Proaktív coaching

Állásinterjúkon az emberek általában már elért személyes teljesítményüket hangsúlyozzák, arra gondolva, hogy azt nem lehet elvitatni, míg a jövendő kilátások bizonytalanok. Cáfolni látszik azonban őket egy friss tanulmány, amely szerint egy sor helyzetben inkább azokat a személyeket preferáljuk, akikben nagy lehetőséget látunk, szemben azokkal, akik már „bizonyítottak”. 

A kutatók, Zakary Tormala, Jayson Jia és Michael Norton szerint bár a bizonytalanság taszító lehet, a kétértelműség a rejtélyesség érzetét teremti meg a potenciális munkatárssal kapcsolatban. Végső soron kérdések feltételére ösztökél, amelyeket az érdeklődő elme meg akar oldani. Így a rendelkezésre álló információkat alaposabban feldolgozzuk, ez pedig nagyobb befektetésre hajlamosít – magyarázza a jelenséget a kutatók nyomán az Occupational Digest blog.

A kutatás vezetői  nyolc kísérleten keresztül mutatják be megállapításaikat. Az egyik kísérletben például 84 résztvevő interjúztatott jelölteket egy képzeletbeli állásra. Az egyik jelölt két év gyakorlatot és kiválóra minősített vezetői teljesítményt tudott felmutatni, a másik viszont csak most kezdett dolgozni, miközben vezetői képességek terén hasonló volt a két jelölt.

A résztvevőket megkérdezték, hogy szerintük hogyan fognak teljesíteni 5 év múlva a feltételezett pozícióban, és meglepetésre a jó képességekkel rendelkező jelölt javára döntöttek a magas teljesítményűvel szemben. Figyelemre méltó, hogy a résztvevők úgy érezték, a szépreményű pályázó 5 év múlva nagyobb karriert fog elérni, mint a másik 7 év alatt.    
 
Egy másik kísérlet is megerősítette a kutatók megállapításait. Ebben arra kérték a résztvevőket, hogy két jelöltet vessenek össze egymással: egy jó lehetőségeket tartogató személyt egy már sokat elérttel, ismét csak teszteredmények alapján. A jelöltek kizárólag egykorúak lehettek, hogy kizárják az idősebbekkel szembeni esetleges elfogultságot. Többféle módszert alkalmaztak annak megállapítására, hogy a kísérlet részvevői mennyire kedvezően ítélik meg a jelölteket, illetve mennyire tartják kockázatosnak az alkalmazását.

Erre azért volt szükség, hogy kiszűrjék annak a lehetőségét, hogy a jó képességű jelöltben szükségszerűen meglévő kiszámíthatatlanság szélsőséges értékeléshez – nem feltétlenül jóhoz – vezessen. A kísérletből kiderült, hogy a résztvevők inkább az ígéretes jelöltet alkalmaznák, ugyanakkor egyiket sem ítélték kockázatosnak. Értékelésük azt mutatta, hogy a már bizonyított személy papíron, objektíven értékelve, jobb. Ugyanakkor a többség inkább a jó kilátásokkal kecsegtetőt választaná a hipotetikus szerepkörre.

A többi elvégzett kísérlet olyan szituációkat elemzett, mint éttermek vagy épp haknizó komikusok értékelése. Az újonnan feltűnőket rendszerint magasabbra értékelték, mint azokat, akik, vagy amelyek már komoly teljesítményre tekinthetnek vissza. A kutatók ezeket az eredményeket nem csupán arra használták, hogy megállapításaik érvényességi körét kiterjesszék, de központi hipotézisüket is ellenőrizték: eszerint ha kialakítják az „ígéretes tehetség” értelmezési keretét, akkor az ezzel találkozók elmélyültebb gondolkodásra, alaposabb információfeldolgozásra hajlamosak.

A kutatók úgy vélik, hogy az igazán kiemelkedő teljesítmények – mint egy olimpiai érem – túlszárnyalhatják a szép reményekre feljogosító képességek megítélését, nem utolsó sorban azért, mert azok kivételes jellege alaposabb elemzést, elmélyültebb gondolkodást igényel.  Ennek ellenére a kutatásuk azt sugallja, hogy a bennünk rejlő lehetőségek feltárása, az „ígéretes tehetség” képének kialakítása hatékony taktika lehet, akár álláskeresésnél, akár az üzleti életben.

(VIA: Occupational Digest)

Egy tanulmány azonosította a nők pozitív testképének kialakításához szükséges öt fő tényezőt. Azoknak a nőknek, akiket családjuk inkább támogat, és kisebb nyomás nehezedik rájuk, hogy elérjék a tökéletes "vékony és szép" ideált, sokkal pozitívabb az önképük - mutat rá a kutatás.

Dr. Shannon Snapp, az Arizonai Egyetem kutatójának és munkatársainak munkája öt kulcstényezőt azonosított, amelyek fontosak, hogy egy fiatal nő pozitívan gondolhasson saját testére. Ezt egy olyan társadalmi közegben kellene elérni, ahol a nők jelentős része tartósan elégedetlen küllemével. A mai nyugati kultúrában ez az elégedetlenség a táplálkozási zavarok egyik fő okozója is.

Dr. Snapp és munkatársai olyan szempontokat vizsgáltak meg kísérletükben, amelyek segíthetnek a nőknek ellenállóbbá (reziliensebbé) válni a testképüket érő hatásokkal szemben, hogy hathatós támogatást kaphassanak az evészavarok kockázatának kitett személyek. Fiatal, felsőoktatásban tanuló lányokra fókuszáltak, akik énképe nagy eséllyel társaikkal való összehasonlítás során formálódik, és olyan társadalmi csoportokban, szervezetekben vesznek részt, ahol nagy becsben tartják a jó megjelenést.

Két amerikai egyetemről összesen 301 elsőéves főiskolás lány, töltötte ki a Choate-elmélet modelljén alapuló kérdőívet. Ez a modell azt feltételezi, hogy a támogató családi környezet és a mérsékelt nyomás a vékony ideáltípus elérésére összefüggésben áll a "szupernő-eszmény" visszautasításával, a pozitív nézetekkel a testi kompetenciát illetően, és lehetővé teszi jó stressz-kezelési stratégiák elsajátítását. Ezek a tényezők az általános jól-léttel állnak kapcsolatban, és visszahatnak a nők pozitív testképére.

A coach új megbízások elnyerése során is építhet azokra a készségekre, amelyeket ügyfeleivel végzett munkája során használ. Oda kell azonban figyelni néhány fontos részletre, figyelmezetet Rhonda Hess írása.

Az új ügyfél megismerése, az első beszélgetések feszült pillanatok. Az új kihívások, feladatok izgalma mellett sokszor előfordul, hogy maga a coach is aggódik, vajon megnyeri az ügyfél bizalmát? Sikerül megtalálni a közös hangot? Lesz közös munka a beszélgetésből?

Az ismerkedés kezdeti nehézségei miatt a coach könnyen kieshet a szerepéből. Hirtelen saját világával kezdhet el foglalkozni, ahelyett, hogy az ügyfélre fókuszálna. Már a probléma megoldásán gondolkodik, miközben csak a következő lépéssel kellene törődnie. Csakhogy, nincs lényegi különbség a coaching munka kezdete és maga a folyamat között, ezért kerülni kell e hibákat – figyelmeztet Rhonda Hess, a Prosperous Coach Blog hasábjain.

A hitelesség titka ilyen helyzetekben, hogy ugyanúgy kell eljárni az ügyféllel való ismerkedés fázisában, mint később, a gyakorlati munka során. Coachként kapcsolatot kell teremteni, és nem szabad szerepet játszani. Egy lépés távolságból kell figyelni az eseményeket, nem pedig részesükké válni, ha olyan, elsőre nehéznek tűnő kérdések merülnek is fel az ügyfélben, mint:

• Hogyan tudom ezt megengedni magamnak anyagilag?
• Kifizetődő lesz számomra?
• Biztos, hogy alkalmas a közös munkára ez a coach?
• MIlyen eredményeket ért el más ügyfelekkel?

A coachnak ilyen esetekben is empatikusnak kell maradnia.

Kétkedő (potenciális) ügyféllel találkozva, azt érdemes végiggondolni, hogy valójában miből is erednek a kétségei. Valójában miért aggódik? Hess szerint az ügyfelek nem tennének fel az előbb említetthez hasonló kérdéseket, ha nem érdekelné őket komolyan a coaching, és a személyes fejlesztés lehetősége. Sokszor azért ellenkeznek, mert az előzetes beszélgetések során végső soron féltett álmaikról, vágyott céljaikról van szó. Az érdeklődők fejében néha olyasmi fordul meg, hogy: Tényleg coachingra van szükségem? Valóban ennek a coachnak a segítségével érhetem el, amire vágyom?

Ha coachként mindezeket szem előtt tudjuk tartani, akkor könnyedén tudunk reagálni az ügyfél kifogásaira, bizonytalanságára. Ha anyagi nehézségekről van szó, érdemes  megkérni az ügyfelet, hogy idézzen fel egy nagyobb kiadást, amit önmaga sikeres fejlesztésére szánt.

Rhonda Hess tapasztalt coachként könnyedén elfogadja azt is, ha az ügyfél az első találkozón nemet mond, mert érdeklődése megmarad ebben az esetben is. A higgadt és hiteles coachcsal az ügyfél utóbb sokszor mégis folytatja a közös munkát, a coaching fejlesztő folyamatát, amint lehetőségei engedik. Ezért fő a nyugalom, az empátia és a türelem!

(VIA: Prosperous Coach Blog)

A Müncheni Egyetem kutatói új – bár sokak számára ismerős – jelenséget írtak le, a „társadalmi jet lag” szindrómát. A Current Biology című szaklapban május 10-én publikált kutatás eredményei szerint a természetes alvásritmus megbomlása okolható az elhízás járványszerű terjedéséért. Azt tanácsolják, tiszteljük jobban saját biológiai óránkat, ha energikusak és karcsúak szeretnénk maradni.

- Egy olyan tünetegyüttest sikerült kimutatnunk a modern társadalmakban, amelyet a közelmúltig nem ismertek fel – fogalmazott Till Roennenberg. 

– Egyre nagyobb a különbség az emberek biológiai órája és a társadalmi életritmus elvárásai között. E folyamatos, társadalmi jet lag-nek nevezett időzavar miatt az emberek krónikus kialvatlanságban szenvednek. Ez növeli a dohányázás, alkoholizálás és koffein-fogyasztás gyakoriságát- mondta.

- Mi most azt bizonyítottuk, hogy e jelenség az elhízás veszélyét is fokozza. Egyre több jel utal rá, hogy a probléma komoly veszélyt jelent az egészségre – mondta el a kutató. Mint kifejtette, mindannyiunkban működik saját biológiai óránk, amelyet nem lehet kedvünk szerint előre-hátra állítgatni. Működését elsősorban a napfényes és éjszakai órák váltakozása határozza meg. A modern társadalmakban egyre kevésbé hallgatunk azonban jelzéseire, az ébren és álomban töltött idő inkább kötelezettségeink és lehetőségeink függvényévé vált, írja a Science Daily cikke.

Roennenberg és társai a probléma jelentőségét és elterjedtségét igyekeztek megvizsgálni, ezért hatalmas, az alvási szokásokat rögzítő adatbázis összeállításához láttak hozzá, mintegy tíz évvel ezelőtt. Az adatok lehetővé teszik a kísérletben részt vettek személyes adatainak – mint magasság, testsúly, kor stb. – és alvási szokásaik összevetését.

Az adatok vizsgálata során a kutatók arra jutottak, hogy minél inkább eltér valaki saját biológiai órájának ritmusától, annál nagyobb esélye van, hogy kóros mértékben elhízzon. A kutatók szerint eredményeiket figyelembe kellene venni az évente kétszer esedékes óraátállításról szóló vitában, illetve a munkaidő, és a tanórák meghatározása során is. Azt is hangsúlyozzák, hogy hasznos volna, ha az emberek minél többet töltenének a szabadban, természetes fényben, vagy legalább üljenek az ablak mellett, lehetőség szerint.

– Ébresztőórára kelni egy viszonylag új fejlemény az ember számára, és egyszerűen annyit jelent, hogy nem aludtunk eleget. Így nem csoda a krónikus fáradtság. Az alvással töltött órákat hiba lenne időpazarlásnak látni – figyelmeztet a kutató.

(Via: ScienceDaily)

Régóta foglalkoztatja a tudósokat, hogy stresszes helyzetekben miért esik vissza a teljesítmény, és miért hajlamosak az emberek triviális feladatokat is elrontani nagy nyomás alatt. A Calteh kutatói szerint a kilátásba helyezett jutalom elvesztésétől való félelem eluralkodása okolható a jelenségért.

A fenti végkövetkeztetés meglepőnek tűnhet, hiszen azt gondolnánk, minél nagyobb ellentételezést ajánlunk valakinek, annál jobb munkát végez, képességei határain belül. Azonban egy bizonyos összegű vagy mértékű jutalmazást meghaladó esetekben ez megváltozik - állítja Vikram Chib, a Kaliforniai Technológiai Intézet (Caltech) posztdoktori hallgatója a Neuron szakfolyóiratban társaival közösen publikált tanulmányában.

Azt már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy ha fokozatosan emeljük az ajánlott jutalmat, akkor egy ponton a teljesítmény elkezd visszaesni. Ezt azonban idáig jobbára a túlzott motiváció okozta zavarodottság számlájára írták - azt feltételezve, hogy ha nagyon sok pénzt szeretnénk nyerni, akkor hajlamosak vagyunk annyira izgalomba jönni, hogy végül nem sikerül a feladat.

Azonban Chib és társai, mágneses rezonancia alapú képalkotási eljárásokkal kimutatták, hogy a kísérletük résztvevői nem a várható nyereség, hanem annak elvesztése, a csalódás miatt izgultak, magyarán féltek. Ez a félsz minél inkább hatalmába kerített egy résztvevőt, annál rosszabb teljesítményt mutatott a kísérletben.