Proaktív coaching

Földi életünk egymásba kapcsolódó létszakaszok láncolata. E láncolatban minden egyes szem egyformán fontos. Ha bármelyik láncszem gyenge vagy szakadt, akkor a beleölelkezők nem tudnak hozzá megfelelően kapcsolódni, így a lánc nem lesz ép, harmonikus, teljes. A láncolatra, mint egészre tekintve mondhatjuk, hogy akkor érjük el a kiteljesedettség, a boldogság állapotát, ha ezeket az életszakaszokat az adott létidő kihívásaira megfelelően válaszolva, mintegy a léttel együtt mozdulva, együtt lélegezve éljük meg.

Mi emberek úgy működünk, mint az a hosszútávfutó, akinek a szeme előtt minden egyes lépésénél a célszalag képe lebeg. Akkor érzi majd igazán jól magát, amikor a dobogón állhat, s aztán következnek az újabb és újabb célszalagok. Hatalmas nagy futóverseny az életünk, melynek végső célja a boldogság megtalálása és tartós megélése. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy a boldogság ott van minden egyes lépésben, minden centiméteren, minden lélegzetvételben, mindenben, mindenkor, éppen ott, éppen akkor. Valójában az egész világegyetem ott van, ott „ólálkodik”, meghúzódván, arra várva, hogy ráeszméljünk és megéljük a pillanat teljességét. Hogy rátaláljunk arra, ami mindig is ott volt, megvolt. Arra, ami valójában vagyunk, magára a boldogságra.

Most még keressük szüntelen. Néha, jobb pillanatainkban meg-megvillan előttünk, olyankor földöntúli örömet érzünk. Aztán visszahuppanunk szürkeségként megélt valóságunkba. Újra és újra kitűzzük a célt: ekkor és ekkor, ha ez és ez megtörténik, ha ezt és ezt elérem, boldog leszek. De miért csak akkor? Miért ne lehetnénk már most boldogok? E pillanatban, útközben. Mert dönthetünk így is. Ahogyan egy kedves barátom tanácsolta a Caminora készülő ismerősének: „Aztán ne feledd el élvezni az utat!”Mert ahogyan Buddha mondta: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Ha a pillanatban rejlő örömet, békét, szeretetet képesek vagyunk megélni, akkor ez a kiteljesedettség újabb és újabb ép létláncszemeket szül, s akkor életünk végén, visszatekintve egy ép, szép, erős és fényes láncolatra láthatunk rá. Ekkor válik csak igazán szembetűnővé számunkra az, hogy mennyire felesleges a sietség, a boldogság kergetése, hiszen ebben a láncban, a létezés láncolatának minden egyes szemében ott van az egész, a teljesség, az univerzum, maga a boldogság.

Kiss Eszter írása

„Hányszor megmondtam már, hogy ne nyaggasson senki!
Tudom nagyon jól, mikor kell elkezdenem…

Szeptember. Persze nem pont most, mert mindennel el vagyok maradva. Különben is, ha behúzom a hasam, nem olyan gáz.

Október. Apámék hívogatnak, hogy szüretelni kell, mert ránk rohad. Utána majd lenyugszanak a kedélyek.

Persze itt az őszi szünet is, meg a cégnél is túlórázni kell a pályázatok, meg a sok munka miatt. A főnök akarata mégiscsak fontosabb.

November. Egyszerűen hetek óta nem tudom megszokni ezt az óraátállítást. Ne várja senki tőlem, hogy korábban keljek! Főleg, hogy ilyen ködös időben kimenjek.

 Meg vidékre is megyünk, tudod, halottak napja, mindenszentek, azért beláthatod, hogy nem tudok szétszakadni én sem.

December. Most már nem halogathatom téli gumit, arra kell minden pénz. Így hogyan költsek bármi másra?

 Ráadásul még semmit sem vettem Karácsonyra sem. Idén már nem akarok semmit, csak legyek túl ezen a bolondokházán. Úgyis mindig szilveszterkor kell megfogadni, nem?

Január. Neked magyarázzam? Nincs pénzem, teljesen kiköltekeztem! Meg síelni is megyünk. Január különben is “úgy rossz, ahogy van”.

Február. Tavaszig semmit!! Áfa van, meg sötét van délután is. Egyébként is ilyen rövid hónapban nincs értelme semminek.

Tavasztól edzésbe jövök, meg leadok pár kilót. Az semmi nekem.

Március. Most nem jó, mert új állást kell keresnem. Kikészít a főnököm, pedig tavaly egész évben neki ugráltam.

Egyébként is jön a jó idő, kerti munkák, meg minden. Mozgok így is eleget.

Április. Pont most? Húsvétkor? És ki fogja megpucolni az ablakokat, meg a sok sütés – főzés, vendégjárás. Azért nem lehet fát vágni az én hátamon sem!

Május. A tanárok kikészítik a gyerekemet ezzel a tanévvégi őrülettel! Nagyon oda kell figyelnem. Plusz még most lesznek a ballagások is. Micsoda, hogy nincs is ballagó- korban lévő gyerekem? Az unokatestvér ugyanolyan fontos. Ők is adtak tavaly pénzt, viszonoznom kell. Csak tudnám, miből… Emiatt minden időm foglalt.

Június. Mindenki szabadságra megy a cégnél, én viszem a hátamon az egész kócerájt. Neked sem lenne kedved ilyen hőségben szétizzadni az agyadat!

Július. Most meg mi megyünk nyaralni. Jó, persze, hogy csak egy hét, de akkor is. Utána mindent kimosni, meg visszarázódni. Majd augusztusban …

Augusztus. Most senki nem akar semmit, mert nyaralnak, aki meg nem, annak úgysincs pénze semmire, vagy dolgozik. Hogy lehetne így bármibe kezdeni. Majd szeptemberben….Remélem, semmi nem fog közbejönni!”

A coaching segíthet abban, hogy egyensúlyt találjunk a sürgős és fontos dolgok között.

A coaching folyamat során megtanulunk prioritásokat állítani és megvalósítható célokat kitűzni magunk elé.

Petróczy Tamás lifecoach

Martin Wehrle: Csak nem terhes, Müller úr?! Avagy miért lenne botrányos minden férfi számára egy nő pályafutása

Mi a különbség férfi és női munkatárs, férfi és női vezető között? Hogyan érvényesülnek napjainkban otthon, ill. a munkahelyeken a hagyományos férfi-női szerepek? Mitől függ egy női karrier lehetősége a férfiak világában?

Martin Wehrle, az ismert német karrier-coach újabb sikerkönyve egy gondolati kísérlettel próbál előrukkolni. Müller úr, aki egy szakmailag sikeres macsó, egy reggel női testben ébred – s ezek után nőként kell boldogulnia. Munkájában épp úgy, mint a magánéletében.

Vicces és megdöbbentő helyzetekbe keveredik, melyeket eddig, férfiként egész máshogy értékelt. Számos új kihívással kell megbirkóznia, például azzal, hogy értekezleten félbeszakítják, hogy éhes tekintetek igyekeznek áthatolni a ruháján, hogy „aranyom”-nak szólítják, vagy említhetnénk azt is, hogy korábbi énje fizetésének mindössze a felét viszi haza.

Számtalan felismerést tesz, többek között, hogy "A vezetővé-válás legjobb eszköze az, ha már előre úgy viselkedünk, mint egy vezető. Azaz figyeljük a státuszszimbólumokat, átlátjuk a hatalmi játszmákat, és világosan kommunikálunk. Sok nő túl kevés figyelmet szentel a férfi- és a női kommunikáció közti különbségnek." – De valójában milyen részletek különböztetik meg a férfi és a női kommunikációt? Mire ügyeljen egy nő a verbális, és nonverbális jeleknél? Hangszín, megjelenés, testbeszéd és még sorolhatnánk, mind-mind a segítője, vagy akár az ellensége is lehet.

A regény feszültségét végig fenntartja az az ötlet, hogy a hősnőt az elbeszélő „Müller úr”-ként emlegeti. A gyakorlatból vett példák és a számadatok (a magyar kiadásban magyarországi statisztikákkal kiegészítve), és egy coach támogatása révén rendkívül életszerű, humoros történet kerekedik ki, melyet frappáns gyakorlati tanácsok tesznek teljessé. Ez egy igazi szórakoztató útmutató, nemcsak nők számára!

„Amikor egy reggel Müller úr nyugtalan álmából felriadt, azon kapta magát, hogy nővé változott. Csodálatra méltó teste, melyet nem kevés izzadság árán munkált ki a fitnesz-stúdióban, jelentősen veszített izomtömegéből. Napok óta borostás álla sima lett, akár egy BMW krómozott motorházteteje. Rövidre nyírt frizurája pedig, melyet már a hajszárító első fuvallata megszárított (ami napi 5 perc alvástöbbletet jelentett!), szőke hajzuhataggá változott. […]

Az ördögbe is, mi a fene történt vele az éjjel? Talán viccesnek tartotta a végzet, hogy legfőbb büntetésként női sorsot rótt ki rá, ahelyett hogy megúszta volna egy gyötrelmes kínhalállal? […]

Ha marad a jelenlegi állapot, egyáltalán folytathatja még marketing menedzseri munkáját? […] Vajon mélyrepülésnek indul-e tisztességes keresete, az a szép kis summa, ami mögött büszke egója pöffeszkedett? És vajon ezután majd mindig kocsányon lóg a pasik szeme, ha csípőjét ringatva a fénymásolóhoz vonul?

Állj! Ez a gondolat máris azt mutatja, hogy csapdába sétált. Hogy juthat ilyen az eszébe, hogy saját magának kellene fénymásolnia? Tulajdonképpen mindig Neunernével, a titkárnőjével csináltatta a kópiákat. De vajon marad-e főnök, és lesz-e még titkársága, amit dirigálhat?”

„Az 500 legjobb coaching-kérdés” szerzőjének új kötete ezúttal is a ccoach gondozásában és forgalmazásában jelent meg: http://www.ccoach.hu/nok-karrier/

Már sokan sokféleképpen keresték és fogalmazták meg, mit jelent a boldogság ...

Olvastam valahol egy fantasztikus idézetet, de csak a lényege maradt meg bennem, ezért most így "New Balance-os" megfogalmazásban olvashatjátok.

A boldogság a pozitív és negatív események finom egyensúlya.

Egy vékony szálon egyensúlyozunk mindennap.

Mindig arra várunk, hogy majd, ha ez, vagy ha az megváltozik az életünkben; ha ezt, vagy azt elértük, megvalósítottuk; vagy esetleg ez vagy az elmúlik, akkor majd boldogok leszünk.

Nincs olyan, hogy eljön a boldogság órája. Ezzel nem mondok újat, hiszen naponta tapasztalhatjuk az életünkben.

Minden esemény (jó vagy rossz), ami történt eddig az életemben, mindezek ellenére, vagy éppen ezért, tudom és érzem, hogy boldog vagyok.  Még akkor is boldog vagyok, amikor felsejlik egy-egy emlék, esemény, amit fájdalmas volt megélnem akkor, amikor történt velem, és az emlékezés pillanatában is fájdalmas, - mert egy perc múlva már tovább tudok haladni az élet folyamával, és önfeledten felnevetek, mert a következő perc már nem a múltról szól, hanem arról, ami éppen akkor történik.

Megállhatunk olykor, olykor többször is, visszanézhetünk, de ne ez határozzon meg minket, ne ez alapján, ne a történések árnyékában éljük. Mert a következő perc hozhat csoda pillanatokat, amiért érdemes ébernek maradni.

Az elmúlt fél év során nagyon szerettem volna két dolgot az életemben.

Mondanom sem kell, hogy ez a két 'állapot' - amelyet nagyon szerettem volna, ha állandósul az életemben és a részemmé válik - ma már nincs velem. Pedig nagyon boldog lettem volna, ha ... Mégis boldognak érzem magam, mert ... Az élet olykor másképp alakul, és alkalmazkodnunk kell ahhoz, amit hoz, még akkor is, ha mi teljesen másképp terveztük: meglehet, hogy sokkal jobb kerekedik ki belőle, mint gondolnánk.

Van, amikor kell az illúzió ahhoz, hogy átalakuljunk, vagy csak haladjunk az élettel és ne ragadjunk bele valamibe. Ilyenkor hatalmas szükség van mindenre és mindenkire, aki csak egy darabon elkísér. Olykor el kell fogadnunk, hogy, ami számunkra a mindent jelenti, a boldogságot jelenti, az nem biztos, hogy a másik számára is ugyanaz. 

És itt nemcsak a párkapcsolatról beszélek. Ez az életünk bármely területére érvényes és igaz. Csak nézd meg és érezd. Ezzel nem azt mondom, hogy mindenkivel meg kell szakítanunk a kapcsolatot, ha valamiért nem úgy működik, ahogy elképzeltük! Érdemes megnézni, hogy mely emberek között tudsz kiteljesedni, önmagad lenni. Mert van, hogy valahol elnyomva érzed magad, hogy valahol teljesen mást kapsz, mint, amit vársz. Ez egy nagyon összetett dolog. Sokszor azt olvassuk és halljuk, hogy előbb nézzünk magunkba és aztán keressük a "hibát" a külvilágunkban. Mégis van, amikor már százféle próbálkozásod volt, a másik fél pedig mindig ugyanazt adta; akkor be kell látni, hogy ott nem múlik már semmi sem rajtad. Az a másik félből fakad. Ekkor kell eldönteni, hogy mekkora teret engedünk neki az életünkben. Ha nem érezzük magunkat boldognak, ha nem tudunk valahol, valakivel önmagunk lenni, akkor az senkinek sem jó. És ez tényleg az élet minden területén érvényes!

Lássuk meg, hogy azt kapjuk-e, amit adunk, és hogy azt adjuk-e, amit kapunk. Fontos a kiegyenlítődés, az egyensúly.

Ne felejtsünk el a legkilátástalanabb helyzetünkben is felnézni, és meglátni, hogy mennyi minden van, ami ha nem is egyenként, de csokorba szedve sokkal többet jelent, sokkal többet ad. Mert minden nehézség átmeneti állapot. Biztosan állítom, hogy mindenhonnan van kiút. Minden helyzetből fel lehet állni, ki lehet lépni, mindent meg lehet változtatni. Ha akarod!

Hogy saját szárnyakkal repülhess.

Pipó Renáta life coach írása

Hosszú és kanyargós út vezetett idáig. Most nem is ez a lényeg. 

Az idáig vezető út a lényeg. Számomra.

Lehet, hogy Neked az út szó láttán vagy hallatán elmegy a kedved mindentől, mert mindenhonnan ez "jön": "Ez az én utam.", vagy éppen "Ez nem az én utam.", a "közös utak"-ról meg nem is beszélve. :) Teljesen mindegy, hogy minek nevezzük: céllal születtünk. Mindenkinek más természetesen. Vannak hasonló célok, hasonló sorsok. 

Szóval sok kitérőt tettem. Ha visszanézek olykor, azt kívánom egyes kitérőknél, tévutaknál, hogy bárcsak ne történt volna meg. Miért nem gondolkodtam, miért nem láttam, hogy hova vezet ... Sokszor vagyunk ilyen helyzetben, hogy feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, de a válasz nem érkezik meg. Ugyanis nincs válasz. Minden ballépésem formált, hol kérgessé tett, hol csiszolt rajtam, hogy Fényemet magam is érzékelhessem. Biztos vagyok benne: minden jól van úgy, ahogy van. Szinte óránként halljuk vagy olvassuk valahol, hogy minden okkal történik. Igen, oka van mindennek. A legegyszerűbb ok, amit el sem tudtam eddig képzelni: Boldognak Lenni. Szabadon és Szeretetben Élni. Ennyi az Élet. Persze, vannak körülmények, amelyeken nem tudunk változtatni, ugyanis nincs ráhatásunk. Pont ezekkel a dolgokkal nem kell(ene) foglalkoznunk.

Ma az oktatáson stresszkezelésről láthattunk prezentációt. Kiderült, hogy az aggodalmaink 8%-a valós aggodalom és ebből 4%-ra nincs, illetve 4%-ra van ráhatásunk. 

Ez azt jelenti, hogy 100-ból 4 probléma valós probléma. Lesarkítottam, de a lényeg ez. Elképesztő. És észre sem vesszük. Nulla-huszonnégyben megy a műsor, a vetítés a fejünkben. 

Egy döntés az egész, egy pillanat, néha sokszor kell abból a pillanatból, de meglátjuk, hogy mit művelünk magunkkal, és így az életünkkel is és a környezetünkben lévőkkel is. A gondolatok formálnak. A gondolataink jellege a fizikai állapotunkat is befolyásolják és meghatározzák. 

A másik hatalmas formáló erő a környezetünk. A Szüleink, a Pedagógusaink. Ők azok, akik először megmondják nekünk, hogy milyenek vagyunk. És elhisszük. Nemcsak elhisszük Nekik, hanem ezek által a jelzők által határozzuk meg mi is magunkat. Hatalmas felelősség ez. Nem célom megbántani másokat, nem is megyek ebbe bele mélyebben. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy Ki Vagy Te?

Honnan is tudhatnád, ha még nem hámoztad le magadról azt a sok mindent, amilyennek hallottad magad az eddigi életed során. És, ha nem tudjuk, hogy kik vagyunk, akkor honnan tudhatnánk, hogy mi a célunk, hogy mi a jó nekünk, hogy mit szeretnénk valójában? Lehet, el sem gondolkoztál még ezen. Pedig nagyon érdekes - amikor magadra fordítod az időt és a figyelmed, és túl azon, hogy milyen színű a hajad, a szemed, milyen magas vagy, mi a nemed, kinek a gyermeke, testvére vagy, mi a végzettséged, mi a munkád...-, mi marad a végén? Ki marad a végén? 

Ha erre megleled a választ, akkor mindenre megkapod a választ. A jel az a fajta szívdobbanás, ami összetéveszthetetlen. Ez nem a Karácsonyvárós, nem a szívszorító, nem az adrenalinos... Ez akkora dobbanás, hogyha éppen van melletted valaki, akkor gyorsan ránézel, hogy hallja-e :) Ettől a dobbanástól úgy érzed, hogy egyszerre ugrasz ki a bőrödből és ölelsz szét mindenkit és megtörhetetlen erő visz előre, és már ott van az is, hogy hová. 

Mert tervek azok mindig vannak. Sokszor annyira makacsul ragaszkodunk az elképzeléseinkhez, hogy hajlamosak vagyunk belefájdulni, ha nem úgy, vagy nem akkor, amikor akarjuk, vagy esetleg egyáltalán nem jön össze a tervünk. Itt is lehet vizsgálódni, hogy miért nem ....

Nincs többé titok, ami rejtve marad előtted. 

A baj az, hogy ezt a megtalált önmagadat könnyen elveszítheted. Mindig vannak olyan emberek, akik jól megmondják, hogy szerintük teljesen elment az eszed, hogyan gondolhatsz bármi jót magadról vagy az életedről vagy egyáltalán. Ilyenkor kell az önmotiváció, vagy számtalan helyen fellelhető motivációs írás, vagy az előzőekben említett személyekkel való kontakt behatárolása.

Így teljesen más megvilágításba helyezem a sokszor használt búcsú mondatot: "Vigyázz magadra!" :)

Csak Te tudhatod, hogy Ki Vagy Te, és annak az Erőnek, ami Benned van, miként kell Megnyilvánulnia.

Pipó Renáta life coach írása