Örökzöld téma: MOTIVÁCIÓ. Számtalan írás, könyv, publikáció tárgya, mégis úgy tűnik, hogy kénytelenek vagyunk vele vissza-visszatérően foglalkozni, mert, hogy még mindig mutatkoznak hiányosságok a „gépezetben”. Arra kérdésre, hogy egy munkahelyen mi a leginkább motiváló tényező, 10 munkavállalóból 9 bizonyára gondolkodás nélkül rávágná, hogy a pénz, az anyagiak, hát mi más?!
Pedig sokszor és sok helyütt bizonyítást nyert, hogy önmagában a pénz nem tesz elégedetté. Nyilvánvalóan a hiánya elégedetlenséghez vezet, azonban az egyéb tényezők elégtelensége esetén kizárólag az anyagiak mégsem valódi motivátorok.
Ki akarja napjainak és így életének meghatározó részét kellemetlen munkahelyi környezet, acsarkodó, vagy éppen lehangolt kollégák között, unalmas, kihívásokat nem biztosító munkával tölteni? Hosszútávon feltehetően igen kevesek álma egy ilyen pozíció, még akkor is, ha mondjuk a bérezés, tegyük fel, versenyképes. Persze napjaink gazdasági helyzete miatt a munkaadók igyekeznek az egyéb, mondjuk úgy top motivátorokkal csínján bánni, így például az egyénre szabott cafetériával, vagy a teljesítményalapú bónusszal.
Régóta köztudott azonban, hogy van egy motivátor, ami ténylegesen semmibe sem kerül a cégeknek, mégis úgy tűnik, hogy a menedzsment nem képes a helyén kezelni. Miről is van szó? Nem másról, mint a rendszeres vezetői visszajelzésről, azon belül is elsősorban a teljesítmény szóbeli elismeréséről, ha úgy tetszik dicséretről. Az emberek többsége ugyanis igényli a rendszeres megerősítést, biztatást, elismerést, a jó szót, így vagyunk „összerakva”.
És félre értés ne essék, nem arra kívánok buzdítani, hogy időnként, véletlenszerűen, netán valódi meggyőződés, tényleges teljesítmény nélkül paskoljuk meg a beosztottak hátát. Nem! Egy teljesen tudatos, hangsúlyozom, pénzbe nem kerülő attitűdöt kell kialakítania, alkalmaznia a vezetőknek a legalacsonyabb szinttől a top kategóriáig egyaránt. Korunk vezetői, tisztelet a kivételnek, ugyanis nem tanultak meg dicsérni, vagy ha igen, akkor is igen csínján bánnak az építő szavakkal. De hogyan is tanultak volna meg, amikor többségük szeme előtt nincs hiteles minta, hiszen ők sem részesülnek benne feletteseik által.
Mert manapság a kiváló, első osztályú teljesítmény a norma, az ez alatti produkció, előbb-utóbb negatív kritikát, bírálatot kap. A pozitív kritika azonban ritka, igaz ez persze a vezetők vonatkozásában is, hiszen esetükben is az emberfeletti teljesítmény az elvárás. Hogyan is működhetne hát másként ez a fajta kommunikáció egy stresszes, elvárásoktól terhes, szigorú mutatókhoz kötött, nyereség-centrikus piaci környezetben? Pedig működhet! Működnie kell!
Az ugyanis biztos, hogy a munkavállalók sokasága él át rendszeres kudarcélményt a munkahelyén. Azt érzi, hogy sem anyagilag, sem pedig erkölcsileg nincs kellőképpen elismerve, teljesítménye egy a sok közül, ez pedig közömbössé, fásulttá, fáradttá teszi. Nem titok, hogy innen már csak néhány lépés az, hogy az érintett az első adandó alkalommal elhagyja a céget.
Persze lehet azzal érvelni, hogy jobb is, ha a motiválatlan, alulteljesítő munkatársak önszelekciót hajtanak végre, ráadásul manapság nem túl könnyű a végzettségünknek, képességeinknek, uram bocsá’ érdeklődési körünknek megfelelő állást találni, tehát jobb híjján, mindenki, „kicsitől a nagyig” tűr. Azonban ha már pénzről beszélünk, az is biztos, hogy a folyamatos fluktuáció sokkal többe kerül, mint a mentálisan és lelkileg is inspiráló munkahelyi környezet kialakítása.
Azt a vezetőt, aki ezt nem hajlandó belátni, feltételezem, hogy a számok nyelvén azért csak meg lehet győzni. Az egyenlet roppant egyszerű: a motiváció elmaradása, a hasznos vagyok a cégnek, értékteremtő munkát végzek érzések megszűnése=mentális, vagy fizikai betegség=táppénz/fluktuáció=teljesítmény kiesés. Meri valaki azt állítani, hogy ezek a tényezők nem számszerűsíthetők, nem támaszthatók alá látványos számadatokkal? Szerintem nincs ilyen ember!
„Egy mondókából vett hasonlattal Skonda Mária a munkavállalót a termelési/működési folyamat "patkószegének" írta le, ami ha nincs jól "beverve", azaz bevonva, motiválva, akkor a vállalat, vagy szélsőséges esetben nemzet akár a "gazdasági csatát" is elveszítheti. A szakember szerint a munkavállalónak ismernie, értenie kell a feladatát, és érzelmileg kötődnie kell a vezetőhöz, mert - szintén a gyermekek világából hozott példa alapján - sok esetben csak a vezetőhöz való viszonyulás az, ami miatt a dolgozó erején felül hajlandó teljesíteni.” (Forrás: Filius Ágnes: Már Jézus is coaching szemlélettel irányított (http://www.hrportal.hu/hr/mar-jezus-is-coaching-szemlelettel-iranyitott-20111221.html).
A pozitív üzleti pszichológia Dale Carnegie és Carl Rogers óta hangsúlyozza, hogy elfogadó, pozitív légkörben a jól motivált, elkötelezett emberek hegyeket tudnak megmozgatni.
Úgy tűnik tehát, hogy a szakma „nagyágyúinak” véleménye egyöntetűen az, hogy az empatikus, szakmailag és emberileg korrekt vezetőt a beosztottak hajlandók tűzön-vízen át követni, még akkor is, ha teszem azt a bérezésük nem éppen mondható első osztályúnak.
A lecke tehát tisztelt vezető pozícióban lévő hölgyek, urak nem túl bonyolult: tanuljanak meg dicsérni, szánjanak időt a pozitív visszacsatolásra, mozgósítsanak némi energia tartalékot és vegyék észre, találják meg nap, mint nap azokat a teljesítmény momentumokat, amelyek megérdemlik a jó szót. Bizonyára sokan önök közül rendelkeznek is ezen képességgel, hiszen, ha máshol nem, otthon, családi környezetben, mondjuk a gyermeknevelés kapcsán hathatósan gyakorolják a szülői jó szót, a biztatást, az ösztönzést szárnyakat adva ezáltal az ifjaknak.
Kérem, mentsék át ezt a jól bevált magatartási mintát a céges környezetbe! Tudatosítsák magukban, hogy a tekintélyük ezáltal legkevésbé sem fog csorbulni, sőt, kialakul egy olyan oda-visszacsatoláson alapuló, hiteles kommunikációt biztosító légkör, ahová alkalmazottként és vezetőként egyaránt öröm lesz bemenni, ahová jó érzés lesz tartozni, és amelynek áldásos hozadéka már rövidtávon is súlyos forintokban mérhető módon garantáltan megmutatkozik.
Bár túl vagyunk a Húsvéton, mégis zárszóként azt mondom, a jelszó: Lelki Csokit Mindenkinek!
Dr. Füzi Mariann business és life coach írása
1. Ne keverjük össze a produktivitást az elfoglaltsággal! A legtöbbet termelő-teremtő emberek közül sokan számszerűen nézve kevesebb időt töltenek munkával, mint a túlhajszolt, a tornyosuló feladatok árnyékában dolgozók. „Nem elég szorgosnak lenni, a hangyák is azok. Az a kérdés, miben vagyunk szorgalmasak?” –ahogy Henry David Thoreau, amerikai író, filozófus írta.