A Harvard Business Review oldalán jelent meg Teresa Norton kommunikációs tréner és Executive Coach írása a „vezetői készségek” témakörében. A jelenleg Hong-kongban székelő drámapedagógiában is jártas Norton cikkében rámutat arra, hogy a vezetőnek is időközönként meg kell állnia és át kell vizsgálnia saját reakcióit.
Simon Laung, Teresa egyik jó barátja, egy vállalatnál vezető beosztásban dolgozik és szerette volna kipróbálni, miben tud egy szimuláció segíteni a vezetői készségeinek fejlesztésében. Az egyik szerepjátékban Simon hirtelen felkiáltott: „Szükségem van egy kis szünetre!”
A munkahelyi elmaradás, késés esetére fókuszálva dolgoztak fel egy esettanulmányt. Jackkel, a tehetséges munkatárssal kellett Simonnak elbeszélgetnie, aki az utóbbi időben meghosszabbítja az ebédszüneteit. A beosztott helyzetét nehezíti, hogy ez egy határidőkkel teletűzdelt időszak a cégnél, így a Leung részlegén dolgozó emberek is túlterheltebbek és feszültebbek.
Az első jelenetnél Simon megállás nélkül beszélt, nem hagyta szóhoz jutni a másik felet. Inkább hasonlított egy előadásra, mint egy beszélgetésre, ahol szegény Jack csak passzív szemlélője volt karakterének könyörtelen dorgálásában. Amikor Teresa megállította a játékot, megkérte Jacket, hogy mondja el, mit tapasztalt. Válaszában érezhető volt a tanácstalanság: „Nem volt esélyem, hogy elmagyarázzam, mi is történt.”
Norton erre azt javasolta Simonnak, hogy tegyen fel kérdéseket. Legyen határozott, kíváncsi és együtt érző! Aztán majd tudni fogja hogyan tovább.
Újraindították a szerepjátékot. Simon megpróbálta magát visszahelyezni a felvállalt szerepbe, de nem sikerült, egyszerűen nem tudta megvárni, hogy Jack válaszokat adjon. Az irányító a következőt tanácsolta Simonnak:
Simon, képzeld el, hogy van egy varázs távirányítód, hasonló, mint a televízió távirányító. Akármikor megnyomhatod a „szünet” gombot, ha kényszert érzel a szidásra, magyarázkodásra, vagy, ha helyesbíteni szeretnél valamin. Csak hallgasd, mit mond Jack, mi az üzenete számodra. Ne próbálj meg semmilyen hipotézist felállítani Jack ártatlanságával vagy bűnösségével kapcsolatban. Lényeges, hogy maradj nyitott, kíváncsi és figyeld, mit mond!
Norton félrehívta Jacket és megkérte, hogy szedje össze a gondolatait és találjon egy nagyon személyes indokot arra, hogy elkésett. Majd a jelenetet újraindult. Miután Laung kérdőre vonta Jacket, hogy mi az oka a hosszú ebédszüneteinek, nagy csönd lett a teremben. Simonon látszott, hogy nagyon ki szeretné tölteni az űrt, de megálljt parancsolt magának és figyelmesen kivárt. Jack végre halkan, vontatottan mesélni kezdett. A felesége kórházban van és az ebédszünetek ideje alatt szokta meglátogatni. A megdöbbentő hírt meghallva Simon felhagyott minden vádaskodással, helyette megértő és támogató viselkedést tanúsított. Kijelentette, hogy bármikor beszélhet vele Jack a problémáiról. Azt is megígérte, hogy megkéri a munkatársakat, hogy amiben csak tudnak, segítsenek neki. Így talán könnyebben átvészeli ezt a nehéz időszakot.
A szerepkörből kilépve Simon magába nézett: „Úgy érzem, hogy előítéleteim vannak az emberek indítékaival kapcsolatban. Szükségem van rá, hogy ezen változtassak, ez nem mehet így tovább. Eddig a saját fejem után mentem, nem vettem figyelembe a többieket.”
Norton elmesélte Simonnak, hogy a színészek különböző módon készülnek egy-egy színdarab eljátszására. Az angol Nemzeti Színház első igazgatója Sir Laurence Olivier hitvallása szerint az ember jelmezben képes átváltozni és eggyé válni a szerepével. Van olyan mozzanat, ami belülről fakad, míg más külső hatás eredménye. A próbákon van lehetőség összekovácsolódni a felvett személyiségjegyekkel, amik az előadás során már hitelesen együtt rezegnek a színésszel. Ezek a felvett személyiségjegyek akarva-akaratlanul fejlesztik az egyént.
„Miért nem próbálsz meg eljátszani a helyzettel Simon?”- kérdezte Norton. „Vedd elő a varázs távirányítót és keress egy jól látható helyet neki a munkaasztalodon. Nem feltétlenül kell használnod, de emlékeztetőül hasznos, ha szem előtt van.”
Két héttel az esettanulmányt követően Simon felkereste Teresat. Lelkendezve mesélte sikertörténetét, miszerint egy találkozó alkalmával sikerült meghallgatnia a másik felet, mindenféle közbeszólás és előítélet nélkül. Ez gyümölcsözőnek bizonyult, mert időt és energiát takarított meg, sőt munkakapcsolatai is elkezdtek javulni.
A beszélgetés közben Simon zsebéből kiesett egy mini távirányító. Nevetve annyit mondott: „Érzem a súlyát a zsebemben, s erőt ad, emlékeztet hogyan is viselkedjek”. Ezek után Simon felbátorodva más eseteket is ki akart próbálni, mint vezető.
A szerepjátékok lehetőséget adnak, hogy feldolgozzunk élethelyzeteket. A vezetők úgy élik az életüket, mintha folyamatosan színpadon és rivalda fényben lennének. Simon Laungnak nem kellett mást tennie, mint újragondolni és több oldalról megközelíteni a problémát. A felismerést követően pedig használni a fantáziáját, hogy mivel is tudná ellenőrzés alá vonni saját reakcióid.
Forrás: http://blogs.hbr.org/cs/2012/09/a_leader_who_needed_a_pause_button.html
Galgovszki L. András
