Proaktív coaching

A kritika. Mindannyian átérezzük ennek az egyszerű szónak a súlyát, főleg akkor, ha velünk szemben fogalmazzák meg. Itt adódik a kérdés, vajon egészen biztos, hogy velünk szemben, vagy inkább értünk teszik, akik élnek ezzel az éles véleménynyilvánítással? Mi történik, amikor a szeretett nő fogalmazza ezt meg?

Szerepek leosztása: a férfi a védelmező, a nő a védelmezett.

Minket, férfiakat, gyerekkorunktól kezdve arra neveltek, hogy erősek legyünk. Mi vagyunk a férfiak, akik oltalmazzák, védik a nőket. Erről szólnak az esti mesék, amelyben a legkisebb szegénylegény elindul szerencsét próbálni, kalandjai során megbirkózik a sárkánnyal, kibogozza a bűbáj szövevényes szálait, kiállja a próbák sorozatát és végül elnyeri a királylány kezét. A mesehős, a fiú az utazása során erős férfivá érik, aki fáradtságot és sebezhetőséget nem ismerve, mindenre elszántan küzd a királykisasszony kezéért. Természetesen nemcsak a mesék, a család, az egész társadalom azt az általános üzenetet fogalmazza meg és közvetíti a férfi felé, hogy ő az erősebbik, a nő gyengébbik nem, akit védelmezni kell.

Amikor borul a játszma…

Erősek vagyunk, tőlünk elvárható, hogy minden, ami fájdalommal jár „az katonadolog”. Egészen hozzászokunk, hogy nem sírunk és nem mutatjuk ki az érzéseinket, pláne nem beszélünk róla. Mienk a védelmezői szerepkör. Ezért furcsa és nem várt helyzet áll elő, amikor a védelmezett kritikával illeti a védelmezőt. Felborul a játszma, amit a sorskönyvünkben megírtunk magunknak. Hogy is van ez? Az elméletileg áldozati szerepet megformáló akcióba lendül és „behúz egy jobb horgot” kritikájával az erősebbik félnek. Ilyenkor halljuk meg azt a bizonyos kürtjelet, amely jelzi, hogy itt az ideje a visszavonulásnak. A nőkért vagyunk „beprogramozva”, hogy az élet küzdelmei során megóvjuk őket a veszélyes helyzetektől, konfliktusoktól. Éppen ezért, azokkal a helyzettel nem tudunk mit kezdeni, amikor magunk vagyunk a célkeresztben a konfliktus forrásai. Az elvonulás, illetve abban reménykedni, hogy majd megnyugszik a másik fél, nem megoldás.

A jó hír, hogy a belénk táplált program felülírható.

Amikor a párunk kritikával illet minket, ne meneküljünk el, és ne vegyük fel a bokszkesztyűt. Nem, ez vezet eredményre. Ahelyett, hogy a ringben táncolunk és elhajolunk egymás ütései elől, inkább próbáljuk meg elfogadni a tényt, hogy valami nem stimmel.

Tegyük fel a kérdést, mi lehet a célja a kritikával?

Valamit nyilván az értésemre kíván adni, élesebben fogalmaz, mint kellene. Az erős érzelmi felindultság ellenére, azt kell tudatosítanunk magunkban, hogy ez a kritika értünk (párkapcsolatunkért) szól és nem ellenünk. Ez így elég erősnek tűnhet, ha a feleségem éppen kioszt, akkor az értem van, tényleg furán hangzik. Összességében azonban erről van szó. Szeret engem annyira, hogy még ezt is megteszi értem. Vállalja a kockázatot, hogy megsért, és ezzel eltaszít magától, annak reményében, hogy meghallgatásra talál a kritikája.

Mi a teendő, ha a szeretett nő kritizál bennünket?

Ne reagáljunk az elvonulásra felhívó kürtjelre. Egy tapodtat se mozduljunk onnan, legyünk így, ebben a formában erősek és merjünk szembenézni a minket ért kritikával. Tanuljuk meg élni a férfiasság erejének ezzel az új formájával, amely lehetővé teszi az erőszakmentes kommunikációt. A kritika fogadása-megfogalmazása („kapása-adása”) tanulható és az erőszakmentes kommunikáció elsajátításának irányába mutat. Amikor a szeretett nő a kritikáját fogalmazza meg, ezzel az érzelmi biztonságát, boldogságát kockáztatja, adjuk meg neki a lehetőséget, hogy elmondhassa, kifejthesse véleményét. Teremtsünk érzelmi biztonságot számára, hiszen éppen az ellenérzései megfogalmazására törekszik, amivel fel akarja oldani a közelebbi, meghittebb kapcsolat útjában álló gátakat. Ezekkel a lépésekkel segíthetjük partnerünket, hogy megfogalmazza véleményét[1]:

-         támogassuk partnerünket szemkontaktussal;

-         mutassuk meg partnerünknek, hogy értjük, amit mond (foglaljuk össze, hogy jól értjük-e, amit mondott);

-         kérjük meg partnerünket, hogy tisztázzuk, ha valamit félreértettünk, vagy kifelejtettünk;

-         ismételjünk vissza fordított szereposztásban.

Ezek a lépések hozzásegíthetnek, hogy meghalljuk a megfogalmazott kritikában a másik hangját. Nem egyszerű a pontok életben tartása, de gyakorlással (a hét egy alkalmas napjának kijelölésével ezekre a beszélgetésekre) megteremtheti a párbeszéd alapjait és közelebb viheti a férfit és a nőt egymáshoz a látszólagos „programhibák” ellenére.

 Veres Richárd proaktív life és business coach írása

Felhasznált irodalom

Warren Farrel (2012) Miért nem értik a Nők, amit a Férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat?, Kossuth Kiadó.

- avagy első lépés a jó kapcsolatfelvételért

Mi kell a nőnek? Már egy ideje izgalomban tartja ez a kérdés a férfitársadalmat. Talán nem kell egy bekapcsolt hajszárítóval a kezünkben beesni a fürdőkádba ahhoz, hogy ha nem is Mel Gibsonos, gondolatolvasós válaszokat, de tényleges visszajelzéseket kapjunk. Az érdemi reakció kiváltásához elég egy nagyon egyszerű lépést megtennünk: bele kell néznünk a lélek tükrébe. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondoljuk.

Ehhez is nyújthat segítséget a life coaching. Hogyan, mi módon, azt hamarosan látni fogjuk, de először tekintsük végig, miként értelmeztük át a kapcsolatfelvétel legegyszerűbb módját cseperedésünk fázisaiban.

Gyerekként minden olyan egyszerű és magától értetődő, csak mi felnőttek vagyunk hajlamosak arra, hogy mindent jól összekuszáljunk. Szóval tekerjünk egyet-kettőt visszafelé (kinek mennyit kell) a biológiai óránkon, s röpítsük magunkat vissza gyermekkorunkba, a helyszín legyen az óvoda udvara, amely tele van rajtunk kívül kisgyermekkel.

Szóval mi kell a nőnek? Tényleg örök kérdés?

Óvodásként általában még tudjuk a választ, mert, hogy nem is kérdés, ráérzünk. Mondhatni megérezzük ösztönösen, hogy mi a jó nekünk, s mi a jó a másiknak. Nyíltak és őszinték vagyunk. Emlékezzünk, mindannyian átéltük a rokonlátogatás kellemetlenül, kissé kényszeredetten kacagtató pillanatait, amikor a gyerekszáj a jelenlévők arcára a csodálkozás, a megdöbbenés és a felismerés hármas pírosítóját vitte fel make upként.

Őszinteségünknek köszönhetően könnyebben tudtunk kapcsolatot teremteni, az előbbi példán keresztül is láthattuk, hogy a felnőttekkel sem volt nehezebb, mint kortársainkkal. Ösztönösen, belülről, a magunk természetes módján nyitottunk a lányok felé. Akkor mi sem volt természetesebb, mint óvodásként együtt játszani az udvaron, a kapcsolatfelvétel szinte észrevétlenül megtörtént a játék nevében és hevében. Kíváncsian és fürkészve, nagy szemekkel belenézni a másik szemébe, az óvodásnak tehát nem kérdés.

Aztán később, kamaszkorban, amikor nemcsak a végtagjaink lengenek ki kajlán, hanem a lelki fejlődésünk is bejárja a maga szinuszgörbéjének mennyét és poklát, az óvodás élményeinket valahova mélyre taszítjuk, amit csak kanapén fekve „szeretünk” előbányászni. Kinőjük magunkat, levetkőzzük korábbi tapasztalatainkat, s maradnak az újradefiniálásra váró helyzetek. Újra meg kell tanulnunk felvenni a kapcsolatot a szebbik nemmel.

A szépségük olykor annyira zavarba ejtő, hogy a tekintetünket sem vesszük elő, inkább kiszúrunk magunknak egy, vagy több pontot a földön és azt kergetjük kiskamaszos tétovaságunkban. Valljuk be, nehezen ment, úgy voltunk vele, mint a mesében, a napra lehetett, rájuk nem. Pedig ez az első lépés, szembe kell néznünk a helyzettel, nincs mese, a szemükbe kell nézni. Meg kell látnunk, találnunk a másikat a meleg, barna (kék, zöld), ölelő szempárban.

Az évek telnek, az érzés megmarad, s a kérdőjel csak nagyobb, felnőtt alakban Ő. Nem véletlenül mondják, a szem a lélek tükre. Ezt megtapasztalhatjuk. Sokan nem állhatják mások tekintetét. Miért kapjuk el a fejünket olyan gyorsan? Mert a legapróbb érzelmi rezdülés is megjelenhet csillogón, vagy sejtelmes homályba burkolva fényünket. Minden lelki dobbanást közvetít, legyen szó szeretetről, szerelemről, érdeklődésről, elutasításról, haragról stb. A másik szemébe nézve megpillanthatjuk az Ő-t.

Hogy segíthet a life coach a párkeresésben elindulni? Hozzásegíthet az első lépéshez, ahhoz, hogy a kapcsolatfelvétel könnyedén, szinte magától megtörténhessen egy szemkontaktus megtalálásával. Mi kell ahhoz, hogy a másik szemébe nézhessünk?

1.    Önismeret. Először tehát, önmagunkkal kell szembenéznünk. A coaching egyben önismereti utazás, személyre szabott fejlesztő folyamat. A coach a nyílt és őszinte hangvételű konzultációk keretében kérdéseivel hozzásegít ahhoz, hogy levehessük a maszkot, ami mögé hétköznap rejtőzünk.  A coachee (ügyfél) megismeri vágyait, tisztán látja az érzéseit, kimondja az önmagára vonatkozó valóságot.

A párkereséshez elengedhetetlen az önismeret biztos talaja, erre lehet építkezni. A kellő önismerettel rendelkező ember már fürkészve tekint szét az utcán, hátha elkap egy-két futó tekintet, és nem süti le a szemét, hogy elmerülhessen a járdaszegély barázdáin sarjadó gyom szépségében.

2.    Ahhoz, hogy a futó tekintetváltásból, maratoni hosszúságú „szemezés” alakuljon, már önbizalom is szükséges. Ha kellő önismerettel rendelkezünk, akkor a korábbi pozitív tapasztalatokra építve, bizalmat lehet szavazni magunknak, vagyis felépíthetjük rá énünk védőbástyáját. Ha a kezdeti kapcsolatfelvétel után folyamatossá vált a tekintetek tánca, akkor nyílt és őszinte kommunikációval haladhatunk tovább az ismerkedés parkettjén.

Hogyan gyakorolhatjuk a „szemezést”?

Ahhoz, hogy megérkezzen a NŐ az életünkbe, sokszor szembe kell néznünk másokkal (ismerős, számunkra kevésbé vonzó vagy semleges személyekkel) gyakoroljunk nyugodtan.
A coaching is egy tesztkörnyezet, ahol a szemkontaktust ugyancsak lehet gyakorolni. A konzultációk alkalmával, szemünkkel is folyamatosan biztatjuk a másikat, valamint visszajelzünk a coacheenak, hogy igen, értelek, figyelek rád.

Tegyük meg az első lépést!

A szemkontaktus felvétele a párkeresésben döntő. Hiszen ha tetszik nekünk egy ember, óhatatlanul is odatéved a szemünk, keressük Őt, próbáljuk tekintetünkkel felfedezni a másikat. Ismerjük az érzést, amikor egy kósza tekintet magával ragadja, vonzza az embert és szemünk megállíthatatlanul tér vissza mindig ugyanarra a személyre.
Ahhoz, hogy a tekintetek egymásba fonódhassanak, hogy megpillanthassák a másikat, a coach önismeret fejlesztéssel, önbizalom építéssel és asszertivitásunk fokozásával segíthet hozzá.

Merjünk a másik szemébe nézni! Ha nem tesszük meg ezt az első lépést, miért várnánk el másoktól, hogy érdeklődéssel tekintsenek ránk?

Veres Richárd proaktív life coach írása