Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tánc és coaching

Érezted már azt, hogy átadva magadat a mozgás örömének könnyedén áramlasz egyik mozdulatból a másikba és folyamatosan rácsodálkozol ennek a természetességére? És vajon azt észrevetted-e már, hogy egy örömtelien induló nap minden éppen úgy rendeződik el, úgy alakul, ahogy az a legjobb neked? Vajon mi lehet a közös ezekben a történésekben?

Mikor megszületett bennem a honlapom címe, biztosra vettem volna, hogy nincs még egy olyan “csodabogár”, aki ezt a két tevékenységet összekapcsolja. Aztán meghívást kaptam egy olyan előadásra, mely a life coaching és a nomád tánc kapcsolatáról szólt. (Petik Rozália: Te mozdulsz rá?)

Örömmel vettem, hogy mást is foglalkoztat ez a fajta megközelítés és az előadás arra inspirált, hogy jobban megvizsgáljam a tánc és a coaching kapcsolatát az életemben, különös tekintettel azokra a táncokra, melyekkel foglalkozom.

coach coaching tánc mozgás

A szabad tánc során belülről induló mozdulatokat jelenítünk meg, melynek a fókuszában mindig az áll, hogy akkor és ott hogyan vagyok jelen a testemben, hogyan érzem magam. Ez leginkább önmagam megfigyelésére tanít, mennyire vagyok hiteles a mozdulataimban, mennyire van összhangban a belső világom a külsőmegnyilvánulásaimmal.

A coaching során is az elsőlépés, hogy megvizsgálom magamat, adott élethelyzetemet, hogy mi van most, mi a kiinduló állapot. Ehhez nagy őszinteségre van szükség, hogy szembenézzek önmagammal. Nem minősítem magamat, de megfogalmazom, hogy mit is szeretnék valójában megélni, min szeretnék változtatni.

Ahogy új nézőpontokat, lehetőségeket, eszközöket behozunk és kipróbálunk, olyan, mint amikor az eddig agyonhallgatott lemezt kicseréljük, és új ritmusokra, dallamokra próbálunk mozdulni. Rácsodálkozunk arra, hogy milyen új képességeket, érzéseket hoznak ki belőlünk és megfogalmazódik az a kérdés, miért is nem csináltuk ezt eddig?

A táncban a zenékkel és a ritmusokkal át tudjuk hangolni magunkat más lelki állapotokra és ezáltal megtapasztalhatjuk azokat az érzelmeket, érzéseket is, melyek esetleg eddig a komfortzónánkon kívül estek. Milyen is az, amikor egy csendes, melankólikus hangulatból hirtelen egy dübörgő, dinamikus zene közepén találjuk magunkat? Fel tudjuk venni a ritmust vagy ellenállást szül bennünk? Ha esetleg megengedjük magunknak, hogy kipróbáljuk, akkor talán új oldalunkat ismerhetjük meg. Ez mind tapasztalati tanulás, megismerés, akár csak a coachingban, ha új képességeket szeretnénk kifejleszteni, akkor is ki kell próbálnunk olyan helyzeteket, módszereket, melyek eltérőek az eddigiektől.

A kulcs a mozdulás. Kimozdulni a megszokott helyzetből és már mindent másképp láthatunk.

Tánc során sokat segít mások mozdulatainak megfigyelése és kipróbálása is. Hiszen mindannyiunknak vannak mozgássémái, amelyeken nem kell gondolkodni, automatikusak, viszont mint sémák, erősen behatárolják a lehetőségeinket. Új mozdulatokkal kitágíthatjuk a mozgástartományunkat, új érzéseket indukálhatunk és ha ezek jól esnek, akkor integrálhatjuk a saját működésünkbe.

coach coaching tánc mozgás

Új mozdulatokat tanulhatunk a Nia során is, mely táncos és harcművészeti elemekkel fejleszti a testtudatosságunkat. Megfigyelhetjük mik azok a mozdulatok, melyek könnyen mennek, örömet adnak és melyek jelentenek kihívást számunkra. Persze ahogy az utóbbiakat többször ismételjük, már nem is lesznek olyan idegenek és meglepve tapasztaljuk, hogy jé, hát ez nem is olyan nehéz, még az is lehet, hogy izgalmas. Talán már veled is történt olyan, hogy amitől kezdetben idegenkedtél, vagy féltél, miután megtapasztaltad már nem is tűnt olyan félelmetesnek, vagy az is lehet, hogy megszeretted.

A Niában és más koreografált táncokban is - például a szakrális körtánc során -, kívülről befelé hatunk, vagyis a mozdulatokat, lépéseket tesszük belső élménnyé és így megfigyelhetjük, hogy milyen testi és lelki változásokat eredményeznek. A szakrális körtáncban is vannak jellemző lépések, mint például a szőlőindalépés, mellyel egyfajta áramlást hozunk létre, vagy a szökkenésekkel a belső tüzet szítjuk magunkban. Így a táncok megválasztásával tudatosan irányíthatjuk a bennünk levő energiákat.

Biztos sok összefüggést lehetne még találni a tánc és a coaching között, de talán a legfontosabb közös jellemző a flow, az az áramlás, mely akkor valósul meg, ha a lelkünkre hangolódunk és önmagunk lehetünk. Ennek megtapasztalására mind a tánc, mind a coaching jó lehetőséget ad.

Végső soron bármit is csinálunk, ha igazán szeretjük, mindenben megtalálhatjuk magunkat!

Szeretettel kívánok mindenkinek örömteli, áramlós pillanatokat!

Pókecz Szilvia


life coach

www.tanc-coaching.hu

0 Tovább

Mi a helyzet? – COACHING 3D

Ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk: itt az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, legyen a coaching tudatosan háromdimenziós!

- hiszen a  coaching számos gyakorlatot alkalmaz: a két szék technika, az üres szék technikája, szerepcserék, tükrözés stb. Alkalmazásuk során a hatékonyság növelése érdekében gyakran történik fizikai hely(zet)váltás is, hiszen a résztvevők gyakran szó szerint ülnek át egyik vagy másik székbe –szerepbe.

Meggyőződésem, hogy ha egy folyamatban egyszerre törekszünk fizikai és szellemi síkon is aktívan jelen lenni, sokkal mélyebb és maradandóbb saját élményt nyerhetünk, miért ne vihetnénk ezért (még) több aktivitást akár egy „klasszikus” coachingba?

Térre van szüksége, helyes lépés, visszatáncol, hátat fordít, lógatja az orrát, mélyre ás, befordul, kinyílik, félvállról vesz, felülkerekedik, fejet hajt, rámozdul, elkerül, kitart, belelendül, átugrik rajta, befeszül, fel van pörögve… csak egy rövidke felsorolás a teljesség igénye nélkül.

Ha az ügyfél ilyen és hasonló kifejezéseket használ, érdemes ezeket megragadni: felajánlani annak lehetőségét, hogy az általa vázolt szituációt – vagy annak egy részét – egyszerűen helyezzük „térbe” és a mozgás dimenzióiba.

Hogy miről is van szó – konkrétabban:

Nézzük a szerepcserét vagy az adott probléma több szempontú megközelítését: A tényleges helyváltoztatás – például a másik fotelben történő helyet foglalás, segíti, hogy ügyfelünk könnyebben tudjon belépni az adott állapotba.

A logika fordítva is működik, sőt! A mozgás tudatos alkalmazása – melynek alapja az ügyfél erre való nyitottsága – katalizátora lehet a folyamatnak: előbb vegyen fel egy pózt/pozíciót, egy olyan helyzetet, ami képes kivetíteni a gondolatot, megmutatni a kapcsolódást az adott problémához.  Akrobatikus mutatványokra persze nincs szükség, már az eleve sokat lendíthet az aktuális szituáció feltárásában, ha egy konkrét érzetet, pl.: „felszabadultság” próbálunk a verbalitás „fogságából” kiragadni és mozdulatokkal lefesteni, mint ahogy azzal is lehet kísérletezni, hogy kis, vagy nagyobb lépésekkel érezzük-e komfortosabbnak a haladást, nem is beszélve arról, hogy átlépünk vagy megkerülünk dolgokat…

Azt gondolom tehát, eljött az ideje a coachingban a „tér-hódításnak”, ahogy a túra-coaching is új ösvényeket nyitott már a coaching és a fizikai aktivitás ötvözése által, úgy bármilyen mozgás-kultúra, vagy „csak” önmagában a mozgás tudatos használata további izgalmas lehetőségeket kínál.

Nekem a nomád táncok színes és kreatív, ugyanakkor egy egészen jól katalogizálható és rendszerezett mozgásstruktúrája adja azt az eszközt, mely kellően nyitott és rugalmas ahhoz, hogy bárhol, bármikor alkalmazható legyen:

  • segítségével megtalálható és gyakorolható az egyensúly,
  • megtapasztalható milyen minden részünkkel jelenLENNI,
  • felfedezhető a pozitív feszültség,
  • fejleszthető az önismeret
  • megélhető a harmónia és az öröm.

Ezek a táncok ugyanis olyan nyers, tiszta lenyomatát adják az alap-érzelmeknek és ösztönöknek, melyek segítik a kapcsolódást önmagunkhoz és a természethez egyaránt, mely utóbbinak mi is részesei vagyunk. Ráadásul az a mozdulat-készlet, melyből a táncok építkeznek, önálló elemeire bontva is használható.  

Érdemes tehát próbára tenni – ha eddig nem tettük, akkor először önmagunkat – tágítani a határokat és egy kicsit elkalandozni a mozgás – tánc – coaching összefüggéseinek területére.

 Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Te mozdulsz rá? – LIFE-COAHING… és Nomádtánc

 A tánc, mint mozgás és benne a nomádok kincse még alkalmazásra váró, izgalmas és ezzel együtt reális eszközként jelenhet meg a coaching folyamatában. Miért? Azért, mert…

…nálam a tudatosság csak cselekvéssel párban értelmezhető, a cselekvés számomra a mozdulat, vagy „mozgás”, és így a tudatosság és célorientált cselekvés összehangolásának gyakorlata, összeolvadásának manifesztuma: a tánc.

A coaching-folyamatban a tánc, mint mozgás-eszköz úgy lesz bevethető, ha  valóságként tudjuk elfogadni a mozgás és tudat összefüggését, melyet a tudomány is alátámaszt: Paul Ekman arckifejezés-felismerés kutató szerint érzelmeink és testünk fizikai jelzései kölcsönösen hatnak egymásra.  Adam Galinsky szociál-pszichológusnak a pszichikai és fizikai hatásaiban is legpozitívabb változást előidéző mozdulat – mely a jógából ismert kobra póz – azonosítását köszönhetjük. Moshe Feldenkrais állítása, hogy „fokozott testi tudatosságra és relaxációs technikákra van szükségünk, hogy az idegrendszerünk működését karbantartsuk”.

Hogy mára elménk és mozgásunk kölcsönössége tudományosan is elfogadott tény, az ennek hatásai során szorgalmazott tudatosság minden eddiginél hatékonyabb eszközt ad kezünkbe a fejlődésünket célzó úton; és nem pusztán, ha magért a mozgásért mozgunk. Könnyen belátható az is, hogy szokásaink mennyire „húsba vágó” módon tükröződnek mozdulatainkban (gondoljunk például a gibbon-pózban eltöltött órákra a monitor előtt). Célszerű ezért (is) élni a lehetőséggel, hogy az egyén a saját igényeire szabottan „újra- huzalozza” magát (a kifejezés Moshe Feldenkraistól ered).

Mikor saját fejlődésemen dolgozom, az elmém és testem egysége a coach, „aki” a tánc, mint eszköz által fizikai tapasztalásokon keresztül, metaforák felismerésével és használatával, tudatos(an) rendszerbe (anatómia, ritmus és zene) foglaltan segít strukturálni a kompetenciákat, megélni energiákat.

A coaching így értelmezhető egyfajta újrahuzalozásnak, ahol a coachee saját marionettjének szálait saját kezébe véve teremti önmaga dinamikáját. A coach, mint kísérő egy olyan lehetőséget igyekszik észre vétetni, aktivizálni, ami itt és most elérhető: a test mindig rendelkezésre áll, a mozdulat azonnal képes hatni.

A coaching mint irányított, strukturált folyamat, módszereitől is megkívánja ezen feltételeket, így logikusan az alkalmazott mozdulatoknak is orientálódniuk kell. A tánc maradéktalanul megfelel a követelményeknek: rendszerbe foglalt, összefüggő, kerettel és önmagában is célra irányzott cselekvések sorozatából áll, mely a coaching egyéb eszközeinek, mint a metaforák, kommunikációs stílusok láttatása, improvizációk, stb. sajátos szubszumálására is alkalmas.

A tánc képes visszatükrözni az aktuális állapotot és személyiséget, így direkt és indirekt módon szolgálva az önismeretet, rámutatva az optimális fejlődési irányokra. A nomád attitűd kincseinek táncban megmutatkozó stílusjegyei ez idáig még alkalmazásra váró, izgalmas és ezzel együtt reális eszközként – természetesen csak az ügyfél egyértelmű felhatalmazásával – vihetők be a coaching folyamatába. A példaként említhető mongol, uyguhr, ghashghaee, karaçay, tajik, kochy, sapera és további táncok a népi, nemzeti (esetleg vallási) sajátosságukból és a gazdasági, földrajzi vagy történelmi környezetükből egyaránt kiragadottan képezik a módszer alapját, melynek szempontjából ezek – bár a stílusjegyek katalogizálását segítik és a szubjektív esztétikai értékelés alapját adhatják – csupán periférikus jellemzők lehetnek.

A lényeg egzakt megvilágítása, hogy a nomádok azok, akik – mondta a francia filozófus, esztéta Gilles Deleuze –„(…) nem tartoznak a történelemhez; (…) metamorfizálódnak, hogy másutt megint felmerülhessenek: váratlan formákban - egy társadalmi mező enyészvonalai között.” A habitus lényege –Tillmann J.A. nyomán –, hogy „a nomádság a majd mindent behálózó és egyre jobban átható rendszerek és intézmények közül kiutat mutat: az átjárást, a rések észrevevését, a közlekedést a különféle kontextusok között.” A nomádok „a szabadság számára hódítanak vissza területeket” (Fenyvesi Ottó), és mindez a táncaik elemeiben, szimbolikájában megragadható.

A muszlim területek nomádjai, az indiai valamint európai cigány táncok motívumai által tudom felkínálni ennek a világnak a megtapasztalásán keresztül a személyes fejlődésnek, az önreflexiónak, a kommunikációs hatékonyság elősegítésének, az elakadások oldásának egy kalandos, szabad alternatíváját.

Az alkalmazás legfőbb elve, hogy „a mozgás általi tudatossággal együtt járó tanulás örömteli érzések forrása, amely azonban veszít tisztaságából, ha bármi elhomályosítja ezt az élvezetet” (Moshe Feldenkrais).

 Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Főnök vagy Vezető?

A mai állandóan változó világban egy cég élére, vezetői pozíciókba kiválasztott emberek az egyik legfontosabb sikertényezőjét adhatják a szervezet jövőjének. Ha nem jó kapitány kerül a hajó fedélzetére, gyorsan úgy járhat, mint a Titanic. Két fő típus jelenhet meg a hierarchia tetején.   

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Ön Vezető vagy Főnök? Feltették már maguknak a kérdést? Mi a különbség köztük?

Nézzük tömören táblázatban az általános jellemzőket!

Főnök

Vezető

Nyomást gyakorol

Bátorít

Félelmet kelt

Ösztönöz

Hatalmat követel

Tisztelik a viselkedéséért

Szabályokat állít

Példa alapján vezet

Tudja, hogy kell csinálni

Mutatja, hogy kell csinálni

Felhasználja az embereket

Fejleszti az embereket

Parancsol

Kér

Azt mondja: „menj”!

Azt mondja: „menjünk!”

Azt mondja: „én”!

Azt mondja: „mi!”

Bizalmatlankodik

Bízik az embereiben

Kritizál

Támogat

Szeret beszélni

Inkább hallgat, figyel

Felügyel

Cél vezérli

Szervezeti zavarnál hibáztat

Segít elhárítani a zavart

Nem érdekli a beosztottak véleménye, és nem tűri a kritikát vezetői képességeiről

Érdekli mások véleménye, hogy látják, mint vezető

Alacsony érzelmi intelligencia

Magas érzelmi intelligencia

Bólogatnak neki a beosztottak

Kérdezhetnek tőle a beosztottak

Melyik oldal nyert az Önök esetében?  Elemezzünk pár fontos pontot!

Nyomásgyakorlás, félelemkeltés vs. Bátorítás, ösztönzés

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Szeretnek az emberek az Ön irányítása alatt dolgozni? Gyomorgörccsel vagy jó kedvvel mennek be dolgozni reggelente? Tévhit, hogy a nyomás alatt dolgozó ember jobban dolgozik, mint kiegyensúlyozottabb társai. Rövid időre talán igaz, de ez olyan, mint az autó motorja. Lehet magas fordulatszámon pörgetni, és gyorsabban fog hajtani, mint a többi járgány, de vajon melyik bírja hosszabb távon szerviz nélkül?! Bátorítsa, ösztönözze csapatát, és a hatékonyságuk rohamosan javulni fog.  Fejtse ki nekik, miért érdemes kiválóan dolgozniuk, találjon ki számukra elérhető, világos jutalmakat a jó munkáért cserébe! A dicséret, jó szó sok esetben többet számít, mint a pénz. Felejtse el az „ezért kapja a fizetését” vagy „örüljön, hogy van munkahelye” elcsépelt, hasztalan mondatokat! Ez nem viszi előre sem Önt, sem csapatát, sem a szervezetet.

Hatalmat követel vs. Tisztelik a viselkedéséért

A ranglétra tetején elvárja a neki járó hatalmat, erőt, tiszteletet csakis a pozíciójából fakadóan. Ez nem így működik.  Azt akarja, hogy elismerjék? Viselkedjen vezetőként, ne magas lóról beszéljen, legyen példakép minden téren, akire felnézhetnek. Azt akarja, hogy időben beérjenek dolgozni?  Érjen be Ön is, vagy előbb! Szeretne hatékony munkát látni? Milyen elérendő célokat, jutalmat állított fel számukra? Ön hogyan áll saját feladataihoz? Áthárítja másra vagy saját maga végzi el? Ugyanazt várja el a munkatársaitól, amit saját maga is megtesz a sikeres munkáért! Ha tisztes példát mutat, munkatársai is hasonlóképp fognak cselekedni. 

Tudja, hogy kell csinálni vs. Mutatja, hogy kell csinálni

Önben meg van a megfelelő tudás, meg kell, hogy legyen vezetőként. Át is tudja adni kollégáinak? Hatástöbbszörözést tud elérni, mindenkinek időt, energiát megtakarítva, aminek a végén eredményesebb szervezet fog kapni jutalmul. Tévhit az a félelem, ami a tudás átadással jár: „a pozíciómra fognak törni, nem leszek pótolhatatlan stb.” Ha megfelelően megosztja tudását, akkor kollégái a jövőben kérdések nélkül tudják gördülékenyen a felmerülő problémákat megoldani, és Ön több értékteremtő, stratégiai kérdéssel tud foglalkozni. Nem aprózódik el, a nagyobb tervek végrehajtására tud fókuszálni.  Nagyobb hatékonyság, több eredmény, ergo sikeresebb vezető válik Önből.

(F)elhasználja az embereket vs. Fejleszti az embereket 

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

„Darab-darab, ha felmond ezer ember áll sorban a helyéért, senki nem pótolhatatlan.” Ismerős? A mai megváltozott munkaerőpiacon meg kell becsülni minden minőségi, már betanult munkavállalót, megszerzett tapasztalatukat. Tény, hogy senki sem pótolhatatlan, de amíg az új embert megtaláljuk, rengeteg energiát, pénzt és időt emészt fel a hiánya. Másrészt elég nagy ellentétet érzek, amikor egy munkáltató kész embereket keres, ezzel szemben keveset tud érte ajánlani, aminek sokszor az a vége, hogy azokat veszi fel, akik a minimális bérigénnyel beérik (általában pályakezdőket), akire hirtelen nagy nyomást helyez, és nem lesz vele elégedett, mert nincs elég tapasztalata, de képzést, tréninget nem tud számára biztosítani.  Hogy is van ez?

Egy jó vezető nem robotként tekint az emberre, járulékos veszteségre, hanem tudja, hogy a cég igazi értéke maga az emberi erőforrás, ezért folyamatosan karbantartja tudását, fejleszti képességeit, erősségeit.  A vezető elégedett, mert jó munkaerőre tud támaszkodni folyamatosan, a beosztott pedig boldog, mert megbecsülik és bíznak benne. Mindenki jól jár, és elégedett lesz!

Parancsol vs. Kér

Ön mikor végez el szívesebben egy feladatot, ha kérik rá vagy ellentmondást nem tűrően Önre parancsolnak? Az utóbbi az emberek többségéből természetes ellenállást vált ki, ezáltal csökkentve hatékonyságát. Érzik, hogy nem kíváncsiak a véleményükre, pedig lehet, hogy létezik jobb megoldás is, mint amit ukázban kapnak. Nem mindegy milyen szájízzel ugranak neki a rá váró munkának. Indítsa udvariasan és határozottan beosztottjait a sikeres munka felé vezető úton, és ha kérdésük, ötletük van, hallgassa meg javaslataikat!

„Menj!” vs. „Menjünk!”

Részt vesz a csapatmunkában vagy csak dirigálni tud? Lássunk egy ábrát! Magáért beszél!

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

  

Bizalmatlankodik vs. Bízik az embereiben 

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Ön szerint melyik kolléga képesebb nagyobb teljesítményre? Akinek szabad kezet adnak, vagy akinek minden lépését figyelik, és megkérdőjelezik? Ha megbízik a beosztottak tudásában, megoldó készségükben, bízza rájuk nyugodt szívvel a feladatot. Ön választotta ki őket, biztosítsa számára a feltételeket az eredményes munkához. Persze ellenőriznie kell munkáját idődről-időre az eredmények érdekében, és elakadásoknál segítenie kell.  Ha nem megfelelő a kollégái felkészültsége, és nem tudja rájuk bízni a feladatot, lehet, hogy több képzésre és tréningre van szükségük! Keresse meg ennek okait, és tegyen megfelelő lépéseket, hogy olyan csapat vegye körül, akire mindig számíthat!

Kritizál vs. Támogat

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Tudja mi a különbség a destruktív és építő kritika között? Az egyikben ott a fejlődés kulcsa, míg a másik igen nagy teljesítménycsökkentő hatással rendelkezik. Mindenki hibázik, mindenki. Nincsenek tökéletes emberek, tökéletes helyzetek, tökéletes döntések. Csak az akkor rendelkezésre álló információk alapján akarják megoldani a felmerülő helyzeteket a maguk módján a lehető legjobban. Sokszor megesik, hogy utólag másképp cselekedtek volna, mert akkor már sokkal tisztábban látták a helyzet. Ezért kollégái nem optimális döntései esetén ne csak azt nézze mi volt a hiba, vizsgálja meg mit csinált jól, azt erősítse meg. Beszéljék át együtt, mit lehetne legközelebb alkalommal hatékonyabban tenni, mit tanultak a helyzetből.

Szeret beszélni vs. Inkább hallgat, figyel

Általában Ön beszél meetingeken vagy megkérdezi, meghallgatja mások véleményét, észrevételeit? Szokott figyelni, reagálni a jelekre, testbeszédre, amikor kollégái beszélnek Önhöz? Mit tesz, ha ellentmondást vél felfedezni a hallottak és a látottak között? Ne feledje, az adott területeken beosztottjai több információval rendelkeznek, mint Ön, tehát a megoldáshoz is több utat tudnak felfedezni. Az Ön dolga, hogy támogassa erőforrásokkal (eszközök, idő, anyagiak stb.), segítse munkájukat. Ehhez kérdezzen, érdeklődjön, miben tudja őket támogatni!

Zavarnál hibáztat vs. Segít elhárítani a zavart

Valami váratlan hiba ütötte fel a fejét a szervezeten belül? Megoldást keres vagy hibáztat? Ön szerint melyik a célravezetőbb? Első lépésben érdemes a megoldásra fókuszálni. Minden információt összegyűjteni, feladatot és reális határidőt adni a kompetens személyeknek, és nem árt némi bíztatás sem. Ha elhárította a hibát, le lehet szűrni a tanulságot, hogyan kivitelezné azt a projektet vagy feladatot a következő alkalommal. Süllyedő hajón hiába vonunk felelősségre embereket a lyuk foltozása helyett, mindenki ugyanott fogja végezni. Viselkedjen kapitány módjára!

Nem érdekli a beosztottak véleménye, és nem tűri a kritikát vezetői képességeiről vs. Érdekli mások véleménye, hogy látják, mint vezető

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Aki fejlődni akar vezetőként időként meg-megáll, hogy elemezze magát, tükröt tartson maga elé, miben fejlődhet, hol hibázott. Biztos, hogy bizonyos szituációkat jól kezelt, mit tenne másképp következő alkalommal? A beosztottak nagyon jó visszajelzéseket tudnak adni. Mi kell ehhez? Erős önkritika, fejlődni akarás. Hogyan kivitelezhető? Négyszemközt, papír alapon, névtelenül. Ahogy az adott helyzetben jobban megnyílnak a munkatársak. Fontos biztosítani őket, hogy ez semmilyen hátrányt nem jelent számukra, és ismertetni a célt, hogy minél jobb vezetővé váljon, kijavítsa hibáit, és ez által egy hatékonyabb csapatot tudjanak alkotni.

Alacsony érzelmi intelligencia vs. Magas érzelmi intelligencia

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

A magas EQ-val rendelkező vezető nagyon hatékonyan tud irányítani, közbeavatkozni hirtelen változások esetén is. Érzi, felfogja kollégái érzelmi reakciót. Ellentétes metakommunikációs reakciójukat észreveszi, ha ellentétes azzal, amit mondanak, mint ahogy éreznek. A beszéd hangsúlya, a testbeszéd árulkodó jelei felett nem huny szemet, rákérdez a nyilvánvaló okokra.

A csapat tagjainak gondolkodását érzelmekkel segíti elő, dicsér, biztat, pozitívan vizionál. Egy jó szó, egy pozitív észrevétel többet ér minden pénzbeli bónusznál. Tudja kezelni a heves érzelmeket is. Konfliktus a beosztottak között? Nem azzal intézi el, hogy „oldjátok meg” vagy „hallgassatok”. Hanem mediátorként viselkedik, és segít elsimítani a nézeteltéréseket, feszültségeket, megszünteti a csapattagok közötti ellentéteket.

Bólogatnak neki a beosztottak vs. Kérdezhetnek tőle a csapat tagjai

Ha csak „bólogató Jánosok” veszik körbe a főnököt, az nem azért történik, mert mindig igaza van, és tökéletesen lát mindent. Hanem mert nem mernek szólni, még akkor sem, ha nem úgy látják a megoldandó problémát, helyzetet, mint ő. Egy vezetőnek nem az a dolga, hogy megmondja minden szituációban, hogyan kell megoldani a problémát. Az adott területet a kollégája valószínű jobban ismeri, tehát a megoldást is eredményesebben tudja tálalni ezüst tálcán. A vezető dolga ennek a támogatása, vagy a megoldási alternatívái közötti választás, és az ehhez szükséges erőforrások biztosítása. Legyen nyitott a többiek észrevételére, kérdéseire!

Ezek után melyik a szimpatikusabb? Válasszon!

coach coaching business coaching vállalat  vezetés irányítás

Simon István, Life és Business Coach

0 Tovább

Életed pénzügyi tervezése

A pénz jobb, mint a szegénység, már csak anyagi szempontból is.” - Woody Allen

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

Persze-persze, elcsépelt téma, és mindenki profi a témában, senkinek nincsenek pénzügyi nehézségei, de azért mégis írnék pár gondolatot erről a témáról.  J

A pénzről való viszonyról nem szeretnék most részletesebben írni, de abban megegyezhetünk, hogy fontos mindenki számára. Ebből veszel ételt, fizeted a költségeidet, meglepheted szeretteidet egy ajándékkal, adományozhatsz, jó ügyeket szolgálhatsz. Persze nem mindent vehetsz pénzért, de hozzájárul egy kiegyensúlyozottabb élethez. 

Te teljesen átlátod a költségeidet, bevételi forrásaidat, megtakarítási lehetőségeidet? Készítettél már magadnak havi, évi pénzügyi kimutatást, hogy tisztán lásd a helyzeted, vagy teljesen spontán döntesz a kiadásaidról? Úgy érzed nincs rá szükséged? 

Készítettem egy mintát Excel-ben, ami bárkinek jó alapot nyújthat, de ezt bővítheted szabadon. Azért hasznos így elkészíteni, mert bármikor javíthatod, módosíthatod az adatokat, ha képleteket szúrsz be, azonnal eredményeket kapsz a számológép pötyögése nélkül, de ha papírlapon szeretsz dolgozni ugyanúgy hasznos, csak kicsit időigényesebb. Lássuk!

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

Kiadások

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

Ha most hirtelen megkérdeznélek mennyi a havi összes költséged, tudnál rá válaszolni? Végig gondoltad már, hogy az előtted lévő hónapban mi vár Rád? Tényleg belefér az az új telefon, ruha vagy utazás?

Nézzük tételesen!

  • Fix költségek

Minden esetben vannak kiadásaid, amik hónapról hónapra jelentkeznek. Ilyen lehet a hitel törlesztőrészlete, biztosítás, lakhatás, rezsi költségek. Érdemes ezeket összeszámolnod, hogy tudd havi szinten mi az a pontos összeg, ami biztosan elmegy a bevételeidből, és hogy mennyi marad az egyebekre. A táblázatban felsoroltam a főbb típusokat, nem szorul magyarázatra. Egy sima lakást vettem alapul, de nyilván egy háznál több dolog jelentkezhet még.

  • Változó költségek

Vár rád a hónapban olyan dolgok vásárlása, amire nem mindig kell költened? Felújítandó ruhatár, kozmetikus, szeretnél esetleg kicsit lazítani egy wellnessben vagy jó hangulatú koncerten? Számoltál velük vagy, ahogy esik, úgy puffan? Persze nem kell rágörcsölni, hogy az a sör vagy koktél belefér-e, itt most az a cél, hogy tervezzük a hónap elején, hogy nagyságrendileg mire tudunk költeni. Inkább számolj többet, mint kevesebbet, maximum kellemes meglepetésben lesz részed a malacpersely kinyitásánál. J     

  • Váratlan költségek

Mindenki életében előfordulnak elkerülhetetlen, nem várt kiadások. Neked is fog! Fogorvos, baleset, elromlik egy műszaki cikk a lakásban, vagy javítani kell valamit a házon stb. Érdemes erre számolni egy költséget, hogy felkészültek legyünk, ha beüt a baj. Hogyan számold ki? A javaslatom, hogy vizsgáld meg az utóbbi évedet, milyen „meglepetések” értek. Oszd el 12-vel, és számolj belőle egy havi átlagot. Ez egy jó kiindulópont lesz számodra.

 Bevételek

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

A legfőbb bevételed általában az állásból vagy vállalkozásból szerzett jövedelem. Az állás elég standard általában, kivéve a jutalékos rendszerben dolgozókat. A vállalkozók sem számíthatnak minden hónapban ugyanannyi pénzre, de ha elég nagy mintát vesznek alapul, akkor egy átlagot véve kiszámolható. Van esetleg befektetésed, passzív jövedelmed vagy mellékállásod? Ha igen, az remek, ha nincs, törekedj rá!   

Megtakarítás

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

Miért fontos, hogy legyen félretett pénzed? Váratlan munkahelymegszűnés, egészségügyi probléma, vagy hirtelen kár az ingatlanodban. Fel kell készülnöd a nagyobb volumenű pénzkiadásra, ha beüt a baj, ne legyenek napi gondjaid. Persze tudom, rengeteg biztosítás van a piacon, de ez a félretett összeg biztonságérzetet ad, nem lógsz a levegőben, nem kell senkitől kölcsönkérned, és azonnal hozzáférhető. Érdemes annyit összegyűjtened, hogy 5-6 hónapig meg tudj élni gondtalanul. Ez alatt tudsz új munkahelyet szerezni, rendezni soraidat, bármilyen probléma is ütötte fel a fejét. 

A megtakarítás könnyen kiszámolható: BEVÉTEL mínusz KÖLTSÉGEK. Tiszta sor!

Ebből könnyen láthatod, mennyi marad a kasszádban havi, éves szinten. Gyűjtesz valamire, vagy régóta vágysz egy külföldi nyaralásra? Tisztában voltál vele eddig, hogy mennyi idő összeszedni rá a pénzt, vagy majd lesz valami alapon nem gondoltad végig, mert úgyis belefér? Ezzel az egyszerű matekkal tisztábban fogod látni, mikor érheted el!

Ha be akarod magad biztosítani, hogy megtakarításodat tényleg arra akarod elkölteni, amire tervezted, nyiss egy külön számlát, és utald rá az erre szánt összeget minden hónap elején vagy végén. Ezt ma már díjmentesen megteheted rengeteg banknál.

Mit tegyél, ha nincs megtakarításod? Hogy érheted el? Nos, ez egy következő cikk témája lesz.

Kívánok bőséges jövőt!

„Pénzért nem lehet boldogságot venni, de ahhoz azért hozzásegít, hogy a legjobb helyeken hajszoljuk.”- David Biggs

coach coaching pénz tervezés proaktivitás

Simon István, Life Coach

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (216),coach (208),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),kreativitás (14),proaktivitás (14),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),kommunikáció (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elismerés (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),túra coaching (4),pszichológia (4),bátorság (3),stressz (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),irányítás (2),rugalmasság (2),kritika (2),Martin Wehrle (2),bizalom (2),játék (2),megismerés (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),Edward de Bono (2),életciklus (2),csend (2),álom (2),pénz (2),mozgás (2),ROI (2),egyensúly (2),életmód (2),multi (2),tanácsadás (2),iskola (2),művészetterápia (2),érzelmi intelligencia (2),érzékenység (2),vállalat (2),tervezés (2),ítélkezés (2),alkalmazkodás (2),tranzakcióanalízis (2),praxis (2),Appreciative Inquiry (1),őszinteség (1),optimizmus (1),edzés (1),akaraterő (1),vállalat (1),szeretet (1),sport (1),SMART (1),szokás (1),munka (1),szuperérzékenység (1),anyaszerep (1),társaság (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),teljesség (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),TA (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),érzelmek (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),divat (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),önkéntesség (1),orvos (1),edző (1),hős (1),dicséret (1),beteg (1),tárgyalástechnika (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),böjt (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Fontos és Sürgős (1)

Feedek