Talán az „Ezt nem engedhetem meg magamnak.” kifogás mellett az egyik leggyakoribb a „Nekem erre nincs időm.”. Az előbbinél egyszerűbb a helyzet (hiszen vagy van pénze vagy nincs), míg az utóbbi esetet már nehezebb megítélni (az idő eléggé megfoghatatlan). Az emberek sokszor még a feltételezhetően vágyott dolgokra (pl. hobbi, kikapcsolódás) is azt mondják, „Bárcsak több időm lenne.” vagy „Ha nem kéne ezt csinálnom, akkor lenne időm arra is, hogy…”. A végeredmény pedig az, hogy ábrándozva gondolnak rá: „De jó lenne, ha tehetném!”

De vajon miért? Tényleg kevés a napi 24 óra? Vagy az egész csak tervezés és a terv kivitelezésének kérdése lenne?

Általában erre a „nincs időm rá” kifogásra mindjárt érkezik az elcsépelt, „arra van időd, amire akarod”, vagyis oszd be jobban az időd, nézd meg, hogy mi veszi el leginkább az idődet ettől a tevékenységtől, készíts tervet, és ezekhez hasonló megoldási javaslatok.

De ez nem mindig ilyen „egyszerű”. Érdemes ezt a kijelentést egy kicsit más szemszögből is megvizsgálni:

Ha az állandó időhiányban szenvedők kapnának +1-2 órát naponta, mi történne? Arra fordítanák, hogy megtegyék mindazt, amire most nincs idejük, vagy inkább mással töltenék el a plusz órákat és folytatnák a vágyakozást a még több időért, esetleg jönne egy másik kifogás, hogy miért nem cselekednek?

Milyen gyakran találkozni azzal a helyzettel, hogy valakinek felszabadul váratlanul néhány órája, és – ennek örömére – valami teljesen mással foglalkozik, mint a „nincs rá időm” kifejezést takaró tevékenységgel?

Ha valaki azzal reagál egy kérdésre, hogy „Nincs erre időm.”, akkor talán érdemesebb az időbeosztása vagy a tervei helyett azzal kezdeni a megoldás keresését, hogy megvizsgáljuk az akaratát. Vagyis ha lenne rá ideje, egyáltalán tényleg megtenné-e, vagy pusztán az jelenti számára az örömöt, hogy gondol rá, ábrándozik róla, de ténylegesen nem is vágyik rá, hogy az adott dolgot véghez is vigye. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazudna, inkább csak azt, hogy szükséges lenne magában az illetőben is tudatosítani, hogy mit is akar valójában: álmodozni róla vagy megtenni?

A kedves Olvasó is el szokta sütni a „Nekem erre nincs időm.” kifogást?

És mi lenne a válasza, ha konkrétan rákérdeznének: „És ha lenne rá időd, ezt tényleg csinálnád is, vagy csak ábrándozol róla?”.

Mindenképpen elgondolkodtató, ha a válasz úgy kezdődik, hogy „Igen, de…”.

Szerző: Joó Judit

www.joocoaching.hu