Proaktív coaching

2010 óta foglalkozom emberekkel. A segítő szakmából jöttem, és a coaching, mint „új irányzat”, alig 1 éve van jelen az életemben, a munkámban. Számos olyan tapasztalatot szereztem, amelyek megerősítettek abban, hogy a személyes hatékonyságot és a célorientáltságot növeli az, amikor ezzel a szemlélettel közelítjük meg életünk bármely területét, ahol elakadásban érezzük magunkat. Ez az írás erről szól.

Emlékszel olyan helyzetre az életedből, amikor „leblokkolva” érezted magad? Elő szokott fordulni veled, hogy egyszerűen nem jut eszedbe a megoldás egy szituáció kapcsán? Pedig végig gondoltad már minden lehetséges irányból, megközelítetted több oldalról a kérdést, de a válasz nem jön.

Amikor a döntés megszületik, hogy coach segítségét kérjük egy adott helyzetben, akkor valójában mi is az, amiért így döntöttünk? Miben segít a coach? Megmondja a megoldást, rámutat a válaszra?

Nem. A coach feladata a kérdezés. Olyan szokások, berögzült minták megváltoztatására, átalakítására lehet megoldás például a coaching, amik elhagyása, tudatos módosítása előre viheti az adott helyzetet, vagy akár az életünket. A coach kérdező partner. Olyan összefüggéseket tudatosíthatsz egy ülés alkalmával, amikben a megoldás is benne rejlik, és ezek felismerésével, a cél konkretizálásával gyakorlatilag kész a válasz, és elindul a megvalósítás.

Nézzük konkrétabban! Azzal keres meg engem valaki, hogy le akar szokni a dohányzásról. Miből indulunk ki? Abból, amiket ezzel kapcsolatban elmond az ügyfél. Például: szeret sportolni, de nem tudja, melyik az a mozgásforma, ami neki való, és segíti elhagyni a dohányzást. Mióta dohányzik? Emlékszik arra az időszakra, amikor még nem dohányzott? Mik a hobbijai, mivel szereti tölteni a szabadidejét? Mik a reggeli rutinjai, amiket végez felkeléskor? Gyerekként vagy fiatalabb korában milyen módon mozogta le a felesleges energiáit vagy adta ki a benne lévő feszültséget? Hogyan érezte magát, amikor megnyugodott vagy elfáradt egy sport után? Megjutalmazta magát egy-egy ilyen alkalom után? Most mi az, amit jutalomként „ad magának”, amikor elvégez egy feladatot?

A dicséret magában hordozza önmagunk megjutalmazását, és például – ha hiszed, ha nem – ezt mindannyian megtesszük időnként, csupán arról van szó, hogy nem tudatosítjuk ezt.

Egy másik példa: kiégés, karrierváltás. Szereted a munkád, de úgy érzed, elfáradtál benne. Hogyan tovább? A szakmában akarsz maradni és abból kihozni a legjobbat, vagy új irányba szeretnél elindulni? Van benned kreativitás, de a munka miatt, úgy érzed, háttérbe került? Vagy éppen a racionalitások embere vagy? Melyik terület, melyik oldalad az, amit fejlesztenél, vagy éppen előhoznád? Hogy néz ki egy napod a munkahelyeden? Kikkel dolgozol együtt? Ha egyedül dolgozol, mik azok a rutinjaid, módszereid, szokásaid, amik eszedbe jutnak most?

Az elismerést másképpen nevezhetjük tudatosításnak is. Saját értékeid, saját erőforrásaid azok, amiket kiaknázva fejlődni tudsz, amik, mint egy jó akcióterv, minden helyzetben segíthetnek.

A coaching egy folyamat, amiben az intuíció, a tudatosítás, az ötletelés és a „heuréka” élménye találkozik, olyan eszközök segítségével, mint például a pozitív pszichológia vagy az erőforrás-kezelés. Minden helyzetben, amivel dolgozunk, a gyakorlati megvalósítás az, ameddig eljutunk – pontosabban a kliens jut el. Mert a coach egy partner. Az a partner, aki nem helyetted, hanem veled együtt ötletelve, kérdezve vezet el addig, amit el akarsz érni, és amit ezért meg tudsz tenni.

Mi mindenre jó a coaching?

- Párkapcsolati kérdések

- Burn out, kiégés (Újra tervezés)

- Családi helyzetek

- Kreativitás-fejlesztés, -bővítés

- Karrierkérdések

- Well being, vagy health coaching (Jól érezni magad a bőrödben)

- Nyugdíjba vonulás, életkori helyzetek

- Szokások letétele, átalakítása

- Egyéni vagy csoportos coaching

Minden az újra tervezésről szól. Mindig lehet másként.

Ha akarod.

Akarod?

Surányi Gabriella

www.sgconsulting.hu

Ez az írás neked szól, ha már évek óta keményen gürizel a cégnél

DE…

®mégsem ismerik el a munkádat

®sőt- épp ellenkezőleg!- a főnök éppen hogy azt a kollégát tekinti a jobbkezének, aki sokkal inkább a dumájával, mintsem a teljesítményével adja el magát

®hiába teljesítesz 200%-ot, dicséret helyett ezt a főnök természetesnek veszi, míg a többi kollégát 80-90%-os teljesítmény esetén is megdicséri

Ezek azok a helyzetek, amikor frusztráltnak és dühösnek érzed magad és azt gondolod „Milyen igazságtalan ez az egész! Nem igaz, hogy a főnök nem veszi észre, hogy mennyit dolgozom a cég sikeréért!...”- és akkor itt álljunk is meg egy pillanatra. 

Ne feledd! A teljesítményed önmagában nem tud beszélni helyetted! Neked kell felemelni a hangodat és a sarkadra állni, hogy észrevegyék a munkádat!

Nem elég, ha elvégzed a feladataidat, azután pedig hazasunnyogsz az irodából, menedzselni is kell az elért eredményeidet.

Következzék tehát néhány hasznos tipp annak érdekében, hogy a kemény munkádat végre a Főnök Úr is észrevegye és értékelje:

• Minél nagyobb szenvedéllyel végzed a munkádat, annál természetesebbnek veszi a főnököd, hogy folyton 200%-ot teljesítesz. Mi következik ebből? Amíg a többi kollégától 80-90 %-os teljesítményt tekint a vezető természetesnek, tőled alapból a 200%-ot várja el. Megoldás: Bármennyire is nehéz megállnod, állj le a „multi-taskinggal” és ne fusd le előre a maratont a projektben 200%-os erőbedobással. Hiszen pont az a lényeg, hogy lépésről lépésre haladj a részfeladatokkal. Innentől kezdve tehát az legyen a célkitűzésed, hogy az adott részfeladatot teljesítsd legjobb tudásod szerint és ne akarj egyből mindent egyszerre megoldani. Ha rendszeresen így teszel, akkor egy idő után a Főnök Úr sem hajmeresztő szakmai mutatványokat vár majd el tőled napi szinten. Mostantól ne te legyél az, aki utolsónak hagyja el az irodát, amit egyébként már a kutya sem lát, a Főnököd meg pláne nem!
• Az eddig unalmasnak és feleslegesnek kikiáltott rendszeres céges meetingeken igyekezz magadhoz ragadni a szót és bemutatni az adott projekt/ feladat kapcsán elért eredményeidet. 
• Egy másik eredményes stratégia, ha havonta egyszer időpontot kérsz a felettesedtől egy olyan négyszemközti megbeszélésre, ahol átbeszélhetitek, hogy aktuálisan hogyan állsz a munkáddal és mi az, amiben a szakmai tanácsát kérnéd. Így ráadásul két legyet üthetsz egy csapásra: Egyrészt felhívod a figyelmét a lelkiismeretesen végzett munkádra, másrészt azzal, hogy tanácsot kérsz tőle, egyfajta bizalmi légkör is kialakulhat köztetek, mely a későbbiekben, egy esetleges szakmai előrelépés kapcsán, még igen hasznos is lehet számodra.
• Napi több fontos e-mailt is váltasz az üzleti partnereiddel, de a főnököd honnan is tudhatná, hogy milyen jelentős ügyeket intézel a mindennapok során?! A megoldás egyszerű: Mostantól a fontosabb kimenő e-mail-eket nyugodtan címezd neki is másolatban, vagy akár titkos másolatban, annak érdekében, hogy ő is értesüljön arról, hogy milyen aktívan haladsz a munkáddal. Így a felettesed szó szerint „első kézből” lehet naprakész az adott projekt kapcsán, amiért valószínűleg még hálás is lesz neked.
• Végül pedig a legkézenfekvőbb módszer, hogy ha legközelebb dicséretet kapsz egy ügyféltől, nyugodtan megjegyezheted neki, hogy ezt a feletteseidnek is elmesélheti. Hidd el: Nincs ennél hitelesebb visszajelzés a munkád hatékonyságáról! J

Most, hogy már van néhány ötlet a tarsolyodban ahhoz, hogy megmutathasd a felettesednek, hogy mit is tudsz, nincs más hátra: 

Önmenedzsmentre fel!- Ezúttal a siker garantált! J

Írta: Fehér Gabriella- life- és business coach

Forrás: Martin Wehrle: Karrieresprung című könyve

Ez az a dolog, amivel jó estben egyáltalán nem kellene foglalkoznunk!  Mert van, és az a természetes!

Mégis miért kell oly sokszor emlegetni?

Azért, mert hadilábon állnak az emberek az önbizalommal. Az is lehet, hogy sokkal inkább a hiánya okozza a problémát! Az sem jó, ha kevés van, az sem jó, ha túlteng. Vannak, akiknek nehéz a középút. Sokszor gátolnak az önkorlátozó hiedelmek, máskor pedig a rossz reflexek, félelmek.

A legszomorúbb, amikor valaki olyan nyírbálja a másik önbizalmát, aki maga is irigyen és önbizalomhiánnyal szenvedve figyeli, hogy a másik ember próbál szárnyra kapni. 

Problémát jelenthet, hogy néha az emberek saját sikereiket, eredményeiket -jogosan- elismertetik a környezetükkel, míg a másik ember eredményét, legyen az akár annak a félnek nagyon fontos az Ő területén, mégsem veszik komolyan.

Nem arról van szó, hogy értékeljék túl, de ha mégannyira „kevéssé fontosnak” tartják a másik munkáját (és talán létezik valóban fontosabb is) akkor is mindenképpen elismerésre érdemes ha sok munkát fektetett bele, igyekszik, és elér vele valamit, a számára fontos területen.

Miért nem lehet az elismerő szó kölcsönös? 

A „későn érő” a magyar nyelvben degradáló kifejezés. Pedig senki nincs semmiről elkésve.

Ha elnézzük a fiatalok arcát, egyformák. Sok minden van előttük, de még semmi nincs mögöttük. Mégis elégedettek tudnak lenni magukkal, tele vannak kamaszöntudattal. Úgy érzik, sokkal többet érdemelnek, mint amit kapnak, de ha valaki megkérdezi tőlük, miért is különbek, vagy, hogy mivel is érnek többet, arra értelmes választ nem igen kapunk. De mindezek ellenére bízni tudnak magukban.

Aztán vannak az ötvenesek, akik az új negyvenesek. Mögöttük már van élettapasztalat és szakmai tapasztalatok. Jó esetben erejük teljében még bőven vannak ötleteik, elképzeléseik. Nekik az okozhat problémát, hogy a fiatalabb generáció a kicsattanó életkedvével energiabombaként tervez, alkot, megvalósít. Ha e mellé párosul, hogy kissé lesajnálóan említi a fiatal az idősebb korosztályba tartozó kollégáját, akkor az könnyen visszahúzódhat. Főleg, ha ráakasszák a „későn érő” kifejezést.

Ezek is önértékelési problémák.

Személyesen ismerek valakit, aki 65 évesen doktorált le.  Nyilván nagy szüksége szakmailag nem volt erre, csak azért tette, hogy az önbizalmának a kedvében járjon. 

Nem könnyű a helyzete egyetlen korcsoportnak sem amennyiben önbizalomhiányos.

Azonban ha valaki, aki érez magában motivációt, legyen bárhány éves, az inspiráló, nem szabadna visszahúzni negatív szetereotípiákkal. Azzal is baj van, ha az emberek nem tudják elmondani az érzelmeiket.  Nem tudják elmondani, mi bántja őket, miért szomorúak, csalódottak vagy boldogtalanok.

Arról nem is beszélve, hogy azt sem tudják kifejezésre juttatni, minek örülnek, mitől érzik jól magukat a bőrükben, mitől boldogok.

Ezeket meg kellene tudni fogalmazni a valós önismerethez. Sok oka lehet az önbizalomhiánynak. Esetlegesen nem is szívesen beszélnek ezekről az emberek.

Ha valaki lehúzó környezetben élt sokáig, vagy akár tévesen leértékeli saját magát, nagy munka felkapaszkodni arra a szintre, hogy magabiztosan álljon a lábán. Ha egyedül tudja ezt elérni, az bizony komoly munka eredménye. Ha az önbizalomhiányos embert környezete segíti mindeközben, az felemelő.

Meglepő módon néha az is segíthet ha normális, emberi hangnemben és módon reagálunk helyzetekre. A mai világban amikor egyre kevesebben használják az amúgy preferált viselkedésmódot, beszédet, ha valaki így reagál, sok pozitív visszacsatolást kaphat, ami szintén növeli az önbizalmat. Az önbizalom szerencsére fejleszthető is, sok segítséget tud nyújtani egy szakember is ebben, például coaching keretében.

Egészen bizonyos, hogy mindenkinek van az életében valamilyen pozitív élménye. Érdemes ezeket dédelgetni, ebből erőt meríteni, bátorságot meríteni a további kihívásokhoz, mert ezek segítenek felépíteni az önbizalmat! Nem a problémára kell koncentrálni, a negatív élményt újra kell inkább értékelni. Nem egyből magunkban kell keresni a hibát, mert egyáltalán nem biztos, hogy jó helyen keressük ilyenkor. A negatív tapasztalatok is részei az életünknek. Hamar rájöhetünk azonban, hogy rengeteg pozitív tulajdonsággal rendelkezünk, és így könnyebb a fontos dolgokra koncentrálni. Aki bízik önmagában és pozitívan látja a történéseket, kevesebb stresszhormont termel. Az optimisták, népszerűbbek, vonzóbbnak találják őket mások. 

Nehéz dolog elmondani a véleményünket, vagy egy fontos lépést megtenni, de csak azért, mert a képzelőerőnk mesteri módon inkább azt játssza le előttünk, ami a legijesztőbb verzió. A félelem és bizonytalanság természetes érzés, de egyben óvatosságra ösztönözhet, ami viszont jó dolog.

A mai populista világ sem támogatja sajnálatos módon a fiatalok önbizalmát, amikor azt harsogják a reklámok, óriásplakátok, hogy „mindent elérhetsz”, „álmaidnak semmi nem szab határt” „nincsenek szabályok, bármit megváltoztathatsz”, „saját szabályaim szerint fogok élni”. Ezek közismert cégek szlogenjei, és villám sebesen, egyenes úton vezethetnek a nárcisztikus zavarokhoz. Az sem nyújt segítséget, ha pontokba szedve akarják élni az életet. 10 lépés, hogyan pasizz be, 5 mondat, mit ne higgyél el soha, 8 ok amiért szeretjük……. !    

Ezek a mai kor sajátos betegségei, amik vonzzák az önbizalomhiányt.

Meg kell próbálni a józan észre hallgatni, a már elért sikerekre koncentrálni, az erősségeinkre, és bátran beleállni az előttünk lévő helyzetekbe, amikből így vagy úgy, de mindenképpen tanulunk, sikerélményt és önbizalmat meríthetünk. 

Mindegy milyen volt a tegnap. Ma új nap van. Mindent újra kezdhetsz!

Tarnóci Ágnes 

life coach írása

Coacholni varázslatos dolog. Akinek ráadásul még kincsesládája is van hozzá, az biztosan a csodák birodalmában fogja érezni magát. Egy ilyen kincsesládát ad új könyvével Martin Wehrle a coachok kezébe, egy igazi színes, csillogó eszköztárat villantva fel előttük

Aki már ismeri a szerzőt, tudja mire számíthat. Wehrle logikus, átgondolt, mégis könnyed stílusú, a spontaneitást sem mellőző módon vezet végig minket - egy coaching-folyamat íve mentén – ezen a gazdag eszközgyűjteményen, mely több olyan elemet is tartalmaz, melyről képzéseken, konferenciákon ritkán hallani az előadóktól, viszont annál gyakrabban megfogalmazódnak kérdések formájában a résztvevőkben.

Ilyen például a coachoknak szóló önvizsgálati kérdéssor-gyűjtemény, mellyel saját önismeretünket fejlesztve válhatunk a szakma mestereivé, vagy a coachok által gyakran megfogalmazott, de talán ki nem mondott kérdések sora, ahol Wehrle ezúttal sem egy abszolút igazság kinyilatkoztatására törekszik, csupán több évtizedes tapasztalatait szövi bele válaszaiba, majd az olvasóra bízza, hogy elfogadja-e azokat.

Külön színfoltot jelentenek a tanmesék, melynek hősei, a coach jelenlétét megsokszorozva segítenek a kliensnek új felismerésekre jutni. A kapcsolódó kérdéssor egyfajta használati utasításként támogatja a coachot az eszköz bevetése során.

Most sem hiányozhatnak a kötetből a jól feltett coaching-kérdések (ezúttal tematikus csokrokba szedve) és a hatásos gyakorlatok.

Valamennyi fejezet tartalmaz coaching.technikákat, melyek a folyamat adott fázisához a legjobban illeszkednek.

Ahogy a fentiekből is látszik, kezdőknek kimondottan ajánlott elmélyedni ebben az olvasmányban, ezáltal bátrabban fognak majd eszközöket alkalmazni és kombinálni folyamataikban. Gyakorló coachok számára is sok érdekességet tartogat ez a kincsesláda, hiszen különféle nézőpontokat tükröz, és állásfoglalásra késztet.

A könyv előkészületi munkálataiban ezúttal is részt vett a Pro Bona csapata, megrendelni legegyszerűbben kedvezményes áron a fordítótól lehet: http://www.ccoach.hu.

A csend-amelyben megmutatkozhat igazi valónk, oly ritka manapság. Nyüzsgünk, zizegünk, kattogunk, csevegünk, teszünk-veszünk, aztán ha beköszöntene a csend ideje, még akkor is...

…mert nem tanultunk meg vele bánni….mert nem ismerjük…s amit az ember nem ismer, az idegen és attól fél. Mert megtanultuk az elrejtés művészetét ebben a finoman pókhálózott, szocializált létben. 

A legőszintébb nyelvünk: a testünk. A test mindig igazat mond. Még akkor is, ha a száj mást közvetít. Megtanultuk azt mondani, amit kell, amit illik, amit várnak tőlünk. S közben az az egység élménye veszett el, ami a vágyott boldogságunk kulcsa. Mert a boldog ember az, akiben a gondolat- a szó – és a cselekedet azonos.  

Hihetetlen mennyiségű szakirodalmat, boldogság-projektet zúdítanak ránk manapság, kapkodunk utána s aztán kifacsarva újabb irodalomért nyúlunk. Mert nem változott semmi, mert a világ ugyanúgy rohan és a kidíszített jelenetekből, kifényesített színfalak közül még mindig hiányzik valami. Újra útnak indulunk, mint a szegénylegény, azzal a különbséggel, hogy a mi életünkben nem változik semmi….

amíg rá nem jövünk, hogy megállnunk kell, nem mennünk, amíg nem engedjük meg a nemcselekvést…a csendet…a mozdulatlanságot…a passzivitást…a visszavonulást…addig nem tapasztaljuk meg, hogy a csend a jelen-lét imája, s az változtatja meg a valósághoz fűződő viszonyunkat. Az életet, ami sikerülni akar bennünk is. Egy beszélgetésben ugyanolyan beszédes és értékes a csend. Mindennek megvan a maga ideje, s ha ezt ellopjuk, nem adjuk meg, nem tartjuk tiszteletben, nincs egyensúly.

Egy nyitva hagyott kérdésben, az érdeklődő figyelem csöndjében több erő és világosságlehet, mint az elsietett válasz biztonságában. S igazán csak akkor találkozhatom bárkivel, ha jelen vagyok, ott vagyok vele, benne, érte, általa. Magamtól s elvárásaimtól függetlenül. Ez az összeszedettség állapota…amely a csendben születik.

Az összeszedettség tehát figyelem, érdeklődés, bizalom. Engedem, hogy legyen, hogy jöjjön, hogy hasson, ahogy akar, akkor, amikor akar. S a hozzáállásom alázatos, csendes, se kontrollálni, se kényszeríteni nem akarom.  Nem koncentrálok…megengedek…a koncentrálásban összeszűkülnek a pupillák, akar a test valamit.

Az összeszedettségben a pupillák kitágulnak, mintha csodálkoznék, s a test elernyed, ellazul. A koncentráció az akaraterőn múlik, míg az összeszedettség: a megengedésen. Mennyire tudom megengedni, hogy a jelen hasson rám, úgy, ahogy körülöttem létezik.  S ebben a megengedésben magamnak is meg tudom engedni azt, hogy úgy bontakozzam ki, ahogy a csend, a pillanat, a jelenlegi állapotom kibont, képessé tesz a kibontakozásra. Amikor végre a gondolat- a szó- és a cselekedet egybefonódik kisimítva bennem mindent, ami elmúlt, kisimítva a jelent s a jövőt…. 

Lovász Adrienn írása