Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az egészséges önbizalom

Ez az a dolog, amivel jó estben egyáltalán nem kellene foglalkoznunk!  Mert van, és az a természetes!

Mégis miért kell oly sokszor emlegetni?

Azért, mert hadilábon állnak az emberek az önbizalommal. Az is lehet, hogy sokkal inkább a hiánya okozza a problémát! Az sem jó, ha kevés van, az sem jó, ha túlteng. Vannak, akiknek nehéz a középút. Sokszor gátolnak az önkorlátozó hiedelmek, máskor pedig a rossz reflexek, félelmek.

A legszomorúbb, amikor valaki olyan nyírbálja a másik önbizalmát, aki maga is irigyen és önbizalomhiánnyal szenvedve figyeli, hogy a másik ember próbál szárnyra kapni. 

Problémát jelenthet, hogy néha az emberek saját sikereiket, eredményeiket -jogosan- elismertetik a környezetükkel, míg a másik ember eredményét, legyen az akár annak a félnek nagyon fontos az Ő területén, mégsem veszik komolyan.

Nem arról van szó, hogy értékeljék túl, de ha mégannyira „kevéssé fontosnak” tartják a másik munkáját (és talán létezik valóban fontosabb is) akkor is mindenképpen elismerésre érdemes ha sok munkát fektetett bele, igyekszik, és elér vele valamit, a számára fontos területen.

Miért nem lehet az elismerő szó kölcsönös? 

A „későn érő” a magyar nyelvben degradáló kifejezés. Pedig senki nincs semmiről elkésve.

Ha elnézzük a fiatalok arcát, egyformák. Sok minden van előttük, de még semmi nincs mögöttük. Mégis elégedettek tudnak lenni magukkal, tele vannak kamaszöntudattal. Úgy érzik, sokkal többet érdemelnek, mint amit kapnak, de ha valaki megkérdezi tőlük, miért is különbek, vagy, hogy mivel is érnek többet, arra értelmes választ nem igen kapunk. De mindezek ellenére bízni tudnak magukban.

Aztán vannak az ötvenesek, akik az új negyvenesek. Mögöttük már van élettapasztalat és szakmai tapasztalatok. Jó esetben erejük teljében még bőven vannak ötleteik, elképzeléseik. Nekik az okozhat problémát, hogy a fiatalabb generáció a kicsattanó életkedvével energiabombaként tervez, alkot, megvalósít. Ha e mellé párosul, hogy kissé lesajnálóan említi a fiatal az idősebb korosztályba tartozó kollégáját, akkor az könnyen visszahúzódhat. Főleg, ha ráakasszák a „későn érő” kifejezést.

Ezek is önértékelési problémák.

Személyesen ismerek valakit, aki 65 évesen doktorált le.  Nyilván nagy szüksége szakmailag nem volt erre, csak azért tette, hogy az önbizalmának a kedvében járjon. 

Nem könnyű a helyzete egyetlen korcsoportnak sem amennyiben önbizalomhiányos.

Azonban ha valaki, aki érez magában motivációt, legyen bárhány éves, az inspiráló, nem szabadna visszahúzni negatív szetereotípiákkal. Azzal is baj van, ha az emberek nem tudják elmondani az érzelmeiket.  Nem tudják elmondani, mi bántja őket, miért szomorúak, csalódottak vagy boldogtalanok.

Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudják kifejezésre juttatni, minek örülnek, mitől érzik jól magukat a bőrükben, mitől boldogok.

Ezeket meg kellene tudni fogalmazni a valós önismerethez. Sok oka lehet az önbizalomhiánynak. Esetlegesen nem is szívesen beszélnek ezekről az emberek.

Ha valaki lehúzó környezetben élt sokáig, vagy akár tévesen leértékeli saját magát, nagy munka felkapaszkodni arra a szintre, hogy magabiztosan álljon a lábán. Ha egyedül tudja ezt elérni, az bizony komoly munka eredménye. Ha az önbizalomhiányos embert környezete segíti mindeközben, az felemelő.

Meglepő módon néha az is segíthet ha normális, emberi hangnemben és módon reagálunk helyzetekre. A mai világban amikor egyre kevesebben használják az amúgy preferált viselkedésmódot, beszédet, ha valaki így reagál, sok pozitív visszacsatolást kaphat, ami szintén növeli az önbizalmat. Az önbizalom szerencsére fejleszthető is, sok segítséget tud nyújtani egy szakember is ebben, például coaching keretében.

Egészen bizonyos, hogy mindenkinek van az életében valamilyen pozitív élménye. Érdemes ezeket dédelgetni, ebből erőt meríteni, bátorságot meríteni a további kihívásokhoz, mert ezek segítenek felépíteni az önbizalmat! Nem a problémára kell koncentrálni, a negatív élményt újra kell inkább értékelni. Nem egyből magunkban kell keresni a hibát, mert egyáltalán nem biztos, hogy jó helyen keressük ilyenkor. A negatív tapasztalatok is részei az életünknek. Hamar rájöhetünk azonban, hogy rengeteg pozitív tulajdonsággal rendelkezünk, és így könnyebb a fontos dolgokra koncentrálni. Aki bízik önmagában és pozitívan látja a történéseket, kevesebb stresszhormont termel. Az optimisták, népszerűbbek, vonzóbbnak találják őket mások. 

Nehéz dolog elmondani a véleményünket, vagy egy fontos lépést megtenni, de csak azért, mert a képzelőerőnk mesteri módon inkább azt játssza le előttünk, ami a legijesztőbb verzió. A félelem és bizonytalanság természetes érzés, de egyben óvatosságra ösztönözhet, ami viszont jó dolog.

A mai populista világ sem támogatja sajnálatos módon a fiatalok önbizalmát, amikor azt harsogják a reklámok, óriásplakátok, hogy „mindent elérhetsz”, „álmaidnak semmi nem szab határt” „nincsenek szabályok, bármit megváltoztathatsz”, „saját szabályaim szerint fogok élni”. Ezek közismert cégek szlogenjei, és villám sebesen, egyenes úton vezethetnek a nárcisztikus zavarokhoz. Az sem nyújt segítséget, ha pontokba szedve akarják élni az életet. 10 lépés, hogyan pasizz be, 5 mondat, mit ne higgyél el soha, 8 ok amiért szeretjük……. !    

Ezek a mai kor sajátos betegségei, amik vonzzák az önbizalomhiányt.

Meg kell próbálni a józan észre hallgatni, a már elért sikerekre koncentrálni, az erősségeinkre, és bátran beleállni az előttünk lévő helyzetekbe, amikből így vagy úgy, de mindenképpen tanulunk, sikerélményt és önbizalmat meríthetünk. 

Mindegy milyen volt a tegnap. Ma új nap van. Mindent újra kezdhetsz!

Tarnóci Ágnes 

life coach írása

0 Tovább

Martin Wehrle – Coaching-Kincsesláda könyvajánló

Coacholni varázslatos dolog. Akinek ráadásul még kincsesládája is van hozzá, az biztosan a csodák birodalmában fogja érezni magát. Egy ilyen kincsesládát ad új könyvével Martin Wehrle a coachok kezébe, egy igazi színes, csillogó eszköztárat villantva fel előttük

Aki már ismeri a szerzőt, tudja mire számíthat. Wehrle logikus, átgondolt, mégis könnyed stílusú, a spontaneitást sem mellőző módon vezet végig minket - egy coaching-folyamat íve mentén – ezen a gazdag eszközgyűjteményen, mely több olyan elemet is tartalmaz, melyről képzéseken, konferenciákon ritkán hallani az előadóktól, viszont annál gyakrabban megfogalmazódnak kérdések formájában a résztvevőkben.

Ilyen például a coachoknak szóló önvizsgálati kérdéssor-gyűjtemény, mellyel saját önismeretünket fejlesztve válhatunk a szakma mestereivé, vagy a coachok által gyakran megfogalmazott, de talán ki nem mondott kérdések sora, ahol Wehrle ezúttal sem egy abszolút igazság kinyilatkoztatására törekszik, csupán több évtizedes tapasztalatait szövi bele válaszaiba, majd az olvasóra bízza, hogy elfogadja-e azokat.

Külön színfoltot jelentenek a tanmesék, melynek hősei, a coach jelenlétét megsokszorozva segítenek a kliensnek új felismerésekre jutni. A kapcsolódó kérdéssor egyfajta használati utasításként támogatja a coachot az eszköz bevetése során.

Most sem hiányozhatnak a kötetből a jól feltett coaching-kérdések (ezúttal tematikus csokrokba szedve) és a hatásos gyakorlatok.

Valamennyi fejezet tartalmaz coaching.technikákat, melyek a folyamat adott fázisához a legjobban illeszkednek.

Ahogy a fentiekből is látszik, kezdőknek kimondottan ajánlott elmélyedni ebben az olvasmányban, ezáltal bátrabban fognak majd eszközöket alkalmazni és kombinálni folyamataikban. Gyakorló coachok számára is sok érdekességet tartogat ez a kincsesláda, hiszen különféle nézőpontokat tükröz, és állásfoglalásra késztet.

A könyv előkészületi munkálataiban ezúttal is részt vett a Pro Bona csapata, megrendelni legegyszerűbben kedvezményes áron a fordítótól lehet: http://www.ccoach.hu.

0 Tovább

A lehetőségek vize

Talán hallotta már a mondást, miszerint odavezethetjük a csődört a vízhez, de megitatni nem tudjuk/inni nem tudunk helyette. (Egyébként a kancát sem, ha már itt tartunk.)

Ezt tényként állítom. Többször teszteltem már ezt az örökérvényű bölcsességet és minden alkalommal igaznak bizonyult.

Hányszor vezette és támogatta ügyfeleit a céljaik, álmaik és vágyaik elérésében és hányszor szembesült azzal, hogy megmakacsolják magukat az utolsó előtti pillanatban? Valami felsikít bennük: ÁLLJ! és az ügyfélnek valóban nincs más választása, mint megállni.

És akkor megszólal a coach fejében a hang: “Várjunk csak! Mi történt?” Úgy tűnt, minden sínen van. “Mi felett siklottam el?” “Hiszen a tanult technikákat alkalmazom.”

Ez az egyik ok, amiért a tanult technikák fontosak. Segítenek kapcsolatot teremteni – olyan kapcsolatot, amely autonóm. Végső soron az ügyfél saját tapasztalatainak mestere.

Coachként azért használjuk a technikákat, hogy a függetlenségünket megőrizzük és a coach/ügyfél kapcsolaton belül megfelelően alakíthassuk a tanulási és növekedési folyamatot. Nem az ügyfelek döntései alapján mérjük fel értékeinket és hatásunkat. Csak az egyik részét képezzük ennek a kapcsolatnak. A coachok értéke ettől független.

Azért vagyunk felelősek, hogy teljes mértékben jelen legyünk az üléseken. Az ügyfél sikerességéért nem vállalhatunk felelősséget.

A technikák ösvényt biztosítanak a tiszta vízhez a forró, poros, izzadságos út után, amely során megfogalmazódott az ügyfélben a coach támogatása iránti igény.

Elvezethetjük őket a lehetőségek vizéhez, de nem kényszeríthatjük rá, hogy igyanak is belőle.

Forrás: https://certifiedcoach.org/2016/05/the-waters-of-possibility/

Orbán Orsolya cikkfordítása

0 Tovább

Pál Ferenc: A szorongástól az önbecsülésig – Könyvajánló (nem csak) coachoknak

Egy könyv, ami kiteljesíti a coaching tanulmányokat

Mi a coachning fő célkitűzése? Tudatosítani, a jelen tapasztalataira építve a jövőt formáló proaktív lépéseket tenni. Sokan, akik ezt gyakoroljuk is azon kapjuk magukat, hogy bizonyos helyzetekre mégis beégett minták szerinti válaszokat adunk. Bár ezeknek a szituációknak a megoldása is a jövőben van, a mozgatórugóit sokszor a múltban érdemes keresni. Van, hogy vissza kell nézni. Nem másért, minthogy tudatosítsunk múltbéli történéseket, hogy azokra ne reflexszerűen reagáljunk, különösen ha a reakciónk nem a várt eredményt hozza. Ha más kimenetelre vágyunk, máskép kell cselekednünk.

Pál Ferenc „A szorongástól az önbecsülésig” című munkája sok szempontot körbejárva segít megérteni, tudatosítani azokat a motivációkat, melyek nem a célravezető cselekvésekre ösztönöznek minket. Életszerű példákon keresztül mutat be számos okot, tünetet, reakciót és hatást, ami segít a múltban szerzett sérüléseket, a múltban keletkezett hiányokat felismerni. Mindenki magára ismerhet egy-egy példát olvasva. Ha eddig eljutottunk, segítséget is kapunk abban, hogy a múlt tapasztalatait feldolgozzuk, elfogadjuk, és a jelenben új válaszokat találjunk.

Plasztikusan érzékelteti a könyv a sebzettség- és a teljességvezérelt élet; a hiány- és a növekedésmotivált élet közötti különbséget. Segít megérteni mit miért tehetünk úgy, ahogy teszünk. De ami miatt különösen fontos tanulmánynak tartom a könyvet egy coach számára, azok a felkínált eszközök – az akár évtizedek óta ismételt – sémáink megváltoztatására. Egy laikus számára is jól olvasható térképet kapunk önmagunk megismeréséhez. Olyan pszichológiai modelleket szed csokorba a szerző, melyek feldolgozható rendszerben segítenek a múltban átélt élményeink feldolgozásában, önbecsülésünk fejlesztésében és önmagunk elfogadásában.

Bemutatkozik a tizenegy fejű sárkány, akiről megtudjuk, hogy a mesével ellentétben jobb vele megbarátkozni, mint lefejezni. Megismerhetjük a teljesség négy dimenzióját, ami napjainkban vélhetően egy kifejezetten népszerűtlen, de sokak számra sorsfordító teória lehet. Olvashatunk a személyiségfejlődés 12 állomásáról, és az önbecsülés fejlesztésének 11 – rendkívül egyszerűen megfogalmazott, de élethosszig gyakorolható – lépéséről. Véleményem szerint, ez utóbbi a coaching 11 „parancsolataként” is felfogható.

Aki teheti olvassa! Az alábbi szemelvény talán érzékelteti, hogy nem nehéz olvasmány, viszont tanulságos. 

„Ha képesek vagyunk jövőbe mutató választ adni, és abban megfelelő értelmet találni, akkor elkezdünk növekedésnek indulni. ... Amikor rálépünk egy hiteles életútra, akkor szinte kikerülhetetlenül egy ideig hibázunk.” De egy növekedésmotivált ember akár „... elérhetetlen célokat is szívesen kitűz, mert tudja, hogy úgyis csak úton kell lenni, útközben is sok jó dolog fog történni.” El kell azonban fogadnunk, hogy ez az út fájdalommal jár, mert „... a hiányunk reális, tehát a hiánnyal való szembenézésből fakadó szenvedés is reális.” Ennek a „... fájdalmát át kell élnünk.” Be kell látnunk, hogy „... amit gyermekkorban nem kaptunk meg, azt már soha nem kaphatjuk meg. ... A hiánymotivált ember vágyva vágyik arra, hogy... valaki mentse meg. ...A növekedésmotivált képes... szembenézni saját problémáival.”  És mit tesz?

  1. Rátalál valódi önmagára és hitelessé válik a kapcsolataiban
  2. Elfogadja a testét, megerősödik a testtudatossága
  3. A jelenben marad
  4. Felelősséget vállal
  5. Rátalál saját döntéseire
  6. Kockázatot vállal
  7. Megtanul egyedül lenni
  8. Megérti saját érzéseit, lelkiállapotait, tetteit, életútját
  9. Teret enged a humornak
  10. Elfogadja emberi voltát tökéletlenségeivel együtt
  11. Épít a külső önbecsülés forrásaira - hisz azoknak, akik szeretik, becsülik

Tompa Emőke business és life coach írása

0 Tovább

Martin Wehrle; Csak nem terhes, Müller úr?! - könyvajánló

coach coaching karrier Martin Wehrle szakirodalom nők helyzete férfiak helyzete

Avagy miért lenne botrányos minden férfi számára egy nő pályafutása

Martin Wehrle, német karrier coach legújabb sikerkönyvét tartom a kezemben. Már a cím is érdekes és elgondolkodtató, hát még a könyv!

Uraim! Mit tennétek akkor, ha reggel már nőként ébrednétek fel?  Ez történt ugyanis Müller úrral, a sikeres marketing menedzser macsóval, aki egyik reggel női testben ébred. Ettől a naptól fogva nőként kell élnie, gondolkodnia, öltözködnie, boldogulnia a férfiak világában. Vicces, megdöbbentő helyzetekbe keveredik. Új nézőpont vesz fel, hiszen eddig férfiként egészen máshogyan szemlélte a nőket, a nők munka világában betöltött szerepét.

Mit gondoltok, könnyebben boldogul női testben, a marketing szakmában, vagy úgy egyáltalán a munka világában? De mi a helyzet a munka-magánélet egyensúlyával, nőként? Vajon ugyanazok, a férfiként bevált érvek, a macsó duma, nőként is alkalmazható? Ugyanannyi fizetés jár egy nőnek, mint egy férfinak? Mi történik, ha megérkezik a gólya?

Humoros, elgondolkodtató, érdekes és tanulságos könyv. Ráadásfejezetben karrier-ötleteket is kapunk.

Valóban botrányos lenne minden férfi számára egy nő pályafutása? Olvasd el a könyvet és döntsd el Te magad!

Rendeld meg a fordítótól: http://www.ccoach.hu/megrendeles/

Erdélyi Zsuzsanna

Business& Life Coach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (213),coach (205),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),proaktivitás (14),kreativitás (13),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),siker (8),időbeosztás (8),párkapcsolat (7),tudatosság (7),átkeretezés (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),nők helyzete (5),felelősség (5),interjú (5),tánc (5),túra coaching (4),kommunikáció (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elégedettség (4),pszichológia (4),asszertivitás (4),elismerés (4),bátorság (3),stressz (3),Itt és Most (3),kultúra (3),mese (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),egyensúly (2),bizalom (2),szinergia (2),megismerés (2),rugalmasság (2),játék (2),irányítás (2),életciklus (2),álom (2),csend (2),Edward de Bono (2),kritika (2),praxis (2),vállalat (2),pénz (2),Martin Wehrle (2),életmód (2),önérvényesítés (2),ítélkezés (2),tervezés (2),ROI (2),tanácsadás (2),érzékenység (2),mozgás (2),alkalmazkodás (2),érzelmi intelligencia (2),multi (2),iskola (2),munka (1),szuperérzékenység (1),teljesség (1),sport (1),edzés (1),anyaszerep (1),vállalat (1),SMART (1),akaraterő (1),optimizmus (1),őszinteség (1),Appreciative Inquiry (1),szokás (1),megbocsátás (1),erősség (1),munkahely (1),gyerek (1),társaság (1),Fontos és Sürgős (1),érzelmek (1),intelligencia (1),MBO (1),flow (1),szülő (1),érzékenyítés (1),szervezetfejlesztés (1),depresszió (1),család (1),kamasz-szülő (1),a coaching hatása (1),bántalmazás (1),helyzetfüggő vezetés (1),tanulás (1),y generáció (1),caoaching (1),jövő (1),coachcoaching (1),átirányítás (1),fogadalmak (1),én-erő (1),akarat (1),szeretet (1),böjt (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),edző (1),önkéntesség (1),hős (1),tranzakcióanalízis (1),dicséret (1),orvos (1),beteg (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),divat (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),személyiség (1)

Feedek