Dr. Máté Gábor: A test lázadása c. könyvének – szubjektív összefoglalója

Bajaink okai: 

Félelem, fájdalom, szorongás, elfojtás, önhajszolás, testi-lelki fájdalom tagadása, gyerekkori érzelmi elhanyagolás, erős én-tudat hiánya, nemet mondás képtelensége, együttérzés hiánya önmagával, önkárhoztatás. 

Hogy viszonyuljunk negatív érzelmeinkhez? Ismerd el, fogadd el, ne fojtsd el. Fontos a segítségkérés képessége. Kerüld a hosszú távon végzett megerőltető munkát. 

Az egyik stresszhormon, a kortizoligen erős csontleépítő hatású! Emellett van immunrendszer gátló hatása is.

Az állatok és a gyerekek érzékelik az ember valós érzelmeit. Gyerekkorból kinőve elveszítjük érzelmi kompetenciánkat a szintén inkompetens környezetben. Belső, zsigeri érzéseinket figyelmen kívül hagyjuk.

Az egészségmegőrzés és gyógyulás hét lépése: 

  1. Tagadás vagy beletörődés helyett: Elfogadás, szembenézés. Megbocsátás– magunknak is, úgy, ahogy szenvedő, segítségre szoruló embertársunkkal is tennénk! Szüntesd mega a kettős mércét, ne alkalmazz egy keményebb másikat magadra! Tudj nemet mondani.
  2. Tudatosság gyakorlása, fejlesztése önmegfigyeléssel. Legyen miénk az érzelmi valóság észlelé-sének képessége. Figyeljük meg, eltérnek-e szavaink érzelmi valóságunktól. Jobban bízzunk az így nyert észlelésekben, mint a szavakban! Állatok, gyerekek a valós belső állapotot érzékelik. Tanuljuk meg, hogyan jelez a testünk, milyen fiziológiai vészjelzéseket ad*. 
  3. Haragunk egészséges, ha erőt ad és oldja a feszültséget. 

Abnormális, ártalmas érzelmi áramlás azonban a harag elfojtása és szabályozatlan, kontrolvesztett kifejezése is! Mindkettő mögött az áll, hogy félünk a harag valódi élményétől, ezért kikerüljük. A harag élménye szorongást vált ki, amiatt, hogy félünk a kötődés elvesztésétől azzal, akire irányul, aki miatt támadt. A természetes dühöt, haragot át kell élni, el kell fogadni. Állj ki magadért mások határait át nem lépve. Töprengj el a kiváltó okon, döntsd el, hogy fejezed ki szavakkal, és/vagy tettekkel. Úgy is dönthetsz, hogy elengeded. Tehát nem kontrollvesztetten dühöngsz, megőrzöd az irányítást. – Ez feszültség-mentesít, megszabadulsz tőle. Elfojtása a betegségek fő kockázati tényezője. A harag egy fiziológiai folyamat, melyet át kell élni, mert fontos információt közöl: veszteség ért, veszélybe kerültél, fenyegetik vagy meg is sértették határaidat szóval vagy tettel. Gondolkozz el tehát, mi okozta a haragot.

  1. Autonómia – egészséges határok megteremtése, visszaszerzése feladatunk, és a gyógyulás része.  Immunrendszerünk is ezt végzi, azaz folyamatosan megkülönbözteti az „én”-t a „nem én”-től. Ismerd fel: Mire vágyom – mire nem. Miből akarok többet – miből kevesebbet. Mit akarok – mit nem. Mik a korlátaim. A korai életkorban bekövetkezett határsértések betegségre hajlamosí-tanak. Ha elmosódottak a határok, az szenvedést okoz.
  2. Kötődés: Fontos, hogy korán megtanuljuk a nyitottságot, önállóságot, korán autonómia érzetünk legyen, és elsajátítsuk azt, hogyan fejezzük ki haragunkat. Ne sorvadjanak el, és nem kerüljenek elfojtásra ezen képességeink. 

Szerethető vagyok! Kölcsönös, egyetemes emberi vágy a kapcsolat. Szükséges keresni is – ez a gyógyulás része. Valódi érzelmi támogatásra, társas kötelékre vágyunk. Érzelmi bezárkózás, helyett szerezzük vissza érzelmi nyitottságunkat, ezzel sebezhetőségünket.

  1. Önérvényesítés: Létezem. Vagyok, aki vagyok. Elengedem a cselekvés szükségességét, feszültségét. Tettek nélkül is én vagyok. 
  2. Megerősítés: Tartsuk tiszteletben vágyainkat. (Dr. Máté G-nak ez az írás volt egyebek mellett!) Ha ezt tesszük, az gyógyító hatással lesz ránk és másokra is! Ha nem, az gyengíti testünket-lelkünket. A betegség figyelmeztet: Fel kell kutatnunk igazi és lényünket és Istent (nem hívők: a „nagyobb lényt”). Legyen kapcsolatunk Istennel (nem hívők: a transzcendessel). Spirituális szükségleteink is vannak!

Érzelmi elfojtás, érzelmi elszigetelődés, gyermekkori sivárság után kényszeres teljesítés-vágy – nem ilyen élet az egészséges.

Az egészség három pillére: test-lélek-szellem. Hormon-, ideg-, és immunrendszerünk valamint érzelmeink szoros kapcsolatban állnak! (pszicho-neruro-immuno-endokrin rendszer) 

Mit jelent az érzelmi kompetencia?

  • Felelős, nem pedig önfeláldozó vagy önsorsrontó kapcsolat környezetünkkel.
  • Szembenézés az elkerülhetetlen stresszhatásokkal – és nem teremtünk továbbiakat.

Dr Máté Gábor – Youtube-on is!

Kovács Katalin life coach összefoglaló írása

0 Tovább

Titkos erőforrásaink

Az erő velem van

Képzeljük el, hogy egyetemi vizsgaidőszakra készülünk. Úgy érezzük ez a néhány hét maga a pokol lesz.
Képzeljük el, hogy gyermekünknek jelzik az iskolában, hogy rövidesen felmérőt ír a tanult tudásanyagból. Ő teljesen összeomlik, akár vele a szülő is.

Képzeljük el, hogy cégünknél a menedzsment változást jelent be. Számunkra ez félelmetesen hangzik, hiszen alig használt képességeinket kell leporolni és használni a jövőben.
Képzeljük el, hogy hosszútávfutóként a legrosszabb eredményeket futjuk, rengeteg felkészülés mellett. Már a rajtnál tudjuk, hogy utolsók között érünk be.

Életünkben számtalan szituációban és helyen megmérettetünk. A kudarcos helyzetből nem mindig tudunk és nem is mindig érdemes kimenekülni. Ez esetben fel kell venni a kesztyűt és beleállni a helyzetbe, lehetőségeinknek és képességeinknek megfelelően a legjobbat kihozni magunkból.

Vannak titkos erőforrásaink. Nézzünk néhányat.

Önbizalom

Elsősorban el kell űzni a félelmet. Gyakran a lelkesedésnek és alulteljesítésnek akadálya a feladattól való félelem. Ahhoz, hogy ezt az akadályt eltávolítsuk, fel kell építeni az önbizalmunkat. Ehhez persze olyan környezet is szükséges, ahol lehet hibázni is.
Ahhoz, hogy felépítsük és tovább fejlesszük önbizalmunkat, egy jó adag önismeret is szükséges. Ismernünk kell erős és gyenge oldalainkat, képességeinket, kitartásunkról is kellenek információk.

Ha az adott helyzet kapcsán végig gondoltuk a ránk zúduló elvárást és végig gondoltuk azt, hogy miben kell változtatnunk vagy változnunk, mit tehetünk magunkért és másokért, ez már egy jó kiindulópont lesz az önbizalom építéséhez. Ha tudunk magunkról pozitívan gondolkodni és merünk cselekedni, feltétlen elindulunk az önbizalom továbbfejlesztése útján. Minden egyes komfortzónán kívül megoldott feladat, építi az önbizalmat és az önbecsülést. Tudni kell - ha szükséges- segítséget kérni és használni a környezet kedvező lehetőségeit. Az apró, de teljesített célok elvisznek a nagy célokig.

Az önbizalom épüléséhez idő kell. Ha gyermekkorban szülőként, pedagógusként romba döntjük egy gyermek önbizalmát, kudarckerülő, sikertelen felnőtt válik belőle.

Motiváció

A motiváció az a titkos fegyver, ami minden gyermekben és felnőttben megvan, csak elő kell hívni. A motiváció egy olyan vágy, amelynek fenntartása segít minket a céljaink elérésében. A mondatból következik, hogy a cél elérhető legyen. Irreális cél elérésére nem lesz elég motivációnk. Kellő önismerettel olyan tetteket tudunk végrehajtani, amelyek révén sikeresek leszünk. 

Előző cikkemben írtam arról is, hogy gyakran maga a tevékenység motivál, ha élvezzük, ha kikapcsol, ha felszabadít. A megfelelő értékek megtalálása is motiváló lehet. Ha érték a családban a tanulás, a tudás, a sport, akkor kemény munkával elindulunk az értékeink irányába. Ez ad kellő motivációt, hiszen vágyunk rá. A hit önmagunkban és az érzés, hogy a cél fontos nekünk, ez adja az energiát a cselekvéshez.

A csoport ereje

Szükséges szólni a csoport erejéről is. Ha erősnek és ügyesnek látjuk magunkat, az gyakran kevés. Kell, hogy a csoport, a társak, a család is ezt jelezze vissza. Ne fukarkodjunk tehát megdicsérni a szorgalmas gyermeket, a kitartó sportolót, a felkészült egyetemistát, a lelkes beosztottat. Ezzel növeljük önbecsülését és önbizalmát, támogatjuk motivációját.

Győr, 2019. 11. 02.

Füves Zsuzsanna

okleveles gyógypedagógus tréner, coach

0 Tovább

Célok! Segítenek, vagy Akadályoznak?

Kedves Olvasók,

Szeretnék így az írásom legelején 2 dolgot elmondani: 

  1. Jelen írás első ilyen írásom, ezért kérlek nézzétek el nekem, ha kicsit rendszertelen, ha vannak benne hibák. Köszönettel elfogadom, és várom mind a negatív, és természetesen nagyobb örömmel a pozitív visszajelzéseket, tanácsokat is. 

  2. A címben is megjelölt kérdésre nem szeretnék választ adni. A célom a téma felvetése volt. 

Szóval célok! 

Örök, állandóan vissza-visszatérő kérdésként motoszkál bennem az a gondolat, hogy a célok meghatározása, kitűzése vajon segít engem, vagy akadályoz abban, hogy jól érezzem magam a bőrömben a mindennapok során.

Az önsegítő könyvek folyamatosan azt sulykolják belénk, hogy ha el akarunk érni valamit, akkor pontosan, de tényleg minden részletre kiterjedően határozzuk meg, sőt írjuk is le elérni kívánt célunkat. További opcióként szokták megemlíteni, hogy tűzzük ki ezeket a leírt céljainkat minden látható helyre, és/vagy vizualizáció segítségével képzeljük el a legélethűbben azt az állapotot, amikor már elértük kitűzött célunkat. Ezt követően pedig szemünket vakon a célra összpontosítva menjünk előre. Ne vegyünk tudomást a problémákról, a negatív érzéseinkről, csak menjünk előre szemünket pedig nem vegyük le a kijelölt célról. 

A legtöbb coaching irányzatban szintén fontos szerepet játszik a célok meghatározása, kitűzése. Azonban a coaching folyamat szerencsére tovább megy, mint az önfejlesztő könyvek többsége, ugyanis megpróbálja az ügyfélben tudatosítani a kitűzött célt, illetve vizsgálódik abban az irányban, hogy reális, elérhető-e egyáltalán az ügyfél célja. Nagyon szerencsés esetben arra is megpróbál figyelmet fordítani, hogy az elérendő cél egyezik-e az ügyfél értékrendjével, és utánajár annak, hogy mit ad az ügyfélnek az elérendő cél, egyáltalán szolgálja-e a cél elérése az ügyfelet. 

A cél pontos meghatározása, kitűzése igazi motivációt jelent kliensünk számára. Az akcióterv elkészítése pedig valóban nagy segítség annak elérésében. A lépésről-lépésre meghatározott tennivaló, és ebből adódóan a kisebb célok elérése igazi hajtóerő, motiváció lehet kliensünk számára. 

Ezek azok a pontok, amelyek alátámasztják a célok kitűzésének fontosságát és hatékonyságát, és ezek pozitív erejét maximálisan elismerem.
Bármennyire is tudom, hogy ezek jó, működőképes tényezők, mégis nagyon sokszor az az érzés alakul ki bennem, hogy a célok kitűzése komoly problémákat, boldogtalanságot tud okozni a mindennapjainkban.

Amikor megfigyelem magamban a megjelenő érzéseket, és a hozzájuk kapcsolódó gondolatokat akkor sok a fentieknek ellentmondó gondolatot fedezek fel.

Mi is a cél?
A cél mindig valamilyen hiányállapotot takar. Valami olyat ami jelen pillanatban nincs meg az életünkben, de nagyon vágyunk rá. Az, hogy figyelmünket mindig a célon tartjuk, azt is jelenti, hogy folyamatosan az jár a fejünkben amire vágyunk, tehát az, ami jelenleg NINCS meg. Ebből adódóan a folyamatos célra koncentrálás egy hiányállapotot teremt. Az pedig, hogy folyamatosan arra gondolunk, hogy nincs meg az életünkben valami, amit nagyon szeretnénk stresszt, boldogtalanságot eredményezhet, hosszú távon pedig akár depresszióhoz is vezethet. 

További feszültség forrást jelenthet az, ha megyünk az úton, de valamiért úgy érezzük, hogy nem kerültünk közelebb a meghatározott célhoz. Ilyenkor türelmetlenek lehetünk, és kialakulhat a szorongás, félelem attól, nem érjük el célunkat. 

Mikorra vonatkozik a cél?
Amikor kitűzünk egy célt, akkor, ahogy fent is írtam egy olyan dologra vágyunk, ami “itt és most” még nincs meg az életünkben. A cél mindig egy jövőbeli dolgot jelent. Ha folyamatosan a célon tartjuk a szemünket, akkor folyamatosan a jövőbe tekintünk, a jövőben elérni kívánt állapotra koncentrálunk, azaz álmodozunk. És miközben mi álmodozunk a jelen pillanat elmegy mellettünk úgy, hogy mi abban nem tudtunk részt venni. Mivel folyamatosan az elérni kívánt célra koncentrálunk nem látjuk meg a jelenben megjelenő pozitív eseményeket, a lehetőségeket. Nem leszünk jelen saját életünkben, mert folyamatosan a fejünkben lévő célt kergetjük. Nem fogjuk tudni élvezni, amit csinálunk. 

A bennem lévő érzések azt mondják jó, ha van célom. Tudjam mit szeretnék elérni, legyen egy irány amerre el tudok indulni, tudjam merre menjek. Tudjam, hogy mire van szükségem. Azonban részletesen meghatározott, pontos célra nincs szükségem.
És olyan utam legyen amit szenvedéllyel tudok csinálni. Úgy gondolom, hogy ha szenvedéllyel csinálom, teszem a dolgom, akkor az eredmények melléktermékként megjelennek az életemben. És közben nem szorongok a cél elérése, vagy el nem érése miatt. Ezért sokkal fontosabbnak tartom annak meghatározását, hogy mit szeretnék csinálni. Mi az amiben jól érzem magam.  

Hol az igazság? Határozott érzésem, hogy mind a két oldalnak megvannak a hívei, én nem szeretnék igazságot tenni. Azt is érzem, hogy sok negatív visszajelzést fogok kapni írásomban megfogalmazottak miatt, amiket előre is nagyon köszönök. 

Nagy Péter

Life Coach

0 Tovább

Dr. Buda László: Mit üzen a lelked? c. könyvének szubjektív összefoglalója

Egy agresszív apa kizárása a szívből látszólagos megoldás. Az évek alatt felhalmozott csalódottság, hiányérzet, a bántásokból eredő szégyen és neheztelés ezzel nem oldódik fel. A mélyben lüktet egy góc, ami gyógyulásra vár és félelmet, szorongást kelt, valahányszor egy férfi közeledik. 

Önszabotázs – siker és boldogságkerülés

  1. Kiskori elhanyagolás, figyelmen kívül hagyás miattsérül a „kellek és szerethető vagyok” élményünk. Ezt később túlzott ragaszkodással, követelőzéssel igyekszünk újra átélni, hiszen emiatt az emberek menekülőre fogják, mi pedig megkaphatjuk megint a „nemtörődöm veled” élményt.
  2. Gyerekkori elutasításból bizonytalanság és szorongás fakad. Felnőve versengés, irigység, féltékenykedés tehet rossz partnerré, akit elutasítanak.
  3. Ha fizikai vagy érzelmi abúzus, bántalmazás ért minket kicsiként, akkor a határaink védelmévellesznek gondjaink később, ami miatt újra és újra bántalmazó helyzetekbe, kapcsolatokba kerülhetünk. Életünk céljává válhat a kontroll megszerzése életünk, kapcsolataink felett, pedig a régi sebek gyógyu-lására lenne szükség. 
  4. Ha megszoktuk a hiányt, szükséget, a „nincs elég” és az ezekhez kapcsolódó elégedetlenség megtapasztalását, akkor később vonzhat minket az élet nehézsége, küzdelme, és kísérthet a gyűjtögetési kényszer.
  5. Ha túl sok kritikát kaptunk, sosem volt elég jó, amit csináltunk, mert mindig kiigazítást kaptunk, és a hibáinkra fókuszáltak, akkor felnőttként lehet, hogy mi is szigorúak leszünk magunkkal. Irreálisan magasra tehetjük a lécet, túlfeszített ambícióval tüzeljük magunkat. Teljesítmény-szorongásunk, görcsös iparkodásunk azonban negatívan hat teljesítményünkre.
  6. Elárulásnak éljük meg, ha rájövünk, hogy szüleink nem szeretnek, vagy nem ismernek, nem csupa jót akarnak, becsapnak, nem osztják a számunkra fontos értékeket. Felnőttként hasonló helyzetekbe kerülhetünk: valaki elárul minket, vagy mi tesszük ugyanezt másokkal.
  7. Függőségben tartó, túlgondoskodó szülőnk lehetett, aki ránk telepedettEmiatt később félhetünk a ragaszkodástól, elköteleződéstől, intimitástól. Kifejlesztünk egy érzelmi bénultságot, érzéketlenséget. „Lefagyhatunk” és elköteleződési nehézségeink lehetnek (munkában, házasságban, család felé).

Összefoglalásom1. őrizkedj a túlzott ragaszkodástól, követelőzéstől 2. védd a határaidat 3. lazán végezd tennivalóidat, hálaadással, görcsölés nélkül 4. megbízható emberekkel vedd magad körül 5. érezz együtt másokkal, és fogalmazd meg érzéseidet, szükségleteidet.

Valóság!:                                                                az illúziók helyett:        

Összetartozás, egység       

                                                                különállás

bőség, hála, megvan minden, ami szükséges   

                        hiány, nélkülözés, szükség

természetes önbizalom, önbecsülés   

                                                    valami baj van velem

végtelenség, öröklét      

                                                                             végesség 

Ha nem éljük át a valóságot, akkor hazugságban élünk, aggodalom, kiszolgáltatottság, tehetetlenség, passzivitás és szorongás fogságában. Elfogadás, tisztelet, megbecsülés, szeretet jellemezheti önma-gunkkal való kapcsolatunkat és kíváncsisággal, együttérzéssel, elköteleződéssel fordulhatunk mások felé.

Tegyem fel a kérdést: Jellemzően milyen reakciókat váltok ki az emberekből, hogyan fordulnak hozzám? Mi zavar másokban leginkább? – vigyázat, ott van bennem is letagadva, fel nem ismerve, fel nem dolgozva!

Vizsgáld meg visszatérő élethelyzeteidet: család, iskola/munka, barátok. Milyen szándék lehet mögöttük, ha én idézem elő őket?

Egy, az egész világot átölelni kész, szeretetteljes érzelmeitől, lelkivilágától „elvarázsolt” fiatalembernek tanácsolta a szerző: 

Van, akinek ez fura: önelfogadás, együtt érző szeretet magad és mások felé. Ne akarj senkit „megtérí-teni” vagy megváltoztatni; tedd láthatóvá, amid van - aki vagy -, és engedd, hogy vegyen, aki szeretne belőle; tudd, milyen közegben élsz, ne botránkoztass, vedd figyelembe az emberi együttműködés szabályait. Keresd a hasonló emberek társaságát. Légy tudatában érzelmeid teljes skálájának, maradj kapcsolatban a „talajjal”, hogy el ne szállj. Ne add fel, ne engedd, hogy „lehűtsenek”.

Az intézményesített vallás nem az egyetlen vagy nem a legjobb mindenki számára. Az egyéni vagy személyes vallás is a gyümölcseiről ismerhető fel. Jó-e, azaz békét ad-e, inspirál-e, szolgálni segít-e? Vagy összezavar, térítési kényszert vált ki, arrogánssá tesz és egocentrikus világba zár?

Az ’igen’ útja– átölel: magamat és a világot. A ’nem’ útja nyugtalanságot szül, szorongást, erőlködést, keresgélést vált ki, elfáraszt. Menekülés magam és a világ elől. Támadás magam ellen, a világ ellen. Megjavítás kényszere – magamat és a világot.

A kétely, a fájdalom, szomorúság, sóvárgás, félelemkeltő gondolatok – nem biztos, hogy hibák, melyek kijavítandóak, meggyógyítandóak. Nem kell mást sem „meggyógyítani”, kényszeresen megváltani, megmenteni. Ítélkezés-mentes elfogadás, tanulás, változás, tanítás, segítés, törekvés, szolgálat! Mi legyen az indíték? Ne belső elégedetlenség, hatalomvágy, bizonyítási vágy, kényszeresség, önmagam és mások elfogadásának hiánya vagy figyelemelterelés saját nyomorúságomról!

Felelősségvállalás életemért – jó kapcsolat magammal:fegyelmezett, tudatos, elfogadó, szeretetteli attitűd jellemezzen! A legtöbben ezt nem kapjuk meg gyerekkorunkban – ezért lelki értelemben újra fel kell nevelni magunkat. Az önismeret és önszeretet útján tudatosan kell közelednünk magunkhoz.Önelfogadás  – a nem kellemes részünkkel, sajátosságunkkal együtt. A világ és a társadalom elfogadása is fontos, annak „kellemetlen részével” együtt. 

A megbocsátáshoz vezető úton először azonosítjuk az elkövetőt, bántalmazót. Azután találkoznunk kell érzelmeinkkel. Átéljükakár saját vétkünkkel kapcsolatos rossz érzéseinket, átadjuk magunkat nekik. Lehet sírni, kiabálni, mozogni. Lehet haragudni, szomorúnak lenni, undorodni, csalódást kiadni magunkból, míg el nem jutunk az üresség, kiüresedés állapotáig. Vigyázat: hozzánk ne nőjjön az önsajnálat, veszteség, nyíltan vállalt sérültség! Megbocsátásunkat elengedés kövesse.  

Játékok és gyakorlatok (egyedül vagy párban): 

1. Szemlélődés tükör előtt. 2. Párbeszéd tükörbeli képmásunkkal: szeretlek. Isten szavait is mondhatjuk, ahogy megismertük - például a Bibliából. 3. Nehéz érzés, feszültség, szomorúság, kényelmetlenség elfogadása. Adj időt, teret ezeknek az érzéseknek. 4. Kedves testem….Beszélj a testeddel, testednek élő társa vagy. 5. Kedves testrészem… 6. Kedves betegségem…Szimbólumok alkalmazhatók, tárgyak is, melyekhez beszélhetsz, mint (beteg) testrészedhez. 7. Egy elrendezetlen ügy elrendezése – egy érintett személy megjelenítésével. 8. Háromlépcsős megbocsátás: a) kiadni magunkból az érzelmeket b) átélni az ürességet, utána megértésre jutni, belátni, megbocsátani. c) hála, átkeretezés. 9. Szereplők meghívása (szülők, testvér stb), és elmondani nekik a bennünk feszülő dolgokat. Lehetünk udvariasak, és nem udvariasak, minden jöhet. Végül megköszönjük a meghallgatást. Megjegyzés: a másikról magunkban őrzött képpel dolgozunk, ám a tényleges kapcsolat is javulásnak indul! 10. Találkozás egy másik életkorú önmagaddal – fénykép, tárgy segítségével. Cél: Összhang legyen, lelki béke: múlt-jelen-jövő. Jó kapcsolatban legyünk múltunkkal, különösen gyermekkorunkkal! Önelfogadással, együttérzéssel legyünk gyerekkori önmagunk iránt. 

Hasznos, hogy túljuss megfelelési kényszereken, félelmeken, vagy bármilyen káros megnyilvánuláson. Segítsd a „belső gyermeket”, vigasztald szükség szerint. Cél: a félelem stopja, helyette a szeretet beengedése a szívünkbe. Jövő: Szólhatunk 60, 80 éves, vagy akár halál előtt álló önmagunkhoz is. 11. Töltsd fel a mindennapokat önszeretettel – alakítsd ki ezt a szokást! Csend – hála.

Reggel az öltöz-ködésnél tetsszél magadnak! Örülj a bóknak, és te is adj bókot. Tarts kávészünetet, keresd a szépet, élvezd saját társaságod. Mosolyogj, keresd az örömöt – mozgásban is. Selejtezz. Ne vacillálj sokat, dönts igen vagy nem mellett. Egyébként: neurotikus szenvedést élsz át. Olyasmiket tégy, amikre 100%-ban igent mondasz, élvezd az életet. Szeretet – szemkontaktus! Ereszd ki a hangod, énekelj! minden nap. Legyen támogató, harmóniát munkáló társaságod, társad! A megváltoztathatatlan dolgokra kevésbé figyelj. 

Összefoglalás:

Köss békét magaddal, múltaddal, életeddel. 

Építsd fel személyiségedet életed első felében, majd oldozd el magad ezektől, indulj felfedező útra.

Szeretetteljesen közelíts magadhoz, Isten szemével lásd utadat is.

Játszd az életed, ahelyett, hogy megoldani akarnád.

Bánj jól magaddal, így lehetsz ajándék, áldás!

Az elakadás, olyan, mint egy gerenda a folyón: egyetlen keresztbeállása gátolja a többi továbbhaladását, nagy torlódást okozva.

Dr. Buda László a Youtube-on is hallgatható!

Kovács Katalin összefoglaló írása

0 Tovább

Mondd mi motivál?

A motiváció, hajlandóság a cselekvésre. Tanulóknál gyakori probléma, hogy nincs hajlandóságuk a tanulásra.

Sajnos a motiváció nem úgy működik, hogy:

- Gyere fiam ülj le, most akkor motivállak! Érezni ugye, hogy ez viccnek is rossz.

Az életünkben nagyon sok mindent örömmel és motiváltan csinálunk, akár hosszú távon is.

A tanulókat sem egy dolog motiválja, mégis nehéz sokszor rábírni a gyerekeket a tanulásra. Hol rejtőzik ilyenkor a motiváció?

Előfordul, hogy a szülő pénzt ad gyerekének a jó teljesítményért. A dolog addig működik kiválóan, míg a gyermek a legmodernebb okostelefon árához viszonyítva, még több pénzt kér a még jobb jegyért. Az sem jó, ha abban nő fel a gyermekünk, hogy a nagyobb teljesítményért több pénz jár, mivel a munka világában ez nem feltétlen lesz jellemző. (Sőt, a munkapszichológusok szerint, a ritkán adott - de nagyobb összeg- a motiválóbb a munkahelyen. )

A „ha-akkor” típusú jutalmak egy idő után megölik a belső motivációt, mert a jutalomra koncentrál a gyermek és nem az őt ért tanulási élményekre és az elérendő célra. A célja a jutalom lesz, a gyermek magatartása inkább a jutalomtól függ.

A motiváció másik, de egészen hasonló útja az, ha a gyermek azért tesz meg dolgokat, hogy kapjon vagy éppen ne kapjon valamit. Például azért tanul, hogy jó jegyet kapjon és ne kapjonegyest. Ez egy jutalmazás-büntetés motiváció, ami szintén hosszan kitart, akár a tanulmányok során is. Hol marad viszont az érdeklődés? Biztos, hogy kamaszkorban isműködni fog?

Az igazi értékes motiváció az, ha a megismerési vágy viszi előre a gyermeket a tanulásban. Ekkor elérheti azt az állapotot, amikor a tudásvágy és érdeklődés, mint belső szükséglethajtja. Ez ad kitartást és igazi tanulási élményeket.

A jól motiválhatóságot viszont nem feltétlen a tanulás folyamatában tanulja meg a gyermek, hanem számtalan más területen a családban és az iskolában. Első és legalkalmasabb terep a család, a motiváció kialakítására.

Egy közös játékban megtalálható az öröm, a kíváncsiság, az érdeklődés, a küzdés és még sok másfajta érzést, amit a gyermek „levesz”, beépít és továbbfejleszt magában.

Szükségszerű rendszeresen beszélgetni a tanulóval. Így év elején például átnézni vele az új könyveket, megkérdezni tőle, hogy szerinte miben lesz sikeres idén. Mi fog előre láthatólag nehézséget jelenteni számára az év során. Miben kér majd segítséget a tanulás folyamatában, mi az, amit önállóan is fog tudni csinálni. Fel kell kelteni az érdeklődését a könyvek iránt, de a saját képessége iránt is. Tűzzön ki célokat már év elején. Vágyjon az önállóságra és kívánja a sikert. Felnőtt életének ez lesz az alapja. A jutalom pedig maga a cél elérése lesz és az odavezető út.

Bizalommal kell fordulni a pedagógusokhoz. Meg kell kérdezni a tanárait, hogy milyen tevékenységekben merül el a gyermek hosszabban, mikor csillog a szeme igazán, mikorszűnik meg számára a világ. Nagyon lényeges az iskola és a szülői ház partnersége ebben is.

Bátran fordulhatunk külső szakemberhez is, akivel közösen lehet kialakítani a célt és a hozzá vezető stratégiát.

Az érdekes és változatos játékokban, feladatokban, a tartalmas beszélgetésekben, az önálló szárnypróbálgatásokban, megtanul önmagára és a másikra is figyelni a gyermekünk. Kitartást és türelmet tanul, együttműködést, kreatívvá és siker keresővé válik. Melyik nem kell a tanuláshoz? Melyik nem alapozza meg a belső motivációt?

Töretlen fejlődést kívánok az új tanévben.

Győr, 2019. 08.31.

Füves Zsuzsa
okleveles gyógypedagógus coach, tréner

0 Tovább

Szülő-gyerek coaching a jó családi kapcsolatokért

A harmonikus, boldog családi élethez két dologra feltétlenül szükség van. Az egyik a „kommunikáció” a családtagok között, a másik a „jó kommunikáció” a családtagok között.

Pedagógusként és coachként is gyakran szembesülök azzal, hogy a szülők nem igazán találják meg a „jó kommunikációs” formákat a gyermekeikhez, a gyermekek pedig alig kommunikálnak a szülőkkel. Gyakran mindkét fél számára problémás ez az állapot, de persze ezt is „le kellene kommunikálni valahogy” a másik fél számára.

Nehezítheti a kommunikációt az is, hogy a fiatalok az online világ stílusában igyekeznek élni a mindennapjaikat. Online egy kattintás és másik szerepben vagy, másik pályán, másik szereplőkkel. Pillanatok alatt össze lehet hozni egy bulira való csapatot. Nem kell érzéseket kifejezni, nincs lehetőség a metakommunikációra, meg minek is. Ha megléptél egy szintet a játékban, már szuper vagy sőt akár hős is lehetsz. Jöhet a like. A gyerekek és kamaszok számára az online világ biztonságos közeg. Az lehet ami lenni akar, akkor, amikor.

A szülők nehezen tudják elfogadni azt, hogy a gyerekek keveset kommunikálnak velük, inkább nyomkodják a telefont vagy a kortársakkal bandáznak, gépeznek. A szülő vagy beletörődik és - nulla kommunikációval - tudomásul veszi a számára megmásíthatatlant, vagy zsörtölődik és elidegeníti a legnagyobb kincsét magától, a gyermekét. A probléma önmagát gerjesztően circulus vitiosussá válik, kialakul az ördögi kör. Már akkor sem beszélnek egymással, amikor feltétlen szükséges. Érzelmekről különösen nem. A gyenge tanulmányi eredmény, az iskolai magatartási nehézség tovább rontja az amúgy is súlyos helyzetet.

A megromlott szülő-gyerek kapcsolat mindkét fél számára érzelmileg is komoly teher, különösen hosszú távon. Megbillen a családi egyensúly, elsikkadnak a közös célok, a család – funkciójában – megszűnik családként működni. A jó kommunikációval a folyamat visszafordítható. Soha nem késő javítani, korrigálni.

A coaching kiváló lehetőség lehet arra, hogy helyreálljon a kommunikáció a szülő és gyermek között. Néhány alkalmas foglalkozás coach irányítása mellett, megnyitja azokat az utakat, amelyek a későbbiekben is járhatóak lesznek, már szakember segítsége nélkül is.

Győr, 2019.07.20.

Füves Zsuzsa
okleveles gyógypedagógus coach, tréner

0 Tovább

Stressz – elkerülés vagy kezelés?

"Olyan nyúzottnak tűnsz. Nem stresszelsz túl sokat? Pihenned kéne, még beteg leszel."; "Kerülnie kéne a stresszt!"; "Próbáljon kevesebbet stresszelni!" - az ilyen és ehhez hasonló "jó" tanácsokat már valamennyien hallottuk az értünk aggódó rokonoktól, ismerősöktől, orvostól, a szomszéd nénitől, stb. De vajon, ha visszakérdeznénk, "Kerüljem a stresszt? Jó, azt hogyan kell csinálni?" - kapnánk érdemleges választ? Ez nem olyasmi, hogy mikor meglátjuk, hogy jön az utcán szembe, gyorsan átmegyünk a túloldalra...

Hogyan lehet egyáltalán elkerülni, ha azt sem könnyű meghatározni, hogy mi okoz stresszt valakinek? Akár az is előfordulhat, hogy ami az egyik embernél beindítja a stresszreakciót, az a másiknak egyáltalán nem, sőt lehet, hogy még azt sem érti, hogy az előbbinek miért stresszes egy ilyen „hétköznapi” dolog. Ez azért van így, mert teljesen különböző az, ahogyan az egyes helyzeteket megéljük, vagyis egészen egyéni módon látjuk, ítéljük meg a dolgokat és az is egyéni, ahogy reagálunk rájuk. Például egy takarítónő reakciója valószínűleg más lesz, mint egy arachnofóbiásé, ha meglát a sarokban egy pókhálót (pláne, ha a készítő is a közelben tartózkodik).

Ráadásul a „vészreakció” lefutása automatikus, és nem minden stresszhelyzet elől lehet kitérni. De tulajdonképpen mit is jelent az elkerülés? Mint a strucc, dugjuk homokba a fejünket, és ne vegyünk róla tudomást? Attól még nem szűnik meg. Akkor viszont mit kezdjünk vele? Teljesen kiiktatni az életünkből nem tudjuk, de ez nem is gond, hiszen szükségünk van rá, és sok esetben éppen ez fokozza a teljesítményünket. Gond legfeljebb a mértékkel adódhat. Ha túl sok stresszhatás ér minket, az már ártalmas lehet, úgyhogy mindenképpen foglalkozni kell vele.

Azonban mielőtt görcsösen csak a stressz csökkentésére fókuszálnánk, gondoljuk végig, hogy tulajdonképpen mi a jobb megoldás: ha mindenáron el akarjuk kerülni a stresszes helyzeteket, vagy ha megtanuljuk hatékonyan kezelni őket? Hiszen, ha tudjuk kezelni, az akár már önmagában is csökkentheti a stressz jelenlétét az életünkben. (Arról nem is beszélve, hogy azzal is kezdeni kell valamit, ami elől nem tudunk „elbújni”.)

De hogyan találjuk meg a megfelelő technikát? Természetesen a mai felgyorsult világban mindenki szeretne azonnali és egyszerű megoldást a gondjaira. Sokan az internethez fordulnak segítségért, ahol valóban számos tippet, trükköt találhatnak a témában. Csakhogy nem árt alaposan megvizsgálni ezeket, abból a nem éppen lényegtelen szempontból, hogy vajon csak a tüneteket enyhítik vagy ténylegesenmegoldják a problémánkat. Ezzel a tényezővel is számolva érdemes jól megfontolni, hogy valamelyikkel kísérletezzünk-e (és ha igen, akkor melyikkel). Mindenestre elég különös, hogy ha létezik olyan „csodabogyó”, amiből 3x1-et beveszünk, vagy olyan „zseniális módszer”, amit hetente kétszer megteszünk, és már mérséklődik is a stressz jelenléte, akkor miért van még mindig ilyen sok stresszes ember? Miért nincs olyan kis „praktika”, ami mindenkinél működik?

Ez végül felvet még egy fontos kérdést: létezhet egyáltalán valamilyen általános recept a stressz kezelésére? Elgondolkodtató, hogy ha teljesen egyéni az, hogy mi vált ki stresszt, és az is, ahogyan reagálunk a stresszes helyzetekre, akkor vajon a számunkra megfelelő módszer nem lesz szintén egyéni?

Aki komolyan érdeklődik a stresszkezelés iránt, már bizonyára rájött, hogy nem is olyan könnyű feladat megtalálni azt a stratégiát (illetve stratégiákat), ami számára beválik. Az biztos, hogy ha nem veszünk róla tudomást, vagy valamilyen módon elnyomjuk, a végén csak rosszabb lesz. Vagyis hosszútávon a struccpolitika alkalmazása, illetve az alkohol és egyéb tompító szerek igénybevétele sem túl kifizetődő.

Mindent összevetve az aggódóktól érkező jó tanácsokat ne vegyük semmibe, és mindenképpen figyeljünk oda a stressz mértékére életünkben! De célszerű szem előtt tartani: az elkerülés nemcsak hogy nem egyszerű küldetés, de nem is mindig kivitelezhető. A hangsúly sokkal inkább azon van, hogy idejében kell azonosítani a problémát és megtalálni azt az eszközt, amely segít „elbánni” vele, mert sajnos magától elég ritkán szűnik meg...

Szerző: Joó Judit

www.joocoaching.hu

0 Tovább

Hogyan és miért lettem coach

Pontosan nem tudom behatárolni időben azt a korszakot, amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy másokon szeretnék segíteni, de úgy, hogy az túlmutasson azon, hogy leülünk, iszunk egy kávét és sztorizgatunk, vagy hogy éjfélkor felcsörget a barátnőm, hogy baj van, ugye nem alszom még? Eleinte egyértelműnek tartottam, hogy pszichológus leszek. 

Nagyjából tizenhét-tizennyolc éves koromban kezdtem komolyabban foglalkozni önismerettel, majd szépen jött hozzá számos más, a pszicho vonalhoz kötődő téma is, ám végül nem jutottam be a szakra. Akkoriban még sajnos gyakran engedtem a többség szavának, így elmentem olyasmit tanulni, ami többé-kevésbé érdekelt, de beértem azzal, a segítői tevékenykedésemet pedig bloggerként folytattam, több-kevesebb eredménnyel. 

Magára a coachingra pont egy pszichológus által találtam, akinek elmeséltem, hogy nem jutottam be a szakra, de ettől függetlenül érdekel még a dolog, így lehet, hogy ha végzek a mostani alap képzésemmel, azt még megcsinálom. Ekkor ő ajánlotta, hogy nézzek utána, mi is a coaching, és ha tetszik és tudok vele azonosulni, keressek magamnak egy tanfolyamot, jó lesz, szeretni fogom, és nem kell rá éveket várnom. Még aznap, 2018. decemberének elején belevetettem magam a kutatásba, és hamarosan azon kaptam magam, hogy olvasok, előadásokat hallgatok, és ezen pörög az agyam. 

Ami igazán megfogott, az volt, hogy itt úgy segíthetek másoknak, ahogy szerettem volna, ha annak idején velem teszi valaki. Mindig értékeltem a körülöttem felbukkanó kedves embereket, azt viszont már kevésbé, hogy a végére gyakran oda lyukadtunk ki, hogy mit csinálok rosszul, mit kellene máshogy csinálnom, csináljam ezt, csináljam azt, én pedig ezekre automatikusan elutasítással reagáltam, mert pont nem volt szükségem újabb és újabb kiosztásokra, hiába tudtam, hogy nem akarnak rosszat nekem. 

Nem szeretek és tiniként se szerettem előre kitaposott utakat járni, így hamar bele tudtam élni magam abba, hogy itt bizony nem fogok senkit kiosztani, nem kell "Te is meg akarod mondani nekem" jellegű gondolatokat ébresztenem, és a leendő ügyfeleimmel együtt mehetek végig az úton, annyira segítve őket, amennyire feladatom. December végén aztán elhatároztam magam, és jelentkeztem a Pro Bona januárban induló life coach képzésére. Onnantól kezdve el volt döntve, nem hátráltam vissza. 

Mivel a környezetemben mondhatni senki nem foglalkozott ilyesmivel, jöttek azok a megjegyzések, amelyeket nyilván más coachok is hallottak már. Ez ilyen tanácsadás? Csak nem gondolod, hogy bárki is egy huszonéves lányra fog hallgatni? Nem ennek van most itt az ideje. Majd ha elértél valamit, akkor esetleg. Hogy akarod ezt suli meg zenészkedés mellett csinálni? Én pedig ilyenkor szépen elmagyaráztam mindenkinek, mi is a coaching, és hogy mivel nem adok tanácsot, nem gondolom, hogy pont a korom gátolna meg. 

Persze a negatív megjegyzések továbbra is érkeznek és érkeztek az elmúlt időszak alatt, de megtanultam lepergetni őket, mert csak hátráltatnak. Így hát belevágtam. Mivel távoktatási lehetőség is van, egyáltalán nem okozott gondot az a néhány szombati bejárás, nem hátráltatta sem az egyetemi tanulmányaimat, sem a fellépéseimet, és minden héten tűkön ülve vártam az újabb tananyagok érkezését, közben pedig tovább olvastam, lényegében bármit, amit a témában találtam. Azok az alkalmak, amikor bent voltam a képzési napokon, felülmúlták a várakozásaimat. Nagyon kedves embereket ismertem meg, a képzés maga pedig profi, érdekes, élvezhető volt. 

Önismereti szempontból is jót tett, már az elején elkezdtem alkalmazni magamon a tanultakat, és nagyrészt ezeknek köszönhető, hogy olyan nehéz időszakokat, amikbe pár évvel ezelőtt beletört volna a bicskám, egész tűrhetően kezelek. Úgy gondolom, ezek is az élethez tartoznak, egyáltalán nem érzem rossznak, hogy nem vagyok mindig a toppon, pedig ezt is többször megkaptam, hogy mégis hogy akarok másokon segíteni, ha magamon sem tudok? Azonban most már ez is többnyire lepereg, bár vannak napok, amikor nem egyszerű. 

A tanfolyam végére az is világossá vált előttem, amit már régen is sejtettem, de mostanra teljesen kikristályosodott, hogy önismerettel, kreativitással és kamasz-szülő konfliktusokkal szeretnék foglalkozni, elvégre nem olyan rég még én is a gimi padjait koptattam, elég jól átlátom a generációm és a nálam fiatalabbak élethelyzeteit, és bármilyen hihetetlen néha még nekem is, az évek alatt több kamaszlányos anyuka is megkeresett azzal, hogy ugyan fordítsam már le nekik, mit akar a gyerek.

Ennyi haszna biztos volt annak, hogy különc, lázadó és végtelenül makacs vagyok és az is voltam mindig. Zongoristaként, bloggerként nem tudnám elképzelni az életemet különféle kreatív megoldások nélkül, az önismereti utazásaim nélkül pedig egész biztos, hogy elvesztem volna, volt néhány nagyon kritikus időszakom. 

Hogy hogyan tovább? Hiszek a jövőben rejlő lehetőségekben, a célokban, az álmokban, a sajátjaimban és másokéban egyaránt. És ha bárkinek is tudok segíteni, akkor nincs más hátra, csak előre! 

Kardon Annamária írása

Blog: http://kardonannamari.blogspot.com

E-mail: annamari.kardon@gmail.com

0 Tovább

Időhiány?

Talán az „Ezt nem engedhetem meg magamnak.” kifogás mellett az egyik leggyakoribb a „Nekem erre nincs időm.”. Az előbbinél egyszerűbb a helyzet (hiszen vagy van pénze vagy nincs), míg az utóbbi esetet már nehezebb megítélni (az idő eléggé megfoghatatlan). Az emberek sokszor még a feltételezhetően vágyott dolgokra (pl. hobbi, kikapcsolódás) is azt mondják, „Bárcsak több időm lenne.” vagy „Ha nem kéne ezt csinálnom, akkor lenne időm arra is, hogy…”. A végeredmény pedig az, hogy ábrándozva gondolnak rá: „De jó lenne, ha tehetném!”

De vajon miért? Tényleg kevés a napi 24 óra? Vagy az egész csak tervezés és a terv kivitelezésének kérdése lenne?

Általában erre a „nincs időm rá” kifogásra mindjárt érkezik az elcsépelt, „arra van időd, amire akarod”, vagyis oszd be jobban az időd, nézd meg, hogy mi veszi el leginkább az idődet ettől a tevékenységtől, készíts tervet, és ezekhez hasonló megoldási javaslatok.

De ez nem mindig ilyen „egyszerű”. Érdemes ezt a kijelentést egy kicsit más szemszögből is megvizsgálni:

Ha az állandó időhiányban szenvedők kapnának +1-2 órát naponta, mi történne? Arra fordítanák, hogy megtegyék mindazt, amire most nincs idejük, vagy inkább mással töltenék el a plusz órákat és folytatnák a vágyakozást a még több időért, esetleg jönne egy másik kifogás, hogy miért nem cselekednek?

Milyen gyakran találkozni azzal a helyzettel, hogy valakinek felszabadul váratlanul néhány órája, és – ennek örömére – valami teljesen mással foglalkozik, mint a „nincs rá időm” kifejezést takaró tevékenységgel?

Ha valaki azzal reagál egy kérdésre, hogy „Nincs erre időm.”, akkor talán érdemesebb az időbeosztása vagy a tervei helyett azzal kezdeni a megoldás keresését, hogy megvizsgáljuk az akaratát. Vagyis ha lenne rá ideje, egyáltalán tényleg megtenné-e, vagy pusztán az jelenti számára az örömöt, hogy gondol rá, ábrándozik róla, de ténylegesen nem is vágyik rá, hogy az adott dolgot véghez is vigye. Ez persze nem jelenti azt, hogy hazudna, inkább csak azt, hogy szükséges lenne magában az illetőben is tudatosítani, hogy mit is akar valójában: álmodozni róla vagy megtenni?

A kedves Olvasó is el szokta sütni a „Nekem erre nincs időm.” kifogást?

És mi lenne a válasza, ha konkrétan rákérdeznének: „És ha lenne rá időd, ezt tényleg csinálnád is, vagy csak ábrándozol róla?”.

Mindenképpen elgondolkodtató, ha a válasz úgy kezdődik, hogy „Igen, de…”.

Szerző: Joó Judit

www.joocoaching.hu

0 Tovább

A mások területe – amikor a coach már „kevés”, avagy egy másik szakember ajánlása

Elakadni vagy tanácstalannak érezni magunkat az életünkben egy, vagy akár több területen teljesen normális dolog, mondhatnám úgy is, hogy hétköznapi, mindannyiunkkal előfordul. Bevallani ezt nem hogy nem szégyen, mint inkább annak a jele, hogy jól ismerjük magunkat, és képesek is vagyunk megtalálni azt a személyt, aki az adott területen a segítségünkre lehet. 

Ám mi van akkor, ha olyan kérdéssel fordul hozzám az ügyfél, amiben akár az elején, akár menet közben kiderül, hogy az egy másik terület, más hatáskör, és másik szakemberre van szükség ahhoz?

Hogyan ismeri fel ezt a coach? Mi történik ez után? Van-e valami, amit ezt követően tehetek valamit az ügyfélért, s ha igen, mi az?

Az évek alatt, amióta emberekkel foglalkozom, két alkalommal fordult elő, hogy rájöttem, az adott helyzet már túlmutat rajtam, és más az, akire itt szükség lehet. Elsősorban fel kellett tudnom ismerni, és belátnom azt, hogy így van, másrészről természetesen ezt az ügyféllel is közölnöm kellett. Kellett, mert így volt korrekt, illett, mert úgy gondolom, hogy mind szakmai, mind emberi oldalról ez volt a helyes. Harmadrészről azt is gondolom erről, hogy ha előáll ez a szituáció, megteszem azt, hogy ajánlok neki valakit, akiről úgy vélem, a legmegfelelőbb személy lehet a számára. Azt vallom, hogy senkit sem hagyunk magára, és természetesen az az ügyfél döntése, hogy él-e az adott személy megkeresésének lehetőségével, vagy más megoldást keres. De az én szakmai és – ahogy írtam – embertársi feladatom is az, hogy segítsek neki tovább haladni az útján, főként, ha kéri is a segítséget. Elvégre ezért fordult szakemberhez.

Valaki ajánlása ne legyen, nem lehet „hiúsági kérdés”! Ilyenkor én úgy tekintek a helyzetre, hogy nem elvesztek egy ügyfelet, és a konkurenciát támogatom: mindenek előtt az emberi – és szakmai – korrektségem, hitelességem és jó érzésem az, amit fontos megőriznem.

Az egyik ilyen esetnél, amikor máshoz irányítottam az ügyfelet, már körülbelül két hónapja dolgoztunk együtt, amikor erre a döntésre jutottam. Nem törvényszerűen derül ki az első alkalommal, ám ez után kaptam egy levelet, amiben megköszönte a segítségem, leírta, hogy amit addig elértünk, az is óriási eredmény számára, és nagyon hálás volt azért, hogy őszintén elmondtam neki, emellett pedig nem hagytam magára, hanem mással folytathatta az elkezdett munkát.

Életem során egyszer történt meg az velem, hogy a szakember, aki segítségét kértem, azt mondta, ez sok neki, nem tud segíteni, keressek valaki mást. Amikor megkérdeztem, kit ajánl, azt a választ kaptam, hogy ez nem az ő dolga, de szerinte biztos megoldom. Igaza volt: nem az ő dolga, és megoldottam. Ám abban a tanácstalanságban, amiben ekkor éreztem magam, jó lett volna egy segítő kéz, egy támogatás, egy tanács, egy ajánlás. Ekkor tettem magamnak azt a fogadalmat, hogy ha én kerülök egyszer ilyen helyzetbe, senkit sem hagyok egyedül, és amit tudok, azt megteszem érte. Az ajánlás éppen ilyen tud lenni.

Összefoglalva: úgy gondolom, segítségre mindenkinek lehet szüksége, és segíteni is mindenki képes másoknak, bármilyen helyzetben is érezze magát. Közhelyesnek tűnik, de emberek vagyunk, társas lények. És azt gondolom, az kössön össze minket egymással, amit megosztunk a másikkal, egy jó szó, egy segítség, vagy épp elengedni a másikat úgy, hogy azt érezheti, biztos kezekben van, nem maradt magára.

Hadd osszak meg egy idézetet itt a végén ezzel kapcsolatban: „Azokat az ígéreteket, amelyeket magunknak teszünk, éppolyan komolyan kell vennünk, mint amelyeket a nekünk fontos személyeknek ígérünk.” (Sean Covey üzletember, író)

Szerző: Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (186),coach (178),szakirodalom (38),célkitűzés (27),motiváció (26),önismeret (25),technikák (21),life coaching (21),változás (14),proaktivitás (13),vezetés (13),boldogság (12),stresszkezelés (11),kreativitás (10),business coaching (10),önbecsülés (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),együttműködés (7),átkeretezés (7),karrier (7),tudatosság (7),pozitív pszichológia (6),értékesítés (6),interjú (5),nők helyzete (5),felelősség (5),tánc (5),kommunikáció (4),túra coaching (4),férfiak helyzete (4),értő figyelem (4),asszertivitás (4),párkapcsolat (4),kérdezéstechnika (4),fogyás (4),pszichológia (4),elégedettség (4),elismerés (4),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),oktatás (3),reframing (3),bátorság (3),megismerés (2),mozgás (2),praxis (2),csend (2),érzékenység (2),egyensúly (2),játék (2),vállalat (2),Edward de Bono (2),pénz (2),életmód (2),Martin Wehrle (2),életciklus (2),álom (2),mese (2),bizalom (2),multi (2),kritika (2),irányítás (2),ROI (2),alkalmazkodás (2),szinergia (2),érzelmi intelligencia (2),tervezés (2),reziliencia (2),önérvényesítés (2),rugalmasság (2),optimizmus (1),őszinteség (1),anyaszerep (1),fluencia (1),akaraterő (1),SMART (1),edzés (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),Fontos és Sürgős (1),teljesség (1),sport (1),szokás (1),Appreciative Inquiry (1),ügyfélszerzés (1),szuperérzékenység (1),munka (1),átirányítás (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),stressz (1),kamasz-szülő (1),társaság (1),érzelmek (1),iskola (1),család (1),én-erő (1),akarat (1),y generáció (1),szeretet (1),önértékelés (1),tárgyalástechnika (1),tanulás (1),a coaching hatása (1),jövő (1),caoaching (1),bántalmazás (1),vállalat (1),edző (1),tréning (1),élet (1),metafora (1),egyenjogúság (1),ítélkezés (1),böjt (1),méltányosság (1),fair play (1),fejlesztés (1),divat (1),delegálás (1),játszmák (1),karizma (1),áramlás (1),önzetlenség (1),ügyfél (1),belső logika (1),megértés (1),Gordon (1),függetlenség (1),önállóság (1),kifogás (1),cselekvés (1),dicséret (1),interkulturális (1),empátia (1),életvezetés (1),tranzakcióanalízis (1),hős (1),orvos (1),önkéntesség (1),nagylelkűség (1),irigység (1),életszerepek (1),Kiyosaki (1),introvertált (1),FISH! (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),etika (1),tanácsadás (1),Szentgyörgyi Romeo (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),beteg (1)

Feedek