Fedezzük fel magunkban a gyermeket! Nem tűnik túl racionális felszólításnak, amikor a felnőttek játékszabályai szerint formalizált társadalomban élünk. Ahol a napi létért folytatott taposómalomban emberek százezrei őrlik fel személyiségük java részét, hogy megteremthessék családjuk kenyerét. Ahol a pénz az emberek szemében csillogó értékként jelenik meg, s motivációjuk piramisábráján a királyok helyére emelkedett fel tündökölve. Elfelejtettük, hogy a pénz igazi értéke csak eszköz mivoltában rejlik, önmagában sose lesz forrása a boldogságnak.
Ezért mondom, térjünk vissza a bennünk lakó gyermekhez, aki egy papírpénzben a papírt, az eszközt látta, amelyet felhasznált valamely játéka közben, a pénzérmékben pedig a toronyépítés lehetőségét élte meg. A gyermekek a tevékenység öröméért játszanak a kezük ügyébe akadó tárgyakkal, eszközökkel. Legyen az bármi, egy üres gyufásdoboz, vagy akár egy színes rongyzsebkendő. A gyermeki kíváncsiság hajtja őket, amely nagyfokú koncentrált tudatállapot létrehozásához vezet. Teljesen belefeledkeznek tevékenységükbe, amely örömet szerez nekik. Mi a fő mozgatórugó? A kíváncsiság.
Mi történik velük, ha valami felkeltette az érdeklődésüket? Kezükbe veszik (ezt még a felnőtteknek sem sikerült elnyomniuk magukban), tapogatják, mindenféleképpen meg akarják ismerni. A figyelmük és a tekintetük az érdeklődésük tárgyára irányul és a koncentráció létrejön „öntudatlanul”. Ez a nagyon összpontosított állapot, valamint a gyermekek fantáziája segíti őket ahhoz, hogy elmerülhessenek tevékenységükben, s megszűnjön körülöttük a világ. A képzeletük szabadon engedése a játék eszközét azzá formálja át, amire csak szükségük van abban a pillanatban.
A fantáziájuknak köszönhetően a varázslat megtörténik, s az üres gyufásdoboz átalakul kisautóvá, repülővé, a maga zengő-bongó világával együtt jelenik meg számukra, míg a színes rongyzsebkendő a nyugalom szigetére röpít Aladin szőnyegeként, ahol éltre kelnek a tarka álmok. Az elvarázsolt birodalmában, a játék hevében a gyermek tökéletesen jelen van. Minden pillanatát megéli, megtapasztalja az „ITT és MOST” élményét.
Miért hasznos a „gyermeki én” előhívása a coaching során? Szedjük össze az előzőekben leírtakból:
1. Kíváncsiság – a felfedezés öröme.
2. Koncentráció – a figyelem és tekintet irányításával létrehozható a nagyfokú összpontosítás.
3. Fantázia – a képzelettel, a szabad asszociációs képességgel meglódítható az elme.
4. Jelenben élés – az „ITT és MOST”-ban cselekvés.
Most mindezt fordítsuk le a coaching folyamatára:
1. Tegyük kíváncsivá a coacheet (ügyfelet). Segítsünk kibújni az ügyfélben rejlő felfedezőnek, aki új részeket akar meghódítani az életének térképén. Engedjük meg a coacheenak, hogy mint a gyermek tiszta „szoftverével”, minden információra rácsodálkozhasson, a kérdéseihez szükséges adatait megtalálhassa magában, és élje meg az „újrabootolás” örömét.
2. Hozzuk koncentrált állapotba a coacheet. Az érzelmei ventillálása után kérdéseinkkel irányítsuk figyelmét és tekintetét a megoldandó helyzetre. Ez nem azt jelenti, hogy csak az általunk meghatározott keretek között mozoghat, hanem azt, hogy segítünk neki, hogy ne vesszen el a részletekben. Kérdéseinkkel hozzásegítjük, hogy a figyelme fókuszában a közösen kijelölt cél álljon, és azt ne tévessze szem elől.
3. Mozgassuk meg a fantáziáját, engedjük szabadon képzeletét. Felnőttként hajlamosak vagyunk arra, hogy mindent a rációnak rendeljünk alá, s ezzel egy végtelen történet veszi kezdetét, ahol a fantázia birodalma bajba kerül. A coaching folyamatában ezzel szemben szükség van arra, hogy meglovagoljuk a fantázia paripáját, amely a karámból kitörve először a szabadság édes érzését ízleli meg, amelynek senki és semmi nem szabhat határt. Ilyenkor ötletek tömege vágtat át agyunkon. Majd az elme elcsendesülve, letisztulva, lassabban fújtatva teret enged az ügyfél szabad asszociációs képességének, amely segítségül hívja a metaforákat és általuk könnyebben kifejezheti érzelmeit.
4. Segítsünk neki abban, hogy felismerje, a jelenben tehet önmagáért. A múltba révedés, valamint az állandó jövőbe tekintés helyett élje meg a jelenben cselekvés hatalmát. Ismerje meg helyzetének körülményeit, hozza felszínre az érzéseit. A coaching során arra van szükségünk, hogy a coachee az „ITT és MOST”-ban találja meg a megoldásait, s cselekedjen a múltban szerzett pozitív tapasztalatainak, megoldási mintáinak felhasználásával és a pozitív jövővízió felépítésével.
A „gyermeki én” újrafelfedezése, valamint időnkénti szerephez engedése hozzásegíthet minket a kíváncsiságunk felébresztéséhez, a koncentrációnk gyorsabb kialakításához, a fantáziánk szabadon engedéséhez és a jelenben cselekvésünk örömének megéléséhez.
Ezek együttesen „megmozgathatnak”, felrázhatnak minket, a latin motivus szó jelentése értelmében. A belső motivációnk felkeltésében van segítségünkre a gyermeki énünk, amely a kíváncsiságunkon és a tudásszomjunkon alapszik.
A coaching speciális tanulási folyamatában a belső motivációk mellett megjelennek a külső motivációs faktorok (pld.: presztízsmotiváció), amelyek szintén lényeges tényezők, de erről majd egy másik alkalommal…
Addig is merjünk újra gyermekek lenni, mert bizony vannak olyan helyzetek, ahogyan Szabó Lőrinc megfogalmazta, ahol „Lóczi óriás lesz…”.
Veres Richárd írása
Vajon mi a különbség a két, hasonló érzés között? A PsyBlog írása szerint az irigyelt "másik" sikerének alapja a kulcskérdés. Ha azt érezzük, jogtalanul, érdemtelenül ért el eredményt, hajlamosak vagyunk ellenszenvvel viseltetni iránta, és mint Niels van de Ven és szintén a Tilburgi Egyetemen dolgozó társai kimutatták(1), ez agresszív érzéseket szül.
A fenti végkövetkeztetés meglepőnek tűnhet, hiszen azt gondolnánk, minél nagyobb ellentételezést ajánlunk valakinek, annál jobb munkát végez, képességei határain belül. Azonban egy bizonyos összegű vagy mértékű jutalmazást meghaladó esetekben ez megváltozik - állítja 