Külföldön és Magyarországon is jó néhány cikk, előadás és blogbejegyzés született már a coaching megtérülésének témájában. Egyrészről ez azt jelenti, hogy a megtérülés kérdése foglalkoztatja mind a coachokat, mind pedig a leendő ügyfeleket. A coach számára ez alapvetően hitelességi− és marketingkérdés, mivel ez által tudja szolgáltatását eladni; az ügyfél számára pedig hasznossági mutató, hogy mit várhat a coaching folyamatba befektetett pénzéért cserébe.
Fontos hangsúlyozni, hogy a megtérülés kérdése iránt leginkább a leendő ügyfél érdeklődik, hiszen a coaching folyamatban már részt vett kliens számára többnyire evidens, hogy mit profitált belőle. Másodsorban pedig ez a fokozott érdeklődés a megtérülés kérdése körül azt is mutatja, hogy a coachingnak igazoló szerepet is magára kell vállalnia, mivel hazánkban sajnálatos módon még mindig nincs a köztudatban, hogy mi is pontosan a coaching, és mikor célszerű igénybe venni.
A megtérülés számítására Donald Kirkpatrick által kidolgozott modell továbbfejlesztett és a coachingra adaptált változatát használják standardként a coachok ügyfeleik körében. Kirkpatrick a modellt 1959-ben publikálta először, majd átdolgozott változatát 1975-ben jelentette meg a "Evaluating Training Programs" című munkájában. Ahogy a könyv címe is mutatja, a mérési eljárást alapvetően a tréning programok értékelésére optimalizálták, így csak fenntartásokkal használható a coaching programokra, mivel ez utóbbi maximálisan személyre és konkrét problematikára szabott folyamat, eltérően a tréningtől.
Kirkpatrick a tréning, illetve coaching programok értékelésének 4 szintjét állapította meg:
1. REAKCIÓ - amit a résztvevők gondolnak és éreznek arról a tréning vagy coaching programról, amelyben részt vettek.
2. TANULÁS - a program által okozott tudásnövekedés, készségfejlődés és attitűdbeli változások.
3. VISELKEDÉS - az új tudás, készség illetve attitűd implementációja a mindennapi munkába.
4. EREDMÉNYEK - a végső eredmények, amelyeket sikerült elérni a tréning vagy a coaching folyamán (ez lehet pénz, teljesítmény alapú stb.)
A modellből kitűnik, hogy a résztvevők szubjektív értékítéletére hagyatkozik, és csak a negyedik szint az, ami a kívülálló − adott esetben a megbízó − számára objektív értékelési pontot jelenthet. A modell eredményeit „puhának” nevezhetjük, olyan értelemben, hogy nem számszerűsíthetők. Éppen ezért Jack Phillips kiegészítette a modellt egy a közgazdaságtanban használt mutatószámmal a ROI-val (Return on Investment), amely azt mutatja meg, hogy a coaching programba fektetett összeg a folyamat végére történő változások következtében mennyire térül meg, azaz a befektetett összeg hányszorosa fog visszaáramolni a kasszába a program hatására. A coaching program ROI mutatóját nevezzük számszerűsíthető, „kemény” típusú eredménynek. Ez a mutatószám adhatja a megbízó számára a legobjektívebb képet a coaching folyamat eredményességéről.
Folyt. köv....
Takács István írása
