Proaktív coaching

Önmagunk megítélésével kapcsolatban csak egy dolog biztos: sosem lehetünk teljesen objektívek. A pesszimizmus, kishitűség azonban komoly problémák forrása lehet, ezért érdemes tudatosítanunk magunkban, ha kevesebbnek érezzük magunkat annál, mint akik józan megfontolás, vagy ismerőseink megítélése alapján lehetnénk.

A The Coaching Academy Blog írása hasznos tanácsokkal vértezi fel mindazokat, akik gyenge önértékeléssel, önbizalomhiánnyal küzdenek. A következő hét lépés segít, hogy pozitívabban gondoljunk önmagunkra, ezzel életünk szinte minden területét könnyebbé és szebbé téve.

1. Ki vagyok én?

Érdemes időt szánni rá, hogy pontokba szedve összegyűjtsük, mit is gondolunk magunkról. Igen tanulságos lehet a jellemvonások, erények és hibák lajstromba szedése. Különösen fontos, ha arra jutunk, hogy csak bizonyos helyzetekben jelentkeznek hibáink. Célszerű elgondolkodni, mely szituációk érintenek érzékenyen, és pontosan miért hívják elő rosszabb tulajdonságainkat. Sok negatívumról alaposabb töprengés során ki fog derülni, hogy leginkább csak saját elképzeléseinkben létezik.

2. Miért kell megváltozni?

Fontos felismernünk, hogy milyen nagy hatással lehetnek ránk önmagunkra vonatkozó negatív előfeltevéseink. Szedjük össze, hogy eddigi életünk során mikor, hogyan akadályoztak minket az előrelépésben, fejlődésben ezek a vélekedések! Ha őszinték vagyunk, ez fájdalmas folyamatnak ígérkezik, de nem is szabad sokáig időzni felette: beazonosításuk után fogadjuk meg, hogy nem ismétlődhetnek meg a korábbi hibák. Összpontosítsunk a változás igényére!

3. Alkossunk új énképet!

Megtartva a korábbi lista pozitívumait, a rossz tulajdonságokat fogalmazzuk újra, hogy kedvező erényekké váljanak. A félénkségből így lehet megfontoltság, a lobbanékonyságból őszinteség, és így tovább. Két héten keresztül olvasgassuk magunkban ezt az újraírt lajstromot, mígnem azt vesszük észre, hogy valóban úgy kezdünk viselkedni, ahogy a papírunkon olvasható. Döntéseinket immár pozitív érzelmi alapon tudjuk meghozni!

4. Pozitív példaképek

Figyeljünk meg olyan személyeket a környezetünkben, akiknek pozitív tulajdonságaira némi csodálattal vagy – valljuk be, irigységgel – tekintünk. Hogyan tekintenek ők saját életükre? Hogyan beszélnek róla? Igyekezzük ellesni a titkukat. Hasznosabb, ha csodáljuk mások jó tulajdonságait, és beépítjük saját fegyvertárunkba, mintha a biztos kisebbrendűséget alapul véve hasonlítgatjuk hozzájuk magunkat, egyre csak a kudarcot ismételve.

5. Képzeljük el!

Míg megbarátkozunk saját új énképünkkel, érdemes már menet közben is elképzelni magunkat fontos szituációkban. Hogyan fogunk viselkedni, reagálni emberekre és helyzetekre? Érdemes fejben előre eljátszani ezeket a forgatókönyveket, hogy nagyobb eséllyel válthassuk valóra őket később.

6. Elég az önkritikából!

Figyeljük meg, miként beszélünk magunkról. Tudatosan kerüljük a negatív, önmagunkat becsmérlő állításokat, mint „sosem voltam jó ebben vagy abban”, „csak a szerencsének köszönhetem”. Ha mások előtt így beszélünk önmagunkról, azzal azt üzenjük, hogy nem sokra tartjuk magunkat, és tőlük sem várunk megbecsülést – ez pedig könnyen önmagát erősítő körforgássá válhat.

7. A külső is fontos!

Ha belső önbizalmunk erősödik, érdemes ezt megjelenésünknek, öltözködésünknek is visszatükröznie. Ezek is erősíthetik, vagy épp gyengíthetik frissen kiépített pozitív énképünket, ezért nem szabad elhanyagolni a reggeli készülődést! Járjunk fodrászhoz, edzőterembe és masszázsra, ha jobban érezzük magunkat tőle. Talán egy kisebb fogyókúrára is szükségünk volna? Ha törődünk magunkkal, azzal nap mint nap erősítjük a tiszteletet az iránt a személy iránt, akit úgy hívunk: Én.

- avagy első lépés a jó kapcsolatfelvételért

Mi kell a nőnek? Már egy ideje izgalomban tartja ez a kérdés a férfitársadalmat. Talán nem kell egy bekapcsolt hajszárítóval a kezünkben beesni a fürdőkádba ahhoz, hogy ha nem is Mel Gibsonos, gondolatolvasós válaszokat, de tényleges visszajelzéseket kapjunk. Az érdemi reakció kiváltásához elég egy nagyon egyszerű lépést megtennünk: bele kell néznünk a lélek tükrébe. Ez azonban nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt elsőre gondoljuk.

Ehhez is nyújthat segítséget a life coaching. Hogyan, mi módon, azt hamarosan látni fogjuk, de először tekintsük végig, miként értelmeztük át a kapcsolatfelvétel legegyszerűbb módját cseperedésünk fázisaiban.

Gyerekként minden olyan egyszerű és magától értetődő, csak mi felnőttek vagyunk hajlamosak arra, hogy mindent jól összekuszáljunk. Szóval tekerjünk egyet-kettőt visszafelé (kinek mennyit kell) a biológiai óránkon, s röpítsük magunkat vissza gyermekkorunkba, a helyszín legyen az óvoda udvara, amely tele van rajtunk kívül kisgyermekkel.

Szóval mi kell a nőnek? Tényleg örök kérdés?

Óvodásként általában még tudjuk a választ, mert, hogy nem is kérdés, ráérzünk. Mondhatni megérezzük ösztönösen, hogy mi a jó nekünk, s mi a jó a másiknak. Nyíltak és őszinték vagyunk. Emlékezzünk, mindannyian átéltük a rokonlátogatás kellemetlenül, kissé kényszeredetten kacagtató pillanatait, amikor a gyerekszáj a jelenlévők arcára a csodálkozás, a megdöbbenés és a felismerés hármas pírosítóját vitte fel make upként.

Őszinteségünknek köszönhetően könnyebben tudtunk kapcsolatot teremteni, az előbbi példán keresztül is láthattuk, hogy a felnőttekkel sem volt nehezebb, mint kortársainkkal. Ösztönösen, belülről, a magunk természetes módján nyitottunk a lányok felé. Akkor mi sem volt természetesebb, mint óvodásként együtt játszani az udvaron, a kapcsolatfelvétel szinte észrevétlenül megtörtént a játék nevében és hevében. Kíváncsian és fürkészve, nagy szemekkel belenézni a másik szemébe, az óvodásnak tehát nem kérdés.

Aztán később, kamaszkorban, amikor nemcsak a végtagjaink lengenek ki kajlán, hanem a lelki fejlődésünk is bejárja a maga szinuszgörbéjének mennyét és poklát, az óvodás élményeinket valahova mélyre taszítjuk, amit csak kanapén fekve „szeretünk” előbányászni. Kinőjük magunkat, levetkőzzük korábbi tapasztalatainkat, s maradnak az újradefiniálásra váró helyzetek. Újra meg kell tanulnunk felvenni a kapcsolatot a szebbik nemmel.

A szépségük olykor annyira zavarba ejtő, hogy a tekintetünket sem vesszük elő, inkább kiszúrunk magunknak egy, vagy több pontot a földön és azt kergetjük kiskamaszos tétovaságunkban. Valljuk be, nehezen ment, úgy voltunk vele, mint a mesében, a napra lehetett, rájuk nem. Pedig ez az első lépés, szembe kell néznünk a helyzettel, nincs mese, a szemükbe kell nézni. Meg kell látnunk, találnunk a másikat a meleg, barna (kék, zöld), ölelő szempárban.

Az évek telnek, az érzés megmarad, s a kérdőjel csak nagyobb, felnőtt alakban Ő. Nem véletlenül mondják, a szem a lélek tükre. Ezt megtapasztalhatjuk. Sokan nem állhatják mások tekintetét. Miért kapjuk el a fejünket olyan gyorsan? Mert a legapróbb érzelmi rezdülés is megjelenhet csillogón, vagy sejtelmes homályba burkolva fényünket. Minden lelki dobbanást közvetít, legyen szó szeretetről, szerelemről, érdeklődésről, elutasításról, haragról stb. A másik szemébe nézve megpillanthatjuk az Ő-t.

Hogy segíthet a life coach a párkeresésben elindulni? Hozzásegíthet az első lépéshez, ahhoz, hogy a kapcsolatfelvétel könnyedén, szinte magától megtörténhessen egy szemkontaktus megtalálásával. Mi kell ahhoz, hogy a másik szemébe nézhessünk?

1.    Önismeret. Először tehát, önmagunkkal kell szembenéznünk. A coaching egyben önismereti utazás, személyre szabott fejlesztő folyamat. A coach a nyílt és őszinte hangvételű konzultációk keretében kérdéseivel hozzásegít ahhoz, hogy levehessük a maszkot, ami mögé hétköznap rejtőzünk.  A coachee (ügyfél) megismeri vágyait, tisztán látja az érzéseit, kimondja az önmagára vonatkozó valóságot.

A párkereséshez elengedhetetlen az önismeret biztos talaja, erre lehet építkezni. A kellő önismerettel rendelkező ember már fürkészve tekint szét az utcán, hátha elkap egy-két futó tekintet, és nem süti le a szemét, hogy elmerülhessen a járdaszegély barázdáin sarjadó gyom szépségében.

2.    Ahhoz, hogy a futó tekintetváltásból, maratoni hosszúságú „szemezés” alakuljon, már önbizalom is szükséges. Ha kellő önismerettel rendelkezünk, akkor a korábbi pozitív tapasztalatokra építve, bizalmat lehet szavazni magunknak, vagyis felépíthetjük rá énünk védőbástyáját. Ha a kezdeti kapcsolatfelvétel után folyamatossá vált a tekintetek tánca, akkor nyílt és őszinte kommunikációval haladhatunk tovább az ismerkedés parkettjén.

Hogyan gyakorolhatjuk a „szemezést”?

Ahhoz, hogy megérkezzen a NŐ az életünkbe, sokszor szembe kell néznünk másokkal (ismerős, számunkra kevésbé vonzó vagy semleges személyekkel) gyakoroljunk nyugodtan.
A coaching is egy tesztkörnyezet, ahol a szemkontaktust ugyancsak lehet gyakorolni. A konzultációk alkalmával, szemünkkel is folyamatosan biztatjuk a másikat, valamint visszajelzünk a coacheenak, hogy igen, értelek, figyelek rád.

Tegyük meg az első lépést!

A szemkontaktus felvétele a párkeresésben döntő. Hiszen ha tetszik nekünk egy ember, óhatatlanul is odatéved a szemünk, keressük Őt, próbáljuk tekintetünkkel felfedezni a másikat. Ismerjük az érzést, amikor egy kósza tekintet magával ragadja, vonzza az embert és szemünk megállíthatatlanul tér vissza mindig ugyanarra a személyre.
Ahhoz, hogy a tekintetek egymásba fonódhassanak, hogy megpillanthassák a másikat, a coach önismeret fejlesztéssel, önbizalom építéssel és asszertivitásunk fokozásával segíthet hozzá.

Merjünk a másik szemébe nézni! Ha nem tesszük meg ezt az első lépést, miért várnánk el másoktól, hogy érdeklődéssel tekintsenek ránk?

Veres Richárd proaktív life coach írása

A Natural News hasábjain Mike Brundant, húsz éve praktizáló life coach osztotta meg a félelemről, annak elfogadásáról és leküzdéséről szerzett tapasztalatait a világgal. A félelem a hétköznapokban szinte tabutémának számít. Számtalan, kívülről szemlélve önbizalomtól duzzadó, magabiztos ember küzd a sokszor megmagyarázhatatlan érzéssel.

A félelem képes a legerősebb embert is térdre kényszeríteni. Életeket tehet tönkre – akár közvetlenül, akár a rá adott helytelen válaszok által. Mint Brundant írásából is kiderül, az érzés elhessegetése, szőnyeg alá söprése helyett érdemes a fejlődés lehetőségét keresnünk ebben is: félelmeink ugyanis kiváló irányjelzők lelki-szellemi kibontakozásunk útján. A félelem jó tanítómester – egyszerűen nem lehet nem odafigyelni rá.

A félelem erős és tiszteletet parancsoló érzés. Ezért is terjedtek el az utóbbi években az olyan praktikák, kurzusok és kezelések, amelyek a félelem „gyökeres kiirtását”, „végleges legyőzését” ígérik a reménykedőknek. Ez azonban nyilvánvalóan tévút: a félelem a legősibb érzéseink egyike, így végleges megszüntetése valószínűleg csak egész agyterületek kiiktatásával lenne lehetséges, ha egyáltalán.

A túlzó, indokolatlan és zavaró félelmeket azonban nem kell elfogadnunk, mert van rájuk megoldás, mihelyst nem úgy gondolunk rájuk, mint a tudatosságból kizárandó kellemetlenségre. Sőt, a félelem fel- és elismerése az első és egyik legfontosabb lépés a helyes irányba. Kezdjük azzal, hogy felmérjük, hol is tartunk, és felejtsük el a csodálatos és könnyű megoldásokat, kerülőutakat. Ha félünk, és ez zavar, dolgoznunk kell az ügyön. A tagadás, menekülés csak ront a helyzetünkön.

A jelenség mélyére ásva, Brundant megkülönböztet mély és felszíni félelmeket. Előbbiek mélyen gyökeret vert, alapvető félelmeink, amelyek rendszerint valamilyen traumatikus helyzet megélésére vezethetőek vissza. A felszíni félelmek, aggodalmak általában irracionális formában öltenek alakot.

Míg a mélyebb félelemnek van alapja, vagy legalábbis logikus oka, addig a hétköznapok során a felszíni félelmeink indokolatlanul törnek ránk, gyakran teljesen ártalmatlan helyzetekben. Ha ezt – mármint hogy indok nélkül tartunk bizonyos szituációktól, cselekedetektől – elfogadjuk, félig már nyert ügyünk van annak irányába, hogy az eredeti, mélyben lappangó félsszel is szembe tudjunk nézni.

Nézzünk néhány példát a mindennapokból!

Egy coachee, azaz coach-hoz forduló férfi évek óta azzal küzdött, hogy nagyobb hallgatóság előtt szinte képtelen volt megszólalni. Ez annál inkább bosszantotta, mert a mindennapokban egyébként logikusan, érthetően beszélt, és kisebb közönség előtt jól adott elő.

A coaching munka során, saját érzései iránt nyitottabban, kiderült, hogy félelme általános iskolás korára nyúlik vissza, amikor a színjátszó körben sokszor vált nevetség tárgyává színpadon. Megtanulta, hogy félni kell a szerepléstől! Ezt felismerve hozzá láthattak coach-ával a probléma orvoslásához. A rettegést leküzdve a férfi sokkal könnyebben tartott beszédeket. Ma már alig izgul jobban a színpadra lépés előtt, mint bárki más.

Brundant egy női ügyfelének példáját is felhozza, aki igencsak érdeklődött a természetgyógyászat iránt, és saját egészség-coach praxis beindítását tervezte. Hiába volt azonban felkészült a témájából, valahányszor magára maradt, hogy nekiálljon leírni a tanmenetet, rettegés töltötte el, mintha épp megfulladni készülne, teljesen magára maradva. Irracionálisan félt az írástól!

Alaposabban körüljárva a témát, a hölgy eszébe jutott, hogy hányszor intették rokonai: ne fogjon vállalkozásba egyedül. Családjukban volt egy hóbortos nagybácsi, aki egyik őrült ötlet után a másik megvalósításába fogott bele, a gyors meggazdagodás reményében, kevés sikerrel. A nő voltaképp családja rosszallásától és elutasításától félt, amit nagybátyja felé kifejezve tapasztalt meg gyermekkorában. Ez volt esetében a mély félelem.

A mélyben megbúvó félelmeink mindig érthetőnek bizonyulnak, ha a megfelelő kontextusba helyezzük őket. Ha a felszínen megnyilvánuló, irracionális érzéseinket sikerül összeköttetésbe hoznunk az alapvetőbb félelmeinkkel, a legtöbbször sikerül megoldást is találnunk rájuk. Ha értelmet tudunk adni a jelenségeknek, a megoldások sem sokat váratnak magukra!

Öt egyszerű szempont, amelyek révén elkerülhetjük, hogy terveink papíron maradjanak.

A Nemzetközi Coaching Szövetség (IAC) magazinja, a VOICE hasábjain Annette Sharpe osztotta meg  tanácsait az üzleti-vállalati célkitűzések helyes megválasztásával kapcsolatban. Mára óriási irodalma van a célkitűzések helyes megválasztásának. Sharpe – az amerikai Growing for Success coaching cég alapítója – azonban öt kevésbé evidens szempontot emel ki a célkitűzéseinkkel kapcsolatban, amelyekkel reálisabbá, hatékonyabbá tehető a tervezés.

1. Emlékezz – neked is van életed!

Ne gondold, hogy minden egyes nap minden fontos dologgal egyszerre foglalkozhatsz. Neked is van életed, ami sok-sok területből áll össze, a személyes kapcsolatoktól az egészségeden át az üzletig és pénzügyekig. Ha csupán egyetlen területen tűzöl ki célokat, előbb-utóbb magadat, a valódi személyes célodat győzöd le.

2. Minden nap egy apró lépés

Bár lényeges, hogy fontosság szerint sorba rendezzük az adott napra kitűzött céljainkat, mégis az a legfontosabb – cégvezetőként legalábbis mindenképp –, hogy minden nap tegyünk egy kis lépést a nagy tervek, a nagy vállalati víziók megvalósításának irányába is. Ez lehet olyan apróság is, mint egy üzletfelünk felhívása telefonon, vagy egy szimpla, találkozót megerősítő üzenet elküldése valakinek.

3. Legyünk számonkérhetőek!

Egy vállalati vezető számára bizonyára ismerős, hogy hiába a napi tervezés, ha jön egy „fontosabb” új feladat, akkor az sokszor beelőzi a már beütemezetteket. Más a helyzet azonban, ha korábbi terveink végrehajtását személyesen megígértük valakinek, ha adott szavunk (vagy épp egy hatályos szerződés) kötelez erre. Érdemes elgondolkodni, hogy a magunk felé tett vállalásainkat, ígéreteinket mennyire kérjük számon magunkon. Az ügyfelek esetében pedig: milyen eszközökkel segítjük őket, hogy folyamatosan ellenőrizhessék az általuk kitűzött személyes céljaik megvalósulását?

4. Fókuszálj erősségeid megosztására másokkal!

Miért is kellene olyan célt kitűznünk, amelynek teljesülése esetén mások örülnek? Azért, mert a természetes erősségeiket, jó adottságaikat másokkal megosztó személyek boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és sikeresebbek. Az adottságokat használni kell, ezért arra összpontosíts, amiben jó vagy, és amit szeretsz csinálni - emékeztet Sharpe. Ne pazarold az idődet, energiádat olyasmire, amit nem csinálsz szívesen, inkább hagyd, hogy mások csinálják meg azt, amiben ők a jobbak. A sokféle tehetséget egyesítő csapat felépítése neked is segít – közvetve vagy közvetlenül – hogy elérd céljaidat egy jó teamben.

5. Maradj nyitott a változásokra!

Az élet néha kiszámíthatatlan eseményeket hoz, ilyenkor hagyni kell, hogy a céged természetes, szerves módon is növekedjen. Egyszerűen túl sok az előreláthatatlan esemény, ahhoz, hogy minden aprósággal előre kalkuláljunk. Voltaképp, még ha azt is hisszük, hogy teljesen egyenes úton haladunk, az élet csodálatos szerpentinekre képes, amelyek egy coach közreműködésével a korábban vártnál jobb eredményt hozhatnak. Hogyan? Készülnöd kell a váratlan helyzetekben való gyors és jó döntés meghozatalára. Ehhez először el kell tudni fogadni a meglepetéseket, úgy ahogy vannak. Így képes leszel a változásokat céged, illetve önmagad fejlesztésére hasznosítani.

Váratlan dolgok mindig történnek. Végy egy nagy levegőt, gondold át újra a kihívásokat, és lépj tovább a tervezésre ismét. Ha a célhoz vezető úton, a nagy célok elérése mellett az értékes, kis lépésekre is koncentrálsz, megőrizheted a változások adta folyamatos lendületet üzletedben és magánéletedben egyaránt.

(VIA: IAC Voice)

Állásinterjúkon az emberek általában már elért személyes teljesítményüket hangsúlyozzák, arra gondolva, hogy azt nem lehet elvitatni, míg a jövendő kilátások bizonytalanok. Cáfolni látszik azonban őket egy friss tanulmány, amely szerint egy sor helyzetben inkább azokat a személyeket preferáljuk, akikben nagy lehetőséget látunk, szemben azokkal, akik már „bizonyítottak”. 

A kutatók, Zakary Tormala, Jayson Jia és Michael Norton szerint bár a bizonytalanság taszító lehet, a kétértelműség a rejtélyesség érzetét teremti meg a potenciális munkatárssal kapcsolatban. Végső soron kérdések feltételére ösztökél, amelyeket az érdeklődő elme meg akar oldani. Így a rendelkezésre álló információkat alaposabban feldolgozzuk, ez pedig nagyobb befektetésre hajlamosít – magyarázza a jelenséget a kutatók nyomán az Occupational Digest blog.

A kutatás vezetői  nyolc kísérleten keresztül mutatják be megállapításaikat. Az egyik kísérletben például 84 résztvevő interjúztatott jelölteket egy képzeletbeli állásra. Az egyik jelölt két év gyakorlatot és kiválóra minősített vezetői teljesítményt tudott felmutatni, a másik viszont csak most kezdett dolgozni, miközben vezetői képességek terén hasonló volt a két jelölt.

A résztvevőket megkérdezték, hogy szerintük hogyan fognak teljesíteni 5 év múlva a feltételezett pozícióban, és meglepetésre a jó képességekkel rendelkező jelölt javára döntöttek a magas teljesítményűvel szemben. Figyelemre méltó, hogy a résztvevők úgy érezték, a szépreményű pályázó 5 év múlva nagyobb karriert fog elérni, mint a másik 7 év alatt.    
 
Egy másik kísérlet is megerősítette a kutatók megállapításait. Ebben arra kérték a résztvevőket, hogy két jelöltet vessenek össze egymással: egy jó lehetőségeket tartogató személyt egy már sokat elérttel, ismét csak teszteredmények alapján. A jelöltek kizárólag egykorúak lehettek, hogy kizárják az idősebbekkel szembeni esetleges elfogultságot. Többféle módszert alkalmaztak annak megállapítására, hogy a kísérlet részvevői mennyire kedvezően ítélik meg a jelölteket, illetve mennyire tartják kockázatosnak az alkalmazását.

Erre azért volt szükség, hogy kiszűrjék annak a lehetőségét, hogy a jó képességű jelöltben szükségszerűen meglévő kiszámíthatatlanság szélsőséges értékeléshez – nem feltétlenül jóhoz – vezessen. A kísérletből kiderült, hogy a résztvevők inkább az ígéretes jelöltet alkalmaznák, ugyanakkor egyiket sem ítélték kockázatosnak. Értékelésük azt mutatta, hogy a már bizonyított személy papíron, objektíven értékelve, jobb. Ugyanakkor a többség inkább a jó kilátásokkal kecsegtetőt választaná a hipotetikus szerepkörre.

A többi elvégzett kísérlet olyan szituációkat elemzett, mint éttermek vagy épp haknizó komikusok értékelése. Az újonnan feltűnőket rendszerint magasabbra értékelték, mint azokat, akik, vagy amelyek már komoly teljesítményre tekinthetnek vissza. A kutatók ezeket az eredményeket nem csupán arra használták, hogy megállapításaik érvényességi körét kiterjesszék, de központi hipotézisüket is ellenőrizték: eszerint ha kialakítják az „ígéretes tehetség” értelmezési keretét, akkor az ezzel találkozók elmélyültebb gondolkodásra, alaposabb információfeldolgozásra hajlamosak.

A kutatók úgy vélik, hogy az igazán kiemelkedő teljesítmények – mint egy olimpiai érem – túlszárnyalhatják a szép reményekre feljogosító képességek megítélését, nem utolsó sorban azért, mert azok kivételes jellege alaposabb elemzést, elmélyültebb gondolkodást igényel.  Ennek ellenére a kutatásuk azt sugallja, hogy a bennünk rejlő lehetőségek feltárása, az „ígéretes tehetség” képének kialakítása hatékony taktika lehet, akár álláskeresésnél, akár az üzleti életben.

(VIA: Occupational Digest)