Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Elhízás vagy akaraterő hiány

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

Egész életemben sportoltam, de kb. 1,5 éve komolyabban kezdtem foglalkozni vele, étkezés, edzésterv stb. Sokat fogytam, és a formám is elképzeléseim szerint alakul. Ezért sokan érdeklődtek nálam a következő témákkal kapcsolatban, látva változásomat, az életmódváltásom eredményeit: elhízás, helyes táplálkozás, mozgás, egészséges életmód.

Nemhogy lerágott csont, már csont sincs ezzel kapcsolatban. De mégis úgy döntöttem, hogy egyszerűen kihagyhatatlan, muszáj írnom róla.

Hogy miért?!

Mert az emberek többsége, főleg Magyarországon túlsúly problémákkal küzd, bár már ezzel a kifejezéssel sem értek teljes mértékben egyet. Számomra inkább akaraterő hiánynak, és a jövő egészségügyi veszélyeinek totális figyelmen kívül hagyásának tűnik, eltekintve azoktól a ritka esetektől, amikor tényleg valamilyen betegségben szenved, és azért alakult ki nála felesleg. Mert ha minden tudás adott (az interneten tényleg minden megtalálható két kattintással), miért van egyre több és több elhízott ember, nem kevés fiatalt érintve?! Véleményem szerint nem akarják eléggé, mert nem tudják, nem érezték még mennyi pozitívummal jár az egészséges testsúly, és mennyi veszéllyel az egészségtelen. 

Hiányos ismeretek

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

Magyarországon egyszerűen nem tanulnak az emberek az egészséges táplálkozásról. Iskolában nem nagyon tanítanak erről (legalábbis az én időmben biztos nem), aminek okait most nem szeretném boncolgatni, de most nem is ez az írásom tárgya. A többség a mai napig azt eszi, amit a szüleitől, nagyszüleitől látott, de sajnos többek közt a munkák mozgásszegényebb változása során ezek az étrendek egyszerűen elavultak. Egyszerűen nem égetünk el annyi energiát pl. az irodai munkákkal, mint amennyit elfogyasztunk. Szimpla matek az egész folyamat, többet fogyasztasz, mint elégetsz, akkor egyszerűen többletsúlyt szedsz fel.

Siker=Akaraterő + Változás igénye

De mitől is függ a jó forma elérése, a fogyás?! Mindenekelőtt attól, hogy van-e igény a változásra, igazán akarod-e, hogy jobban nézz ki. Ha nincs és neked teljesen mindegy, hogy nézel ki, és boldog vagy a bőrödben, nagyon jó. Ha van igényed, de tettek helyett csak kifogásokat keresel, nem lesz eredmény. Nincs siker egyszerűen akaraterő, és tettek nélkül!

Kifogások

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

Mikor elkezdek beszélni valakivel, aki tanácsot kér tőlem, hogy hogyan kellene jobban kinéznie vagy lefogynia, nagyon sok kifogást hallok:

  • nincs időm
  • nincs pénzem
  • ezt meg azt a kaját, italt nem fogom megvonni magamtól
  • nem olyan az alkatom, a genetikám

Erre a következőket kérdezem vissza, vagy válaszolok általában:

  • Nincs időm:

Napi hány órát TV-zel, nézel sorozatokat, facebook-ozol?

Mivel töltöd a szabadidődet?

Miből tudnál elvenni napi 0,5-1 órát?

  • Nincs pénzem:

Mennyi pénzt költesz csokira, nasira egy hónapban?

Utánanéztél mennyibe kerül egy bérlet a helyi edzőteremben?

Hogy aránylik a kettő egymáshoz?

Van ingyenes sportolási lehetőséged? (pl. futás, otthoni edzés)

  • Ezt meg azt a kaját, italt nem fogom megvonni magamtól:

Jó hírem van, nem is kell, néha lehet bűnözni. De mi lenne, ha első lépésként elkezdenéd csökkenteni a mennyiségét, és ritkábban fogyasztanád?

Mennyit eszel ezekből a hizlaló ételekből hetente-havonta?

  • nem olyan az alkatom, a genetikám:

Milyen a genetikád, az alkatod?

Az alkatodhoz kell alakítani az étrended, ez tény. Utánanéztél már, hogy neked mit kellene fogyasztanod? 

„Titok”

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

Szenzációhajhász cikkek milliói írnak a sztárok fogyási „titkairól”. És az olvasó azt hiszi, hogy megtalálta a tutit. Csodagépek, „ezer éve” őrzött receptek, edzéstervek és egy photoshoppolt kép a nagy kedvencről. Pedig ő is csak emberből van, és ugyanazok a biológiai törvények vonatkoznak rá, akárcsak Rád!

A titok, hogy nincs semmilyen titok! A siker összetevője 70 %-ban helyes étkezés, 30 %-ban mozgás.

Ételt, italt tekintve dióhéjban a következő pontok a lényegesek:

Egyszerű matematika, három fontos dolgot kell szem előtt tartanod, fehérje, szénhidrát, zsír az alkatodhoz igazítva. Ha könnyen hízékony vagy, fogyassz több fehérjét, kevesebb szénhidrátot és zsírt. Ha nehezen veszel fel súlyt, de izmosodni szeretnél, nyugodtan fogyassz több szénhidrátot. Erről külön nem írok többet, most főleg a fogyás a cikk témája.

Az arányok nagyjából a következőek:

Hízékony alkat esetén:

Fehérje: 2 g / testsúly kg-onként

Szénhidrát: 1 g / testsúly kg-onként, de lehet ennél kevesebb is

Zsír: 0,25-0,3 g / testsúly kg-onként

És hogy számolod ki, hogy melyik ételben milyenek az arányok? Rengeteg táblázat van az interneten, ahol meg tudod nézni, csupán egyszer venned kell a fáradságot, hogy utánajárj, idővel pedig már tudni fogod rutinszerűen, miből mennyit fogyaszthatsz, a csomagolt ételekre pedig rá is van írva. Egy mérleget is célszerű beszerezned.

A vízből pedig napi 2-3 litert minimum fogyasztanod kell! Cukros üdítőitalok, és 100 %-os gyümölcslevek nem jók, mert a gyümölcscukor ugyanúgy hizlal. Nézd csak meg, mennyit tartalmaz egy-egy ilyen üveg.

Edzés:

Heti 3-4 edzés ajánlott, legalább 0,5-1 órában. Hogy mit sportolsz, az tőled függ, de szeresd csinálni!

Buta diéták és hatásaik

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

Ismerősek a következőek?

Káposztaleves kúra, gyümölcsdiéta, koplalás stb.

A legtöbb egyoldalú diéta semmit sem ér, azon kívül, hogy kiéhezteted a szervezeted, és abbahagyásuk után többet felszedsz, mint amennyit „leadtál”. Ez idő alatt főleg a maradék izmodat veszted el, hisz a szervezet azt bontja le először, ha nem kap elég tápanyagot, és utána a zsírt! Hiába mutat a mérleg kevesebbet, sajnos az elég csalóka. A lényeg, hogy ellásd a szervezeted mindenfajta tápanyaggal, ne éhezz, és minőségi ételt fogyassz, a fent írt arányokat betartva.

És a diéta után mit csinálnak általában az emberek?! Visszatérnek a régi étrendhez, ami miatt elkezdték az „önkínzást”, és alig várják, hogy az időszakos megvonás végeztével feltépjék a hűtőajtót, hogy magukba tömhessék az okokat kiváltó ételeket. De ekkor már a szervezet több felesleget képez belőlük a megvonás miatt, és ezért szednek fel többet, mint amennyit lefogytak.

Buta diéták helyett, alakíts ki megfelelő étrendet, amit innentől kezdve folyamatosan be tudsz tartani, anélkül hogy éheznél!

Anyagiak

Az egyik kifogásként a pénzt említettem. Ha igazán akarod, a sportolást ingyen is meg tudod oldani, de ha terembe szeretnél járni, nem kell nagy összegekre gondolni. Jól felszerelt terembe a bérlet árát tekintve 600-700 Ft-ra jön ki egy alkalom. 

Ételre sem kell többet költeni a jelenleginél, ha a fogyás a cél, és nem az, hogy úgy nézz ki mint egy profi testépítő, a sok szemét kaja elhagyásával még spórolni is tudsz.

És az elhízás okozta betegségek költségei mennyibe kerülnek?

A fitt életmód hatásai

coaching akaraterő önismeret fogyás változás

És hogy miért csinálnád az egészet?

Rengeteg előnye van:

  • jobban érzed magad a bőrödben
  • egészséges szervezet
  • vonzó leszel a másik nem számára
  • könnyebben bírod a gyűrődést
  • jobban állnak rajtad a ruhák
  • nő az önbizalmad
  • az edzés tartást, kiállást ad
  • kiegyensúlyozottabb, boldogabb leszel!

Te mennyire akarod a változást?

Simon István, Life Coach

0 Tovább

Félek. És?

Az életünk egy igen nagy részét félelemben töltjük. A kérdés nem az, hogy mennyiszer, mennyire, vagy mitől félünk, hanem az, hogy mit kezdünk vele, hogyan befolyásolja a döntéseinket? Félelemben jó vagyok. 15 évesen dugtam ki először a lábam a takaró alól. Sosem felejtem el az első próbálkozást.

Már tudtam, hogy nem harapja le semmi, mégis rettegtem! Emlékszem, hogy rántottam vissza pár másodperc múlva, emlékszem a szégyenérzetre. 24 évesen, teljes kivilágításban aludtam először egyedül egy lakásban, pedig már 3 éve anya voltam. 32 évesen próbáltam meg először mindezt bármilyen fényforrás nélkül. 10 percenként nyúltam a kapcsolóért remegve, lélegzetvisszafojtva, biztos voltam benne, hogy nem érem el, hogy még az előtt meghalok.

De nem csak ilyesmiktől félünk. Félünk az újtól, a változástól, félünk kérdezni, kimondani a véleményünket, gondolatainkat, érzéseinket, félünk attól, hogy nem vagyunk elég jók, sőt, hogy rosszak vagyunk, félünk a gyengeségeinktől, attól, hogy mások is meglátják azokat, félünk a magánytól és a kapcsolattól is, félünk kinyitni a szívünket, félünk hinni, bízni, merni, még félni is félünk! Irigykedve nézünk másokat, lehetőségekért imádkozunk, segítségért, csodáért, boldogságért, aztán amikor megkapjuk egy új helyzet, munka, vagy szerelem formájában, akkor félünk élni vele! Mi van, ha nem sikerül, ha nem vagyok rá készen, ha kudarcot vallok, ha felforgatja az életemet? Megoldanám én, de mit tehetek?

Megkereshetem, hogy mi az oka, szétszedhetem, kielemezhetem, de csupán a felismerés nem mindig hozza a megoldást is. Tudtam 15, 24, 32 évesen, hogy a sötétségtől való félelmemnek az oka a Kóku, akivel kisgyerekként riogattak, a Kóku, akiről semmit sem tudtam, csak azt, hogy jön és elvisz, ha rossz vagyok! De hiába tudtam már, hogy nem létezik, és ezzel a kedves névvel csakis valami jó lehetne, mégis minden sötétségnél ugyanúgy jött a bénító gyötrelem! Nem tehetettem mást, újra és újra ki kellett dugnom a lábam, le-fel kapcsolni a villanyt, menni a félelmem mentén, és a sok próbálkozásnak hála, ha csak felnőttként is, de megbirkóztam vele!

Ez jó stratégiának bizonyult, főleg olyan dolgokban, ahol rá voltam kényszerítve, mert már kínos volt. Igen ám, de ott volt az a csomó másik helyzet, ahol megmagyaráztam magamnak, hogy nem muszáj, hogy hülye lennék, biztos okkal félek, ahol mentségként használtam, mögé bújtam, így akadályozva az életem! Megoldásra volt szükségem. Varázslatra. Kapaszkodóra. Ezért megkerestem a legnagyobb félelmemet, és 36 évesen kiugrottam egy repülőből, hogy tudatosan éljem át az álmaimból jól ismert zuhanás borzalmas állapotát. Rettenetes volt és csodálatos egyszerre.  És ami a legfontosabb, hogy bejött! Persze azóta is félek, de már tudom, hogy ez csak egy érzés, többé nincs köze a döntéseimhez. „Csilla, kiugrottál 4000 méterről, erre is képes vagy!”

Mit kezdek a félelmeimmel? Széttárom a kezem és azt mondom, kiszállok, nem megyek bele, nem csinálom, mert félek? Hagyom, hogy megállítson és elvegye a lehetőségeimet? Vagy szembe nézek vele, kihívásként tekintek rá, keresek kapaszkodókat, megpróbálom újra meg újra? Magamon hagyom a béklyót vagy a szabadságot választom? Mindenki maga dönti el.

Nézem ezt a nőt a videón, és nem ismerem. Én nem így beszélek, nem így nevetek, nem így mozgok! Nézem, ahogy gyűri a szél az arcát, ahogy nem tud nyelni, beszélni, sokkban van. Látom, hogy retteg, mégis csinálja. Nézem, és büszke vagyok rá, és hálás vagyok neki.

https://www.youtube.com/watch?feature=youtu.be&v=GFOITwmfXN8&app=desktop

Czirják Csilla Life és Business Coach írása

0 Tovább

Optimista legyél, ne naiv!

A napokban nagyon elgondolkodtam mi is az optimizmus. Nagyon sok embertől hallani, legyél optimista, miközben a nagy többség nem gondolja így komolyan, vagy nem e szerint viselkedik. Persze nekem is az a véleményem, hogy fő az optimizmus, de lássuk, mit is takar ez pontosan.   

coach coaching optimizmus önbecsülés önismeret

 De mit is jelent az, hogy valaki optimista?

 Kíváncsi voltam mit írnak erről az interneten, hadd idézzek a Wikipédiáról.

„Az optimizmus, a pesszimizmus ellentéte, olyan életszemlélet, amiből nézve a világ jó, vagy kedvező hely. Az optimisták általában azt tartják, hogy az emberek jók. Az életről „kedvező” képük van, és abban hisznek, hogy idővel és végül a dolgok rendeződnek.

Az optimista jelzővel jellemzett ember az, aki derűlátó és bizakodó. Ellentéte a pesszimista, a borúlátó, reménytelenséggel eltöltött ember.

Az optimizmus szoros kapcsolatban van az önbecsüléssel, saját pszichológiai jólétünkkel és egészségünkkel fennmaradást segítő alkalmazkodási formának tűnik. Közismerten optimisták a gyerekesek és a vallásos érzelműek,

Pszichológusok szerint éppen azoknak van e felfogásra szüksége, akik valamilyen szomatikus vagy pszichikus ok miatt tartósan vagy átmenetileg depressziósok, amivel együtt jár a kilátástalanság (pesszimista) érzése. Az optimisták társaságának keresése ezért az öngyógyítás egyik ösztönös és példaszerű megnyilvánulásának számít.

Kritikus és érdekes ebből a szempontból a történetek befejezése, illetve azok kicsengése. Társadalmi igény ugyanis az emberekről szóló történetek „jó” befejezése, a „happy end”. Az optimizmust túlzásba is lehet vinni, ezt nevezik „struccpolitikának”: amikor valaki csak a kedvező híreket hajlandó tudomásul venni – ez hosszú távon a problémák halmozódásához vezet.”

Ha látod a veszélyeket, nem vagy optimista?!

coach coaching optimizmus önbecsülés önismeret

Valahogy mindig azt érzem, ha beszélek a lehetséges kockázatokról, bármiről is legyen szó, egy új vállalkozásról, párkapcsolatról, munkahelyváltásról, valaki mindig ezt mondja, ne törődj vele, légy optimista. Számomra a pozitív szemlélet nem azt jelenti, hogy homokba dugva a fejemet figyelmen kívül hagyom a lehetséges akadályozó tényezőket, problémákat, hanem azt, hogy felkészülsz rájuk, és hiszel benne, hogy ezeket le tudod győzni, tehát megtalálod a megoldásokat is.

Ezt ahhoz tudnám hasonlítani, mikor vitorlázni készül egy csapat a Balatonon, harmadfokú viharjelzés van, nem tudják, mitévő legyenek, és egy arra járó ember a partról odakiabálja, hogy miért vagytok pesszimisták, fő az optimizmus, miközben ő már hazafele igyekszik. Az optimizmus nem a vakság szinonimája. Nyitott szemmel járj!

Optimizmus-önbecsülés

coach coaching optimizmus önbecsülés önismeret

„Az optimizmus szoros kapcsolatban van az önbecsüléssel, saját pszichológiai jólétünkkel és egészségünkkel”

Vagyis ismered a képességeidet, erősségeidet, szilárdan hiszel magadban, és tudod, hogy le fogod győzni a feléd jövő nehézségeket. Amennyiben ez hiányzik, te leszel az akit, mindenki sajnál, csak a rossz hír az, hogy ez nem visz előbbre, maximum megnyugtatod magad, hogy azért nem vagy sikeres, mert te szerencsétlen vagy.

Ahogy azt sem jelenti, hogy várod a sült galambot, hogy a szádba repüljön, vagy széttárt karokkal boldogan meséled, hogy majd minden jobb lesz, mert te optimista vagy. Ezt lehet látni például, mikor valaki évek óta munkanélküli, boldogan tengeti mindennapjait, hogy ennél már csak jobb lehet, miközben egy pályázatot sem küldött el, hogy behívják interjúra, miközben mások tartják el.   

Nem hiszem, hogy a világ fekete-fehér lenne, ahogy azt sem, hogy valaki csak optimista, realista vagy pesszimista lehet.  Minden árnyalt, és mindenkiben más érzések kavarognak különböző helyzetekben. De egy biztos, ha nem gyakorlod az önismeretet, nem fedezed fel a benned rejlő erősségeket, derűlátóan nem tekinthetsz az előtted lévő időszakra, amit úgy hívnak, a HÁTRALÉVŐ ÉLETED.   

Ha a sasokkal akarsz szállni, akkor ne a pulykákkal játssz!

„Az optimisták társaságának keresése ezért az öngyógyítás egyik ösztönös és példaszerű megnyilvánulásának számít”

coach coaching optimizmus önbecsülés önismeret

Nagyon egyszerű viselkedési mechanizmus, olyanná válsz, amilyen a környezeted. Harcolhatsz ellene, de előbb vagy utóbb ez beigazolódik. Ha pozitív emberek vesznek körül, derűsebben fogod látni az életed, könnyebben oldod meg a kihívásokat, ha negatív, akkor pedig… tudod nagyon jól.

De van egy jó hír, van VÁLASZTÁSOD! Rajtad múlik, kivel töltöd a szabadidődet!

Ismered az energiavámpír típust, messziről kerüld! Kedveled azokat, akiknek minden sikerül, szervezz vele közös programokat! Lehet az rokon, barát, kolléga, akkor is van választásod. Persze vannak kikerülhetetlen protokoll helyzetek, amin részt kell venned, de szabadidőd nagy részében igenis eldöntheted, hogy kivel szeretnél több időt tölteni.

És a te történeted hogy folytatódik?

Simon István, Life Coach

0 Tovább

Te mi alapján vezetsz?

Képzeld el, hogy egy rohanós hétfői reggelen üzleti öltözetben (kiskosztüm/öltöny) beülsz az autódba, és indulnál a megszokott rutinod szerint köreidre. Azonban aznap -ott és akkor- nem látod a sebességedet, a megtett távolságot, a vízhőfokot, az üzemanyagállást, és egyáltalában semmit, amit jól megszoktál ahhoz, hogy biztonságosan és nyugodtan elérd aznapi célodat. Valami elromlott, a műszerfal sötét. Nincs visszajelzés, de a motor jár, mehetsz, szabad vagy. Mit teszel? Nyomaszt a sok tennivaló, a határidő, a partnerek várakozása, az aznapi feladatok. Esetleg a hátsó ülésen a gyerekeid az iskolatáskával lesik, na most mi lesz? Nincs halogatás, azonnali döntés kell.

A megérzéseidre hagyatkozol, gyorsan döntesz, és mész, bevállalod? Vagy netán elindulsz ugyan, de vezetés közben a sebességedet számolgatod az útjelző karók, és az idő mérésével? Vagy lesed a többieket? Nem is mersz elindulni, mert a tényekre hagyatkozol mindig, és folyamatosan a kijelzőket nézed egyébként is? Te hogyan vezeted az autódat, ha nem működnek benne a műszerek? El mersz indulni, vagy azonnal kiszállsz? Vagy már elég rutinos sofőr ahhoz, hogy így vezess akár hosszabb ideig? Jó, elfogadható ez így neked, netán külön élvezed? Mit tudsz ebből tanulni? Volt már hasonló élményben részed? Írásomban saját élmény inspirált, és egy fontos személyiségjegyre szeretném a figyelmet felhívni.

A személyiség, és a vezetői képességek fontos eleme, hogy intuitív módon, vagy netán analitikus módon hozol döntést ilyen helyzetben, elindulsz-e, és utána hogyan vezetsz. Esetleg hol így-hol úgy? Helyzetfüggő? Gondolkodtál már ezen?
Mi is az az intuíció? Amikor érzéseinkre hagyatkozunk. Amikor úgy tudunk dönteni, hogy nem gondolkodunk a miérten, képesek vagyunk analizáló gondolkodás nélkül is tudni, tudatalattinkból előhívni egy kérdésre a választ. Szinte az alapján döntjük el a kérdést, hogyan érinti személyiségünk magját. 

Az ember is bizonyos értelemben állatias ösztönlény, képes érezni egy döntésről, hogy helyes, vagy helytelen, azonban tudatával képes ösztönös döntéseit kontrollálni, felülírni. A tudásalapú társadalom mítoszában élünk, ahol az elemzés, a tények, az adatok mindenhatóságában hiszünk. Mindeközben az intuíció is jelen van, és olyan helyzetekben, amikor nincsenek adatok, nincs visszajelzés, nincs példakép, de mégis menni kell, csak az intuíció működik, legalábbis arra kell hagyatkozni. Az üzleti életben is sok olyan döntést kell meghozni, ahol a racionalitás csak korlátozottan működhet. Az innováció területén, egy új termék bevezetése során gyakran döntenek a döntéshozók megérzéseik alapján. Ez is tanulható, fejleszthető, és a mindennapi életben is segítségedre lehet. Egy rutinos sofőr, jó vezető, ötvözi a két módszert, és ösztönösen tud dönteni abban is, hogy mikor melyik működési módot választja. 

Tippek az intuíció fejlesztésére:
1. Vezess naplót. Írd le gondolataidat, akkor is, ha kevés a mondandód. Segít felnyitni a tudatalattidat.
2. Kapcsold ki a belső kritikust önmagadban. Kövesd a belső dialógusodat félelem nélkül.
3. Keress egy elvonulós helyet, ahol például zenével, irodalommal foglalkozhatsz, és közelebb kerülhetsz érzéseidhez.

„Az intuitív elme szent ajándék, a racionális elme hű szolga.
Létrehoztunk egy olyan társadalmat, amely tiszteli a szolgát, és elfelejtette az ajándékot.”-Einstein

Dr. Ölveczki Karolina írása

Forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/the-intuitive-compass/201108/what-is-intuition-and-how-do-we-use-it

0 Tovább

Yesman vagy Noman?

Az amerikai filmek tömkelegének nagyon ritkán egy-egy darabja igen inspiráló és elgondolkodtató tud lenni.

Egyik személyes kedvencem a Yesman. Már maga a cím is egy bombatalálat.

A történet röviden:

A főhős, Carl Allen (Jim Carrey) egy igazán átlagos, unott darabja a társadalom szürke tömegének. Átlagember, aki bejár egy bankba dolgozni, elvégzi unalmas munkáját, hazamegy és a kanapé kényelmében várja a következő hétköznapot. Barátai alig-alig tudják elrángatni valahová, és ha el is megy, nem érzi jó magát. Egyre negatívabban látja életét. Egyik nap egy régi ismerőse ajánl neki egy helyet, hogy menjen el vele az "Igen!" szemináriumba, ami arra ösztönzi, hogy felejtse el a negatív életmódot, és éljen a lehetőséggel, hogy mindenre azt kell mondani: "Igen!". Carl meggondolja a lehetőséget. Egyik nap elfejti barátja eljegyzési buliját. Másnap barátja dühösen felbukkan a házánál, és lehordja őt, és azt mondja neki, hogy teljesen egyedül fog maradni, ha nem változtatja meg az életét. Carl úgy dönt, hogy részt vesz a szemináriumon, majd megfelelően arra inspirálják Carlt, hogy fogadja el azt a lehetőséget, hogy legyen "Igenember", hogy mindenre igent mond. Ezek után rengeteg, kaland, élmény vár főhősünkre, és elkezdi élvezni az életet, máshogy észleli a körülötte lévő világot, pozitív ember lesz.

De mit üzen nekünk ez a film?

Az élet úgy szép, ha zajlik, szokták mondani. Hogy akarsz sikerélményt szerezni, ha nem vágsz bele új dolgokba? Hogy akarsz önbizalmat szerezni, ha nincs sikerélményed? Hogy akarsz boldog lenni? Boldog akarsz lenni?  

Rengeteg ember a biztonság kalitkájában néz kifelé, vágyakozik a szabadság felé, de mikor kinyitják neki az ajtót, nem mer kirepülni. Meggyőzi magát, hogy mégiscsak jó neki itt, kap enni, inni, és csak esténként letakarják, hogy tudjon pihenni.

Minden embernek ajánlom a filmet, aki úgy érzi, hogy inspirációra van szüksége a szürke hétköznapokból való kitörésre, és hogy lássa pozitívabban az életét, hogy éljen igazán.

Merj élni, tapasztalni, új dolgokat kipróbálni, ismerkedni, új ételeket megízlelni, új kultúrákat megismerni.

Ha azt érzed magadon, hogy habozol és elkezdesz kifogásokat gyártani, hogy visszameneküljél a kényelembe, az esetleges kudarcok miatt, kérdezd meg a 90 éves önmagadat. Ő mit javasolna, vágj bele vagy sem? Bánni fogod, hogy meg sem próbáltad? Mitől félsz egyáltalán?

Végezetül pedig egy idézet a filmből:

„A világ egy játszótér. Ezt mindenki elfelejti, pedig gyerekként még mindenki tudja.”

És te, igent mondasz? J

Simon István life coach írása

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (216),coach (208),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),kreativitás (14),proaktivitás (14),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),kommunikáció (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elismerés (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),túra coaching (4),pszichológia (4),bátorság (3),stressz (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),irányítás (2),rugalmasság (2),kritika (2),Martin Wehrle (2),bizalom (2),játék (2),megismerés (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),Edward de Bono (2),életciklus (2),csend (2),álom (2),pénz (2),mozgás (2),ROI (2),egyensúly (2),életmód (2),multi (2),tanácsadás (2),iskola (2),művészetterápia (2),érzelmi intelligencia (2),érzékenység (2),vállalat (2),tervezés (2),ítélkezés (2),alkalmazkodás (2),tranzakcióanalízis (2),praxis (2),Appreciative Inquiry (1),őszinteség (1),optimizmus (1),edzés (1),akaraterő (1),vállalat (1),szeretet (1),sport (1),SMART (1),szokás (1),munka (1),szuperérzékenység (1),anyaszerep (1),társaság (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),teljesség (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),TA (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),érzelmek (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),divat (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),önkéntesség (1),orvos (1),edző (1),hős (1),dicséret (1),beteg (1),tárgyalástechnika (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),böjt (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Fontos és Sürgős (1)

Feedek