Proaktív coaching

Azt tervezem, hogy felállok. Aznap túracipőben jövök be, kimegyek az irodából, és meg sem állok az erdőig.

Jólesik végre kihúzni magam. Jólesik pólót viselni ing helyett. Jólesik olyan messzire ellátni, amilyenre a belváros utcáin soha. Jólesik magam mögött hagyni az épületeket, és beszívni az erdő illatát.

Túrázni megyek. A fák ágai összehajolnak mögöttem, a csend egyre nagyobbá válik, és rájövök, hogy egyedül vagyok. Jó alkalom egy kis önvizsgálatra.  A túrázásban az a jó, hogy próbára tehetem magam, és megfigyelhetem, hogyan viselkedek különböző helyzetekben.

Mint minden vállalkozásom, a túra is egy álommal kezdődik. Arról álmodom például, hogy nyáron bejárom a Kék Túrát. Arról álmodom, hogy indítok egy blogot. Hogy megtanulok franciául. Fontos, hogy merjek álmodni, hiszen csak azt tudom megvalósítani, amit korábban megálmodtam. Mint ahogy segítséget is csak akkor kérhetek, ha valaminek nekivágtam.

Az álmodozást a mérlegelés követi: Elinduljak? Ne menjek? Kell ez nekem? Mire jó ez egyáltalán? Az életben a legtöbb vállalkozásunk olyan, mint egy séta a tavaszi erdőben. Szép, jó, de nélküle is jól megvagyunk. Minek kellene ezért az erdőbe menni? Ösztönösen mindannyian az állandóságra vágyunk, de mennyire felszabadító érzés leküzdeni a kényelmünket, és elszánni magunkat valamire!

És eljön a nagy nap, az indulás. Amire vágytunk, végre elkezdődik! Ez az első, lendületes lépések, az illúziók mámoros időszaka. Jókedvűek vagyunk, és tapasztalatlanok. Örömünk felhőtlen, és az egész világ egy nagy, nagy lehetőség!

Aztán lépésről lépésre egyre több tapasztalatot szerzünk. Rájövünk, hol kell jobban koncentrálni, és hol bámulhatjuk önfeledten a lombokat. Megismerjük az utat, az útitársakat. Kiderül, mik a tényleges lehetőségek, és melyek azok a veszélyek, amikre korábban nem számítottunk. Lassan a kitűzött célokról is kiderül, hogy melyik megvalósítható, és milyen áron.

És jönnek, persze, a nehézségek is. A csúszkálás a sáros talajon. Egy lezárt erdőrész, amit meg kell kerülnünk.  Egy tüskés bozót, amin átkelünk. Fizikai korlátaink. A fáradás. Ezekkel ott, a helyszínen mind meg kell küzdenünk, mégis, a célból visszatekintve nagyon megerősítő a tudat, hogy ennyi akadályon átverekedtük magunkat.

Egy jó túra a kitartásunkat is próbára teszi. Biztosan ismerjük azt az érzést, hogy eddig bírtuk, de most már vége, feladom, jöjjön, aminek jönnie kell. Legjobb lenne kiszállni, és elfelejteni az egészet. Nos, ez az, amit az erdő közepén nem tehetünk meg. Ott egyszerűen nincs más választás, össze kell szedni az erőnket, és bandukolni tovább az erdő széle felé, ha otthon szeretnénk vacsorázni.

Előfordulhat az is, hogy eltévedünk. Akkor bizony el kell gondolkoznunk, hol volt az utolsó pont, ahol még láttuk a jelet. És addig vissza kell menni, fáradtan is. És újra elindulni, a helyes irányba. Tudunk ilyen fegyelmezettek lenni a mindennapokban is?

A nap vége felé egyre gyakrabban fogunk megállni. Szorosabbra húzzuk a cipőfűzőt, megigazítjuk a hátizsákot. Iszunk egy korty vizet, harapunk valamit. Jó megélni, hogy tíz perc pihenő, egy megigazított ruhadarab, pár szem szőlőcukor mennyire feltölt. Még az erdő is szebbnek tűnik egy pihenő után. Fontos, hogy a mindennapok során is megtartsuk a pihenőket. Kapcsolódjunk ki, töltődjünk fel, hogy aztán újult erővel folytathassuk a dolgainkat.

És végül az aznapi cél. Az édes fáradtság, ahogy ledobjuk a hátizsákot, és az ágyra rogyunk. Hát megcsináltuk.  A lábaink zsibonganak, a tenyerünket felsebezték a tüskék. A cipőnk beázott, a kabát elszakadt, mégis, ezt az érzést nem cserélnénk el semmire. Jó örülni a megérdemelt pihenésnek.  Az aznapi siker megerősít, bíztatást nyújt a másnapra is.

Előfordulhat persze, hogy nem érünk célba. Lehet, hogy valamiért vissza kell fordulnunk. Lehet, hogy félbe kell szakítanunk az utat, vagy máshol esteledik ránk, mint ahol terveztük. Hogyan viselkedünk akkor? Dühöngeni kezdünk? Magunkat hibáztatjuk, vagy másokat? Megmártózunk a kudarc élményében, vagy inkább azon gondolkozunk, hogy holnap hogyan tovább?

Azt tervezem, hogy felállok. Az asztalomon egy papírt hagyok hátra, rajta mindössze két szó: Túrázni mentem.

Akinek kedve van, jöjjön utánam.

Ármos Lóránd business coach írása

D. Richard Norris a „Leading Men Only” közösség alapítója, coach és tréner. Az International Coaching News újság egyik cikkében a négy legfontosabb lépést magyarázza el, ami szükséges az emberek fejlesztéséhez.

Le kell szögezni, hogy Dr. Norris elmondása szerint itt nem egy professzionális és „szervezetközpontú” fejlesztésről van szó. Az emberek fejlesztése ennél még összetettebb és megfoghatatlanabb.

A „régimódi” fejlesztés a személyt csak egy szemszögből nézi, mégpedig a munka szemüvegén keresztül. Az emberek fejlesztése, amit nevezhetünk személyes fejlesztésnek ugyanazt az embert egészben akarja látni, az ő összességét egyes egyedül. Ebbe beletartozik szinte minden, ami vele kapcsolatos. Dr. Norris szerint ilyen lehet például a : partneri viszonya, pszichikai tűrőképessége, irányítói készsége és egyéb személyes kompetenciái.

Ha nem figyelünk csak a munkába betöltött szerepkörére, akkor nem tudunk megfelelő hatékonyságot elérni az adott személynél, ami tovább görgetheti a láthatatlan nehézségeket a csapat és a szervezet teljesítményéhez is. Ezek szemmel látható következményei a teljesség igénye nélkül például a szervezetben történő bármilyen elakadás, esetleges többletköltségek megjelenése vagy épp a profit csökkenése.

Dr. Norris felhívja a figyelmet arra, hogy a munkába járó emberek nem tudják levetkőzni a munkán kívüli „álarcaikat, szerepeiket”. Sokuk esetében a legmérvadóbbak megjelennek viselkedésükben. Megfigyelhető ezáltal, hogy mennyire is tudnak megbirkózni a kihívásokkal és mennyire tudnak helytállni stresszes környezetben. Ha a munkahelyen nem képesek erre, akkor valószínűleg otthon sem. Igazi veszélyforrás, ha egy-egy kolléga a „meg nem értettsége” miatt frusztráltan dolgozik, ezáltal hátrányos helyzetbe hozva saját magát. Ennek a hosszú távú hatásaként az adott részleg sem fog megfelelően működni.

Dr. Norris szerint ahhoz, hogy fejleszteni tudjuk az embereinket a legvégső szintig és kihozzuk belőlük a legjobb teljesítményt, feladat-specifikus stratégiai megközelítésre van szükség. Ez a szemlélet holisztikus, azaz teljes körű, mely az egyént állítja pellengérre. A négy lépés a következő:

A teljes kép megalkotása:

Próbáljuk meg a kirakós játékhoz hasonlóan feltérképezni a teljes képet. Hogyan jelennek meg a feladatok az egyéneknél, egy-egy csoport vagy épp a vállalat teljes egészének elrendezésében.

A csúcsteljesítmény meghatározása:

Határozzuk meg milyen a csúcsteljesítmény? Képzeljük el, hogyan mennének akkor a dolgok! Hogyan éreznénk magunkat akkor? Milyen viselkedésminták lennének megfigyelhetőek a kollégáknál? Ha ezeket mind leírtuk, akkor érdemes megvizsgálni milyen kompetenciákra van szükség, hogy ezt megvalósítsuk? Hogyan és miként tudnánk elkötelezni magunkat és kollégáinkat a cél eléréséhez? Milyen kommunikációra lenne szükségünk, hogy ezt fenntartsuk? Mikre van még szükségünk, ahhoz, hogy a cselekvés- és a gondolkodásmód együtt mozogjon ezzel a céllal?

A csúcsteljesítményhez felé vezető út:

Helyezzük el egy diagramon, hol is tart a cég vagy a szervezet! Határozzuk meg mi az, ami visszatartja és mi az, ami segíthet a felmerülő korlátok leküzdésében. Dr. Norris felhívja a figyelmet arra, hogy csupán ezután határozható meg teljesen a csúcsteljesítmény kérdésköre minden szemszögből.

A feladat orientált fejlődés meghatározása:

Határozzuk meg milyen tudatos cselekvésekre van szükség, ami segíthet a fejlődésben. Hinnünk kell abban, hogy megtaláljuk a megoldást, megtaláljuk a rejtélyt. Hol is tartunk? Merre is kell mennünk? Mire is van szüksége az embereinknek? Mire is van szükségük, hogy növekedjenek? Mi is kell, hogy jobb eredményeink legyenek?

Dr. Richard Norris saját cégében is alkalmazza a fent említett négy lépést, mely segítségével maximalizálni tudja a ¹ROI-t. Ugyanis, ezen befektetés révén az emberek fejlesztése megtörténik, aminek segítségével hathatósabb eredmények születnek. Az kollégákból akkor sikerül kihozni a legjobbat, ha megmutatjuk nekik, mennyire is értékesek és milyen fontosak is a cég életében. Mi több, az ez érzés segít nekik más szerepeik felvállalásában és esetlegesen jobbá tételében is.  Ez a plusz szinergia egy pozitívabb kohéziót tud teremteni például a hivatástudat és a családi élet között is.

Dr. Norris koncepciója az, hogy az emberek a legfőbb vagyona egy cégnek. Őket megvédve, segítve és fejlesztve lehet elérni hosszútávon a legjobban jövedelmező befektetést és profitot. Egy erős és emberbarát szervezet a piacon is nagyobb részesedést érhet el és vagyona nem csak pénzben, de humán értékekben is erősödhet.

A következő lépés tehát legyen az, hogy megtervezzük milyen emberi fejlesztési stratégiát fogunk alkalmazni a közeljövőben, hisz egész jövőképünk ettől függ…

1:ROI: a Return on Investment, magyarul a befektetés megtérülésének mutatója

 http://ecopedia.hu/roi

Forrás:

International Coaching News 2. kiadás 2013/02  44. oldal

Galgovszki L. András

Örökzöld téma: MOTIVÁCIÓ. Számtalan írás, könyv, publikáció tárgya, mégis úgy tűnik, hogy kénytelenek vagyunk vele vissza-visszatérően foglalkozni, mert, hogy még mindig mutatkoznak hiányosságok a „gépezetben”. Arra kérdésre, hogy egy munkahelyen mi a leginkább motiváló tényező, 10 munkavállalóból 9 bizonyára gondolkodás nélkül rávágná, hogy a pénz, az anyagiak, hát mi más?!

Pedig sokszor és sok helyütt bizonyítást nyert, hogy önmagában a pénz nem tesz elégedetté. Nyilvánvalóan a hiánya elégedetlenséghez vezet, azonban az egyéb tényezők elégtelensége esetén kizárólag az anyagiak mégsem valódi motivátorok.

Ki akarja napjainak és így életének meghatározó részét kellemetlen munkahelyi környezet, acsarkodó, vagy éppen lehangolt kollégák között, unalmas, kihívásokat nem biztosító munkával tölteni? Hosszútávon feltehetően igen kevesek álma egy ilyen pozíció, még akkor is, ha mondjuk a bérezés, tegyük fel, versenyképes. Persze napjaink gazdasági helyzete miatt a munkaadók igyekeznek az egyéb, mondjuk úgy top motivátorokkal csínján bánni, így például az egyénre szabott cafetériával, vagy a teljesítményalapú bónusszal.

Régóta köztudott azonban, hogy van egy motivátor, ami ténylegesen semmibe sem kerül a cégeknek, mégis úgy tűnik, hogy a menedzsment nem képes a helyén kezelni. Miről is van szó? Nem másról, mint a rendszeres vezetői visszajelzésről, azon belül is elsősorban a teljesítmény szóbeli elismeréséről, ha úgy tetszik dicséretről. Az emberek többsége ugyanis igényli a rendszeres megerősítést, biztatást, elismerést, a jó szót, így vagyunk „összerakva”.

És félre értés ne essék, nem arra kívánok buzdítani, hogy időnként, véletlenszerűen, netán valódi meggyőződés, tényleges teljesítmény nélkül paskoljuk meg a beosztottak hátát. Nem! Egy teljesen tudatos, hangsúlyozom, pénzbe nem kerülő attitűdöt kell kialakítania, alkalmaznia a vezetőknek a legalacsonyabb szinttől a top kategóriáig egyaránt. Korunk vezetői, tisztelet a kivételnek, ugyanis nem tanultak meg dicsérni, vagy ha igen, akkor is igen csínján bánnak az építő szavakkal. De hogyan is tanultak volna meg, amikor többségük szeme előtt nincs hiteles minta, hiszen ők sem részesülnek benne feletteseik által.

Mert manapság a kiváló, első osztályú teljesítmény a norma, az ez alatti produkció, előbb-utóbb negatív kritikát, bírálatot kap. A pozitív kritika azonban ritka, igaz ez persze a vezetők vonatkozásában is, hiszen esetükben is az emberfeletti teljesítmény az elvárás. Hogyan is működhetne hát másként ez a fajta kommunikáció egy stresszes, elvárásoktól terhes, szigorú mutatókhoz kötött, nyereség-centrikus piaci környezetben? Pedig működhet! Működnie kell!

Az ugyanis biztos, hogy a munkavállalók sokasága él át rendszeres kudarcélményt a munkahelyén. Azt érzi, hogy sem anyagilag, sem pedig erkölcsileg nincs kellőképpen elismerve, teljesítménye egy a sok közül, ez pedig közömbössé, fásulttá, fáradttá teszi. Nem titok, hogy innen már csak néhány lépés az, hogy az érintett az első adandó alkalommal elhagyja a céget.

Persze lehet azzal érvelni, hogy jobb is, ha a motiválatlan, alulteljesítő munkatársak önszelekciót hajtanak végre, ráadásul manapság nem túl könnyű a végzettségünknek, képességeinknek, uram bocsá’ érdeklődési körünknek megfelelő állást találni, tehát jobb híjján, mindenki, „kicsitől a nagyig” tűr. Azonban ha már pénzről beszélünk, az is biztos, hogy a folyamatos fluktuáció sokkal többe kerül, mint a mentálisan és lelkileg is inspiráló munkahelyi környezet kialakítása.

Azt a vezetőt, aki ezt nem hajlandó belátni, feltételezem, hogy a számok nyelvén azért csak meg lehet győzni. Az egyenlet roppant egyszerű: a motiváció elmaradása, a hasznos vagyok a cégnek, értékteremtő munkát végzek érzések megszűnése=mentális, vagy fizikai betegség=táppénz/fluktuáció=teljesítmény kiesés. Meri valaki azt állítani, hogy ezek a tényezők nem számszerűsíthetők, nem támaszthatók alá látványos számadatokkal? Szerintem nincs ilyen ember!

„Egy mondókából vett hasonlattal Skonda Mária a munkavállalót a termelési/működési folyamat "patkószegének" írta le, ami ha nincs jól "beverve", azaz bevonva, motiválva, akkor a vállalat, vagy szélsőséges esetben nemzet akár a "gazdasági csatát" is elveszítheti. A szakember szerint a munkavállalónak ismernie, értenie kell a feladatát, és érzelmileg kötődnie kell a vezetőhöz, mert - szintén a gyermekek világából hozott példa alapján - sok esetben csak a vezetőhöz való viszonyulás az, ami miatt a dolgozó erején felül hajlandó teljesíteni.” (Forrás: Filius Ágnes: Már Jézus is coaching szemlélettel irányított (http://www.hrportal.hu/hr/mar-jezus-is-coaching-szemlelettel-iranyitott-20111221.html).

A pozitív üzleti pszichológia Dale Carnegie és Carl Rogers óta hangsúlyozza, hogy elfogadó, pozitív légkörben a jól motivált, elkötelezett emberek hegyeket tudnak megmozgatni.

Úgy tűnik tehát, hogy a szakma „nagyágyúinak” véleménye egyöntetűen az, hogy az empatikus, szakmailag és emberileg korrekt vezetőt a beosztottak hajlandók tűzön-vízen át követni, még akkor is, ha teszem azt a bérezésük nem éppen mondható első osztályúnak.

A lecke tehát tisztelt vezető pozícióban lévő hölgyek, urak nem túl bonyolult: tanuljanak meg dicsérni, szánjanak időt a pozitív visszacsatolásra, mozgósítsanak némi energia tartalékot és vegyék észre, találják meg nap, mint nap azokat a teljesítmény momentumokat, amelyek megérdemlik a jó szót. Bizonyára sokan önök közül rendelkeznek is ezen képességgel, hiszen, ha máshol nem, otthon, családi környezetben, mondjuk a gyermeknevelés kapcsán hathatósan gyakorolják a szülői jó szót, a biztatást, az ösztönzést szárnyakat adva ezáltal az ifjaknak.

Kérem, mentsék át ezt a jól bevált magatartási mintát a céges környezetbe! Tudatosítsák magukban, hogy a tekintélyük ezáltal legkevésbé sem fog csorbulni, sőt, kialakul egy olyan oda-visszacsatoláson alapuló, hiteles kommunikációt biztosító légkör, ahová alkalmazottként és vezetőként egyaránt öröm lesz bemenni, ahová jó érzés lesz tartozni, és amelynek áldásos hozadéka már rövidtávon is súlyos forintokban mérhető módon garantáltan megmutatkozik.

Bár túl vagyunk a Húsvéton, mégis zárszóként azt mondom, a jelszó: Lelki Csokit Mindenkinek!

Dr. Füzi Mariann business és life coach írása

Az úgynevezett „Colour Coaching” elsődleges képviselői közé tartozik Mandy Ellesmere coach. Trénerként is dolgozik a divat és stílus világában, valamint konferenciákat tart és önismereti coachinggal foglalkozik.

A Colour Coaching egy merőben új kezdeményezés a coaching világában, melynek fő célja az, hogy a színek világa és a divat segítségével különböző lépéseken, kurzusokon keresztül növelni tudjuk magabiztosságunkat és önbecsülésünket. Természetesen ennek a praktikus, élménydús eszköztár csomag tippjei tovább gördítései pozitív hatással lehetnek életünk más területeire is.

„Csak egyszer van lehetőség arra, hogy megszerezd az első jó benyomást.”  Erről vagy ehhez hasonló gondolatról már mindenki hallott. A helyzet viszont az, hogy akár tetszik akár nem, mindenkiről kialakul egyfajta vélemény a megismerkedés első húsz másodperce alatt. Sőt ez a folyamat már az első kimondott szó előtt beindul!

A Colour Coaching abban segít, hogy felfedezzük a belső és külső imázsunkat. Megértsük és feltérképezzük saját természetes szépségünket, ami hozzásegít minket ahhoz, hogy kiemeljük egyedi- és egyéniségünket. A stílus, amit viselünk, a színvilág, ami jól áll nekünk, a ruhák, amiket hordunk, mennyiben járulnak hozzá személyiségünkhöz, ha úgy tetszik sikerünkhöz.

Hajstílusunk, kiegészítőink esetleg sminkjeink milyen üzeneteket hordoznak, tudatában vagyunk-e ezeknek az üzeneteknek egyáltalán? Hogyan érezzük magunkat a bőrünkben? Mi az, amit érdemes elhagynunk, lecserélnünk vagy átalakítanunk? A testbeszédünkkel kiegészítve a megfelelő ruhadarabok és stílus hozzásegíthet, hogy még megnyerőbbek legyünk.

Marianne Williamson nagysikerű tréner és író, akinek publikációi, mint például a „A csodák kora” című könyve a New York Times listáján a legkeresettebbek közé tartozik. Williamson egyik gondolata a Colour Coaching tekintetében rendkívül jó gondolatébresztő: „Kérdezzétek meg magatoktól: ha Marianne egy pompás, briliáns tehetséges és mesés teremtés, akkor tulajdonképpen én miért nem lehetnék legalább ugyanilyen jó?

Mandy Ellesmere hitvallása az, hogy meg kell ismertetni az embereket annak a látásával, hogy a színes segítségével milyen elképesztő pszichológiai hatást tudnak elérni saját kedélyállapotuk javításának, illetve gondolataik és érzéseik mélyebb megértésének és kontrollálásának érdekében.

Forrás:  http://www.colour-coaching.com/what-is-colour-coaching.php

Galgovszki L. András

Olvastam ma egy cikket "10 dolog, amit a győztesek másként csinálnak" címmel, /a sikerközösség.hu oldalon/. Nem tetszett, mert a cikk, amely egy angol cikk fordítása, tele van leegyszerűsítésekkel, kinyilatkoztatásokkal, ellentmondásokkal. Ám elindított bennem néhány gondolatot, amelyeket kérdések formájában meg is osztok.

1. Mit válaszolsz, ha önmagadnak felteszed a kérdést, hogy állandóan győztes akarsz-e lenni?! Ehhez nem árt magaddal tisztázni, hogy mit is jelent számodra győztesnek lenni, győzni. Feltétlenül azonos-e a győzelem a sikerrel? Kell-e mindig neked győzni?

2. Következő kérdésem, hogy tökéletességet akarsz, vagy számodra elég jót? Ehhez megint csak érdemes elgondolkodni arról, hogy egyáltalán van-e 100%-os megoldás. Ha lenne, miért lenne az számodra cél? Használható, kielégítő megoldásra, vagy tökéletességre van-e szükséged?

3. Elég fontos-e számodra, hogy ne csak valahogy túléld a mai (a holnapi, a holnaputáni...) napot, hanem megkapd azt az eredmény, elérd azt a célt, amit magad elé tűztél? Ehhez is vannak kiegészítő kérdéseim. Jelesül: amellett, hogy tudod, mit nem akarsz, tudod-e igazán pontosan, hogy mit akarsz? (Igen határozottan: "akarsz" és nem csak "szeretnél".)

4. Tudod-e, elfogadod-e, és a mindennapi gyakorlatban alkalmazod-e, hogy mindenki más előtt te vagy az, aki ténylegesen tehetsz magadért, a céljaidért, vágyaidért, és éppen ezért a felelősség is elsősorban a tiéd (és nem másé)?

5. Még kérdezek, ha már benne vagyok. Szereted-e magadat annyira, hogy rövid távú sikerek, látszatmegoldások, pótszerek, játszmák helyett elfogadd, kertelés nélkül megfogalmazd és nyíltan képviseld saját belső céljaidat, érdekeidet? Kiegészítő kérdésem: elfogadod-e, hogy nem te vagy a világ közepe, tehát mások is élnek itt rajtad kívül, akiknek érdekei, szándékai keresztezhetik, korlátozhatják a tieidet.

6. Felvállalod-e a különbségtevést, a döntést, vagy rábízod másokra? Elfogadod-e, hogy a nem döntés is döntés, és igazán nem szép magatartás mást hibáztatni, másra haragudni azért, mert megtesz, vagy eldönt valamit, amit te magad éppen nem akarsz, vagy nem tudsz felvállalni?

7. Mit tennél és mit teszel? Mennyire vannak összhangban a gondolataid a tetteiddel? Tényleg az vagy, akinek látod, gondolod magad, vagy "tükör által homályosan"...? Figyelsz magadra? Figyelsz másokra? Hogyan figyelsz? Kíváncsian, nyitottan, elfogadóan, türelmesen, tisztelettel?

8. Hogy vagy az elfogadással? Nem csak önmagad és mások elfogadásával, hanem általában a valós tények, lehetőségek, esélyek elfogadásával? Morogsz, elégedetlenkedsz, kifogásokat keresel, vagy nyugtázod, hogy "ez van", és megteszed, amit te (saját magadért - és ha kérik, elfogadják, akkor - másokért is) megtehetsz?

9. Szereted-e annyira magad és másokat, hogy ha segítesz, akkor ezt úgy teszed, ahogy a másik ezt kéri és elfogadja? Alkérdés: arra figyelsz, amit ténylegesen mondanak, mutatnak neked, vagy csak arra, amit hallani, látni akarsz? 

10. Elég bátor és bizalom teli vagy-e ahhoz, hogy segítséget kérj, ha kiderül: "egyedül nem megy"?

dr. Rusznák Tamás senior coach