Proaktív coaching

Az emberek azt mondják, boldogok akarnak lenni! Sokszor „csak” a boldogságért.

Amikor pedig megadatik nekik, természetesnek veszik és nem értékelik nagyra. Sokkal inkább foglalkoznak vele amikor hiányzik!

Tenni érte, dolgozni érte, megtartani, miért nem sikerül, ha az emberek nagy többségének ennyire fontos?

Úgy tűnik, az y generáció is rosszul áll a boldogsággal. A személyes kontaktus igénye csökken, az átélhető, igazi érzelmek miatt viszont nő a szorongásuk. Ez pedig már erősen kihat a felnőtt kori életükre. Olyan világban élünk, ahol egyre inkább nincs iránytű, csak a saját értékrendünkben bízhatunk. Rajtunk múlik, hol húzzuk meg a határokat, mi az, ami belefér, mi az, ami nem egy kapcsolatba.

Sok mindent meg kellene tartani abból a világból, amiben a x generáció tagjai éltek, - az y generáció szülei. Ha valami félelmet kell átélni, végig kellene gondolni, hogyan szüntethetem meg, nem mások kárára, hanem asszertív módon, konstruktívan.

Miért indulnak mégis sokszor az agresszivitás felé a mai fiatalok, miért nem tudnak boldogok lenni? Ez egy olyan érzelmi reakció, amin az idősebb generációnak el kellene gondolkodnia! Mi húzódik meg az idősebb generáció reagálása mögött? Rivalizálás érzése? Harag, mert „mi nem úgy szoktuk”? Az x generáció úgy emlékszik a fiatal korára, hogy minden rendben volt akkor még. Ideje felhagyni ezzel a  nosztalgiázással.

Az sem volt sem jobb, sem rosszabb világ, csak más! Igaz, közelebb volt a realitáshoz.

Az y generáció majdnem mindent készen kap és azonnal. Minden elérhető lett az internettel.

Ez nem okoz akkora örömöt mint a felfedezések, vagy mint kitalálni valamit, rájönni valamire, kreatívnak lenni.

Elmondható, hogy ebben a felgyorsult világban az a boldogabb ember, aki nem hiszi el, hogy az érintőképernyő megold minden problémát.

A fiatalok ebben a környezetben élnek, ezekhez a viszonyokhoz kell alkalmazkodniuk, ami nem könnyű egyáltalán! Az az igazság, kétségbeejtően nehéz dolguk van! És akkor is el kell indulni a felnőtt élet felé!

A mai digitális világ megkönnyíti a felszínességet. A közösségi médiák oldalain jelen lenni és menőnek lenni szinte muszáj. Megindul a folyamatos „énreprezentáció” már egészen fiatal korban.

Meg kellene mondani őszintén, ne feltétlenül hidd el, hogy bármi lehetsz, bármit elérhetsz! Sajnos ugyanis sokszor egyszerűen nem igaz!

Tévesen, de azt hiszik, elég csak akarni, és mindent megkaphatnak. Hibásak lehetnek a nevelőik, szüleik is, akik ezt sugallják – merő jó szándékból. Ez a generáció nagyon sokszor érdemtelenül kap  dicséretet. Ez egyben leértékeli a sikereket is. Miért küzdjön, ha a legutolsónak is jár a dicséret? Ez annak is zavarba ejtő, aki pontosan tudja, hogy érdemtelenül kap elismerést. Sokan azért járnak kiemelt osztályokba, mert a szüleik oda íratták be, nem pedig az érdemeik alapján.

Később rájön a tanulmányai során vagy munkába állásakor, hogy nem különleges, mivel a kortársai is okosak, ügyesek, nagyon is széleskörű a tudásuk.  Ezért aztán van egy teljes generáció, akik mikor kilépnek az életbe, az előző generációkhoz képest rosszabbul becsülik meg magukat. Ehhez jön a technológia: FB, instagram, okostelefon. Ebben a világban élünk. Megtanulunk mutatni magunkról egy képet, ami szemfényvesztés. Beleszülettek egy olyan világba, ahol el sem tudják képzelni az életüket a modern technikák nélkül.

Ha valaki magáról beszél a hálón, vagy Instagramon képek rakosgat ki az életéről, kimutatták, hogy öröm érzetet vált ki az agyban, dopamint kezd termelni. Ha figyelemben lesz részük, dopamin szabadul fel, ez pedig jó érzéssel tölt el, ezért is kell folyamatosan jelen lenni a Facebook-on és Instagramon. Egy teljes generáció fér hozzá ehhez a függőséget okozó életmódhoz.

Nincs baj a közösségi oldalakkal, csupán a mértékkel van a probléma!

Az online tér nem nyújthat soha igazi segítséget, csak az offline anya, apa, támogató családi kör!

Az y generációnak meg kell tanulnia ráadásul a türelmet.  Ahogyan azt is, mely dolgok számítanak igazán az életben. Mint az önbizalom, életszeretet, elégedettség, öröm, munkában talált örömök, szerelem. Ezekhez pedig türelem és idő szükséges!  Ezek a dolgok mind időt igényelnek, nincs rögtön és azonnal.

A nagyszerű ötletek akkor tudnak születni, amikor a gondolatok elkalandoznak, és azt mondja az ember, „fogadjunk, ezt meg lehetne oldani..!” Ez az innováció!

Miért nem boldogok mégsem az y generáció tagjai?

Mert igen sok és nehéz gonddal küzdenek meg nap mint nap, ami ez előtti generációknál még másképpen volt. 

Ez a generáció pedig igen gyakorlatias, okosak, ügyesek, már kisiskolás korukban tudnak számítógépet használni, okostelefont, rengeteg tudást szednek össze tanulmányaik során, nyelveket beszélnek, a szüleik azokat az alkalmazásokat használják, amiket a gyerekei töltenek le számukra.

Küzdenek, ahogy tudnak. A családi környezet sokat segíthet. Mindkét generáció sokat tanulhat egymástól, szülők és gyerekek egyaránt. Mindkét generáció rendelkezik olyan tudással, amit érdemes megtanulni, elsajátítani a másiktól! Az idősebb generációnak több megértés, elfogadás, a fiatalabb generációnak sokkal több tisztelet és türelem szükséges. Ezen viselkedés minták ha kölcsönösek, célravezetőek.

Ha értő figyelemmel hallgatjuk a másikat, támogatjuk szeretteinket, elfogadjuk egymást olyannak, amilyen, sokkal több boldog ember lenne, és az y generáció arcán is több mosolyt látnánk.

Mert alapvetően minden adva van ahhoz, hogy boldogan élhessünk, rajtunk múlik.

Tarnóci Ágnes

life coach

„Csak úgy és akkor ott táncoltok. Értem, ez biztos jó lehet. De ez mitől lesz coaching?” – Kaptam a napokban a kérdést, amiért nagyon hálás vagyok!

A lehetőséget megragadva, itt (is) szeretném megosztani a választ minazokkal, akik kíváncsiak rá. Aztán persze tovább kérdezek…

Röviden: a tánc attól (is) coaching, hogy személyes fejesztő folyamat eszközeként alkalmazom a következő – szabadon bővíthető – területeken: harmónia megteremtése a különböző életszerepek között, önmagunk és ezen keresztül adott helyzetek kontrollálásának elsajátítása, a szellem-test-lélek egységén alapuló belső origó megtalálásának elősegítése, önismeret és önazonosság fejlesztése, hatékony kommunikáció és asszertív viselkedés erősítése, saját élmény szerzése, komfortzóna tágítása, flow megtapasztalása.

Hosszabban: a tánc a coachingban alapvetően metaforaként működik: Hány lépéssel oldható meg a feladat? Ha túl nagy a pörgés, hol keressek viszonyítási pontokat? Mi van, ha beleszédülök már csak a gondolatba is? Hol vannak a határok? Mennyire tudok rugalmas lenni egy adott helyzetben? Szeretem, mikor én diktálom a tempót? Vagy inkább az a jó, ha felveszem a ritmust? Milyen a körön kívül lenni, és annak közepén? Együtt vagy párban? Szemtől szemben vagy háttal?

Ezek általános kérdések, melyeket izgalmas feltenni -és megválaszolni, számomra pedig még izgalmasabb, ha térbe/fizikai/testi dimenziókba helyezem. Ez utóbbira törekszem tehát a folyamatok során, miközben a táncmotívumoknak egy olyan eszközrendszerét használom, amely neutrális, ősi gyökerekből táplálkozik, ugyanakkor igazítható az adott hely(zet)re.

Miért pont tánc?

Hiszem, hogy rendszerhez rendszert lehet hatékonyan kapcsolni, egy folyamatnak kézenfekvő kiegészítője egy analóg folyamat. A coaching határozott struktúrával rendelkező, célorientált folyamat, amelyben a mozgás, mint eszköz szintén szervezettséggel és rendszerrel kell, hogy rendelkezzen. Ahogy a coaching több mint beszélgetés, a tánc is több mint mozgás: elemei önmagukban is művészi igényességet és a folyamatba rendeződés lehetőségét hordozzák.

…Na de milyen tánc?

„Neutrális és ősi gyökerekből táplálkozó”, mely a nő mozdulatában a NŐ a férfi mozdulatában a FÉRFI. Ami szelíd vagy harcos, akár szelíd-harcos, ártalmatlan és nem mindig ártatlan…

Hordozói úton vannak – ahogy mind úton vagyunk.

Azokról a nomád táncmotívumokról beszélek, melyeket többségében (Közép –) Ázsia és a Közel-Kelet valamint India, Afganisztán útjain járóknak köszönhetünk.

És hogy milyen konkrét területeken tud a nomád tánc-coaching hatékonyan működni?

Eddigi tapasztalataim szerint ott ahol a test és az én kapcsolatában fennakadás van, párkapcsolaton belüli kommunikációs problémáknál, hölgyeknél a nőség (nem véletlenül nőség és nem nőiesség) megélése, nemtől függetlenül pedig súlyproblémák, és dominancia kérdések esetén.

Érzéseim szerint a variációk száma itt (is) végtelen, törekszem rá, hogy minél színesebb és kalandosabb utakat járhassak-járhassunk be, ígérem, majd arról is beszámolok.

És ami a legfontosabb, így a végére: Nekem a tánc mitől coaching? – Attól, hogy belső szabályok alakításához segít, alázatra, önfegyelemre és kitartásra tanít, kapcsolatot teremt az ösztönök és tudatosság között, mélyíti az önismeretet, tisztázza a célokat, miközben a szabadság olyan megélését adja, ami katalizátora terveim konkrét megvalósításának.

Még valamivel adós vagyok… Ez pedig a „hogyan?” Ígérem, elmondom majd azt is, hamarosan.

Petik Rozália life coach írása

Életem első, coaching témájú cikkét kezdeném egy rövid bemutatkozással. Stelén Gábor vagyok, okleveles vegyészmérnök, valamint life coach. 2015 szeptemberében, a diplomám megszerzése után a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékén helyezkedtem el, mint tudományos segédmunkatárs. Munkaviszonyom kezdetétől fogva részt veszek a vegyész-, bio- és környezetmérnök hallgatók oktatásában, valamint a tanszéki kutatómunkában.

2017 tavaszán végeztem el a life coach képzést. Eddig főként az oktatói munkám során, valamint a saját életemben használtam a coaching rendkívül gazdag eszköztárát, de remélem, hogy idővel minél több alkalmam lesz „élesben” is kipróbálni azt a rengeteg nagyszerű dolgot, amit tanultunk.

Egykori hallgatóként, valamint jelenlegi oktatóként maximálisan megértem és átérzem a diákok és a hozzám hasonló fiatal kollégák, pályakezdők problémáit, hiszen én is számos nehézségen keresztülmentem. A következő sorokban saját személyes tapasztalataimból kiindulva igyekszem összefoglalni, hogy az egyetemi hallgatóknak, fiatal munkavállalóknak milyen esetekben nyújthat hatékony segítséget a life coaching

• Nagyon félek az xy vizsgától/zh-tól/tanártól! Hogyan küzdjem ezt le?

Minden képzésnek, szaknak megvannak azok a tárgyai, illetve tanárai, melyek hírhedtek a diákok körében. Sok esetben olyan tantárgyakról van szó, melyek keretein belül az adott szakma alapjait oktatják, emiatt számos tárgy épül rájuk. Ezek elbukása általában azzal jár, hogy a hallgató csúszik egy, vagy akár több félévet. Ez, valamint az a tény, hogy sokszor a tanárok sem könnyítik meg a hozzáállásukkal a diákok dolgát, valamint a hallgatók sem mindig nyugtatják egymást egy-egy nehéz számonkéréssel kapcsolatban (épp ellenkezőleg, sokszor terjesztik a különféle rémhíreket), még a szakmailag jól felkészült diákoknak is magas szintű distresszt okozhat. A negatív stressz feloldásában, egy tanárral való szembekerülés (pl. szóbeli vizsgán) okozta félelem leküzdésében sokszor nem elég az, ha a barátainktól (akik hasonló problémával küzdenek) kérünk tanácsot, jól jöhet ennél professzionálisabb segítség is.

• Hogyan osszam be jól az időmet?

Számos feladattal találkozik az, aki egyetemre megy: előadások, kötelező gyakorlatok, beadandók, zh-k, vizsgák, házi feladatok, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Időnként annyi a feladat, hogy szükséges priorizálni, olykor az is előfordulhat, hogy egy-egy zh-t, vizsgát, vagy akár tantárgyat úgymond „elenged” az ember azért, hogy a fontosabbakra több idő és energia jusson. A coach segíthet megtalálni azokat a területeket, melyekre a legtöbb erőfeszítést érdemes fordítani, valamint kategorizálni a különböző feladatokat.

• Rengeteg a tanulnivaló/a munka, és ott vannak még a barátok/a párom/a családom. Hogyan teremtsek egyensúlyt?

Ez a pont részben összefügg az előzővel, de itt az egyetemi és nem egyetemi feladatok, programok szétválasztására helyezném a hangsúlyt. Sokan dolgoznak egyetem mellett, párkapcsolatban élnek (vagy szeretnének élni), és időnként jól esik meglátogatni a szülőket, nagyszülőket, valamint jó lenne időnként szórakozni, kikapcsolódni a barátokkal. Ezeket sokszor nehéz összeegyeztetni az egyetemmel, különösen vizsgaidőszakban, amikor napok telhetnek el úgy, hogy a hallgató mást se csinál, csak tanul, és néha alszik egy keveset (ugye ismerős? J ). A coaching során lehetőség van meghatározni és külön kezelni a fontos és a csak annak látszó dolgokat.

• Nagy a nyomás a tanáraim/ a szüleim/ a témavezetőm/ önmagam részéről. Hogyan kezeljem?

„X tanár szerint az ő tárgya, Y szerint az övé, Z szerint az övé a legfontosabb a világon, aki azt nem tudja még annál is jobban, mint maga az oktató, az nem való az adott pályára! A témavezetőm folyton nyaggat, hogy mennyit haladtam a szakdolgozatommal, ha küldök neki egy verziót, annyi mindent javít bele, hogy mindegy lenne, ha ő írná. A szüleimnek több diplomája és nyelvvizsgája is van, emellett helytállnak a munka és a gyereknevelés világában, én meg az alapképzést is alig bírom – mi lesz így belőlem, fogom egyáltalán valamire vinni az életben?” Elismerem, ezek erősen túlzó, lesarkított példák, viszont olykor pont ezekhez hasonló, eltúlzott elvárásoknak igyekeznek megfelelni a hallgatók. Ehelyett hasznosabb, ha reális elvárásokat támasztunk magunk felé. Nem kell másoknak megfelelni, nem kell állandóan másokhoz mérni magunkat, találjunk egy belőlünk fakadó, reális mércét! Ehhez szükség lehet egy jó coachra.

• Jól döntöttem, amikor az adott szakra jelentkeztem?

A pályaválasztás fontos része az életünknek. Ez egy olyan döntés, mely akár az egész további életünkre, de a következő pár évre mindenképp kihat. Van, aki olyanba kezd bele, amelyet igazán szeret, viszont sokakban a képzés közben merül fel, hogy talán mégsem az a szakma az igazi, amelyet választottak. Ekkor segíthet a coach dönteni – lehet, hogy a coachee rájön végül, hogy mégiscsak jó helyen van, viszont az is elképzelhető, hogy kimondja, rossz pályát választott. Utóbbi esetben a coaching után az ügyfél már nem rossz pályaválasztásra fog koncentrálni, hanem meg fogja látni a lehetőségeket ebben az új helyzetben.

• Mi legyen az alapképzés végeztével? Helyezkedjek el dolgozni? Váltsak szakot/egyetemet? Maradjak a jelenlegi szakomon?

Köztudott, hogy jelenleg az egyetemi és főiskolai képzések döntő többsége osztott formában (BSc. és MSc.) működik. Ennek következtében 3 vagy 3 és fél év után döntési helyzetbe kerülnek a diákok. Azért állítom ezt, mert tapasztalataim szerint egyáltalán nem magától értetődő, hogy valaki ugyanazon a szakon folytatja a mesterképzést, amelyiken az alapképzést befejezte. Előfordulhat, hogy az érdeklődési kör változik, rájön az ember, hogy mégsem azt szeretné csinálni, amit elkezdett. Ezen kívül problémát jelenthet az is, ha valaki az alapképzésen elkezdett szakot szeretné folytatni, de azon az egyetemen nincs erre lehetőség, ahol a BSc. oklevelét megszerezte. Ekkor dönteni kell, hogy az illető váltson-e szakot, hagyja-e el az addigi jól megszokott környezetét, netán lépjen-e ki a munkaerőpiacra.  

• Egyetem befejezve – merre tovább?

Számos lehetősége van egy frissdiplomásnak az egyetem elvégzése után, például maradhat az egyetemen doktori képzésen, vagy elhelyezkedhet a versenyszférában. Utóbbi esetben felmerül egyrészt az, hogy hol vállaljon munkát az illető? A lakóhelyén? Ott, ahol az egyetemet végezte? Távol a családtól? Esetleg külföldön? Valamint, milyen jellegű céghez menjen? Legyen részese egy világpiacon lévő multinak? Esetleg csatlakozzon egy kisebb, családiasabb légkörű céghez? Netán alapítson saját vállalkozást? Ezek nehéz kérdések, melyekre egyedül nehéz választ találni, illetve a barátok, családtagok tanácsai sem feltétlenül elegendőek.

• Jól döntés volt doktori képzésen/oktatni/kutatni maradni az egyetemen?

Nem könnyű a felsőoktatásban dolgozók helyzete. Ugye ott vannak az oktatási teendők, emellett helyt kell állni kutatóként, témavezetőként, később kutatócsoport, esetleg egy tanszék vezetőjeként, valamint rengeteg az adminisztrációs feladat. A fiatalabbakban, mivel (saját tapasztalataim alapján) nincsenek megfelelően felkészítve ezekre a kihívásokra, felmerülhet kérdésként, hogy megéri-e éveket eltölteni az egyetemen, vagy pedig engedjenek-e a versenyszféra csábításának. Ebben a nehéz döntésben hatékony segítséget nyújthat a life coaching.

• Szeretnék dolgozni, de félek az állásinterjútól. Hogyan küzdjem ezt le?

Egy állásinterjún nem csak a szakmai tudás számít, hanem az, hogy hogyan tudja úgymond eladni magát az ember. A legfontosabb talán az, hogy magabiztosan viselkedjünk az interjún. Ehhez szükség van arra, hogy tisztában legyünk az erősségeinkkel, és mindezt képesek legyünk hatékonyan kommunikálni mind verbálisan, mind non-verbálisan. Akinek ez nehezebben megy, annak sem kell kétségbe esni, ezek a képességek ugyanis tanulhatóak. Egy független, külső szakember hatékony segítséget nyújthat egyrészt az erősségek feltárásában, másrészt bátoríthatja az ügyfelet arra, hogy olyan megmérettetéseket vállaljon be, amelyek növelik az önbizalmát. Ezek hatása nemcsak egy állásinterjún, hanem bármilyen olyan szituációban érezhető lesz, amikor az embernek ki kell állnia magáért.

• Több év egyetem után elhelyezkedtem a szakmámban, de rájöttem, hogy nem tetszik. Mitévő legyek?

Korábban utaltam rá, hogy a pályaválasztás fontos döntés az életünkben. Viszont elképzelhető, hogy már elhelyezkedett az ember abban a szakmában, amelynek tanulásával éveket foglalkozott, és akkor jön rá, hogy nem tetszik neki. Mit lehet ilyenkor tenni? Az egyik lehetőség, hogy maradunk az adott szakmában, mondván, hogy úgyis megszeretjük. Viszont számos lehetőség van manapság a tanulásra akár felnőtt, dolgozó emberként is, a hagyományos egyetemi képzések mellett választhatunk levelező képzést, tanfolyamokat, vagy akár online kurzusokat is. Természetesen ez mind időbe és pénzbe kerül, valamint össze kell tudni egyeztetni a munkánkkal és a magánéletünkkel is. Ebben, valamint abban, hogy rátaláljunk arra, ami igazán érdekel, egy coach képes lehet segíteni. Érdemes ezt megfontolni, ha nem szeretjük a munkánkat, ugyanis ha hosszú távon boldogok szeretnénk lenni, fontos, hogy élvezzük a munkánkat.

Ezek lennének hát azok az esetek, melyekkel kapcsolatban véleményem szerint érdemes felkeresni egy egyetemistának, vagy egy hozzám hasonló fiatal egyetemi dolgozónak, illetve pályakezdőnek egy life coachot. A listát még nem érzem teljesnek, személyes tapasztalataimból kiindulva egyelőre ennyi jutott eszembe. Amennyiben a cikk olvasása közben felmerül Benned bármilyen gondolat, kérlek, jelezd kommentben, vagy az sg31coach@gmail.com email címen! Köszönöm, hogy elolvastad a cikkemet!

Stelén Gábor

Life coach; vegyészmérnök

sites.google.com/site/stelengabor

A sport vitathatatlanul egyike azon tevékenységeknek, amely a legtöbb egészséges ember számára örömet okoz, nem véletlen, hogy a gyerekek is szívesen játszanak mozgásos játékokat. Amikor sportolunk, elfelejtkezünk az élet nehézségeiről, gondjainkról.

Ezt a felszabadult életérzést fedezhetjük fel akkor is, amikor magának a sport kifejezésnek az eredetét vizsgáljuk, „desporter” (mulatságoknak élő). De ugyanezt tükrözi a 15. századi „szórakozás, időtöltés” értelmezés is. Ekkor még a verseny, a mérkőzés, a díjért való küzdelem nem párosult a sport fogalmához.

Mára a sport azonban sokak számára nem azt az egészséges, örömteli testmozgást jelenti, amely segít elűzni a gondjainkat, megtartani az egészségünket, javítani életminőségünket.

A sport manapság sokkal inkább jelenti az élsportot, amely sajnos már nem az egészségről, hanem a minél nagyobb teljesítmény elérésének hajszolásáról szól. Az élsport rengeteg, a siker elérése érdekében tett lemondással jár. Ez számos veszélyt rejt magában.

A különböző klubok, sportegyesületek számára kiemelkedően fontos, hogy a felnőtt korosztályban versenyzők ott legyenek a legjobbak között, de ugyanennyire odafigyelnek az utánpótlás-nevelésre is, amely sportágaktól függően 6-10 éves kortól megkezdődik. Természetesen az utánpótláskorú igazolt játékosok közül nem mindenki fog felkerülni az élvonalba, de ha mégis, csak jobb esetben teszik ezt saját megfontolásból. A régi „jó” szokás, miszerint a szülők azt gondolják, hogy életkoruk, a számukra minden bizonnyal fontos és értékes élettapasztalataik elegendőek ahhoz, hogy a gyerekeket már egészen korán olyan pálya irányába tereljék, amely valójában nem a gyermek, hanem a saját be nem valósított álmaikról, vagy éppen a családi tradícióról szól, a sport területén talán még inkább jellemző. Mindez feszültséget, a stressz növekedését okozza a fiatalokban, ami komoly lelki és esetenként fizikai tünetekben is kicsúcsosodhat.

Amíg az élsportolók életét és karrierjét különféle sportszakemberek, sportmenedzserek irányítják és támogatják, addig a gyermekek „menedzserei” maguk a szülők, így coachként sok esetben elsősorban az ő elfogult vagy nem kellően objektív gondolkodásukból adódó elakadások, konfliktusok kezelésén keresztül juthatunk el a gyerekek problémájának megoldásáig, amelynek egyik eszköze maga a sport.

Bármely utánpótlás korosztályról legyen is szó, a gyerekek (6-16 éves) folyamatos társadalmi, szülői, edzői vagy éppen a kortársak által támasztott elvárásoknak, nyomásnak, versengésnek vannak kitéve, erősödik bennük a felülkerekedés vágya, a győzelem örömének igénye, ami motiválja őket.

A sport számos pozitív értéket is adhat a gyerekeknek, amennyiben a sportágat a kellő körültekintéssel, a gyermek testalkatát, természetét és nem utolsó sorban véleményét is figyelembe véve választották számukra. Ebben az esetben a sport jótékony, nevelő hatása sem marad el – sportágtól függően fejlődik a gyermek ügyessége, kondícionális-, koordinációs-és koncentrációs képessége, a reakciókészsége, az állóképessége, önfegyelme, önbizalma, kudarctűrő képessége. A sport tiszteletre, kitartásra, az állatok szeretetére (például: lovaglás), gondoskodásra és nem utolsó sorban az egészséges életmód szemléletére nevel.

Tehát a probléma gyökere nem ott van, hogy vajon sportoljon-e a gyermek, hiszen vitathatatlanul igaz az a mondás, hogy „Ép testben ép lélek”. A kérdés sokkal inkább az, hogy hol húzzuk meg a határokat.

Mennyire ismeri a szülő magát? Mennyire ismeri a szülő gyermekét, az ő személyiségét, testi és szellemi képességeit és korlátait? Képese a határok elfogadására és új irányok meghatározására?

Ilyen értelemben a sport személyiséghez illeszkedő kiválasztása és alkalmazása kiváló coach eszköz lehet mind a gyerekek, mind felnőttek körében.

Összegezve tehát, nem szabad megfeledkezni a gyerekek életkori sajátosságairól, az egyes életkori, fejlődési szakaszokról, amelyekhez testi, idegrendszeri, megismerési, érzelmi, viselkedési és érési fokozatok tartoznak. Az óvodáskor a személyiségfejlődés szempontjából kiemelkedően fontos szakasz, a kisiskoláskor fontos társadalmi állomás, ekkor alakul ki a tanuláshoz, ismeretszerzéshez való viszony, amely döntő mértékben meghatározza a későbbi életpályát, a gyerekek kommunikációs –és kapcsolatteremtő képességét. A serdülőkor (pubertás) pedig az identitás szempontjából fontos szakasz, amelynek lefolyása nagyon eltérő lehet. Ha mindezen időszakok természetszerű igényeit figyelmen kívül hagyjuk és az áhított cél miatt – ami sok esetben nem is a gyermek, mintsem a szülők célja - nem figyelünk oda kellőképpen a gyerek szükségleteire, háttérbe szorítjuk azokat, vagy hiányukat csak későn vesszük észre, olyan károkat okozhatunk, amely a későbbiekben – akár felnőtt korban is - komoly önismereti problémákat, az élet egyes területein elakadásokat okozhatnak.

A mértékletes és örömmel végzett sport vagy elért eredmény nagyon fontos a gyermek testi-lelki fejlődése szempontjából, és képes visszaadni mindazt, amit a túlzásba vitt sport vagy a kikényszerített teljesítmény elvehet: önbizalom, kudarctűrő képesség, kitartás, stb.

Harmos Andrea business és life coach írása

Források:

http://janus.ttk.pte.hu/tamop/kaposvari_anyag/jozsef_istvan/letkori_sajtossgok_s_fejldsi_szakaszok.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sportpszichol%C3%B3gia

https://hu.wikipedia.org/wiki/Sport

http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/7799/mit-sportoljon-a-gyerek

Dietetikusként, fitness edzőként és life coachként, én elsősorban a wellness coachingnak nevezett irányzattal foglalkozom, melyben a fő cél az ügyfél életmódjának javítása a testi-lelki jóllét érdekében. Ebben a cikkben a munkám során használt egyik leghasznosabb eszközt szeretném bemutatni, amit minden coachnak érdemes ismerni: ez a motivációs interjú.

A motivációs interjú fogalma William R. Miller és Stephen Rollnick nevéhez fűződik, akik addiktológiai tanácsadásuk során fejlesztették ki ezt a módszert az 1980-as években. Azóta több száz tanulmány született a témában, és a motivációs interjú igen hatékonynak bizonyult a viselkedésváltozás elérésének katalizálásában.

A motivációs interjú egy személyközpontú tanácsadói stílus, amivel kivédhető az ambivalencia problémája. A beszélgetés során a kliens van a vezetői ülésben, és szabadon hozhat döntéseket a céljainak, értékeinek és életmódjának megfelelően.

A motivációs interjú során a szakember támogatja a kliens autonómiáját, és segíti, hogy reflektáljon a saját motivációjára a változással kapcsolatban.

Ennek a módszernek az az alapja, hogy az emberek általában nem szeretik, ha megmondják nekik, mit tegyenek. Ezzel azt érhetjük el, hogy a kliens elkezdi védeni a változással szembeni álláspontját. Az eredmény: ellenállás.

A motivációs interjút vezető személy nem ítélkezik. Reflektív hallgatással, a kliens szavainak átfogalmazásával, nyitott kérdésekkel és megerősítésekkel dolgozik. Ha a kliens szeretné (de csakis akkor), a szakember információt adhat át, vagy változtatási stratégiákat javasolhat.

Az Egyesült Államokban ezt a módszert számos egészségügyi szakember (pl. orvos, dietetikus) alkalmazza igen eredményesen.

Mivel nem arról van szó, hogy a szakember megmondja, mit tegyen az illető a változás érdekében, meg tudja előzni a változással szembeni rezisztenciát. Így a kliens nyitottabb lesz, és a saját motivációit fogja felhozni, melyek erősíteni fogják abban, hogy lépéseket tegyen a változás érdekében.

A motivációs interjú fő jellemzői a következők:

• PARTNERSÉG: a szakember fő szerepe a kliens támogatása, hisz ő tudhatja legjobban, mi válhat be neki.
• ELFOGADÁS: a szakember nem ítélkezik, hanem empátiát tanúsít, és a jó dolgok megerősítésével támogatja a klienst.
• EGYÜTTÉRZÉS: a szakember őszinte együttérzést fejez ki, és teljes mértékben a kliens javát keresi.
• FELIDÉZÉS: a szakember a kliens nyelvezetét használva megismétli és átfogalmazza a pozitív kijelentéseket.

A motivációs interjúnak 4 fő szakasza van:

1. BEVONÓDÁS: a kapcsolatépítés első fázisa. A szakember megpróbálja minél jobban megérteni a kliens helyzetét.
2. FÓKUSZÁLÁS: összpontosítás a viselkedésváltozás konkrétumaira.
3. ELŐIDÉZÉS: annak előmozdítása, hogy a kliens elmondja, miért szeretne változtatni. Fő eszköze az úgynevezett „change talk”, ami a viselkedésváltozásra utaló kijelentéseket jelenti. Pl.: „Minden délután fáradt vagyok, de nem akarok energiaitalokon élni.”
4. TERVEZÉS: célok meghatározása és konkrét cselekvési terv megfogalmazása.

Ezek közül a „Bevonódás” mindig a legelső fázis. A további részek az aktuális helyzettől függően felcserélhetők. Fontos a rugalmasság, és a kliens igényeinek szem előtt tartása.

Véleményem szerint a motivációs interjú egy nagyon hasznos eszköz. Jó lenne, ha több egészségügyi szakember is alkalmazná! Azt gondolom, coachként is érdemes bevenni az eszközök repertoárjába.

Pődör-Novák Réka life coach írása

https://podornovakreka.hu/

Felhasznált irodalom: Motivational Interviewing  -Today's Dietitian Vol. 18 No. 7 P. 48