Proaktív coaching

Korábbi sorozatunkban a sakkbábuk mentén vizsgáltunk olyan fogalmakat, illetve kvalitásokat melyek eredményesebbé tehetnek minket életünk legkülönbözőbb helyzeteiben. Feladatmegoldásaink során a királytól a gyalogig választhatjuk ki a szükséges megközelítést, technikát, vagy egy kívánt területen tudatosan fejlesztve magunkat „hordhatjuk a megfelelő bábut a zsebünkben”.
A király figurája által fémjelzett előrelátó gondolkodás - a proaktivitás - elsődleges fontossággal bír a fogalmak között. Életünk tudatos és felelős irányítása elengedhetetlen egy magasabb szintű eredményességhez. Az alábbiakban a proaktív magatartás gyakorlati megfontolásait gyűjtöttük csokorba.

A világos király

-    tudja, hogy egyedüli ura életének
Ki mástól várjuk a változást?

-    feltételezi, hogy egyszer él
Miért is nem csináljuk?

-    nem vádol másokat saját problémáiért
Ha nem kapjuk meg a hőn áhított állást, akkor az interjúztató hibáztatása helyett inkább keressük, hogy miben fejlődhetnénk.

-    nem találgat, hanem a tényekre hagyatkozik
Bármikor, amikor attól félünk, hogy mi lesz, ha valami nem várt kellemetlenség történik velünk, elemezzük reálisan annak valószínűségét.

-    méltányos jövőbeli önmagával
Egyáltalán nem biztos, hogy másnap reggel örülni fogunk a hátrahagyott mosatlannak, vagy ötvenévesen egy szétdohányzott tüdőnek.

-    döntései előtt megvizsgálja, hogy azok hatással lesznek-e egy év múlva is az életére
Így könnyen felismerhetjük, hogy van-e igazi súlya a helyzetnek.

-    nem reagál rögtön, tudatában van, hogy számos lehetőség közül választhat egy helyzetben
Amennyiben képesek vagyunk tudatos reakciót adni különböző szituációkban, elkerülhetjük szokásunk kátyúit és valódi akaratunk szerint kormányozhatunk.

-    feltételes mód helyett kijelentő módot használ
A semmitmondó „meg kéne tanulnom angolul” helyett a határozott „meg kell tanulnom angolul” sokkal jobban beválik.

-    nem pazarolja az energiáit olyan dolgokra, melyekre nincs, vagy alig van hatása
A politika, az időjárás és a forgalom helyett miért ne foglalkozzunk inkább többet családunkkal, barátainkkal és karrierünkkel?

-    prioritásai és kötelességei összhangban vannak
Írjuk össze a 4-5 legfontosabb dolgot az életünkben, alá pedig, hogy jellemzően mivel töltjük az időnket! Kezdjük el apró lépésekkel szinkronba hozni a kettőt…

-    tudja, de nem bánja
A múlt eseményein bánkódnunk teljesen felesleges, fogjuk fel tanulási folyamatnak, a jövőt lehetőségnek, sorsunkat pedig izgalmas felelősségnek.

Az irigység alapvetően negatív, romboló hatású, agresszióra sarkalló érzés - tartották egészen a közelmúltig. Ám új kutatások kimutatták, hogy létezik pozitív oldala is: újra, jobbra, többre ösztökél.

Vajon mi a különbség a két, hasonló érzés között? A PsyBlog írása szerint az irigyelt "másik" sikerének alapja a kulcskérdés. Ha azt érezzük, jogtalanul, érdemtelenül ért el eredményt, hajlamosak vagyunk ellenszenvvel viseltetni iránta, és mint Niels van de Ven és szintén a Tilburgi Egyetemen dolgozó társai kimutatták⁽¹⁾, ez agresszív érzéseket szül.

Azonban az említett kutatók 2011-es eredményei azt is megmutatták, hogy ha jogosnak, megérdemeltnek tartjuk a sikereket, akkor az ilyen esetekben átélt "pozitív irigység" az egyik legerősebb motivációt adhatja. Mint megmutatták, a feltétlen rajongásnál, csodálatnál is több erőt ad saját teljesítményünk fokozásához. A PsyBlog írása arra is rávilágít, miként állíthatjuk ezt az érzést saját magunk, fejlődésünk szolgálatába.

Hogy a pozitív késztetést érezhessük, fontos, hogy a megfelelő személlyel hasonlítsuk össze magunkat. Ha azonos súlycsoportban van a kiszemeltünk, motiválni fognak eredményei. Azonban, ha túllövünk a célon és elérhetetlen magasságokra tekintünk, az csak rombolja az önbizalmat - mint azt Penelope Lockwood és Ziva Kunda 1997-es kutatása⁽²⁾ is kimutatta.

A Müncheni Egyetem kutatói új – bár sokak számára ismerős – jelenséget írtak le, a „társadalmi jet lag” szindrómát. A Current Biology című szaklapban május 10-én publikált kutatás eredményei szerint a természetes alvásritmus megbomlása okolható az elhízás járványszerű terjedéséért. Azt tanácsolják, tiszteljük jobban saját biológiai óránkat, ha energikusak és karcsúak szeretnénk maradni.

- Egy olyan tünetegyüttest sikerült kimutatnunk a modern társadalmakban, amelyet a közelmúltig nem ismertek fel – fogalmazott Till Roennenberg. 

– Egyre nagyobb a különbség az emberek biológiai órája és a társadalmi életritmus elvárásai között. E folyamatos, társadalmi jet lag-nek nevezett időzavar miatt az emberek krónikus kialvatlanságban szenvednek. Ez növeli a dohányázás, alkoholizálás és koffein-fogyasztás gyakoriságát- mondta.

- Mi most azt bizonyítottuk, hogy e jelenség az elhízás veszélyét is fokozza. Egyre több jel utal rá, hogy a probléma komoly veszélyt jelent az egészségre – mondta el a kutató. Mint kifejtette, mindannyiunkban működik saját biológiai óránk, amelyet nem lehet kedvünk szerint előre-hátra állítgatni. Működését elsősorban a napfényes és éjszakai órák váltakozása határozza meg. A modern társadalmakban egyre kevésbé hallgatunk azonban jelzéseire, az ébren és álomban töltött idő inkább kötelezettségeink és lehetőségeink függvényévé vált, írja a Science Daily cikke.

Roennenberg és társai a probléma jelentőségét és elterjedtségét igyekeztek megvizsgálni, ezért hatalmas, az alvási szokásokat rögzítő adatbázis összeállításához láttak hozzá, mintegy tíz évvel ezelőtt. Az adatok lehetővé teszik a kísérletben részt vettek személyes adatainak – mint magasság, testsúly, kor stb. – és alvási szokásaik összevetését.

Az adatok vizsgálata során a kutatók arra jutottak, hogy minél inkább eltér valaki saját biológiai órájának ritmusától, annál nagyobb esélye van, hogy kóros mértékben elhízzon. A kutatók szerint eredményeiket figyelembe kellene venni az évente kétszer esedékes óraátállításról szóló vitában, illetve a munkaidő, és a tanórák meghatározása során is. Azt is hangsúlyozzák, hogy hasznos volna, ha az emberek minél többet töltenének a szabadban, természetes fényben, vagy legalább üljenek az ablak mellett, lehetőség szerint.

– Ébresztőórára kelni egy viszonylag új fejlemény az ember számára, és egyszerűen annyit jelent, hogy nem aludtunk eleget. Így nem csoda a krónikus fáradtság. Az alvással töltött órákat hiba lenne időpazarlásnak látni – figyelmeztet a kutató.

(Via: ScienceDaily)

A sakkszerű élethelyzetek (világos cél, meghatározott szabályrendszer) mintázata mentén mozgó ember sikerességének zálogait már megragadtuk a király proaktív és a vezér asszertív figurájában. Az előbbi a játékhelyzet tudatosításával, utóbbi a személyes mozgástér kibővítésével segíti a személyt céljai kitűzésében és megvalósításában. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy amennyiben az ember mégis igazán nehéz helyzetbe kerül – saját hibái vagy külső körülmények által −, hova tud trónjáról visszavonulni? Erre lehet válasz a reziliencia képessége, mely bástyaként védelmezi a személyiséget.

A reziliencia eredetileg egy adott rendszer azon tulajdonságának mértéktartománya, hogy az mennyire képes egyensúlyi állapotát külső erőbehatások ellenében megtartani, legyen szó egy szennyezett tó élővilágáról, egy összenyomott gumilabdáról, vagy a munkahelyét elvesztő személyről. Ez utóbbi esetben a fogalom azt takarja, hogy az egyén mennyire tud egy hirtelen krízishelyzethez alkalmazkodni vagy visszanyerni eredeti (lelki) állapotát, elkerülni a mattot.
Az Én védművei nem csupán keménységük miatt nyújtanak biztonságot: a rezilienciát egyfajta rugalmas ellenálló képességnek tekinthetjük.

A rendszer egyszerre áll ellent és alkalmazkodik a külső erőhatásokhoz. A sors ostromállapotai minden tudatosságunk ellenére kialakulhatnak. A proaktivitás látómezején túlról hirtelen berobbanó válságok kezelése reaktív lesz, de nem szükségképpen kreatív: a hirtelen fellépő krízisekre adott válaszaink legtöbbször ösztönösek: az eddig megszerzett erőforrásokat és képességeket felhasználva kell megvédenünk személyiségünk sebezhető tartományait (ha kell gondolkodásunk alapköveit és lelkünk forró erőlevesét zúdítva a képzeletbeli ostromlókra).

A rezilienciára, mint képességre egyaránt jellemző lehet egy eredeti egyensúlyi állapot visszanyerése, vagy – a körülményekhez alkalmazkodva – egy új megtalálása. Bástyánk átépíthetősége és mentális nyersanyagaink utánpótlása újraerősödésünk kulcsa. Ehhez egyszerre van szükség az egyén hiteiből felépülő világértelmezésének rugalmasságára és a regenerációt segítő erőforrásokra. Ha egy merev gondolkodású ember világképe egy negatív esemény hatására megrendül, a reziliencia két lehetősége adódik a számára: vagy képes világképét restaurálni és annak keretében újraértelmezni az adott negatív eseményt, vagy világértelmezésének átstrukturálásával találja meg lelki békéjét.

A rugalmas ellenállással rendelkező ember gondolkodási rendszere a probléma integrációjára és az ahhoz való adaptációra is képes kell, hogy legyen. Az egyén mindenképpen fejlődésen megy keresztül: miközben a válságkezelés tapasztalatával gazdagodik, személyiségének bástyája is erősebb lesz, képessé válik egy adott problémakör leküzdésére.

Manapság a vállalati szférában, és a magánéletben is komplex és specializált rendszereket építünk. Ezek fő célja az erőforrások minél hatékonyabb kihasználása és ezen feladatukat többnyire be is töltik. Ilyen rendszerek állandó feltételek mellett alakulnak ki, gondoljunk csak a kőolajat habzsoló vállalatokra, az eukaliptusz-függő koalára, vagy akár a nyitott teraszon felépített impozáns kártyavárra.

Az ilyen konstrukciók egyértelmű előnyeik mellett egy komoly hátránnyal is rendelkeznek: teljesen elvesztették rezilienciájukat. Amennyiben a kőolaj utánpótlás, az eukaliptusz vagy a szélcsend nem adott – már pedig ezek az ideális állapotok végesek – a rendszer kérlelhetetlenül összeomlik. Minél több, önállóan is működni képes egység alkot egy szervezetet, az annál reziliensebbnek tekinthető. Bár rövidtávon nem maximalizálja hatékonyságát, de mégis, a változás szelének egy ilyen rendszer ellenáll, a viharos krízisekben pedig képes átszerveződni. Ezáltal mindig egy fenntartható egyensúlyi állapotban marad, ez pedig kívánatos a vállalati struktúrának és az egyén mentális világának egyaránt.

Ahhoz, hogy gondolkodásunk rendszere átvészelje az élet viharait, az erős belső erőforrások mellett (pl. önbizalom, optimizmus, hit, motiváció…) külsőkre is szükség van. Más emberek talicskaszám hordják a szeretetet, aggódást, biztatást és bizalmat bástyánk újjáépítéséhez. Azonban a mostoha sors-körülmények tartósságuk vagy intenzitásuk okán rákényszeríthetnek minket az eredeti rendszer meghaladására. Ilyenkor át kell alakítanunk gondolkodásunkat, és ehhez - ingatag világnézeti falaink gyors és hathatós újratervezéséhez - egyfajta mentális dinamizmusra van szükség.

Ebben a munkában komoly segítség lehet a coach, aki rendhagyó mérnökként segítheti épülésünket:

Az ő segítségével helyezhetjük táblánkra a bástya reziliens figuráját, ami – bár nehéz játékba hozni −, de sorsdöntő lehet. A coach a folyamat során megerősíti a kliens belső erőforrásait, eközben feltárva annak múltbeli tapasztalatait, személyes krízisei kezelésében. Katalizálja a racionális, problémamegoldó gondolkodást, igyekszik a helyzet indeterminisztikus jellegét feltárni. Nem cél, hogy a coach és ügyfele együtt mélyítsék a probléma gödrét a viharban, helyette közösen célokká kell alakítaniuk azokat, melyek esernyőzhetik a válság keltette aggodalmat.

A coaching folyamat során megtanulhatja az ügyfél, hogy nem a rendszerek, hanem elemeik cseréje a javítás megfelelő módja, legyen szó kenyérpirítónkról, párkapcsolatunkról vagy gondolkodásunkról. Végül, de nem utolsó sorban az ügyfél a coach segítségével megpróbálja a krízis erejét felhasználni személyisége rugalmasságának visszanyeréséhez.

Magánéletünkben, a munkánkban vagy a sakkban a sikerek mellett kockázatot vállalunk, áldozatokat hozunk, és veszteségeket szenvedünk el, így nem árt, ha tudjuk, hogyan kell magunkat a nehéz helyzetekben elsáncolni a reziliencia bástyája mögé.

Az előző bejegyzésben a király figuráját, mint a proaktív döntéshozó reprezentánsát vizsgáltuk. Ez a bábu azonban – bár kétségkívül a legfontosabb a táblán – mit sem ér királynője, vagy szakszerűbben: vezére nélkül. Ha elképzeljük, hogy az üzleti szféra és a társadalom egyéb konvenciói mentén kialakuló játéktér maga a sakktábla, akkor az ezen szabadon mozgó vezér figurája az önérdek-érvényesítés, vagyis az asszertivitás megtestesítője lehet.

Mozgásterünk leginkább önértékelésünkből fakad. Képesnek kell tartanunk magunkat a fontos lépések megtételére. A proaktív, királyi akarat végrehajtója az asszertív én: az egyén folyamatos, vezéri jelenléte a pályán. Ahhoz, hogy a társadalmi és munkahelyi normák négyzetrácsán könnyedén mozogjunk, elsősorban önbizalomra van szükség: tudnom kell, hogy nem alárendelt figurája vagyok az élethelyzeteimnek: szóvá tehetem az újságárusnak, ha rosszul adott vissza, a barátomnak, ha megsértett valamivel, vagy a főnökömnek, ha nem értetettem a mondanivalóját. Önértékelésünk fejlesztésével nyithatók meg a kommunikáció új oszlopai és átlói.

A sakktáblán, mint ahogy életünk során is a játékteret a különböző figurák akarata, viszonya alakítja ki. A verbális és non-verbális kommunikációnkban képviselt egyéni célok és lépés-lehetőségek hálója teszi különösen összetetté helyzetünket. Beszédünk, testtartásunk, egyáltalán: viselkedésünk hirdeti a dolgokhoz, emberekhez, szituációkhoz való viszonyulásunkat, és ezáltal meghatároz minket is.

Az asszertivitás nem céljaink elérésének eszköze, hanem sokkal inkább módja: a saját sikerességében bízó személy, a vezér táblán való mozgása más bábuk, illetve érdekek által keresztezett, melyeket tiszteletben kell tartania. Amennyiben az önérvényesítés erényén lovagolva nekiáll célszalagként átszakítani mások már-már gordiuszi érdekeit, nem asszertív, hanem agresszív cselekvővé lesz. Ugyanezen ló másik oldala, ha a személy magát elhagyva,  külső érdekek alá rendeli akaratát, belegabalyodva azok hálójába. Ekkor már passzív magatartásról beszélhetünk, amelyből hiányzik a jogos „énvédelem” motívuma.

Az akarat agresszív kiterjesztésének szélsőséges példája, mikor az ókori fáraók saját dicsőségüket hirdető monumentális piramisaikat építtették kevéssé lelkes alattvalóikkal. A munka önkényes átruházása hasonló helyzetet szülhet egy 21. századi munkahelyen is: a késő este az irodai asztalra halmozott papírgúlák az asszertivitás hiányának mementói.

Felépülésükhöz kell egy agresszív önérvényesítő, aki rákényszeríti akaratát munkatársára, és a másik oldalon szükségeltetik egy passzív − vagy talán kifejezőbben: szubmisszív – fél, aki hajlandó alárendelni érdekeit a másikénak. Fontos különbség, hogy míg az ókori fáraó „alkalmazottjának” nincs mozgástere akaratának érvényesítésére, addig a papírpiramisokat építő személy nem teszi meg a lépéseket saját érdekének kifejezésére, helyette passzívan behódol a helyzetnek, elfogadva a másik kérésének fáraói érvényét.

Az asszertív cselekvő tehát nem becsüli le magát, így nagy mozgástérrel rendelkezik, vezére az adott élethelyzetnek. Képes a saját érdekeit képviselni, ugyanakkor tiszteletben tartani másokét. Tisztán és őszintén kommunikál, megelőzve a félreértéséket és az érdekek összegubancolódását. Mer beszélni az érzéseiről, képes nemet mondani és konstruktív kritikát megfogalmazni: nem fél.

A vezérigazgatótól az utolsó alkalmazottig mindenkinek hasznára válhatnak a fenti erények – kit agresszivitásából, kit passzivitásából kimozdítva − és a coach feladata, hogy minél többen el is sajátítsák ezeket. Neki kell felismertetnie a klienssel, hogy bár szerepében nem feltétlen egyenjogú, de emberként egyenértékű másokkal, és ennek tudatában alakítania viszonyát a környezetével. A coaching-folyamat során kialakulhat a személy asszertív viszonya másokkal és saját magával: a sikeresség méltányos vezérelve.