Életünk során sokszor találjuk magunkat olyan helyzetben, mikor csak hagyományos gondolkodási mintáinkat meghaladva tudunk továbblépni. Ráadásul különös örömet jelent, ha a mindennapi sablonjaink mintáját átugorva, sikerül előrukkolnunk egy új, saját megoldással. Egy látszólag meghatározott helyzet keretének átértelmezését nevezzük reframingnek (vagyis átkeretezésnek), melyet a sakk bábuk közül a táblán rendhagyóan közlekedő ló, illetve szaknyelven huszár reprezentál.
A huszár kétségkívül a legkülönlegesebb figura a sakktáblán: ahelyett, hogy a sorok, oszlopok és átlók egyértelmű vonalain mozogna, L-alakban ugrik, akár más bábukon keresztül. Ugyanez kell, hogy jellemezze a kreatív problémamegoldót, a hagyományos sémák helyett új utakat kell felfedeznie, hogy eljusson A-ból B-be, átugorva az akadályokat. A (ló)ugrás fontos motívuma az átkeretező gondolkodásnak, ugyanis az akadályok megkerülése, még mindig a helyzet eredeti dimenziójában történik, de a reframing lényege, hogy megoldási mozgásterünket oly módon bővítjük ki, hogy az esetleges gátló tényezőket meghaladjuk, átugorjuk (megelőzve a probléma útvesztőjében való bolyongást).
Képzeljünk el egy bonyolult labirintust, melyben eltévedtünk. Az eredeti séma azt sugallja, hogy falak alkotta mintázat mentén találjuk meg a kiutat, ugyanakkor, ha rájövünk, hogy a falak − a harmadik dimenzióban – átmászhatóak, akkor a probléma keretrendszerének átértelmezésével juthatunk ki a slamasztikából. Ez az a lóugrás, amit az emberi elmének a kreatív problémamegoldás során meg kell tennie.
Hogy egy huszár egyetlen mezővel arrébb kerüljön a táblán, legalább két lépésre van szüksége. Ugyanez jellemzi a kreatív gondolkodást: az A-ból B-be vezető legkézenfekvőbb útvonal helyett a gondolat egy vargabetűt tesz, bevonva látszólagosan irreleváns elemeket a megoldásba. Ahhoz, hogy kreativitásunk megfelelő mozgásteret nyerjen a mindennapjainkban, először ki kell tágítani gondolkodásunk karámjait, fel kell lazítanunk kognitív kereteinket.
A közismert − és kissé elkoptatott − 9 pontos feladat remekül érzékelteti a keretek működését:
Próbáljuk az alábbi pontokat összekötni négy egyenessel úgy, hogy nem emeljük fel közben a papírról képzeletbeli ceruzánkat!
A feladat nehézsége abban rejlik, hogy a nyolc külső pont alkotta négyzetet egyfajta határnak, keretnek fogjuk fel, és azon belül igyekszünk megoldást találni, noha erre vonatkozó megkötést a feladat nem tett. Ahhoz, hogy teljesítsük a feladatot, át kell lépnünk ezeket a határokat, átértelmezve gondolkodásunk mozgásterét:
Bizonyára már sokan ismerték a megoldási sémát, így könnyen boldogultak a feladattal. A probléma rutinszerű megoldása azonban szintén egy meghatározott keretrendszerben történik: felismerjük a kilenc pontot, beugrik a feladat és a tanult megoldási elv, majd újra megtaláljuk hogyan kell behúzni a négy egyenest. Így azonban a megoldáshoz nincs szükség valós átkeretezésre, így továbbmegyünk: Vajon össze tudjuk kötni a pontokat három egyenessel is?
A keretek tulajdonképpen a pszichológia kognitív sémáinak felelnek meg. Tanulási folyamataink során felismerünk helyzeteket, melyekhez értelmezéseket rendelünk. Ez az automatizálódás teszi lehetővé mindennapi műveleteink fluens elvégzését, ugyanakkor elménk ilyenkor csupán a – séma vonatkozásában − releváns adatokat dolgozza fel. A gyermeki feladatmegoldás kreatív jellege is ebből fakad: tulajdonképpen keret nélkül tud gondolkodni.
A 9 pontos feladatot felismerve is egy – már kibővített – keretet, sémát illesztünk a problémára, és szinte észre sem vesszük, hogy jelen esetben a pontok meglehetősen nagy méretűek, inkább már foltok. Egy újabb átkeretezés után pedig kihasználjuk az ábra eddig rejtett lehetőségét:
A keretet még tovább bővítve jutottunk el a megoldáshoz. Képesek voltunk újból meghaladni gondolkodásunkat „desematizálva” a helyzetet, annak egyedi paramétereit (nagy méretű pontok) használva fel a megoldásban. (Amennyiben azonban a pontok apróbbak lettek volna a vonalak vastagságának növelésével is el tudtunk volna jutni a megoldáshoz.)
A kreatív problémamegoldás jellemzője, hogy gyakran jelentéktelen vagy a helyzethez nem kapcsolódó részleteken keresztül talál utat. Ez a jelenség azonban érthető annak tudatában, hogy eleve kereteink, illetve sémáik határozzák meg a különböző részletek relevanciáját számunkra. Egy jelentéktelennek tűnő részlet kiemelése épp úgy az aktuális keretet meghaladó módszer (pl. a pontok mérete), mint ha egy teljesen véletlenszerű, külső motívumot használunk inspirációnak a megoldás során.
Akik még mindig csalásnak érzik a pontok és vonalak méretével való játékot, azoknak üzenem, hogy van háromvonalas megoldása az eredeti feladatnak: matematikus ismerősöm három párhuzamos egyenest futtatott végig a háromszor három ponton, majd közölte, hogy ugye a párhuzamosok a végtelenben metszik egymást. Ezzel újfent kitágította a keretet. (Bár hozzá kell tennem, hogy a megoldás gyakorlati sikere kétséges, ugyanis ceruzáját kétszer is felemelte, végtelen egyenest pedig meg sem próbált rajzolni)
A különböző élethelyzetekben a személy keretekben mozog, melyek kibővítése, átértelmezése növeli lehetőségei számát. A coach segít majd „kiugrani” a kereteken belül megfogalmazódó szabályrendszerekből, ha az nem szolgálja a közösen kitűzött cél elérését. Az ügyfél fokozatosan képessé válik új útvonalakat találni életében, munkájában, ha a hagyományos utak nem járhatók. A keresés során coach és coachee (ügyfél) együtt vágják át a szűknek bizonyuló kereteket: egy megfontolt huszárvágással.
Király | Proaktivitás - Előrelátás, előre cselekvés |
Vezér | Asszertivitás - Önérvényesítés, mások figyelembevételével |
Bástya | Reziliencia - Rugalmas alkalmazkodás |
Futó | Fluencia - A gondolatok áramlása |
Huszár | Reframing - Átkeretezés |
Gyalog | Szinergia - Együttműködés |