Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bántalmazó mellett az élet

Manapság sajnos rengeteg szó esik a bántalmazó kapcsolatban élőkről, mégpedig azokról, akik lelkierőszak áldozatai. Nem véletlenül. Egyre elterjedtebbek az ilyen élethelyzetek. 

A lelkileg bántalmazó partner olyan mint a vulkán. Jó Vele fotózkodni, míg ki nem tör!

Legtöbbször naivan esnek bele az emberek és szerelmesen egy ilyen szituációba, és többnyire sok idő elteltével veszik észre, mi történik velük. 

Nagyon szomorú és fájdalmas a felismerés. Ilyenkor a legjobb ha azonnal kilép az ember ebből a kapcsolatból és elmenekül. Ám ez nem könnyű egyáltalán. Sok lehet a félelem, és a józan ész ellenére is akár erősen ragaszkodik a másikhoz. Az embereket jól lehet manipulálni a félelemmel. Ugyanis nem arra fognak emlékezni, mit mondtak neki, hanem arra, hogy mit érzett amikor hallotta. 

A bántalmazó fél célja legtöbbször az időhúzás, a számára kényelmes  és kellemes kapcsolat fenntartása bármi áron. A birtokló személyiség egyik jellemzője, hogy folyamatos nyomást gyakorol, miközben jóindulatúnak próbálja magát feltüntetni. A biztonság érzetét akarja kelteni a másik félben, ami gyorsan át tud fordulni abba a fázisba, hogy életképtelennek minősíti a párját. Folyamatosan lekezeli a másikat, az önbizalmát porba tiporja.  

Igazi rémálomként csak akkor szereti a másik felet, ha az úgy viselkedik, ahogyan a birtokló félnek tetszik. A kapcsolat elején az egekig emeli, hogy kötődjön hozzá, különlegesnek érezze magát..

Az ilyen partnernek a legnagyobb veszélyt a párjuk családja és a barátok jelentik. A külső szemlélő ugyanis elfogulatlanul látja az adott kapcsolatot. Elhangozhat a szájukból elgondolkodtató megjegyzés is.

Ezt elkerülendő, a párját igyekszik minél jobban elszigetelni módszeresen a külvilágtól, és kontroll alatt tartani. Egyfajta függőséget alakít ki, és elhiteti, hogy ez a normális viselkedés. 

Egyáltalán nem mondható normálisnak az a viselkedés, ha a partner nem enged önálló döntést hozni, mindenre megjegyzéseket tesz, a leghétköznapibb dolgokra is. 

Az ilyen ember szótárában ráadásul nem létezik a vélemény kifejezés, amit Ő mond, az az egyetlen járható út. Sokszor észre sem veszi, milyen ember Ő saját maga a valóságban! Aki nárcisztikus személyiségzavarral él, aligha változik meg!

Miért viselkedik így a párjával?  Mert az hagyja, hogy megtehesse vele! Pedig senkinek sem kell az ilyen viselkedést eltűrnie! Az önbecsülésbe bele tartozik az is, hogy ne engedje az ember meg másnak, hogy megalázza. A verbális erőszak újabban elég gyakori jelenség, és egyáltalán nem kell elfogadni, hogy bántalmazó kapcsolatban éljen az ember! 

Ha valaki hagyja magát lerombolni, az soha nem a másik felelőssége, hanem a sajátja.

Mielőtt depresszióval vagy alacsony önbecsüléssel diagnosztizálná bárki magát, győzödjön meg róla, hogy nem csupán egy nárcisztikus emberrel él-e együtt?

Erős tud lenni a késztetés, hogy konfrontatív módon távozzon a kapcsolatból, de ez veszélyes lehet, mivel az agresszív típusú ember bosszúálló, gyűlölködésre hajlamos és nagy árat lehet fizetni, akkor is, ha kulturáltan viselkedve próbál távozni Tőle a másik fél. Ez egy emberi játszma, amelyben a párját függőségben tartja a másik fél, hogy ne lehessen Őt egykönnyen elhagyni. 

Egyik fő ismérvük pedig a visszajárás. Még akkor is visszajárnak, amikor azzal fenyegetőznek, többet nem látja Őt a másik. Visszatérnek, mert nagyon kevesen fogadják el nekik, hogy olyanok, amilyenek!!

A legjobb, ha tartja a távolságot az ilyen emberektől! Ha valaki ilyen emberrel él, jobban teszi, ha egy boldogabb élet reményében segítséget kér a családjától, a barátaitól, szakembertől, megkeresi a támogatói körét, mielőtt leragadna évekre egy olyan kapcsolatban ami lelkileg megnyomoríthatja!

A félelemérzet önmagában nem rossz, hiszen kiváló katalizátor lehet a pozitív változásokhoz. Van esély változtatni. Minden nap! Mivel az életünk limitálva van, ne pazaroljuk el feleslegesen, értelmetlenül eltöltött évekkel.

Tarnóci Ágnes   

life coach

0 Tovább

Miért hat a coaching?

Amikor azt tervezgettem, hogy jó lenne megtanulni a coach szakmát, sokat gondolkodtam azon, hogyan hat a coaching, miben más, és miben olyan, mint a mentálhigiénés szakemberként alkalmazott non-direktív segítő beszélgetéseim.

Azért volt ez fontos kérdés számomra, mert hiszek a kliens központú megközelítésben, és abban hogy az igazi változások belőlünk jönnek.

Egyik kedvenc könyvem, Carl R. Rogers Valakivé válni - A személyiség születése című műve, melyben többek közt arról ír, hogy mindannyian rendelkezünk azzal a belső erőforrással, ami lehetővé teszi, hogy boldog és hasznos életet éljünk. Ez a megközelítés, az élet minden területén alkalmazható, így a nevelésben, kommunikációban, házastársi vagy üzleti konfliktusok megoldásában.

Rogers úgy fogalmazza meg azt a folyamatot, amelyen a kliensek keresztül mennek egy non-direktív segítő beszélgetést alkalmazó kliens központú terápiában, hogy valamiféle folyamattá, egy áradó változás részeivé válnak. Többé nem zavarja őket, hogy napról-napra változnak, hogy egy élmény vagy személy iránt valami mást kezdenek érezni, hogy nem maradnak változatlanok. Részei is akarnak maradni ennek az áramlatnak.

Ugye mennyire egybevág -ha nem ugyanaz- Csíkszentmihályi Mihály, Flow – az áramlat gondolatával? Ez az írás a pozitív pszichológia alapműve, egyúttal a proaktív coaching alap szakirodalma is.

Rogers szerint, a fejlődés a komplex folyamattá válás irányába halad. Az a törekvés, hogy minden pillanatban teljesen önmagunk legyünk, énünk minden gazdagságával és komplexitásával együtt.

Arra a meggyőződésre jutott, hogy kizárólag az a tanulás befolyásolja jelentősen az ember viselkedését, amely felfedezésen alapul, és amely egy valóban létező belső igényt elégít ki. A tanításról alkotott felfogásának lényegét fogalmazza meg, amikor kifejti, hogy az ilyen felfedezésen alapuló tanulást, tudást – azt az igazságot, amelyet egy belső igényből vezérelve szereztünk – nem lehet közvetlenül kommunikálni mások felé. Vagyis a tanulásnak az a módja, amely a tanári magyarázaton, a tanár verbális kommunikációján alapul, nagyon kis hatást gyakorol a tanuló személyiségére, nagyon kis valószínűséggel eredményez változást a viselkedésben, az attitűdökben.

A rogersi pedagógia szerint, a tanítás és a nevelés lényege az odafordulás, az egyén személyiségének elfogadása, a személyiségében meglévő célok, vágyak, tervek kibontakoztatása. Rogers szerint a verbális kommunikációval közvetített ismeretek helyett sokkal inkább előtérbe kell helyezni azt a tanítást, amelyben a tanár – a terapeutához hasonlóan – segít feltárni, tudatosítani, a tanulóban sokszor rejtetten létező belső igényeit, céljait, valamint segít abban, hogy önállóan fedezze fel a világot, az emberi kapcsolatokat.

Ez az alapvetés igaz minden területen, ezért kevésbé hatékony a tanácsadás, mint a coaching. Hiszen a coaching a meglévő erőforrásokat hívja eszköztárával segítségül, az ügyfél saját vágyai, felfedezései, saját céljai, tervei kerülnek felszínre, és ezek eredménye a változás, a fejlődés, a viselkedés megváltozása.

Visszatérve az eredeti kérdésekre, miben hasonlít a coaching és a non-direktív segítő beszélgetésre?

Abban hogy mindkettő személyközpontú, kölcsönös bizalomra alapoz, és a segítőt empatikus, elfogadó attitűd jellemzi. A változáshoz egy olyan beszélgetés segíti hozzá a klienst/ügyfelet, amelyben a saját erőforrásaira, erősségeire alapoz, a legbelsőbb érzéseit, gondolatait, vágyait, fogalmazza meg, tisztázza le.

Igazi és valós tanulási folyamat ez, csak itt saját magunkról tanulunk.

Miben különbözik a coaching és a non-direktív segítő beszélgetés?

A coachingban az ügyfél mentálisan egészséges. Nem célja, a múltban való probléma feltárás, helyette a jelenre és a jövőre koncentrál. A coaching során egyértelműen meghatározott jövőre vonatkozó célok, változtatási javaslatok fogalmazódnak meg, amelyeket sok esetben már a folyamat alatt megvalósít vagy elkezd megvalósítani az ügyfél.

Miért hat a coaching?

A coaching azért nagyon eredményes fejlesztő módszer, mert nem az hat ránk mélyen, elsöprően és megállíthatatlanul, ha valaki kívülről mondja meg mit tegyünk, hanem az, ha mi találunk rá arra a válaszra, ami a sajátunk, belőlünk indul. Így válik saját felfedezésünkké, és épp ezért lesz többé „lerázhatatlan” erő. Ha más mondaná, el tudnánk utasítani, azzal az egyszerű gondolattal, hogy ez rám nem vonatkozik, én nem olyan vagyok, vagy ez az én helyzetemben nem járható út, hiszen az enyém speciális, stb. Ha belőlünk jön egy válasz, egy gondolat vagy érzés, arra nincs többé kifogás. Nincs kimagyarázás, elindul egy változás, egy folyamat, új nézőpontokat találunk, megállíthatatlanul fejlődünk.

Mindenkit arra biztatok, merje kipróbálni, és érezze meg a coaching hatékonyságát saját magán, tapasztalja meg hogyan hat.

Záró gondolatként álljon itt egy idézet:

„A fejlődés titka mindössze annyi, hogy elkezded.”

Mark Twain

Tiszaújváros, 2018. január 30.

Brunyánszky Ibolya

business coach

mentálhigiénés szakember

http://businesscoachhungary.hu/

0 Tovább

Tanuljunk tanulni

Barbara Oakly és Terry Sejnowski a San Diego Egyetem professzorai, akik a Coursera (bárki által hozzáférhető online tanfolyamokat szervező cég - ld. https://hu.wikipedia.org/wiki/Coursera) közreműkö-désével közzétettek egy csokrot a tanulásra vonatkozó kutatási eredményekből valamint saját tapasztalataikból. A négy hetes kurzus anyaga alapján a magam és érdeklődő tanítványaim számára készítettem egy gyakorlatias összefoglalót a teljesség igénye nélkül, itt-ott beleszőve egy két megjegyzést, amit feltüntetek. (A teljes kurzus itt érhető el: https://www.coursera.org/learn/learning-how-to-learn#)

Két agyfélteke – két munkamódszer  

Két agyféltekénk eltérően működik. A bal félteke egyszerre egy pontra fókuszál és logikai rendet követve egymás után vizsgálja meg a dolgokat, ami időigényes folyamat. A jobb félteke ezzel szemben ’elengedett’ üzemmódban a „nagy képet” ragadja meg, összbenyomást közvetít. A két eltérő megközelítés egymást támogatja, kiegészíti.

Noha figyelmünk összpontosítása elkerülhetetlen, nemcsak erre van szükségünk az eredményes tanuláshoz. Meg van a szerepe a testmozgásnak, legyen akár házimunka, kertészkedés vagy testedzés; fontosak a társas kapcsolatok (bizonyos hormonok működését is serkentik!); emellett lényeges a kikapcsolódás és az alvás is, mialatt a tudatalattink tovább dolgozik a háttérben, és szervezetünk méreganyagoktól szabadul meg.

Számos nagyszerű ötlet született a két agyfélteke különleges összjátékából. Miután valaki sokat foglakozott egy kérdéssel – koncentrált és töprengett -, a megoldás akkor érkezett, amikor gondolkozásában nem tett érte erőfeszítést, sőt akár álmában, abszolút elengedett üzemmódban, amikor csupán tudatalattija volt „ügyeletben”. (pl.: Friedrich Kekulé így fedezte fel a benzolgyűrű szerkezetét.)

Kiindulópont   

Agyunk egy természetes érési folyamaton megy keresztül, ami legalább 25 éves korunkig eltart. Ám nemcsak az izmokra, hanem gondolkodási képességünkre is érvényes: használd, különben elveszíted. Testünk mellett tehát gondolkodásunkat is gyakorlatoztassuk és állítsuk kihívások elé. Fizikai szinten a megfelelő „üzemanyagról” megfelelő oxigénellátással, táplálkozással és elegendő folyadékbevitellel gondoskodhatunk testünk, agyunk számára. Természetesen ez csak az egyik oldal. Lássuk a másikat:

Talán mindannyiunk számára alapvető, hogy akkor tudunk koncentrálni és kikapcsolódni is, ha jóban vagyunk magunkkal, az életünkkel és a többi emberrel. Belülről építkezhetünk kifelé, azaz gondolatvilágunk képezi szavaink, cselekedeteink, szokásaink és jellemünk alapját. Ezért tartsuk karban gondolkodási szokásainkat. (Megjegyzés: ide kapcsolódnak Dr. Caroline Leaf agykutató kutatási eredményei: Az igazságkereső, szeretet-, és jóakarat vezérelte gondolkodásnak illetve a félelemből, haragból születetteknek eltérő - jótékony illetve kártékony - fizikai, kémiai hatása van agyunkra, szervezetünkre. Mivel azonban – a 80-as években tanultaktól eltérően – naponta születnek idegsejtek, képesek vagyunk a változásra, korábbi, káros gondolatkörök felülírására.)

Törekedjünk jó hozzáállásra úgy általában, hiszen ennek egyik hozadéka, hogy a tanulás is jobban megy. Tartsuk kézben érzelmeinket, vállaljunk felelősséget gondolkozásunkért. Próbáltál már úgy tanulni, hogy bosszús voltál valami miatt, vagy lelkifurdalásod volt, mert bántóan viselkedtél? (Megjegyzés: Dr. Caroline Leaf tanácsa: figyeljük, meg miken gondolkodunk. A rossz gondolatoknak adjuk ki az útját. Döntsük el, hogy megválogatjuk, mi tartózkodhat az elménkben. A gondolatok fizikai teret foglalnak el és növekednek agyunkban, ha megengedjük nekik. Ha hagyjuk, a nem előrevivő gondolatok elveszik a teret a hasznos, építő gondolatoktól.)  

Légy hálás a jó dolgokért, és próbálj valami pozitív hozadékot is meglátni a látszólag kedvezőtlen történésekben. Ne pazarold az idődet zsörtölődésre. Ha van rossz szokásod, vállald a felelősséget és cseréld le egy hasznosra!

Tervezés 

Tanulásunk akkor a legeredményesebb, ha ideális a motivációnk. Egy „papírral” való dicsekvés vagy átevickélés valamilyen vizsgán nem tartozik ezek közé. Jó hír, hogy a sikerhez szenvedélyre és kitartásra van szükség, nem pedig különleges képességekre. Jó motivációval tehát hozzáfoghatunk a tervezéshez! Ajánlatos napi és heti terveket készíteni, melyekbe kikapcsolódásra szánt időt is célszerű rögzíteni. Lefekvés előtt fussuk át a másnapi tervet, hogy tudatalattink dolgozhasson rajta az éjszaka folyamán, mintegy felkészítve bennünket! Természetesen heti feladataink vasárnap esti áttekintésének is ugyanilyen kedvező hatása lehet.

Mi történik, ha a megvalósításba kezdve, vagy menet közben szembekerülünk a halogatás rémével? Segíthet, ha koncentrációt igénylő feladataink alatt kizárunk minden lehetséges zavaró vagy elterelő tényezőt. Hasznát vehetjük a 25+5 technikának is, azaz 25 perc koncentrációt tűzünk ki célul, amit 5 perc lazítás követ. Az időt akár színes konyhai időmérővel is beállíthatjuk (Megjegyzés: ha téged zavar a hangos ketyegés, természetesen a telefonodat is használhatod. Ha pedig olyan szerencsés vagy, hogy hosszabb ideig is belefeledkezel a koncentrálásba, és megszűnik körülötted az idő - Flow élmény! -, nehogy mereven kezeld az időkereteket).

Ugye gyakran bátorító, sőt egyenesen vigasztaló lehet, hogy csupán 25 perc koncentrálás a cél, hiszen ennyit biztosan „kibírunk”? És hogy mi legyen a lazításra szánt 5 percekkel? Lehet virágot locsolni, inni, falatozni egy kicsit, de akár kutyánkkal, vagy falevelek összesöprésével is tölthetjük az időt (Megjegyzés: de be is programozhatjuk a mosógépet és a többi öt--tízperces házimunkát is dupla hasznunkra fordíthatjuk :-).

Készíts konkrét mini-projecteket, azaz oszd fel a munkát részfeladatokra. (Megjegyzés: A mamut feldarabolása technika: egészben nem tudod hazavinni a zsákmányt). Élvezd a sikert egy-egy részcél elérésekor, sőt, ünnepelj az állomásokon! Legfeljebb 3-4 óra intenzív, koncentrált tanulással számolj naponta.

Lehet, hogy az embereknek ahhoz az 50%-ához tartozol, akik több-kevesebb gyakorisággal átélik az imposztor szindrómát. Mit tegyél? Lépj tovább!

(Megjegyzés: Imposztor szindróma - kb. teljes alkalmatlanság érzése. Itt is olvashatsz erről bővebben: 

http://utikalauzanatomiaba.blog.hu/2016/04/19/5_tipp_az_imposztor_szindroma_lekuzdesere

Vesd bele magad   

Vegyél igénybe elérhető forrásokat, tégy fel kérdéseket és válaszold meg őket, majd magyarázd el a tananyagot magadnak immár segédanyagok nélkül, ezzel is elevenebbé téve a feladatot. Olvass és idézd fel az olvasottakat. Használj allegóriákat és metaforákat. Légy leleményes és találj ki kapaszkodókat emlékezeted számára (memory hooks), hogy segítségükkel könnyebben felidézhess egy-egy tartalmat. Növeld memória „izmaidat”. Váltakozva használj különféle technikákat, aknázd ki kreativitásod, képzelőerőd lehetőségeit. Egy szövegben csak akkor húzz alá bármit is, ha már megértetted, miről szól az adott szakasz.

Annak érdekében, hogy elkerüld a túlzott magabiztosságot, tanulj együtt másokkal. Mindenkinek van „vakfoltja”, olyan terület, amit nem ért, vagy ami felett átsiklott és lehet, hogy ezekre csak mással vagy másokkal való együttműködés során derül fény. Hasznos lehet ebből a szempontból az is, ha valakinek megtanítod a frissen elsajátítottakat.

Koncentrálj magára a folyamatra, akkor és ott, pont arra, amit tanulsz. Ne az eredmény lebegjen a szemeid előtt. (Megjegyzés: ha biciklizés közben teljesen az tölt be, hogy de jó lesz már hazaérni, akkor megeshet, hogy veszélynek teszed ki magad, és nem veszed észre a gödröt sem magad előtt.)

Amikor nekilátsz egy nagyobb anyagnak, könyvnek, jegyzetnek, vess egy pillantást a nagy egészre: Miről szól a könyv? Milyen fejezetekből áll? Hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz?  Megjegyzés: Mint a múzeumban: Pl. Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt c. képét először távolról nézed. Ha viszont a kép közepén lévő kisgyerek arcát vizsgálod meg egész közelről, majd az arcokat veszed sorra részletesen, jóval több időbe telik, mire megismered a képet, megérted a szituációt.

Hasznos és frissítő lehet, ha egy teljesen új dolog elsajátításába is belekezdesz (pozitív transzfer).

Az ismétlés szerepe   

Koncentrálj, értsd meg és gyakorold. Az ismétlésnek kulcsszerepe van a tanulásban. (Megjegyzés: Mi magyarok ne tudnánk ezt? „Ismétlés a tudás anyja!” - hallottuk és talán mondtuk is már sokszor.) Ütemezett ismétléssel tudod az anyagot rögzíteni a hosszú távú memóriádban. Ütemezett ismétlés: az anyag két átismétlése között egyre növeled a távolságot. (Pl.: Amit hétfőn olvastál el, értettél meg, azt kedden, majd csütörtökön, majd vasárnap futod át újra – hétfőn jöhet a dolgozat, felelés. Aztán átnézed egy hét, majd két hét és egy hónap múlva). 

Ilyen módon tehát a rövid-távú memóriádból átkerülnek az ismeretek a hosszú-távon megőrzöttek és felidézhetőek közé. A közvetlenül alvás előtti és a kora reggeli ismétlés különösen is hatásos. Este „táplálékot” adsz a tudatalattidnak, amin dolgozhat, reggel pedig, amikor még elmédet nem borítják el a napi feladatok, fogékonyabb vagy, ráadásul az a sikerélmény is ér, hogy már elvégeztél egy fontos feladatot.

Nyelvtanulás  

A gyerekek (Megjegyzés: jó esetben) nem maximalisták, és ez nagy előnyt jelent! Nem félnek hibázni, nem elemzik túl a dolgokat és játékosak. Tanulj tőlük!

Ha új nyelvet tanulsz, akkor beszélj, kommunikálj az első naptól kezdve! Mindannyiunk számára adott a virtuális nyelvi környezetbe „merülés” lehetősége. Korábban ezt csak egy valódi utazással lehetett elérni.

Haladj a kisebb egységektől a nagyobbak felé: szavakat szószerkezetben, majd kifejezéseket, azután rövid mondatokat tanulj, végül jöhetnek a hosszabbak. A nagyobb egységeket a megtanult kisebbekből állíthatod össze, így időt és energiát takarítasz meg ahhoz képest, mintha állandóan csupán elszigetelt szavakat próbálnál összeilleszteni a fejedben.

Hogy vizsgázzunk eredményesen?  

A vizsga vagy dolgozat előtt megfelelően készülj fel. Gyakorláskor takard le a kérdésekhez tartozó válaszokat és felelj rájuk. A kérdésekben haladj visszafelé vagy meghatározatlan sorrendben.

A vizsga előtti napon természetes reakció, hogy az agyad energiát gyűjt, pihen, tehát ajánlatos csupán lazán feleleveníteni az anyagot (Megjegyzés: tapasztalatom szerint némi könnyű házimunka, kertészkedés, lazítás a szabad levegőn – akár fagyizás, sütizés – vagy egy kellemes baráti beszélgetés szüneteiben.) Tesztírás közben kellemes izgatottság a célszerű, félelem nem. Lélegezz mélyeket a hasadból. Ha félsz, nézz szembe a félelmekkel, és legyen B terved egy sikertelen vizsga esetére, akár még a karrieredre nézve is. 

Ha elakadsz egy feladatban, lépj tovább a következőre. Ne vessz el a részletekben.  Ugorj egy könnyebb feladatra és végezd el azt, mintegy pihenésképpen. Ez alatt az agyad a háttérben dolgozik a nehezebben kérdésen!

Írás, fogalmazás:

Mielőtt írásba fogsz, gyűjts ötleteket minél szélesebb körből. Készíts vázlatot, nyomtasd ki és a szöveged szerkeszd papíron. Az írás kreativitást, szabad gondolatáramlást igényel, szerkeszteni viszont csak fókusz-üzemmódban lehetséges. Tehát írj, ahogy jönnek az ötletek, és a szerkesztéssel ne törd meg ezt az szabad, alkotó folyamatot, hanem hagyd akkorra, ha az ötletáramlás véget ért, és az írással (egy adott rész leírásával) végeztél. Írj világosan, egyszerűen, rövid szavakban és mondatokban. Használj példákat, metaforákat, cselekvő igéket, és hasznos, ha kerülöd a túlzott elvontságot. Mivel az írás egy intenzív, összetett tevékenység, rendjén van, ha kihagysz pár sort, bekezdést, és apránként jutsz előre. Szükséges szünetet tartani: egy 20 perces szundi vagy valamilyen elengedett üzemmódban végzett gyakorlati tevékenység jótékonyan hat.

Kovács Katalin life coach írása

0 Tovább

Test és tánc a life coachingban, de „hogyan”?

Sokszor találkozom azzal, hogy mennyire nincsnek békében az emberek magukkal, leginkább a fizikai megjelenésükkel: a testükkel.

Igen, persze, mindig van hova fejlődni ebben is, hiszen lehetünk még soványabbak, izmosabbak, szebbek, kerekebbek – kinek mi a vágya. De vajon tudunk-e komfortosan, elégedetten és összhangban létezni a testünkben? Milyen a viszonyunk lényünk eme meghatározó részéhez? És hogyan gondolunk rá, miként vélekedünk róla, és mire használjuk, vagy mire használ minket? És hogyan vesz részt a coachingban?

…Ez utóbbi kérdésemre gondolom, rögtön rávágtad a választ: „hát ülve”, mondhatnád.

És tényleg: hiszen két ember kényelmesen elhelyezkedve beszélget egymással. Ha kizárólag külső jellemzőkkel akarnánk megragadni a coaching folyamatát, akkor a nagy többségnek ez lenne a válasza. Ugyanakkor tudjuk azt is, hogy számos eszköz – sőt nézetem szerint minden eszköz, amire az ügyfél nyitott – segítheti a kommunikációt, az „aha” élményeket, vagy akár a konfrontációt – mikor mire van éppen szükség a folyamatok eredményességéhez.

A tánc – esetemben ezen belül is a nomádok tánca – egy olyan katalizátorként működik, ami a fizikai és a lelki tapasztalás párhuzamos történése által indítja be a gondolatok és érzések folyamát.

Nézetem szerint az élet minden területére igaz, hogy a célok eléréséhez nélkülözhetetlen a test-lélek harmóniája, de persze lehetnek hangsúlyosabban érintett témák is: egy olyan coaching során, ahol előtérbe kerül a nyitottság vs. zárkózottság kérdése, néhány táncmozdulat segíti a tudatosítást, az adott érzet azonnali megélését.

Ahol kérdéses, hogy az ügyfél a biztonságot, szabadságot vagy bármely egyéb érzést – akár önmagát – mások követésében, vagy vezetésében tudja megélni, az azonnal kideríthető, amint táncolni kezdünk: ki táncoltat meg kit?

Az, hogy a viszonyítási pontokat hol keresi valaki az adott lelki pillanatban, szintén párhuzamba állítható azzal, ha párszor megfordul a tengelye körül: mit keres a tekintetével? A földön, szemmagasságban, vagy feljebb keresi-e a fix pontokat? (Persze, ha keresi egyáltalán…)

A coaching folyamatban tehát leginkább illusztrálunk, részben egy konkrét mozdulattal, részben pedig azzal az érzettel, melyet az adott mozdulat, „testi ábrázolás” közben az ügyfél önmagában megél. A cél pedig a saját élményen keresztüli belső tapasztalás, megélés.

coach coaching tánc

A tánc különösen izgalmas alternatíva ott, ahol az ügyfél nincs kibékülve a testével: tapasztalhatja, hogy az ő (szerinte) „csúnya” teste milyen szépen tud alkotni egy-egy mozdulatot-mozdulattal. Ezért (is) fontos az, hogy a táncnak milyen illetve melyik stílusát alkalmazom: a másik emberrel való testi kontaktust és célzottan erotikus mozdulatokat nélkülözve, ugyanakkor a „nő” és „férfi” lényeget megragadva a nomád népek táncai között találjuk azokat a motívumokat, melyek először a testünkben és a testünkkel való komfortot szolgálják, azért, hogy önmagunkkal harmóniában léphessünk ki a komfortzónából.

És ennél a pontnál érkeztünk el a legfontosabb állomáshoz:

Mivel fontosnak tartom a coaching önismeret mélyítő szerepét, és eddig minden esetben tapasztaltam, hogy a saját magunkról alkotott kép pozitív irányba változása lendíti előre a „külső” eseményeket is, az eredményesség hatványozását látom abban, ha valaki önmagát teljes egészében elfogadja és szereti. Ezzel gondolom nem mondtam semmi újat, hiszen ezzel valamennyien tisztában vagyunk. Mégis: hányan érzik azt, hogy „jóban vagyok a testemmel”. Ha most megkérdezem, mikor voltál hálás a testednek, lehet, hogy azt gondolod, megbolondultam. De én így is kérlek: kicsit gondolj ebbe mélyebben bele: mi közvetíti Feléd az ízeket, mi juttatott el ide a monitor elé, hogy elolvasd ezt az írást, vagy mi segít abban, hogy felállj a képernyőtől? Valamelyik testrészed. Ugye milyen egyszerű, „primitív” dolgok ezek? Sokan vagyunk mégis, akik elégedetlenek valamely testrésszel, vagy annak valamely jellemzőjével, vagy úgy az egésszel általában.  

Ha viszont tudod azt, hogy a hozzáállás mennyit és milyen arányban lendít a dolgokon, akkor itt miért ne működne? Ja, igen: nem lesz senki máról-holnapra tíz kilóval könnyebb, és nem lesz alacsonyabb-magasabb-szélesebb-hosszabb-rövidebb-kisebb-nagyobb sem. De tényleg ez számít? Vagy elég az, ha „szép” vagy és jól érzed magad? „Elég jól?” Tudom én is, hogy több kell, mint a hozzáállás, és azt is tudom, hogy ITT és MOST jó lenne már eredményt látni. Ezért használom a táncot: közelebb visz ahhoz, hogy a tested és Te egységben legyetek. Ha ez megvan, innen már néhány lépés, hogy ezt a harmóniát megragadd, és a tudatod és tested kölcsönhatásait használd énképed szilárdításához vagy éppen rugalmasságához, és más külső körülményekhez való viszonyulásod azonosításához. – Nálam ez a kulcs, ez a „hogyanja” magának a (nomád)tánc-coachingnak.

Technikailag a mozdulatok tudatosításán keresztül, a tudatos mozgás, majd tánc felé igyekszünk akkor, ha a feladat struktúrája ezt igényli: van olyan, hogy a gondolatoknak elég megszületniük és nem feltétlenül szavakkal kell kifejezni azokat. Persze ezt nem én döntöm el, hanem az ügyfél.

Így hát a coachingot én inkább táncterembe „ültetem”, és abban segítek, hogy az ügyfél teste legyen a coach, ne is én. A nomád táncok pedig egy kezdeti struktúrát adnak ott, ahol még csiszolni kell a kapcsolaton a test és (ön)tudatosság között. Később pedig az ügyfél dönt, hogy marad ezen az úton, vagy csupán kiegészíteni kívánja a nomád táncok színes eszközrendszerével a folyamatot, illetve visszaül a fotelbe. Persze, csak ha hozott magával, mert nálam a fotel (igény híján) egyenlőre hiánycikk ;-)

Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

TÁNC. Ez mitől coaching?!

„Csak úgy és akkor ott táncoltok. Értem, ez biztos jó lehet. De ez mitől lesz coaching?” – Kaptam a napokban a kérdést, amiért nagyon hálás vagyok!

A lehetőséget megragadva, itt (is) szeretném megosztani a választ minazokkal, akik kíváncsiak rá. Aztán persze tovább kérdezek…

Röviden: a tánc attól (is) coaching, hogy személyes fejesztő folyamat eszközeként alkalmazom a következő – szabadon bővíthető – területeken: harmónia megteremtése a különböző életszerepek között, önmagunk és ezen keresztül adott helyzetek kontrollálásának elsajátítása, a szellem-test-lélek egységén alapuló belső origó megtalálásának elősegítése, önismeret és önazonosság fejlesztése, hatékony kommunikáció és asszertív viselkedés erősítése, saját élmény szerzése, komfortzóna tágítása, flow megtapasztalása.

Hosszabban: a tánc a coachingban alapvetően metaforaként működik: Hány lépéssel oldható meg a feladat? Ha túl nagy a pörgés, hol keressek viszonyítási pontokat? Mi van, ha beleszédülök már csak a gondolatba is? Hol vannak a határok? Mennyire tudok rugalmas lenni egy adott helyzetben? Szeretem, mikor én diktálom a tempót? Vagy inkább az a jó, ha felveszem a ritmust? Milyen a körön kívül lenni, és annak közepén? Együtt vagy párban? Szemtől szemben vagy háttal?

Ezek általános kérdések, melyeket izgalmas feltenni -és megválaszolni, számomra pedig még izgalmasabb, ha térbe/fizikai/testi dimenziókba helyezem. Ez utóbbira törekszem tehát a folyamatok során, miközben a táncmotívumoknak egy olyan eszközrendszerét használom, amely neutrális, ősi gyökerekből táplálkozik, ugyanakkor igazítható az adott hely(zet)re.

Miért pont tánc?

Hiszem, hogy rendszerhez rendszert lehet hatékonyan kapcsolni, egy folyamatnak kézenfekvő kiegészítője egy analóg folyamat. A coaching határozott struktúrával rendelkező, célorientált folyamat, amelyben a mozgás, mint eszköz szintén szervezettséggel és rendszerrel kell, hogy rendelkezzen. Ahogy a coaching több mint beszélgetés, a tánc is több mint mozgás: elemei önmagukban is művészi igényességet és a folyamatba rendeződés lehetőségét hordozzák.

…Na de milyen tánc?

„Neutrális és ősi gyökerekből táplálkozó”, mely a nő mozdulatában a NŐ a férfi mozdulatában a FÉRFI. Ami szelíd vagy harcos, akár szelíd-harcos, ártalmatlan és nem mindig ártatlan…

Hordozói úton vannak – ahogy mind úton vagyunk.

Azokról a nomád táncmotívumokról beszélek, melyeket többségében (Közép –) Ázsia és a Közel-Kelet valamint India, Afganisztán útjain járóknak köszönhetünk.

És hogy milyen konkrét területeken tud a nomád tánc-coaching hatékonyan működni?

Eddigi tapasztalataim szerint ott ahol a test és az én kapcsolatában fennakadás van, párkapcsolaton belüli kommunikációs problémáknál, hölgyeknél a nőség (nem véletlenül nőség és nem nőiesség) megélése, nemtől függetlenül pedig súlyproblémák, és dominancia kérdések esetén.

Érzéseim szerint a variációk száma itt (is) végtelen, törekszem rá, hogy minél színesebb és kalandosabb utakat járhassak-járhassunk be, ígérem, majd arról is beszámolok.

És ami a legfontosabb, így a végére: Nekem a tánc mitől coaching? – Attól, hogy belső szabályok alakításához segít, alázatra, önfegyelemre és kitartásra tanít, kapcsolatot teremt az ösztönök és tudatosság között, mélyíti az önismeretet, tisztázza a célokat, miközben a szabadság olyan megélését adja, ami katalizátora terveim konkrét megvalósításának.

Még valamivel adós vagyok… Ez pedig a „hogyan?” Ígérem, elmondom majd azt is, hamarosan.

Petik Rozália life coach írása

0 Tovább

Proaktív coaching

blogavatar

A Pro Bona Coaching & Training Center blogja. Hírek és érdekességek a coaching hazai és nemzetközi világából. Témánk az üzleti és életvezetési fejlesztés, melyet színes tippekkel és megközelítésekkel szeretnénk közel hozni az olvasóinkhoz.

Címkefelhő

coaching (216),coach (208),szakirodalom (38),célkitűzés (28),motiváció (28),önismeret (26),life coaching (22),technikák (21),kreativitás (14),proaktivitás (14),változás (14),boldogság (14),vezetés (14),stresszkezelés (11),business coaching (10),önbecsülés (9),karrier (9),önbizalom (9),időbeosztás (8),siker (8),átkeretezés (7),párkapcsolat (7),tudatosság (7),együttműködés (7),értékesítés (6),pozitív pszichológia (6),interjú (5),felelősség (5),tánc (5),nők helyzete (5),kommunikáció (4),fogyás (4),reziliencia (4),férfiak helyzete (4),elismerés (4),asszertivitás (4),elégedettség (4),értő figyelem (4),oktatás (4),kérdezéstechnika (4),túra coaching (4),pszichológia (4),bátorság (3),stressz (3),mese (3),kultúra (3),Itt és Most (3),szabadság (3),testbeszéd (3),reframing (3),irányítás (2),rugalmasság (2),kritika (2),Martin Wehrle (2),bizalom (2),játék (2),megismerés (2),szinergia (2),önérvényesítés (2),Edward de Bono (2),életciklus (2),csend (2),álom (2),pénz (2),mozgás (2),ROI (2),egyensúly (2),életmód (2),multi (2),tanácsadás (2),iskola (2),művészetterápia (2),érzelmi intelligencia (2),érzékenység (2),vállalat (2),tervezés (2),ítélkezés (2),alkalmazkodás (2),tranzakcióanalízis (2),praxis (2),Appreciative Inquiry (1),őszinteség (1),optimizmus (1),edzés (1),akaraterő (1),vállalat (1),szeretet (1),sport (1),SMART (1),szokás (1),munka (1),szuperérzékenység (1),anyaszerep (1),társaság (1),MBO (1),depresszió (1),intelligencia (1),erősség (1),teljesség (1),gyerek (1),szervezetfejlesztés (1),érzékenyítés (1),munkahely (1),TA (1),helyzetfüggő vezetés (1),szülő (1),flow (1),érzelmek (1),család (1),caoaching (1),jövő (1),bántalmazás (1),a coaching hatása (1),tanulás (1),akarat (1),én-erő (1),átirányítás (1),kamasz-szülő (1),coachcoaching (1),fogadalmak (1),megbocsátás (1),y generáció (1),divat (1),önzetlenség (1),nagylelkűség (1),áramlás (1),önállóság (1),függetlenség (1),ügyfél (1),karizma (1),játszmák (1),Gordon (1),megértés (1),belső logika (1),egyenjogúság (1),tréning (1),empátia (1),irigység (1),ügyfélszerzés (1),fluencia (1),önértékelés (1),megbecsülés (1),előrelátás (1),fair play (1),méltányosság (1),introvertált (1),etika (1),delegálás (1),metafora (1),önkéntesség (1),orvos (1),edző (1),hős (1),dicséret (1),beteg (1),tárgyalástechnika (1),személyiség (1),kitartás (1),Toastmasters (1),metakommunikáció (1),interkulturális (1),életvezetés (1),kifogás (1),fejlesztés (1),böjt (1),élet (1),cselekvés (1),Csikszentmihalyi Mihaly (1),életszerepek (1),Szentgyörgyi Romeo (1),Kiyosaki (1),FISH! (1),Fontos és Sürgős (1)

Feedek