Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Motivációs együtthatók

Életünk során mindannyian voltunk már olyan helyzetben, hogy nagy teljesítményű állapotra kapcsolva oldottunk meg egy bizonyos szituációt. Ilyen esetben minden más felülíródik és csak egyetlen dologra koncentrálunk. Sokszor találkozhatunk a „nem gondolkodtam, csak cselekedtem” mondattal. Ugyanis a fókusz ilyenkor egyetlen kitüntetett pontra esik, nincs olyan külső körülmény ami kizökkentene ebből, szinte ösztönösen cselekszünk, és tesszük meg a szükséges lépéseket. Olyan aktív tudatállapotba kerülhetünk, hogy sokszor magunk is meglepődünk teljesítményünkön.

Sikerrel zárva a feladatot, nagy örömmel tudatosul az  „igen, én meg tudtam csinálni, képes vagyok rá” érzése, mely büszkeséggel és magabiztossággal tölt el. Agyunk teljesen más tudatszinten működünk ilyenkor az alapállapothoz képest. Ezen a szinten motiváltak vagyunk egy pontosan meghatározott cél érdekében. Azonban a  motiváltsági szint sokszor változik, ingadozhat, legrosszabb esetben meg is szűnhet, ami akár teljes burn out-hoz vezethet. Miért van az, hogy nagy célokról álmodozunk, minden vágyunk, hogy elérjük azt, de mégsem teszünk érte eleget, vagy semmit?

Ahhoz, hogy valamiben motivált legyél, elengedhetetlen a megfelelő cél, azonban mindehhez kellő önbizalommal is rendelkezni kell, mert ha belső monológod negatív, akkor az előbbi két tényező semmit nem ér. Az egyikből következik a másik! Hiszem, hogy minden ember olyan céllal születik erre a világra, hogy élete során felfedezze és kihasználja a benne lévő lehetőségeket. Nincs két egyforma ember, éppen ezért van mód arra, hogy kitűnj a többiek közül, hiszen mindenki másban jó. Azonban olyan világban élünk, melyben számos eszközzel irányítják figyelmünket/ tudatunkat, így elmegyünk saját tehetségünk mellett.  

Kényszert érzünk a megfelelésre, rajtunk a társadalmi nyomás és percről percre médiakommunikációs eszközökkel terelgetnek minket egy idegenek által meghatározott irányba. Szinte akaratlanul adjuk át életünk irányítását mások kezébe. A tudatos ember az, aki ennek ellen áll, vissza veszi az irányítást, kellő önbizalommal és megfelelő célokkal a motivációja végigkíséri ezen az úton és jut el az általa meghatározott helyre és válik sikeres, boldog és független emberré. Meg kell tanulnod szűrni az információkat. Tedd fel magadnak a kérdést: ez hasznos számomra, vagy „butít és nyomorba dönt”?

Sokan éreznek egy folyamatos belső feszültséget magukban, ami arra enged következtetni, hogy nem azt csinálják amit belső lényük diktálna. Ez zavart kelt a tudatban és önértékelési problémákhoz vezet. Egy ember mindig abban lesz a legjobb és legmotiváltabb, amire valójában született. A tehetség mindig megmutatkozik, de kell hogy erre nyitott legyél (önmagunk megismerésére) és ne hagyd, hogy bármi külső körülmény elvonja a figyelmed.

Ne add át életed kulcsát senki másnak, Te irányíts és hajtson az a tény, hogy „bennem is ott van az a plusz”. Ha életed jelenleg egy „nem tehetem meg” szakaszban van, akkor is elkezdhetsz várat építeni. A felesleges irányító impulzusokat zárd ki, és figyelmed egy jól meghatározott cél irányába állítsd. Írd össze, hogy miért érdemes elérned a kitűzött célt. Mit nyersz vele, ha teljesíted? Minden amit leírsz, motiválni fog! Ezzel elkezdheted előkészíteni a terepet és a téglákat szépen gondosan egymásra építeni, hogy elérd mindazt, amit elterveztél és átlépj saját világodba.

A motiváció szinten tatásához nagyon jó eszköz a napi szintű megerősítés. Minden reggel ébredés után, mikor még olyan tekintetben friss az agy, hogy nem ömlik ránk a rengeteg feladat és információ, szánj 5 percet a célodhoz vezető út átgondolására és leírására! Nap közben, ha úgy érezed, hogy valami elterelte a figyelmed, vedd elő a reggel leírtakat, olvasd át, és képzeld el, hogy milyen büszke leszel saját magadra, ha elérted azt a célt.

Érdemes legyen minden reggel felkelned, töltsd meg értékkel napjaidat és este lefekvéskor gondold át a napod, mi volt jó, min kellene esetleg javítani, holnap hogyan tovább. Soha ne aludj el bűntudattal. Ilyenkor vizsgáld meg a helyzetet több oldalról. Mit tehettem volna másképp? Ha most lennék abban a helyzetben, akkor most mit tennék? Legközelebb hogyan fogok viselkedni? Gondolatban válaszd ki a legjobb megoldást, pörgesd le ennek megfelelően a szituációt és legközelebb ilyen esetben, már fogod tudni, hogy mit kell tenned.

Bármi is legyen a célod a legapróbb dologtól a legnagyobbig, mindig az lebegjen a szemed előtt, hogy miért csinálod. Ilyen esetben nincs olyan körülmény ami lenullázná energiaszintedet. Szelektálj az információk között, valamint tanulj meg különbséget tenni a tények és vélemények között. A vélemények nagy terelők, tényekre alapozz!

Légy szabad ember = Te irányíts!

 

Homonnai Henrietta

0 Tovább

Egy coaching támogatású anyaklub tapasztalatai

Manapság egyre többször találkozni konkrét célcsoportokra specializálódott coachokkal.

Én az édesanyákkal, szűkebben véve a kisgyermekes anyukákkal foglalkozom.

A coaching praxisom háttere a gyerekzsivaj blog, ami a Facebookon másfél év alatt több mint négyezer követőt ért el.

Magam is háromgyermekes édesanya vagyok, a saját tapasztalataim alapján, valamint a gyerekzsivaj közösségéből érkező kérdések, visszajelzések által, az anyai lét mindennapos kihívásait és vívódásait látva kezdtem el foglalkozni az anyacoachinggal, hogy ne csak gyakorló anyaként, hanem szakemberként is tudjak segíteni gyerekzsivajos anyatársaimon.

Az anyacoaching, egy szenzitív „műfaj”, hiszen amíg a munkánkat letehetjük, amikor a munkaidőnk véget ér, az anyaságot nem kapcsolhatjuk ki tetszésünk szerint, nem lehet csak úgy hátat fordítani és megszökni a problémák elől. Munkahelyet válthat az ember, de gyereket, családot....? Ugye?

Nincsenek hétvégék, nincsenek szünnapok. Ha valaki anya, akkor állandóan anya. És emellett persze szeretne  jó társ, gondos háziasszony, megértő barátnő, megbízható munkaerő is maradni és vágyik arra, hogy néha lehessen pusztán önmaga a saját igényei és kedve szerint.

Kisgyermekes édesanyákat coacholni igazi kihívás, hiszen még az életszerepek közt sokszor elveszve, gyakran súlyos időzavarral küzdve és fáradtan sem szívesen ismeri be azt valaki (sem magának, a külvilágnak meg pláne nem), hogy nem tud helytállni élete talán legfontosabb, leginkább vágyott szerepében: édesanyaként.

De én szeretem a kihívásokat és hiszek az anyacoachingban!

Ezért törekszem arra, hogy minél több édesanyához eljusson például az az üzenet, hogy egy nehézség, elakadás felismerésének nem feltétlenül a tagadást, a fej homokba dugását kell maga után vonnia, hanem igenis van lehetőség segítséget kérni és igénybe venni, teszem azt egy anyacoachtól!

Hogy miben is tud segíteni egy anyacoach?

Bármely, a life coachingban ismert problémakör természetszerűleg felmerülhet egy édesanyánál is, de megjelennek speciálisan a várandóssággal a szüléssel, gyermekneveléssel, magával az anyaszereppel kapcsolatos elakadások, problémák is.

A teljesség igény enélkül ilyen területek pl.

  • nehéz élethelyzetek megoldása,
  • konfliktusok feloldása,
  • elakadások feloldása,
  • problémamegoldás javítása,
  • változásokhoz való sikeres alkalmazkodás,
  • veszteségek kezelése,
  • az életszerepek közötti egyensúly megtalálása (anya, társ, önmaga),
  • önértékelés javítása,
  • stresszkezelés,
  • békés önérvényesítés fejlesztése,
  • hatékony időgazdálkodás kialakítása,
  • párkapcsolat javítása,
  • egyéb társas kapcsolatok javítása,
  • szülés utáni énkép és testkép elfogadása

Jelenleg egyéni konzultáción és csoportos coachinggal segítem az édesanyákat, valamint havi rendszerességgel ingyenes coaching támogatású anyaklubot tartok a gyerekzsivaj közösségéből érkező édesanyáknak.

Az anyaklub egy félig strukturált, irányított beszélgetés, hiszen egy meghatározott témakört járunk körbe megosztva egymással a gyakorlatban bevált egyéni megoldásokat is, mely inspirálólag hat a csoportban résztvevő többi édesanyára is.

A legutóbbi anyaklubon a témánk a „Hatékony időgazdálkodás kisgyermek mellett: Lehetetlen vagy csak szervezés kérdése? - címet kapta.

Most a találkozó tapasztalatait osztom meg néhány gondolatban.

  • Anyaklubozni gyerekekkel is lehet, hiszen két anyuka elhozta babáját is az összejövetelre. A gyermek tehát nem lehet kifogás, ha egy édesanya szeretne kimozdulni.
  • Az egyik anyuka Pilisvörösvárról érkezett (az anyaklub a XI-XII. kerület határán van). Ezért ahogy a gyerkőc, úgy a távolság sem lehet kifogás, hogy egy édesanya elmenjen valahova, pusztán a maga örömére, a saját kedvére, ha valami érdekli vagy valami fontos a számára! És egy újabb időzsonglőrködési megoldás: kellemest a hasznossal: anyaklub és hivatalos ügyek intézése jól megfér egymással egy és ugyanazon napon.
  • Már a beszélgetés elején gyakorlatilag a bemutatkozásoknál elhangzott egy nagyon lényeges kulcsmondat az egyik résztvevő szájából: “úgy érzem, ha én jól vagyok, akkor az időgazdálkodás is jobban megy”.
  • Ez egy nagyon fontos gondolat és ez az, amire az általam képviselt anyacoaching szellemisége is épül: ha anya rendben van (itt és ebben az értelemben leginkább lelkileg), akkor a család is rendben van!
  • Egy másik érdekes felvetés (és ez már egyéni konzultáción is visszaköszönt), hogy időgazdálkodási problémát jelenthet bizony az is, ha nem az az alaphelyzet, mint a legtöbb családnál, hogy anyuka egyedül van otthon a kicsivel egész nap, hanem pont az okoz gondot, hogy nincs egyedül. Az otthonról dolgozó férj sokszor “akadályozza” anyukát, hogy saját ütemében végezze a napi teendőit. Így egy kicsit helyére kell tenni a dolgokat, hogy a férj folyamatos jelenléte mellett is tudja tartani az anyuka a saját maga számára kényelmes menetrendet. Ehhez természetesen nyílt és egyértelmű kommunikációra van szükség az érintettek között, de ahogy az anyaklubban is elhangzott, megfelelő hozzáállással kezelhető az ilyen helyzet is.
  • Az is hasznos tapasztalat, hogy bizony nem kell mindent a gyermek alvásidejére időzíteni, végigporszívózni a lakást ugyebár biztos nem tud az ember alvó csecsemő mellett. Itt elő is jött a hordozók dicsérete -főzni, mosogatni, porszívózni szuperul lehet pl. háton hordozott apróságokkal.
  • Akik pedig egyedül vannak otthon, felismerik az időbeosztás feletti döntés szabadságát. Egy otthon lévő anya a maga ura, a maga főnöke. Ő dönti el, hogy mit mikor csinál ismerve kisgyermeke napirendjét, hogy a kicsi mikor alszik, mit tud csak az alvásidejében elvégezni és mit akkor is, ha épp ébren van a baba, mellette, esetleg nagyobbacska korban már vele együtt. Ez vonatkozik főzésre, takarításra egyaránt.
  • A napirend kapcsán szóba került, hogy bár jó mankó a mindennapokhoz, görcsösen ragaszkodni hozzá nem szabad és nem is kell. Első gyermekes anyukaként talán hajlamosabbak vagyunk jobban rágörcsölni bizonyos dolgokra, de ahogy az egyik résztvevőnk mesélte, Ő “teljesen lazának” érezte magát már az első csöppség megszületésekor is, ezt még a nagyszülők is megjegyezték.
  • A gyerekekkel közös reggeli készülődés, oviba indulás kapcsán jól működő gyakorlat az, ha előbb a kötelező körökön esünk túl, úgy mint öltözés, reggeli és ha marad még idő, akkor játszhatnak indulás előtt a lurkók. Így kivédhető, hogy reggel fél nyolckor még pizsamában párnacsatázzanak bőszen a gyerekek, miközben már pont menni kéne. Ráadásul kiváló motiváció számukra, hogy ha gyorsan felöltöznek és bekapnak pár falatot, akkor még tudnak kicsit játszani indulás előtt. Rajtuk áll….
  • Tervezés-szervezés, de hogyan is? Nem árt leírni a programokat, a bevásárolnivalót, a heti menüt stb. Az ember feje nem káptalan, s ugye a napi rohamban képtelenség mindent észben tartani. Hogy ne maradjon le semmi fontos, használjunk listákat, naptárat (kézi vésetű vagy digitális épp úgy megfelel, ki mit szeret!)  

Az időgazdálkodási kihívások lépten-nyomon visszaköszönnek az édesanyákkal történő coaching beszélgetések során is, ezért mind egyénileg, mind csoportban rendkívül hálás téma az anyukák time management-re vonatkozó ismereteinek felmérése, szélesítése és más anyukák bevált gyakorlatainak bemutatása is.

Mert ugyan mindenki keresi a saját egyénre szabott megoldását, de ötleteket azért meríthetünk egymás működő mechanizmusaiból, napi rutinjaiból is!

dr. Domokos Katalin
30/553-0709


e-mail: coaching@gyerekzsivaj.co.hu

http://gyerekzsivaj.co.hu/

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (216),coach (208),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),kreativitás (14),proaktivitás (14),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),kommunikáció (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elismerés (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),túra coaching (4),pszichológia (4),bátorság (3),stressz (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),irányítás (2),rugalmasság (2),kritika (2),Martin Wehrle (2),bizalom (2),játék (2),megismerés (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),Edward de Bono (2),életciklus (2),csend (2),álom (2),pénz (2),mozgás (2),ROI (2),egyensúly (2),életmód (2),multi (2),tanácsadás (2),iskola (2),művészetterápia (2),érzelmi intelligencia (2),érzékenység (2),vállalat (2),tervezés (2),ítélkezés (2),alkalmazkodás (2),tranzakcióanalízis (2),praxis (2),Appreciative Inquiry (1),őszinteség (1),optimizmus (1),edzés (1),akaraterő (1),vállalat (1),szeretet (1),sport (1),SMART (1),szokás (1),munka (1),szuperérzékenység (1),anyaszerep (1),társaság (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),teljesség (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),TA (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),érzelmek (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),divat (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),önkéntesség (1),orvos (1),edző (1),hős (1),dicséret (1),beteg (1),tárgyalástechnika (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),böjt (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Fontos és Sürgős (1)

Feedek