Help Sales ÁSZF

Mese és valóság kapcsolata

Számtalan olyan élethelyzet van, amikor egy jó mese irányítja figyelmünket és gondolatainkat. A mesék leggyakrabban a gyermeki személyiségfejlődés szempontjából jönnek szóba, holott coachként tudom, hogy hatásos a mese a képzelet beindítása, az akarat erősítése, a dilemma élethelyzetetek feloldása esetén is felnőtt korban.

Mesepedagógusként és meséket szerető magánemberként mindenkit csak bíztatni tudok, hogy találkozzon mesékkel, történetekkel gyakrabban.
Amikor fiam kicsi volt, minden este elutaztunk a Mesék Birodalmába. Óvodás korában csak rá figyelve olvasás nélkül meséltem. Két nagyon népszerű kitalált témánk volt. Az elsőt kisebbként, a másodikat nagyobb gyermekként hallgatta.

Az első téma volt, hogyan viszonyult ő a környezetéhez? Beleszőttem olyan élethelyzeteket, amit egy óvoda vagy család nyújthat egy kisgyereknek. Képzeletben odaadta a játékát pajtásainak, asztalt terített, nagyot köszönt az óvónéniknek, szerették egymást a nagyszüleivel. Mondanom nem kell, hogy a személyiségfejlődésére ez hogyan hatott. Kialakítottunk a mese által a jó szokásokat és fejlesztettük érzelemvilágát is.

A másik téma már nagyobb óvodásként talált meg minket. Az őserdőben játszódott, az Állatok Birodalmában. Két állandó szereplője volt mesénknek. Papi, a mindenkit támogató papagáj és Bölcs Bagoly, aki bölcsességével segített túl lenni a nehézségeken. Minden mese boldogan végződött.

Meséljünk! A világra jött gyermeknek arról, hogy mennyire örülünk annak, hogy közénk jött. A csecsemőknek a ritmikus, mozgásos, verses mesék a kedvenceik. A kisgyermeket érzései vezetik a világban, utánoz. Meséljünk a környezetünkről, a világ titkairól az ő szintjén. Szeretik a gyerekek ebben a korban a varázsmeséket, tündérmeséket is. A mese hősével könnyen tudnak azonosulni. Kamaszoknál az élettörténetek, az ifjúsági irodalmak kerülnek általuk olvasásra - ha megszerették az olvasást.

A felnőttek az élethelyzetüknek megfelelő, akár saját mesét is tudnak alkotni, a sors-meséket. (Szakember útmutatásával javasolt feldolgozni.)
A mesék kísérnek minket, fejlődik személyiségünk és a lelki világunk. A meséknek rengeteg fejlesztő hatása van, kár lenne lemondani róla.

A cikknek nem célja a tanulási képességek fejlődésének mesék általi bemutatása, de tudjunk róla, hogy ezeket a képességeket is célba veszi a mese. Meséljünk hát!

Győr, 2020.11.30.

Füves Zsuzsa

okleveles gyógypedagógus, mentálhigiénés szakember, tréner, coach, tanácsadó

www.fuveszsuzsacoach.hu

0 Tovább

A coach nem mindenható

„Te coach vagy, tudsz abban segíteni a férjemnek, hogy legyen egy jó állása?” – kérdezte egy ismerősöm pár hónapja tőlem. Amennyiben igennel vagy nemmel kellene válaszolni, bajban lennék. A coaching során a coach és a kliens is felelősséget vállal. Elsősorban mindenki önmagáért, másodsorban a másikért, harmadsorban az ülésen történtekért. A delphoi jósda bejáratánál olvashatta, aki arra járt azt a bölcsességet, amit minden embernek magáévá kellene tenni: „Ismerd meg önmagad…” Kiegészíteném a bölcsességet, ismerd meg felelősségeidet is. Miért nem segít a coach egy jó munkahely megtalálásában? Mert nem ezért felel.

A coacing során a coach is fejlődik. Több diplomás emberként is elmondhatom, hogy egy-egy élethelyzet, egy-egy coaching ülés vagy tréning, engem is ráébreszt arra, hogy nem vagyok mindenható. Még többet kellene tudnom magamról és a világról is. Nekem is fejlődnöm kell folyamatosan. Önmagamat jobban megismerve, a klienst valamennyire kiismerve. A kliensünk nehézségét mindkettőnknek látnunk kell, értenünk és erőteljes munkával legyőznünk. Nyilván, akinek megélhetési problémája van, nem coachingra vagy tréningre fogja költeni a pénzét. Egy létéért küzdő cég, nem külső szakembert hív tréningre, mert erre nincs kerete. 

Hosszú távon gondolkodva, minőségi változás érhető el a coachingok és a tréningek során. Amennyiben vannak céljaink, bevonzzuk azokat az embereket, eszközöket és körülményeket, akik vagy amik segítenek a célok megvalósításában. Néhány coaching ülés kapcsán ezeket megtaláljuk, átbeszéljük, pártatlan, „helikopter szemléletű” coach segítségével. Természetesen a megfelelő célokat kell kitűzni, ebben az ülés is segít. Néha, csak a célok sorrendjével van a gond.

Egy diplomás emberrel arról beszélgettünk, hogy művészeti pályázatot adna be. Pénzzel és elismeréssel járt a nyertes pályázat. Ez neki való cél volt. Azt jártuk körül, hogy milyen forrásokra lesz szüksége a pályázat megírásához. Kimondta ezt a célját és sok mindent a cél köré szerveztünk. Számára ez elsőrendű cél volt, több más, kisebb cél előtt.

Én is utána néztem a pályázatoknak, a lehetőségeknek. Ezen a téren sokat fejlődtem, de közben kliensem személyisége is fejlődött. Jobban megismerte önmagát, a vágyait, az egyéni feladatait, számba vette régi tapasztalatait. Foglalkoztunk a győzelemmel, de a pályázati sikertelenséggel is.

Egy munkahely megpályázásánál hasonló körülményekkel kell foglalkozni. Kell, hogy legyen tudásunk önmagunkról. Kell, hogy higgyünk magunkban. Kell, hogy legyen jövőképünk. Tudjunk dönteni és jól szerepelni. Jól határozzuk meg a céljaink sorrendjét, mi hasznos számunkra és mi a minket romboló energia. Hol vannak a gátak, ezek felimeréséhez legyenek módszereink. Önmagunk megismerése, egy társ, egy jóbarát vagy éppen egy coach segíthet ezek rendezésében. Cél az, hogy kielégítő legyen a tevékenység, amibe fogunk. A tanulás, ami az ismereteink bővítését jelenti, a sport, amiben győzünk, mert győzhetünk, munkahely keresése, ami feszültséggel jár, de jól toleráljuk mert közben fejlődünk. 

A coach nem mindenható, szakember és ember.

Füves Zsuzsa

coach, tréner, tanácsadó

www.fuveszsuzsacoach.hu

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (197),coach (189),szakirodalom (38),célkitűzés (27),önismeret (26),motiváció (26),life coaching (22),technikák (21),változás (14),vezetés (13),proaktivitás (13),boldogság (12),stresszkezelés (11),business coaching (10),kreativitás (10),önbizalom (9),karrier (9),önbecsülés (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),nők helyzete (5),tánc (5),férfiak helyzete (4),elismerés (4),párkapcsolat (4),értő figyelem (4),fogyás (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),túra coaching (4),pszichológia (4),kommunikáció (4),szabadság (3),bátorság (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),reziliencia (3),reframing (3),testbeszéd (3),egyensúly (2),érzékenység (2),kritika (2),praxis (2),iskola (2),bizalom (2),Martin Wehrle (2),megismerés (2),tervezés (2),játék (2),rugalmasság (2),csend (2),életmód (2),mozgás (2),multi (2),alkalmazkodás (2),életciklus (2),ítélkezés (2),álom (2),önérvényesítés (2),stressz (2),szinergia (2),Edward de Bono (2),ROI (2),irányítás (2),tanácsadás (2),pénz (2),érzelmi intelligencia (2),vállalat (2),optimizmus (1),sport (1),Fontos és Sürgős (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),teljesség (1),Appreciative Inquiry (1),szuperérzékenység (1),SMART (1),edzés (1),intelligencia (1),erősség (1),társaság (1),én-erő (1),család (1),akarat (1),jövő (1),caoaching (1),metakommunikáció (1),kamasz-szülő (1),átirányítás (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),vállalat (1),szokás (1),anyaszerep (1),őszinteség (1),gyerek (1),munka (1),érzelmek (1),tanulás (1),y generáció (1),szeretet (1),akaraterő (1),élet (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),egyenjogúság (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),megértés (1),belső logika (1),karizma (1),ügyfél (1),tréning (1),fair play (1),empátia (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),irigység (1),megbecsülés (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),előrelátás (1),Gordon (1),játszmák (1),dicséret (1),interkulturális (1),életvezetés (1),életszerepek (1),tranzakcióanalízis (1),hős (1),beteg (1),orvos (1),önkéntesség (1),edző (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),divat (1),böjt (1),metafora (1),delegálás (1),fejlesztés (1),kifogás (1),FISH! (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),cselekvés (1),tárgyalástechnika (1)

Feedek