Vetít, ködösít, kertel, hárít, köntörfalaz: rokon értelmű szavak a mellébeszélés kifejezésére. Nem kell különösebben megerőltetni magunkat, hogy tovább folytassuk a felsorolást. Számos lehetőség kínálkozik arra, ha a lényegről nem kívánunk beszélni:
- átlátszó kifogások garmadával hárítunk;
- olyan filmet kezdünk el vetíteni, melyről jól tudjuk, hogy igazságtartalma kétséges;
- köntörfalazva kitérünk a kérdések elől;
- kertelve beszélünk az élethelyzetéről;
- kicsit ködösítünk, hogy a helyzet elsőre ne legyen átlátható.
Találékony a magyar, s ez megjelenik a nyelvhasználatunkban. Nincs még egy olyan nyelv, amely ennyire gazdag és sokszínűségével képes megjeleníteni az érzések közötti apró különbségeket. Ötletességünk nemcsak a magyar nyelvhasználatban jut kifejezésre, hanem az élet minden területén jellemez minket. Ahogy mondani szokás, „az élet megtanított minket egymásra”. A történelem egyes időszakaiban az ember alkalmazkodni kényszerült a túlélése érdekében, vagy az adott rendszer kijátszására törekedett (például gondoljunk az ország három részre szakadása idején az adózás alóli kibújásra, vagy a mai adófizetési morálra etc.). Mindenféleképpen kereste annak lehetőségét, hogy a rákényszerített élethelyzetén könnyítsen.
Ismerjük be, hogy naponta kerülünk olyan helyzetbe, amelyben komfortérzetünk szinte a nullára zuhan, s jól jönne egy laza klikkelést követően a „Simses” feltöltés. Mivel nem egy játékvilágban élünk, s ez a kattintás elmarad, így ettől a kellemetlen érzéstől a valóságban egy „belső klikkeléssel” próbálunk szabadulni. Sokszor megtesszük ezt, szinte észrevétlenül beindulnak ezek a lelki működések, belső átkapcsolások.
Életbe lépnek a tudattalan elhárító mechanizmusok és megakadályozzák az egyént abban, hogy felismeréseket tegyen az „én”-jét fenyegető mozzanatokkal szemben, amelyek előbb-utóbb szorongásos, distresszes állapothoz vezetnek. Az ilyen és ehhez hasonló nem kívánt állapotok elkerülése érdekében inkább az önáltatás, a tagadás jótékony és egy ideig kényelmes, puha, mindent elfedő köntösébe burkolózunk.
Ezekkel a természetes, de tudattalan lelki folyamatokkal találkozhatunk a coaching ülések során, amelynek egészét az őszinteség és a bizalom légkörének kell áthatnia. E két alappillér elengedhetetlen ahhoz, hogy a coach segítségével a coachee (ügyfél) biztonságos környezetben építhesse az álmaihoz vezető eredményes útját.
Ha a coachee nem tudatosan, de mégis megpróbál minket egy átláthatatlan dzsungel felé terelni, lehetőleg ne egy machetével essünk neki a kusza és buja növényzetnek, hanem ismertessük fel vele Szinyei Merse Pál ecsetvonásai mentén, hogy az őserdőből kiérve nyári tisztás várja, ami remek piknik lehetőség az évnek ebben a szakában. A coachnak fel kell ismerni, ha az ügyfél hamis képet fest a helyzetéről, vagy üres foltokat hagy a vásznon, mivel az ő felelőssége, hogy a coaching folyamat teljes képpé teljesedik-e ki, vagy csak egy vázlat marad.
Milyen formában érhető tetten a mellébeszélés vagy hárítás?
1. Amikor a coachee kerüli a legérzékenyebb témát, esetleg más szavakkal, de újra ugyanazt a képet próbálja megrajzolni nekünk, folyamatosan visszatérve a kiindulóponthoz.
2. Diszharmóniát érzékelünk a coachee által elmondottak, valamint a metakommunikációja között.
3. Abban az esetben, amikor a coachee „nagyokat hallgat” bizonyos területekről, s hiányérzetünk támad.
4. Egy feltett kérdésünkre nem érkezik válasz.
Mit tehetünk, mint coach, ha észleltük a mellébeszélés jeleit?
1. A saját meglévő és reálisan bővíthető lehetőségeire kérdezünk rá, láttatva a helyzetet, melyben hosszan várhatja az esetleges megoldást, vagy maga is tehet elég biztonságos és elég vonzó lépéseket a kívánt célért.
2. Provokatív kérdésekkel tükröt tartunk, amelybe belenézve megpillanthatja, hogy van tükörképe, sőt némi ellentmondás mutatkozik a kép és a valóság között.
3. Ha hiányérzetünk szirénaként jelezné, hogy bizonyos területek mellett csendben elhaladtunk, akkor életbe kell léptetnünk a biztonsági protokollt. A követendő eljárás: felderítő kérdések bevetése, hogy a coachee és mi is ráláthassunk a vakfoltokra.
4. Nem tágítunk, csak a kérdéseink tárházát bővítjük. Esetleg átfogalmazva újra feltesszük azt, vagy formabontó kérdésekkel segítjük a megoldáshoz. A konfrontatív csend alkalmazásával is megbonthatjuk az ellenállás falait.
Előfordulhat az első ülés alkalmával, amikor az ügyfél annyira jó a mellébeszélésben, hogy képfestő technikájával magával ragadja a coachot, aki egészen belefeledkezik az esztétikai élmény csodálatába. Ha sikeres volt az elhárítás, s marad feltáratlan terület, nincs minden veszve, levonhatjuk a tanulságot. A következő beszélgetések alkalmával támaszkodhatunk eme feltárt tulajdonságára, kreativitására, így a coach előtt felszáll a köd, az addig titkolt részletek kirajzolódnak.
Önmagunk legnagyobb varázslói vagyunk, mindannyian szüntelenül élünk a mellébeszélés adta lehetőségekkel, hogy a kellemetlen szituációkat elkerüljük, a nem kívánt helyzeteket elhárítsuk, ködbe burkoljuk mondanivalónkat, nagyokat hallgatva lépjünk túl már-már égbekiáltó problémákon. Így készíti el a művészetekben és varázslásban jártas emberi elme az életének kópiáját, így vetítjük magunknak azt a mozifilmet, amelyet szívesebben forgattunk le és rögzítettünk a valóság helyett.
Ezért ne csodálkozzunk, ha a másik székben ülő coachee szemébe nézve a tekintetéből visszanéz egy elmezsonglőr, aki mutatványaival vagy a mellébeszélés művészetével igyekszik vonzóbbá tenni életét. Ebben az esetben köszöntsük őt megfelelőképpen, és segítsünk neki, hogy belássa, ebben a székben lehullt a lepel, s őszinteségével kerül egyre közelebb céljai megvalósulásához.
Gondoljunk bele, milyen unalmas lenne, ha mindenki világos, nyílt Rippl-Rónaiként tevékenykedne…
Veres Richárd írása
