Proaktív coaching

A coaching – személyes fejlesztés – Nagy-Britanniában megtett diadalútjáról írt cikket Matt Driver, a legelismertebb, pozitív pszichológiára építő coachok egyike, cége, a Management Futures oldalán.

Évekig azt gondoltam, hogy egyike vagyok az elitnek. Több ezer órán át tevékenykedtem coachként, megszereztem egy sor releváns képesítést, és könyvet akartam írni a coachingról. Mint a szakmabeliek 80 százaléka, én is a top 5 százalékba soroltam magam. Kihívásnak éreztem, amikor mások is – általában menedzserek és szakemberek – érdeklődtek a coaching módszertana iránt.

„A menedzser, mint coach” fogalom már jó néhány éve megjelent. Mögötte azonban rendszerint csak egy rövid, talán félnapos képzés volt, amely épp csak felvillantotta a szükséges készségeket. Ráadásul ezek a tanfolyamok gyakran egy hosszabb vezetőfejlesztési program részei voltak.  Az áttörést számomra az jelentette, amikor egy fejlesztési szervezet egy teljes hét coaching képzést kért a 100 felsővezetője számára.  Ezek közül a top menedzserek közül sokan most vállalati coachként működnek, saját és külső cégeknél is.

Egyik ügyfelünk, egy országos hálózattal rendelkező kereskedelmi lánc, úgy döntött, hogy a coachingot használja fő vezetőfejlesztési módszerként. Megdöbbentett a lépés egy olyan szervezet részéről, amely paternalistának tartja saját belső kultúráját. 60 magas rangú vezetőt képeztünk ki.

Bill, a társaság területi vezetője így nyilatkozott:

„Azon a ponton voltam, hogy bocsássunk el egy menedzsert, mert nem teljesít jól a pozíciójában. Úgy láttam, nincs más lehetőség. Miután elvégeztem a coaching képzést, úgy döntöttem, adok neki még egy utolsó esélyt. A személyes beszélgetés során félretettem a korábban alkalmazott szabályokat, és a coaching megközelítéssel próbálkoztam.

Eleinte csak gyanakvással és ellenállással találkoztam. Később a kollégám megnyílt, és bevallotta: ő is úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a feladattal. A valaha volt legtermékenyebb beszélgetésünkön egyetértettünk, egy másik munkakörben kell folytatnia a tevékenységét. Az illető most a legjobbak közé tartozik.”  

A cég így sok ezer font toborzási és képzési költséget spórolt meg, és megtartotta azt a jóindulatot, amit gyakran elveszít, amikor munkatársakat elbocsát.

Én magam is sokat fejlődtem, amikor a coachingot orvosoknak tartottam. A coaching-megközelítés teljesen szembement mindazzal, amit korábban tanultak, hiába működtek évek óta az orvostudományok rutinos szakértőiként és diagnosztáiként. Most arra kérték őket, hogy hallgassanak és tegyenek fel nyitott kérdéseket.  Valamennyien nagyon „jó fejek” voltak, és közülük sokan idővel kiváló coaching képességeket fejlesztettek ki. (Most egy fontos coaching szolgálatot látnak el, kb. ezer ügyfél számára.) A tanultakat kipróbálták a saját pácienseikkel is.

Az egyik kórházi pszichiáter megpróbálta a coachingot a saját szakmai megközelítésével ötvözni:  
„Ismét eljött a beteg, aki évek óta kábítószerfüggő. A menetrend mindig ugyanaz volt: kábítószerezés, látogatás az orvosnál, elvonókúra, majd egy rövid ideig tartó nyugalom után minden kezdődött elölről. Igazán nem tudtam, hová menjen legközelebb, és felkészültem arra, hogy a szokásos tanácsokat adjam neki, amikor eszembe jutott néhány kérdés, amit a coaching tanfolyamon tanultam.

Megálltam és megkérdeztem: „Mi történik valójában, amikor befejezi az elvonókúrát?”  És még egy sor kérdést feltettem, próbálva megérteni ennek az embernek a világát. A beszélgetés során rájöttünk, hogy az említett ciklusban volt egy kulcsfontosságú pont, amikor támogatásra lett volna szüksége, de nem kapta meg. Most meg tudtam adni neki ezt a támogatást. Soha nem jöttünk volna rá a coaching kérdések nélkül.”

A coaching egyre jobban terjed a vezetők és a szakemberek körében. Így például a sportban is.  Nekem – másokhoz hasonlóan – sokáig az volt a benyomásom, hogy az edzők a pálya szélén álldogálnak, kiabálnak a játékosokkal, és lehordják őket minden hibáért vagy tökéletlenségért.  Ez valószínűleg a régmúlt időkben így is volt. Ma már azonban a sportolás felsőbb szintjein más szelek fújnak, legfeljebb a helyi parkok sportpályáin találkozhatunk a régi beidegződésekkel.     

Melly kvalifikált jégkorong edzőként dolgozott egy középszintű csapatnál. Egy ideje úgy érezte, hogy soha nem fogja kihozni a játékosokból a bennük rejlő lehetőséget. Mivel képzett coach volt, kipróbálta ezt a módszert.

Változtattam azon, hogyan irányítsam a félidőt és a mérkőzés értékelését. Ahelyett, hogy én mondtam volna mindent, olyan kérdéseket kezdtem feltenni, hogy „Mi az, ami működik? Vagy: „Mit kellene másképp csinálnunk?" Aztán hallgattam, és hagytam őket beszélni. Persze tudták a választ – hiszen jó jégkorong játékosok. Ez a megközelítés megváltoztatta a játékukat.”  

A coaching más területeken is tért hódít, egyebek közt az értékesítésben, és az oktatásban is: Ráadásul nemcsak a tanárok és a tutorok fejlesztésére használják, hanem a diákokéra is.  A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik a coachingot alkalmazzák, szabadabbnak érzik magukat, kisebbnek érzik a terheket, és hatékonyabban teljesítenek.

Van azonban néhány kulcsfontosságú tanulási pont, amit érdemes megszívlelni bárkinek, vagy bármely szervezetnek, amely a módszert használni kívánja.

-    Mindenkinek képzésre van szüksége, aki a coachingot akarja alkalmazni. Ez legalább három teljes nap legyen.

-    Mint minden készségre, erre is igaz: minél többet gyakorolja az ember, annál jobban megy. A coaching készségek gyorsan tompulnak, ezért használni kell őket.

-    A coaching megközelítés az élet szinte bármely területén használható, még az olyan hagyományos szférákban is, mint a gyógyászat.

-    A coachingot „rendesen” és a képzésen tanultakkal összhangban kell csinálni, különben nevetségessé válhatunk, és a coach alááshatja a bizalmat maga iránt (ez történt velem, amikor először próbáltam megismertetni a feleségemmel a módszert)  

-    A legtöbb szakember, aki a coachingot elkezdi alkalmazni, megküzd a hagyományos szakértelem és ezen új készségek összeegyeztetésével, de kitartással ez megoldható.

-    Fontos, hogy legyen valamiféle ellenőrzés, szupervízió. Vannak hullámhegyek, és völgyek, szükség lehet egy tapasztaltabb személy támogatására.

Szóval, mint sok emberi törekvés, a coaching is fejlődik, változik. Tíz évvel ezelőtt én is egy kis, önjelölt coaching elit tagja voltam. Mára odáig jutottunk, hogy az emberek szinte mindenhol alkalmazzák a módszert valamilyen formában. Valaha fenyegetve éreztem magam ettől a pozíciómban, de ma már korántsem. A coaching alkalmazása állandóan fejlődik, talán a Brit Nemzeti Tantervben is helyet kap. Tehát mindenki számára van tér, megférünk egymás mellett, és ezt nagy örömmel látom.

Matt Driver - Management Futures
 

Egy friss kutatás szerint a boldogságérzetünkre nagyobb hatással van, hogy mekkora elismerést kapunk környezetünktől, mint az, mennyi pénzt tartunk bankszámlánkon. A pénz ugyan boldogít, de valószínűleg csak rövidtávon - a megbecsültség valószínűleg megunhatatlan.

A kaliforniai Berkley Egyetem pszichológus kutatója, Cameron Anderson és társai figyelemreméltó új kísérletben vizsgálták a társadalmi státusz és az egyéni boldogságérzet közötti összefüggést. Eredményeiket a Psychological Science hasábjain publikálták. – Azért fordultunk a kérdés felé, mert számos adat arra enged következtetni, hogy a jobb gazdasági helyzet, tehát nagyobb jövedelem és magasabb iskolai végzettség, alig van hatással a szubjektív megelégedettségünkre. Eközben sok elmélet azt állítja, hogy nagyban hozzájárul, vagy legalábbis hozzá kellene járulnia a boldogsághoz – magyarázta kiindulópontjukat Anderson.

Ha nem az anyagi helyzet, akkor mi befolyásolja közérzetünket? A kutató és kollégái azt feltételezték, hogy a magasabb szociometrikus státusznak lehet fontos szerepe – tehát, hogy az egyén saját természetes közösségeinek tagjai, mint például a barátok, szomszédok vagy épp egy sportcsapat többi tagja, hogyan viszonyulnak az illetőhöz. –  A lokális közösségekben elért magasabb státusz révén több tiszteletet kaphatunk, nő a befolyásunk és jobban integrálódunk közösségeink szövetébe – fejtette ki Anderson a ScienceDaily hasábjain.

Négy kísérletet terveztek meg, hogy próbára tegyék sejtésüket. Az elsőben 80 főiskolai diákot kértek meg kérdőívek kitöltésére, 12 különböző tanulócsoportból. A résztvevőket osztályozták szociometrikus státuszuk szerint, amit önértékelésük mellett társaik válaszai segítségével határoztak meg. A diákoknak be kellett számolniuk saját maguk, illetve családjuk anyagi helyzetéről, illetve személyes elégedettség-érzésükről is. Az olyan tényezők, mint a nem és az etnikai hovatartozás kiszűrése után a kutatók a válaszokból kiolvasták sejtésük igazolását: a közösségben betöltött státusz, és nem az anyagi helyzet befolyásolta az egyéni boldogság szintjét.

A második kísérletben, nagyobb elemszám mellett is meg tudták ismételni a kapott eredményt. A jelek arra utaltak, hogy a kisközösségeken belül elfoglalt státusz, a hatalom és a személyes kapcsolatokban megélt elfogadottság érzetén keresztül járul hozzá a boldogságszint emelkedéséhez. Egy harmadik vizsgálatban azt is bizonyították, hogy ez az összefüggés a mesterségesen kialakított helyzetekben is előidézhető és manipulálható.

A negyedik kísérletben a kutatók a való életben tesztelték előfeltevésüket. Egy MBA képzés tanulóinak hónapokon át tartó követése során azt találták, hogy a közösségi státusz változása – összehasonlítva a végzés előtt és után mért értékeket – nagyban meghatározta a személyes boldogságérzetet, sokkal inkább, mint az anyagi helyzet.

- Engem is meglepett, hogy mennyire automatikusan működik ez a hatásmechanizmus. Ha valaki elmozdult felfelé vagy lefelé a helyi „társadalmi létrán”, azt szorosan követte megelégedettség-érzetének változása, akár már kilenc hónapos időszak során is kimutathatóan – mondta Anderson.
A kutatók arra is választ kerestek, hogy miért számít ilyen kevéssé az anyagi helyzet a személyes megbecsüléshez képest. Egy későbbi kutatásban szeretné leellenőrizni az erre adott válasz feltevését Anderson. Szerinte lehetséges magyarázat, hogy az emberek túl gyorsan megszokják a több pénzt, és az anyagi jólét örömeit.

Lottónyerteseknél is kimutatták, hogy a kezdeti eufória után a megelégedettségük visszaáll a korábbi szintre. Ugyanakkor a közösség elismerése esetében ez a hatás nem fakul meg az évek alatt sem. – Lehet, hogy egyszerűen megunhatatlan, ha tiszteletet ébresztünk másokban, befolyásunk van, és integráns részei vagyunk közösségeinknek – találgatott a kutatás vezetője.

(VIA: ScienceDaily)

Az irigység alapvetően negatív, romboló hatású, agresszióra sarkalló érzés - tartották egészen a közelmúltig. Ám új kutatások kimutatták, hogy létezik pozitív oldala is: újra, jobbra, többre ösztökél.

Vajon mi a különbség a két, hasonló érzés között? A PsyBlog írása szerint az irigyelt "másik" sikerének alapja a kulcskérdés. Ha azt érezzük, jogtalanul, érdemtelenül ért el eredményt, hajlamosak vagyunk ellenszenvvel viseltetni iránta, és mint Niels van de Ven és szintén a Tilburgi Egyetemen dolgozó társai kimutatták⁽¹⁾, ez agresszív érzéseket szül.

Azonban az említett kutatók 2011-es eredményei azt is megmutatták, hogy ha jogosnak, megérdemeltnek tartjuk a sikereket, akkor az ilyen esetekben átélt "pozitív irigység" az egyik legerősebb motivációt adhatja. Mint megmutatták, a feltétlen rajongásnál, csodálatnál is több erőt ad saját teljesítményünk fokozásához. A PsyBlog írása arra is rávilágít, miként állíthatjuk ezt az érzést saját magunk, fejlődésünk szolgálatába.

Hogy a pozitív késztetést érezhessük, fontos, hogy a megfelelő személlyel hasonlítsuk össze magunkat. Ha azonos súlycsoportban van a kiszemeltünk, motiválni fognak eredményei. Azonban, ha túllövünk a célon és elérhetetlen magasságokra tekintünk, az csak rombolja az önbizalmat - mint azt Penelope Lockwood és Ziva Kunda 1997-es kutatása⁽²⁾ is kimutatta.

Egy tanulmány azonosította a nők pozitív testképének kialakításához szükséges öt fő tényezőt. Azoknak a nőknek, akiket családjuk inkább támogat, és kisebb nyomás nehezedik rájuk, hogy elérjék a tökéletes "vékony és szép" ideált, sokkal pozitívabb az önképük - mutat rá a kutatás.

Dr. Shannon Snapp, az Arizonai Egyetem kutatójának és munkatársainak munkája öt kulcstényezőt azonosított, amelyek fontosak, hogy egy fiatal nő pozitívan gondolhasson saját testére. Ezt egy olyan társadalmi közegben kellene elérni, ahol a nők jelentős része tartósan elégedetlen küllemével. A mai nyugati kultúrában ez az elégedetlenség a táplálkozási zavarok egyik fő okozója is.

Dr. Snapp és munkatársai olyan szempontokat vizsgáltak meg kísérletükben, amelyek segíthetnek a nőknek ellenállóbbá (reziliensebbé) válni a testképüket érő hatásokkal szemben, hogy hathatós támogatást kaphassanak az evészavarok kockázatának kitett személyek. Fiatal, felsőoktatásban tanuló lányokra fókuszáltak, akik énképe nagy eséllyel társaikkal való összehasonlítás során formálódik, és olyan társadalmi csoportokban, szervezetekben vesznek részt, ahol nagy becsben tartják a jó megjelenést.

Két amerikai egyetemről összesen 301 elsőéves főiskolás lány, töltötte ki a Choate-elmélet modelljén alapuló kérdőívet. Ez a modell azt feltételezi, hogy a támogató családi környezet és a mérsékelt nyomás a vékony ideáltípus elérésére összefüggésben áll a "szupernő-eszmény" visszautasításával, a pozitív nézetekkel a testi kompetenciát illetően, és lehetővé teszi jó stressz-kezelési stratégiák elsajátítását. Ezek a tényezők az általános jól-léttel állnak kapcsolatban, és visszahatnak a nők pozitív testképére.

„Nincs semmi baj.” Magyarország lakosságának közel a fele ezzel a három negatív szóval jellemzi saját állapotát – hangzott el a Magyar Tudományos Akadémián tartott beszélgetésen, amelyen az Akadémiai Kiadó mutatta be a Csíkszentmihályi Mihály és Csikszentmihalyi Isabella Selega által szerkesztett Élni jó című tanulmánykötetet.

A pszichológia sajátos, új (alig 20 éves) irányzatáról szóló érdekfeszítő tanulmányokból kirajzolódik, hogy a pozitív pszichológia hogyan változtatja meg a boldogságról vallott korábbi elképzeléseinket. Az elme kerekei sorozatban megjelent kötetben Csíkszentmihályi Mihály mellett olyan iskolateremtő szakértők munkáit is olvashatjuk, mint Martin Seligman vagy Pléh Csaba. Ők és szerzőtársaik számos kutatási eredményre támaszkodva, tudományos alapossággal, de közérthetően és igen meggyőzően érvelnek amellett, hogy közvélekedéssel szemben nem a pénz, az anyagi javak, a siker, a népszerűség vagy a hatalom tesznek boldoggá, mint a hogy a megpróbáltatások sem feltétlenül tesznek valakit boldogtalanná.

A könyvből, amely a Washingtonban megrendezett Pozitív Pszichológiai Konferencia legizgalmasabb előadásait tartalmazza, az derül ki, hogy a boldogság (elégedettség) gyakran a pontosan meghatározott, fontos és vonzó személyes célok, belső motivációk, no meg a szabadságérzet eredménye. Miért olyan roppant fontos és izgalmas ez a laikus számára? Azért, mert az ő életéről, az ő közérzetéről van szó. Arról, hogy lehetősége van arra (mert jó, a mindennapok során alkalmazható eszközök állnak a rendelkezésére), hogy megküzdjön (coping) a negatív stresszel, és megédesítse az életét (flourish), vagyis boldogságot hozzon létre. Mennyivel vonzóbb kilátást nyújtanak ezek a tehetetlen önmegadásnál, a drogokba (alkoholba, kábítószerbe) való menekülésnél, a függőségek okozta pillanatnyi kielégüléseknél.

Persze, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, a „nincs semmi baj” népe nem beteg, csak nem egészséges. (Az egészség ugyanis – legyen szó fizikális vagy lelki egészségről – nem azonos a betegség hiányával.) Tehát a lakosság közel felének nincsenek betegségtünetei, de egészségtünetei sem. Ők azok, aki úgy írják le a helyzetüket, hogy „ezt dobta a gép”. Mi a baj ezzel? Több is van, most csak néhányat ezek közül. Az, aki így látja önmagát és a világot, nem bízik sem magában, sem másokban. Zárkózott, bizalmatlan, mogorva, híján van a céloknak, az akaratnak, a kitartásnak, másoktól várja helyzetének megváltoztatását. Az ilyen ember nem jó társ, és nem jó munkaerő.

Ezért (is) kezdte vizsgálni A. Maslow, a pozitív pszichológia előfutárának tartott humanisztikus pszichológia kidolgozója, hogy mi az az állapot, amelyben nem ezt a tehetetlen, befelé forduló, csüggedt oldalunkat mutatjuk. Ő „csúcsélménynek” nevezte az egyénnek azt az állapotát, azt a jó és kívánatos élményt, amelyre kizárólagosan és egészében figyelünk, amely önmagában és önmagáért értékes, amelyben torzul a tér-és az időérzékelés, amelyben könnyedén, tökéletesen és a legjobb tudásunk szerint mennek a dolgok, és amelyet olyan fogalmakkal írhatunk le, mint teljesség, tökéletesség, elevenség, egyszerűség, egyediség, magában valóság, stb.

A Maslow által megfigyelt és leírt csúcsélmény több lényeges ponton szoros rokonságot mutat a „flow” élménnyel, amelyet Csíkszentmihályi figyelt meg és írt le elsőként. Mások, pl. az NLP kidolgozói „magas teljesítményű állapotról” beszélnek. Anélkül, hogy a hasonlóságok és/vagy a különbözőségek elemzésébe mélyednénk, annyit mindenesetre megállapíthatunk, hogy a flow-ról (magyarra „áramlásként” fordítják) összegyűlt megfigyelések és elemzések remek eszközt adnak mindazok kezébe, akik készek és képesek megdolgozni azért, hogy házi használatra boldogságot állítsanak elő.

A pozitív pszichológia kutatási eredményei és az ezekre épülő „eszközei” szelíd, „vértelen”, (ahogy az orvosi szaknyelvben mondják: „non invazív”) módszereket biztosítanak a javításra, akár túl sok, akár túl kevés van az életünkben valamiből (pl. szeretetből).
Ami nagyszerű, vonzó és különösen inspiráló a pozitív pszichológia szemléletében és alapvetésében (és amely sok felületen találkozik a coaching megközelítésével, az az, hogy az egyéni erősségekre, a „hallgatag tudásra” épít (nem a gyengeségeket fürkészi). Azt keresi, hogy miben vagy a legjobb, és a problémák helyett a megoldásra fókuszál, mert (mint a kutatások is bizonyították), a nincs azonosításából még nem lesz „lesz”.

A pozitív pszichológia eredményei ugyanakkor igen kézzelfoghatóan felhasználhatók nem csak az egyén, hanem a csoportok (cégek szervezetek) hatékonyságénak, teljesítményének és közérzetének (egészségének) javítására is. A pozitív pszichológia eredményeit alkalmazó, forradalmian új AI (Appreciative Inquiry, amelyet elismerő vagy tiszteletteljes feltárásnak fordíthatunk) mint megközelítés és mint módszer kiválóan alkalmazható a változások menedzselésére. Az AI-n alapul pl. az un.: 4D modell, melynek elemei a Discover (hogyan működünk sikeresen), a Dream (hova kellene elérni), a Design (milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre) és a Delivery/Destiny (Te mit fogsz csinálni?).

E módszerek központi eleme az, hogy a nagyobb személyes és vagy közösségi teljesítmény elérése érdekében, a meglévő erősségeket azonosítva és azokra építve mozgósítsák a „cselekvő tudást” (mastery). ha pedig ez sikerül, akkor esélyünk nyílik a flow (mint afféle lelki plusz tőke) megélésére, amely a képességeink szintjének intim helyzetekben történő, aktív, kontrollált módon történő növelése révén jön létre. A flow tehát az egyén optimális működése, amelyben kevesebb energia felhasználással magasabb teljesítményt hoz létre.

Mint ilyen, nem is téveszthető össze azokkal a „gagyi flow-al”, amelyek leírásai – a flow-ra vonatkozó kutatások – eredményeinek ismertté válása és elhíresülése nyomán elárasztják a médiát. De semmi aggodalom, ha flow élményben van részünk, felismerjük!
Írta: dr. Rusznák Tamás