Proaktív coaching

Még mielőtt bárki félreértené, senkit sem kívánok arra buzdítani, hogy a böjti időszak hátralévő részében mondjon le valamely szenvedélyéről, például a húsevésről, bár life coachként, ha jól meggondolom, ezt is alappal megtehetném, hiszen egy rövid idejű tavaszi nagytakarítást a szerveztünk mindenképp meghálál.

De valóban nem erről van szó! Sokkal inkább arról, hogy a böjt spiritualitása mentén véghezvitt cselekvéseket, nevezetesen azt, hogy elhagyunk bizonyos élvezeteket, szokásokat, ha csak rövid időre is, de változtatunk életmódunkon, gondolkodásunkon, hozzáállásunkon a coaching segítségével kiválóan át lehet ültetni a mindennapokba, állandósítva ezzel egy egészségesebb működést.

Mert miben is áll a coaching lényege? Abban, hogy változtassunk, hogy lássunk másként! Hogy ne egy ping-pong asztalon akarjunk teniszmeccset játszani, hanem bátran lépjünk ki az arra alkalmas játéktérre. Hogy a coaching beszélgetések során felismert és tudatosított legjobb megoldásaink mentén tegyünk konkrét lépéseket szakmai, vagy magánéletünk jobbítása érdekében.

Tény és való, hogy manapság unos-untalan azzal a felhívással szembesülünk, hogy változtass, vedd kezedbe az életedet, dolgozz magadon! Anélkül, hogy pro vagy kontra, állást foglalnék ezzel kapcsolatban, fontosnak tartom kiemelni, hogy bármennyire is elcsépelten hangzik, folyamatosan változó világunkban csupán egyetlen dolog változatlan: a változás akarása, párhuzamosan pedig a változástól való félelmünk.

Gondoljunk csak bele, miről is szólnak életünk éberen töltött másodpercei!? A munkáról, a ténykedésről, a gondolkodásról, a haladásról, azaz a változásról. Kézzel-lábbal azon vagyunk, hogy fejlődjünk, növekedjünk, változzunk mentálisan és egzisztenciálisan egyaránt. Egyidejűleg azonban folyamatos a frusztráció, a bizonytalanság bennünk. Gyötörnek a félelmek az újtól, az ismeretlentől, attól, hogy ha megtesszük azt a bizonyos lépést szilárd talajra érkezünk-e, vagy éppen, hogy egy imbolygó, netán süllyedő valamire.

Coachként vallom, hogy a változások elől nem menekülhetünk el, előbb-utóbb meg kell lépnünk őket. Viszont arról is meg vagyok győződve, hogy a végeredmény szempontjából semmiképpen sem mindegy, hogy „önként ugrunk, vagy löknek”. Tény, hogy a változás, legyen az akár a legkisebb horderejű, kockázattal jár. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a jövővel kapcsolatban minden kockázatos, még az is, ha változó világunkban változatlanul ugyanazt a tevékenységet folytatjuk.)

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor sokkal nagyobb kockázat, ha elodázzuk az elodázhatatlant. Jó hír azonban, hogy a kockázatok jó része, például a coaching segítségével, előre felmérhető, a következmények „rettegett” negatív hatásai számba vehetők, mérsékelhetők, sőt akár meg is szüntethetők.

A tologatással, halogatással ugyanakkor a lehetőségeink jó eséllyel odaveszhetnek, a dolgok kifejezetten rosszra fordulhatnak. Ahogy a futótűz c. mozi említi: „Az élet nagy lehetőségeinek van lejárati ideje.” És ha ezt szem elől tévesszük, többnyire már csak a nem túl hálás kármentés marad.

Mindezek alapján coachként az önszántunkból „kis lépések mentén mozduljunk” elv híve vagyok. Ez tekinthető ugyan konzervatív szemléletnek, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy egy ilyen típusú, „fontolva haladó” hozzáállással a változtatással szükségszerűen együtt járó frusztrációk, esetenként félresiklások kockázata számottevően csökkenthető. Olyan ez, mint amikor gépjárművezetés közben kell hirtelen manővert tenni, a végeredmény szempontjából nem mindegy, hogy 120-szal robogunk, vagy csupán 50-nel autózunk. Nem gondolom, hogy a példa túlzott magyarázatot igényel, mindenki számára világos, hogy utóbbi esetben sokkal nagyobb esélyünk van korrigálni és épp bőrrel kikerülni a rázós szituációból.

A kis lépések politikája tehát lehetővé teszi, hogy megfigyeljük és ellenőrizzük, hogy a változás, így például a coach segítségével kialakított új magatartási, viselkedési forma, szokás milyen hatással van ránk és a minket körülvevő világra. Hozzásegít, akárcsak az autós manővernél, hogy tudjunk további korrekciókat tenni, „jobbító szándékú javaslatokat” megfogalmazni, kivitelezni, és végül, de nem utolsó sorban, fel tudjuk mérni, hogy megérte-e az erőfeszítést, az esetleges kompromisszumot, ne adj Isten konfrontációt.

A változtatásra vivő kis lépésekkel elkerülhető az a mindenki által jól ismert jelenség, amikor nagy elánnal, akár mondjuk egy újévi fogadalom mentén belevágunk a fogyókúrába, netán a nyelvtanulásba, aztán a kezdeti nehézségeken nem tudunk átlendülni. Olyannyira nem, hogy a lelkesedés folyamatosan kopik, mígnem azon kapjuk magunkat, hogy bőszen, immár minden mindegy alapon, „bűnözünk”.

A coaching, mint módszer szem előtt tartja, hogy kizárólag az ügyfél kompetens abban, hogy milyen változásokat kell meglépnie, erre milyen ütemben, milyen sebességgel és milyen áron képes. Jó, ha tudjuk azonban, hogy nem a coachnál van a bölcsek köve, illetve igen, de csak a sajátja. Mert, hogy a bölcsek köve mindenkinél ott van, lehet, hogy egyelőre mélyen beásva a tudatalattiban, de ott van. A coaching kiválóan tudja támogatni, előmozdítani a változás folyamatát, ha úgy tetszik, segítségével fellelhető a bölcsek ama vágyott köve.

Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy kialakuljon bennünk a változtatásra való igény, a hajlandóság. Az legyen az érzésünk, hogy igen, eljött az időnk, hogy fel vagyunk készülve a változást kísérő minőségi és mennyiségi tényezőkre, fel tudjuk mérni az előnyeit, hátrányait, hogy mindez, hogyan, miként hat majd érzelmeinkre, szűkebb és tágabb környezetünkre, kapcsolatainkra, énképünkre, sőt akár az egészségünkre is.

Ahogy tehát a böjt, úgy a coaching is hatékony metódus, hogy letegyük nemkívánatos szokásainkat, megszabaduljunk az életünket, céljainkat már jobbára csak hátráltató viselkedési, magatartási gondolati mintáinktól. Hiszen ezek mentális szinten alakultak ki és rögzültek, így hát kellő eltökéltséggel és szorgalommal bármikor igényeink szerint módosíthatók, pozitív irányba terelhetők.

A coaching azonban jóval túlmutat az ominózus 40 napon. Egy-egy eredményes coaching folyamat ugyanis elősegíti, hogy a közben felismert és tudatosított információk hosszú időre, de akár egy életre is beépüljenek a gondolkodásunkba, formálva, átalakítva azt, annak érdekében, hogy a következő nagy „dobásnál” már ismert, kipróbált és alkalmazott „fegyvertár” legyen a kezünk ügyében az elkerülhetetlen változásokat övező bukkanók, kihívások sikeres leküzdése érdekében.

 Dr. Füzi Mariann business és life coach írása

A kritika. Mindannyian átérezzük ennek az egyszerű szónak a súlyát, főleg akkor, ha velünk szemben fogalmazzák meg. Itt adódik a kérdés, vajon egészen biztos, hogy velünk szemben, vagy inkább értünk teszik, akik élnek ezzel az éles véleménynyilvánítással? Mi történik, amikor a szeretett nő fogalmazza ezt meg?

Szerepek leosztása: a férfi a védelmező, a nő a védelmezett.

Minket, férfiakat, gyerekkorunktól kezdve arra neveltek, hogy erősek legyünk. Mi vagyunk a férfiak, akik oltalmazzák, védik a nőket. Erről szólnak az esti mesék, amelyben a legkisebb szegénylegény elindul szerencsét próbálni, kalandjai során megbirkózik a sárkánnyal, kibogozza a bűbáj szövevényes szálait, kiállja a próbák sorozatát és végül elnyeri a királylány kezét. A mesehős, a fiú az utazása során erős férfivá érik, aki fáradtságot és sebezhetőséget nem ismerve, mindenre elszántan küzd a királykisasszony kezéért. Természetesen nemcsak a mesék, a család, az egész társadalom azt az általános üzenetet fogalmazza meg és közvetíti a férfi felé, hogy ő az erősebbik, a nő gyengébbik nem, akit védelmezni kell.

Amikor borul a játszma…

Erősek vagyunk, tőlünk elvárható, hogy minden, ami fájdalommal jár „az katonadolog”. Egészen hozzászokunk, hogy nem sírunk és nem mutatjuk ki az érzéseinket, pláne nem beszélünk róla. Mienk a védelmezői szerepkör. Ezért furcsa és nem várt helyzet áll elő, amikor a védelmezett kritikával illeti a védelmezőt. Felborul a játszma, amit a sorskönyvünkben megírtunk magunknak. Hogy is van ez? Az elméletileg áldozati szerepet megformáló akcióba lendül és „behúz egy jobb horgot” kritikájával az erősebbik félnek. Ilyenkor halljuk meg azt a bizonyos kürtjelet, amely jelzi, hogy itt az ideje a visszavonulásnak. A nőkért vagyunk „beprogramozva”, hogy az élet küzdelmei során megóvjuk őket a veszélyes helyzetektől, konfliktusoktól. Éppen ezért, azokkal a helyzettel nem tudunk mit kezdeni, amikor magunk vagyunk a célkeresztben a konfliktus forrásai. Az elvonulás, illetve abban reménykedni, hogy majd megnyugszik a másik fél, nem megoldás.

A jó hír, hogy a belénk táplált program felülírható.

Amikor a párunk kritikával illet minket, ne meneküljünk el, és ne vegyük fel a bokszkesztyűt. Nem, ez vezet eredményre. Ahelyett, hogy a ringben táncolunk és elhajolunk egymás ütései elől, inkább próbáljuk meg elfogadni a tényt, hogy valami nem stimmel.

Tegyük fel a kérdést, mi lehet a célja a kritikával?

Valamit nyilván az értésemre kíván adni, élesebben fogalmaz, mint kellene. Az erős érzelmi felindultság ellenére, azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy ez a kritika értünk (párkapcsolatunkért) szól és nem ellenünk. Ez így elég erősnek tűnhet, ha a feleségem éppen kioszt, akkor az értem van, tényleg furán hangzik. Összességében azonban erről van szó. Szeret engem annyira, hogy még ezt is megteszi értem. Vállalja a kockázatot, hogy megsért, és ezzel eltaszít magától, annak reményében, hogy meghallgatásra talál a kritikája.

Mi a teendő, ha a szeretett nő kritizál bennünket?

Ne reagáljunk az elvonulásra felhívó kürtjelre. Egy tapodtat se mozduljunk onnan, legyünk így, ebben a formában erősek és merjünk szembenézni a minket ért kritikával. Tanuljuk meg élni a férfiasság erejének ezzel az új formájával, amely lehetővé teszi az erőszakmentes kommunikációt. A kritika fogadása-megfogalmazása („kapása-adása”) tanulható és az erőszakmentes kommunikáció elsajátításának irányába mutat. Amikor a szeretett nő a kritikáját fogalmazza meg, ezzel az érzelmi biztonságát, boldogságát kockáztatja, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy elmondhassa, kifejthesse véleményét. Teremtsünk érzelmi biztonságot számára, hiszen éppen az ellenérzései megfogalmazására törekszik, amivel fel akarja oldani a közelebbi, meghittebb kapcsolat útjában álló gátakat. Ezekkel a lépésekkel segíthetjük partnerünket, hogy megfogalmazza véleményét[1]:

-         támogassuk partnerünket szemkontaktussal;

-         mutassuk meg partnerünknek, hogy értjük, amit mond (foglaljuk össze, hogy jól értjük-e, amit mondott);

-         kérjük meg partnerünket, hogy tisztázzuk, ha valamit félreértettünk, vagy kifelejtettünk;

-         ismételjünk vissza fordított szereposztásban.

Ezek a lépések hozzásegíthetnek, hogy meghalljuk a megfogalmazott kritikában a másik hangját. Nem egyszerű a pontok életben tartása, de gyakorlással (a hét egy alkalmas napjának kijelölésével ezekre a beszélgetésekre) megteremtheti a párbeszéd alapjait és közelebb viheti a férfit és a nőt egymáshoz a látszólagos „programhibák” ellenére.

 Veres Richárd proaktív life és business coach írása

Felhasznált irodalom

Warren Farrel (2012) Miért nem értik a Nők, amit a Férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?, Kossuth Kiadó.

Dr. Doris Helge egy IAC licenccel rendelkező tréner iskola alapítója az Egyesült Államokban.  A “Conquer Your Inner Critic” című könyvének egyik szemelvényéről szól a cikk: hogyan is tudjuk belső kritikánkat lecsendesíteni és eredményesebben felhasználni beszélgetéseink során?

Belső kritikus hang. Megpróbálta-e már lecsendesíteni a belső negatív hangját?

A belső kritika képes elbizonytalanítani bármely coach magabiztosságát. Ez a belső vívódás nehézkessé, vontatottá teheti az ügyfélre való odafigyelést. Nem vagyunk képesek teljes erőnkkel az partner helyzetére koncentrálni, mert valami a háttérben elbizonytalanít bennünket. Ez legtöbb esetben egy belső hang, ami folyamatosan bombáz negatív kijelentésekkel: „Azt sem tudod, hogyan kell csinálni.” „Ez a dolog nem működik.” „Nem vagy elég jó ehhez.”

Dr. Helge szerint a profi coaching egyik mozgatórugója az, hogy az ügyfél bizalmát ki kell építeni, érdemelni majd megtartani. A két félnek bizalommal kell egymáshoz fordulnia, mert ennek hiányában lehetetlen az összhang megteremtése. Ez pedig elengedhetetlen egy problémás helyzet feltárásához.

Hogyan is rombolja a belső negatív kritika az önbecsülést?

Mindannyian rendelkezünk egyfajta belső kritikával, ami különböző élethelyzetekben bármikor felbukkannak. A legáltalánosabb eset az, amikor újra és újra gondolunk valamit és már annyiszor átgondoljuk a helyzetet, hogy végül elbizonytalanodunk.

Első nekifutásra azt is gondolhatjuk, hogy ez a belső kéretlen segítség eltűnik, ha még nagyobb figyelmet szentelünk mondanivalónkra és alaposabban átfogalmazzuk kérdéseinket.  De sajnos nem ez a helyzet. A belső kritika támadása lendül, és mint egy hatalmas hirdetőtábla, vonzani kezdi a figyelmünket.

Ezt a támadást általában akkor hajtja végre, amikor a bal agyféltekénket használjuk. Azaz analizáljuk, mérlegeljük, esetleg bíráljuk a kérdéseinket, helyzeteinket. Szinte mindennel próbálkozunk, mégis figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy szimplán a megérzéseinkre hallgassunk. Ezáltal könnyedebben tudnánk az ügyfél gondolatvilágába bekapcsolódni egy-egy ülés alatt. Dr. Helge szerint, aki képes fenntartani egy megfelelő nyugalmi állapotot önmagában, annak sokkal könnyebben, szinte 100 százalékosan működik az értő-figyelmi rendszere. Pozitív mellékhatásként nem lebecsülendő, hogy kreatív ötletek is előbukkanhatnak. 

Az egyik legnagyobb probléma a coach számára, ha belső kritikáját személyes ellenségének, mumusának gondolja. Sajnos, sokan nem tesznek ellene semmit. A cél viszont az lenne, hogy felfedezzék a benne rejlő értékeket és lehetőségeket.

Nézzük meg a belső kritikát kicsit közelebbről:

Amikor szidnak minket, a belső kritikánk azonnal színre lép és bőszen jegyzetel, ötleteket merít. Ezekből aztán összeállítja a destruktív csomagját velünk szemben: “Nem vagyunk elég jók.” “El fogunk bukni”. “Nem megy ez nekünk.” Az ehhez hasonló negatív állítások sorozata egy életre megkeseríthet bennünket. Ezért érdemes elgondolkoznunk azon, mi is történik! „Mi is történik tulajdonképpen?” Tegyük fel magunknak a kérdést! Tudatosítanunk kell magunkban azt, hogy ez „csak” egy negatív beidegződés. Tudatosan meg kell vizsgálnunk a belső kritikánkat, ha úgy tetszik, szembe kell szállnunk vele. Dr. Helge elmondása szerint a legtöbb coach képes erre, azaz meg tudja érteni saját működését.

Kora gyermekkorunkban alakítjuk ki a belső kritika eszményét magunkban. A kisgyerek nagyon okosan (bár tudattalanul) megtervezi ezt a kritikai önképet. A motivációja pedig nem más, mint egy védelmi rendszer kialakítása a felnőtt világgal szemben. Sajnos ez a védekezés magába foglalja azt az üzenetet is, hogy nem vagyunk elég erősek ahhoz, hogy azt tegyük, amit akarunk. Csapdába esünk akaratunktól függetlenül és úgy látszik nincs is ebből kiút.

Így már gyermekkorunkban szembesülünk számos korláttal. Hiába növünk fel, a belső kritikánk alapja nem változik, ami miatt sokszor kényelmetlenül érezhetjük magunkat. Ez az oka egyszerűen annak, hogy nem vagyunk képesek felmérni, megérteni és kihasználni az igazi lehetőségeinket.

A belső negatív hang jogosulatlan megjegyzéseket tehet nekünk, ami rosszalló érzéseket eredményezhet. Mindezek hatására aggodalmassá válhatunk, és ami még rosszabb, elérhetjük a tehetetlenség állapotát.  Amíg nem ismerjük fel és nem próbáljuk átformálni ezt a nagy hatalommal bíró belső hangot, addig a belső szenzorjaink szélmalom harcot fognak vívni. Megpróbálnak minket megvédeni, hogy ne sérüljünk. Igyekeznek csalódottságunkat, rosszallásainkat és hibáink nagyságát kicsinyíteni.  

Akár sikerül, akár nem, a belső hang miatt némileg frusztráltak maradhatunk, aminek következményeként további önértékelési problémákkal kell szembenéznünk. Egy egyszerű példa jól illusztrálja ennek a létjogosultasát: mondjuk egy fontos üzleti találkozó előtt azt érezzük, hogy nem vagyunk elég felkészültek vagy nem vagyunk méltó partnerek.

A belső kritikánknak szüksége van egy feladatra

A legtöbb coach megkönnyebbül, miután felfedezi, hogy a belső kritikája nem is az ellensége. Mi több, sokan azon gondolkoznak, hogyan is lehetnének képesek még erősebbé és kezelhetőbbé formálni azt. Szabadnak érzik magukat, azt a felismerést követően, hogy a belső kritika segíteni akar rajtuk. Hisz ez eredendően arra alkalmas, hogy segítsen az embernek, ha bajba kerül. Nagyszerű lehetőség rejlik abban, ha megpróbáljuk újraértékelni, darabjaira szedni, majd újra összerakni ezt a környezeti hatások által kialakult kritikai mintát.

Elérkezett az idő arra, hogy kézbe vegyük az irányítást és ezt a hátrányos, de mégis nagy erővel bíró belső hangot átformáljuk és kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket. Dr. Helge segítségével sok coach képes volt megtalálni a módját annak, hogyan tudják hatékonyan irányításuk alá vonni a belső szenzorjaikat. Megtanulták, hogyan kell bánni a belső kritikájukkal és miként lehet a szívós kitartását felhasználni, hogy az segítse őket a döntések meghozásában.

Miután megszüntetjük a belső kritikánk misztikusságát, képesek leszünk megérteni és felhasználni a pozitív erejét. Elérhetjük, hogy belső kritikánk egy megértő és támogató belső tanácsadónkká váljon, aki képes gyorsan és könnyen a döntések felé terelni minket. Ezáltal fejlődni fogunk és még erősebbek leszünk, ami egy magabiztos coach elengedhetetlen jellemvonása

Mit tehet értünk a belső kritika?

A belső újraszervezés segítségével a belső kritika újabb és újabb meglepetéseket okozhat nekünk. Íme néhány példa:

-      Eredetileg mi alakítottuk ki belső kritikánkat, ami mint védelmező, visszatart minket az újításoktól. Ezt átalakítva vagy felülírva segítséget tud nyújtani, hogy felfedezzük saját nagyszerűségünket.

-      Rejtett coach erősségek bukkanhatnak fel, mely megrendíthetetlenné tehetnek bennünket. Ennek eredménye pedig az, hogy még hitelesebbé válunk egy-egy megbeszélés alatt.

-      Elkezd sugározni belőlünk a magabiztosság és a szakértelem, amikor megbeszéléseket folytatunk.

-      Egyre több kockázatot merünk vállalni és a coach ülések egyre izgalmasabbá és örömtelibbé válhatnak számunkra. A spontenaitás is egyre nagyobb teret tör magának és belső őrlődésünk a minimális szintre esik vissza.

-      A legtöbb ügyfél tudatában van annak, hogy neki is van belső kritikája. Érdekelni fogja őket is, hogyan lettünk képesek megérteni működését és hogyan tartjuk kordában sajátunkat. Más szóval igazi bizalmasunkká válhatnak a coach partnereink.

Galgovszki L. András

A maga közvetlenségében adódó élet sok problémát okoz a gondolkodó embernek. A végtelenül tág keretek, az olykor felcsillanó "itt vagyok" érzése, az elemző gondolkodás eszközei által körülrajzolhatatlanul általánosan jelenítik meg a fogalmat (állapotot? egyáltalán mit?). Az élet definiálhatatlansága azonban nem - vagy legfeljebb a filozófusoknak - jelent igazi problémát. Úgy tűnik, hogy hasonló a helyzet, mint az autóvezetéssel: ahhoz, hogy kiváló sofőr váljon belőlünk nem kell ismernünk a kocsink belső mechanizmusait és azok pontos leírásait, hanem a vezetés gyakorlatát kell elsajátítanunk... egy mozgó autóban ülve.

Mivel maga az "élet", melyet folyton rendezni, jobbítani, kihasználni stb. szeretnénk, nem megragadható, így analógiákat keresünk (például ilyen az autóvezetés), melyek modellként szolgálhatnak saját szabályrendszerünk kialakítására. Ugyanis valamilyen minőségben szükségünk van a létezéshez szabályokra, vagy legalábbis elvekre, melyek mentén mindennapi cselekvéseinket szervezni tudjuk.

Ezek a segédvonalak persze legtöbbször láthatatlanok, belső sémákról, tanult mintákról, kialakult szokásokról vagy tekintélyalapú törvényekről beszélünk, melyekből összeáll saját (használati?) útmutatónk életünkhöz. Hopp, itt már megint egy analógiát használtam és csak félig-meddig volt tudatos: az útmutató szó arra utal, hogy az élet egy utazásként értelmezhető, és ez bizony az egyik legbevettebb élet-metaforáink.

Egészen sokszor beszélünk például útkeresésről. Az útkereső olyan ember, aki tudatosan szeretne valamit kezdeni az életével, és ehhez az utazás-analógiát választja, noha egyáltalán nem biztos, hogy akaratlagosan. Mindenestre az alapvetően időbeli karakterrel jellemzhető élet (születéstől a halálig tartó intervallum), valóban hasonlít egy utazásra. Van kiinduló és végpontja, és az ember az előbbitől folyamatosan távolodik, míg a másikhoz szükségszerűen közeledik.

Ez valóban egy jól működő modellnek tűnik, hiszen úgy látszik, hogy az élet csakúgy, mint a hegymászás, a kirándulás vagy a zarándokút, annak ellenére, hogy határozott végponttal rendelkezik, mégis magáról a folyamatról szól. Ahogy a hegymászás lényege nem a zászló kitűzése a csúcsra, úgy az élet célja sem lehet a halál, sőt ez egészen abszurdan is hangozna.

Tehát ebben a paradigmában maradva, az élet esszenciája az utazás, az, ahogy megtesszük azt a pár kilométert vagy évet, úgy, hogy jól érezzük magunkat közben. Csak akkor sietünk, ha rosszak a körülmények, amennyiben utunk kellemes, lelassítunk, élvezzük a pillanat varázsát, mert meggyőződésem, hogy van neki...

Nádas Dávid business coach írása

Hogyan lehetsz coach-ként jó értékesítő? Nagyon jó a kérdés, és sokszor saját magamnak is felteszem: hogyan lehet valakiből jó értékesítő? A válasz nagyon egyszerű, bár sokáig nem tudtam a kérdésre válaszolni, legalább is nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg úgy, hogy az kiállja a saját magammal szemben támasztott követelményeket. Tudtam, hogy ha ennek megfelel, lesz annyira szilárd, hogy megoszthatom másokkal is.

15 éve foglalkozom értékesítéssel és mintegy 11 éve vezetek értékesítőket, így volt szerencsém körüljárni a témát, megismerve a szakmát minden tekintetben. Láttam és megéltem hatalmas katarzisokat, amikor úgy éreztem - a szó szoros értelmében -, hogy én vagyok az Isten, és nem létezik akadály, és sajnos láttam és tapasztaltam a bukást, a bőrömön érezve a vesztés elszenvedésének összes kínját. Mind a két féle tapasztalat elengedhetetlennek bizonyult ahhoz, hogy fejlődni tudjak, nem tartanék ott, ahol tartok, ha nem éltem volna át ezeket az élményeket.

Ahhoz, hogy megtaláljam a válaszokat a kérdéseimre, fel kellett vállalnom a felelősséget saját magam tettei iránt, és be kellette ismernem, elsősorban magamnak, hogy ahhoz, hogy válaszokat szerezzek, keveset tudok! Elkezdtem hát tanulni, különböző könyveket olvasni – olyanokat, mint a Kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása Stephen R Covey-tól -, és az újonnan szerzett tudásomat összevetni az addigi tapasztalataimmal, és nagyon gyorsan rájöttem a titokra: minden rajtad múlik!

Az előbb említett szerző ezt proaktivitásnak hívja, ami annyit jelent, hogy Te, mint Önálló, én tudattal rendelkező ember, el tudod dönteni, hogy a Téged érő ingerekre, milyen reakciót adsz, így csak rajtad múlik, hogy merre mész tovább. Ez azt jelenti, hogy a magad kezébe veszed a sorsodat.

Van egy kínai mondás, miszerint: Ha egy ujjal valaki másra mutatsz, 3 ujjaddal még mindig magadra!

Nagyon találó mondás, ami annyit jelent, hogy ami veled történik, az rajtad múlik! Minden veled történő jó, vagy kevésbé jó dolognak te vagy az OKOZÓJA, minden Tőled indul ki! Ez az igazi proaktivitás, a felelősség igazi felvállalása.

Ez sajnos azt jelenti, hogy ha jó vagy az értékesítés területén, vagy ha gyenge vagy és nem sikerül megrendelésekhez jutnod, csakis Tőled függ. Ha jó vagy, tudd meg, hogy mik az erősségeid és azokra koncentrálva találd ki, hogy lehetsz még jobb! Ha gyenge vagy, vállald a felelősséget, és kezdd el képezni magad, találd meg a lehetőségeidet. Úgy lehetsz nagyon jó értékesítő, ha nagyon gyorsan sok üzletet kötsz! Mondta egy régi tanárom. Igaza volt.

„Az emberek mindig a körülményeket okolják azért, ami az életben történik velük. Én nem hiszek a körülményekben. Azok az emberek, akik boldogulnak ebben a világban, olyanok, hogy reggel felkelnek és megkeresik azokat a körülményeket, amelyekre szükségük van. Ha nem találnak ilyet, megteremtik őket!”  Ízlelgetve Bernard Show gondolatait egyre inkább kristály tisztává válik, hogy ilyenné kell válnod, ha még nem vagy ilyen, csak így boldogulhatsz!

Ahhoz, hogy értékesítő váljon belőled, le kell győznöd magadban azt a belső hangot, ami azt súgja neked:, „nem tudod megcsinálni”. És ez bizony nem könnyű.

Soha nem lesz jó értékesítő egy gyáva ember. Ehhez nagy bátorság, szerénység, józan ész, szorgalom, és nagy önfeláldozás szükséges. Ahhoz, hogy TE is igazi profi legyél, rendelkezned kell ezekkel a tulajdonságokkal.

Kevés olyan ember van a világon, akiben van elég kurázsi ahhoz, hogy naponta „felvegye a kesztyűt” és síkraszálljon azért, hogy jobbá tegye a partnerei életét.

Én úgy tekintek az értékesítőre, mint bátor, becsületes és szorgalmas harcosra, aki naponta megvívja csatáit a piacon és küzd azért, hogy a kitűzött céljait el tudja érni.

Hidd el, tudom, hogy milyen nehéz nap, mint nap keményen helyt állni. Ezért próbálj úgy tekinteni magadra, mint leendő értékesítőre, hogy Te egy elit csapat meghatározó és oszlopos tagja vagy. Soha ne feledd el, hogy rajtad kívül csak kevesen képesek arra, hogy naponta csodát tegyenek. És annak, aki a coachingot választja hivatásának a csodákat nem várnia, hanem tennie kell, nap, mint nap!

Tóth Csaba írása