Coaching vs. halogatás

„Hányszor megmondtam már, hogy ne nyaggasson senki!
Tudom nagyon jól, mikor kell elkezdenem…


Szeptember. Persze nem pont most, mert mindennel el vagyok maradva. Különben is, ha behúzom a hasam, nem olyan gáz.


Október. Apámék hívogatnak, hogy szüretelni kell, mert ránk rohad. Utána majd lenyugszanak a kedélyek.

Persze itt az őszi szünet is, meg a cégnél is túlórázni kell a pályázatok, meg a sok munka miatt. A főnök akarata mégiscsak fontosabb.


November. Egyszerűen hetek óta nem tudom megszokni ezt az óraátállítást. Ne várja senki tőlem, hogy korábban keljek! Főleg, hogy ilyen ködös időben kimenjek.

 Meg vidékre is megyünk, tudod, halottak napja, mindenszentek, azért beláthatod, hogy nem tudok szétszakadni én sem.


December. Most már nem halogathatom téli gumit, arra kell minden pénz. Így hogyan költsek bármi másra?

 Ráadásul még semmit sem vettem Karácsonyra sem. Idén már nem akarok semmit, csak legyek túl ezen a bolondokházán. Úgyis mindig szilveszterkor kell megfogadni, nem?


Január. Neked magyarázzam? Nincs pénzem, teljesen kiköltekeztem! Meg síelni is megyünk. Január különben is “úgy rossz, ahogy van”.


Február. Tavaszig semmit!! Áfa van, meg sötét van délután is. Egyébként is ilyen rövid hónapban nincs értelme semminek.

Tavasztól edzésbe jövök, meg leadok pár kilót. Az semmi nekem.


Március. Most nem jó, mert új állást kell keresnem. Kikészít a főnököm, pedig tavaly egész évben neki ugráltam.

Egyébként is jön a jó idő, kerti munkák, meg minden. Mozgok így is eleget.


Április. Pont most? Húsvétkor? És ki fogja megpucolni az ablakokat, meg a sok sütés – főzés, vendégjárás. Azért nem lehet fát vágni az én hátamon sem!

Május. A tanárok kikészítik a gyerekemet ezzel a tanévvégi őrülettel! Nagyon oda kell figyelnem. Plusz még most lesznek a ballagások is. Micsoda, hogy nincs is ballagó- korban lévő gyerekem? Az unokatestvér ugyanolyan fontos. Ők is adtak tavaly pénzt, viszonoznom kell. Csak tudnám, miből… Emiatt minden időm foglalt.


Június. Mindenki szabadságra megy a cégnél, én viszem a hátamon az egész kócerájt. Neked sem lenne kedved ilyen hőségben szétizzadni az agyadat!


Július. Most meg mi megyünk nyaralni. Jó, persze, hogy csak egy hét, de akkor is. Utána mindent kimosni, meg visszarázódni. Majd augusztusban …


Augusztus. Most senki nem akar semmit, mert nyaralnak, aki meg nem, annak úgysincs pénze semmire, vagy dolgozik. Hogy lehetne így bármibe kezdeni. Majd szeptemberben….Remélem, semmi nem fog közbejönni!”


A coaching segíthet abban, hogy egyensúlyt találjunk a sürgős és fontos dolgok között.

A coaching folyamat során megtanulunk prioritásokat állítani és megvalósítható célokat kitűzni magunk elé.

Petróczy Tamás lifecoach

0 Tovább

Csak egy dobásod van

Életünk minden pillanata döntések sorozata, még ha ennek olykor nem is vagyunk a tudatában. Szervezetünkben működnek automatikus folyamatok, melyek biológiai, kémiai összefüggések, „döntések” sorozata. Mindennapjainkat tudatos vagy részben tudatos elhatározásaink alapján tudjuk kezelni, szerencsésebb esetben irányítani. Így vagy úgy, de a kockázat benne van minden választásunkban, mégis cselekednünk kell. A végeredménye pedig nem más, mint a jól ismert Julius Caesar mondása, amikor seregével átlépte a Rubicont és Róma ellen vonult: „a kocka el van vetve”.

A dobókockával számos területen találkozhatunk. Hatalmas erővel rendelkezik ez a kicsi tárgy, hiszen dönthet milliós nyereményekről a szerencsejátékban vagy a nyertes kilétéről a társasjátékban. Érdemes belegondolni abba, hogy mekkora lehetőség rejlik az egyszerű 1-től 6-ig számsorban illetve ezek kombinációiban. A játékokban taktikusan forgatjuk, lendítjük és dobjuk a kockát, reménykedve a legjobb eredményben. Mégis a kedves olvasók közül hányan tudják rögtön megmondani, hogy az 2 számú dobókocka oldalt nézve melyik számot van a másik oldalon?  Fogós kérdés, én úgy gondolom. Valahogy így vagyunk az életünkben is, berögzült – öröklött, felvett vagy tanult - minták alapján próbálunk megoldást találni egy-egy problémánkra. Csupán dobáljuk a kockát a fent említett módon, de nem tanulmányozzuk a benne rejlő lehetőségeket, azaz nem tudjuk, melyik oldalon melyik szám szerepel. A coaching pont ebben segít:

-           feltárja az Ön dobókockájának (helyzetének) sajátosságait

-          megvizsgálja a „kocka el van vetve” esetét az Ön körülményéihez igazodva

-          megtanítja Önt, hogyan használja bármilyen esetben a dobókockáját.

A coachnak egy dobása van megismerni az ügyfelet. Több nincs!  A jó hír az, hogy az egyetlen szabály az, hogy nincs szabály. Azaz nincs előre eldöntve, hogy az 1-es számú oldal vagy a 6-os számú oldal a nyerő. A beszélgetés során mindegyik számot meg kell vizsgálni, az oldalak között meg próbálni meg találni az összefüggéseket és az ülés végén meghatározni, melyik számot is akarjuk dobni.

„A kocka el van vetve” mondásra is nagy hangsúlyt kell fektetni!  Az ügyfélben ott rejlenek „elvetve” a megoldás magok virágai, amit a coach, mint gondos kertész gyomlál, művel és öntöz.  Ezek a megoldás magok különböző kompetenciákat, miérteket, feltételezéseket, kreatív ötleteket és számos más emberi tényezőt foglalnak magukba. Az ügyfélnek az a fő feladata, hogy felismerje, hogy igenis van kiút. A kilátástalanság, magatehetetlenség helyett, a proaktív és megoldás központú gondolkodást merje előtérbe helyezni és használni.

Az ülés során a coach szemlélődik, kérdez, és feljegyez mindent, ami fontos, annak érdekében, hogy kifürkéssze ügyfelének dobókockája, hogyan épül fel. Mi lehet a legfontosabb oldal? Melyik a kevésbé fontos? Melyik oldal, melyikkel van összefüggésben?

Nézzük a dobókocka oldalait, mit is jelenthetnek a coach számára:

1. Objektivitás megtartása: Az ügyfél teli van emóciókkal, érzelmekkel. Nem szabad előítéletesnek lenni vagy „rutinszerűen” kezelni egyetlen partnert sem. A coach sosem tud teljes mértékben a másik személy bőrébe bújni, így mindenfajta tanácsadással csak rontja az ügyfél esélyeit, hogy megtalálja önmaga számára az elég jó megoldásokat.  Például az esetek többségében megtévesztő lehet az előzetes telefonbeszélgetésekből levont következtetés is.  Az ügyfél egy igen határozott és céltudatos ember képét keltheti az időpont egyeztetés alatt. Az első ülés alkalmával azonban kiderülhet, hogy rendelkezik telefonos ügyfélszolgálatos múlttal és az ott megtanult technikákat tökéletesen tudja alkalmazni.

2. Célok kitűzése: A coaching fő feladata a tiszta és határozott célok meghatározása és azok elérése.  Meg kell találni az ügyfél mozgatórugóit, hogy képes legyen végigvinni a folyamatot. Fel kell ismertetnie a klienssel a belső és külső tényezőket, azok valós és vélt hatásait.  Példa: Ideális esetben egy fő cél van, aminek elérésére kell törekedni. Ezt azonban apró részcélokra érdemes osztani, hogy átláthatóbb, mérhetőbb és megvalósíthatóbb legyen.

3.Munkatársak szerepe: Ők is nagyon fontos szerepet játszanak, mert egyedül a „coacholt” személy nem lesz képes elvégezni a feladatot az esetek döntő többségében. Fontos a coachnak rávilágítani a következőkre: Kivel tud az ügyfél együtt dolgozni? Mikor? Mit? Mennyit? Hogyan? Az emberei milyen csoportokba oszthatóak, hogyan tudja őket bevonni a közös cél elérésébe. Példa: Érdemes megtalálni azokat a munkatársakat, akikkel jól együtt lehet dolgozni. Ez után érdemes delegálni a feladatokat és kiválasztani, ki mit csináljon. Ez végső soron pozitív 1externáliákhoz is vezethet, mert a későbbiekben a team hatékonyabban tud együtt megoldani egy soron következő feladatot.

4. Belső 2kompetenciák megtalálása: A coachnak segíteni kell az ügyfélnek feltérképezni a jó tulajdonságait.  Mik a pozitív erősségei, amik segíthetnek elérni a kívánt célt? Mi az, amit a legjobban ki tud használni? Mi az, amin még csiszolni érdemes?  A kérdések mellett természetesen rengeteg eszköz – Johari ablak, DISC teszt - áll a coach rendelkezésesére, ami segítheti az ügyfelét önmaga megismeréséhez. Példa: Az emberek nagy része nem tud, vagy nem akar vagy egyszerűen „fél” felsorolni 5-10 pozitív tulajdonságot, amit szeret önmagában. Ezek felismerése azonban nagy lendületet tud adni egy-egy feladat végrehajtásához.

5.Vakfoltok kezelése: Az ülések során a helyzet megoldására javasolt a hangsúlyt fektetni. Nem a múltba való vájkálás a cél, hogy mit hol és mikor rontott el valaki. A jelen megvilágítása és a pozitív jövőkép kialakítása, a problémák felismerésével és rendszerezésével. Mi az, ami jól működik? Mi az, ami nem? Min szükséges változtatni? Valóban szükséges ez a változás? Tény vagy feltételezés? Mivel van elégedetlenség? Mik a tényleges szükségletek? Példa: Rendszerint előfordul, hogy az ügyfél fejében teljes káosz uralkodik, és úgy gondolja, hogy semmi sem működik megfelelően. Ha ez valóban így lenne a munkáltatója már rég tönkre ment volna. Ezért fontos, a valós és vélt vakfoltokat átvilágítása és realizálása.

6. Megoldás megtartása: Nem elég megtalálni a jó, elég jó megoldást. Pontos és precíz akciótervet kell készíteni és az üléseken átbeszélt gondolatokat gyakorlatba ültetni. Ez már az ügyfél hatásköre, a coach már csak, mint kontroll és ellenőrző van jelen a folyamatban. Ha szükséges, akkor természetesen elakadás esetén segít a továbbhaladásban. Példa: Az ügyfél nagy elánnal nekikezd a végrehajtásnak. Úgy gondolja, hogy sikerül is megoldania, mégis valahol megakad. Mivel már tudja, hogy eddig sem jutott volna el a coach nélkül, már bátran és proaktívan fordul felé, ami megkönnyíti és gyorsabbá teszi a döntéshozatalt az elakadások feloldásában. 

A coach és az ügyfél együtt fogja kifesteni a dobókockát. Így lesz egyénre szabott és minden oldalról jól ismert kocka. Ez megteremti a belső utazást, egyfajta belső bizalomépítést és profi munkakapcsolatot kettőjük között. Közös erővel juthatnak el a megoldáshoz, tudva azt, hogy nem kell a jackpot-ra hajtani, elég egyet dobni! De az a dobás megfelelő legyen….

1 externália: Egy gazdasági szereplő tevékenysége következtében felmerülő káros vagy előnyös, nem szántszándékkal okozott, hatás(ok), amely(ek) piaci ellentételezés nélkül befolyásolják egy másik gazdasági szereplő helyzetét. (forrás: http://idegen-szavak.hu/externalia)

2. kompetencia: hatáskör, illetékesség, hozzáértés, alkalmasság, képesség (forrás: http://idegen-szavak.hu/kompetencia)

Galgovszki L. András

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (169),coach (160),szakirodalom (38),célkitűzés (25),önismeret (24),motiváció (22),technikák (21),life coaching (20),változás (14),vezetés (13),proaktivitás (12),boldogság (12),stresszkezelés (11),business coaching (10),kreativitás (10),önbecsülés (9),siker (8),önbizalom (8),tudatosság (7),átkeretezés (7),karrier (7),időbeosztás (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),tánc (5),felelősség (5),nők helyzete (5),férfiak helyzete (4),túra coaching (4),értő figyelem (4),elismerés (4),pszichológia (4),kérdezéstechnika (4),párkapcsolat (4),asszertivitás (4),fogyás (4),elégedettség (4),bátorság (3),testbeszéd (3),oktatás (3),reframing (3),kultúra (3),kommunikáció (3),szabadság (3),Itt és Most (3),praxis (2),vállalat (2),egyensúly (2),életciklus (2),Martin Wehrle (2),pénz (2),bizalom (2),életmód (2),multi (2),Edward de Bono (2),álom (2),megismerés (2),irányítás (2),kritika (2),mese (2),játék (2),alkalmazkodás (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),rugalmasság (2),csend (2),tervezés (2),reziliencia (2),mozgás (2),ROI (2),érzelmi intelligencia (2),szeretet (1),önkéntesség (1),orvos (1),hős (1),edző (1),tranzakcióanalízis (1),interkulturális (1),bántalmazás (1),dicséret (1),a coaching hatása (1),beteg (1),tanulás (1),y generáció (1),munka (1),SMART (1),akaraterő (1),őszinteség (1),Appreciative Inquiry (1),optimizmus (1),sport (1),szuperérzékenység (1),érzékenység (1),anyaszerep (1),szokás (1),vállalat (1),edzés (1),metakommunikáció (1),Toastmasters (1),kitartás (1),teljesség (1),Fontos és Sürgős (1),személyiség (1),tárgyalástechnika (1),megértés (1),ítélkezés (1),fair play (1),méltányosság (1),tréning (1),egyenjogúság (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),introvertált (1),etika (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),empátia (1),irigység (1),tanácsadás (1),előrelátás (1),megbecsülés (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),cselekvés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),FISH! (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),divat (1),böjt (1),belső logika (1),karizma (1),ügyfél (1),Gordon (1),játszmák (1),élet (1),metafora (1),delegálás (1),életvezetés (1)

Feedek