Proaktív coaching

A Harvard Business Review oldalán jelent meg Teresa Norton kommunikációs tréner és Executive Coach írása a „vezetői készségek” témakörében. A jelenleg Hong-kongban székelő drámapedagógiában is jártas Norton cikkében rámutat arra, hogy a vezetőnek is időközönként meg kell állnia és át kell vizsgálnia saját reakcióit.

Simon Laung, Teresa egyik jó barátja, egy vállalatnál vezető beosztásban dolgozik és szerette volna kipróbálni, miben tud egy szimuláció segíteni a vezetői készségeinek fejlesztésében.  Az egyik szerepjátékban Simon hirtelen felkiáltott: „Szükségem van egy kis szünetre!”

A munkahelyi elmaradás, késés esetére fókuszálva dolgoztak fel egy esettanulmányt. Jackkel, a tehetséges munkatárssal kellett Simonnak elbeszélgetnie, aki az utóbbi időben meghosszabbítja az ebédszüneteit.  A beosztott helyzetét nehezíti, hogy ez egy határidőkkel teletűzdelt időszak a cégnél, így a Leung részlegén dolgozó emberek is túlterheltebbek és feszültebbek.

Az első jelenetnél Simon megállás nélkül beszélt, nem hagyta szóhoz jutni a másik felet.  Inkább hasonlított egy előadásra, mint egy beszélgetésre, ahol szegény Jack csak passzív szemlélője volt karakterének könyörtelen dorgálásában.  Amikor Teresa megállította a játékot, megkérte Jacket, hogy mondja el, mit tapasztalt. Válaszában érezhető volt a tanácstalanság: „Nem volt esélyem, hogy elmagyarázzam, mi is történt.”

Norton erre azt javasolta Simonnak, hogy tegyen fel kérdéseket. Legyen határozott, kíváncsi és együtt érző! Aztán majd tudni fogja hogyan tovább.

Újraindították a szerepjátékot. Simon megpróbálta magát visszahelyezni a felvállalt szerepbe, de nem sikerült, egyszerűen nem tudta megvárni, hogy Jack válaszokat adjon. Az irányító a következőt tanácsolta Simonnak:

Simon, képzeld el, hogy van egy varázs távirányítód, hasonló, mint a televízió távirányító. Akármikor megnyomhatod a „szünet” gombot, ha kényszert érzel a szidásra, magyarázkodásra, vagy, ha helyesbíteni szeretnél valamin. Csak hallgasd, mit mond Jack, mi az üzenete számodra. Ne próbálj meg semmilyen hipotézist felállítani Jack ártatlanságával vagy bűnösségével kapcsolatban. Lényeges, hogy maradj nyitott, kíváncsi és figyeld, mit mond!

Norton félrehívta Jacket és megkérte, hogy szedje össze a gondolatait és találjon egy nagyon személyes indokot arra, hogy elkésett. Majd a jelenetet újraindult. Miután Laung kérdőre vonta Jacket, hogy mi az oka a hosszú ebédszüneteinek, nagy csönd lett a teremben. Simonon látszott, hogy nagyon ki szeretné tölteni az űrt, de megálljt parancsolt magának és figyelmesen kivárt. Jack végre halkan, vontatottan mesélni kezdett. A felesége kórházban van és az ebédszünetek ideje alatt szokta meglátogatni. A megdöbbentő hírt meghallva Simon felhagyott minden vádaskodással, helyette megértő és támogató viselkedést tanúsított. Kijelentette, hogy bármikor beszélhet vele Jack a problémáiról. Azt is megígérte, hogy megkéri a munkatársakat, hogy amiben csak tudnak, segítsenek neki. Így talán könnyebben átvészeli ezt a nehéz időszakot.

A szerepkörből kilépve Simon magába nézett: „Úgy érzem, hogy előítéleteim vannak az emberek indítékaival kapcsolatban. Szükségem van rá, hogy ezen változtassak, ez nem mehet így tovább. Eddig a saját fejem után mentem, nem vettem figyelembe a többieket.”

Norton elmesélte Simonnak, hogy a színészek különböző módon készülnek egy-egy színdarab eljátszására. Az angol Nemzeti Színház első igazgatója Sir Laurence Olivier hitvallása szerint az ember jelmezben képes átváltozni és eggyé válni a szerepével. Van olyan mozzanat, ami belülről fakad, míg más külső hatás eredménye. A próbákon van lehetőség összekovácsolódni a felvett személyiségjegyekkel, amik az előadás során már hitelesen együtt rezegnek a színésszel. Ezek a felvett személyiségjegyek akarva-akaratlanul fejlesztik az egyént.

„Miért nem próbálsz meg eljátszani a helyzettel Simon?”- kérdezte Norton. „Vedd elő a varázs távirányítót és keress egy jól látható helyet neki a munkaasztalodon. Nem feltétlenül kell használnod, de emlékeztetőül hasznos, ha szem előtt van.”

Két héttel az esettanulmányt követően Simon felkereste Teresat. Lelkendezve mesélte sikertörténetét, miszerint egy találkozó alkalmával sikerült meghallgatnia a másik felet, mindenféle közbeszólás és előítélet nélkül. Ez gyümölcsözőnek bizonyult, mert időt és energiát takarított meg, sőt munkakapcsolatai is elkezdtek javulni.

A beszélgetés közben Simon zsebéből kiesett egy mini távirányító. Nevetve annyit mondott: „Érzem a súlyát a zsebemben, s erőt ad, emlékeztet hogyan is viselkedjek”. Ezek után Simon felbátorodva más eseteket is ki akart próbálni, mint vezető.

 A szerepjátékok lehetőséget adnak, hogy feldolgozzunk élethelyzeteket. A vezetők úgy élik az életüket, mintha folyamatosan színpadon és rivalda fényben lennének. Simon Laungnak nem kellett mást tennie, mint újragondolni és több oldalról megközelíteni a problémát. A felismerést követően pedig használni a fantáziáját, hogy mivel is tudná ellenőrzés alá vonni saját reakcióid.

Forrás: http://blogs.hbr.org/cs/2012/09/a_leader_who_needed_a_pause_button.html

Galgovszki L. András

Bár már túl vagyunk az évfordulón, de az újévkor tett ígéreteink, fogadalmaink jó esetben még mindig itt kísértenek a mindennapjainkban. Ha készítenénk egy felmérést, hogy az év mely szakaszában kerül megfogalmazásra a legtöbb soha be nem váltott ígéret és fogadalom, akkor nagy valószínűséggel ez az időszak december 25. és január 10. között lenne valahol.

A hagyomány szerint az új év egyben új kezdetet, új lehetőséget jelent az egyén számára, egyfajta virtuális „reset” gombként működik sokak elméjében. Ilyenkor új célokat tűzünk ki és hajlamosak vagyunk soha be nem teljesülő újévi fogadalmakat tenni.

Minap sétálva a Deák Ferenc téren megpillantottam egy kinn felejtett plakátot, amely éppen erre a pszichológiai tényre próbál lecsapni és becsatornázni az plakátolvasó figyelmét és ezzel egy időben pénzét is…  A plakáton egy banki hirdetés olvasható az alábbi felszólítással „tegyen könnyen betartható újévi fogadalmat.“ Elgondolkodtató, hogy a szlogen szerint a fogadalmakkal kapcsolatban a legalapvetőbb probléma az, hogy azok könnyen vagy nehezen tarthatók-e be. Nyilvánvalóan nem szükséges különösebben hangsúlyozni azt, hogy erősen szubjektív kérdés, hogy mi tekinthető könnyűnek vagy nehéznek, tovább pedig a legtöbb esetben a könnyen betartható fogadalmakat sem tartjuk be.

A gond tehát nem az, hogy könnyen vagy nehezen tartható-e be egy ígéret vagy fogadalom, hanem az, hogy mennyire gondoljuk komolyan, mennyiben kapcsolódik alapvető értékeinkhez, távlati és más céljainkhoz és hogy egyáltalán milyen eszközöket tudunk mozgósítani nap mint nap céljaink, fogadalmaink beváltásához, betartásához. Egyszóval elmondható, hogy ha egy fogadalmunk nem találkozik valódi motivációval és egy cselekvési tervvel, akkor abból nem igen lesz semmi, függetlenül pl. attól, hogy 1 vagy 15 kilót szeretnénk leadni.

A plakát olvasása előtt pár nappal a kiváló blog- és újságíró, Leo Babauta könyvét fogtam a kezembe (A kevesebb ereje – Lényegre szorítkozás az üzleti- és magánéletben), amelyben egy rövid bekezdés éppen a fogadalmaknak van szentelve. Babauta arra hívja fel a figyelmet, hogy az éves céljainkat célszerű háromra szorítani, mert körülbelül ennyit tudunk egyszerre befogadni és ennyit leszünk képesek egy időben kezelni, majd pedig teljesíteni.

Babauta nem csak az éves célok, hanem a napi teljesítendő fő feladatok számát is háromban határozza meg. A lényeg, hogy minden nap tegyünk valamit a nagyobb céljaink érdekében, nem a méret, hanem a folytonosság a lényeg. Miért is több a kevesebb? A fogadalmak kapcsán azért, mert ha komolyan vesszük a fogadalmainkat, akkor az, hogy az adott évünket sikeresnek nevezzük, avagy sem, nagyrészt attól függ, hogy a kitűzött céljainkat sikerül-e teljesíteni. A kevesebb pedig könnyebben teljesíthető.

Többnyire elfelejtjük, hogy egy fogadalom nem csak abból az egy mondatból áll, amelyet a szilveszteri pezsgőgőzben megfogalmazunk, hanem abból a motivációból, amelyből gyökerezik és egy hosszabb távú cselekvési tervből, ami meghatározza a lépéseket a cél felé. Egy éves projektünk sikeressége attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek a projekt részmozzanatait a mindennapok tevékenységeiben megjeleníteni.

Gyakori probléma, hogy túl nagy célokat tűzünk ki, olyan nagyokat, amelyek hegyként tornyosulnak előttünk. Ha képesek vagyunk a nagy célt kisebb részcélokra, azokat feladatokra majd operatív tevékenységekre osztani és beépíteni a napi rutinba, akkor a cél már nem is egy nagy hegynek, hanem kisebb dombok sorozatának tűnik csak.

Mindemellett pedig akkor leszünk képesek napról napra a feladatokat teljesíteni, ha némi jutalmazást építünk be a rendszerbe önmagunk számára. Végső soron mit ér a cél, ha közben megfeledkezünk a legfontosabbról, t.i. élvezni az odafelé vezető utat…

Takács István, business coach írása

A coaching – személyes fejlesztés – Nagy-Britanniában megtett diadalútjáról írt cikket Matt Driver, a legelismertebb, pozitív pszichológiára építő coachok egyike, cége, a Management Futures oldalán.

Évekig azt gondoltam, hogy egyike vagyok az elitnek. Több ezer órán át tevékenykedtem coachként, megszereztem egy sor releváns képesítést, és könyvet akartam írni a coachingról. Mint a szakmabeliek 80 százaléka, én is a top 5 százalékba soroltam magam. Kihívásnak éreztem, amikor mások is – általában menedzserek és szakemberek – érdeklődtek a coaching módszertana iránt.

„A menedzser, mint coach” fogalom már jó néhány éve megjelent. Mögötte azonban rendszerint csak egy rövid, talán félnapos képzés volt, amely épp csak felvillantotta a szükséges készségeket. Ráadásul ezek a tanfolyamok gyakran egy hosszabb vezetőfejlesztési program részei voltak.  Az áttörést számomra az jelentette, amikor egy fejlesztési szervezet egy teljes hét coaching képzést kért a 100 felsővezetője számára.  Ezek közül a top menedzserek közül sokan most vállalati coachként működnek, saját és külső cégeknél is.

Egyik ügyfelünk, egy országos hálózattal rendelkező kereskedelmi lánc, úgy döntött, hogy a coachingot használja fő vezetőfejlesztési módszerként. Megdöbbentett a lépés egy olyan szervezet részéről, amely paternalistának tartja saját belső kultúráját. 60 magas rangú vezetőt képeztünk ki.

Bill, a társaság területi vezetője így nyilatkozott:

„Azon a ponton voltam, hogy bocsássunk el egy menedzsert, mert nem teljesít jól a pozíciójában. Úgy láttam, nincs más lehetőség. Miután elvégeztem a coaching képzést, úgy döntöttem, adok neki még egy utolsó esélyt. A személyes beszélgetés során félretettem a korábban alkalmazott szabályokat, és a coaching megközelítéssel próbálkoztam.

Eleinte csak gyanakvással és ellenállással találkoztam. Később a kollégám megnyílt, és bevallotta: ő is úgy érzi, hogy nem tud megbirkózni a feladattal. A valaha volt legtermékenyebb beszélgetésünkön egyetértettünk, egy másik munkakörben kell folytatnia a tevékenységét. Az illető most a legjobbak közé tartozik.”  

A cég így sok ezer font toborzási és képzési költséget spórolt meg, és megtartotta azt a jóindulatot, amit gyakran elveszít, amikor munkatársakat elbocsát.

Én magam is sokat fejlődtem, amikor a coachingot orvosoknak tartottam. A coaching-megközelítés teljesen szembement mindazzal, amit korábban tanultak, hiába működtek évek óta az orvostudományok rutinos szakértőiként és diagnosztáiként. Most arra kérték őket, hogy hallgassanak és tegyenek fel nyitott kérdéseket.  Valamennyien nagyon „jó fejek” voltak, és közülük sokan idővel kiváló coaching képességeket fejlesztettek ki. (Most egy fontos coaching szolgálatot látnak el, kb. ezer ügyfél számára.) A tanultakat kipróbálták a saját pácienseikkel is.

Az egyik kórházi pszichiáter megpróbálta a coachingot a saját szakmai megközelítésével ötvözni:  
„Ismét eljött a beteg, aki évek óta kábítószerfüggő. A menetrend mindig ugyanaz volt: kábítószerezés, látogatás az orvosnál, elvonókúra, majd egy rövid ideig tartó nyugalom után minden kezdődött elölről. Igazán nem tudtam, hová menjen legközelebb, és felkészültem arra, hogy a szokásos tanácsokat adjam neki, amikor eszembe jutott néhány kérdés, amit a coaching tanfolyamon tanultam.

Megálltam és megkérdeztem: „Mi történik valójában, amikor befejezi az elvonókúrát?”  És még egy sor kérdést feltettem, próbálva megérteni ennek az embernek a világát. A beszélgetés során rájöttünk, hogy az említett ciklusban volt egy kulcsfontosságú pont, amikor támogatásra lett volna szüksége, de nem kapta meg. Most meg tudtam adni neki ezt a támogatást. Soha nem jöttünk volna rá a coaching kérdések nélkül.”

A coaching egyre jobban terjed a vezetők és a szakemberek körében. Így például a sportban is.  Nekem – másokhoz hasonlóan – sokáig az volt a benyomásom, hogy az edzők a pálya szélén álldogálnak, kiabálnak a játékosokkal, és lehordják őket minden hibáért vagy tökéletlenségért.  Ez valószínűleg a régmúlt időkben így is volt. Ma már azonban a sportolás felsőbb szintjein más szelek fújnak, legfeljebb a helyi parkok sportpályáin találkozhatunk a régi beidegződésekkel.     

Melly kvalifikált jégkorong edzőként dolgozott egy középszintű csapatnál. Egy ideje úgy érezte, hogy soha nem fogja kihozni a játékosokból a bennük rejlő lehetőséget. Mivel képzett coach volt, kipróbálta ezt a módszert.

Változtattam azon, hogyan irányítsam a félidőt és a mérkőzés értékelését. Ahelyett, hogy én mondtam volna mindent, olyan kérdéseket kezdtem feltenni, hogy „Mi az, ami működik? Vagy: „Mit kellene másképp csinálnunk?" Aztán hallgattam, és hagytam őket beszélni. Persze tudták a választ – hiszen jó jégkorong játékosok. Ez a megközelítés megváltoztatta a játékukat.”  

A coaching más területeken is tért hódít, egyebek közt az értékesítésben, és az oktatásban is: Ráadásul nemcsak a tanárok és a tutorok fejlesztésére használják, hanem a diákokéra is.  A tapasztalatok azt mutatják, hogy azok, akik a coachingot alkalmazzák, szabadabbnak érzik magukat, kisebbnek érzik a terheket, és hatékonyabban teljesítenek.

Van azonban néhány kulcsfontosságú tanulási pont, amit érdemes megszívlelni bárkinek, vagy bármely szervezetnek, amely a módszert használni kívánja.

-    Mindenkinek képzésre van szüksége, aki a coachingot akarja alkalmazni. Ez legalább három teljes nap legyen.

-    Mint minden készségre, erre is igaz: minél többet gyakorolja az ember, annál jobban megy. A coaching készségek gyorsan tompulnak, ezért használni kell őket.

-    A coaching megközelítés az élet szinte bármely területén használható, még az olyan hagyományos szférákban is, mint a gyógyászat.

-    A coachingot „rendesen” és a képzésen tanultakkal összhangban kell csinálni, különben nevetségessé válhatunk, és a coach alááshatja a bizalmat maga iránt (ez történt velem, amikor először próbáltam megismertetni a feleségemmel a módszert)  

-    A legtöbb szakember, aki a coachingot elkezdi alkalmazni, megküzd a hagyományos szakértelem és ezen új készségek összeegyeztetésével, de kitartással ez megoldható.

-    Fontos, hogy legyen valamiféle ellenőrzés, szupervízió. Vannak hullámhegyek, és völgyek, szükség lehet egy tapasztaltabb személy támogatására.

Szóval, mint sok emberi törekvés, a coaching is fejlődik, változik. Tíz évvel ezelőtt én is egy kis, önjelölt coaching elit tagja voltam. Mára odáig jutottunk, hogy az emberek szinte mindenhol alkalmazzák a módszert valamilyen formában. Valaha fenyegetve éreztem magam ettől a pozíciómban, de ma már korántsem. A coaching alkalmazása állandóan fejlődik, talán a Brit Nemzeti Tantervben is helyet kap. Tehát mindenki számára van tér, megférünk egymás mellett, és ezt nagy örömmel látom.

Matt Driver - Management Futures
 

Az 1990-es évek óta megduplázódott azok száma, akik munkájukkal összefüggésben krónikus stressztől szenvednek. Azon túl, hogy a lassan népbetegségnek számító probléma komoly egészségügyi vonzattal is jár, komolyan rontja a vezetők döntéshozó, munkavégző képességét – ez pedig a coach számára is kihívást jelent.

A Penna nemzetközi coach-iroda írásából kiderül, hogy saját szakértőik is meg tudják erősíteni a szomorú trend létezését. Egyre több, vezető beosztású üzletember küzd az irreális elvárások okozta stresszel. Azonban arra is érdemes felfigyelni, hogy sokszor épp ugyanezen vezetők okoznak szükségtelen megterhelést munkatársaiknak! Nem csak morális, de a nemzetközi egyezmények értelmében jogi kötelezettség is a stressz szintjének ellenőrzés alatt tartása a munkahelyen. No de hogyan érhetjük ezt el?

Az első lépés természetesen, hogy maguk a vezetők is megbarátkozzanak a gondolattal, hogy ők sem teljesen ellenállóak a stressz hatásaival szemben. Senkinek sincs végtelen türelme, állóképessége, koncentrációja, hogy bármilyen lehetetlennek tűnő feladatot végrehajthasson Ezért az első és legfontosabb, hogy a vezetők vigyázzanak saját kiegyensúlyozottságukra, alkalmazkodó és ellenálló-képességükre, szakszóval rezilienciájukra.

Ha a reziliencia, a coachingban gyakran előforduló szakkifejezés jelentését keressük, legtöbbünknek az állóképesség jut eszébe, az hogy valaki képes hosszú-hosszú túlórákat is végezni, hogy feladatát ellássa. Ennél azonban jóval szélesebb jelentéskörrel bír e fogalom.

Mi a helyzet például egy olyan menedzserrel, aki – bár keményen dolgozott – végül mégsem kapta meg az áhított előléptetést? Vagy azzal, akinek egyébként makulátlan teljesítményét időnként érthetetlen megbicsaklások tarkítják? Tudjuk, hogy sok vállalati kultúrában egy karrier-út létezik: „felfelé vagy ki az ajtón”. Ilyen helyzetekben a reziliencia az újrakezdést, a visszafordulás képességét jelenti.  Leginkább tehát alkalmazkodóképességet, és nem merev, statikus ellenállást értünk e fogalmon.

A reziliencia kérdése ugyanígy előkerülhet egy kiélezett helyzetben is – hogy messzebb ne menjünk, büntetőrúgáskor egy focimeccsen. Ilyenkor abban a képességben válik megragadhatóvá, hogy kulcsfontosságú pillanatokban is képesek vagyunk a megfelelő döntést hozni, és képességeink legjavával teljesíteni. Ilyenkor a pillanatnyi összpontosító készség és az önbizalom válik meghatározóvá – ezek révén tud a sportoló reziliens módon megbirkózni a helyzettel.

A reziliencia fejlesztése olyannyira fontos feladat, hogy sok coach egyenesen ezt az egy kérdést állítja munkájának homlokterébe. Munkájuk során előbb felmérik, hogy egy adott munkaszervezetben mely hatások veszélyeztetik a vezetői teljesítményt, tehát mit is jelent a reziliencia az adott kontextusban. Ez sokkal rugalmasabb, hosszabb távon is célravezető megoldás, mint általános gyakorlatokkal növelni a menedzserek stressz-tűrő képességét – bár nyilvánvaló módon ez utóbbi is része a munkának. A legfontosabb mozzanatok a vezetői reziliencia kiépítésében, megerősítésében:

•    Odafigyelés – az önuralom és önfegyelem hasznos, fontos erények, mégis célravezetőbb, ha hallgatunk érzéseinkre, és megfigyeljük, ahelyett, hogy elnyomnánk őket.

•    Érzelmi intelligencia – a vezetőnek fel kell mérnie, hogy ő maga milyen hatással van beosztottjaira és munkatársaira, hogyan tudja ő maga befolyásolni a többiek (közvetve az egész szervezet) stressz-szintjét.

•    Jól-lét – nem szabad szem elől veszteni a saját és a munkatársak természetes igényeit, kiegyensúlyozott munkavégzésük alapvető feltételeit. Csak így várható el minden csapattagtól az optimális teljesítmény.

A stressz fokozódása olyan külső adottság, ami felértékeli azokat a vezetőket, akik képesek rugalmasan megbirkózni vele, mert az általuk vezetett szervezetek látványosan jobban teljesítenek, mint azok, ahol elhanyagolják ezt a kérdést. Az így megerősített reziliencia napjaink egyik legfontosabb versenyelőnyévé vált.
 
 

Az ember társra vágyik, törekszik a teljességre. Kapcsolatok tekervényes útvesztői során keresi-kutatja azt a személyt, aki minden értelemben és síkon (lelki – szellemi – fizikai) megfelelő útitársa lehet a legnagyobb kalandban.

A XXI. században nem meglepő módon a legtöbben egyenlőségen alapuló párkapcsolatra vágynak, amelyben kiteljesedhet az életük. A nőknek az egyenlőségért nagyon sokat kellett tenni, harcolni a történelem folyamán, hogy megszerezzék az őket alapvetően megillető jogokat, s élhessenek a választás és a döntés szabadságával. Szívüknek és akaratuknak megfelelően szabadon alakíthassák kapcsolataikat az élet minden területén. Eredményeik önmagukért beszélnek, mert párkapcsolataikban minden hagyományosnak mondható női szerepben (Anya, feleség, szerető, házi tündér stb.) való őszinte helyt állásra törekednek, miközben a munkaerő-piacon értékesítik tudásuk legjavát, s ezzel is kiveszik részüket a családi kosár megtöltéséből.

Miután a nők kiléptek a patriarchális szemléletű rendszerek árnyékából, s az otthoni végeláthatatlan „ezt még meg kell csinálnom” teendők listáján kívüli, még meg nem hódított munka világára vetődött a tekintetük, új élet perspektívája került megvilágításba számukra. Plusz munkavállalásukkal a „családfenntartásban” (Az idézőjel azért, mert a családfenntartás legnehezebb „munkáit” végezték otthon, különösebb díjazás nélkül.) betöltött szerepük jelentősen megnőtt, s a hagyományosnak mondható családon belüli női-férfi szerepek megváltoztak.

Ennek pozitív hozadéka, hogy a férfi felismerheti magában a mesterszakácsot, felismerve, hogy a villa nemcsak az ördögtől való; ha nem is Poszeidon-féle technikával, de egy mosógéppel úrrá lehet a családi szennyes tengerén; - összegezve: besegíthet a háztartásban. Nagyobb részt vállal a gyermeknevelésben és hagyja, hogy a nő munkájával értéket teremtsen. Így a férfira nem egyedül hárul a családfenntartás feladata, amelyben oly sokáig jeleskedett a biztos családi háttér tudatában.

Mindez nagyon harmonikus, de vannak olyan pillanatok az életben, amikor felborítjuk a férfi és nő közötti párkapcsolati egyensúlyt. Nem akarjuk bántani a másikat, de sokszor megtesszük. Emberek vagyunk, hibázunk, ha nem hibáznánk, talán nem is embernek neveznének minket, esendőségünk mondhatnánk gyári hiba. Van, hogy szavak nélkül tesszük, bezárkózunk a világunkba, de a lényeg elzárkózunk a másik elől.

Nem kommunikálunk, szavaink helyett csak a szorongó csöndet engedjük megjelenni, hogy néma kiáltásával megtöltse az étert. Felhúzzuk saját hangszigetelt falunkat, ahova a másik már nem ér el, s a falakból felépül a középkori vár, ahol megjelenik a földesúr, aki mindent uralni akar, egyéni birtokjoga alapján. Patricia Evans írja „Szavakkal verve…” c. könyvében, hogy „az uralkodáshoz való „jog” vélelme az egyik legrombolóbb vélekedés a párkapcsolatokra vonatkozó minden vélekedés között. Mind a szóbeli, mind a fizikai bántalmazás kétségtelenül e vélekedéssel függ össze.”

Természetesen nem egy kosztümös film forgatókönyvének olvasásába csöppent a kedves olvasó, de ez a birtoklási vágy, a földhöz, a röghöz kötöttség olyan anakronisztikus számomra, hogy a középkor földesurának „szellemét” idézi meg. A röghöz kötöttség a párkapcsolat talaján megkövesedett női-férfi szerepekben is tetten érhető. Másról is felismerhető a „birtokán” (család) pöffeszkedő földesúr, aki a párkapcsolatában nem a weberi uralmat igyekszik gyakorolni, hanem hatalomra tör despotaként. Féltve igyekszik megóvni vezetői tekintélyét, s hatalma alatt tartani a párját, vagy a családtagokat. Pozíciójából eredően leginkább egyirányú kommunikációra képes (bár vannak pillanatai, amikor engedékeny, hogy célt érjen bizonyos helyzetekben), fentről lefelé, az élet minden területét ellenőrzése alatt akarja tudni.

A földesúr olykor tudatosan, olykor tudattalanul megtesz mindent pozíciójának stabilizálásáért. Ha kell, becsmérel, rombolja a másik önbecsülését, manipulál, bagatellizál („Túl érzékeny vagy”; „Már megint hisztizel.”), vádaskodik, ítélkezik, ellenkezik, hibáztat, fenyeget, aláás, érzelmileg zsarol, fenyeget, bosszút helyez kilátásba. Rengeteg személyiség romboló módszer van az eszköztárában. Mindezzel mit ér el?

Teljesen „leértékeli” a párját, állandóan összezavarja, folyamatosan szorongásos állapotban tartja, amelyben önértékelési problémák és kétségek ejtik rabul a másik felet.  Ebben a káosszal teli és készenléti, feszült állapotban egyszerű a hatalom gyakorlása a despotának. Ez a félelemmel teli időszak, a szorongás, az állandó készenlétből adódik, hogy a nő nem tudhatja mikor, melyik pillanatban bújik elő a férfiból a földesúr.

Hogyan készítsük fel a nőt a földesúrral való találkozásra a coaching segítségével?

• Timothy Gallwey „The Inner Game of Tennis” c. könyvében megemlíti, hogy a saját fejünkben lévő ellenség sokkal félelmetesebb, mint a teniszháló túloldalán. A félelem a fejünkben mindig a jövőre irányuló elképzelésünkben ölt testet, ezt a fantáziánk még ijesztőbben árnyalhatja, vagy színezheti ki. Meg kell vizsgálni a jelenben, mennyire valóságos ez a félelem. Tényleg olyan ijesztő ez a kép, vagy egy huszárvágással átkeretezhető és más gondolati pályára állítható? 
• Önismeret fejlesztéssel – fedezze fel a saját földjében rejlő természeti kincseket! Ha stabil énképpel, pozitív önértékeléssel vértezzük fel a coaching során, akkor a földesúr személyiséget aláásó próbálkozásai nem jutnak át a vár fokán.
• Ha már meglelte a magában rejlő ékkövet, akkor hozzásegítjük az érdekeinek érvényesítéséhez, amelyhez a jogot az önbizalom birtoklása adja. Asszertív magatartásával megtalálja a megkövesedett földesúri elvek lebontásához szükséges lépéseket, s megteremthesse egy egyenlőségen alapuló párkapcsolat lehetőségét.

 Veres Richárd proaktív life és business coach írása