Nagyapámnak volt egy álma. Arról álmodott, hogy egyszer eljut Székelyföldre. Nem tudom, miért éppen oda vágyott, hiszen másfelé sem sokat utazott. Talán a romantikus hegyvidék, talán a korondi kerámiák, vagy a székely viccek legendás világa vonzotta oda. Talán épp azért volt és maradt ez vonzó cél számára, mert autója nem volt, az út pedig túl hosszú volt ahhoz, hogy motorbiciklijén nekivágjon.
Nyugdíjas éveiben sok időt töltött a kertben. A zöldségágyások között mérnöki pontossággal kilyukasztott locsolócsövek feküdtek, a kerti szerszámok példás rendben álltak a műhely sarkában. Sőt, a kimosott mézesbödönök is szépen, sorban csöpögtek a terasz szélén. Nagyapám példás rendett tartott a dolgai között, és néha felsóhajtott: “Hajjaj, fiam, ha én egyszer eljuthatnék Székelyföldre!”
A kilencvenes évek elején egyszerre több autó is került a családba. A gyerekei is többet utaztak, és egy napon a fia, aki épp üzleti útra készült, örömmel állt meg nagyapám előtt: “Édesapám, csomagolj, két nap múlva utazunk. Elviszlek Székelyföldre!”
Nagyapám előbb kicsit meglepődött, elmosolyodott, de hamar visszanyerte lélekjelenlétét: “Nem úgy van az, fiam. Nem mehetek én el csak úgy!” De hát mi dolga lehetett? Próbáltuk meggyőzni, hogy munkába mennie nem kell, az állatokat és a kertet pedig pár napig nyugodtan rábízhatja nagymamára. “Miért, mit csinálsz, apukám?” próbálta faggatni a fia, amire nagyapám kivágta magát: “Lesem az időt!”
Ez a három szó bevonult a családi legendáriumba, és azóta is mosolyogva emlegetjük.
Nagyon eltérően viszonyulunk az álmainkhoz, mint ahogy az is eltérő, hogy mennyire kezeljük őket tudatosan. Álmodozni persze önfeledten, szárnyalón az igazi! Az álmodozás egy könnyű, színes takaró, amibe bármikor bele lehet kapaszkodni. Néha érdemes viszont elgondolkozni: mihez kezdek én ezzel a könnyű, színes takaróval? Mit akarok én az álmaimmal?
Mindannyian hajlamosak vagyunk a nagy elhatározásokra. Kész, vége. Új állást keresek. Beadom a felmondásomat. Idén nyáron tényleg megszerzem azt a nyelvvizsgát! Holnaptól fogyókúrázom. Ezek az elhatározások azonban könnyen megakadnak az üres lózungok szintjén, ha tetteket nem kapcsolunk hozzájuk. Vannak olyanok, akik azonnal nekilátnak megvalósítani az álmukat, amint az megfogant bennük. Mások ezzel szemben egyáltalán nem álmodoznak, mert úgy érzik, hogy álmodni komolytalan.
A coach segíthet abban, hogy közelebbi ismeretséget kössünk az álmainkkal. Sokszor már az is a felismerés erejével hat, ha megfogalmazzuk, és kimondjuk a legfontosabb céljainkat. Érdemes ilyenkor felmérni, hogy mennyire vagyunk elkötelezettek a cél irányában, milyen eszközeink vannak, és milyen akadályokkal kell számolnunk a megvalósítás során. Gondoljuk át, mennyi időt, energiát szánunk a cél elérésére. Nézzük meg, van-e valami akadálya annak, hogy már ma megtegyük az első lépést.
Figyeljük meg a gondolatainkat. Van-e olyan ötletünk, tervünk, amire mostanában gyakran gondolunk? Mert ha egy terv már háromszor felötlött bennünk, akkor azt érdemes komolyan vennünk, hiszen várhatóan negyedjére is eszünkbe jut. Az álmainkkal ugyanis nem az a feladatunk, hogy valóra váltsuk, hanem hogy felismerjük őket, és megtegyük irányukba a magunk lépéseit.
Nagyapám végül nem jutott el Székelyföldre, talán nem is vágyott erre igazán. Talán ez volt az ő könnyű, színes takarója.
És a kedves olvasónak van színes takarója? Miről álmodik az olvasó?
Ármos Lóránd business coach írása
