Kora esti kép. Beszámoló a júliusi túra coaching napról

Július huszonnyolcadikára negyven fokot ígértek, ami kicsit elbizonytalanította a kirándulás  résztvevőit: a legtöbb előzetes telefonos érdeklődés ugyanis a hőséggel kapcsolatban érkezett. Szerencsére egy héttel korábban már bejártuk a túra útvonalát, így felkészülten állíthattuk, hogy könnyű túráról van szó, a fák árnyékában haladunk, többnyire szintben.

A kirándulás a Pro Bona Coaching és Training Központ szabadtéri nyitott klubnapján belül valósult meg. Eleinte kicsit izgultam, mert mégiscsak ez volt az első csoportos túra coaching foglalkozás. Tíz perccel indulás előtt még nem is voltunk túl sokan, utána viszont minden beérkező villamosról leszállt egy-két túratársunk, így fél tizenegy körül már tizenhárman vágtunk neki az erdőnek.

A Hűvösvölgyből a Kék Túra jelzésén haladtunk a Fenyőgyöngye étteremig, onnan pedig ebéd után ugyanezen az úton visszafelé. A teljes túra hossza körülbelül tizenöt kilométer volt, amit kényelmes tempóban öt óra alatt terveztünk megtenni. Egy-egy helyen viszont annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy igencsak túlléptük a tervezett időkeretet.

Első tervezett megállónk a hűvösvölgyi repülőtér szélén volt. Repülőgépet láttunk magunk körül, amelyek vagy a földön álltak, vagy a hangárból álltak ki, vagy épp emelkedőben voltak az ég felé. A feladat az volt, hogy megvizsgáljuk: a magunkkal hozott terv mit csinálna, ha repülő lenne? A hangárban porosodna évek óta? Vagy már nekiláttunk leporolni? Esetleg felékszült az útra, és búgó motorokkal arra vár, hogy felszálljon?

Jókedvűen beszélgetve haladtunk a következő megállóig, ami egy útelágazódásnál volt. Kinek mit jelent az út során a választás? Milyen jelzésekre, milyen tanácsadókra támaszkodhatunk tervünk megvalósítása során? Itt hangzott el a túra számomra egyik legemlékezetesebb mondata is, miszerint a választás végülis csak akkor fontos, ha az ember egy kitűzött célt követ. Mert ellenkező esetben tulajdonképpen mindegy merre halad.

Az Árpád kilátónál csodálatos panoráma fogadott. Az előttünk elterülő várost szemlélve elgondolkoztunk azon, hogyan látjuk magunkat felülről? Hogyan viselkedünk, mit csinálunk megszokott életterünkben? És mit üzennénk az otthon maradt önmagunknak, ebből az emelkedett perspektívából?

A következő megállónk a Fenyőgyöngye étterem árnyékos terasza volt. Ebéd után elbúcsúztunk azoktól, akik a túra felétől busszal visszakanyarodtak. Mi, a többiek pedig újult erővel, felfrissülve vágtunk neki az előttünk álló kilométereknek. Jó alkalom volt ez arra is, hogy elgondolkozzunk: az életben, a terveink megvalósítása során hol állunk meg pihenni, hogyan töltekezünk? Hiszen csak akkor tudunk jól teljesíteni, há mi magunk is jól vagyunk, nemigaz?

Visszafelé mindenkinek megeredt a nyelve, vidám, tartalmas beszélgetések indultak coachingról, életről, élethelyzetekről. A résztvevőknek lehetőségük volt a jelen levő coachokkal is átbeszélni a kérdéseiket, és éltek is ezzel a lehetőséggel.

Utunkat a Hűvösvölgyi repülőtéren zártuk. Itt elméletileg felszálló gépeket kellett volna lássunk, viszont a légtér – talán a nagy meleg miatt – üres volt. Sebaj, a délelőtt látott szárnyaló gépekre gondolva megvizsgáltuk azt, hogy a mi gépünket, a mi tervünket, ki, mi segítségével húzhatjuk fel az ég, a megvalósítás felé? És mi az a lépés, amit már holnap megtehetünk ebbe az irányba?

Tartalmas, jó túra volt, vidám, nyílt emberekkel, amit a szervezők szerint hamarosan újabb kirándulás követ.

Ha magammal kell vinnem egy képet a túráról, akkor egy kora esti képet választok.

Elernyedten, de felpezsdült, élményekkel teli szívvel ülünk a Hűvösvölgyi villamosmegálló teraszán. Előttünk limonádés- és söröspoharak. Jókedvű, laza beszélgetés. Egy villamos épp beérkezik, egy másik épp elindul, boldogok vagyunk, a háttérben lemenőben a nap. Jó itt lenni, a túrának vége, mégsem akar senki elindulni hazafelé.

Túrázzunk együtt augusztusban is!

Ármos Lóránd business coach írása

0 Tovább

A FISH! elméletről

Ki látott már repülő halat? Aki még nem látott, most ide kattintva megteheti:  http://www.youtube.com/watch?v=iGwo67vCh4U Nem, nem állattani bemutatón járunk: a film a világszerte ismert FISH! elméletet mutatja be. 

Seattle, Pike Place halpiac: jókedvű, energikus halárusokat látunk, akik különleges tengeri halakat, rákokat és polipokat rendezgetnek. A hely dinamizmusa már az első képkockától magával ragad: a dolgozók lendületesen, ritmusra dobálják egymásnak a halakat, hozzá verseket skandálnak. Közben tréfálnak, játszanak a vásárlókkal, akik szemmel láthatóan élvezik a produkciót. Vakuk villannak, egy turistalátványosság helyszínén járunk. 

Bemutatkozik a hely tulajdonosa is. Elmondja, hogy a különleges halárusítást körülbelül tíz évvel ezelőtt kezdték el, saját ötlete alapján. Az évek során a modellre több cég is felfigyelt, akik manapság a Pike Place modellt használják munkatársaik motiválására. A következő filmkockákon már egy irodaépületben járunk, egy céges tréningen, ahol a halárusok helyett már az irodai dolgozók dobják egymásnak a halakat.

Stephen C. Lundin, Ph.D., Harry Paul és John Christensen a Pike Place halpiac modelljére alkották meg a világszerte ismert FISH! elméletet. És hogy melyek a FISH! elmélet alapelvei?

ELSŐ: JÁTSSZ! (Play) Az első alapelv arra buzdít, hogy mókázzunk egy kicsit a munkahelyen. Csíkszentmihályi Mihály munkásságából tudjuk, hogy nem csak a komolyan végzett munka lehet hasznos, sőt! A játékosan végzett munka több elégtételt szerez annak, aki végzi. A halárusok játékossága sokak számára bohóckodásnak tűnhet. Na de miért is kellene egy halpiacon komolykodni?

MÁSODIK: DOBD FEL A NAPJUKAT! (Make their day) A második alapelv mondanivalója: vond be az ügyfeleidet az élménybe, tedd emlékezetessé számukra a találkozást! Az ügyfélélmény nyilvánvalóan meghatározza az ügyfél elégedettségét, ami pedig jó hatással van az üzleti forgalomra is: ha az ügyfél jó élménnyel távozik, akkor valószínű, hogy legközelebb is visszatér. 

HARMADIK: LÉGY JELEN! (Be there) A harmadik elv arra ösztönöz, hogy ne csak fizikailag, hanem ténylegesen is vegyünk részt a folyamatokban. Tüntessük ki az ügyfelet a figyelmünkkel, érezze, hogy ő a legfontosabb! Legyünk jelen, figyeljünk rá oda. Az odaadás ugyanis nem csak az ügyfél számára jó élmény, hanem mi magunk is sokkal jobban élvezzük a tevékenységet, ha abba mindent beleadunk.

NEGYEDIK: VÁLASZD MEG A HOZZÁÁLLÁSODAT! (Choose your attitude) A negyedik elv üzenete szerint ugyanúgy megválaszthatjuk reggelente  a hozzáállásunkat, ahogy a ruháinkat összeválogatjuk. Ha a munkahelyünket, a főnökünket, a beosztottjainkat nem is tudjuk megváltoztatni, annyit mindenképpen eldönthetünk, hogy aznap szenvedni akarunk-e a körülményektől, vagy a lehetőségekhez képest jól érezzük magunkat a bőrünkben.

A FISH! elméletet céges tréningek formájában mára a világ több országában, köztük Magyarországon is oktatják. Az elméletet könyv formában is feldolgozták, ami magyar nyelven is kapható.

A FISH! című könyvben Mary Jane Ramirez történetét ismerjük meg, aki azt a feladatok kapja, hogy alacsony munkamorállal, rossz beidegződésekkel, és csekély motivációval rendelkező munkatársak egy csoportjából hatékony, motivált csapatot varázsoljon. A történet során Mary Jane ellátogat a Pike Place halpiaccal, és, miután megismerkedik a FISH! négy alapelvével, munkatársait is elviszi oda. Közös munkájuk során a FISH! elmélet alapelveit sikerül a munkahelyükön is meghonosítaniuk, elérik a közös célt, és a történet happy enddel zárul.

A könyvből világszerte több, mint hárommillió példányt adtak el.

A FISH! elmélet sokak számára a siker receptje, mások számára azonban színes illúzió marad. A köztudatban ugyanis sokkal inkább honos az a szemlélet, hogy a komoly eredményért  meg kell szenvedni, hogy a játékot és a munkát nem szabad összekeverni.

Azt azonban mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy munkahelyi környezetében mekkora az energiaszint? Van-e lehetőség játékra, jelen vannak-e a kollégák lélekben is, és felemelő, vagy lehangoló élményt nyújtanak-e egymásnak, és az ügyfeleknek?

Hiszen nem mindenhol van lehetőség verseket skandálni és halakat dobálni, de amit tíz talpraesett halárus meg tud csinálni, az nagy valószínűséggel másoknak is sikerülhet.

Ármos Lóránd, business coach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (164),coach (155),szakirodalom (37),célkitűzés (25),önismeret (24),motiváció (22),technikák (21),life coaching (19),változás (14),vezetés (13),boldogság (12),proaktivitás (12),stresszkezelés (11),kreativitás (10),business coaching (10),önbecsülés (9),siker (8),önbizalom (8),átkeretezés (7),karrier (7),tudatosság (7),időbeosztás (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),interjú (5),túra coaching (4),elismerés (4),értő figyelem (4),kérdezéstechnika (4),fogyás (4),férfiak helyzete (4),pszichológia (4),elégedettség (4),párkapcsolat (4),testbeszéd (3),bátorság (3),kultúra (3),reframing (3),kommunikáció (3),Itt és Most (3),oktatás (3),szabadság (3),praxis (2),egyensúly (2),vállalat (2),életciklus (2),Martin Wehrle (2),pénz (2),bizalom (2),multi (2),életmód (2),Edward de Bono (2),álom (2),megismerés (2),irányítás (2),kritika (2),mese (2),játék (2),alkalmazkodás (2),szinergia (2),tervezés (2),önérvényesítés (2),rugalmasság (2),érzelmi intelligencia (2),reziliencia (2),asszertivitás (2),mozgás (2),ROI (2),orvos (1),önkéntesség (1),szeretet (1),hős (1),edző (1),y generáció (1),a coaching hatása (1),interkulturális (1),tanulás (1),dicséret (1),csend (1),beteg (1),tranzakcióanalízis (1),vállalat (1),SMART (1),teljesség (1),akaraterő (1),optimizmus (1),Appreciative Inquiry (1),sport (1),szuperérzékenység (1),érzékenység (1),őszinteség (1),anyaszerep (1),szokás (1),edzés (1),munka (1),metakommunikáció (1),Toastmasters (1),Fontos és Sürgős (1),személyiség (1),kitartás (1),tárgyalástechnika (1),megértés (1),ítélkezés (1),fair play (1),méltányosság (1),tréning (1),egyenjogúság (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),introvertált (1),etika (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),empátia (1),irigység (1),tanácsadás (1),előrelátás (1),megbecsülés (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),cselekvés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),FISH! (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),divat (1),böjt (1),belső logika (1),karizma (1),ügyfél (1),Gordon (1),játszmák (1),élet (1),metafora (1),delegálás (1),életvezetés (1)

Feedek