Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

„Nekem erre nincs időm”

Valószínű már mindenki könyökén jön ki ez a kifejezés: „Nekem erre nincs időm”.

És amire csuklóból jön a válasz, mindenkinek arra van ideje, amire akar.

Mind coachként, mind magánemberként rengetegszer hallani. Ezt bizonyítja a magyar utakon tapasztalt folyamatos dudálás; a BKK-s, 5 percenként induló buszokra siető, másokat szinte felöklelő utasok; az ideges vásárlók a boltban; az utcán gyerekükkel üvöltöző szülők. Mindenki rohan, elfoglalt, és nincs 5 perce semmire. Beláthatjuk világunk felgyorsult, és mindent szélsebesen és hatékonyan kell intéznünk, ha azt akarjuk, hogy életünk egyenesben legyen.

De tényleg nincs időnk semmire?! Végig gondoltuk valaha, hogy mit is csinálunk pontosan egy nap folyamán? Készítettünk valaha egy napi időbeosztást magunknak, hogy pontosan milyen tevékenységekre mennyi időt szánunk?

A fent említett ideges emberek többsége valószínű nem, különben nem kapkodnának. Ezzel a módszerrel egy tréning során ismerkedtem meg, ami nem egy új keletű találmány, de lássuk be, az emberek töredéke végezhette el valaha ezt a gyakorlatot. Egyszerűen naplót készítesz, egy papírlapra leírod óráról órára, hogy mivel foglalkozol, és ki tudod szűrni az időrabló tevékenységeidet.

Időrabló tevékenységek lehetnek a teljesség igénye nélkül:

- TV-zés (híradó, reklámok stb.)

- sorozat nézés

- facebook

- chatelés

- hírek olvasása

- olyan emberekkel töltött több órás beszélgetés, akikkel nem szívesen találkozol, de nem tudsz nemet mondani, nehogy megsértődjön

- olyan telefonokat veszel fel, amik megszakítanak egy célirányos tevékenység kivitelezése közben

- stb.

Egyszerűen minden olyan cselekvés, ami nem a CÉLJAID felé visz!!!

Mi a célod? Mit szeretnél elérni? Mi az, ami boldoggá tesz?

Eléggé logikusnak tűnik, hogy erre szeretnéd a legtöbb időt szánni, hisz ettől leszel kiegyensúlyozott, elégedett, ettől veszed könnyebben az akadályokat az életben, hisz tudni fogod, hogy jó irányba haladsz a boldogság felé vezető úton.

Minden más csak IDŐPAZARLÁS! Az IDŐ pedig az ÉLET maga! Persze fontos az egyensúly, és a pihenésre, szórakozásra ugyanúgy időt kell szánni, annak is célja (regenerálódás, lazítás) van, de például a statisztikák által mutatott napi 4-5 óra TV-zést nem nevezhetjük pihenésnek, ahogy a napi szintű sörözéseket sem lazításnak. 

Mindenkinek tudni kell a saját céljait, és ennek megfelelően kialakítani az életét, a napirendjét.

Az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya.”- Timothy Ferriss

És Neked mire van időd?

Ui. Köszönöm, hogy ennek a cikknek az elolvasására volt! J

Simon István life coach írása

0 Tovább

Yesman vagy Noman?

Az amerikai filmek tömkelegének nagyon ritkán egy-egy darabja igen inspiráló és elgondolkodtató tud lenni.

Egyik személyes kedvencem a Yesman. Már maga a cím is egy bombatalálat.

A történet röviden:

A főhős, Carl Allen (Jim Carrey) egy igazán átlagos, unott darabja a társadalom szürke tömegének. Átlagember, aki bejár egy bankba dolgozni, elvégzi unalmas munkáját, hazamegy és a kanapé kényelmében várja a következő hétköznapot. Barátai alig-alig tudják elrángatni valahová, és ha el is megy, nem érzi jó magát. Egyre negatívabban látja életét. Egyik nap egy régi ismerőse ajánl neki egy helyet, hogy menjen el vele az "Igen!" szemináriumba, ami arra ösztönzi, hogy felejtse el a negatív életmódot, és éljen a lehetőséggel, hogy mindenre azt kell mondani: "Igen!". Carl meggondolja a lehetőséget. Egyik nap elfejti barátja eljegyzési buliját. Másnap barátja dühösen felbukkan a házánál, és lehordja őt, és azt mondja neki, hogy teljesen egyedül fog maradni, ha nem változtatja meg az életét. Carl úgy dönt, hogy részt vesz a szemináriumon, majd megfelelően arra inspirálják Carlt, hogy fogadja el azt a lehetőséget, hogy legyen "Igenember", hogy mindenre igent mond. Ezek után rengeteg, kaland, élmény vár főhősünkre, és elkezdi élvezni az életet, máshogy észleli a körülötte lévő világot, pozitív ember lesz.

De mit üzen nekünk ez a film?

Az élet úgy szép, ha zajlik, szokták mondani. Hogy akarsz sikerélményt szerezni, ha nem vágsz bele új dolgokba? Hogy akarsz önbizalmat szerezni, ha nincs sikerélményed? Hogy akarsz boldog lenni? Boldog akarsz lenni?  

Rengeteg ember a biztonság kalitkájában néz kifelé, vágyakozik a szabadság felé, de mikor kinyitják neki az ajtót, nem mer kirepülni. Meggyőzi magát, hogy mégiscsak jó neki itt, kap enni, inni, és csak esténként letakarják, hogy tudjon pihenni.

Minden embernek ajánlom a filmet, aki úgy érzi, hogy inspirációra van szüksége a szürke hétköznapokból való kitörésre, és hogy lássa pozitívabban az életét, hogy éljen igazán.

Merj élni, tapasztalni, új dolgokat kipróbálni, ismerkedni, új ételeket megízlelni, új kultúrákat megismerni.

Ha azt érzed magadon, hogy habozol és elkezdesz kifogásokat gyártani, hogy visszameneküljél a kényelembe, az esetleges kudarcok miatt, kérdezd meg a 90 éves önmagadat. Ő mit javasolna, vágj bele vagy sem? Bánni fogod, hogy meg sem próbáltad? Mitől félsz egyáltalán?

Végezetül pedig egy idézet a filmből:

„A világ egy játszótér. Ezt mindenki elfelejti, pedig gyerekként még mindenki tudja.”

És te, igent mondasz? J

Simon István life coach írása

0 Tovább

Gondolatok a motivációról – gondoljunk rá másképpen

Gyakorló vezetőként az egyik legnagyobb kihívást – és talán ezzel nem vagyok egyedül – a kollégáim motivációjának megfelelő szinten tartása jelentette. Éppen ezért a képzéseken tanultak mellett igyekeztem a hogyanra választ kapni. Cikkek, könyvek, vélemények elolvasása/meghallgatása és kipróbálása, sok-sok morfondírozás után arra jutottam, hogy valami nem stimmel: a valóság és a gyakorlat mutat némi eltérést, vagyis az emberek nem a várakozásoknak megfelelően reagálnak, vagy ha úgy tetszik a mindennapok szürkesége nem hajlandó idomulni a menedzsmentguruk modelljeihez, a kollégák rajongása a feladataik iránt mérsékelt maradt.

Persze ezek után könnyű lenne rávágni, hogy biztosan nem jól csináltam, oszt jó napot!

Oké, elfogadom: mesterképzés (releváns témában), tréning és 7 év gyakorlat sem garancia arra, hogy mindent jól csinálok. De fel kell tegyek egy kérdést: a Magyarországon bejegyzett mintegy 900 ezer céghez képest hány Lee Iacocca, Steve Jobs, Martin Luther King jár-kel az utcákon? Vagyis feltételezhetően a legtöbben – fájó – de átlagos vezetők vagyunk. Átlagos képességekkel, átlagos tudással, ismeretekkel, kompetenciákkal. Mégis mi vezetjük a cégeket és szembe kell néznünk a kollégáink motivációjával kapcsolatos kérdésekkel. És rendre adunk rossz válaszokat ezekre a kérdésekre...

És hogy mit teszünk? Célokat tűzünk ki, jutalmat adunk, munkakört gazdagítunk, felhatalmazunk. Próbálunk motiválni. Vagy inkább ösztönözni. Miközben ezek többsége legjobb estben is csak ideig óráig motivál, majd elmaradásuk, nem megfelelőnek vélt mértékük elégedetlenséget, teljesítményromlást, motiválatlanságot eredményez.

Csak, hogy tovább árnyaljuk a képet: a motiváció fogalma pszichológiai meghatározás szerint az egyén olyan belső tudati állapota, amely arra készteti, hogy meghatározott módon viselkedjék.

Nem elvitatva a tényt, hogy ösztönzéseink hatnak az egyén belső tudati állapotára és ezáltal kiválthatnak általunk vágyott viselkedési formákat, de azért azok mégsem tekinthetők az egyén sajátjának. És azzal talán mindenki egyet tud érteni, hogy semmi sem késztet jobban cselekvésre mint a saját vágyak, elhatározások, célok.

Nem akarok szembe menni a mainstream-mel, mi szerint a kollégák motiválása a vezető feladata, de mintha ez a filozófia oda vezetett volna, hogy az egyénnek nincs felelőssége a saját motiváltságával kapcsolatban, noha az belőle fakad (vagy nem fakad). Ennek eredményeképpen kialakult egy „játék neve találd ki” szituáció, amiben a vezető arra tesz kísérletet, hogy rájöjjön vajon milyen ösztönző hozza lázba a kollégát, míg a kollégától elfogadott egy „ez most nem nyert” reakció. Nagyon erősen szeretném hangsúlyozni, ezért egyáltalán nem a kolléga a hibás, de azt is, hogy a vezető felelőssége sem abban keresendő, hogy nem találta el a megfelelő ösztönzőt, vagy nem tudta ki-gondolat-olvasni a drive-ot.

Sokan ismerhetik Simon Sinek nem atombomba bonyolultságú, de hasonló erejű „arany körét” (ha nem, a Youtube-on például megtalálható), melynek egyik lényeges mondandója abban áll, hogy a legtöbb ember tudja mit csinál, azt is sokan tudják, hogy hogyan csinálják azt, de csak kevesen tudják azt, hogy miért.

Pedig ez az ami a legfontosabb. Az alfa és az ómega, ami nélkül a munka nem több mint létfenntartó cselekvés. És ennek a miértnek az ismerete nem jöhet kívülről, ezt a miértet nem mondja meg a leggazdagabb munkakör, de még a legtutibb céges kocsi sem. Ezt egyetlen ember tudja csupán: Te magadról, Ő magáról és én magamról.

Ezek alapján úgy hiszem, hogy a vezető felelőssége abban áll, hogy segítsen megtalálni az egyénnek az(oka)t a személyes miérte(ke)t, ami(k) őt belülről vezérli(k), az egyén felelőssége pedig abban áll, hogy akarja megtalálni az(oka)t. Mert ez lesz az a legfontosabb tényező, ami a mindennapok nehézségein átvezeti őt és azok ellenére is magas szintű teljesítményt eredményez. Hiszen mennyivel könnyebb egy kozmikus léptékű Excel táblában nagy figyelemmel dolgozni, vagy a gyártó soron precízen összerakni valamit, ha tudom miért csinálom, ha tudom, hogy nekem személy szerint miért fontos és miért fontos az a vállalatnak,  és ne adja Isten még azt is tudom, hogy miért fontos nekem, az hogy a vállalatnak fontos.

És miként jön ide a coaching? Mert talán ez lehet az az eszköz, amely segíthet a vezetőknek abban, hogy a kollégáikkal a miérthez vezető úton elinduljanak, és ez lehet az az eszköz, amely az egyén felelősségét felébreszti a saját motivációjával kapcsolatban. A coaching segítheti a paradigmaváltást a motivációban, amely paradigmaváltás elhozza a felelősség ésszerű megosztását és a tudatosabb lét megalapozását a munka világában, ami magasabb szintű teljesítményekhez vezethet.

Végső soron pedig a cél az, hogy mind a vezető, mind a kolléga boldogabb, kiegyensúlyozottabb legyen, és a vállalati célok is teljesüljenek a magasabb szintű teljesítmények segítségével.

Holcinger László business coach írása

(P.s. A cikk szigorúan a szerző személyes tapasztalatain alapul, saját véleményét tükrözi, gondolatébresztő, vitaindító szándékkal jött létre és nem kívánja azt sugallni, hogy a jövőben eltekinthetünk az ösztönzés menedzsment vívmányaitól.)

0 Tovább

„Az út maga a boldogság.”

Földi életünk egymásba kapcsolódó létszakaszok láncolata. E láncolatban minden egyes szem egyformán fontos. Ha bármelyik láncszem gyenge vagy szakadt, akkor a beleölelkezők nem tudnak hozzá megfelelően kapcsolódni, így a lánc nem lesz ép, harmonikus, teljes. A láncolatra, mint egészre tekintve mondhatjuk, hogy akkor érjük el a kiteljesedettség, a boldogság állapotát, ha ezeket az életszakaszokat az adott létidő kihívásaira megfelelően válaszolva, mintegy a léttel együtt mozdulva, együtt lélegezve éljük meg.

Mi emberek úgy működünk, mint az a hosszútávfutó, akinek a szeme előtt minden egyes lépésénél a célszalag képe lebeg. Akkor érzi majd igazán jól magát, amikor a dobogón állhat, s aztán következnek az újabb és újabb célszalagok. Hatalmas nagy futóverseny az életünk, melynek végső célja a boldogság megtalálása és tartós megélése. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy a boldogság ott van minden egyes lépésben, minden centiméteren, minden lélegzetvételben, mindenben, mindenkor, éppen ott, éppen akkor. Valójában az egész világegyetem ott van, ott „ólálkodik”, meghúzódván, arra várva, hogy ráeszméljünk és megéljük a pillanat teljességét. Hogy rátaláljunk arra, ami mindig is ott volt, megvolt. Arra, ami valójában vagyunk, magára a boldogságra.

Most még keressük szüntelen. Néha, jobb pillanatainkban meg-megvillan előttünk, olyankor földöntúli örömet érzünk. Aztán visszahuppanunk szürkeségként megélt valóságunkba. Újra és újra kitűzzük a célt: ekkor és ekkor, ha ez és ez megtörténik, ha ezt és ezt elérem, boldog leszek. De miért csak akkor? Miért ne lehetnénk már most boldogok? E pillanatban, útközben. Mert dönthetünk így is. Ahogyan egy kedves barátom tanácsolta a Caminora készülő ismerősének: „Aztán ne feledd el élvezni az utat!”Mert ahogyan Buddha mondta: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Ha a pillanatban rejlő örömet, békét, szeretetet képesek vagyunk megélni, akkor ez a kiteljesedettség újabb és újabb ép létláncszemeket szül, s akkor életünk végén, visszatekintve egy ép, szép, erős és fényes láncolatra láthatunk rá. Ekkor válik csak igazán szembetűnővé számunkra az, hogy mennyire felesleges a sietség, a boldogság kergetése, hiszen ebben a láncban, a létezés láncolatának minden egyes szemében ott van az egész, a teljesség, az univerzum, maga a boldogság.

Kiss Eszter írása

0 Tovább

Coaching vs. halogatás

„Hányszor megmondtam már, hogy ne nyaggasson senki!
Tudom nagyon jól, mikor kell elkezdenem…


Szeptember. Persze nem pont most, mert mindennel el vagyok maradva. Különben is, ha behúzom a hasam, nem olyan gáz.


Október. Apámék hívogatnak, hogy szüretelni kell, mert ránk rohad. Utána majd lenyugszanak a kedélyek.

Persze itt az őszi szünet is, meg a cégnél is túlórázni kell a pályázatok, meg a sok munka miatt. A főnök akarata mégiscsak fontosabb.


November. Egyszerűen hetek óta nem tudom megszokni ezt az óraátállítást. Ne várja senki tőlem, hogy korábban keljek! Főleg, hogy ilyen ködös időben kimenjek.

 Meg vidékre is megyünk, tudod, halottak napja, mindenszentek, azért beláthatod, hogy nem tudok szétszakadni én sem.


December. Most már nem halogathatom téli gumit, arra kell minden pénz. Így hogyan költsek bármi másra?

 Ráadásul még semmit sem vettem Karácsonyra sem. Idén már nem akarok semmit, csak legyek túl ezen a bolondokházán. Úgyis mindig szilveszterkor kell megfogadni, nem?


Január. Neked magyarázzam? Nincs pénzem, teljesen kiköltekeztem! Meg síelni is megyünk. Január különben is “úgy rossz, ahogy van”.


Február. Tavaszig semmit!! Áfa van, meg sötét van délután is. Egyébként is ilyen rövid hónapban nincs értelme semminek.

Tavasztól edzésbe jövök, meg leadok pár kilót. Az semmi nekem.


Március. Most nem jó, mert új állást kell keresnem. Kikészít a főnököm, pedig tavaly egész évben neki ugráltam.

Egyébként is jön a jó idő, kerti munkák, meg minden. Mozgok így is eleget.


Április. Pont most? Húsvétkor? És ki fogja megpucolni az ablakokat, meg a sok sütés – főzés, vendégjárás. Azért nem lehet fát vágni az én hátamon sem!

Május. A tanárok kikészítik a gyerekemet ezzel a tanévvégi őrülettel! Nagyon oda kell figyelnem. Plusz még most lesznek a ballagások is. Micsoda, hogy nincs is ballagó- korban lévő gyerekem? Az unokatestvér ugyanolyan fontos. Ők is adtak tavaly pénzt, viszonoznom kell. Csak tudnám, miből… Emiatt minden időm foglalt.


Június. Mindenki szabadságra megy a cégnél, én viszem a hátamon az egész kócerájt. Neked sem lenne kedved ilyen hőségben szétizzadni az agyadat!


Július. Most meg mi megyünk nyaralni. Jó, persze, hogy csak egy hét, de akkor is. Utána mindent kimosni, meg visszarázódni. Majd augusztusban …


Augusztus. Most senki nem akar semmit, mert nyaralnak, aki meg nem, annak úgysincs pénze semmire, vagy dolgozik. Hogy lehetne így bármibe kezdeni. Majd szeptemberben….Remélem, semmi nem fog közbejönni!”


A coaching segíthet abban, hogy egyensúlyt találjunk a sürgős és fontos dolgok között.

A coaching folyamat során megtanulunk prioritásokat állítani és megvalósítható célokat kitűzni magunk elé.

Petróczy Tamás lifecoach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (214),coach (206),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),proaktivitás (14),vezetés (14),változás (14),boldogság (14),kreativitás (13),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),önbizalom (9),karrier (9),siker (8),időbeosztás (8),együttműködés (7),tudatosság (7),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),pozitív pszichológia (6),értékesítés (6),nők helyzete (5),tánc (5),interjú (5),felelősség (5),asszertivitás (4),fogyás (4),túra coaching (4),értő figyelem (4),reziliencia (4),kommunikáció (4),kérdezéstechnika (4),férfiak helyzete (4),elégedettség (4),elismerés (4),pszichológia (4),oktatás (4),stressz (3),kultúra (3),bátorság (3),mese (3),Itt és Most (3),szabadság (3),reframing (3),testbeszéd (3),mozgás (2),életciklus (2),egyensúly (2),életmód (2),praxis (2),Martin Wehrle (2),álom (2),Edward de Bono (2),játék (2),megismerés (2),pénz (2),bizalom (2),csend (2),kritika (2),irányítás (2),tervezés (2),önérvényesítés (2),szinergia (2),rugalmasság (2),érzékenység (2),tanácsadás (2),alkalmazkodás (2),ítélkezés (2),érzelmi intelligencia (2),multi (2),iskola (2),vállalat (2),ROI (2),szuperérzékenység (1),teljesség (1),sport (1),edzés (1),Appreciative Inquiry (1),szeretet (1),őszinteség (1),anyaszerep (1),vállalat (1),akaraterő (1),SMART (1),optimizmus (1),szokás (1),munka (1),érzelmek (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),társaság (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),művészetterápia (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),Fontos és Sürgős (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),böjt (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),edző (1),önkéntesség (1),hős (1),tranzakcióanalízis (1),dicséret (1),orvos (1),beteg (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),tárgyalástechnika (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),divat (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),személyiség (1)

Feedek