Hazafelé az autóban arról beszélgetünk, hogy Miki bácsit rá kell venni a változásra. Az nem lehet, hogy a nyugdíjhoz közeledik, és minimálbérre van bejelentve. Nyomom a gázt, és közben lendületesen magyarázom, hogy Miki bácsinak változtatni kell. Eleve pályázni sem mer, mert elmúlt ötven éves. Akkor kezdjen el ingatlanozni. Igen, az neki való. Csináljon végre valamit. Csak otthon ül, és olvas. A kezünkbe kell venni az ügyet, és elintézni helyette. Írassuk be egy társasházkezelő tanfolyamra. Az megéri. Legalább addig is emberek között van. Ragad rá valami. Én ezt csinálnám. Ez biztos. De Miki bácsi fél, mondom ki végül.
A húgom nem gyakorol eleget. Ezen változtatni kell. Amióta szemmel tartom, bezzeg le tudja fogni az F-dúrt. Egész nap tévét néz. Ki se mozdul a lakásból. Legalább az angol adókat nézné. De nem érdekli semmi. Csak kifogásokat keres. A gitározást is én találtam ki. Egész nap nem mozog. Nem ártana lefogynia. A múltkor már megfenyegettem, hogy nem lesz több gitáróra. Azt hiszed, érdekli? Nem igaz, hogy ezt nem lehet megszervezni. Itt valamit lépni kell. Ezt nem hiszem el.
Mindannyian hallottunk már ilyen monológokat, sőt a legtöbben magunk is hajlamosak vagyunk tisztán látni: mit, hogyan kellene tennie a másiknak, és mikor min kellene változtatnia.
De vagyunk ilyen vitézek a saját csatáinkban is?
Tegyük fel, munkahelyet szeretnék váltani. Azt érzem, hogy nekem ennél több jár. Ha máshol legalább csoportvezetőként csinálhatnám ugyanezt. Újra elő kellene szedni a diplomámat. Le kellene végre szakvizsgázni. El kellene menni Angliába dolgozni. Újra felvételizni kellene az EU intézményekbe. Most már lépni kellene. Valami most már történjen. Csak lenne időm utánajárni. Csak lenne egy hely, hogy nyugodtan átgondoljam. Csak valaki megmondaná a frankót.
De van elég önuralmam, hogy tényleg leüljek és átgondoljam? Vagyok elég tudatos ahhoz, hogy kitűzzek egy célt magam elé? Vagyok elég következetes ahhoz, hogy naponta tegyek is érte? Egyáltalán meg tudom találni a jó célt? És, ha változatni kell, van erőm megtenni az első lépést? Van erőm segítséget kérni, ha nem megy egyedül?
És ez még csak a munkahelyem. Hogy állok a csatákkal az életem többi területén? Akarok, tudok változtatni a rossz beidegződéseken? Felismerem ezeket? Szoktam magamról gondolkozni egyáltalán?
A legtöbben ösztönösen félünk a változástól. A változás belépés egy homályos, idegen szobába. Egy szorongató csomó a hasban. Egy éhesen elindulás, egy térkép nélküli kalandra fel.
Érdemes elgondolkozni a félelmeinken. Én mitől félek? És mihez kezdek a félelmeimmel? Próbálok velük szembenézni, vagy hagyom, hogy fölém magasodjanak?
És a változásban kihívást látok, vagy nyomasztó terhet? Hogyan állok én a változással?
Ármos Lóránd business coach írása
