Proaktív coaching

Az oktatás kérdése egy örökzöld téma, mely mindenkit érint. Egykor mi is diákok voltunk, majd a legtöbben szülők lettünk. Mikor diákok voltunk, akkor is voltak álmaink, és sorsfordító erejű volt, ha valaki mellénk állt. Szüleink, egy tanár, egy barát, valaki. Van, aki ezt megtapasztalta, és talán könnyebben, messzebbre jutott. Van olyan is, akinek egyedül kellett eljutnia az Üveghegyen túlra, és vannak sokan, akik még most is örülnének egy-két bátorító szónak.

De mi a helyzet gyermekeinkkel? Milyen plusz lehetőséget tudnánk nekik biztosítani? Járnak iskolába, járhatnak felkészítőkre, gyarapíthatják tárgyi ismereteiket, és itt is rátalálhatnak álmaik támogatóira. De miért ne lehetne ezt célirányosan biztosítani?

Ez az én álmom. Kínáljunk nekik konkrét támogatást abban, hogy merjenek álmodni, és kovácsoljanak álmaikból kézzelfogható célokat. Tudják meg, hogy a megvalósítás nagymértékben tőlük függ. Azzal foglalkozzanak, ami rajtuk múlik, de azt kezdjék el ma, és tegyenek érte minden nap. Legyenek tudatában annak, hogy lesznek akadályok, hogy el fognak esni, de újra felállhatnak, és a kiértékelt tapasztalatból tanulhatnak. Az adottság, a tehetség ott van bennünk, és ezt nem lehet csupán a hivatalos tantárgyakra szűkíteni, egységesített tankönyvekbe zárni. Ezernyi értékes cél létezik, és számtalan készség juttathat el hozzájuk. Ismerjék fel személyes erősségeiket, fejlesszék őket, építsenek rájuk, és így induljanak felfedező útra, elhagyva a langymeleg komfort zónát.

Ugye magától értetődő, hogy minden élsportolónak van edzője? Nos, mindannyian élsportolóknak kell lennünk, abban a sportágban, amit úgy hívnak: Élet. Tegnapi önmagunkhoz képest, kell ma jobbnak lennünk, és majdan a lehető legjobbnak.

Ebben szeretnék én segíteni, és ehhez keresek társakat. Támogassuk a fiatalokat abban, hogy magukra találjanak, és a legjobbat tudják nyújtani.

Miért? Mert hiszek bennük. Mert tudom, hogy képesek rá. Mert szeretem a gyermekeimet, és szeretem a mások gyermekeit is. Mert a ti gyermekeitek lesznek az én gyermekeim férje, felesége, barátja, főnöke, beosztottja, honfitársa, embertársa. Hiszem, hogy sok kincset kaptam eddigi utamon, amit szeretnék megosztani. Hiszem, hogy olyan társakra fogok találni, akik ebben az ügyben a magukéra fognak ismerni, és majdan egy jól működő csapatként tudunk széles körben olyasmit nyújtani, ami örömet, elégedettséget terem, azoknak is, akik adják, és azoknak is, akik kapják.

Nagyot álmodtam, mert ezt szeretném továbbadni gyermekeimnek, gyermekeidnek, neked.

Darabos József Attila

életre-edző

Az életünkben jelenlévő elakadások során jobb esetben kérünk külső segítséget.

A gyakran előforduló esetek döntő többsége erre a segítségre a párkapcsolat, szülő-gyermek kapcsolat, munkahelyi problémák tárgyköréből kerülnek ki.

Vajon gondolkodtunk-e már azon, hogy egy orvosi diagnózis által elindult kálvária kapcsán van-e szükség külső segítségre? És ha igen a coachingban megtalálhatjuk-e azt, amire ilyen esetben szükségünk lehet?

Ehhez feltétlenül fontos tudnunk, hogy jelenleg Magyarországon az orvosok túlterheltsége miatt kevés mód van a diagnózis és a testi kezelésen túl bármilyen támogatást kapni. A családban betöltött szerepeinkbe pedig sokszor nem szeretjük bevinni azt a fajta „gyengeséget”, ami adott esetben egy hosszantartó betegségből fakadhat. Illetve túlzottan is bevihetjük, ami pedig felboríthatja az egész család homeosztázisát.

Ha a betegség alatt azt értjük, hogy hosszantartó, az életvitelünket akadályozó, több életterületet érintő állapot akkor ehhez a mondathoz a képzeletbeli egyenlőség jelünk után odaírhatjuk a megküzdés szót.

Megküzdeni pedig sokféleképpen lehet. Például erőtartalékainkat kimerítve negatív spirálba kerülve. Ami minél több fordulóból áll, annál nehezebb belőle kijönni.

Ha már benne vagyunk, hogyan lehet irányt váltani? És miként kerülhetjük el azt proaktív módon?

A betegségben az egyik legnehezebb elfogadni azt a tényt, hogy nem dönthetjük el annak meglétét. Úgy érezzük nincs választásunk, viselnünk kell, pedig nem kértük. Ez önmagában egy erős és folyamatos frusztráció lehet a betegség viselője számára.

Azt viszont lehetőségünkben áll eldönteni, hogy miként tekintünk a saját állapotunkra.

Feltételezhetjük, hogy valamilyen összefüggésben minden tapasztalat értelmes és hasznos lehet. Kiléphetünk eddigi paradigmáinkból és új értelmet kereshetünk egy addig negatív asszociációval telített szónak, mint például a betegség. Megnézhetjük késztet-e bennünket valamilyen változásra az adott helyzet? A változás hozhat-e pozitív fordulópontokat az életünkben hosszútávon? Vajon megtettük volna-e az erre irányuló lépéseket a betegség nélkül is? Aki egy ilyen élethelyzetben ezeket a kérdéseket ízlelgeti, még az is kiderülhet, hogy olyan motivációkat, célokat talál, amiket addig nem látott annak.

Könnyen szembesülhet azzal, hogy jól működik a problémamegoldó képessége. Ez egyenes visszacsatolás az önértékelésre.

Aminek bő hozománya lehet A FEJLŐDÉS!Tehát, a bajba jutott ember rejtett tartalékok birtokába juthat. Megváltoztathatja azt, ami az adott helyzetben megváltoztatható és rádöbbenhet arra, hogy el tudja fogadni vagy együtt tud élni azzal,amin nem lehet változtatni.

Ezzel pedig meg is érkeztünk a coach hatékony eszközeihez. Egy testi állapot megváltozása és az abból fakadó lelkiek során adhatunk magunknak belső engedélyt a segítségkérésre. A coachingban pedig megléphetjük az elérhető legjobb állapothoz való lépcsőfokokat.

 Szanyi Tímea life coach írása

Nem tudom megmagyarázni, de miközben néztem, erős bizsergés járta át az egész testemet. Arra is emlékszem, hogy a gyomromban kezdődött. Mire észbe kaptam, már megkerestem a videóhoz tartozó civil szervezetet, és le is írtam nekik, hogy nem tudom kik ők, és pontosan mit csinálnak, de amit láttam, az nagyon tetszik, ráadásul erős fizikai tünetet is kivált belőlem (ezt részleteztem is), szóval nagyon érdekel, és nagyon szívesen csatlakoznék hozzájuk! Majd megdöbbenve attól, hogy azt írtam, amit írtam, és képes voltam még elküldeni is, gyorsan visszamásztam az önbántás mély bugyraiba, hogy újabb és újabb szegmensét fedezzem fel. Legnagyobb meglepetésemre hamarosan válasz érkezett. Találkozóra invitáltak. Így kezdődött az együttműködésem a Hősök Tere Kezdeményezéssel, és így kezdődött az én új életem.

A közös munka a mai napig tart, pedig évek teltek el azóta. A mélypontról való kijutás észrevétlenül történt, nem tudom felidézni, mert már nem arra figyeltem. A lelkesedés, a hit abban, amit csinálunk, a tettek vették át a helyét. Egyre magabiztosabb, empatikusabb, nyitottabb lettem. És bár a körülményeim nem változtak, mégis boldog voltam. Minden nap. Később raktam csak össze, hogy mi is történt. Utólag.

Azon az elképesztő nagy értéken, tudáson túl, amit a HT képvisel, sok minden kellett még, hogy az legyek, aki ma vagyok. Új közeg, más gondolkodás, más eszközök, mint amikhez hozzá voltam szokva. Kiléptettek a komfortzónámból! Másokért tettem, már jól tettem másokért, és ez felszabadított, átformált. Teljesen új területeken próbáltam ki magam, mert ott volt feladat, és kiderült, hogy alkalmas vagyok rá! A dicséret, elismerés, a sok köszönöm, de jó vagy, szuper, amit csinálsz, rengeteget számított! Mertem bátor lenni, mertem hibázni! Megtanultam, hogy lehet, szabad, kell, mert azt jelenti, hogy próbálkozom, és megmutatja, hogy merre ne, vagy hogyan ne! És onnan csak egy lépés, hogy de akkor hogyan másképp?

Azóta egy másik remek önkéntes csapathoz is csatlakoztam, a Budapest Bike Maffiához. Megint más közeg, más gondolkodás, más eszközök. És még biciklim sincs. Sok idő, sok meló, sok energia, de jó ügy, jó emberek, új kihívás, és mennyi mindenkinek segít! Még mindig boldog vagyok. Minden nap. Önkéntesség= önismeret+önbizalom.

Ja! És még valami. Jó barát vagyok, jó anya, és talán még jó nő is :)

Czirják Csilla life coach írása