Proaktív coaching

Leendő coachként és gyakorló coacheeként eljutottam abba a szakaszba, amikor őrülten nagy változás állt be az életembe. Kívülről nézve az égvilágon semmi nem történt. Belülről viszont az egész világom felfordult. Avagy az egész eddigi világom tett egy 360 fokos fordulatot, amire mondhatná bárki azt, hogy akkor most megint ugyanabba az irányba nézek, hiszen teljes kört írtam le. Csakhogy forgás közben más-más nézőpontból ismertem meg az engem körülvevő és a bennem rejlő világot, és rájöttem, hogy nemcsak a világ más, hanem én is máshol vagyok, mint ahol eddig gondoltam, hogy vagyok.

Édesapám megfogalmazása jut eszembe erről. Sokszor hallottam tőle azt, hogy amikor nem tudod, mi a megoldás, „Csak rázd meg a fejed, hogy az eszed helyrerázódjon!”. Ez a technika gyerekként sokszor működött, de ahogy kezdtem felnőni, és elmerülni a saját életemben, elfelejtettem ezt a jó kis technikát. Mire is jó a fejrázás? Először is, képes vagyok más perspektívából látni a dolgokat. Másodszor, időt ad arra, hogy egy percig ne gondolkodjak, hanem hagyjam, hogy magától jöjjenek a megoldási lehetőségek. Harmadszor pedig, mindig emlékeztet arra, hogy Én irányítom a saját életemet, Én döntök arról, hogy milyen úton menjek tovább. Egy másik fontos aspektusa a fejrázásnak, hogy a külső világ mellett a belső világomra is felhívja a figyelmet. Ez a belső világ az most, ami a komplex változás útjára lépett.

Esetemben ennek első jelei az álmok voltak. Elkezdtem emlékezni az álmaimra. Megjelentek benne azok a szereplők az életemből, akikkel dolgom van még. Megjelentek benne a vágyaim, a céljaim. Megjelentek azok az érzések, amelyekből töltekezni tudok, és olyanok is, amelyeket helyre szeretnék tenni. A változás másik jele a „de ja vu” érzés feltűnése és a gyakoriságának emelkedése. Minél nyitottabb vagyok a világra, annál inkább előjönnek olyan érzések, mintha már egy adott pillanat korábban lejátszódott volna az életembe, miközben biztosan nem volt még rá példa. A harmadik jele az volt, hogy kezdtem hatással lenni a körülöttem lévőkre. Pontosabban szólva, kezdem észrevenni ezeket a hatásokat, mert nyilvánvalóan hatással vagyunk azokra az emberekre, akikkel találkozunk; a kérdés inkább az, hogy vajon eléggé tudatosak vagyunk-e ahhoz, hogy felismerjük, milyen hatással vagyunk rájuk. És ha már a tudatosságról van szó: fontos változás az életemben, hogy arra is tudatosan figyelek, hogy mások milyen hatással vannak rám.

Ez csak a kezdet! Bizakodásom a fejlődésben töretlen és bár néha igen gyorsnak tűnik innen, belülről, mégis rendkívül élvezetes ez az út!

Dányi Olga írása

http://dolga.reblog.hu/

A médiában, a politikában, a munkahelyen vagy otthon is megüthetik fülünket ilyen és ezekhez hasonló mondatfoszlányok: „Ebben a folyamatosan változó világban minden egyre bonyolultabb…”,; „A gazdasági és pénzügyi nehézségek, a költségvetési hiány és a magas munkanélküliség miatt mindenkinek erőfeszítéseket kell tennie…”,; „Válságban a társadalom…”;, „A vállalatokra egyre nagyobb nyomás nehezedik…”.

Nem csoda, hogy ezek a nyomasztó gondolatok beférkőznek elménkbe  és rányomják bélyegüket lelkiállapotunkra, így ez a hangulat eluralkodhat mindennapjainkban, a munkahelyünkön és társadalmunkban.

Ebben a pesszimista  (köz)hangulatban hogyan tudja egy vezető fenntartani nap mint nap munkatársai elkötelezettségét, a motivációját és együttműködési készségét? Erre a kérdésre ad választ Jean-Christophe Barralis francia coach, a Les Echos újságban megjelent, az „Elismerő vezetésről” szóló cikkében . Nem tagadom, hogy nagy rajongója vagyok a francia kultúrának, ezért is szeretném írásomban dióhéjban bemutatni a Franciaországban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő „Elismerő  vezetés” irányzatát.

Jean-Christophe Barralis a Francia Appreciative Inquiry Intézet (IFAI) társalapítója. Az elismerő feltárás (Appreciative Inquiry) a pozitív pszichológia eredményeit felhasználó megközelítés, ami a pozitívumokat, a meglévő erényeket tárja fel, és ezeket szem előtt tartva, az erősségekre építve tervezi a jövőt és valósít meg egy célt. Ezeken az alapokon nyugszik az „Elismerő vezetés” (Appreciative Management) koncepciója is. A módszer az erősségekre épít, a cél-motiváció alkalmazásával a személyes energiák felderítésén keresztül a pozitív pszichológia szemléletével.

Barralis elmondása szerint a „munka örömének” keresése lassan kezd visszatérni a köztudatba és egyre gyakrabban foglalkozunk munkahelyi működésünkkel. Ezt a fogalmat nem egyszerű megérteni, könnyű összekeverni a „jólléttel ”, a kiteljesedéssel, a megelégedettséggel; ami nem könnyíti meg a vezetők mindennapjaiba és vállalatok életébe való átültetését. Barralis szerint egy „Elismerő vezető” pozitív jövőképet épít kollégái számára a munkahelyen és kapcsolataikban egyaránt. Ez a jövőkép lehet a kulcsa annak, hogy az ember (újra) megtalálja az olyan pozitív értékeket, mint a jóságot, a nagylelkűséget, önzetlenséget és a szolidaritást. Az „Elismerő vezető”  értékeli a munkát a maga valójában, és az egyént, aki végzi azt. Hozzájárul - csapattársaival egyetemben - a munka értelmének, céljának meghatározásához. A hivatástudat kialakítása révén már nem csak azért dolgozunk, mert „kell”, hanem mert hasznos és értéket teremt a közösség (vállalat, társadalom) számára is. Az „Elismerő vezető” értékeli az egyén munkához való hozzáállását és értelmet ad a cselekvésnek. A sikerekre irányítja a figyelmet, megsokszorozza csapata erejét és erősségeit, elismeri az erőfeszítéseket és az eredményeket. Figyelembe veszi az ember személyes hatékonyságához kapcsolódó érzéseit, elismerő nyelvezetet használ, támogatja az önállóságot és a kreativitást, az összetartást, a nagylelkűséget és optimizmusra sarkall.

Kutatások igazolják, hogy az elégedett, elkötelezett munkatársak hatékonyabbak, jobb eredményeket képesek elérni. A kutatásoksok rávilágítanak arra is, hogy az elégedettség érzésének kiváltásához fontos a jó vezető.

Az „Elismerő vezetés” jól alkalmazható a változás-, és válságmenedzsmentben  is. Segíti a hatékony együttműködést, csapatépítést, kommunikációt és a céges célkitűzések megvalósítását, segít elkötelezni a munkatársakat nehéz helyzetekben is. Az „Elismerő veztés” és az „Elismerő feltárás” módszerei alkalmazhatók üzleti coaching vagy csoport coaching során is. A coaching a kliens (vagy csoport) meglévő tudására, belső erősségeire épít. Ezek jobb, hatékonyabb kihasználásával lehetőség nyílik a belső erőforrások és a kreativitás mozgósítására, a kitőzött célok megvalósítására, a szakmai és személyes fejlődésre. Ezáltal az „Elismerő vezető” képessé válik új lendületet adni a szervezetnek és pozitív hozzáállással hatékonyabb vállalati közeget, pozitív jövőképet kiépíteni.

Kiss Gyöngyvér business coach írása

A cikk eredeti nyelven az alábbi linken érhető el: http://www.lesechos.fr/idees-debats/cercle/cercle-133573-lemergence-dun-nouveau-modele-performant-le-management-appreciatif-1124482.php  Jelen írásomban a cikk saját interpretációját használom fel.

Földi életünk egymásba kapcsolódó létszakaszok láncolata. E láncolatban minden egyes szem egyformán fontos. Ha bármelyik láncszem gyenge vagy szakadt, akkor a beleölelkezők nem tudnak hozzá megfelelően kapcsolódni, így a lánc nem lesz ép, harmonikus, teljes. A láncolatra, mint egészre tekintve mondhatjuk, hogy akkor érjük el a kiteljesedettség, a boldogság állapotát, ha ezeket az életszakaszokat az adott létidő kihívásaira megfelelően válaszolva, mintegy a léttel együtt mozdulva, együtt lélegezve éljük meg.

Mi emberek úgy működünk, mint az a hosszútávfutó, akinek a szeme előtt minden egyes lépésénél a célszalag képe lebeg. Akkor érzi majd igazán jól magát, amikor a dobogón állhat, s aztán következnek az újabb és újabb célszalagok. Hatalmas nagy futóverseny az életünk, melynek végső célja a boldogság megtalálása és tartós megélése. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy a boldogság ott van minden egyes lépésben, minden centiméteren, minden lélegzetvételben, mindenben, mindenkor, éppen ott, éppen akkor. Valójában az egész világegyetem ott van, ott „ólálkodik”, meghúzódván, arra várva, hogy ráeszméljünk és megéljük a pillanat teljességét. Hogy rátaláljunk arra, ami mindig is ott volt, megvolt. Arra, ami valójában vagyunk, magára a boldogságra.

Most még keressük szüntelen. Néha, jobb pillanatainkban meg-megvillan előttünk, olyankor földöntúli örömet érzünk. Aztán visszahuppanunk szürkeségként megélt valóságunkba. Újra és újra kitűzzük a célt: ekkor és ekkor, ha ez és ez megtörténik, ha ezt és ezt elérem, boldog leszek. De miért csak akkor? Miért ne lehetnénk már most boldogok? E pillanatban, útközben. Mert dönthetünk így is. Ahogyan egy kedves barátom tanácsolta a Caminora készülő ismerősének: „Aztán ne feledd el élvezni az utat!”Mert ahogyan Buddha mondta: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Ha a pillanatban rejlő örömet, békét, szeretetet képesek vagyunk megélni, akkor ez a kiteljesedettség újabb és újabb ép létláncszemeket szül, s akkor életünk végén, visszatekintve egy ép, szép, erős és fényes láncolatra láthatunk rá. Ekkor válik csak igazán szembetűnővé számunkra az, hogy mennyire felesleges a sietség, a boldogság kergetése, hiszen ebben a láncban, a létezés láncolatának minden egyes szemében ott van az egész, a teljesség, az univerzum, maga a boldogság.

Kiss Eszter írása

„Hányszor megmondtam már, hogy ne nyaggasson senki!
Tudom nagyon jól, mikor kell elkezdenem…

Szeptember. Persze nem pont most, mert mindennel el vagyok maradva. Különben is, ha behúzom a hasam, nem olyan gáz.

Október. Apámék hívogatnak, hogy szüretelni kell, mert ránk rohad. Utána majd lenyugszanak a kedélyek.

Persze itt az őszi szünet is, meg a cégnél is túlórázni kell a pályázatok, meg a sok munka miatt. A főnök akarata mégiscsak fontosabb.

November. Egyszerűen hetek óta nem tudom megszokni ezt az óraátállítást. Ne várja senki tőlem, hogy korábban keljek! Főleg, hogy ilyen ködös időben kimenjek.

 Meg vidékre is megyünk, tudod, halottak napja, mindenszentek, azért beláthatod, hogy nem tudok szétszakadni én sem.

December. Most már nem halogathatom téli gumit, arra kell minden pénz. Így hogyan költsek bármi másra?

 Ráadásul még semmit sem vettem Karácsonyra sem. Idén már nem akarok semmit, csak legyek túl ezen a bolondokházán. Úgyis mindig szilveszterkor kell megfogadni, nem?

Január. Neked magyarázzam? Nincs pénzem, teljesen kiköltekeztem! Meg síelni is megyünk. Január különben is “úgy rossz, ahogy van”.

Február. Tavaszig semmit!! Áfa van, meg sötét van délután is. Egyébként is ilyen rövid hónapban nincs értelme semminek.

Tavasztól edzésbe jövök, meg leadok pár kilót. Az semmi nekem.

Március. Most nem jó, mert új állást kell keresnem. Kikészít a főnököm, pedig tavaly egész évben neki ugráltam.

Egyébként is jön a jó idő, kerti munkák, meg minden. Mozgok így is eleget.

Április. Pont most? Húsvétkor? És ki fogja megpucolni az ablakokat, meg a sok sütés – főzés, vendégjárás. Azért nem lehet fát vágni az én hátamon sem!

Május. A tanárok kikészítik a gyerekemet ezzel a tanévvégi őrülettel! Nagyon oda kell figyelnem. Plusz még most lesznek a ballagások is. Micsoda, hogy nincs is ballagó- korban lévő gyerekem? Az unokatestvér ugyanolyan fontos. Ők is adtak tavaly pénzt, viszonoznom kell. Csak tudnám, miből… Emiatt minden időm foglalt.

Június. Mindenki szabadságra megy a cégnél, én viszem a hátamon az egész kócerájt. Neked sem lenne kedved ilyen hőségben szétizzadni az agyadat!

Július. Most meg mi megyünk nyaralni. Jó, persze, hogy csak egy hét, de akkor is. Utána mindent kimosni, meg visszarázódni. Majd augusztusban …

Augusztus. Most senki nem akar semmit, mert nyaralnak, aki meg nem, annak úgysincs pénze semmire, vagy dolgozik. Hogy lehetne így bármibe kezdeni. Majd szeptemberben….Remélem, semmi nem fog közbejönni!”

A coaching segíthet abban, hogy egyensúlyt találjunk a sürgős és fontos dolgok között.

A coaching folyamat során megtanulunk prioritásokat állítani és megvalósítható célokat kitűzni magunk elé.

Petróczy Tamás lifecoach

Martin Wehrle: Csak nem terhes, Müller úr?! Avagy miért lenne botrányos minden férfi számára egy nő pályafutása

Mi a különbség férfi és női munkatárs, férfi és női vezető között? Hogyan érvényesülnek napjainkban otthon, ill. a munkahelyeken a hagyományos férfi-női szerepek? Mitől függ egy női karrier lehetősége a férfiak világában?

Martin Wehrle, az ismert német karrier-coach újabb sikerkönyve egy gondolati kísérlettel próbál előrukkolni. Müller úr, aki egy szakmailag sikeres macsó, egy reggel női testben ébred – s ezek után nőként kell boldogulnia. Munkájában épp úgy, mint a magánéletében.

Vicces és megdöbbentő helyzetekbe keveredik, melyeket eddig, férfiként egész máshogy értékelt. Számos új kihívással kell megbirkóznia, például azzal, hogy értekezleten félbeszakítják, hogy éhes tekintetek igyekeznek áthatolni a ruháján, hogy „aranyom”-nak szólítják, vagy említhetnénk azt is, hogy korábbi énje fizetésének mindössze a felét viszi haza.

Számtalan felismerést tesz, többek között, hogy "A vezetővé-válás legjobb eszköze az, ha már előre úgy viselkedünk, mint egy vezető. Azaz figyeljük a státuszszimbólumokat, átlátjuk a hatalmi játszmákat, és világosan kommunikálunk. Sok nő túl kevés figyelmet szentel a férfi- és a női kommunikáció közti különbségnek." – De valójában milyen részletek különböztetik meg a férfi és a női kommunikációt? Mire ügyeljen egy nő a verbális, és nonverbális jeleknél? Hangszín, megjelenés, testbeszéd és még sorolhatnánk, mind-mind a segítője, vagy akár az ellensége is lehet.

A regény feszültségét végig fenntartja az az ötlet, hogy a hősnőt az elbeszélő „Müller úr”-ként emlegeti. A gyakorlatból vett példák és a számadatok (a magyar kiadásban magyarországi statisztikákkal kiegészítve), és egy coach támogatása révén rendkívül életszerű, humoros történet kerekedik ki, melyet frappáns gyakorlati tanácsok tesznek teljessé. Ez egy igazi szórakoztató útmutató, nemcsak nők számára!

„Amikor egy reggel Müller úr nyugtalan álmából felriadt, azon kapta magát, hogy nővé változott. Csodálatra méltó teste, melyet nem kevés izzadság árán munkált ki a fitnesz-stúdióban, jelentősen veszített izomtömegéből. Napok óta borostás álla sima lett, akár egy BMW krómozott motorházteteje. Rövidre nyírt frizurája pedig, melyet már a hajszárító első fuvallata megszárított (ami napi 5 perc alvástöbbletet jelentett!), szőke hajzuhataggá változott. […]

Az ördögbe is, mi a fene történt vele az éjjel? Talán viccesnek tartotta a végzet, hogy legfőbb büntetésként női sorsot rótt ki rá, ahelyett hogy megúszta volna egy gyötrelmes kínhalállal? […]

Ha marad a jelenlegi állapot, egyáltalán folytathatja még marketing menedzseri munkáját? […] Vajon mélyrepülésnek indul-e tisztességes keresete, az a szép kis summa, ami mögött büszke egója pöffeszkedett? És vajon ezután majd mindig kocsányon lóg a pasik szeme, ha csípőjét ringatva a fénymásolóhoz vonul?

Állj! Ez a gondolat máris azt mutatja, hogy csapdába sétált. Hogy juthat ilyen az eszébe, hogy saját magának kellene fénymásolnia? Tulajdonképpen mindig Neunernével, a titkárnőjével csináltatta a kópiákat. De vajon marad-e főnök, és lesz-e még titkársága, amit dirigálhat?”

„Az 500 legjobb coaching-kérdés” szerzőjének új kötete ezúttal is a ccoach gondozásában és forgalmazásában jelent meg: http://www.ccoach.hu/nok-karrier/