdemes ezt a kijelentést egy kicsit más szemszögből is megvizsgálni:

Ha az állandó időhiányban szenvedők kapnának +1-2 órát naponta, mi történne? Arra fordítanák, hogy megtegyék mindazt, amire most nincs idejük, vagy inkább mással töltenék el a plusz órákat és folytatnák a vágyakozást a még több időért, esetleg jönne egy másik kifogás, hogy miért nem cselekednek?

Milyen gyakran találkozni azzal a helyzettel, hogy valakinek felszabadul váratlanul néhány órája, és – ennek örömére – valami teljesen mással foglalkozik, mint a „nincs rá időm” kifejezést takaró tevékenységgel?

Ha valaki azzal reagál egy kérdésre, hogy „Nincs erre időm.”, akkor talán érdemesebb az időbeosztása vagy a tervei helyett azzal kezdeni a megoldás keresését, hogy megvizsgáljuk az akaratát. Vagyis ha lenne rá ideje, egyáltalán tényleg megtenné-e, vagy pusztán az jelenti számára az örömöt, hogy gondol rá, ábrándozik róla, de ténylegesen nem is vágyik rá, hogy az adott dolgot véghez is vigye. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazudna, inkább csak azt, hogy szükséges lenne magában az illetőben is tudatosítani, hogy mit is akar valójában: álmodozni róla vagy megtenni?

A kedves Olvasó is el szokta sütni a „Nekem erre nincs időm.” kifogást?

És mi lenne a válasza, ha konkrétan rákérdeznének: „És ha lenne rá időd, ezt tényleg csinálnád is, vagy csak ábrándozol róla?”.

Mindenképpen elgondolkodtató, ha a válasz úgy kezdődik, hogy „Igen, de…”.

Szerző: Joó Judit

www.joocoaching.hu

0 Tovább

A mások területe – amikor a coach már „kevés”, avagy egy másik szakember ajánlása

Elakadni vagy tanácstalannak érezni magunkat az életünkben egy, vagy akár több területen teljesen normális dolog, mondhatnám úgy is, hogy hétköznapi, mindannyiunkkal előfordul. Bevallani ezt nem hogy nem szégyen, mint inkább annak a jele, hogy jól ismerjük magunkat, és képesek is vagyunk megtalálni azt a személyt, aki az adott területen a segítségünkre lehet. 

Ám mi van akkor, ha olyan kérdéssel fordul hozzám az ügyfél, amiben akár az elején, akár menet közben kiderül, hogy az egy másik terület, más hatáskör, és másik szakemberre van szükség ahhoz?

Hogyan ismeri fel ezt a coach? Mi történik ez után? Van-e valami, amit ezt követően tehetek valamit az ügyfélért, s ha igen, mi az?

Az évek alatt, amióta emberekkel foglalkozom, két alkalommal fordult elő, hogy rájöttem, az adott helyzet már túlmutat rajtam, és más az, akire itt szükség lehet. Elsősorban fel kellett tudnom ismerni, és belátnom azt, hogy így van, másrészről természetesen ezt az ügyféllel is közölnöm kellett. Kellett, mert így volt korrekt, illett, mert úgy gondolom, hogy mind szakmai, mind emberi oldalról ez volt a helyes. Harmadrészről azt is gondolom erről, hogy ha előáll ez a szituáció, megteszem azt, hogy ajánlok neki valakit, akiről úgy vélem, a legmegfelelőbb személy lehet a számára. Azt vallom, hogy senkit sem hagyunk magára, és természetesen az az ügyfél döntése, hogy él-e az adott személy megkeresésének lehetőségével, vagy más megoldást keres. De az én szakmai és – ahogy írtam – embertársi feladatom is az, hogy segítsek neki tovább haladni az útján, főként, ha kéri is a segítséget. Elvégre ezért fordult szakemberhez.

Valaki ajánlása ne legyen, nem lehet „hiúsági kérdés”! Ilyenkor én úgy tekintek a helyzetre, hogy nem elvesztek egy ügyfelet, és a konkurenciát támogatom: mindenek előtt az emberi – és szakmai – korrektségem, hitelességem és jó érzésem az, amit fontos megőriznem.

Az egyik ilyen esetnél, amikor máshoz irányítottam az ügyfelet, már körülbelül két hónapja dolgoztunk együtt, amikor erre a döntésre jutottam. Nem törvényszerűen derül ki az első alkalommal, ám ez után kaptam egy levelet, amiben megköszönte a segítségem, leírta, hogy amit addig elértünk, az is óriási eredmény számára, és nagyon hálás volt azért, hogy őszintén elmondtam neki, emellett pedig nem hagytam magára, hanem mással folytathatta az elkezdett munkát.

Életem során egyszer történt meg az velem, hogy a szakember, aki segítségét kértem, azt mondta, ez sok neki, nem tud segíteni, keressek valaki mást. Amikor megkérdeztem, kit ajánl, azt a választ kaptam, hogy ez nem az ő dolga, de szerinte biztos megoldom. Igaza volt: nem az ő dolga, és megoldottam. Ám abban a tanácstalanságban, amiben ekkor éreztem magam, jó lett volna egy segítő kéz, egy támogatás, egy tanács, egy ajánlás. Ekkor tettem magamnak azt a fogadalmat, hogy ha én kerülök egyszer ilyen helyzetbe, senkit sem hagyok egyedül, és amit tudok, azt megteszem érte. Az ajánlás éppen ilyen tud lenni.

Összefoglalva: úgy gondolom, segítségre mindenkinek lehet szüksége, és segíteni is mindenki képes másoknak, bármilyen helyzetben is érezze magát. Közhelyesnek tűnik, de emberek vagyunk, társas lények. És azt gondolom, az kössön össze minket egymással, amit megosztunk a másikkal, egy jó szó, egy segítség, vagy épp elengedni a másikat úgy, hogy azt érezheti, biztos kezekben van, nem maradt magára.

Hadd osszak meg egy idézetet itt a végén ezzel kapcsolatban: „Azokat az ígéreteket, amelyeket magunknak teszünk, éppolyan komolyan kell vennünk, mint amelyeket a nekünk fontos személyeknek ígérünk.” (Sean Covey üzletember, író)

Szerző: Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu

0 Tovább

Újévi "foganalmak" – Döntésekről és megélésekről, hogy kudarc helyett siker legyen a vége

Újévtől leteszem a cigit; újévtől fogyókúrázom; újévtől rendszeresen sportolni fogok. Sokan „esnek abba a hibába”, hogy megfogadják, elengednek régi dolgokat, szokásokat, életmódot váltanak, vagy valami olyat, amit régóta akarnak. Ezek nagy része nem biztos, hogy sikerrel zárul, sőt, a tapasztalatok azt mutatják, hogy az újévi fogadalmak azok, amit a legtöbbször beteljesületlenek maradnak, és végül kudarc marad utánuk.

coach coaching fogadalmak

Miért van ez? Miért hiszünk valamiben, amiben igazából nem hiszünk? Hogyan lehet ezt másképpen csinálni, úgy, hogy eredményes legyen? Mi kell és mi nem ahhoz, hogy sikeresnek könyvelhesd el végül?

Amikor azzal fordul hozzám valaki, hogy változtatni szeretne élete valamely területén, vagy többön is, mindig azt kérdezem meg az elsők közt, hogyan jutott erre az elhatározásra, mi vezette ide? Azután azt is megkérdezem, mikor döntötte ezt el, mióta tervezi ezt? A válaszok természetesen eltérőek lehetnek, ám amire felhívom a figyelmet, és amivel elkezdünk dolgozni, az a tudatos tervezés.

Igen, a címben szereplő foganalom szó nem elírás: következménye minden döntésünknek és tettünknek van, ez egyértelmű. Az is döntés, ha nem döntesz, ha halogatsz egy döntést, vagy utólag átértékeled, és rájössz, hogy másképp szeretnéd csinálni. Foganatja, eredménye tehát minden rezdülésednek van, ha úgy tetszik. Ezért nevezem én ezeket újévi foganalmaknak.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy körülbelül két-három hónap szükséges egy korábbi szokás átalakításához, megváltoztatásához vagy egy új kialakításához. Természetesen egyéni ritmusa van mindenkinek, de ha általános tapasztalatot kell mondani, akkor az nagyjából ennyi idő.

Mit jelent ez pontosabban? Hogy bármikor is hozod meg a döntést a változásra, az egyik kulcs a türelem, méghozzá magad felé. Adj időt magadnak a változás „beépülésére”! Például, ha Újévkor elhatározod, hogy változtatsz, akkor február, de inkább március legyen az, amíg véghez viszed ezt.

A másik, ami a tudatos tervezést segíti, egy akcióterv. Naponta, kétnaponta, vagy akár hetente, ahogy magadban érzed, de mindenképpen egy rendszerességet vigyél bele abba, amit szeretnél. Meghatározni azt, hogy milyen részeredményei lehetnek a folyamatnak, és bizonyos időszakokra mit is szeretnél „kipipálni”. Céltól is függhet ez, természetesen, de például a rendszeres sportolás beiktatásánál a heti tervezés bizonyult a legeredményesebbnek. Ám ha például új helyre tervezel költözni, annak több időt érdemes hagyni, hónapokat, vagy akár egy-két évet, hogy realizálódhasson.

És itt jön be a tervezés harmadik fontos eleme, a realitás. Hacsak nem nyersz a lottón, vagy örökölsz váratlanul, hirtelen nem biztos, hogy több pénzed lesz megvenni az új házat, ha ennél a példánál maradunk. Fontos a sikerélmény, így ezek a szakaszok, amikor láthatod, hogy időről időre mit tudsz elérni, és megvalósítottad, könnyebben „befogadod”, elhiszed, hogy igen, ez létrejöhet. Szóval, legyen reális a cél, a részcélok, hogy a vállad megveregetése is megtörténjen!

Úgy gondolom, itt van még az a fontos dolog, hogy dicséret– önmagadnak! Ismerd el a saját elérd eredményeidet, tudd, hogy azokat Te érted el, és örülj neki, ünnepeld meg magad! Ennek is adj időt és módot, hogy érezd, mit tettél meg magadért. Így sokkal könnyebben és magabiztosabban tudsz „neki menni” a következő részcél megvalósításának.

Sikeres és eredményes Új Esztendőt kívánok!

Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu

0 Tovább

Akarni vagy engedni – a megbocsátásról másként

A Karácsony közeledtével, amit a Szeretet Ünnepének is nevezünk, jellemzően többször jutnak eszünkbe olyan történések, helyzetek, személyek, akik, amik sok év után is, vagy akár mindig fájni képesek nekünk. Valaki elment, valaki tett vagy éppen nem tett meg valamit velünk, nekünk, amikor úgy éreztük, szükségünk lett volna rá.

Gyakori az is, hogy már talán nem is emlékszünk pontosan arra, amit történt, de az érzések megmaradnak: fájdalom, csalódás, hiány, és akár – valljuk be – harag, düh, hibáztatás. És mi megpróbáljuk ezeket elengedni. Megpróbálunk megbocsátani. Mert kell, mert szeretnénk, mert „azt mondták”, az jó dolog. De kinek is, és valójában miért szeretnénk megbocsátani? 

Egy szívbéli ünnep margójára szól ez az írás.

Az ajándékvásárlási láz csökkent. Úgy tapasztaltam az elmúlt években, hogy egyre többen fordulnak vissza a családjukhoz, a szeretteikhez, és – ami nagyon fontos – önmagukhoz is. Amikor eljön hozzám valaki egy felmerülő problémával az életében, a megoldást keresve, gyakorlatilag kivétel nélkül minden esetben szóba kerül a megbocsátás kérdése.

A minap egy hölgy azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy úgy érzi, csak a vagyona és kivívott társadalmi helyzete miatt „szereti” őt a családja és a környezete. Az volt a célja, hogy jobb, igaz viszonyt tudjon kialakítani az emberekkel és önmagával. Le akarta tenni azokat az elvárásokat, amikkel őfelé voltak mások, mert belefáradt. Csalódott az emberekben és őszinte kapcsolatokra vágyik.

Megkérdeztem, hogy mit gondol, mi az, amiért küzd az életében, van-e ilyen? Azt válaszolta, persze, hogy van! Az emberek szeretetéért és figyelméért küzd. Azért, hogy meghallják őt, hogy észrevegyék, milyen ő valójában. A következő kérdésem az volt hozzá, hogy akkor ennek fényében hogyan látja, ki az, aki valójában tesz az elvárásokért, amiket tapasztal, ki teljesíti azokat, ki felel meg ezeknek? Azt mondta, igen, ő, de csak jót akart, segíteni akart másoknak, aztán belekerült ebbe a spirálba, és nem látja a kiutat.

Testvéreire, szüleire és barátaira is haragudott, hogy nem látnak mást benne, csak (ahogy ő fogalmazott) a kívánságteljesítő gyárat. Némi hallgatás után ő tette fel saját magának a következő kérdést: lehet, hogy nem is rájuk, hanem magára haragszik, amiért gyenge volt eddig másként viselkedni és például nemet mondani? Könnyes szemmel azt mondta: „Te Jó Ég”, majd megkérdeztem, mivel szokta megajándékozni magát. Újabb rövid csend után azt felelte, semmivel, ez eszébe sem jutott már jó ideje, és hozzátette, idén viszont másképp lesz ez. Abban maradtunk, hogy összegyűjti magában, mi az, amiket szeret, minek örül, mik a hobbijai, és mik azok a dolgok, amikről úgy érzi, szívéből tudná adni a családtagjainak.

Pár nap múlva kaptam tőle egy választ, ami röviden ez volt: befizetett magának egy külföldi egyhetes szakrális útra, és a családtagjainak, mindenkinek névre szólóan, küldött egy saját kézzel készített, festett és megírt képeslapot. Azt is elmondta, hogy már nem haragszik. Rájött, hogy a haragja távol tartotta őt a saját lelkétől, s miután kisírta magából mindezt, befizette az útját, és elkészítette a képeslapokat. Megengedte magának, hogy úgy szeressen, ahogy a szívéből érzi, magát és a környezetét egyaránt.

Semmilyen következtetést vagy tanulságot nem akarok levonni, leírni a fenti történetből. Úgy gondolom, ezt, ha akarjuk, mindannyian meg tudjuk tenni magunkban.

Szívbéli, őszinte, meghitt Karácsonyi Ünnepeket és boldog Új Esztendőt kívánok Mindenkinek!

Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu 

0 Tovább

Az Én-erő és a coaching – Avagy a saját hatékonyságunk növelése

2010 óta foglalkozom emberekkel. A segítő szakmából jöttem, és a coaching, mint „új irányzat”, alig 1 éve van jelen az életemben, a munkámban. Számos olyan tapasztalatot szereztem, amelyek megerősítettek abban, hogy a személyes hatékonyságot és a célorientáltságot növeli az, amikor ezzel a szemlélettel közelítjük meg életünk bármely területét, ahol elakadásban érezzük magunkat. Ez az írás erről szól.

Emlékszel olyan helyzetre az életedből, amikor „leblokkolva” érezted magad? Elő szokott fordulni veled, hogy egyszerűen nem jut eszedbe a megoldás egy szituáció kapcsán? Pedig végig gondoltad már minden lehetséges irányból, megközelítetted több oldalról a kérdést, de a válasz nem jön.

Amikor a döntés megszületik, hogy coach segítségét kérjük egy adott helyzetben, akkor valójában mi is az, amiért így döntöttünk? Miben segít a coach? Megmondja a megoldást, rámutat a válaszra?

Nem. A coach feladata a kérdezés. Olyan szokások, berögzült minták megváltoztatására, átalakítására lehet megoldás például a coaching, amik elhagyása, tudatos módosítása előre viheti az adott helyzetet, vagy akár az életünket. A coach kérdező partner. Olyan összefüggéseket tudatosíthatsz egy ülés alkalmával, amikben a megoldás is benne rejlik, és ezek felismerésével, a cél konkretizálásával gyakorlatilag kész a válasz, és elindul a megvalósítás.

Nézzük konkrétabban! Azzal keres meg engem valaki, hogy le akar szokni a dohányzásról. Miből indulunk ki? Abból, amiket ezzel kapcsolatban elmond az ügyfél. Például: szeret sportolni, de nem tudja, melyik az a mozgásforma, ami neki való, és segíti elhagyni a dohányzást. Mióta dohányzik? Emlékszik arra az időszakra, amikor még nem dohányzott? Mik a hobbijai, mivel szereti tölteni a szabadidejét? Mik a reggeli rutinjai, amiket végez felkeléskor? Gyerekként vagy fiatalabb korában milyen módon mozogta le a felesleges energiáit vagy adta ki a benne lévő feszültséget? Hogyan érezte magát, amikor megnyugodott vagy elfáradt egy sport után? Megjutalmazta magát egy-egy ilyen alkalom után? Most mi az, amit jutalomként „ad magának”, amikor elvégez egy feladatot?

A dicséret magában hordozza önmagunk megjutalmazását, és például – ha hiszed, ha nem – ezt mindannyian megtesszük időnként, csupán arról van szó, hogy nem tudatosítjuk ezt.

Egy másik példa: kiégés, karrierváltás. Szereted a munkád, de úgy érzed, elfáradtál benne. Hogyan tovább? A szakmában akarsz maradni és abból kihozni a legjobbat, vagy új irányba szeretnél elindulni? Van benned kreativitás, de a munka miatt, úgy érzed, háttérbe került? Vagy éppen a racionalitások embere vagy? Melyik terület, melyik oldalad az, amit fejlesztenél, vagy éppen előhoznád? Hogy néz ki egy napod a munkahelyeden? Kikkel dolgozol együtt? Ha egyedül dolgozol, mik azok a rutinjaid, módszereid, szokásaid, amik eszedbe jutnak most?

Az elismerést másképpen nevezhetjük tudatosításnak is. Saját értékeid, saját erőforrásaid azok, amiket kiaknázva fejlődni tudsz, amik, mint egy jó akcióterv, minden helyzetben segíthetnek.

A coaching egy folyamat, amiben az intuíció, a tudatosítás, az ötletelés és a „heuréka” élménye találkozik, olyan eszközök segítségével, mint például a pozitív pszichológia vagy az erőforrás-kezelés. Minden helyzetben, amivel dolgozunk, a gyakorlati megvalósítás az, ameddig eljutunk – pontosabban a kliens jut el. Mert a coach egy partner. Az a partner, aki nem helyetted, hanem veled együtt ötletelve, kérdezve vezet el addig, amit el akarsz érni, és amit ezért meg tudsz tenni.

Mi mindenre jó a coaching?

- Párkapcsolati kérdések

- Burn out, kiégés (Újra tervezés)

- Családi helyzetek

- Kreativitás-fejlesztés, -bővítés

- Karrierkérdések

- Well being, vagy health coaching (Jól érezni magad a bőrödben)

- Nyugdíjba vonulás, életkori helyzetek

- Szokások letétele, átalakítása

- Egyéni vagy csoportos coaching

Minden az újra tervezésről szól. Mindig lehet másként.

Ha akarod.

Akarod?

Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (175),coach (167),szakirodalom (38),célkitűzés (25),motiváció (24),önismeret (24),technikák (21),life coaching (20),változás (14),vezetés (13),boldogság (12),proaktivitás (12),stresszkezelés (11),kreativitás (10),business coaching (10),önbecsülés (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),együttműködés (7),tudatosság (7),karrier (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),tánc (5),felelősség (5),nők helyzete (5),férfiak helyzete (4),fogyás (4),kérdezéstechnika (4),asszertivitás (4),túra coaching (4),értő figyelem (4),elégedettség (4),párkapcsolat (4),pszichológia (4),elismerés (4),szabadság (3),kultúra (3),reframing (3),kommunikáció (3),Itt és Most (3),oktatás (3),testbeszéd (3),bátorság (3),bizalom (2),Martin Wehrle (2),megismerés (2),életmód (2),egyensúly (2),játék (2),multi (2),kritika (2),vállalat (2),praxis (2),álom (2),Edward de Bono (2),pénz (2),életciklus (2),mese (2),ROI (2),irányítás (2),reziliencia (2),csend (2),alkalmazkodás (2),érzelmi intelligencia (2),mozgás (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),tervezés (2),rugalmasság (2),Toastmasters (1),caoaching (1),bántalmazás (1),személyiség (1),kitartás (1),a coaching hatása (1),fogadalmak (1),én-erő (1),orvos (1),önkéntesség (1),edző (1),beteg (1),akarat (1),Fontos és Sürgős (1),megbocsátás (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),jövő (1),tanulás (1),SMART (1),optimizmus (1),átirányítás (1),akaraterő (1),vállalat (1),anyaszerep (1),őszinteség (1),szokás (1),munka (1),hős (1),y generáció (1),Appreciative Inquiry (1),coachcoaching (1),szeretet (1),edzés (1),érzékenység (1),szuperérzékenység (1),sport (1),teljesség (1),Gordon (1),egyenjogúság (1),tréning (1),ítélkezés (1),fair play (1),függetlenség (1),önállóság (1),nagylelkűség (1),önzetlenség (1),áramlás (1),méltányosság (1),introvertált (1),empátia (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),irigység (1),megbecsülés (1),etika (1),tanácsadás (1),előrelátás (1),ügyfél (1),karizma (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),cselekvés (1),Szentgyörgyi Romeo (1),életszerepek (1),dicséret (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),játszmák (1),megértés (1),belső logika (1),delegálás (1),metafora (1),divat (1),böjt (1),élet (1),tranzakcióanalízis (1)

Feedek