Proaktív coaching

Régóta foglalkoztatja a tudósokat, hogy stresszes helyzetekben miért esik vissza a teljesítmény, és miért hajlamosak az emberek triviális feladatokat is elrontani nagy nyomás alatt. A Calteh kutatói szerint a kilátásba helyezett jutalom elvesztésétől való félelem eluralkodása okolható a jelenségért.

A fenti végkövetkeztetés meglepőnek tűnhet, hiszen azt gondolnánk, minél nagyobb ellentételezést ajánlunk valakinek, annál jobb munkát végez, képességei határain belül. Azonban egy bizonyos összegű vagy mértékű jutalmazást meghaladó esetekben ez megváltozik - állítja Vikram Chib, a Kaliforniai Technológiai Intézet (Caltech) posztdoktori hallgatója a Neuron szakfolyóiratban társaival közösen publikált tanulmányában.

Azt már korábbi vizsgálatok is kimutatták, hogy ha fokozatosan emeljük az ajánlott jutalmat, akkor egy ponton a teljesítmény elkezd visszaesni. Ezt azonban idáig jobbára a túlzott motiváció okozta zavarodottság számlájára írták - azt feltételezve, hogy ha nagyon sok pénzt szeretnénk nyerni, akkor hajlamosak vagyunk annyira izgalomba jönni, hogy végül nem sikerül a feladat.

Azonban Chib és társai, mágneses rezonancia alapú képalkotási eljárásokkal kimutatták, hogy a kísérletük résztvevői nem a várható nyereség, hanem annak elvesztése, a csalódás miatt izgultak, magyarán féltek. Ez a félsz minél inkább hatalmába kerített egy résztvevőt, annál rosszabb teljesítményt mutatott a kísérletben.

Mindennapjaink sakktábláján gyakran találjuk magunkat nagy lehetőségek nélkül. Lelkiállapotunk, anyagi helyzetünk, munkakörünk miatt képtelenek vagyunk a döntő lépés megtételére, amitől a fordulatot várjuk. Lassan haladunk előre, akár a sakkban a gyalog, amely a leggyengébb bábu, de egyben a legszámosabb is. Ez utóbbi tulajdonsága teszi lehetővé, hogy többedmagával együtt döntő szerephez jusson a játékban. Az alábbiakban a gyalogot, mint az eredményes együtthatás, vagy más néven a szinergia megtestesítőjét fogjuk vizsgálni.

A szűk távlatokba ragadt ember − akár a gyalog – kis mozgástérrel rendelkezik. Lépésről lépésre halad, látszólag jelentéktelenül. Ha sorsfordító dolgot nem is képes tenni, de a fejét felemelve, körbenézve felismerheti: sokan járnak hasonló cipőben. A gyalog ereje ugyanis sokaságában rejlik, a megfelelő elrendezésben, egymást erősítve létrejövő szinergia teheti (újra) jelentékennyé a játékban.

Az egymást kölcsönösen erősítő együttműködés egy letisztult példája az átlósan érintkező gyalogok sora, mely komoly erőt képvisel a táblán. Ezzel szemben az egyedül maradó, úgy nevezett „izolált gyalog” védtelensége miatt nem kívánatos állás a sakkban, csakúgy, mint az egymás alá kerülő két gyalog, melyek közül az egyik még a mozgásban is akadályoztatott.
A szinergia tehát két vagy több dolog külön-külön nem elérhető eredményt produkáló együtthatásaként írható le.

A jelen pillanatban olvasott betűk is szinergikus kapcsolatban vannak egymással, így alkotva a puszta hangalakokon túlmutató szavakat, a szavak pedig hasonló együtthatással rendeződnek mondatokba. Érzékletes példa a szinergiára jelenségére, ha elképzelünk egy elromlott jelzőlámpánál gyülekező frusztrált gyalogos csoportot, akik külön-külön képtelenek a túloldalra átjutni a folyton hömpölygő autók miatt mindaddig, amíg közösen megindulva át nem masíroznak az úttesten, néhány másodpercre megállítva a forgalmat.

Az egymással szinergikus kapcsolatban lévő személyeknek nem kell a nagy ugrás. Az egységet megtartva, lépésről lépesre, biztosan haladhatnak egy irányba. A független képességeken túlmutató rendszer erejét az elemek viszonyában kereshetjük: a közös célkitűzés, a hasonló értékrend és az együtt-tapasztalás mérföldkövei kapcsolják össze az elemeket, teremtik meg a kohéziót. Azonban a szinergia akkor igazán eredményes, ha a személyek készségei és képességei megfelelően kiegészítik egymást.

Például ha két kisgyerek elindul a spájzba lelopni a polc tetejéről a diótortát, a kohéziót az édességek szeretetéből fakadó közös célkitűzés, valamint a korábbi sikeres portyák emléke teremti meg. Azonban az eredményességhez nagyban hozzájárul az is, ha az egyikük erősebb testalkatú, a másik pedig vékonyka, így egymás nyakába ülve járhatnak szerencsével.

A jól pozícionált gyalogokként együttműködő felek a – ha úgy tetszik paraszti – józan észre támaszkodhatnak kooperációjuk során. Ez a gondolkodás a mindennapi tapasztalatok alapján tisztán belátható ismeretekre épül, közérthető és mindenki számára hozzáférhető (ahogy az angol elnevezés, a common sense is mutatja). A józan ész szabályai rajzolják ki a gyalogok mozgásterét jelentő mezőket. Ez a közös, racionális, lépésről-lépésre történő haladás, és így a szinergia megtartásának eszköze is.

A szinergia lényege a személy pozíciójának megerősítése, lehetővé téve egy erejét meghaladó probléma megoldását és megteremtve az erőforrást a további fejlődéshez. A szinergiából energiát nyerünk, melyet jól használva messzebbre juthatunk. Van olyan állás, ahol a gyalog képes elérni a tábla másik szélét. A sakk szabályai szerint ilyenkor – a királyon kívül − bármelyik másik figurára becserélhető, ezt hívják átalakulásnak (angolul sokatmondóan promotion).

A coaching során az ügyfélnek alkalma adódik rá, hogy felismerje és meghaladja magányos gyalog sorsát.  Megtanulja észrevenni, hogy kik járnak még hasonló cipőben (gyalogosan) és ha közös a cél, hogyan haladhatnak együtt előre. Az is előfordulhat, hogy a coach egy már létező csapat szinergiájának növelését segíti elő. Az ilyen team coaching során nem csak a kohézió fejlesztése a cél, hanem az egymást erősítő együttműködés létrehozása, mely nagyobb eredményességet ígér. Ugyanakkor minden folyamat alatt ki kell alakulnia a coach és kliense közötti szinergiának is, amelyből megszülethet az új megoldás, vagy iránykijelölés, és persze az energia, amely tettekre váltva a személy átalakulásának kulcsa lehet. Gyalog, aki átjutott a túloldalra.

Fedezzük fel magunkban a gyermeket! Nem tűnik túl racionális felszólításnak, amikor a felnőttek játékszabályai szerint formalizált társadalomban élünk. Ahol a napi létért folytatott taposómalomban emberek százezrei őrlik fel személyiségük java részét, hogy megteremthessék családjuk kenyerét. Ahol a pénz az emberek szemében csillogó értékként jelenik meg, s motivációjuk piramisábráján a királyok helyére emelkedett fel tündökölve. Elfelejtettük, hogy a pénz igazi értéke csak eszköz mivoltában rejlik, önmagában sose lesz forrása a boldogságnak.

Ezért mondom, térjünk vissza a bennünk lakó gyermekhez, aki egy papírpénzben a papírt, az eszközt látta, amelyet felhasznált valamely játéka közben, a pénzérmékben pedig a toronyépítés lehetőségét élte meg. A gyermekek a tevékenység öröméért játszanak a kezük ügyébe akadó tárgyakkal, eszközökkel. Legyen az bármi, egy üres gyufásdoboz, vagy akár egy színes rongyzsebkendő. A gyermeki kíváncsiság hajtja őket, amely nagyfokú koncentrált tudatállapot létrehozásához vezet. Teljesen belefeledkeznek tevékenységükbe, amely örömet szerez nekik. Mi a fő mozgatórugó? A kíváncsiság.

Mi történik velük, ha valami felkeltette az érdeklődésüket? Kezükbe veszik (ezt még a felnőtteknek sem sikerült elnyomniuk magukban), tapogatják, mindenféleképpen meg akarják ismerni. A figyelmük és a tekintetük az érdeklődésük tárgyára irányul és a koncentráció létrejön „öntudatlanul”. Ez a nagyon összpontosított állapot, valamint a gyermekek fantáziája segíti őket ahhoz, hogy elmerülhessenek tevékenységükben, s megszűnjön körülöttük a világ. A képzeletük szabadon engedése a játék eszközét azzá formálja át, amire csak szükségük van abban a pillanatban.

A fantáziájuknak köszönhetően a varázslat megtörténik, s az üres gyufásdoboz átalakul kisautóvá, repülővé, a maga zengő-bongó világával együtt jelenik meg számukra, míg a színes rongyzsebkendő a nyugalom szigetére röpít Aladin szőnyegeként, ahol éltre kelnek a tarka álmok. Az elvarázsolt birodalmában, a játék hevében a gyermek tökéletesen jelen van. Minden pillanatát megéli, megtapasztalja az „ITT és MOST” élményét.

Miért hasznos a „gyermeki én” előhívása a coaching során? Szedjük össze az előzőekben leírtakból:

1.    Kíváncsiság – a felfedezés öröme.

2.    Koncentráció – a figyelem és tekintet irányításával létrehozható a nagyfokú összpontosítás.

3.    Fantázia – a képzelettel, a szabad asszociációs képességgel meglódítható az elme.

4.    Jelenben élés – az „ITT és MOST”-ban cselekvés.

Most mindezt fordítsuk le a coaching folyamatára:

1.    Tegyük kíváncsivá a coacheet (ügyfelet). Segítsünk kibújni az ügyfélben rejlő felfedezőnek, aki új részeket akar meghódítani az életének térképén. Engedjük meg a coacheenak, hogy mint a gyermek tiszta „szoftverével”, minden információra rácsodálkozhasson, a kérdéseihez szükséges adatait megtalálhassa magában, és élje meg az „újrabootolás” örömét.

2.    Hozzuk koncentrált állapotba a coacheet. Az érzelmei ventillálása után kérdéseinkkel irányítsuk figyelmét és tekintetét a megoldandó helyzetre. Ez nem azt jelenti, hogy csak az általunk meghatározott keretek között mozoghat, hanem azt, hogy segítünk neki, hogy ne vesszen el a részletekben. Kérdéseinkkel hozzásegítjük, hogy a figyelme fókuszában a közösen kijelölt cél álljon, és azt ne tévessze szem elől.

3.    Mozgassuk meg a fantáziáját, engedjük szabadon képzeletét. Felnőttként hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent a rációnak rendeljünk alá, s ezzel egy végtelen történet veszi kezdetét, ahol a fantázia birodalma bajba kerül. A coaching folyamatában ezzel szemben szükség van arra, hogy meglovagoljuk a fantázia paripáját, amely a karámból kitörve először a szabadság édes érzését ízleli meg, amelynek senki és semmi nem szabhat határt. Ilyenkor ötletek tömege vágtat át agyunkon. Majd az elme elcsendesülve, letisztulva, lassabban fújtatva teret enged az ügyfél szabad asszociációs képességének, amely segítségül hívja a metaforákat és általuk könnyebben kifejezheti érzelmeit.

4.    Segítsünk neki abban, hogy felismerje, a jelenben tehet önmagáért. A múltba révedés, valamint az állandó jövőbe tekintés helyett élje meg a jelenben cselekvés hatalmát. Ismerje meg helyzetének körülményeit, hozza felszínre az érzéseit. A coaching során arra van szükségünk, hogy a coachee az „ITT és MOST”-ban találja meg a megoldásait, s cselekedjen a múltban szerzett pozitív tapasztalatainak, megoldási mintáinak felhasználásával és a pozitív jövővízió felépítésével.

A „gyermeki én” újrafelfedezése, valamint időnkénti szerephez engedése hozzásegíthet minket a kíváncsiságunk felébresztéséhez, a koncentrációnk gyorsabb kialakításához, a fantáziánk szabadon engedéséhez és a jelenben cselekvésünk örömének megéléséhez.
Ezek együttesen „megmozgathatnak”, felrázhatnak minket, a latin motivus szó jelentése értelmében. A belső motivációnk felkeltésében van segítségünkre a gyermeki énünk, amely a kíváncsiságunkon és a tudásszomjunkon alapszik.

A coaching speciális tanulási folyamatában a belső motivációk mellett megjelennek a külső motivációs faktorok (pld.: presztízsmotiváció), amelyek szintén lényeges tényezők, de erről majd egy másik alkalommal…

Addig is merjünk újra gyermekek lenni, mert bizony vannak olyan helyzetek, ahogyan Szabó Lőrinc megfogalmazta, ahol „Lóczi óriás lesz…”.   

Veres Richárd írása

Vetít, ködösít, kertel, hárít, köntörfalaz: rokon értelmű szavak a mellébeszélés kifejezésére. Nem kell különösebben megerőltetni magunkat, hogy tovább folytassuk a felsorolást. Számos lehetőség kínálkozik arra, ha a lényegről nem kívánunk beszélni:

-    átlátszó kifogások garmadával hárítunk;

-    olyan filmet kezdünk el vetíteni, melyről jól tudjuk, hogy igazságtartalma kétséges;

-    köntörfalazva kitérünk a kérdések elől;

-    kertelve beszélünk az élethelyzetéről;

-    kicsit ködösítünk, hogy a helyzet elsőre ne legyen átlátható.

Találékony a magyar, s ez megjelenik a nyelvhasználatunkban. Nincs még egy olyan nyelv, amely ennyire gazdag és sokszínűségével képes megjeleníteni az érzések közötti apró különbségeket. Ötletességünk nemcsak a magyar nyelvhasználatban jut kifejezésre, hanem az élet minden területén jellemez minket. Ahogy mondani szokás, „az élet megtanított minket egymásra”. A történelem egyes időszakaiban az ember alkalmazkodni kényszerült a túlélése érdekében, vagy az adott rendszer kijátszására törekedett (például gondoljunk az ország három részre szakadása idején az adózás alóli kibújásra, vagy a mai adófizetési morálra etc.). Mindenféleképpen kereste annak lehetőségét, hogy a rákényszerített élethelyzetén könnyítsen.

Ismerjük be, hogy naponta kerülünk olyan helyzetbe, amelyben komfortérzetünk szinte a nullára zuhan, s jól jönne egy laza klikkelést követően a „Simses” feltöltés. Mivel nem egy játékvilágban élünk, s ez a kattintás elmarad, így ettől a kellemetlen érzéstől a valóságban egy „belső klikkeléssel” próbálunk szabadulni. Sokszor megtesszük ezt, szinte észrevétlenül beindulnak ezek a lelki működések, belső átkapcsolások.

Életbe lépnek a tudattalan elhárító mechanizmusok és megakadályozzák az egyént abban, hogy felismeréseket tegyen az „én”-jét fenyegető mozzanatokkal szemben, amelyek előbb-utóbb szorongásos, distresszes állapothoz vezetnek. Az ilyen és ehhez hasonló nem kívánt állapotok elkerülése érdekében inkább az önáltatás, a tagadás jótékony és egy ideig kényelmes, puha, mindent elfedő köntösébe burkolózunk.

Ezekkel a természetes, de tudattalan lelki folyamatokkal találkozhatunk a coaching ülések során, amelynek egészét az őszinteség és a bizalom légkörének kell áthatnia. E két alappillér elengedhetetlen ahhoz, hogy a coach segítségével a coachee (ügyfél) biztonságos környezetben építhesse az álmaihoz vezető eredményes útját.

Ha a coachee nem tudatosan, de mégis megpróbál minket egy átláthatatlan dzsungel felé terelni, lehetőleg ne egy machetével essünk neki a kusza és buja növényzetnek, hanem ismertessük fel vele Szinyei Merse Pál ecsetvonásai mentén, hogy az őserdőből kiérve nyári tisztás várja, ami remek piknik lehetőség az évnek ebben a szakában. A coachnak fel kell ismerni, ha az ügyfél hamis képet fest a helyzetéről, vagy üres foltokat hagy a vásznon, mivel az ő felelőssége, hogy a coaching folyamat teljes képpé teljesedik-e ki, vagy csak egy vázlat marad.

Milyen formában érhető tetten a mellébeszélés vagy hárítás?

1.    Amikor a coachee kerüli a legérzékenyebb témát, esetleg más szavakkal, de újra ugyanazt a képet próbálja megrajzolni nekünk, folyamatosan visszatérve a kiindulóponthoz.

2.    Diszharmóniát érzékelünk a coachee által elmondottak, valamint a metakommunikációja között.

3.    Abban az esetben, amikor a coachee „nagyokat hallgat” bizonyos területekről, s hiányérzetünk támad.

4.    Egy feltett kérdésünkre nem érkezik válasz.

Mit tehetünk, mint coach, ha észleltük a mellébeszélés jeleit?

1.    A saját meglévő és reálisan bővíthető lehetőségeire kérdezünk rá, láttatva a helyzetet, melyben hosszan várhatja az esetleges megoldást, vagy maga is tehet elég biztonságos és elég vonzó lépéseket a kívánt célért.

2.    Provokatív kérdésekkel tükröt tartunk, amelybe belenézve megpillanthatja, hogy van tükörképe, sőt némi ellentmondás mutatkozik a kép és a valóság között.

3.    Ha hiányérzetünk szirénaként jelezné, hogy bizonyos területek mellett csendben elhaladtunk, akkor életbe kell léptetnünk a biztonsági protokollt. A követendő eljárás: felderítő kérdések bevetése, hogy a coachee és mi is ráláthassunk a vakfoltokra.

4.    Nem tágítunk, csak a kérdéseink tárházát bővítjük. Esetleg átfogalmazva újra feltesszük azt, vagy formabontó kérdésekkel segítjük a megoldáshoz. A konfrontatív csend alkalmazásával is megbonthatjuk az ellenállás falait.

Előfordulhat az első ülés alkalmával, amikor az ügyfél annyira jó a mellébeszélésben, hogy képfestő technikájával magával ragadja a coachot, aki egészen belefeledkezik az esztétikai élmény csodálatába. Ha sikeres volt az elhárítás, s marad feltáratlan terület, nincs minden veszve, levonhatjuk a tanulságot.  A következő beszélgetések alkalmával támaszkodhatunk eme feltárt tulajdonságára, kreativitására, így a coach előtt felszáll a köd, az addig titkolt részletek kirajzolódnak.

Önmagunk legnagyobb varázslói vagyunk, mindannyian szüntelenül élünk a mellébeszélés adta lehetőségekkel, hogy a kellemetlen szituációkat elkerüljük, a nem kívánt helyzeteket elhárítsuk, ködbe burkoljuk mondanivalónkat, nagyokat hallgatva lépjünk túl már-már égbekiáltó problémákon. Így készíti el a művészetekben és varázslásban jártas emberi elme az életének kópiáját, így vetítjük magunknak azt a mozifilmet, amelyet szívesebben forgattunk le és rögzítettünk a valóság helyett.

Ezért ne csodálkozzunk, ha a másik székben ülő coachee szemébe nézve a tekintetéből visszanéz egy elmezsonglőr, aki mutatványaival vagy a mellébeszélés művészetével igyekszik vonzóbbá tenni életét. Ebben az esetben köszöntsük őt megfelelőképpen, és segítsünk neki, hogy belássa, ebben a székben lehullt a lepel, s őszinteségével kerül egyre közelebb céljai megvalósulásához.  

Gondoljunk bele, milyen unalmas lenne, ha mindenki világos, nyílt Rippl-Rónaiként tevékenykedne…

Veres Richárd írása

Életünk során sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, mikor csak hagyományos gondolkodási mintáinkat meghaladva tudunk továbblépni. Ráadásul különös örömet jelent, ha a mindennapi sablonjaink mintáját átugorva, sikerül előrukkolnunk egy új, saját megoldással. Egy látszólag meghatározott helyzet keretének átértelmezését nevezzük reframingnek (vagyis átkeretezésnek), melyet a sakk bábuk közül a táblán rendhagyóan közlekedő ló, illetve szaknyelven huszár reprezentál.

A huszár kétségkívül a legkülönlegesebb figura a sakktáblán: ahelyett, hogy a sorok, oszlopok és átlók egyértelmű vonalain mozogna, L-alakban ugrik, akár más bábukon keresztül. Ugyanez kell, hogy jellemezze a kreatív problémamegoldót, a hagyományos sémák helyett új utakat kell felfedeznie, hogy eljusson A-ból B-be, átugorva az akadályokat. A (ló)ugrás fontos motívuma az átkeretező gondolkodásnak, ugyanis az akadályok megkerülése, még mindig a helyzet eredeti dimenziójában történik, de  a reframing lényege, hogy megoldási mozgásterünket oly módon bővítjük ki, hogy az esetleges gátló tényezőket meghaladjuk, átugorjuk (megelőzve a probléma útvesztőjében való bolyongást).

Képzeljünk el egy bonyolult labirintust, melyben eltévedtünk. Az eredeti séma azt sugallja, hogy falak alkotta mintázat mentén találjuk meg a kiutat, ugyanakkor, ha rájövünk, hogy a falak − a harmadik dimenzióban – átmászhatóak, akkor a probléma keretrendszerének átértelmezésével juthatunk ki a slamasztikából. Ez az a lóugrás, amit az emberi elmének a kreatív problémamegoldás során meg kell tennie.

Hogy egy huszár egyetlen mezővel arrébb kerüljön a táblán, legalább két lépésre van szüksége. Ugyanez jellemzi a kreatív gondolkodást: az A-ból B-be vezető legkézenfekvőbb útvonal helyett a gondolat egy vargabetűt tesz, bevonva látszólagosan irreleváns elemeket a megoldásba. Ahhoz, hogy kreativitásunk megfelelő mozgásteret nyerjen a mindennapjainkban, először ki kell tágítani gondolkodásunk karámjait, fel kell lazítanunk kognitív kereteinket.

A közismert − és kissé elkoptatott − 9 pontos feladat remekül érzékelteti a keretek működését:

Próbáljuk az alábbi pontokat összekötni négy egyenessel úgy, hogy nem emeljük fel közben a papírról képzeletbeli ceruzánkat!

A feladat nehézsége abban rejlik, hogy a nyolc külső pont alkotta négyzetet egyfajta határnak, keretnek fogjuk fel, és azon belül igyekszünk megoldást találni, noha erre vonatkozó megkötést a feladat nem tett. Ahhoz, hogy teljesítsük a feladatot, át kell lépnünk ezeket a határokat, átértelmezve gondolkodásunk mozgásterét:

Bizonyára már sokan ismerték a megoldási sémát, így könnyen boldogultak a feladattal. A probléma rutinszerű megoldása azonban szintén egy meghatározott keretrendszerben történik: felismerjük a kilenc pontot, beugrik a feladat és a tanult megoldási elv, majd újra megtaláljuk hogyan kell behúzni a négy egyenest. Így azonban a megoldáshoz nincs szükség valós átkeretezésre, így továbbmegyünk: Vajon össze tudjuk kötni a pontokat három egyenessel is?

A keretek tulajdonképpen a pszichológia kognitív sémáinak felelnek meg. Tanulási folyamataink során felismerünk helyzeteket, melyekhez értelmezéseket rendelünk. Ez az automatizálódás teszi lehetővé mindennapi műveleteink fluens elvégzését, ugyanakkor elménk ilyenkor csupán a – séma vonatkozásában − releváns adatokat dolgozza fel. A gyermeki feladatmegoldás kreatív jellege is ebből fakad: tulajdonképpen keret nélkül tud gondolkodni.

A 9 pontos feladatot felismerve is egy – már kibővített – keretet, sémát illesztünk a problémára, és szinte észre sem vesszük, hogy jelen esetben a pontok meglehetősen nagy méretűek, inkább már foltok. Egy újabb átkeretezés után pedig kihasználjuk az ábra eddig rejtett lehetőségét:

A keretet még tovább bővítve jutottunk el a megoldáshoz. Képesek voltunk újból meghaladni gondolkodásunkat „desematizálva” a helyzetet, annak egyedi paramétereit (nagy méretű pontok) használva fel a megoldásban. (Amennyiben azonban a pontok apróbbak lettek volna a vonalak vastagságának növelésével is el tudtunk volna jutni a megoldáshoz.)

A kreatív problémamegoldás jellemzője, hogy gyakran jelentéktelen vagy a helyzethez nem kapcsolódó részleteken keresztül talál utat. Ez a jelenség azonban érthető annak tudatában, hogy eleve kereteink, illetve sémáik határozzák meg a különböző részletek relevanciáját számunkra. Egy jelentéktelennek tűnő részlet kiemelése épp úgy az aktuális keretet meghaladó módszer (pl. a pontok mérete), mint ha egy teljesen véletlenszerű, külső motívumot használunk inspirációnak a megoldás során.

Akik még mindig csalásnak érzik a pontok és vonalak méretével való játékot, azoknak üzenem, hogy van háromvonalas megoldása az eredeti feladatnak: matematikus ismerősöm három párhuzamos egyenest futtatott végig a háromszor három ponton, majd közölte, hogy ugye a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást. Ezzel újfent kitágította a keretet. (Bár hozzá kell tennem, hogy a megoldás gyakorlati sikere kétséges, ugyanis ceruzáját kétszer is felemelte, végtelen egyenest pedig meg sem próbált rajzolni)

A különböző élethelyzetekben a személy keretekben mozog, melyek kibővítése, átértelmezése növeli lehetőségei számát. A coach segít majd „kiugrani” a kereteken belül megfogalmazódó szabályrendszerekből, ha az nem szolgálja a közösen kitűzött cél elérését. Az ügyfél fokozatosan képessé válik új útvonalakat találni életében, munkájában, ha a hagyományos utak nem járhatók. A keresés során coach és coachee (ügyfél) együtt vágják át a szűknek bizonyuló kereteket: egy megfontolt huszárvágással.