Jó volt rá leülni, rajta az árnyékban megpihenni. Messziről hívogatott robusztus, erőt sugárzó lényével. Ugyanakkor szép is volt, ügyes kezek virágminták szövetét faragták bele egykor. Aki csak meglátta a míves tölgyfa padot nem tudott úgy elmenni mellette, hogy akár csak egy simításnyira meg ne érintse. Élt ez a pad, a kivágott fa csodás átlényegüléseként. Sok nemzedéket kiszolgált, az évek mély ráncokat róttak belé, a nap kicserzette fáját, de még így öregen sem veszítette el méltóságát, különleges kisugárzását.
Egyszer, egy nyárvégi forró délután hirtelen furcsa érzete támadt, mintha belülről magához akarná vonzani valamiféle erő. Ismeretlen volt számára és oly hatalmas, hogy nem tudott mit tenni, így hát bölcsen megadta magát neki. Ebben a pillanatban hirtelen eleredt az eső. Viharos szél támadt, s a víz, zuhatagként ömlött alá, mintha egy óriás sírna vigasztalhatatlanul. Villámok villództak, dörgött morajlott az ég. A közelben cikázó villám a pad mellett álló fában nyert megnyugvást, hatalmas lángnyelveket hagyva maga után. A lángok a padot is elérték, nyaldostál szép fáját, feltartóztathatatlanul nyomultak előre, s addig-addig falták, míg üszkös feketeséggé nem változtatták.
Termékenységet hozó, tápláló fahamuvá lett a valamikori szépséges pad. A fahamut összegyűjtötték és elszórták a kertben, annak is egy kies zugában. Tavasszal aztán színes virágok nőttek ki ott a földből. Egyik a másik után dugta ki fejecskéjét csalogatva ezzel az utána jövőt, hogy aztán együtt egész virágszőnyeget alkotva viríthassanak. Mintha csak tudták volna, hogy eljön a nap, amikor kis gyerekkezek simogatják majd szirmaikat.
Az a kicsi lány, aki nem is olyan rég még a padon ülve játszadozott, most lágy érintéssel futtatta végig ujjacskáit a selymes virágokon. Miközben így élvezte a finom puhaságot, egyszer csak felkiáltott: Nézd nagypapa, pont olyanok ezek a virágok, mint amilyenek a kedvenc padunkon voltak!
A nagypapa mosolyogva bólogatott. Bütykös kezei tovasiklottak a nagy farönkön, amit éppen faragni kezdett. Pad lesz belőle – gondolta – egy szép új pad!
Kiss Eszter írása
