Proaktív coaching

Barbara Oakly és Terry Sejnowski a San Diego Egyetem professzorai, akik a Coursera (bárki által hozzáférhető online tanfolyamokat szervező cég - ld. https://hu.wikipedia.org/wiki/Coursera) közreműkö-désével közzétettek egy csokrot a tanulásra vonatkozó kutatási eredményekből valamint saját tapasztalataikból. A négy hetes kurzus anyaga alapján a magam és érdeklődő tanítványaim számára készítettem egy gyakorlatias összefoglalót a teljesség igénye nélkül, itt-ott beleszőve egy két megjegyzést, amit feltüntetek. (A teljes kurzus itt érhető el: https://www.coursera.org/learn/learning-how-to-learn#)

Két agyfélteke – két munkamódszer  

Két agyféltekénk eltérően működik. A bal félteke egyszerre egy pontra fókuszál és logikai rendet követve egymás után vizsgálja meg a dolgokat, ami időigényes folyamat. A jobb félteke ezzel szemben ’elengedett’ üzemmódban a „nagy képet” ragadja meg, összbenyomást közvetít. A két eltérő megközelítés egymást támogatja, kiegészíti.

Noha figyelmünk összpontosítása elkerülhetetlen, nemcsak erre van szükségünk az eredményes tanuláshoz. Meg van a szerepe a testmozgásnak, legyen akár házimunka, kertészkedés vagy testedzés; fontosak a társas kapcsolatok (bizonyos hormonok működését is serkentik!); emellett lényeges a kikapcsolódás és az alvás is, mialatt a tudatalattink tovább dolgozik a háttérben, és szervezetünk méreganyagoktól szabadul meg.

Számos nagyszerű ötlet született a két agyfélteke különleges összjátékából. Miután valaki sokat foglakozott egy kérdéssel – koncentrált és töprengett -, a megoldás akkor érkezett, amikor gondolkozásában nem tett érte erőfeszítést, sőt akár álmában, abszolút elengedett üzemmódban, amikor csupán tudatalattija volt „ügyeletben”. (pl.: Friedrich Kekulé így fedezte fel a benzolgyűrű szerkezetét.)

Kiindulópont   

Agyunk egy természetes érési folyamaton megy keresztül, ami legalább 25 éves korunkig eltart. Ám nemcsak az izmokra, hanem gondolkodási képességünkre is érvényes: használd, különben elveszíted. Testünk mellett tehát gondolkodásunkat is gyakorlatoztassuk és állítsuk kihívások elé. Fizikai szinten a megfelelő „üzemanyagról” megfelelő oxigénellátással, táplálkozással és elegendő folyadékbevitellel gondoskodhatunk testünk, agyunk számára. Természetesen ez csak az egyik oldal. Lássuk a másikat:

Talán mindannyiunk számára alapvető, hogy akkor tudunk koncentrálni és kikapcsolódni is, ha jóban vagyunk magunkkal, az életünkkel és a többi emberrel. Belülről építkezhetünk kifelé, azaz gondolatvilágunk képezi szavaink, cselekedeteink, szokásaink és jellemünk alapját. Ezért tartsuk karban gondolkodási szokásainkat. (Megjegyzés: ide kapcsolódnak Dr. Caroline Leaf agykutató kutatási eredményei: Az igazságkereső, szeretet-, és jóakarat vezérelte gondolkodásnak illetve a félelemből, haragból születetteknek eltérő - jótékony illetve kártékony - fizikai, kémiai hatása van agyunkra, szervezetünkre. Mivel azonban – a 80-as években tanultaktól eltérően – naponta születnek idegsejtek, képesek vagyunk a változásra, korábbi, káros gondolatkörök felülírására.)

Törekedjünk jó hozzáállásra úgy általában, hiszen ennek egyik hozadéka, hogy a tanulás is jobban megy. Tartsuk kézben érzelmeinket, vállaljunk felelősséget gondolkozásunkért. Próbáltál már úgy tanulni, hogy bosszús voltál valami miatt, vagy lelkifurdalásod volt, mert bántóan viselkedtél? (Megjegyzés: Dr. Caroline Leaf tanácsa: figyeljük, meg miken gondolkodunk. A rossz gondolatoknak adjuk ki az útját. Döntsük el, hogy megválogatjuk, mi tartózkodhat az elménkben. A gondolatok fizikai teret foglalnak el és növekednek agyunkban, ha megengedjük nekik. Ha hagyjuk, a nem előrevivő gondolatok elveszik a teret a hasznos, építő gondolatoktól.)  

Légy hálás a jó dolgokért, és próbálj valami pozitív hozadékot is meglátni a látszólag kedvezőtlen történésekben. Ne pazarold az idődet zsörtölődésre. Ha van rossz szokásod, vállald a felelősséget és cseréld le egy hasznosra!

Tervezés 

Tanulásunk akkor a legeredményesebb, ha ideális a motivációnk. Egy „papírral” való dicsekvés vagy átevickélés valamilyen vizsgán nem tartozik ezek közé. Jó hír, hogy a sikerhez szenvedélyre és kitartásra van szükség, nem pedig különleges képességekre. Jó motivációval tehát hozzáfoghatunk a tervezéshez! Ajánlatos napi és heti terveket készíteni, melyekbe kikapcsolódásra szánt időt is célszerű rögzíteni. Lefekvés előtt fussuk át a másnapi tervet, hogy tudatalattink dolgozhasson rajta az éjszaka folyamán, mintegy felkészítve bennünket! Természetesen heti feladataink vasárnap esti áttekintésének is ugyanilyen kedvező hatása lehet.

Mi történik, ha a megvalósításba kezdve, vagy menet közben szembekerülünk a halogatás rémével? Segíthet, ha koncentrációt igénylő feladataink alatt kizárunk minden lehetséges zavaró vagy elterelő tényezőt. Hasznát vehetjük a 25+5 technikának is, azaz 25 perc koncentrációt tűzünk ki célul, amit 5 perc lazítás követ. Az időt akár színes konyhai időmérővel is beállíthatjuk (Megjegyzés: ha téged zavar a hangos ketyegés, természetesen a telefonodat is használhatod. Ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy hosszabb ideig is belefeledkezel a koncentrálásba, és megszűnik körülötted az idő - Flow élmény! -, nehogy mereven kezeld az időkereteket).

Ugye gyakran bátorító, sőt egyenesen vigasztaló lehet, hogy csupán 25 perc koncentrálás a cél, hiszen ennyit biztosan „kibírunk”? És hogy mi legyen a lazításra szánt 5 percekkel? Lehet virágot locsolni, inni, falatozni egy kicsit, de akár kutyánkkal, vagy falevelek összesöprésével is tölthetjük az időt (Megjegyzés: de be is programozhatjuk a mosógépet és a többi öt--tízperces házimunkát is dupla hasznunkra fordíthatjuk :-).

Készíts konkrét mini-projecteket, azaz oszd fel a munkát részfeladatokra. (Megjegyzés: A mamut feldarabolása technika: egészben nem tudod hazavinni a zsákmányt). Élvezd a sikert egy-egy részcél elérésekor, sőt, ünnepelj az állomásokon! Legfeljebb 3-4 óra intenzív, koncentrált tanulással számolj naponta.

Lehet, hogy az embereknek ahhoz az 50%-ához tartozol, akik több-kevesebb gyakorisággal átélik az imposztor szindrómát. Mit tegyél? Lépj tovább!

(Megjegyzés: Imposztor szindróma - kb. teljes alkalmatlanság érzése. Itt is olvashatsz erről bővebben: 

http://utikalauzanatomiaba.blog.hu/2016/04/19/5_tipp_az_imposztor_szindroma_lekuzdesere

Vesd bele magad   

Vegyél igénybe elérhető forrásokat, tégy fel kérdéseket és válaszold meg őket, majd magyarázd el a tananyagot magadnak immár segédanyagok nélkül, ezzel is elevenebbé téve a feladatot. Olvass és idézd fel az olvasottakat. Használj allegóriákat és metaforákat. Légy leleményes és találj ki kapaszkodókat emlékezeted számára (memory hooks), hogy segítségükkel könnyebben felidézhess egy-egy tartalmat. Növeld memória „izmaidat”. Váltakozva használj különféle technikákat, aknázd ki kreativitásod, képzelőerőd lehetőségeit. Egy szövegben csak akkor húzz alá bármit is, ha már megértetted, miről szól az adott szakasz.

Annak érdekében, hogy elkerüld a túlzott magabiztosságot, tanulj együtt másokkal. Mindenkinek van „vakfoltja”, olyan terület, amit nem ért, vagy ami felett átsiklott és lehet, hogy ezekre csak mással vagy másokkal való együttműködés során derül fény. Hasznos lehet ebből a szempontból az is, ha valakinek megtanítod a frissen elsajátítottakat.

Koncentrálj magára a folyamatra, akkor és ott, pont arra, amit tanulsz. Ne az eredmény lebegjen a szemeid előtt. (Megjegyzés: ha biciklizés közben teljesen az tölt be, hogy de jó lesz már hazaérni, akkor megeshet, hogy veszélynek teszed ki magad, és nem veszed észre a gödröt sem magad előtt.)

Amikor nekilátsz egy nagyobb anyagnak, könyvnek, jegyzetnek, vess egy pillantást a nagy egészre: Miről szól a könyv? Milyen fejezetekből áll? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?  Megjegyzés: Mint a múzeumban: Pl. Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt c. képét először távolról nézed. Ha viszont a kép közepén lévő kisgyerek arcát vizsgálod meg egész közelről, majd az arcokat veszed sorra részletesen, jóval több időbe telik, mire megismered a képet, megérted a szituációt.

Hasznos és frissítő lehet, ha egy teljesen új dolog elsajátításába is belekezdesz (pozitív transzfer).

Az ismétlés szerepe   

Koncentrálj, értsd meg és gyakorold. Az ismétlésnek kulcsszerepe van a tanulásban. (Megjegyzés: Mi magyarok ne tudnánk ezt? „Ismétlés a tudás anyja!” - hallottuk és talán mondtuk is már sokszor.) Ütemezett ismétléssel tudod az anyagot rögzíteni a hosszú távú memóriádban. Ütemezett ismétlés: az anyag két átismétlése között egyre növeled a távolságot. (Pl.: Amit hétfőn olvastál el, értettél meg, azt kedden, majd csütörtökön, majd vasárnap futod át újra – hétfőn jöhet a dolgozat, felelés. Aztán átnézed egy hét, majd két hét és egy hónap múlva). 

Ilyen módon tehát a rövid-távú memóriádból átkerülnek az ismeretek a hosszú-távon megőrzöttek és felidézhetőek közé. A közvetlenül alvás előtti és a kora reggeli ismétlés különösen is hatásos. Este „táplálékot” adsz a tudatalattidnak, amin dolgozhat, reggel pedig, amikor még elmédet nem borítják el a napi feladatok, fogékonyabb vagy, ráadásul az a sikerélmény is ér, hogy már elvégeztél egy fontos feladatot.

Nyelvtanulás  

A gyerekek (Megjegyzés: jó esetben) nem maximalisták, és ez nagy előnyt jelent! Nem félnek hibázni, nem elemzik túl a dolgokat és játékosak. Tanulj tőlük!

Ha új nyelvet tanulsz, akkor beszélj, kommunikálj az első naptól kezdve! Mindannyiunk számára adott a virtuális nyelvi környezetbe „merülés” lehetősége. Korábban ezt csak egy valódi utazással lehetett elérni.

Haladj a kisebb egységektől a nagyobbak felé: szavakat szószerkezetben, majd kifejezéseket, azután rövid mondatokat tanulj, végül jöhetnek a hosszabbak. A nagyobb egységeket a megtanult kisebbekből állíthatod össze, így időt és energiát takarítasz meg ahhoz képest, mintha állandóan csupán elszigetelt szavakat próbálnál összeilleszteni a fejedben.

Hogy vizsgázzunk eredményesen?  

A vizsga vagy dolgozat előtt megfelelően készülj fel. Gyakorláskor takard le a kérdésekhez tartozó válaszokat és felelj rájuk. A kérdésekben haladj visszafelé vagy meghatározatlan sorrendben.

A vizsga előtti napon természetes reakció, hogy az agyad energiát gyűjt, pihen, tehát ajánlatos csupán lazán feleleveníteni az anyagot (Megjegyzés: tapasztalatom szerint némi könnyű házimunka, kertészkedés, lazítás a szabad levegőn – akár fagyizás, sütizés – vagy egy kellemes baráti beszélgetés szüneteiben.) Tesztírás közben kellemes izgatottság a célszerű, félelem nem. Lélegezz mélyeket a hasadból. Ha félsz, nézz szembe a félelmekkel, és legyen B terved egy sikertelen vizsga esetére, akár még a karrieredre nézve is. 

Ha elakadsz egy feladatban, lépj tovább a következőre. Ne vessz el a részletekben.  Ugorj egy könnyebb feladatra és végezd el azt, mintegy pihenésképpen. Ez alatt az agyad a háttérben dolgozik a nehezebben kérdésen!

Írás, fogalmazás:

Mielőtt írásba fogsz, gyűjts ötleteket minél szélesebb körből. Készíts vázlatot, nyomtasd ki és a szöveged szerkeszd papíron. Az írás kreativitást, szabad gondolatáramlást igényel, szerkeszteni viszont csak fókusz-üzemmódban lehetséges. Tehát írj, ahogy jönnek az ötletek, és a szerkesztéssel ne törd meg ezt az szabad, alkotó folyamatot, hanem hagyd akkorra, ha az ötletáramlás véget ért, és az írással (egy adott rész leírásával) végeztél. Írj világosan, egyszerűen, rövid szavakban és mondatokban. Használj példákat, metaforákat, cselekvő igéket, és hasznos, ha kerülöd a túlzott elvontságot. Mivel az írás egy intenzív, összetett tevékenység, rendjén van, ha kihagysz pár sort, bekezdést, és apránként jutsz előre. Szükséges szünetet tartani: egy 20 perces szundi vagy valamilyen elengedett üzemmódban végzett gyakorlati tevékenység jótékonyan hat.

Kovács Katalin life coach írása

Tegye fel a kezét az, aki gyerekkorában, ha megkérdezték, mi lesz majd, ha nagy lesz, azt válaszolta, hogy ő bizony egyszer majd híres-nevezetes coach lesz. Senki? - Gondoltam.

A coaching nem egy klasszikus szakma, amire előre megfontolt szándékkal, már iskolásként eltökélten és célirányosan készülni lehet. Én úgy látom, hogy minket egytől egyig az élet készít fel.

Végy egy sziklányi nehézséget, ami az utadba állt, de te nem hagytad magad, fűszerezd meg egy jó marék küldetéstudattal, és ha szeretsz a tudatos önfejlesztésről proaktívan, segítő szándékkal beszélgetni, egész biztos nem lősz mellé azzal, ha coach leszel. Nyilván nem ilyen egyszerű. Mégis azt mondom, ha valakiben felmerül a gondolat, hogy coach legyen, az olyasvalamiért történik, amit már korábban megtapasztalt, és a tanultak felhasználásával segíteni szándékszik másokon is. Érzi magában az erőt, közkinccsé kívánja tenni a tudást, azt a bizonyos receptet, amit bizony sokszor elszúrt, mire tökélyre fejlesztette. A titkot, a legbelső érzelmekből kiinduló, mégis realisztikus és hatékony tenni akarást, amely képesség elsajátításával mások is könnyebben boldogulhatnak.

A coaching éppen ezért az érett, kiteljesedett felnőttek szakmája, nem állhatunk rá azonnal készen. Hogy is tudnánk az ügyfeleket az elakadásaikban segíteni, ha mi magunk nem oldottunk volna meg saját elakadásokat? Hogyan mernénk állítani, hogy képesek vagyunk támogatni őket céljaik elérésében, ha nem lettek volna korábban saját céljaink, amelyeket valóban el is értünk? A hitelesség alapvető követelmény ebben a bizalmi műfajban.

Mi a helyzet az ügyfélkörrel? Ki az, akinek segíteni szeretnénk?

Természetesen bárkinek, hisz nem ítélkezünk, mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen. Akinek csak lehet, aki hozzánk fordul, aki megtisztel minket a bizalmával, ez alapvetően így igaz. A szándékunk a fontos, az életszemléletünk, az elfogadó- és alkalmazkodóképességünk, és a tanult módszereink, amivel átverekedtük magunkat a korlátainkon, és hogy mindezt átadhassuk az ügyfélnek. De miért? Miért vesződünk másokkal? Eltelik az élet úgy is, ha a tapasztalatainkat megtartjuk magunknak és a belső körnek. Alig jut időnk magunkra is egyik ünneptől a másikig, s aztán évről évre újra meg újra, tervezni és élni az életet, megtalálni benne az elégedettséget, megteremteni és érezni, igazán megélni az egyensúlyt. Miért is nem ücsörgünk inkább a teraszon borozgatva, a barátainkkal kártyázva, vagy a világ dolgain elmélkedve ahelyett, hogy mások elakadásait bogozgassuk? Megmondom, miért nem: azért, mert élvezzük, hogy segíthetünk. Tesszük, amit a szívünk és az eszünk diktál, és ez maga az önmegvalósítás. Az én értékrendem szerint ez így helyes, a társadalmi felelősségtudat erősebb bennem a hedonizmusnál.

Én ezt személyesen úgy fogom fel, hogy coachként kiveszem a részem az evolúcióból. De nem kizárólag kötelességtudatból, hanem mert így hatással lehetek az emberiség személyiségfejlődésének alakulására. Szilárd meggyőződésem, hogy a világ jobb és élhetőbb lesz, ha a coaching szemlélet terjed. Ha megtanulunk saját, belülről induló megoldásokat keresni, ha elsősorban a mély önismeretre törekszünk. Ha nem a másik embertől várjuk a megoldást, hanem azon igyekszünk, mi mit tehetnénk kapcsolataink javításának érdekében. A kulcsszavak: őszinteség, szeretet, és tisztelet, mindez elsősorban önmagunkkal szemben. Bíznod kell magadban, az egyetlen emberben, aki egész életedben melletted áll, hogy az adott helyzetben, adott információk mentén helyes döntést hozol minden pillanatban. Ha később mégis az ellenkezője bizonyosodik be, az csupán annyit jelent, hogy a döntés meghozatalakor még nem állt a rendelkezésedre a kellő tapasztalat.

Szelfiteizmus. Így neveztem el ezt a jelenséget, ami ugyan önistenhitet jelent, mégsem vallás. Eszem ágában sincs szektát alapítani. Ez csupán annyit jelent, hogy hiszek magamban, hogy a megoldásaimat belül keresem, és mint az összes többi megismételhetetlen csoda, én is képes vagyok a teremtésre. Számomra az én valóságom létezik. Másoknak meg az övék, és én itt-ott kapcsolódok hozzájuk, hol én szerepelek az ő mozijukban, hol ők az enyémben. S ha erre így tekintünk, a világmindenség forgatókönyvét mind közösen írjuk. Én szeretnék ebben aktív szerkesztő lenni. Olyan irányba módosítani az egyetemes emberi lelket, az általános közmorált, amiben én is a lehető legjobban érzem magam.

A coaching során, ha betartjuk a szabályokat, ha őszintén érdeklődő, értő figyelemmel tekintünk az ügyfélre, megtapasztalhatjuk mások valóságát, megismerhetünk új, vagy legalábbis az általunk eddig ismertektől eltérő megközelítéseket, gondolatmeneteket, érzéseket. Így mindketten jól járunk. Támogatjuk az ügyfelet saját megoldásainak fellelésében, ugyanakkor szélesítjük a látókörünket is, ezáltal mi magunk is fejlődünk. Tovább mélyítjük az emberismeretünket és az önismeretünket, ami segít a specializációnk kialakításában is, hiszen olyan esetekben lehetünk a leghasznosabbak, ahol a leginkább érezzük, hogy bevonódunk a folyamatba. Így születik meg az a bizonyos kémia, amikor a coach és az ügyfél is érzi, hogy a megfelelő emberrel van dolga.

Ki miért lett coach? Mindenki ugyanazért, de mégis másért. Kereshet valaki jól jövedelmező, divatos megélhetést, hajthatja a vágy, hogy felnézzenek rá, hogy elismerjék. Sokan úgy érzik, segítőnek születtek, legalábbis már régóta ezen az úton járnak, és rátaláltak a coachingra, mint az emberek alázatos támogatásának modern eszközére, mint az elhivatottságuk kimutatásának, s ezáltal őszinte kiteljesedésük lehetőségére. Az én személyes szándékom, hogy olyan erőt közvetítsek, ami segít kitörölni a világszótárból azt az igenis megingatható kategóriát, amit lehetetlennek neveznek. Hogy tanuljuk meg az állítólagos tényeket fenntartással kezelni, és nem alávetni magunkat olyasvalaminek, amiről mi magunk maradéktalanul nem győződtünk meg. Társadalmi felelősségtudatból, és azért, mert így helyes, hogy én is segítsek, ha tudok, hiszen amikor nekem volt szükségem segítségre, támaszra, valódi értő figyelemre, én is megkaptam. Így áll helyre a világom egyensúlya.

Kivétel nélkül közös bennünk, hogy mind adni akarunk, sokan, és egyre többen, sokféle, mégis azonos elemi üzenetet: a változás origója benned van, a megvalósulás képletét pedig te magad írod. Nem gondolom, hogy lehetünk valaha is túl sokan. Egész biztos, hogy minden coach rátalál majd az ügyfeleire, ha kitartóan vizsgálja az erősségeit és a lehetőségeit. Mindig lesznek olyanok, akiknek pont mi tudunk a leginkább segíteni, ha nyitott szemmel járunk. Ezért van helyünk mindannyiunknak ebben a szakmában.

Komzák Adrienn life coach írása

Weboldal: WWW.SZARNYASZEGETT.HU

Talán hallotta már a mondást, miszerint odavezethetjük a csődört a vízhez, de megitatni nem tudjuk/inni nem tudunk helyette. (Egyébként a kancát sem, ha már itt tartunk.)

Ezt tényként állítom. Többször teszteltem már ezt az örökérvényű bölcsességet és minden alkalommal igaznak bizonyult.

Hányszor vezette és támogatta ügyfeleit a céljaik, álmaik és vágyaik elérésében és hányszor szembesült azzal, hogy megmakacsolják magukat az utolsó előtti pillanatban? Valami felsikít bennük: ÁLLJ! és az ügyfélnek valóban nincs más választása, mint megállni.

És akkor megszólal a coach fejében a hang: “Várjunk csak! Mi történt?” Úgy tűnt, minden sínen van. “Mi felett siklottam el?” “Hiszen a tanult technikákat alkalmazom.”

Ez az egyik ok, amiért a tanult technikák fontosak. Segítenek kapcsolatot teremteni – olyan kapcsolatot, amely autonóm. Végső soron az ügyfél saját tapasztalatainak mestere.

Coachként azért használjuk a technikákat, hogy a függetlenségünket megőrizzük és a coach/ügyfél kapcsolaton belül megfelelően alakíthassuk a tanulási és növekedési folyamatot. Nem az ügyfelek döntései alapján mérjük fel értékeinket és hatásunkat. Csak az egyik részét képezzük ennek a kapcsolatnak. A coachok értéke ettől független.

Azért vagyunk felelősek, hogy teljes mértékben jelen legyünk az üléseken. Az ügyfél sikerességéért nem vállalhatunk felelősséget.

A technikák ösvényt biztosítanak a tiszta vízhez a forró, poros, izzadságos út után, amely során megfogalmazódott az ügyfélben a coach támogatása iránti igény.

Elvezethetjük őket a lehetőségek vizéhez, de nem kényszeríthatjük rá, hogy igyanak is belőle.

Forrás: https://certifiedcoach.org/2016/05/the-waters-of-possibility/

Orbán Orsolya cikkfordítása

Sokszor találkozom azzal, hogy mennyire nincsnek békében az emberek magukkal, leginkább a fizikai megjelenésükkel: a testükkel.

Igen, persze, mindig van hova fejlődni ebben is, hiszen lehetünk még soványabbak, izmosabbak, szebbek, kerekebbek – kinek mi a vágya. De vajon tudunk-e komfortosan, elégedetten és összhangban létezni a testünkben? Milyen a viszonyunk lényünk eme meghatározó részéhez? És hogyan gondolunk rá, miként vélekedünk róla, és mire használjuk, vagy mire használ minket? És hogyan vesz részt a coachingban?

…Ez utóbbi kérdésemre gondolom, rögtön rávágtad a választ: „hát ülve”, mondhatnád.

És tényleg: hiszen két ember kényelmesen elhelyezkedve beszélget egymással. Ha kizárólag külső jellemzőkkel akarnánk megragadni a coaching folyamatát, akkor a nagy többségnek ez lenne a válasza. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy számos eszköz – sőt nézetem szerint minden eszköz, amire az ügyfél nyitott – segítheti a kommunikációt, az „aha” élményeket, vagy akár a konfrontációt – mikor mire van éppen szükség a folyamatok eredményességéhez.

A tánc – esetemben ezen belül is a nomádok tánca – egy olyan katalizátorként működik, ami a fizikai és a lelki tapasztalás párhuzamos történése által indítja be a gondolatok és érzések folyamát.

Nézetem szerint az élet minden területére igaz, hogy a célok eléréséhez nélkülözhetetlen a test-lélek harmóniája, de persze lehetnek hangsúlyosabban érintett témák is: egy olyan coaching során, ahol előtérbe kerül a nyitottság vs. zárkózottság kérdése, néhány táncmozdulat segíti a tudatosítást, az adott érzet azonnali megélését.

Ahol kérdéses, hogy az ügyfél a biztonságot, szabadságot vagy bármely egyéb érzést – akár önmagát – mások követésében, vagy vezetésében tudja megélni, az azonnal kideríthető, amint táncolni kezdünk: ki táncoltat meg kit?

Az, hogy a viszonyítási pontokat hol keresi valaki az adott lelki pillanatban, szintén párhuzamba állítható azzal, ha párszor megfordul a tengelye körül: mit keres a tekintetével? A földön, szemmagasságban, vagy feljebb keresi-e a fix pontokat? (Persze, ha keresi egyáltalán…)

A coaching folyamatban tehát leginkább illusztrálunk, részben egy konkrét mozdulattal, részben pedig azzal az érzettel, melyet az adott mozdulat, „testi ábrázolás” közben az ügyfél önmagában megél. A cél pedig a saját élményen keresztüli belső tapasztalás, megélés.

A tánc különösen izgalmas alternatíva ott, ahol az ügyfél nincs kibékülve a testével: tapasztalhatja, hogy az ő (szerinte) „csúnya” teste milyen szépen tud alkotni egy-egy mozdulatot-mozdulattal. Ezért (is) fontos az, hogy a táncnak milyen illetve melyik stílusát alkalmazom: a másik emberrel való testi kontaktust és célzottan erotikus mozdulatokat nélkülözve, ugyanakkor a „nő” és „férfi” lényeget megragadva a nomád népek táncai között találjuk azokat a motívumokat, melyek először a testünkben és a testünkkel való komfortot szolgálják, azért, hogy önmagunkkal harmóniában léphessünk ki a komfortzónából.

És ennél a pontnál érkeztünk el a legfontosabb állomáshoz:

Mivel fontosnak tartom a coaching önismeret mélyítő szerepét, és eddig minden esetben tapasztaltam, hogy a saját magunkról alkotott kép pozitív irányba változása lendíti előre a „külső” eseményeket is, az eredményesség hatványozását látom abban, ha valaki önmagát teljes egészében elfogadja és szereti. Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat, hiszen ezzel valamennyien tisztában vagyunk. Mégis: hányan érzik azt, hogy „jóban vagyok a testemmel”. Ha most megkérdezem, mikor voltál hálás a testednek, lehet, hogy azt gondolod, megbolondultam. De én így is kérlek: kicsit gondolj ebbe mélyebben bele: mi közvetíti Feléd az ízeket, mi juttatott el ide a monitor elé, hogy elolvasd ezt az írást, vagy mi segít abban, hogy felállj a képernyőtől? Valamelyik testrészed. Ugye milyen egyszerű, „primitív” dolgok ezek? Sokan vagyunk mégis, akik elégedetlenek valamely testrésszel, vagy annak valamely jellemzőjével, vagy úgy az egésszel általában.  

Ha viszont tudod azt, hogy a hozzáállás mennyit és milyen arányban lendít a dolgokon, akkor itt miért ne működne? Ja, igen: nem lesz senki máról-holnapra tíz kilóval könnyebb, és nem lesz alacsonyabb-magasabb-szélesebb-hosszabb-rövidebb-kisebb-nagyobb sem. De tényleg ez számít? Vagy elég az, ha „szép” vagy és jól érzed magad? „Elég jól?” Tudom én is, hogy több kell, mint a hozzáállás, és azt is tudom, hogy ITT és MOST jó lenne már eredményt látni. Ezért használom a táncot: közelebb visz ahhoz, hogy a tested és Te egységben legyetek. Ha ez megvan, innen már néhány lépés, hogy ezt a harmóniát megragadd, és a tudatod és tested kölcsönhatásait használd énképed szilárdításához vagy éppen rugalmasságához, és más külső körülményekhez való viszonyulásod azonosításához. – Nálam ez a kulcs, ez a „hogyanja” magának a (nomád)tánc-coachingnak.

Technikailag a mozdulatok tudatosításán keresztül, a tudatos mozgás, majd tánc felé igyekszünk akkor, ha a feladat struktúrája ezt igényli: van olyan, hogy a gondolatoknak elég megszületniük és nem feltétlenül szavakkal kell kifejezni azokat. Persze ezt nem én döntöm el, hanem az ügyfél.

Így hát a coachingot én inkább táncterembe „ültetem”, és abban segítek, hogy az ügyfél teste legyen a coach, ne is én. A nomád táncok pedig egy kezdeti struktúrát adnak ott, ahol még csiszolni kell a kapcsolaton a test és (ön)tudatosság között. Később pedig az ügyfél dönt, hogy marad ezen az úton, vagy csupán kiegészíteni kívánja a nomád táncok színes eszközrendszerével a folyamatot, illetve visszaül a fotelbe. Persze, csak ha hozott magával, mert nálam a fotel (igény híján) egyenlőre hiánycikk ;-)

Petik Rozália life coach írása

A mindennapjainkban sokszor felmerül a kérdés, ki a coach valójában, mit is csinál? Szabad fordításban a coach edzőt jelent, munkáját tekintve egy támogató, segítő ember. Olyan, mint egy támasz, aki mindig ott van, ha kell. Kicsit olyan, mint egy Anya, aki mindenben támogat, segít az életben, fejleszt, önbizalmat nyújt.  Ezért is szeretnék kitérni egy kicsit az anyaságra, hiszen ők kulcs emberek az életünkben, akiknek úgyanúgy szüksége van támaszra, segítségre, egy anyacoachra.

Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy miért is? Kezdjük is a legelején….

Amikor megfogalmazódik bennünk a vágy, hogy anyák legyük, már akkor aggódunk, hogy elég jó szülők leszünk-e?! Mikor is vállaljunk gyereket, hiszen még úgy érezzük, hogy nem is állunk készen rá. Talán teljesen készen sosem érezzük magunkat egy ilyen nagy feladatra, de nem is baj. Az élet olyan szépen alakít mindent. Amikor megtudjuk, hogy egy élet kezd el bennünk növekedni, elképzeljük milyen lesz majd, ha megszületik, óvjuk majd mindentől és már akkor mindennél jobban szeretjük őt.

Ott van az a csodás 9 hónap, amikor is bennünk növekszik, amikor felkészülhetünk az érkezésére. Természetesen mindenkiben végigfutnak a szülés körüli kérdések, aggodalmak, fájdalmak. Vajon, hogy fogom bírni, elég erős leszek-e végigcsinálni, ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnek fel bennünk. Ilyenkor a legjobb, ha beszélünk róla, felkészülünk, és a legfontosabb, hogy hiszünk magunkban. Ilyenkor kezdünk el keresni szüléssel kapcsolatos könyveket, cikkeket, Anyákat, akik átélték már mindezt, hogy meséljenek. Ez nem is lenne baj, csak a mai világban sajnos nem mindig a megfelelő információ jut el hozzánk, lehet, hogy a rémtörténetek hallatán még jobban feszültebbek, aggódóbbak leszünk, ami nem jó senkinek. Ezért is jó, ha ilyenkor egy anyacoachhoz fordulunk, aki segít, akivel őszintén tudunk beszélni, aki átsegít a nehézségeken, és aki önbizalmat önt belénk, hogy higgyünk magunkban! Ez, ami az egész anyasághoz nélkülözhetetlen.

Miért van az, hogy manapság a nők nem hisznek magunkban? Ennyi aggodalmuk, félelmük van? Eléggé más a mai világ, mint pl. 50-60 évvel ezelőtt. Akkor még több generációs családokban nőttek fel a gyermekek. Együtt élt nagyülő, szülő, gyerek. Nem volt ritka a több testvér, a lányok látták, hogyan kell gondoskodni a kisebb testvérről, sőt, volt, hogy ők nevelték fel. Aztán később, amikor a lányból nő lett, és aztán várandós, ott volt a nagyszülő, szülő is, hogy segítsen a kezdeti nehézségekben, mivel nem költözött külön a házaspár. Nem beszélve arról, hogy a média, a sok szakkönyv, a sok „okosabb” ember, tehát a túl sok információ elbizonytalanítja az embert, elnyomja a bennünk lévő anyai ösztönt.

Aztán persze, amikor már kézben tarthatjuk a kis csodánkat, jön a többi kétely, hogy mit, hogyan csináljunk, mindenki mást mond, kire hallgassak? Nyilván vannak fontos tanácsok, amit megfogadunk, de ne nyomjuk el a bennünk megszülető gondolatokat, hiszen a legjobban csak mi ismerhetjük saját gyermekünket. Úgy, mint ahogy a saját érzéseinket is mi ismerjük legjobban, így a bennünk felmerülő kérdésre is csak mi tudjuk a legjobb választ adni, ezért sem ad tanácsot egy coach sem. A coach abban segít, hogy a választ magadban találd meg. Neki elmondhatod őszintén, hogy mit érzel, nem fog ítélkezni, mint azt sokan teszik. Átsegíthet nehéz helyzeteken, beszélhetsz vele a változásokról, az elérendő céljaidról és segít, hogy ehhez vezető saját utad megtaláld.

Mindenki a legjobb anyuka szeretne lenni, aki helyt áll mindenhol. Nyilván nem egyszerű anyaként, társként, dolgozó nőként helyt állni, és még magunkra is szánni időt. Igen, az időgazdálkodás ilyen szempontból nagyon fontos szerepet játszik, hiszen egy gyermekkel nem egyszerű beosztani a napunkat, hogy abba minden beleférjen. Ilyenkor sokszor anyaként azt gondoljuk, hogy valamit nem csinálunk jól, jön a lelkiismeret-furdalás, meg, hogy nem vagyunk elég jó anyák. De az anyák is emberek, nincs 6 kezük 2 fejük, 4 lábuk, hogy mindent bele tudjanak zsúfolni egy napba. Pláne a szülés után még azzal is meg kell küzdeni, hogy elfogadjuk az új testünket, hogy az anya szereppel azonosulni tudjunk. Kell egy szemléletváltás, egy más hozzáállás, ezerszeres energia.

Míg meg nem születik a gyermekünk, dolgozunk, megyünk ide-oda, találkozunk emberekkel, beszélgetünk, viszont amikor már kezünkbe tartjuk gyermekünket, nem csak azzal kell megküzdeni, hogy mindent próbáljunk jól csinálni, hanem azzal is, hogy hirtelen otthon maradunk egy kisbabával, akihez hiába beszélünk, nem beszél vissza, hiányzik az egész napi kommunikáció, ezért sok anyuka egy idő után bezárkózik.

Szerencsés, ha van segítségünk, társaságunk, akivel meg tudjuk osztani kérdéseinket, tapasztalatainkat, félelmeinket. Akinek viszont nincs, az is tud már anyacoachoz fordulni. Hiszen az édesanyáknak is kell egy támasz, aki pl. egy nehezebb nap után segít újra felállni, aki újra pozitív töltettel indítja útnak, aki a negatív énképét önbizalommal tölti fel. Ezért gondolom, hogy jó, hogy manapság már van kihez fordulni, és sosem szégyen segítséget kérni, mert az inkább erény, hogy valaki szeretné megoldani az elakadásait, vagy csak szimplán szebbé tenni az életét.

Minden nap egy kihívás, de én úgy gondolom, hogy a nők mivel nagyon erősek, meg van a képesség bennük, hogy mindent jól megcsináljanak. A gyermekünktől kapott önzetlen szeretet, a kacagás, az a csillogó szempár, amivel ránk tudnak nézni mindenért kárpótol, és az ő életfelfogásuk, bátorságuk, ahogy az élethez állnak, mindenkinek jó példa.

Legjobban egy általam írt vers részlettel tudnám bíztatni az összes édesanyát:

„Belecsöppensz a világba,

Folyik az életed, hol jó, hol rossz irányba.

Mikor megérint a nap sugara,

Boldog vagy, s nevetsz.

Néha eltakar a szürke felhő árnyéka,

Ilyenkor rossz, s nem érzed, hol van a helyed?

Ám folyik tovább az élet,

S mindig van csillanás, s vannak árnyékos percek.

Ne hagyd, hogy elfújjon a szél,

Ne hagyd, hogy valami gátolja utad!

Csak folyjál szépen,

S csak azt vedd észre, mikor megérint a nap!”

Csombor-Budavári Bernadett anya coach