Proaktív coaching

Az interneten böngészve számtalan, egymástól többé-kevésbé eltérő coaching szolgáltatást találunk és sokszor zavarba ejtő, hogy a találatok kapcsán nem teljesen világos, hogy mire is számíthatunk. Éppen ezért hasznosnak tűnik rendet tenni és röviden bemutatni, hogy a főbb coaching típusok miben hasonlítanak, avagy éppenséggel térnek el egymástól.

Több nagyobb és egyértelmű csoportot különböztethetünk meg, figyelembe véve, hogy mi a coaching célja, ki az ügyfél illetve a megrendelő, milyen eszközökkel dolgozik a coach és hogy anyagilag ez mit jelent a megrendelő számára.

Valószínűleg az olvasó számára is feltűnt, ha a coaching szóra keres, akkor leggyakrabban a life (magánéleti, életviteli, életvezetési) coaching vagy a business (üzleti, vezetői) coaching szavakat találja.  E két típus elsősorban nem módszertanában különbözik egymástól, hanem céljuk tekintetében. A life coaching célja mindig valamilyen személyes, egyéni cél, melynek sikeressége és a cél elérése leginkább magától az ügyféltől függ.

Habár a business coaching kapcsán is elmondhatjuk, hogy a coaching folyamat érint személyes célokat és figyelembe veszi a munkahelyi szféra mellett a magánéletet is, az ülések célja egyértelműen munkahelyi vagy üzleti jellegű, a cél elérésében pedig nagyobb szerepet játszhat a külső (szervezeti) környezet és interakciók.

A célkijelölés tehát megadja a skála két szélső értékét, a life coaching személyes fejlődéssel, személyes jellegű célkitűzésekkel és annak elérésével foglalkozik, míg a business coaching kifejezetten üzleti vagy munkahelyi problémák megoldását tűzi ki célul.

E két terület között található egy harmadik típus, a karrier coaching, ami egyre népszerűbb ma Magyarországon. Mint ahogy azt a karrier szó sejtetni engedi, a karrier coaching folyamán az ügyfél éppen annyira megfogalmazhat személyes, mint üzleti vagy munkahelyi célokat, tehát itt a két terület egyenlő hangsúllyal van jelen és emellett a tanulmányok, a készségek és képességek fejlesztése is kiemelt szerepet kap.

A megrendelő tekintetében is vizsgálhatjuk e három típust: amíg a life- és a karrier coaching esetében a megrendelő és az ügyfél személye mindig megegyezik, addig ez nem feltétlenül igaz a business coaching esetén, hiszen itt a megrendelő éppen úgy lehet egy cég, mint egy magánember.

Helyszűke miatt itt nem térhetünk ki részletesen rá, de a célok illetve a megrendelő személye mellett a coaching folyamat során használt eszközök is, érthető okokból, eltérőek lehetnek life és business coaching folyamatában.

A business coachingon belül megkülönböztetünk még egy területet az executive coachingot, ami abban tér el, hogy kifejezetten csak felsővezetőkkel foglalkozik. Éppen ezért itt a megoldandó célok és ahhoz kapcsolódó eszközök is jóval specializáltabbak.

Az art (kreativitás-, művészeti-) coaching az ötlet szintű kreativitás fejlesztésén keresztül segíti az ügyfeleket az üzleti vagy a magánéleti területen.

Egy újabb válfaj az üzleti területen a csoportos (team- és csoport) coaching, mely hatékonyabb és hosszabb kihatású megoldást nyújt egy szervezet számára, mint a hagyományos tréning. Ezt a típusú coachingot szinte minden esetben egy cég HR osztálya rendeli meg a dolgozók (vezetők) részére. A team coaching során egy szervezeten belüli csoport van jelen és így a coach több ügyféllel foglalkozik egyszerre. Azonban fontos megjegyezni, hogy a coach éppúgy foglalkozik az ügyfelekkel egyéni, mint csoportos szinten.

Magánéleti területen szintén létezik kettőnél (coach és egy ügyfél) több résztvevős coaching: a párkapcsolati, a kamasz-szülő és családi coaching, melyek a hagyományos coaching eszközök mellett a mediáció eszköztárát is hasznosítják.

Az árak tekintetében az executive coaching a legdrágább (óradíj: 35.000,- forinttól), ezt követi a business- a team- és az art coaching (20.000 forinttól) és a karrier coaching (10.000-15.000 forinttól), a sort pedig a life coaching (8.000 forinttól) zárja.

Takács István írása

Az előző bejegyzésben a király figuráját, mint a proaktív döntéshozó reprezentánsát vizsgáltuk. Ez a bábu azonban – bár kétségkívül a legfontosabb a táblán – mit sem ér királynője, vagy szakszerűbben: vezére nélkül. Ha elképzeljük, hogy az üzleti szféra és a társadalom egyéb konvenciói mentén kialakuló játéktér maga a sakktábla, akkor az ezen szabadon mozgó vezér figurája az önérdek-érvényesítés, vagyis az asszertivitás megtestesítője lehet.

Mozgásterünk leginkább önértékelésünkből fakad. Képesnek kell tartanunk magunkat a fontos lépések megtételére. A proaktív, királyi akarat végrehajtója az asszertív én: az egyén folyamatos, vezéri jelenléte a pályán. Ahhoz, hogy a társadalmi és munkahelyi normák négyzetrácsán könnyedén mozogjunk, elsősorban önbizalomra van szükség: tudnom kell, hogy nem alárendelt figurája vagyok az élethelyzeteimnek: szóvá tehetem az újságárusnak, ha rosszul adott vissza, a barátomnak, ha megsértett valamivel, vagy a főnökömnek, ha nem értetettem a mondanivalóját. Önértékelésünk fejlesztésével nyithatók meg a kommunikáció új oszlopai és átlói.

A sakktáblán, mint ahogy életünk során is a játékteret a különböző figurák akarata, viszonya alakítja ki. A verbális és non-verbális kommunikációnkban képviselt egyéni célok és lépés-lehetőségek hálója teszi különösen összetetté helyzetünket. Beszédünk, testtartásunk, egyáltalán: viselkedésünk hirdeti a dolgokhoz, emberekhez, szituációkhoz való viszonyulásunkat, és ezáltal meghatároz minket is.

Az asszertivitás nem céljaink elérésének eszköze, hanem sokkal inkább módja: a saját sikerességében bízó személy, a vezér táblán való mozgása más bábuk, illetve érdekek által keresztezett, melyeket tiszteletben kell tartania. Amennyiben az önérvényesítés erényén lovagolva nekiáll célszalagként átszakítani mások már-már gordiuszi érdekeit, nem asszertív, hanem agresszív cselekvővé lesz. Ugyanezen ló másik oldala, ha a személy magát elhagyva,  külső érdekek alá rendeli akaratát, belegabalyodva azok hálójába. Ekkor már passzív magatartásról beszélhetünk, amelyből hiányzik a jogos „énvédelem” motívuma.

Az akarat agresszív kiterjesztésének szélsőséges példája, mikor az ókori fáraók saját dicsőségüket hirdető monumentális piramisaikat építtették kevéssé lelkes alattvalóikkal. A munka önkényes átruházása hasonló helyzetet szülhet egy 21. századi munkahelyen is: a késő este az irodai asztalra halmozott papírgúlák az asszertivitás hiányának mementói.

Felépülésükhöz kell egy agresszív önérvényesítő, aki rákényszeríti akaratát munkatársára, és a másik oldalon szükségeltetik egy passzív − vagy talán kifejezőbben: szubmisszív – fél, aki hajlandó alárendelni érdekeit a másikénak. Fontos különbség, hogy míg az ókori fáraó „alkalmazottjának” nincs mozgástere akaratának érvényesítésére, addig a papírpiramisokat építő személy nem teszi meg a lépéseket saját érdekének kifejezésére, helyette passzívan behódol a helyzetnek, elfogadva a másik kérésének fáraói érvényét.

Az asszertív cselekvő tehát nem becsüli le magát, így nagy mozgástérrel rendelkezik, vezére az adott élethelyzetnek. Képes a saját érdekeit képviselni, ugyanakkor tiszteletben tartani másokét. Tisztán és őszintén kommunikál, megelőzve a félreértéséket és az érdekek összegubancolódását. Mer beszélni az érzéseiről, képes nemet mondani és konstruktív kritikát megfogalmazni: nem fél.

A vezérigazgatótól az utolsó alkalmazottig mindenkinek hasznára válhatnak a fenti erények – kit agresszivitásából, kit passzivitásából kimozdítva − és a coach feladata, hogy minél többen el is sajátítsák ezeket. Neki kell felismertetnie a klienssel, hogy bár szerepében nem feltétlen egyenjogú, de emberként egyenértékű másokkal, és ennek tudatában alakítania viszonyát a környezetével. A coaching-folyamat során kialakulhat a személy asszertív viszonya másokkal és saját magával: a sikeresség méltányos vezérelve.