Proaktív coaching

A stressz

Mindennapi életünk során számos kihívással találkozhatunk, mely során negatív stressz érhet minket. A Covid-19 járvány és a további bizonytalan élethelyzetek növekedése miatt a Stress in America 2022-es kutatásában az olvasható, hogy a megnövekedett stressz fizikai és érzelmi terheit a felnőttek közel fele (49%) negatívan élte meg. A kutatás szerint a világjárvány okozta trauma a Z generációs fiatalokat is jelentősen érinti, akik amúgy is jelentős bizonytalansággal néznek szembe és fokozott stresszt tapasztalnak meg már fiatal korban.

A kutatás megdöbbentő eredménye, hogy a stresszes emberek globális átlaga 143 országból 43%, továbbá 94% szerint a krónikus stressz mindennapos a munkahelyeken (Stress in America, 2022). Selye szerint a stressz a szervezet válasza a különböző igénybevételekre. Selye a stresszkutatás meghatározó szereplője az ötvenes évek elején kétféle stresszt különböztetett meg a ,,jó” (eustressz) és a ,,rossz” (disterssz) stresszt. Míg a ,,jó” stressz, azaz az eustressz kihívás és késztetés, addig a ,,rossz” stressz felmorzsolja energiáinkat, kiégéshez, karrierünk romlásához, kapcsolataink hanyatlásához vezet (Dávid et al., 2014).  

A mindennapi munkahelyi terhelés, a megoldandó feladatok, kapcsolatainkban rejlő konfliktusaink, élethelyzeteink menedzselése, teendőink és problémáink megoldása, a social-média nyomása, mind-mind olyan helyzetek, mely komoly és állandó stresszt gyakorolhat az életünkben. Ezek a helyzetek komoly érzelmi feszültségeket okozhatnak, melyek testi és lelki szinten is megterhelőek lehetnek, hiszen ilyenkor a szervezet olyan stresszhormonokat termel, melyek amennyiben tartósan fennálnak, számos betegség kialakulásához vezetnek.

Már akut stressz esetén is 90 perc szükséges, hogy az anyagcsere visszatérjen a normális működéshez. A krónikus stressz hosszútávú hatásait hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, mely például az immunrendszer működésére is hatással van (Stress in America, 2022). Ilyen típusú stressz esetén a mindennapi megélhetési problémák, munka, életviteli problémák vissza-vissza térő nehézségeit értjük, mely szorongáshoz vezethet. Így nagyon fontos, hogy a negatív érzelmeinken és az egyes szituációkhoz való hozzáállásunkon változtassunk, mely esetén a coaching igen hatékony eszköz lehet.

Melyek a ,,rossz” stressz tünetei és hatásai az életünkre? Hogyan befolyásolja szervezetünk működését a stressz?

Stressz esetében fenyegetésnek éljük meg az adott szituációt. A szervezet felkészül a veszélyre melynek testi tüneteit vehetjük észre magunkon: ingerlékenység, szorongás, szívdobogás, izzadás, hízás, merev izomtónus. Amennyiben ilyen helyzetben vagyunk nem tudunk aludni, képtelenek vagyunk fókuszálni, nagyon fáradtnak érezzük magunkat, aggódunk és sírunk.

A stressz akkor jelent problémát, amikor hosszú ideig tartósan fennáll a jelenléte és az egyén szempontjából nincsen pozitív hozadéka. Stresszes helyzetben fennakadunk a nehéz gondolatokon és fájdalmas érzéseken, melyek aztán személyes boldogulásunktól, saját értékeinktől is távolabb sodornak. Megjelennek a másokat vádló gondolatok, a hibáztatás, ítélkezés saját magunk felett és mások felett, a tehetetlenség vagy a túlzott aggódás, mely szintén további stresszt generál és gátló hatása miatt nem merünk belekezdeni feladatainkban, valamint megjelenhet a halogatás jelensége is.

Ezekben az esetekben elkezdünk eltávolodni, vagy különválunk már meglévő kapcsolatainktól, nem fókuszálunk kellőképpen azokra a jó dolgokra, amelyek velünk történnek. Például zenehallgatás közben nem teljes figyelmünkkel a zenére fókuszálunk, és nem teljes jelenlétünkkel a zenére figyelünk, nem tudjuk élvezni a körülöttünk történő jó dolgokat. Ha elvesztjük a fókuszt, egyszerűen nem tudunk elvégezni bizonyos feladatokat, vagy rosszul végezzük el őket, mely szintén hosszútávon elégedetlenséghez vezethet. 

Mi játszódik le a szervezetünkben? Belső szerveink működését vegetatív idegrendszerünk irányítja. A vegetatív idegrendszer szimpatikus és paraszimpatikus oldalakból épül fel. A szimpatikus idegrendszer feladata a vészhelyzetek elhárítása, míg a paraszimpatikus oldal a regenerálódás szolgálatában áll. A stressz hatására gyorsulni kezd a légzés, fokozott izomfeszülés áll elő, és gyorsul a szívműködés is. Ekkor a szimpatikus idegrendszer a mellékveséből nagy mennyiségű stresszhormont állít elő, tehát adrenalint termel, ami biztosítja az izmok vérellátását, a májban található raktárakból cukrot szabadít fel, így növelve a vércukorszintet. Az agyalapi mirigy e mellett kortizolt szabadít fel, így felkészülve a ,,veszélyre” (Dávid et al., 2014).

Hogyan fejleszthető coaching segítségével stressz menedzsment képességünk?

1. Stresszes helyzet átkeretezése

Az átkeretezés másik szemléletmód, másik ,,szűrő” felvételét jelenti. Ez azt jelenti, hogy azonnal megváltoztathatjuk a hozzáállásunkat, gondolatainkat az adott szituációban. Ennek eredménye lehet, hogy az adott helyzetben megváltoztathatjuk reakcióinkat vagy akár cselekedeteinket is. Amennyiben stresszes helyzettel találkozunk kérdezzük meg magunktól: Mit jelent ez számomra? Hogyan láthatnám máshogyan a helyzetemet? Hogyan változtathatnék? Mennyire fontos ez számomra? Ezáltal bármilyen negatív tapasztalatot átformálhatunk pozitív élménnyé vagy csökkenthetjük annak negatív hatásait.

2. Asszertív kommunikáció fejlesztése

A kapcsolatokban rejlő interakciók számos konfliktust rejthetnek magukban, így nem véletlenül, de fokozott stresszt élhetünk meg egyes társas interakciók esetében. Gondoljunk csak bele akár az egyes generációk közti különbségekből adódó konfliktusokba. Például az Y generáció (1980-1994) tagjai e-mailen szeretnek kommunikálni a munkahelyen, míg az X generáció tagjai (1964-1979) telefonon szeretnék ügyeiket lebonyolítani.

Változtassunk hozzáállásunkon és kommunikáljunk asszertívan, mely esetében az egyes szituációkban pozitív eredményeket érhetünk el (Sasfy, 2018). Coaching segítségével fejlesszük kommunikációs képességeinket, hogy tudatosabban fejezzük ki magunkat a jelenben és a jövőbeni szituációinkban. Teremtsük meg belső harmóniánkat! Ennek egyik legfontosabb alapjai, ha elfogadjuk önmagunkat, valamint elfogadjuk környezetünket is. Ezen attitűdök fejlesztése segíthet a stressz hatékonyabb kezelésében!

3. Önismeret és önbizalom fejlesztése

Fejlesszük coach segítségével saját önbizalmunkat és önértékelésünket, mely hosszútávon segíthet magabiztosabban belevágni a jövőbeni céljaink elérésébe. A magasabb önértékelés hatékonyan segíthet a jövőbeni stresszes helyzetek csökkentésében. Keressünk olyan kapcsolatokat és új ismeretségeket, ahol önbizalmunk épül!

4. Mozgás és sport

A rendszeres testmozgás és a sport komplex módon segít a stressz csökkentésében, továbbá a mozgásszegény életmód negatívan befolyásolja mentális egészségünket (Petrika, 2012).  A stressz a 21.század leggyakoribb betegségtényezője (Dudás-Janka, 2000), amit számos kutatásban is olvashatunk (Balogh-Barna, 2021). Találjuk meg a számunkra legideálisabb mozgásformát!

Ezen területek fejlesztése esetében segíthet a coaching, mely során megtalálhatjuk saját utunkat!

Forrás:

Barna, L., & Balogh, L. (2021). The Role Of Dance And Movement Therapies in stress Management. Stadium - Hungarian Journal of Sport Sciences, 4(1). https://doi.org/10.36439/shjs/2021/1/9503

Dávid, I., Fülöp, M., Pataky, N., Rudas, J. (2014): Stressz, megküzdés, versengés, konfliktusok. Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Magyarország

Dudás R., Janka, Z., (2000) Stressz és depresszió. Psychiatria Hungarica. Vol. 15. No. 5. pp.522-545.

Petrika (2012): A rendszeres testedzés hatása a mentális egészségre és az életminőségre fiatal felnőtteknél depresszív tünetek, stressz és stresszkezelés összefüggéseinek empirikus viszgálata

Sasfy (2018): Konfliktuskezelés, Stresszkezelés. Dialóg Campus. Magyarország. Budapest. pp. 8.

Selye, J. (1976): Stressz distressz nélkül. Akadémiai Kiadó, Budapest

Stress in America (2022) Elérve: https://www.stress.org/daily-life Letöltve: 2022.09.02.

Gombos Nóra írása

Civilizált társadalmunkban a stressz jelentős szerepet tölt be. Szinte minden helyzetben ki vagyunk téve stresszes helyzeteknek. Akár a dugóban ülünk, sorban állunk, munkahelyünkön, vagy akár otthon is. 

Az emberek legtöbbször, ha meghallják ezt a szót, annak csak a negatív, pejoratív értelmére gondolnak. 

Pedig kétféle stresszt tudunk elkülöníteni egymástól, az egyik a pozitív stressz (eustressz) a másik a negatív (distressz)

A stressz pozitív hatásai:  

1. Rövid távon a stressz ahelyett, hogy kikészítene minket, arra késztet, hogy megoldjunk egy adott problémákat, aminek köszönhetően nő az önbizalmunk, és ezáltal még a készségeinket is fejleszthetjük. A megnövekedett önbizalom hatására kevésbé félünk az új helyzetektől.  
2. Míg sok stressz hatására csökken a motiváció, addig a közepes és rövid ideig fennálló stressz segíthet a feladat megoldásában. Egy feladat közeli határideje például segíthet a feladatra való összpontosításban, az idő múlásával nő a motivációnk, hogy időben elkészüljünk vele.
3. A stresszmentes élet nem minden esetben jó, hiszen azokra a dolgokra vagyunk a legbüszkébbek, melyeket a legnehezebb volt elérni. Ha kitörölnénk a stresszt az életünkből, akkor számos értékes dolgot is elveszítenénk.
4. A stressz egyik legmeglepőbb pozitív velejárója, hogy képes javítani az emberi kapcsolatokon. Ha az emberek szeretve és megértve érzik magukat, akkor nem érzik magukat magányosnak.

Általánosságban elmondható, hogy a pozitív stressz rövid ideig áll fenn és utána a szervezet visszatér a nyugalmi állapotába, számos pozitív eredményt hagyva maga után. Ilyen lehet pl: szerelem, extrém sportok, vizsga helyzet, stb.

A tartós stressz a fiziológiai vagy pszichológiai válasz egy hosszan tartó belső vagy külső stresszes helyzetre. Ez az, ami igazán problémát jelenthet az életünkben. Ma már bizonyított tény, hogy a tartósan, huzamosabb ideje fennálló stressz betegségek kialakulásához vezet, ráadásul ezt nagyon gyakran, alattomos módon teszi, és már csak akkor vesszük észre, ha a betegség kialakult. Nem csak a túl sok munka, a megfelelési kényszer, de a nem megfelelő táplálkozás és a mozgásszegény életmód is stresszforrás. Érdekes módon a huzamosabb ideje fennálló stressz nagyon gyakran saját félelmeinkből táplálkozik. 

Személyiségünkből adódóan és a helyzettől függően, máshogy szállhatunk szembe a stresszes helyzetekkel. Más megküzdési stratégiát alkalmazhatunk. Az egyik a problémaorientált válasz, ilyenkor az adott problémára fokúszálunk és így próbáljuk azt megváltoztatni és a jövőben elkerülni. Az érzelemorientált megküzdési stratégiát akkor használhatjuk, ha a helyzetet magát megváltoztatni nem tudjuk. Ilyenkor a stresszhelyzetből adódó érzelmi reakciókra érdemes fókuszálni.  

A stressz, ahogy már korábban is írtam elkerülhetetlen, azonban nem kell, hogy kiszolgáltatottak legyünk ezzel szemben. Amikor úgy érezzük, hogy egyedül nem boldogulunk a megoldással, nem érdemes a végsőkig várni, érdemes szakember segítségét kérni, illetve a támogató közegnek is nagy szerepe lehet. 

Ebben nagy segítségünkre lehet a Coach, aki számos olyan eszközt adhat a kezünkbe, melyek hatékonyan csökkentik a stresszt, és ezek az eszközök későbbi stresszhelyzetekben is rendkívül jó szolgálatot tehetnek. 

Molnár Ágnes life coach írása

"Olyan nyúzottnak tűnsz. Nem stresszelsz túl sokat? Pihenned kéne, még beteg leszel."; "Kerülnie kéne a stresszt!"; "Próbáljon kevesebbet stresszelni!" - az ilyen és ehhez hasonló "jó" tanácsokat már valamennyien hallottuk az értünk aggódó rokonoktól, ismerősöktől, orvostól, a szomszéd nénitől, stb. De vajon, ha visszakérdeznénk, "Kerüljem a stresszt? Jó, azt hogyan kell csinálni?" - kapnánk érdemleges választ? Ez nem olyasmi, hogy mikor meglátjuk, hogy jön az utcán szembe, gyorsan átmegyünk a túloldalra...

Hogyan lehet egyáltalán elkerülni, ha azt sem könnyű meghatározni, hogy mi okoz stresszt valakinek? Akár az is előfordulhat, hogy ami az egyik embernél beindítja a stresszreakciót, az a másiknak egyáltalán nem, sőt lehet, hogy még azt sem érti, hogy az előbbinek miért stresszes egy ilyen „hétköznapi” dolog. Ez azért van így, mert teljesen különböző az, ahogyan az egyes helyzeteket megéljük, vagyis egészen egyéni módon látjuk, ítéljük meg a dolgokat és az is egyéni, ahogy reagálunk rájuk. Például egy takarítónő reakciója valószínűleg más lesz, mint egy arachnofóbiásé, ha meglát a sarokban egy pókhálót (pláne, ha a készítő is a közelben tartózkodik).

Ráadásul a „vészreakció” lefutása automatikus, és nem minden stresszhelyzet elől lehet kitérni. De tulajdonképpen mit is jelent az elkerülés? Mint a strucc, dugjuk homokba a fejünket, és ne vegyünk róla tudomást? Attól még nem szűnik meg. Akkor viszont mit kezdjünk vele? Teljesen kiiktatni az életünkből nem tudjuk, de ez nem is gond, hiszen szükségünk van rá, és sok esetben éppen ez fokozza a teljesítményünket. Gond legfeljebb a mértékkel adódhat. Ha túl sok stresszhatás ér minket, az már ártalmas lehet, úgyhogy mindenképpen foglalkozni kell vele.

Azonban mielőtt görcsösen csak a stressz csökkentésére fókuszálnánk, gondoljuk végig, hogy tulajdonképpen mi a jobb megoldás: ha mindenáron el akarjuk kerülni a stresszes helyzeteket, vagy ha megtanuljuk hatékonyan kezelni őket? Hiszen, ha tudjuk kezelni, az akár már önmagában is csökkentheti a stressz jelenlétét az életünkben. (Arról nem is beszélve, hogy azzal is kezdeni kell valamit, ami elől nem tudunk „elbújni”.)

De hogyan találjuk meg a megfelelő technikát? Természetesen a mai felgyorsult világban mindenki szeretne azonnali és egyszerű megoldást a gondjaira. Sokan az internethez fordulnak segítségért, ahol valóban számos tippet, trükköt találhatnak a témában. Csakhogy nem árt alaposan megvizsgálni ezeket, abból a nem éppen lényegtelen szempontból, hogy vajon csak a tüneteket enyhítik vagy ténylegesenmegoldják a problémánkat. Ezzel a tényezővel is számolva érdemes jól megfontolni, hogy valamelyikkel kísérletezzünk-e (és ha igen, akkor melyikkel). Mindenestre elég különös, hogy ha létezik olyan „csodabogyó”, amiből 3x1-et beveszünk, vagy olyan „zseniális módszer”, amit hetente kétszer megteszünk, és már mérséklődik is a stressz jelenléte, akkor miért van még mindig ilyen sok stresszes ember? Miért nincs olyan kis „praktika”, ami mindenkinél működik?

Ez végül felvet még egy fontos kérdést: létezhet egyáltalán valamilyen általános recept a stressz kezelésére? Elgondolkodtató, hogy ha teljesen egyéni az, hogy mi vált ki stresszt, és az is, ahogyan reagálunk a stresszes helyzetekre, akkor vajon a számunkra megfelelő módszer nem lesz szintén egyéni?

Aki komolyan érdeklődik a stresszkezelés iránt, már bizonyára rájött, hogy nem is olyan könnyű feladat megtalálni azt a stratégiát (illetve stratégiákat), ami számára beválik. Az biztos, hogy ha nem veszünk róla tudomást, vagy valamilyen módon elnyomjuk, a végén csak rosszabb lesz. Vagyis hosszútávon a struccpolitika alkalmazása, illetve az alkohol és egyéb tompító szerek igénybevétele sem túl kifizetődő.

Mindent összevetve az aggódóktól érkező jó tanácsokat ne vegyük semmibe, és mindenképpen figyeljünk oda a stressz mértékére életünkben! De célszerű szem előtt tartani: az elkerülés nemcsak hogy nem egyszerű küldetés, de nem is mindig kivitelezhető. A hangsúly sokkal inkább azon van, hogy idejében kell azonosítani a problémát és megtalálni azt az eszközt, amely segít „elbánni” vele, mert sajnos magától elég ritkán szűnik meg...

Szerző: Joó Judit

www.joocoaching.hu

 Arra kevesen gondolnak, hogy a szervezeti kultúra valójában a szervezetet alkotó emberek egyedi kultúrájának, világfelfogásának különös egyvelege, amit gyakran olyan kollégák szokásai, hiedelmei is befolyásolnak, akik már rég nem dolgoznak a cégnél.

 Még az arra hivatottak – a vezetők – is ritkán gondolnak rá úgy, hogy változtatható, befolyásolható és mielőtt az határozna meg minket és a vállalat életét, azelőtt (és egyébként utána is) van lehetőségünk alakítani azt. Mégpedig egy „nagyon egyszerű” módon: az alkotóelemein keresztül.

 A szervezeti kultúrát számtalan „dolog” alakítja (döntéshozatali mechanizmus, értekezleti rend, dress code, hogyan viselkedik a főnök a büfében stb.), de megítélésem szerint van kettő, ami alapjaiban határozza meg a szervezet hatékonyságát, és mindenekelőtt az ott dolgozó emberek életét. Ez egyrészről a hibákhoz való viszony (milyen a megítélése az elkövetett hibáknak), másrészről pedig együttműködési hajlandóság az, amin keresztül jól megragadható a kultúra milyensége.

 Nézzük először a hibákat! Tapasztalatom szerint minden feladat megoldása a később esetlegesen elkövetett hibák felelősének előzetes kijelölésével kezdődik, arra az esetre ha a dolgok elromlanának. Az első kérdés úgyis ez lesz: ki ezért a felelős? Ezzel a hozzáállással pedig máris szereztünk egy jó pontot, hiszen gondolkodás nélkül rá tudunk mutatni valakire…

Ha félre tesszük az iróniát, azért egy nagyon komoly problémára máris rávilágíthatunk: a legtöbb szervezet életében a hiba elkövetése nem elfogadott, feltárása (?) esetén pedig azonnal a felelős megtalálása és megbüntetése a legfontosabb szempont.

 Ennek a felfogásnak a gyökerei mélyen keresendők, biztosan van némi köze az oktatásban szerzett tapasztalatainkhoz, de ne keressünk felelősöket!

 A lényeg, hogy ez a hozzáállás mit eredményez a szervezetben. Könnyen belátható, hogy senki nem szeretne bűnbakként karriert csinálni, ennél fogva a legtöbben rendkívül óvatosak lesznek, kerülnek minden olyan helyzetet, ami felelősségre vonást eredményezhet. Az innovatív megoldások keresése helyett arra fordítják energiáikat, hogy katasztrófa esetére a kellő számú írásos bizonyíték rendelkezésre álljon saját ártatlanságuk és valaki más bűnösségének igazolására. További energiákat emészt fel az is, hogy elkövetett hiba és rosszul dokumentált ártatlanság esetén a hibát lehetőség szerint a szőnyeg alatt tartsuk, akár szervezeti egységeken átívelő kéz-kezet-mos szövetségek segítségével.

 Ennek eredményeképpen képesek vagyunk létrehozni azokat a szervezeteket, amelyek sosem hibáznak, csak éppen selejteket gyártanak… Amit tehát ezen az üzleten bukhatunk: kezdeményező készség, az elkövetett hibák javítása, szervezeti tanulás, fejlődés, hatékonyságnövelés. Amit viszont nyerhetünk: félelem, alakoskodás, a szervezetbe genetikailag kódolt hibák, rossz hangulat, csökkenő profit, fenntarthatatlan működés.

 Azt hiszem, hogy nincs az a cégvezető, tulajdonos, aki ezt az üzletet igazán akarja. Pedig nap mint nap teszünk érte azzal a felfogással, miszerint a félelem ösztönöz, ha nyilvánosan elfogadjuk a hibákat azzal slendriánságra biztatjuk az alkalmazottakat. Pedig elhihetik nekem: mi (Önök) is hibázunk, és bármennyire szeretnénk hinni abban, hogy felfogásunk eredményeképpen a kollégáink nem fognak, de bizony fognak.

 Mit tehetünk akkor hát? Félre ne értsék, nem akarok arra kérni senkit, hogy jutalmazza a hibát. Inkább azt javaslom, hogy fogadjuk el a létezésüket, ne legyen minden hiba főben járó bűn (a hanyagság más tészta), ne a felelőst hanem a megoldást keressük, bátorítsuk a kollégákat arra, hogy próbálkozzanak (még akkor is, ha esetleg hibázni fognak), fedjék fel és javítsák ki a hibáikat, a tapasztalatokat pedig osszák meg. Így az elkövetett hibák nem vezetnek katasztrófához, sőt mintegy szervezeti védőoltásként („legyengített krízisek”) szolgálhatnak, amik segítségével megelőzhető a nagyobb baj.

 Mit veszíthetünk? Azt amit eddigi filozófiánkkal néhány bekezdéssel korábban megnyertünk. Abban viszont megállapodhatunk, hogy a vezető felelőssége a hibákhoz való viszony alakítása. És ami külön öröm, ezen keresztül a szervezeti kultúrára is jelentős hatást gyakorolhat.

 Részben kapcsolódik ehhez a témához a szervezeti kultúrát szerintem határozottan befolyásoló másik téma, az együttműködési hajlandóság, hiszen önmagában a hibák megosztása, felfedése is egyfajta együttműködés.

 Miért tartom olyan fontosnak ezt a témát? Bár ennek jelentőségét azt hiszem kevesebben vitatnák, íme egy triviális példa: vegyünk egy szimfonikus zenekart, amelynek minden tagja saját belátása szerint, az együttműködés kizárásával játssza – tegyük fel legalább ugyanazt – a művet. Ugye megvan mindenkinek a fejében a zenei élmény, amit így kaphatunk?

 Azt hiszem az együttműködés hiányán keresztül érthető meg annak igazi jelentősége, hiszen annak híján a szervezetben is hasonló „hangzavar” keletkezik. De vajon létrejöhet-e az együttműködés spontán az emberek között? Azt hiszem egyszerű esetekben (pl. merjük ki a csónakból a vizet, mert különben elsüllyed) igen, de egy szervezet céljait és feladatait illetően, ha realisták vagyunk akkor nem. Éppen ezért van jelentősége a karmesternek (a vezetőnek) ennek a kultúrát meghatározó elemnek az alakításában.

 Ő az akinek feladata, hogy bátorítsa, terelgesse a kollégáit az együttműködés irányába, annak érdekében, hogy minél összehangoltabban tudjanak fellépni a feladatok elvégzése során.

Mi lehet a kívánt állapot? Talán az, hogy ha a saját munkája során érzékeli a munkavállaló, hogy birtokában van olyan információnak, ami a másik számára fontos és meg is osztja azt. Vagy egyszerűen tudatában van annak, hogy az általa előállított output a másik számára input és ezáltal jelentősen befolyásolja annak lehetőségeit.

 De mit tehet a vezető, hogy segítsen ebben? Teremtsen fórumokat, ahol az emberek együttműködhetnek (pl. workshopok), értékelje azokat az aktivitásokat, amikben az együttműködés megtestesülhet (pl. tudás önkéntes megosztása), mutasson példát azzal, hogy a szükséges információkat megosztja, legyen nyitott a kollégái által hozott problémákra, ötletekre.

Ebben a témában van egy rossz hírem: sokat tehetünk, de soha nem eleget, mivel az emberi természetből adódó individuális érdekeket megszüntetni nem tudjuk, így folyamatosan dolgoznunk kell az elért eredmény fenntartásán, továbbfejlesztésén. És ezen minden kollégának munkálkodnia kell, tudva, hogy az egyedi tehetségek és kiemelkedő teljesítmények csak együtt értelmezhetőek, önállóan csak rövid távú győzelmek érhetők el.

 A szervezeti kultúra általam kiemelkedően fontosnak ítélt két elemén keresztül érzékelhető, hogy van lehetőség annak változtatására, ha arra nem egy nagy masszaként tekintünk, hanem sok apró, ám annál fontosabb tényező összességeként.

Sok mindenről lehetne még ebben a témában beszélni, de hiszem, hogy ha ezt a két elemet szándékaink szerint formáljuk, akkor sokat tettünk azért, hogy az általunk vágyott kultúrát tapasztaljuk a mindennapokban.

 Holcinger László business coach írása

Az életünk egy igen nagy részét félelemben töltjük. A kérdés nem az, hogy mennyiszer, mennyire, vagy mitől félünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele, hogyan befolyásolja a döntéseinket? Félelemben jó vagyok. 15 évesen dugtam ki először a lábam a takaró alól. Sosem felejtem el az első próbálkozást.

Már tudtam, hogy nem harapja le semmi, mégis rettegtem! Emlékszem, hogy rántottam vissza pár másodperc múlva, emlékszem a szégyenérzetre. 24 évesen, teljes kivilágításban aludtam először egyedül egy lakásban, pedig már 3 éve anya voltam. 32 évesen próbáltam meg először mindezt bármilyen fényforrás nélkül. 10 percenként nyúltam a kapcsolóért remegve, lélegzetvisszafojtva, biztos voltam benne, hogy nem érem el, hogy még az előtt meghalok.

De nem csak ilyesmiktől félünk. Félünk az újtól, a változástól, félünk kérdezni, kimondani a véleményünket, gondolatainkat, érzéseinket, félünk attól, hogy nem vagyunk elég jók, sőt, hogy rosszak vagyunk, félünk a gyengeségeinktől, attól, hogy mások is meglátják azokat, félünk a magánytól és a kapcsolattól is, félünk kinyitni a szívünket, félünk hinni, bízni, merni, még félni is félünk! Irigykedve nézünk másokat, lehetőségekért imádkozunk, segítségért, csodáért, boldogságért, aztán amikor megkapjuk egy új helyzet, munka, vagy szerelem formájában, akkor félünk élni vele! Mi van, ha nem sikerül, ha nem vagyok rá készen, ha kudarcot vallok, ha felforgatja az életemet? Megoldanám én, de mit tehetek?

Megkereshetem, hogy mi az oka, szétszedhetem, kielemezhetem, de csupán a felismerés nem mindig hozza a megoldást is. Tudtam 15, 24, 32 évesen, hogy a sötétségtől való félelmemnek az oka a Kóku, akivel kisgyerekként riogattak, a Kóku, akiről semmit sem tudtam, csak azt, hogy jön és elvisz, ha rossz vagyok! De hiába tudtam már, hogy nem létezik, és ezzel a kedves névvel csakis valami jó lehetne, mégis minden sötétségnél ugyanúgy jött a bénító gyötrelem! Nem tehetettem mást, újra és újra ki kellett dugnom a lábam, le-fel kapcsolni a villanyt, menni a félelmem mentén, és a sok próbálkozásnak hála, ha csak felnőttként is, de megbirkóztam vele!

Ez jó stratégiának bizonyult, főleg olyan dolgokban, ahol rá voltam kényszerítve, mert már kínos volt. Igen ám, de ott volt az a csomó másik helyzet, ahol megmagyaráztam magamnak, hogy nem muszáj, hogy hülye lennék, biztos okkal félek, ahol mentségként használtam, mögé bújtam, így akadályozva az életem! Megoldásra volt szükségem. Varázslatra. Kapaszkodóra. Ezért megkerestem a legnagyobb félelmemet, és 36 évesen kiugrottam egy repülőből, hogy tudatosan éljem át az álmaimból jól ismert zuhanás borzalmas állapotát. Rettenetes volt és csodálatos egyszerre.  És ami a legfontosabb, hogy bejött! Persze azóta is félek, de már tudom, hogy ez csak egy érzés, többé nincs köze a döntéseimhez. „Csilla, kiugrottál 4000 méterről, erre is képes vagy!”

Mit kezdek a félelmeimmel? Széttárom a kezem és azt mondom, kiszállok, nem megyek bele, nem csinálom, mert félek? Hagyom, hogy megállítson és elvegye a lehetőségeimet? Vagy szembe nézek vele, kihívásként tekintek rá, keresek kapaszkodókat, megpróbálom újra meg újra? Magamon hagyom a béklyót vagy a szabadságot választom? Mindenki maga dönti el.

Nézem ezt a nőt a videón, és nem ismerem. Én nem így beszélek, nem így nevetek, nem így mozgok! Nézem, ahogy gyűri a szél az arcát, ahogy nem tud nyelni, beszélni, sokkban van. Látom, hogy retteg, mégis csinálja. Nézem, és büszke vagyok rá, és hálás vagyok neki.

https://www.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=GFOITwmfXN8&app=desktop

Czirják Csilla Life és Business Coach írása