Ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk: itt az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, legyen a coaching tudatosan háromdimenziós!
- hiszen a coaching számos gyakorlatot alkalmaz: a két szék technika, az üres szék technikája, szerepcserék, tükrözés stb. Alkalmazásuk során a hatékonyság növelése érdekében gyakran történik fizikai hely(zet)váltás is, hiszen a résztvevők gyakran szó szerint ülnek át egyik vagy másik székbe –szerepbe.
Meggyőződésem, hogy ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk, miért ne vihetnénk ezért (még) több aktivitást akár egy „klasszikus” coachingba?
Térre van szüksége, helyes lépés, visszatáncol, hátat fordít, lógatja az orrát, mélyre ás, befordul, kinyílik, félvállról vesz, felülkerekedik, fejet hajt, rámozdul, elkerül, kitart, belelendül, átugrik rajta, befeszül, fel van pörögve… csak egy rövidke felsorolás a teljesség igénye nélkül.
Ha az ügyfél ilyen és hasonló kifejezéseket használ, érdemes ezeket megragadni: felajánlani annak lehetőségét, hogy az általa vázolt szituációt – vagy annak egy részét – egyszerűen helyezzük „térbe” és a mozgás dimenzióiba.
Hogy miről is van szó – konkrétabban:
Nézzük a szerepcserét vagy az adott probléma több szempontú megközelítését: A tényleges helyváltoztatás – például a másik fotelben történő helyet foglalás, segíti, hogy ügyfelünk könnyebben tudjon belépni az adott állapotba.
A logika fordítva is működik, sőt! A mozgás tudatos alkalmazása – melynek alapja az ügyfél erre való nyitottsága – katalizátora lehet a folyamatnak: előbb vegyen fel egy pózt/pozíciót, egy olyan helyzetet, ami képes kivetíteni a gondolatot, megmutatni a kapcsolódást az adott problémához. Akrobatikus mutatványokra persze nincs szükség, már az eleve sokat lendíthet az aktuális szituáció feltárásában, ha egy konkrét érzetet, pl.: „felszabadultság” próbálunk a verbalitás „fogságából” kiragadni és mozdulatokkal lefesteni, mint ahogy azzal is lehet kísérletezni, hogy kis, vagy nagyobb lépésekkel érezzük-e komfortosabbnak a haladást, nem is beszélve arról, hogy átlépünk vagy megkerülünk dolgokat…
Azt gondolom tehát, eljött az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, ahogy a túra-coaching is új ösvényeket nyitott már a coaching és a fizikai aktivitás ötvözése által, úgy bármilyen mozgás-kultúra, vagy „csak” önmagában a mozgás tudatos használata további izgalmas lehetőségeket kínál.
Nekem a nomád táncok színes és kreatív, ugyanakkor egy egészen jól katalogizálható és rendszerezett mozgásstruktúrája adja azt az eszközt, mely kellően nyitott és rugalmas ahhoz, hogy bárhol, bármikor alkalmazható legyen:
- segítségével megtalálható és gyakorolható az egyensúly,
- megtapasztalható milyen minden részünkkel jelenLENNI,
- felfedezhető a pozitív feszültség,
- fejleszthető az önismeret
- megélhető a harmónia és az öröm.
Ezek a táncok ugyanis olyan nyers, tiszta lenyomatát adják az alap-érzelmeknek és ösztönöknek, melyek segítik a kapcsolódást önmagunkhoz és a természethez egyaránt, mely utóbbinak mi is részesei vagyunk. Ráadásul az a mozdulat-készlet, melyből a táncok építkeznek, önálló elemeire bontva is használható.
Érdemes tehát próbára tenni – ha eddig nem tettük, akkor először önmagunkat – tágítani a határokat és egy kicsit elkalandozni a mozgás – tánc – coaching összefüggéseinek területére.
Petik Rozália life coach írása
