A játék egyetemleges erővel rendelkezik. Még csak közös nyelvre sincs szükséges, hogy mindannyian játékban legyünk, egy időben és egy helyen. A közös alkotásban teret kapunk az önkifejezésre a művészetben, az alkotásban, és a munkában egyaránt. A játék hatására a stresszes szituációk egyenesen erőt vesztenek, és a fókusz a megoldás felé, a másik megértése felé orientálódik.

A játék, nem csak gyerekjáték

A játékról gyakran úgy beszélnek, mintha az felmentés lenne a komoly tanulás alól. A gyermek számára azonban a játék IGENIS komoly tanulás. A játék egy módja az élet elviselésének, és felkészülés a felnőttkorra. A játékkal problémákat lehet megoldani és érzelmeket kifejezni. A játék valójában a gyermekkor munkája." Fred Rogers szerint a hatása a jelenre is érvényes. Meghatározza a felnőttkori megoldásfókuszú vagy problémakezelő gondolkodás megjelenését, és a stresszkezelésünk módjait.

Hogyan is játszunk? 
Gondoljuk csak át, hányféle módon tudnánk a játékot beépíteni felnőtt életünkbe.

  • Tartsunk társasjátékestéket
  • Játsszunk kidobóst, vagy röplabdázzunk.
  • Menjünk vízifánkozni.
  • Építsünk hóembert vagy homokvárat.
  • Színezzünk, fessünk, alkossunk.
  • Mozgassuk meg a testünk szórakoztató módon.
  • Nevessünk hangosan.
  • Táncoljunk az esőben.
  • Szedjünk virágot.
  • Énekeljünk az autóban, vagy próbáljuk ki a karaokét.
coach coaching kreativitás

Játék és művészetterápia

"Minden szín lelki rezdülést kelt, és minden rezdülés gazdagabbá teszi a lelket." Kandinszkij

A játék és a művészetterápia hatásmechanizmusának közös pontjai gazdagabbá teszik a lelket és hatást gyakorolnak:

  • a feszültségoldásra
  • az önismeret fejlesztésre
  • az Énerő növekedésére
  • az érzelmi és racionális viselkedés egyensúlyának megteremtésére
  • az itt és most lelki állapot tudatosítására
  • az érzelmi megnyílásra
  • a szorongásoldására
  • a kreativitás fejlődésére
  • az empátia és önbizalom növekedésére
  • a belső harmónia megteremtésére önmagunkba
  • a feltöltődésre

A számos pozitív hatás mellett, egyénileg és csoportban is megélhetjük a művészetterápia és a játékos események jótékony hatásait. A közös alkotás, reflexiók és a játék során megtapasztaltak tükröt tartanak, erősítik és fejlesztik a kapcsolatokat önmagunkkal, embertársainkkal.

coach coaching kreativitás

Játék és kreativitás

A sebezhetőségünk az újítás, a kreativitás és a változás megszületésének helye." Brené Brown

MI a kreativitás?

A kreativitás nem egyenlő a művészettel.
A kreativitás a változás alapja.
A kreativitás az innovatív szemlélet uralkodása.
A kreativitás az önbizalom támpillére.
A kreativitás inspirációt ad.
A kreativitás mozgásba hozza a képzeletet.
A kreativitás eltér a hagyományos gondolkodásmódtól.
A kreativitás lehet rebellis.
A kreativitás feloldoz az aggodalmakból.
A kreativitás kiszabadítja a szellemet a palackból....

"Itt, ahol a legnagyobb veszély fenyegeti az akaraterejét, a művészet megmentő mágusként jelenik meg, a gyógyítás szakértőjeként." Friedrich Nietzsche filozófus

A pszichológusok éveket töltenek azzal, hogy előássák azokat a problémákat, amik azonnal megjelennek, ha festeni vagy írni kezdel, mert az elakadások, a feszültségek, a szorongásos állapotok belső képek formájában a felszínre érkeznek, láthatóvá válnak.

Az alkotás, a játék közben megélt érzelem több, mint egy álom, mert:

  • felszabadítjuk Önmagunkat, a magunk vagy a mások által generált stressz alól,
  • kibillent a mindennapok mókuskerekéből,
  • felfedezzük a színeket, a formákat, és azok kölcsönhatását,
  • kapcsolódunk az érzéseinkhez, és a tudatunk is kikapcsolhat a megfelelési kényszerből,
  • a kontrollosságunk és perfekcionizmusunk is kikapcsolhat, ha átengedjük magunkat az alkotásnak, a játéknak,
  • hagyjuk, hogy a kezeink csak úgy, szabadon, tegyenek értünk ma is, holnap is, mindig alkossunk valamit.

"A művészet a láthatatlannak a láthatóban való felmutatására törekszik." Kovács-Gombos Gábor

A művészet lehetőséget teremt a hétköznapi tudat számára, hogy kitörjön a racionális intellektusból, mivel az alkotófolyamatban az egész személyiség részt vesz, test - lélek – szellem egyaránt.

Játék a coachingban

A pozitív pszichológia a teljes élet alábbi 5 összetevőjét azonosítja be, melyek folyamatos fejlesztése teszi kiegyensúlyozottá külső - belső megéléseinket.

A PREMA:
P - Positive emotions - Pozitív érzelmek - Boldogság, öröm, élvezet
E - Engagement - Elmélyülés- Érdeklődés, flow
R - Relationships - Kapcsolatok - Szeretetteljes kapcsolat más emberekkel
M - Meaning - Értelmes élet - Az érzés, hogy valami jelentőségteli részei vagyunk
A - Accomplishment - elért eredmény - Kihívások teljesítése és saját magunk iránt érzett büszkesség

„Az egyes gyermek és felnőtt a játszásban és csakis a játszásban képes kreatív lenni.” Winnicott

A PREMA szemléletű coaching folyamatában lehetősége nyílik a játéknak és a művészetnek, hogy alkalmazott módszerként megnyissa a lehetőségek tárházát, a megoldásfókuszú gondolkodás kialakítására, a stresszorok kiiktatására - kezelésére, a teljességben és elfogadásban létezésre, a sikerek – kudarcok tanulásorientált megélésére.  

"A sebezhetőségünk az újítás, a kreativitás és a változás megszületésének helye." Brené Brown

A coaching folyamat során alkalmazott játékban megjelenik: 

  1. a rögtönzés, túlagyalás nélkül, itt és most 
  2. a kilépés lehetősége a hétköznapi térből és időből
  3. a pillanatban való tobzódás élménye, a lehet/ne ilyen és olyan … gondolatok
  4. az, amikor a játéktér magában hordozza a lehetőségeket, és mindez egy időtlen középpont köré rendeződik, annak a pulzálását követi, egyenesen lüktet, ott legbelül
  5. végül a flowban, melyet a játék adott, olyan beleélések következnek be, melyek lebontják a falakat és megnyitják a szellemet, a testet és a lelket, a megoldás felé.
coach coaching kreativitás

Összeségében a „A kreatív tevékenységek gyógyító és védő hatást gyakorolhatnak a szellemei jóllétre /…) erősítik az immunrendszert, csökkentik a stresszt. Jill Leckey brit egészségtudós, és bizony a coaching, a művészetterápia, melyben a játék főszereplőként jelenik meg, feltámaszthatja a rég elfeledett sikerek élményét, az erősségek erejét, illetve kinyitja a lehetőségek ajtaját.

Készítette: Hegedűs-Gál Csilla – HR tanácsadó - Proaktív business coach – Tréner – Művészetterápiás módszertant alkalmazó szakember

Kreatív Önfejlesztők: https://kreativonfejlesztok.hu/

LinkedIn profil: linkedin.com/in/csilla-hegedűs-gál-6bb94359

Elérhetőségeim: mobil: 0620/4748-009; e-mail: gal.csilla13@gmail.com