Proaktív coaching

Edző?

Életre edző?

Életre edzett embereket útjukra bocsátó kérdező- művész.

Mindannyian életrevalóak vagyunk.

Arra születtünk, hogy éljünk, és ráadásul minél teljesebb életet.

Élünk és életet adunk - mint szülők, gyerekek, barátok, nagyszülők, férjek, feleségek, osztálytársak, főnökök, beosztottak,… – sokféleképpen.

Hiszen életet menthet egy jó szó, a törődés, a bizalom, a szeretet.

Akkor legyen hát élet-edző, életvitel-edző, életre-edző.

Miről is szól az edzés – mely ugyan vitatott eredetű szó – de olyan, mint a folyó, magával ragad, és közben arra tanít, hogy ne sodródjunk az árral.

Szóval ez a kérdező-edző-művész kérdéseket tesz fel.

Az edzett fél pedig válaszol.

Amennyiben nem elég edzett még ehhez, az edző újra kérdez – valami könnyebbet.

És az életrevaló válaszol.

A jó edző pedig hisz abban, hogy a válasz ott van benned.

Ez mindkét félnek megnyugtató.

Minden válaszra újabb kérdés, újabb válasz épül.

A válaszok tettekben teljesednek ki, míg a tettek újfent kérdéseket szülnek, majd még jobb válaszokhoz vezetnek, és még tartalmasabb tetteket hívnak életre.

Így edzünk az életre.

Edzők mindig voltak, vannak, lesznek.

Csak keresni kell őket.

Csak észre kell venni őket.

…és be kell vállalnunk az edzést.

A jó edző nem függést teremt, talpra állít, elindít és elkísér egy szakaszon.

Talán ismered a régi történetet:

- Mikor a fövenyen csak egy pár lábnyomot látsz, és lázadnál, hogy elhagyott, kiderül, akkor éppen az ölében vitt.

Az edző segít fölfedezned magadban a jót és kihozni magadból a legjobbat.

Az edző motivál, buzdít, ha kell, számon kér, és mégsem számonkérő.

Az edző segít felállni, kiegyenesedni, tovább menni – egyenes derékkal.

Ő kívülről látja azt, aminek benned kell megszületnie, életre kelnie.

Támogat az elkötelezettségben, de nem kötelez, lehetőségeket, erősségeket tár fel. Megerősít az ezekre való építkezésben.

Az életre-edző a mindennapok versenyére készít fel. Segít megtalálni és megőrizni az optimális kihívásszintet. Nem pörgünk túl, nem „apatizálunk”, nem vegetálunk tanult tehetetlenségünkben.

Szándékos életet élünk, értéket kapunk és adunk tovább.

Néha a szarvacskánkra koppint, ha túláradó egónk másokat döfköd, megtanít észrevenni, tisztelni, értékelni a többi 8 milliárd sportolót magunk körül, mert ő tudja, hogy az élet egy olyan sport, melyr mindenkit beírattak.

És mindenkire várnak babérok, saját babérjaink.

Ez az edző kicsit pap is, vagy lelkész, csupa lélek, csupa ész, de nem prédikál.

Kicsit tanító, de nem leckéztet.

Kicsit főnök vagy inkább vezető, de nem uralkodik feletted, hanem kiszolgál téged.

Kicsit barát, de nem célja a haverkodás.

Egyenrangú embertárs, mert maga is küzd és fejlődni akar.

És ha jól meggondoljuk neki sem árt egy edző.

Darabos József Attila life coach írása

A könyv szerzője John C. Maxwell nemzetközileg elismert vezetési szakértő, oktató és coach, könyveiből több mint 21 millió példány fogyott világszerte. Dr. Maxwell az EQUIP és a John Maxwell Company szervezetek alapítója, ahol több mint 5 millió vezetőnek tartott képzést 174 országban.

Life coach szemüvegen keresztül olvasva könyvét volt egy rész, ami nagyon megragadta a figyelmemet. A szerző, aki immár 68 éves, visszatekint szakmai, emberi fejlődésére, és a következőket írja:

„Amikor először elindultam karrierem építésében, azt gondoltam, hogy embereknek segíteni annyit jelent, mint megváltoztatni őket. Így ki is jelöltem ezt magam számára, mint célkitűzés. Olyan üzeneteket szerettem volna átadni, úgy szerettem volna tanítani az embereket, hogy eközben egy magasabb életminőségre emeljem őket. Rengeteg tanácsot osztogattam. Fiatal voltam és idealista. Akkor még nem értettem meg, hogy az emberek nem azért fognak megváltozni, mert te azt akarod. Azért változnak meg, mert ők meg akarnak változni, és ez csak akkor fog megtörténni, amikor ők készek erre.”

Hát igen.

Erről szólna a coaching. Egyenrangú félként melléjük állni, és segíteni, hogy megtörténjen az a változás, amire ők vágynak, támogatni a felkészülésben, és abban, hogy ez valóban megtörténjen, akkor, amikor ők erre készen állnak.

A könyv mely 2015 októberében jelent meg (magyar nyelven sajnos még nem kapható), azt az üzenetet szeretné átadni, hogy éljünk szándékosan, legyünk a saját életrajzunk megírói, ne csak szenvedő alanyai saját életünknek. Szóljon ez a történet erősségeinkről, és ne csak próbálkozzunk, tegyünk azért, hogy életünknek jelentőséget, értelmet adjunk.

A jó szándék nem elég, tennünk kell ezért, hogy beírjuk a nevünket a saját életünk könyvébe. Szóval nem elég a jó szándék, de a szándékosság elengedhetetlen. Tehát akarnunk kell, meg kell terveznünk, tennünk kell érte, lehetőleg napi szinten.

A szándékosság kérdése talán negatív formában szokott megjelenni leginkább, amikor arra hivatkozunk, hogy bocsánat, nem volt szándékos. Ezt kellene megfordítani, és szándékosan keresni mi az, ami előre vihet. Elkezdeni feltenni magunknak kérdéseket, vagy ha ez eleinte nem megy, segíthet a kérdező-edző, a coach, akinek szakmai kötelessége, hogy segítsen kérdéseket feltenni, önmagunknak. De ami lényeges, itt nem állhatunk meg, a kérdésekből tettek lesznek, melyek előre visznek. És itt szintén van a könyvnek egy fontos üzenete: „Most tedd meg!” Ne halogass, ne kerülgesd a forró kását, tanuld meg legyőzni „tanult tehetetlenségedet”.

És ily módon minden esélyünk megvan arra, hogy megtörténjen velünk a hétköznapi csoda, hirtelen ötleteink támadnak, egyszercsak megtanulunk a megoldásra fókuszálni, és elkezdjük a jó dolgokat megtörténtté tenni.

Van egy érdekes idézet a könyvben: „A legtöbb ember nem túl magasra céloz, és elvéti a célt, hanem túl alacsonyra és beletalál.” Vagy még rosszabb, egyáltalán nem céloz sehová.

Célozzunk magasra, fedezzünk fel magunkban mindent, ami a cél felé visz, és tegyünk meg mindent azért, hogy ebben másokat is részesítsünk. A szerző szerint ekkor fog megtörténni velünk a csoda, minél inkább megosztjuk ezeket a belső kincseket, annál gazdagabbak leszünk. Minél gazdagabbak leszünk, annál többet tudunk adni, és íme, nyakig vagyunk egy pozitív spirálban, mely létformává válhat, és így épül fel egy jelentőségteljes élet.

De hogy senkit el ne ijesszen a dolog, van még egy fontos alcím a könyvben: „Kezdd kis dolgokkal, de higgy a nagyokban”, és ezen a ponton megint óriási segítség, ha van melletted valaki, aki hisz benned, aki azért van melletted, hogy támogasson, aki emberileg és szakmailag is azt az elhívatást érzi, hogy téged támogasson a cél elérésében. (Hát nem semmi, a mai időkben, amikor hemzsegnek körülöttünk és bennünk a „vámpírok”. És nyomják a szöveget – szándékosan, vagy mint egy betáplált programot – de túláradó „együttérzéssel”, hogy: „Ez neked sem fog sikerülni, hiszen nekem sem sikerült”.)

És ezek a kis dolgok ott kezdődnek, hogy kezdesz odafigyelni például a saját szókincsedre és észreveszed benne a „szószemetet”, mindazt, amivel saját magad húzod le. Maxwell arról számol be, hogy kihúzta szótárából még azt a „de” szócskát is, amivel minden előtte elhangzottat tagadunk.

„Igen, de ez mégis csak túlzás!” - mondhatná valaki, és lám így mentjük fel magunkat a tétlenség vádja alól is.

Zárszóként még továbbítanám a könyv Credo-jának egy részét:

• Higgy magadban!
• Higgy az embereidben!
• Higgy a küldetésedben!

Ámen.

Darabos József Attila

coach

No meg, azért valamiből mindezt finanszírozni is kéne, és már készen állsz a szellemi kihívásokra is a sok beszéd után.

Szóval fogod, és előkapod a netet, elolvasod az összes time managementről szóló cikket, amiben benne van jó pár ötlet, mit is csinálj. Fogod a To-Do listát, csinálsz sürgős / nem sürgős táblázatot. Megírod, kitöltöd, elégedett vagy.

Aztán pár hatékony nap után, megint elmarad a várt tüchtig munkatempó és kezdődik elölről, hogy szétcsúszol és feltornyosulnak a teendőid. Közben folyamatosan elfoglaltnak érzed magad, és érzed a nyomást. Sok is az idő, meg kevés is. Aztán meg nem elég 24 óra sem… Eredmény viszont csak kevés van, ahhoz képest, amit elvársz magadtól. Tényleg kevés a 24 óra? 

Mi lehet ennek az oka?

Amikor kilépünk a munkahelyi környezetből a ránk szakadt szabadság minden pozitívumával magával hozza kevésbé átgondolt, de annál fontosabb melléktermékeit. Ezek:

• A felelősség saját IDŐnk felett. Tudatosítani, hogy bár nem szabja meg más az időbeosztásunkat, attól még magunknak meg kell szabni.”Mennyit dolgozom ma?” Ki kell pontosan mondani, hogy ne dolgozzunk se kevesebbet, se többet, mint amennyit rászántunk a konkrét munkára. Természetesen itt máris bejön a szabadágunk, mert megtehetjük, hogy egyik nap többet dolgozunk, és másnap szabadnapot adunk magunknak. A lényeg, hogy ez irányított legyen, és tudatosan mi osszuk be időnket a munka elvégzéséhez.

• A felelősség saját CÉLjaink pontos kitűzésére, úm. „Hol leszek szakmailag 6 hónap múlva?”, „Mit akarok pontosan elérni?”

• TERVEZÉS: A Nagy Cél kitűzése, például egy project, önmagában akkor valósulhat meg jól, ha kisebb részcélokra osztjuk. Ezáltal könnyebben nyomon tudjuk követni, éppen hol tartunk a folyamatban. Értékelni és tudatosítani tudjuk az eddig elért sikereinket, melyek mindig újabb lendületet adnak a folytatáshoz. Ezáltal elkerülhetjük az „Állandóan elfoglalt vagyok” mondatokat, mert nem egy nagy nyomásként éljük meg célunkat, hanem apró sikersorozatok halmazaként.

• FÓKUSZálni arra, amit éppen csinálunk. Ne hagyjuk, hogy megzavarjanak e-mailek, telefonhívások (még szakmai sem), miközben dolgozunk. Minden külső inger után 15 percet vesz igénybe, hogy visszarázódjunk munkánkba!!!!!

• Annyit VÁLLALNI, amit a lehető legjobban tudunk megcsinálni. Nem kell multitaskingolni, mert az a minőség rovására megy.

• SZÜNETEKET, aktív pihenéseket beiktatni, hogy tudjunk regenerálódni, kerüljük a túlhajszoltságot.

• Szigorúan különválasztani a családra és munkára fordított időt.

A szabadúszók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy döntést hozhatnak mit, mikor, mennyit, hol dolgoznak. Ahhoz azonban, hogy ez hatékony legyen, le kell ülni saját magukkal meetingelni. Nem elegendő a napi feladatokat lelistázni. Célirányosan, és fókusszal, tudatosan kell megélnünk a munkánkat beiktatva, hogy a Nagy Célhoz képest hol tartunk most. Vagyis a napi teendők = a JELEN mellett egy fontos tényezőt kellene beiktatni a szabadúszóknak, ami nem más, mint a JÖVŐKÉP.

Abban az esetben, ha a gondosan átgondolt jövőképet magunk előtt tartjuk, és a napi teendőinket ennek tudatában végezzük, könnyebben fenntartható hosszútávon motivációnk is.

Mi az, ami a fentiek közül könnyebben megy, mi az, ami nem? Hogyan tudom a felismert gyengeségeimet fejleszteni annak érdekében, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból?

Business Coaching ülések alkalmával a fenti témák részletes átgondolásával tudunk rövid idő alatt hatalmas pozitív változásokat hozni, amik előre lendítik hatékonyságodat és rutinná változtatják újonnan szerzett készségeidet.

Fekete-Budai Nikolett

Mind Coaching

Kertészkedés közben ötlött fel bennem egy gondolat, hasonlat formájában. A palánták olyanok, mint az emberek. Legyen mondjuk, példának okáért a paradicsompalánta.

• Megszületünk, mint ahogy a mag kinő a földből. Növögetünk, cseperedünk, mint ahogy a palánta szárba szökken. A palánta mellé célszerű karót verni, hogy a növekedés és az erős szél esetén legyen tartása. Ugyanígy nekünk is szükségünk van támogató környezetre. Olyan emberekre, akik segítenek minket az életre nevelésben, az önfejlődésben és „vihar” esetén lelki biztonságot nyújtanak. Ahogy a karót is szükséges olykor lecserélni - mert az elkorhadt, és vastagabb, erősebb kell - ugyanúgy az emberi kapcsolatainkat is felülvizsgálhatjuk, átgondolhatjuk alkalmanként: Egy hullámhosszon vagyunk még? Akarjuk, keressük, kedveljük egymás társaságát?

• Kapálás: Nehéz, fárasztó munka, de csináljuk, hogy a táptalaj felfrissüljön, és ezáltal bőségesebb legyen a termés. Mennyit tudunk szenvedni érte: inkább felkelünk hajnalban, hogy a déli égető napsütés előtt már el legyen kezdve a feladat, és délután, a munkából hullafáradtan hazatérve folytatjuk sötétedésig. De megyünk, csináljuk, mert tudjuk, hogy hasznos. Ezt mindenki tudja, és senki sem kérdőjelezi meg, hogy miért kapálunk ennyit? Sőt, mindennapi beszédtéma a „kertesek” között, hogy ki, mikor, mennyit robotol. Magunkkal szemben is ilyen tudatosak vagyunk? Mikor és mennyi időt adunk magunknak ahhoz, hogy felfrissüljünk testileg – lelkileg - szellemileg? Ez miért nem mindennapi, megszokott beszédtéma? Miért van sok embernek lelkiismeret furdalása attól, ha éppen nem csinál „semmit”, „csak” töltekezik, pihen.

• Gazolás: A giz - gazok úgy körbefogják a paradicsompalántát, mint bennünket a rossz szokások. Beporosodott nézeteink, rutinból jövő reakcióink tüskéssé tesznek minket, fojtogatnak bennünket. Nem teszik lehetővé az alkalmazkodást, az új felé nyitást. Sokszor erre azt mondják, így szoktuk és kész. De nem szokhatnánk ezt másképp? Minden csoda 3 napig/hétig tart, utána már az is megszokott lesz.

• Bogarak: Mintha nem lenne elég nekünk a sok kerti munka, közben még a légi forgalom közlekedőivel is meg kell küzdenünk: szúnyogok, legyek, méhecskék,böglyök. Bosszantanak, idegesítenek, bántanak minket. Esetleg félünk tőlük. Ha ránk szállnak, hiába kezdünk el kétségbeesetten hadonászni – elég viccesnek is tűnne mondjuk kívülről nézve magunkat, és ezzel nem érünk célt. Ha lehet, jobb kikerülni őket, vagy valahogy kezelni a helyzetet, mint amikor olyan emberekkel hoz össze minket az élet, akik bosszantanak, bántanak minket. Fogadjuk el, hogy ilyen helyzetek, emberek is léteznek, mint ahogy vannak a csípős szúnyogok, szemtelen legyek…

Ahogy a kertészkedésben, úgy a mindennapi életben is mindennek megvan a maga ideje. És kell, hogy meglegyen rá az idő. Igaz, nem lehet siettetni a dolgokat, mint ahogy a kertművelésben sem. Nincs is befolyásunk mindenre, hanem türelemmel ki kell várni. Ha pedig némi fáziskésésben vagyunk, akkor még menthetjük a menthetőt, de a gyorsaság mellett a minőségre is érdemes figyelmet fordítani. Hogy valóban szép legyen a kertünk és egészséges, bőséges legyen a termésünk.

Hogy amikor leszüreteljük munkánk zöldségét, amikor jóízűen beleharapunk az érett, piros paradicsomba, na akkor… – ahogy az édes íz kulináris élvezettel bír számunkra, úgy lelkünk mélyét is hassa át a jóérzés, hogy a kertészkedés mellett a lélektani fejlődésünk is ugyanolyan fontossággal bírt, és most boldogok vagyunk. Mert, ahogy a kertet rendeztük, úgy rendeztük lelki – érzelmi – gondolatvilágunkat is. Idővel és fáradsággal, de minden a helyére került. Üdv a Paradicsomban!

Nyisztor Melinda írása

Az 50 kreatív coaching ötlet egy haladó coachok számára íródott könyv, ami nem a coaching alapjait segít elsajátítani, hanem a már meglévő tudásunkat színesíti tovább, új ötletekkel és nézőpontokkal.  A könyv visszaviszi a coachingot oda, ahonnan indult: egy könnyed, kreatív ám eredményre vezető beszélgetéssé teszi akár az eddigi unalmas és egy sémára épülő coaching folyamatokat is. Bemutat 35 szokatlan módszert, amivel a coachee-t kizökkenthetjük a probléma-spirálból, és szemléletes, új nézőpontot kínálhatunk neki, mellyel eddig még biztosan nem szemlélte a kialakult helyzetét. Hiszen kinek jutna eszébe a problémáját egycsapásra megoldani, pusztán a „Kívánság-tóban való horgászással”, vagy megszemélyesíteni, és megdicsérni. Mégis, óriási segítségünkre lehet, ha nem csak az ügyfél, hanem mi is ki tudunk törni a megszokott módszerekből, és új, friss szemmel tudunk tekinteni a kialakult helyzetre, és ezt a frissességet át tudjuk adni a coachee-nak is.

A 35 újító kreatív ötltet mellett bemutat még 10 olyan helyszínt is, ahol eddig valószínűleg nem jutott volna eszünkbe, vagy nem használtunk túl gyakran. Pedig milyen szemléletes tud lenni egy túra coaching, vagy egy beszélgetés egy reptéri váróban, egy állatkertben vagy egy játszótéren.

A könyv utolsó fejezetében 5 ötletet ad az olvasónak arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet még hatékonyabb a coach tevékenysége, és hogyan tehet még inkább a saját renomé növeléséért. Megtalálhatók itt a marketing tippeken át a saját könyv írásának fortélyai is, tehát minden, ami egy coachot sikeresség és ismertté tehet.

Martin Wehrle könyve akkor lehet segítségünkre, ha elakadtunk a coaching során vagy ha új ötletekkel, technikákkal szeretnénk színesíteni a már meglévő repertoárunkat.

Szkróbó Tamás business coach gyakornok írása