Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mi a helyzet? – COACHING 3D

Ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk: itt az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, legyen a coaching tudatosan háromdimenziós!

- hiszen a  coaching számos gyakorlatot alkalmaz: a két szék technika, az üres szék technikája, szerepcserék, tükrözés stb. Alkalmazásuk során a hatékonyság növelése érdekében gyakran történik fizikai hely(zet)váltás is, hiszen a résztvevők gyakran szó szerint ülnek át egyik vagy másik székbe –szerepbe.

Meggyőződésem, hogy ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk, miért ne vihetnénk ezért (még) több aktivitást akár egy „klasszikus” coachingba?

Térre van szüksége, helyes lépés, visszatáncol, hátat fordít, lógatja az orrát, mélyre ás, befordul, kinyílik, félvállról vesz, felülkerekedik, fejet hajt, rámozdul, elkerül, kitart, belelendül, átugrik rajta, befeszül, fel van pörögve… csak egy rövidke felsorolás a teljesség igénye nélkül.

Ha az ügyfél ilyen és hasonló kifejezéseket használ, érdemes ezeket megragadni: felajánlani annak lehetőségét, hogy az általa vázolt szituációt – vagy annak egy részét – egyszerűen helyezzük „térbe” és a mozgás dimenzióiba.

Hogy miről is van szó – konkrétabban:

Nézzük a szerepcserét vagy az adott probléma több szempontú megközelítését: A tényleges helyváltoztatás – például a másik fotelben történő helyet foglalás, segíti, hogy ügyfelünk könnyebben tudjon belépni az adott állapotba.

A logika fordítva is működik, sőt! A mozgás tudatos alkalmazása – melynek alapja az ügyfél erre való nyitottsága – katalizátora lehet a folyamatnak: előbb vegyen fel egy pózt/pozíciót, egy olyan helyzetet, ami képes kivetíteni a gondolatot, megmutatni a kapcsolódást az adott problémához.  Akrobatikus mutatványokra persze nincs szükség, már az eleve sokat lendíthet az aktuális szituáció feltárásában, ha egy konkrét érzetet, pl.: „felszabadultság” próbálunk a verbalitás „fogságából” kiragadni és mozdulatokkal lefesteni, mint ahogy azzal is lehet kísérletezni, hogy kis, vagy nagyobb lépésekkel érezzük-e komfortosabbnak a haladást, nem is beszélve arról, hogy átlépünk vagy megkerülünk dolgokat…

Azt gondolom tehát, eljött az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, ahogy a túra-coaching is új ösvényeket nyitott már a coaching és a fizikai aktivitás ötvözése által, úgy bármilyen mozgás-kultúra, vagy „csak” önmagában a mozgás tudatos használata további izgalmas lehetőségeket kínál.

Nekem a nomád táncok színes és kreatív, ugyanakkor egy egészen jól katalogizálható és rendszerezett mozgásstruktúrája adja azt az eszközt, mely kellően nyitott és rugalmas ahhoz, hogy bárhol, bármikor alkalmazható legyen:

  • segítségével megtalálható és gyakorolható az egyensúly,
  • megtapasztalható milyen minden részünkkel jelenLENNI,
  • felfedezhető a pozitív feszültség,
  • fejleszthető az önismeret
  • megélhető a harmónia és az öröm.

Ezek a táncok ugyanis olyan nyers, tiszta lenyomatát adják az alap-érzelmeknek és ösztönöknek, melyek segítik a kapcsolódást önmagunkhoz és a természethez egyaránt, mely utóbbinak mi is részesei vagyunk. Ráadásul az a mozdulat-készlet, melyből a táncok építkeznek, önálló elemeire bontva is használható.  

Érdemes tehát próbára tenni – ha eddig nem tettük, akkor először önmagunkat – tágítani a határokat és egy kicsit elkalandozni a mozgás – tánc – coaching összefüggéseinek területére.

 Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Párkapcsolat vagy pár kapcsolat?

Sokan beszélnek pénzügyi, környezetvédelmi, állami, és minden fajta válságról. A 2010-es évek egyik legnagyobb kihívása a párkapcsolati kérdések és pont! Csak ezt nem tanítják az iskolában, nem mondja a híradó. A környezetemben körbenézve mindenki erről beszél. Láttam már felkapott adok-kapok cikkeket, mind női, mind férfi oldalról, de mi lenne, ha semleges nemben közelítenénk meg a témát?

Feltetted már magadnak a kérdést valaha, hogy mit vársz a másiktól? Hogy mit jelent az a szó, hogy életed partnere, társa? Mi az, hogy igazi párkapcsolat? Hagyok pár percet, fogalmazd meg magadban, és akkor olvasd tovább a cikket!

coach coaching life coaching párkapcsolat

Mire jutottál? J

Nagyon nagy zavar van sokak fejében ezeket a kérdéseket illetően, pedig alapvető eleme egy kiegyensúlyozott ÉLETNEK.

Megálmodtad, elképzelted valaha, hogy nézne ki az ideális párod, akivel hosszú éveket tudnál leélni? Túljutottál azon a ponton, hogy a barátnő nézzen ki jól, a pasi meg legyen egzisztenciálisan rendben?

Céltudatosság

Te mi alapján választasz párt? Végiggondoltad már valaha, hogy nézne ki, hogy viselkedne bizonyos helyzetekben, milyen a humora? Furcsának tűnhet a céltudatosság szó egy párválasztásnál, de tényleg annyi időd van, amennyit hiszel, hogy minden szembe jövő emberrel komoly kapcsolatba keveredj? Munka után sokszor fáradtan tényleg csak valakire vágysz, vagy a nagybetűs Ő-re, akivel életed minden kis momentumát meg tudod beszélni, és aki meghallgat? Gondold végig, hogy ki lenne az ideális partner számodra minden szempontból, és helyezd a fókuszod ilyen emberekkel való ismerkedésre! Lássuk részletesen!

coach coaching life coaching párkapcsolat

Külcsín, kémia, szexualitás

Miért ezzel foglalkozok elsőre?! Lehetne írni sablonos dolgokat, hogy nem az számít, hogy néz ki, csak a lelke legyen szép, meg milyen felületes dolog ezzel foglalkozni. Szerintem mindenkinek alapvető fontosságú a kémia, a nélkül nem is tudsz elindulni a párkapcsolat rögös útján. Emberek vagyunk, mindenkinek fontos a szexualitás, és az testi vonzalom egyszerűen elengedhetetlen! Miért kezdenéd izzadságszagúan a kapcsolatot saját magad győzködésével, hogy majd később megtetszik az újdonsült partnered? Aki már átélt igazi kémiai vonzalmat, tudja nagyon jól, hogy nem érdemes nélküle belevágni egy bimbózó kapcsolatba. Persze, csak ha neked is fontos a jó szex! J

coach coaching life coaching párkapcsolat

Humor

Nem szorul hosszabb magyarázatra. Van jobb dolog a közös nevetésnél? Azon kívül. J A humor fontos stressz oldó eszköz az életben sok pozitív tulajdonsága mellett (immunerősítő, fiatalító, betegségmegelőző), hiszen remekül fel tudtok vele dolgozni nehéz helyzeteket is.  Ha hasonló hullámhosszon pörög az agyatok ezen a téren is, rengeteg konfliktus csak egy kis semmiségnek fog tűnni, ha jót tudtok rajta mosolyogni együtt!

coach coaching life coaching párkapcsolat

Családi háttér, értékrend

Ez a kettő nagyon is összefügg. Hasonló körülmények közt nevelkedtetek, hasonló neveltetést kaptatok? Milyen értékeket láttatok otthon? Szeretet, megbecsülés, bizalom jelen voltak az otthoni környezetben? Hogyan kezelték a szülők közösen a pénzügyeket, a családi kasszát? A gyerekek többsége hasonlóan viselkedik felnőtt korában, egy párkapcsolatban, ahogyan azt otthon látta. Nem akarok pszichológiai mélységekbe merülni a témában, de egy biztos, ha hasonszőrű értékrendet vallotok, könnyebben tudtok közös életet felépíteni.

coach coaching life coaching párkapcsolat

Barátok, család véleménye

Talán nem a legfontosabb, de mindenképp érdemes megemlíteni. Biztos neked is volt már tapasztalatod, hogy mennyire tudja a baráti kör vagy család befolyásolni egy kapcsolat kimenetelét. Sokszor ez az egyik „teszt”, amin egy friss barátnak vagy barátnőnek át kell esni, amikor először bemutatják. Két eset lehetséges.

Az egyik, hogy nem tetszik nekik az illető, amikor egy barát, barátnő, családtag szava döntő fontosságú lehet. De ne hagyd magad! Ha tudod, kit akarsz, senki véleménye ne tántorítson el! Neked kell, tetsszen, neked kell majd vele együtt élned, és ami a legfontosabb te ismered őt igazán.

De persze van pozitív helyzet is, mikor teljesen jól kijönnek az újonnan érkezettel, ami csak hab a tortán, hiszen a közös programokról senkinek nem kell lemondania, és pozitív megerősítéseket kapsz a választásodban. J

Egzisztencia, pénzkérdés, közös költségek tervezése

Megosztó téma szintén, mert nem számít a pénz ugye?! „Pénzéhes nők, gazdag férfiak, akik úgy cserélik a nőket, mint az alsógatyát”. Igen, vannak ilyenek, is, de most nem ezzel foglalkozok.

A sikeres párkapcsolatok alapköve, hogy együtt építetek fel egy életet. Legyen szó házról, lakásvásárlásról, közös családi vállalkozásról stb. Működhet-e párkapcsolat nagy egzisztenciális különbségnél is? Szerintem IGEN. Ha a felek helyén kezelik a dolgokat, és később nem hányják a szemükre, hogy a másik nem olyan szinten áll pénzügyileg, mint Ő, vagy nem válik követelőzővé. De egy biztos, a pénz nagy szerepet játszik ez élet minden területén. Közös vásárlások, kiadások, utazás, gyerekvállalás, lakhatás, mind pénzbe kerül. Nagyon fontos a helyes kommunikáció erről a témáról. Hogy kezeli a partnered ezt a témát, mi fontos neki, mi nem? Megbeszéltétek már valaha? Nálunk, magyaroknál nagyon tabu téma a fizetés, az anyagiak. Mindenki sutyorog a másik háta mögött, vajon mennyit kereshet, miből telik erre meg arra. Párkapcsolatban nyíltan beszélni kell róla, amivel ezernyi felesleges veszekedés előzhető meg. Tervezzetek pénzügyileg is mindent közösen!

Munka, időbeosztás

A téma magért beszél, és pontosan tudjátok, miről beszélek. Nem maga a munka minősége fontos, hanem az, hogyan osztja be az időtöket. Hasonló időrendben dolgoztok, vagy teljesen eltérőben? Sajnos, ha nem tudtok elegendő minőségi időt együtt eltölteni, akkor az a kapcsolat nem lesz hosszú távú. Akkor esel haza, amikor a másik felkel, vagy amikor hétvégén pihennél, ő akkor menne kirándulni? Érdemes ebbe belegondolni, hogy mi lesz később, ha minden így marad! Ha fontos számodra a másik, változtatsz az életviteleden, és közös megoldást találtok.

coach coaching life coaching párkapcsolat

Érdeklődési kör

Mit szeretsz csinálni a szabadidődben, mi az, ami igazán leköt, feltölt? És a párod? Életünk sava-borsát, nem a munkahelyen, hanem az életünk többi részében szeretnénk élvezni igazán, amikor lazíthatunk, és igazán jól érezhetjük magunkat. És ha ezt együtt tehetitek, az a tuti. Milyen közös programokat szerettek együtt csinálni? Kirándulás, sport, múzeumlátogatás? Bármi legyen is az, ha mindketten örömmel merültök el benne, akkor azt már együtt eltöltött minőségi időnek nevezhetitek, ami a párkapcsolatotok egyik alapköve.

Jövőkép

Mit szeretnétek elérni a jövőben? Közös a célotok? Sarkalatos pont a gyerekkérdés, karrier, lakás- vagy házvásárlás. Érdekes módon erről sokan nem is beszélnek, majd ahogy esik, úgy puffan. Csak ha nincsenek tisztázott közös célok, mi felé haladtok? Lehet, hogy egy csónakban eveztek, csak két különböző irányban. Ha megvan a közös terv, máris könnyebben tudtok együtt működni, hiszen tudjátok, hogy mindkettőtöknek ugyanazok a dolgok megvalósítása jár a fejetekben egész nap, és már azt is, hogy van kire támaszkodni a nehézségek idején.

coach coaching life coaching párkapcsolat

Életkor

Azt hiszem ez nem a leglényegesebb pont, mégis fontos megemlíteni. Nem az életkor számít, hanem az érettségi szint, és ez nem feltétlen függ össze azzal, hogy ki hány gyertyát fújt már el a szülinapi tortáján. Érzelmi intelligencia és tapasztalat is szükségeltetik egy jó kapcsolathoz. Ha hasonlóan felkészültek vagytok agyban egy kiegyensúlyozott kapcsolathoz nem a leglényegesebb, hogy köztetek 10 év vagy 2 nap a korkülönbség.

Egy kapcsolat sem fekete-fehér, ahogy ez sem egy tudományos recept egy jó kapcsolathoz, de mindenesetre egy jó alapot, szűrőt építhetsz fel belőle, hogy hol keresgélj, milyen emberre is van szükséged igazán. Nyilván ezekből a dolgokból nem deríthetsz ki mindent a legelején, mielőtt választanál, sok mindenre menet közben jössz rá, de figyelj az apró jelekre, és vegyél róluk tudomást. Használd ki az időd, ahogy csak tudod, az évek gyorsan repülnek.

Sok sikert kívánok mindenkinek! ;-)

Simon István, Life és Business Coach

0 Tovább

12+1 különbség az elfoglalt és a hatékony ember között

Vannak, akik azt hiszik, ha valaki nyakig merül a munkába, az hatékony és produktív is egyben, valójában azonban a munkába merülés nem feltétlenül jelent hatékonyságot, és a hatékonyság sem jelenti azt, hogy egész nap, megállás nélkül kell dolgozni.

A Bright Side weboldal segítségével most 13 pontban hasonlítjuk össze az elfoglalt és a hatékony emberek közti különbséget.

1. Az elfoglalt ember úgy tesz, mint aki egy komoly küldetésben vesz részt.

A hatékony ember küldetése egész életére szól

2. Az elfoglalt ember számos különböző dolog fényében rangsorol.

A hatékony ember néhány fontos dolog tükrében rangsorol.

3. Az elfoglalt ember könnyen mond igent bármire.

A hatékony ember kétszer is meggondolja, mire mondjon igent.

4. Az elfoglalt ember arra fókuszál, hogy cselekszik.

A hatékony ember a cselekvés pontosságára fókuszál.

5. Az elfoglalt ember ajtaja mindig nyitva áll.

A hatékony ember zárt ajtók mögött dolgozik.

6. Az elfoglalt ember folyton hangoztatja, hogy mennyire elfoglalt.

A hatékony ember hagyja, hogy eredményei magukért beszéljenek.

7. Az elfoglalt embernek sosincs ideje.

A hatékony embernek a fontos dolgokra mindig van ideje.

8. Az elfoglalt ember több dologgal is foglalkozik egyszerre.

A hatékony ember csak egy dologra összpontosít.

9. Az elfoglalt ember minden bejövő üzenetre azonnal reagál.

A hatékony ember hagy magának elég időt a megfontolt válaszadásra.

10. Az elfoglalt ember azt szeretné, ha körülötte mindenki más is elfoglalt lenne.

A hatékony ember azt szeretné, ha körülötte mindenki más hatékony lenne.

11. Az elfoglalt ember energiáját a kétkedők meggyőzésére fordítja.

A hatékony ember a kliens érdekeit tartja szem előtt.

12. Az elfoglalt ember az elkövetkezendő változásokról beszél.

A hatékony ember maga a változás és annak rugója.

+1. Az elfoglalt mindig ember segítséget kér.

A hatékony ember hozzálát a munka elvégzéséhez.

Forrás: https://brightside.me/wonder-curiosities/13-differences-between-busy-and-effective-people-126505/#image871955

 Váradi Zsanett life coach cikkfordítása

0 Tovább

Te mozdulsz rá? – LIFE-COAHING… és Nomádtánc

 A tánc, mint mozgás és benne a nomádok kincse még alkalmazásra váró, izgalmas és ezzel együtt reális eszközként jelenhet meg a coaching folyamatában. Miért? Azért, mert…

…nálam a tudatosság csak cselekvéssel párban értelmezhető, a cselekvés számomra a mozdulat, vagy „mozgás”, és így a tudatosság és célorientált cselekvés összehangolásának gyakorlata, összeolvadásának manifesztuma: a tánc.

A coaching-folyamatban a tánc, mint mozgás-eszköz úgy lesz bevethető, ha  valóságként tudjuk elfogadni a mozgás és tudat összefüggését, melyet a tudomány is alátámaszt: Paul Ekman arckifejezés-felismerés kutató szerint érzelmeink és testünk fizikai jelzései kölcsönösen hatnak egymásra.  Adam Galinsky szociál-pszichológusnak a pszichikai és fizikai hatásaiban is legpozitívabb változást előidéző mozdulat – mely a jógából ismert kobra póz – azonosítását köszönhetjük. Moshe Feldenkrais állítása, hogy „fokozott testi tudatosságra és relaxációs technikákra van szükségünk, hogy az idegrendszerünk működését karbantartsuk”.

Hogy mára elménk és mozgásunk kölcsönössége tudományosan is elfogadott tény, az ennek hatásai során szorgalmazott tudatosság minden eddiginél hatékonyabb eszközt ad kezünkbe a fejlődésünket célzó úton; és nem pusztán, ha magért a mozgásért mozgunk. Könnyen belátható az is, hogy szokásaink mennyire „húsba vágó” módon tükröződnek mozdulatainkban (gondoljunk például a gibbon-pózban eltöltött órákra a monitor előtt). Célszerű ezért (is) élni a lehetőséggel, hogy az egyén a saját igényeire szabottan „újra- huzalozza” magát (a kifejezés Moshe Feldenkraistól ered).

Mikor saját fejlődésemen dolgozom, az elmém és testem egysége a coach, „aki” a tánc, mint eszköz által fizikai tapasztalásokon keresztül, metaforák felismerésével és használatával, tudatos(an) rendszerbe (anatómia, ritmus és zene) foglaltan segít strukturálni a kompetenciákat, megélni energiákat.

A coaching így értelmezhető egyfajta újrahuzalozásnak, ahol a coachee saját marionettjének szálait saját kezébe véve teremti önmaga dinamikáját. A coach, mint kísérő egy olyan lehetőséget igyekszik észre vétetni, aktivizálni, ami itt és most elérhető: a test mindig rendelkezésre áll, a mozdulat azonnal képes hatni.

A coaching mint irányított, strukturált folyamat, módszereitől is megkívánja ezen feltételeket, így logikusan az alkalmazott mozdulatoknak is orientálódniuk kell. A tánc maradéktalanul megfelel a követelményeknek: rendszerbe foglalt, összefüggő, kerettel és önmagában is célra irányzott cselekvések sorozatából áll, mely a coaching egyéb eszközeinek, mint a metaforák, kommunikációs stílusok láttatása, improvizációk, stb. sajátos szubszumálására is alkalmas.

A tánc képes visszatükrözni az aktuális állapotot és személyiséget, így direkt és indirekt módon szolgálva az önismeretet, rámutatva az optimális fejlődési irányokra. A nomád attitűd kincseinek táncban megmutatkozó stílusjegyei ez idáig még alkalmazásra váró, izgalmas és ezzel együtt reális eszközként – természetesen csak az ügyfél egyértelmű felhatalmazásával – vihetők be a coaching folyamatába. A példaként említhető mongol, uyguhr, ghashghaee, karaçay, tajik, kochy, sapera és további táncok a népi, nemzeti (esetleg vallási) sajátosságukból és a gazdasági, földrajzi vagy történelmi környezetükből egyaránt kiragadottan képezik a módszer alapját, melynek szempontjából ezek – bár a stílusjegyek katalogizálását segítik és a szubjektív esztétikai értékelés alapját adhatják – csupán periférikus jellemzők lehetnek.

A lényeg egzakt megvilágítása, hogy a nomádok azok, akik – mondta a francia filozófus, esztéta Gilles Deleuze –„(…) nem tartoznak a történelemhez; (…) metamorfizálódnak, hogy másutt megint felmerülhessenek: váratlan formákban - egy társadalmi mező enyészvonalai között.” A habitus lényege –Tillmann J.A. nyomán –, hogy „a nomádság a majd mindent behálózó és egyre jobban átható rendszerek és intézmények közül kiutat mutat: az átjárást, a rések észrevevését, a közlekedést a különféle kontextusok között.” A nomádok „a szabadság számára hódítanak vissza területeket” (Fenyvesi Ottó), és mindez a táncaik elemeiben, szimbolikájában megragadható.

A muszlim területek nomádjai, az indiai valamint európai cigány táncok motívumai által tudom felkínálni ennek a világnak a megtapasztalásán keresztül a személyes fejlődésnek, az önreflexiónak, a kommunikációs hatékonyság elősegítésének, az elakadások oldásának egy kalandos, szabad alternatíváját.

Az alkalmazás legfőbb elve, hogy „a mozgás általi tudatossággal együtt járó tanulás örömteli érzések forrása, amely azonban veszít tisztaságából, ha bármi elhomályosítja ezt az élvezetet” (Moshe Feldenkrais).

 Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Főnök vagy Vezető?

A mai állandóan változó világban egy cég élére, vezetői pozíciókba kiválasztott emberek az egyik legfontosabb sikertényezőjét adhatják a szervezet jövőjének. Ha nem jó kapitány kerül a hajó fedélzetére, gyorsan úgy járhat, mint a Titanic. Két fő típus jelenhet meg a hierarchia tetején.   

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Ön Vezető vagy Főnök? Feltették már maguknak a kérdést? Mi a különbség köztük?

Nézzük tömören táblázatban az általános jellemzőket!

Főnök

Vezető

Nyomást gyakorol

Bátorít

Félelmet kelt

Ösztönöz

Hatalmat követel

Tisztelik a viselkedéséért

Szabályokat állít

Példa alapján vezet

Tudja, hogy kell csinálni

Mutatja, hogy kell csinálni

Felhasználja az embereket

Fejleszti az embereket

Parancsol

Kér

Azt mondja: „menj”!

Azt mondja: „menjünk!”

Azt mondja: „én”!

Azt mondja: „mi!”

Bizalmatlankodik

Bízik az embereiben

Kritizál

Támogat

Szeret beszélni

Inkább hallgat, figyel

Felügyel

Cél vezérli

Szervezeti zavarnál hibáztat

Segít elhárítani a zavart

Nem érdekli a beosztottak véleménye, és nem tűri a kritikát vezetői képességeiről

Érdekli mások véleménye, hogy látják, mint vezető

Alacsony érzelmi intelligencia

Magas érzelmi intelligencia

Bólogatnak neki a beosztottak

Kérdezhetnek tőle a beosztottak

Melyik oldal nyert az Önök esetében?  Elemezzünk pár fontos pontot!

Nyomásgyakorlás, félelemkeltés vs. Bátorítás, ösztönzés

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Szeretnek az emberek az Ön irányítása alatt dolgozni? Gyomorgörccsel vagy jó kedvvel mennek be dolgozni reggelente? Tévhit, hogy a nyomás alatt dolgozó ember jobban dolgozik, mint kiegyensúlyozottabb társai. Rövid időre talán igaz, de ez olyan, mint az autó motorja. Lehet magas fordulatszámon pörgetni, és gyorsabban fog hajtani, mint a többi járgány, de vajon melyik bírja hosszabb távon szerviz nélkül?! Bátorítsa, ösztönözze csapatát, és a hatékonyságuk rohamosan javulni fog.  Fejtse ki nekik, miért érdemes kiválóan dolgozniuk, találjon ki számukra elérhető, világos jutalmakat a jó munkáért cserébe! A dicséret, jó szó sok esetben többet számít, mint a pénz. Felejtse el az „ezért kapja a fizetését” vagy „örüljön, hogy van munkahelye” elcsépelt, hasztalan mondatokat! Ez nem viszi előre sem Önt, sem csapatát, sem a szervezetet.

Hatalmat követel vs. Tisztelik a viselkedéséért

A ranglétra tetején elvárja a neki járó hatalmat, erőt, tiszteletet csakis a pozíciójából fakadóan. Ez nem így működik.  Azt akarja, hogy elismerjék? Viselkedjen vezetőként, ne magas lóról beszéljen, legyen példakép minden téren, akire felnézhetnek. Azt akarja, hogy időben beérjenek dolgozni?  Érjen be Ön is, vagy előbb! Szeretne hatékony munkát látni? Milyen elérendő célokat, jutalmat állított fel számukra? Ön hogyan áll saját feladataihoz? Áthárítja másra vagy saját maga végzi el? Ugyanazt várja el a munkatársaitól, amit saját maga is megtesz a sikeres munkáért! Ha tisztes példát mutat, munkatársai is hasonlóképp fognak cselekedni. 

Tudja, hogy kell csinálni vs. Mutatja, hogy kell csinálni

Önben meg van a megfelelő tudás, meg kell, hogy legyen vezetőként. Át is tudja adni kollégáinak? Hatástöbbszörözést tud elérni, mindenkinek időt, energiát megtakarítva, aminek a végén eredményesebb szervezet fog kapni jutalmul. Tévhit az a félelem, ami a tudás átadással jár: „a pozíciómra fognak törni, nem leszek pótolhatatlan stb.” Ha megfelelően megosztja tudását, akkor kollégái a jövőben kérdések nélkül tudják gördülékenyen a felmerülő problémákat megoldani, és Ön több értékteremtő, stratégiai kérdéssel tud foglalkozni. Nem aprózódik el, a nagyobb tervek végrehajtására tud fókuszálni.  Nagyobb hatékonyság, több eredmény, ergo sikeresebb vezető válik Önből.

(F)elhasználja az embereket vs. Fejleszti az embereket 

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

„Darab-darab, ha felmond ezer ember áll sorban a helyéért, senki nem pótolhatatlan.” Ismerős? A mai megváltozott munkaerőpiacon meg kell becsülni minden minőségi, már betanult munkavállalót, megszerzett tapasztalatukat. Tény, hogy senki sem pótolhatatlan, de amíg az új embert megtaláljuk, rengeteg energiát, pénzt és időt emészt fel a hiánya. Másrészt elég nagy ellentétet érzek, amikor egy munkáltató kész embereket keres, ezzel szemben keveset tud érte ajánlani, aminek sokszor az a vége, hogy azokat veszi fel, akik a minimális bérigénnyel beérik (általában pályakezdőket), akire hirtelen nagy nyomást helyez, és nem lesz vele elégedett, mert nincs elég tapasztalata, de képzést, tréninget nem tud számára biztosítani.  Hogy is van ez?

Egy jó vezető nem robotként tekint az emberre, járulékos veszteségre, hanem tudja, hogy a cég igazi értéke maga az emberi erőforrás, ezért folyamatosan karbantartja tudását, fejleszti képességeit, erősségeit.  A vezető elégedett, mert jó munkaerőre tud támaszkodni folyamatosan, a beosztott pedig boldog, mert megbecsülik és bíznak benne. Mindenki jól jár, és elégedett lesz!

Parancsol vs. Kér

Ön mikor végez el szívesebben egy feladatot, ha kérik rá vagy ellentmondást nem tűrően Önre parancsolnak? Az utóbbi az emberek többségéből természetes ellenállást vált ki, ezáltal csökkentve hatékonyságát. Érzik, hogy nem kíváncsiak a véleményükre, pedig lehet, hogy létezik jobb megoldás is, mint amit ukázban kapnak. Nem mindegy milyen szájízzel ugranak neki a rá váró munkának. Indítsa udvariasan és határozottan beosztottjait a sikeres munka felé vezető úton, és ha kérdésük, ötletük van, hallgassa meg javaslataikat!

„Menj!” vs. „Menjünk!”

Részt vesz a csapatmunkában vagy csak dirigálni tud? Lássunk egy ábrát! Magáért beszél!

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

  

Bizalmatlankodik vs. Bízik az embereiben 

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Ön szerint melyik kolléga képesebb nagyobb teljesítményre? Akinek szabad kezet adnak, vagy akinek minden lépését figyelik, és megkérdőjelezik? Ha megbízik a beosztottak tudásában, megoldó készségükben, bízza rájuk nyugodt szívvel a feladatot. Ön választotta ki őket, biztosítsa számára a feltételeket az eredményes munkához. Persze ellenőriznie kell munkáját idődről-időre az eredmények érdekében, és elakadásoknál segítenie kell.  Ha nem megfelelő a kollégái felkészültsége, és nem tudja rájuk bízni a feladatot, lehet, hogy több képzésre és tréningre van szükségük! Keresse meg ennek okait, és tegyen megfelelő lépéseket, hogy olyan csapat vegye körül, akire mindig számíthat!

Kritizál vs. Támogat

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Tudja mi a különbség a destruktív és építő kritika között? Az egyikben ott a fejlődés kulcsa, míg a másik igen nagy teljesítménycsökkentő hatással rendelkezik. Mindenki hibázik, mindenki. Nincsenek tökéletes emberek, tökéletes helyzetek, tökéletes döntések. Csak az akkor rendelkezésre álló információk alapján akarják megoldani a felmerülő helyzeteket a maguk módján a lehető legjobban. Sokszor megesik, hogy utólag másképp cselekedtek volna, mert akkor már sokkal tisztábban látták a helyzet. Ezért kollégái nem optimális döntései esetén ne csak azt nézze mi volt a hiba, vizsgálja meg mit csinált jól, azt erősítse meg. Beszéljék át együtt, mit lehetne legközelebb alkalommal hatékonyabban tenni, mit tanultak a helyzetből.

Szeret beszélni vs. Inkább hallgat, figyel

Általában Ön beszél meetingeken vagy megkérdezi, meghallgatja mások véleményét, észrevételeit? Szokott figyelni, reagálni a jelekre, testbeszédre, amikor kollégái beszélnek Önhöz? Mit tesz, ha ellentmondást vél felfedezni a hallottak és a látottak között? Ne feledje, az adott területeken beosztottjai több információval rendelkeznek, mint Ön, tehát a megoldáshoz is több utat tudnak felfedezni. Az Ön dolga, hogy támogassa erőforrásokkal (eszközök, idő, anyagiak stb.), segítse munkájukat. Ehhez kérdezzen, érdeklődjön, miben tudja őket támogatni!

Zavarnál hibáztat vs. Segít elhárítani a zavart

Valami váratlan hiba ütötte fel a fejét a szervezeten belül? Megoldást keres vagy hibáztat? Ön szerint melyik a célravezetőbb? Első lépésben érdemes a megoldásra fókuszálni. Minden információt összegyűjteni, feladatot és reális határidőt adni a kompetens személyeknek, és nem árt némi bíztatás sem. Ha elhárította a hibát, le lehet szűrni a tanulságot, hogyan kivitelezné azt a projektet vagy feladatot a következő alkalommal. Süllyedő hajón hiába vonunk felelősségre embereket a lyuk foltozása helyett, mindenki ugyanott fogja végezni. Viselkedjen kapitány módjára!

Nem érdekli a beosztottak véleménye, és nem tűri a kritikát vezetői képességeiről vs. Érdekli mások véleménye, hogy látják, mint vezető

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Aki fejlődni akar vezetőként időként meg-megáll, hogy elemezze magát, tükröt tartson maga elé, miben fejlődhet, hol hibázott. Biztos, hogy bizonyos szituációkat jól kezelt, mit tenne másképp következő alkalommal? A beosztottak nagyon jó visszajelzéseket tudnak adni. Mi kell ehhez? Erős önkritika, fejlődni akarás. Hogyan kivitelezhető? Négyszemközt, papír alapon, névtelenül. Ahogy az adott helyzetben jobban megnyílnak a munkatársak. Fontos biztosítani őket, hogy ez semmilyen hátrányt nem jelent számukra, és ismertetni a célt, hogy minél jobb vezetővé váljon, kijavítsa hibáit, és ez által egy hatékonyabb csapatot tudjanak alkotni.

Alacsony érzelmi intelligencia vs. Magas érzelmi intelligencia

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

A magas EQ-val rendelkező vezető nagyon hatékonyan tud irányítani, közbeavatkozni hirtelen változások esetén is. Érzi, felfogja kollégái érzelmi reakciót. Ellentétes metakommunikációs reakciójukat észreveszi, ha ellentétes azzal, amit mondanak, mint ahogy éreznek. A beszéd hangsúlya, a testbeszéd árulkodó jelei felett nem huny szemet, rákérdez a nyilvánvaló okokra.

A csapat tagjainak gondolkodását érzelmekkel segíti elő, dicsér, biztat, pozitívan vizionál. Egy jó szó, egy pozitív észrevétel többet ér minden pénzbeli bónusznál. Tudja kezelni a heves érzelmeket is. Konfliktus a beosztottak között? Nem azzal intézi el, hogy „oldjátok meg” vagy „hallgassatok”. Hanem mediátorként viselkedik, és segít elsimítani a nézeteltéréseket, feszültségeket, megszünteti a csapattagok közötti ellentéteket.

Bólogatnak neki a beosztottak vs. Kérdezhetnek tőle a csapat tagjai

Ha csak „bólogató Jánosok” veszik körbe a főnököt, az nem azért történik, mert mindig igaza van, és tökéletesen lát mindent. Hanem mert nem mernek szólni, még akkor sem, ha nem úgy látják a megoldandó problémát, helyzetet, mint ő. Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy megmondja minden szituációban, hogyan kell megoldani a problémát. Az adott területet a kollégája valószínű jobban ismeri, tehát a megoldást is eredményesebben tudja tálalni ezüst tálcán. A vezető dolga ennek a támogatása, vagy a megoldási alternatívái közötti választás, és az ehhez szükséges erőforrások biztosítása. Legyen nyitott a többiek észrevételére, kérdéseire!

Ezek után melyik a szimpatikusabb? Válasszon!

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Simon István, Life és Business Coach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (216),coach (208),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),kreativitás (14),proaktivitás (14),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),kommunikáció (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elismerés (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),túra coaching (4),pszichológia (4),bátorság (3),stressz (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),irányítás (2),rugalmasság (2),kritika (2),Martin Wehrle (2),bizalom (2),játék (2),megismerés (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),Edward de Bono (2),életciklus (2),csend (2),álom (2),pénz (2),mozgás (2),ROI (2),egyensúly (2),életmód (2),multi (2),tanácsadás (2),iskola (2),művészetterápia (2),érzelmi intelligencia (2),érzékenység (2),vállalat (2),tervezés (2),ítélkezés (2),alkalmazkodás (2),tranzakcióanalízis (2),praxis (2),Appreciative Inquiry (1),őszinteség (1),optimizmus (1),edzés (1),akaraterő (1),vállalat (1),szeretet (1),sport (1),SMART (1),szokás (1),munka (1),szuperérzékenység (1),anyaszerep (1),társaság (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),teljesség (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),TA (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),érzelmek (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),divat (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),önkéntesség (1),orvos (1),edző (1),hős (1),dicséret (1),beteg (1),tárgyalástechnika (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),böjt (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Fontos és Sürgős (1)

Feedek