Földi életünk egymásba kapcsolódó létszakaszok láncolata. E láncolatban minden egyes szem egyformán fontos. Ha bármelyik láncszem gyenge vagy szakadt, akkor a beleölelkezők nem tudnak hozzá megfelelően kapcsolódni, így a lánc nem lesz ép, harmonikus, teljes. A láncolatra, mint egészre tekintve mondhatjuk, hogy akkor érjük el a kiteljesedettség, a boldogság állapotát, ha ezeket az életszakaszokat az adott létidő kihívásaira megfelelően válaszolva, mintegy a léttel együtt mozdulva, együtt lélegezve éljük meg.
Mi emberek úgy működünk, mint az a hosszútávfutó, akinek a szeme előtt minden egyes lépésénél a célszalag képe lebeg. Akkor érzi majd igazán jól magát, amikor a dobogón állhat, s aztán következnek az újabb és újabb célszalagok. Hatalmas nagy futóverseny az életünk, melynek végső célja a boldogság megtalálása és tartós megélése. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy a boldogság ott van minden egyes lépésben, minden centiméteren, minden lélegzetvételben, mindenben, mindenkor, éppen ott, éppen akkor. Valójában az egész világegyetem ott van, ott „ólálkodik”, meghúzódván, arra várva, hogy ráeszméljünk és megéljük a pillanat teljességét. Hogy rátaláljunk arra, ami mindig is ott volt, megvolt. Arra, ami valójában vagyunk, magára a boldogságra.
Most még keressük szüntelen. Néha, jobb pillanatainkban meg-megvillan előttünk, olyankor földöntúli örömet érzünk. Aztán visszahuppanunk szürkeségként megélt valóságunkba. Újra és újra kitűzzük a célt: ekkor és ekkor, ha ez és ez megtörténik, ha ezt és ezt elérem, boldog leszek. De miért csak akkor? Miért ne lehetnénk már most boldogok? E pillanatban, útközben. Mert dönthetünk így is. Ahogyan egy kedves barátom tanácsolta a Caminora készülő ismerősének: „Aztán ne feledd el élvezni az utat!”Mert ahogyan Buddha mondta: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”
Ha a pillanatban rejlő örömet, békét, szeretetet képesek vagyunk megélni, akkor ez a kiteljesedettség újabb és újabb ép létláncszemeket szül, s akkor életünk végén, visszatekintve egy ép, szép, erős és fényes láncolatra láthatunk rá. Ekkor válik csak igazán szembetűnővé számunkra az, hogy mennyire felesleges a sietség, a boldogság kergetése, hiszen ebben a láncban, a létezés láncolatának minden egyes szemében ott van az egész, a teljesség, az univerzum, maga a boldogság.
Kiss Eszter írása
